Nógrád, 1969. május (25. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-01 / 98. szám
Mindennapi piramis Ha igaz is, hogy ma nagy veszélyek fenyegetik az emberiséget — egy francia költő találóan úgy fejezte ki, hogy „már nemcsak az egyes ember halandó, hanem az egész emberiség” — igaz aiz is. hogy emberiség életének nagy védelmezői vannak. A legnagyobb védelmező: a m unka Ma ünnepeljük. Hiszen: „Az emberek ügyét mindenkinek képviselnie kell. aki ember” — hirdette az első május elsejét megélő amerikai költő, Walt Whitman. S amit május elseje kifejez, az mindenkinek ügye. aki emberi tartalom- mai rendelkezik. Beszéljünk erről a tartalomról. Talán legjobb, ha gondolatban mindjárt au. ókori Egyiptomba, az Óbirodalom idejébe megyünk vissza. A harmadik évezrediben keletkezett művészi alkotások többnyire a fáraók és az előkelők túlvilági életével kapcsolatosak. A művészet — és a nép munkájának — célja ekkor a fáraók hatalmának, ember- feletti nagyságának hirdetése volt. Kheopsz ezért építtette temetkezőhelyül a gizehi piramist. A későbbi évezredek során a piramisok legtöbbjét kirabolták, kincseik elkallódtak. Legemberibb tartalmuk azonban sértetlen maradt, mert az nem a piramisok üregeiben helyezkedik el. Ez a tartalom magában a piramisok létében van, azoknak az emberezreknek munkájában, amelynek a piramis érzékelhető formája. Bármennyire hihetetlennek tűnik, Salgótarjánban is láttam „piramist”. És figyeltem a „piramisépítő” embert. Egy hosszú, tavaszda- san álmos, délutáni utca végén bukkantam rá. Az utca a Pécskő hegy felé húzódott. Emberünk piramisa — „a mi piramisunk' — és az egyiptomiak hasonlítottak is egy- máshotz, nem is. A legmélyebb különbség talán abban van, hogy a mi piramisunk nem a halál, hanem az élet számára készült. És most lássuk ezt a piramist. Nem kell sivatagi homokra gondolni, ennek az utcának a levegője feltűnően tiszta, még a városközpont porát sem hozza ide szél. Bokrok, és akácerdő áld. a piramis körül. Maga az épít- mény sem kőből van, csupán, agyagból. S formája sem klasszikus, eget ostromló csúcsban végződő. Nem, so kikai szerényebb annál. Mindössze arról van szó, hogy az utca utolsó háza mélyen beékelődött az agyagos hegybe, s hogy legyen valami udvar is, a tulajdonos merőlegesen lefaragta a hegyből a szükséges részt, így most a geometria szabályainak is megfelelő sima agyagfalak határolják a piri- nyó udvart, s védik a széltől a házat. Mi emlékeztet itt piramisra? A simára csiszolt agyagfalakra vésett áhráfc, amelyek azt a látványt keltik, mintha a falak nem is agyagból, hanem kissé megsárgult, szabályos kőkockákból állanának. Mint az igazi piramisok. Közönség«,, nagyon is hétköznapi érzéki csalódásról van hát szó, amelyet egy kis jóindulatú fantázia is segít. Mi teszi ünnepivé? Az agyagi álon belül rejtőzködő kincs reménye? Nincsen ilyen remény, az agyagba nem vésett senki üreget, a hegy belül tömör. Ae agyagba karcolt, érzéket csaló, fantáziára késztető szabályos ábrák? Azokat minden tavasszal lemossa a hegyekből ide csörgő víz, a szeles eső. Valahol mégis itt van a titok nyitja. Igaz, hogy lemossa az eső, de a „piramisépítő” ember valamilyen okból mindig újra rajzolja. Mert nem elégszik meg azzal, hogy a maga hasiznára, háza védelmére, lefaragta a hegyet? Igényli, hogy szép is legyen a munkája. S méretei ellenére is monumentális. Az egyiptomi piramisokhoz, a legnagyobbakhoz hasonló. Ez a legemberibb tartalom, ez minden munkának lényeges része. Hozzátehetjük: ünnepi része. Tóth Elemér Magyar munkások kitüntetése at i)Dk-ban Karl-Marx-Stadt-hol, az 1200 embret foglalkoztató, nagy textilgépeket készítő VEB Strickmeschinenbauból