Nógrád, 1969. május (25. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-04 / 100. szám
\ A ni u it h*í N in osga I a m harcosai — megyénk szülöttei f& két lfargca testuér Szöszke gyerekek voltak, amikor megfogták egymás kezét, aztán nem is engedték e] soha többé. A két testvér. Varga Lajos és Varga József egymás mellett járták meg útjukat. sebesülten, nehezen mozogtak, de a többiek közül is kaptak néhányan találatot, A három tűz közül csak nagy üggyel-bajjal menekültek, át a közelben levő kis patakon. A Magyar Tanácsköztársaság után egyszerre jelentkeztek mindketten a Vörös Hadsereg kaotnájának. Mindkettőjüket az acélgyári 6. századba sorozták be, s együtt indultak a felvidéki harcokba. Klemőc, Cseberek és Zlatno környékén jártak, amikor a két Varga testvért 13-ad magukkal felderítésre küldték. Zlatno egyik ablakából egy férfi hajolt ki, s magához intette a katonákat. Halk szóval mondta: — A cseh zászlóalj itt van a falu végén, a réten. Vigyázzatok, ne menjetek arra, mert sokan vannak. Otthagyhatjátok a fogatokat! Hitték is, meg nem is, a figyelmeztetés mindenesetre óvatosságot parancsolt. Két felderítő előre indult, a többiek addig várták a hírt. Varga József közben figyelmesen körültekintett, majd hirtelen a felderítő csapat parancsnokához fordult: — Odanézz, Pali! Ott a ligetben, hogy zizegnek, mozognak a bokrok! Ott van valaki! — Ugyan, csak a szél lengeti a zöldet — volt a válasz, de még el sem hangzott, a bokrok közül irdatlan géppuskatűz ropogott fel. Villámgyorsan a földre vetették magukat, s abban a pillanatban még két oldalról szólaltak meg a fegyverek. A felderítők sem maradtak adósak a válasszal, - de a kitartó harchoz túlságosan is kevesen voltak. Közben visszaérkezett az előreküldött két felderítő, Józsi bácsi lassan, bólogatva mondja: — Bizony, ez volt az én nagy tűzkeresztségem. Amikor végre biztonságba kerültünk, azt gondoltam, fia ezt megúsztam élve, talán már nem is fog a golyó. Ezután vonultunk a tiszai frontra, de ezt már mondja el Lajos bátyám, hiszen ő akkor már parancsnok volt. Mielőtt a 6. század katonái a Tiszához vonultak volna, még visszaadták a kölcsönt, amivel a cseh katonáknak adósai maradtak. Mi- zserfa körül történt. A vöröskatonák pontosan tudták, hol tartózkodnak a cseh egységek, de nem siették el a dolgot. Xz esti sötétben közelítették meg őket, aztán nyugodtan, megfontoltan vártak. Akkor támadtak csak, amikor a hajnal éppen készült megfesteni az eget. Az ellenségnek jóformán arra sem maradt ideje, hogy összekapkodja fegyverét, hanyatt-homlok menekültek, a váratlan támadás teljes káoszt teremtett soraikban. A két Varga testvérben égett a tűz, szinte nem is figyelték a bajtársakat, úgy kergették az ellenséget. Szó ami szó, a vöröskatonák nem maradtak adósak, alaposan visszaszorították a cseheket. A tiszai frontra Varga Lajos mint a 6. század géppuskás parancsnoka, Varga József, mint géppuskás katona érkezett meg. Nyolc gépfegyfegyverük volt összesen, de ezzel csaknem 40 kilométeres frontot tartottak. De hiába volt minden, az árulások alapjaiban rendítettek meg mindent. A román csapatok bátran nyomultak előre, hiszen, tudták, hogy az ellenfél vaktöltényt kapott, hiába szólnak a fegyverek, ők sértetlenül maradnak. Varga Lajos géppuskás parancsnok jól tudta, hogy kilátástalan a helyzet. De akkor már körülzárták őket. A szorító gyűrűn csak egyetlen rés maradt, s bár a kockázat nagy volt, mégis ez bizonyult az egyetlen lehetőségnek. Nekivágtak, kivere- kedték magukat. Kettő kivételével Varga Lajos hazahozta katonáit. * Ezután mindkét testvér az Acélgyárban dolgozott, hosz- szú évekig ugyanazon a munkahelyen