hoztuk ezt a képet. A felvétel a gyárban dolgozó 100 magyar tiszteletére rendezett kedves hangulatú ünnepségen készült, amikor a salgótarjáni Miskolczi György átveszi a legjobbaknak járó Élmunkás kitüntetést Wilhelm Rexin igazgatótól. Az egyébként harmadmagáva) jutalmazott salgótarjáni fiatalember ugyanekkor 200 márkát is kapott — az oklevél és jelvény mellé. A munka ünnepén utólag mi is gratulálunk a szép elismeréshez. Áz I. bányászszázad parancsnoka volt Az első világháború befejezése idején, sok száz forntotjárt, leszerelt katona és az Oroszországból harci tapasztalatokkal hazatért, bolsevizált hadifogoly érkezett a salgótarjáni bányavidékre, — olyanok is, akik az ország más vidékeiről munkát kerestek itt. 1918. novemberében ugyanis a bányákban nagy munkaerőhiány mutatkozott. Ebben a viszonylagos munkaerőhiányt mutató időszakban érkezett Salgótarjánba Révész Imre, a huszonnégyes vadászzászlóaljból leszerelt katona is, aki akkortájt már harmincadik életévét taposta. A székesfehérvári születésű fiatalember gyorsan beilleszkedett új környezetébe és hamarosan a bányászbizalmiak között található. 1918. december 26-án ott volt a Kommunisták Magyarországi Pártja salgótarjáni szervezetének alakítását előkészítő bizalmiértekezleten, majd részt vett a KMP üzemi szervezeteinek kiépítését segítő szervezőmunkában is. A párt harcos napjait idézve mindenekelőtt az első szabad május elsején történteket említi feljegyzéseiben. Vészterhes idők nehezedtek akkor a fiatal Tanácsköztársaságra. A román burzsoázia már nagy erőkkel támadta a magyar proletárok államát, mozgásban voltak a cseh burzsoá csapatok is, amelyek közvetlenül az északi iparvidékeket veszélyeztették. A salgótarjáni bányavidék védelmét Folkusházy dandárparancsnok csapatai látták el. Ez azonban inkább az északi területek, közte Salgótarján kiürítésére irányult. A veszélyes helyzetben a • hadsereg vezetésének kommunistákkal történő megerősítése és a munkásság felfegyverzése volt a Tanácsköztársaság alapvető feladata. A Kormányzó Tanács már április végén határozatot hozott egyes népbiztosok vidékre küldéséről. Mint a Kormányzó Tanács megbízottja került Salgótarjánba Hevesi Gyula termelési népbiztos, akinek a bányavidék termelésének biztonságáról, a helyi hatalmi szervek megerősítéséről és a fontos bányavidék védelméről kellett gondoskodnia. Hevesi április 30-án érkezett Tarjánba, ahol másnap a nemzetközi proletariátus május 1-i főtéri nagygyűlésén beszédet mondott. A cseh burzspá csapatok támadásának megindulásáról érkezett hírekre rehgalva mindenekelőtt fegyverbe szólította a bányászokat és az acélgyáriakat. A több ezres tömeg nagy lelkesedéssel fogadta a beszédet és munkásszázadok, zászlóaljak alakítására vonatkozó határozatot fogadott el. A szervezés azonnal megkezdődött. Révész Imre, az akkor már kommunista bányász, Somlyó Zoltán: A kalapács című versét szavalta el. —. Nincs hátra út, csak egyenest előre! A föld kiadta legszebb májusát! A hant. közül a megfogant vetésen bömböl a kórus át...” — dörögték a vers sorai, amelyek ezúttal is már a kommunisták által kimunkált talajra hullottak. Az ünnepi nagygyűlést követően a bánvászság a bányakaszinó előtti téren gyülekezett. Itt Révész Imre mondott toborzóbeszédet. A bányászok tömegesen sorakoztak a harci felhívásra és még ott a bányaigazgatósági épület előtti téren kialakultak az első szakaszok, megalakult az első salgótarjáni vörös-bányászszázad. Néhány nappal később, valószínű 4-én, vagy 5-én a kormány fegyverekkel és ruházattal megrakott külön- vonata is befutott Salgótarjánba. Vele érkezett a népbiztosság hadviselt munkatársainak kisebb csoportja, hogy katonai tapasztalatainak birtokában a bányavidék védelmének élére álljon. A szervezőmunka most már meggyorsult. Az első bányászszázadot a második es a harmadik követte, majd 6-án, vagy 7-én „egy Lézár nevű volt aktív tiszt” parancsnoksága alatt megalakult a bányászzászióalj is. Révész Imre bányászszázada a rónabányai magaslatot foglalta el, és hamarosan összeütközésbe került a Cered községet megszállva tartó és a rónai magaslatot támadó ellenséges erőkkel. „Miután félő volt — írja visszaemlékezésében — hogy Salgótarján villany nélkül marad, és ennek következtében a bányákat is elönti a víz, összehívtam a szakaszparancsnokokat és megbeszéltük Cered visszafoglaia- sának tervét A támadást hajnali 2 óra 30 percre (még sötétben) tűztem ki. Füttyjelre indult meg a támadás, amelynek eredményeként a községházát, az iskolát rajtaütésszerűen visszafoglaltuk, az ellenség katonái pedig fejvesztve menekültek Fülek— Losonc irányába.” A menekülők üldözése már nem az ő feladatuk volt. A vörös-bányászszázad visszavonult Salgótarjánba, majd néhány napi őrtállás után katonái ismét szénfejtő csákányt fogtak, mert a proletárdiktatúra ipargazdasági és közlekedési igényei nem nélkülözhették a szenet. A fegyver azonban a Tanácsköztársaság idején mindvégig a szénfejtőcsákány kiegészítője maradt. A Tanácsköztársaság megdöntése után Révész Imre is terrorbíróság elé került. Meg. járta a balassagyarmati és a miskolci börtönt, onnan a hajmáskéri. majd a zalaegerszegi internálótáborba hurcolták. Szabadulását követően is még hosszú időn át rendőri felügyelet alatt tartották és Salgótarjánból örök időre kitiltották. Majd csak 1945- ben, a felszabadulást követően nyerte vissza ismét emberi és politikai jogait. Egy hónapja töltötte be 79. életévét. I Nagy Ferenc Friss erők a szakszervezeti tisztségekben A KPVDSZ megyebizottságához tartozó alapszervezetekben a nemrég lezajlott szakszervezeti újjáválasztások során 905 dolgozót választottak meg különböző tisztségekbe. Ez a állományban levő dolgozók egyhatodát teszi ki. A szakszervezeti bizottságokban 207-én, a bizalmi hálózatban pedig 363-an tevékenykednek. A többiek az egyéb reszortbizottságokban képviselik a szervezett dolgozók érdekeit. A dolgozók éltek demokratikus jogaikkal. A választások során a szakszervezeti bizottsági titkárok 23, a tagok 29, a bizalmiaknak pedig 35 százaléka cserélődött ki. A változás előnyös, mert a szakszervezeti tisztségekbe új, fiatal, friss erők kerültek. Az újjáválasztottak oktatásához már hozzákezdtek. Tíz előadás az új tisztségviselőknek ennem a május három stációban él. Az. első: a gyermekkorok májusa. A hónap nyitó napján, május elsején mindig elemózsiát pakoltunk otthon, s a városerdő egy távoli szigetére mentünk. Ott ilyenkor rengeteg ember volt, vidámak és zajosak, meg egy- egy fa tövénél szétszórt kis rajok, a világról, munkáról, bérről, profitról beszélgetők, vagy izgatottan vitázók. Nem értettem én ezt, csak annyit érzékeltem az egészből, hogy mindannyian hozzánk hasonlók: apámhoz, anyámhoz, meg azokhoz az általam ismertekhez, akikkel érintkeztünk, hozzánk jártak, s nem egyszer itt, a május elsejei erdőn is együtt tanyáztunk. Számomra a nap jelentőségét az adta, hogy a soksok felnőtt, aki ilyenkor ünnepi hangulattal össze- sereglett, örült valaminek, s minket, apróságokat is ör- í vendeztetni akart. Harsogó vidámság emlékeként él mindmáig bennem a május elsejék póznamászó, lepényevő. zsákbanfutó versenye. Úriás kifliket, pereceket nyerhettek az ügyesek. Visszhangzott a táj a versenyek lázától, meg a nevetéstől a póruljárt vetélkedőkön. Az emberek spric- cert ittak meg sört, a gyerekek vattacukrot, török mézet, fagylaltot kaptak, S arra emlékszem, ha anyám Három a nap haladásával mérsékletre intette apámat, ő azt mondta mindig: legyen egyszer végre nekünk is ünnepünk. Legalább egyszer az esztendőben. Estére valóban mindnyájan elteltünk. Az emberek borral, meg sörrel, mi kicsinyek édes nyalánkságokkal, és nagyok, kicsinyek egyaránt a nap szépséges és mozgalmas élményeivel. Májusaim második stációja az ifjúi koré. Mikor a szív táján már édes kínnal nyiladozni kezd a szerelem. E májusok emléke merőben más, mint a megelőzőé. A május már nem csupán mindenféle tarkaságot, játszisápot ígérő forgatag, de boldog találkozás ígéretes lehetősége is a kedvessel. Véle kéz a kézben haladni a vonuló, ünneplő sokada- lomban, amikor senki nem ütközik meg, ha az ifjú és egy leány összébb simul. Az emberek mosolyognak és megértőn legfeljebb annyit jegyeznek meg mögöttünk: fiatalok. Mikor legyenek szerelmesek, ha nem most? stáció Május a szerelem hónapja. Igen, a május I. nem csupán munkásünnep, hanem a szerelmeseké is. S a szerelem nem a munkásság privilégiuma, de minden rendű és rangú ember természetes, elidegeníthetetlen joga. Az én ifjúságomban, ifjúságom májusnyitó éjszakáin még májusfákat ültettünk, cigánnyal muzsikáltattunk „a” kislány ablaka alatt. Zengett-muzsikált a város, megtelt hegedűszóval az éjszaka, ahogy egy-egy ablak alatt itt is, ott is húzatni kezdték a szerelmes ifjak: Szeretnék május éjszakáján letépni minden orgonát... S a sötét ablakszemek mögött leányszemek ragyogtak fel, úgy, hogy szinte bevilágították a bűvös május éjszakát. Hát, szép volt nagyon ez is, az is. Az első éppúgy, mint a második stáció. Más-más örömeivel és cso- dálatosságaival egymást egészítik ki bennem. Az én korosztályomé immár a harmadik stáció. Az érett ember-koré, amely higgadtan és jelentőségében tudja, hogy május 1: az erő ünnepe. Azé az erőé, amely világméretűén robusztus, mert a dolgozó ember nemzetközi kézszoritása táplálja közös eszmék kimeríthetetlen forrásából. Ismerjük és tiszteljük a forrás eredetét, korát és eredő helyét, tudjuk eredő okát, ami május egyet ünneppé tette. Hogy az 1886-os, haymar- keti, amerikai munkásságot tizedelő vérengzés áldozatainak állított qmléket benne most éppen nyolcvan esztendeje, 1889-ben a II. In- ternacionálé Párizsban ülésező kongresszusa. A dolgozó ember nemzetközi ereje e forrásból, eredetből töltődik azóta is, s nemhogy fogyatkozón, de mind gazdagabban, a népek újabb és újabb seregeit buzdítón és sorainkba vonzón. Vonzón, mint a mágnes, mert mágneses ez az erő. Földünk rossz, korhadt és beteg társadalmait megsemmisíteni és újjá tenni képes hatalom. E roppant erő nagy demonstrációja a május 1. A ma már öt földrészünk tájain létező, jelenlevő erő szimbóluma. Üdvözlet és méltó pompa erőnk ünnepének. A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben a megnövekedett szakszervezeti feladatok jó ellátása céljából az újjáválasztott aktivistáknak — bizalmiak, műhely bizottsági tagok — 10 előadásból álló tanfolyamot szervezett a vállalat szakszervezeti bizottsága. A résztvevők — majdnem 300 fő — két csoportban ismerkednek meg a tananyaggal. A tanfolyamon a szakszervezet szerepének ismertetésén kívül foglalkoznak termelési, kulturális, szociális, az üzemi demokráciát megvalósító kérdésekkel, valamint a Munka Törvény- könyvének végrehajtásával. Nem a szemét csak részeit Dr. Conrad Moore, az állítólagos első szemátültetési műtétet végrehajtó orvos a világ vezető szemorvosai részéről elhangzott bíráló nyilatkozatokat követően szombaton beismerte, hogy nem egy teljes szemet, hanem a szemgolyónak csupán egyes részeit ültette át. (MTI)