is. Dróthúzók, majd hengerészek lettek. S most már mindketten nyugdíjasok. Lajos bácsi gondozza a kerti növényeket, kötözi a frissen zöldülő ribizlibokrokat, Józsi bácsi meg fát aprít, tesz-vesz a ház körül. A fiatalabb testvér mosolyogva mondja: — Amikor átadták a veteránoknak az 1919-es emlékérmet, Lajost, meg engem egymás után szólítottak. Egyszerre mentünk ki, hogy átvegyük az érmet. Amelyiket nekem szánták, azt véletlenül Lajos bátyámnak adták, az övé meg az én kezembe került. Aztán valahogy nem is jutott eszünkbe visszacserélni. De minek is cseréltük volna? Együtt dolgoztunk, együtt harcoltunk, együtt éltünk, az a két érem is pontosan ugyanazt a tartalmat jelenti... Szendi Márta Modern csehszlovák bútorok a müncheni Cl. nemzetközi kisipari kiállításon Levelek a húsról \ v Wég-lejfcs feleletet a vizsgálat ad A MVTATVÁWYM ... LÁM A mutatványos lánynak. barna szeme van. Határozottan és szépen beszél. A nevét mondja. Gizinek hívják, IS éves. Járt már a Dunántúlon és az ország sok más helyén. A műemlékeket mindenütt megnézte. Szereti a műemlékeket. A legjobban Budapestet. Itt Is sokszor járt. tűs a fiúkat kedveli? Nem. Azok ott őgyelegnek a céllövölde körül és hülyéskednek a lánnyal. Ezért nem kedvelt Okét. Az apja is tiltja a fiúktól. Mit csinál a mutatványos lány? AU, kezét keresztbe fonja. A családjáról beszél. Mutatványos volt a nagyapja, s az apja is az. A lánynak hat testvére van. A legkisebb öt éves. A szülök elutaztak Budapestre. Magukkal vitték a kicsit Is. Áruért mentek. Mit kapnak a céllövő legények? Mackót, virágot, Omega, Illés jelvényeket. Ezeket igen kedvelik. Nem szereli őket. A Hungária együttest szereti. Az énekesek közül zalatna- tt, Koncz Zsuzsát, Harangozót. Sorolja, merre mennek. Jobbágyi. Gödöllő, Akai. Sorolná tovább is. mert biztosan tudja, de az egyik gyerek megrántja a körhinta kerítésének kötelét. Rászól, rámnéz, megigazítja zöld kardigánját. Vár- a a holnapi napot, a búcsút, a céllövőket. Száll majd a körhinta, áurrognak a puskák, slágerek csalogatják a legényeket.A lány előrelép, leengedi kezét. A földön darabka papírt mutat. A helyfoglalási díj elismervénye. Az első napon hogy ideértek, befizették. Az összeg: százhuszonhat forint. A gyermekek kacarásznak, ló- öázzák a hintát. O a felügyelő, időnként rájuk szól. A nagyapái hagyatékot az öccse örökli. Megállapodott az apjával. Az öccs szereti a szakmát. Egyelőre ugyan csak tíz éves, és úgy tanul, mint a többi testvére. Ahol megáll a mutatványos család, ott van az Iskolája a gyermekeknek. Karácsonykor együtt van a család, ők kilencen, egy másik család kilenc gyerekkel, s végül itt a szomszédok hárman. Ilyenkor énekelni szokott. Nem dohányzik. És hat osztályt végzett. A másik kettőt is szeretné elvégezni. Mást is szeretne. EodrásznŐ, vagy szövőnő lenni. De mutatványos. Miért mutatványos « « lány? Sz L. I Cttörőparlament Eresztvényben Május 9—11 között rendezik meg Eresztvényban a III. Nógrád megyei úttörőparlamentet, amelyen a városi és járási parlamenteken megválasztott küldöttek — pajtások és ifjúvezetők — képviselik a nógrádi úttörőket és kisdobosokat. Az eresztvényi tanácskozáson több mint ötven fiatal vesz részt, és a parlament ülésedre meghívják a megye politikai és társadalmi életének vezetőit is. A program szerint beszámoló hangák el az úttörőtanácsok munkájáról, és megtárgyalják, hogyan segíthetik megyénk úttörői a felnőttek országépítő munkáját, a tanácsi feladatok megoldását. „Salgótarjánban április 1-én a déli órákban a Fürdő utca és a Karancs utca sarkán levő épületnél súlyos szerencsétlenség történt. A Felsőmagyarországi Üzemélelmezési Vállalat Jóbarát kisvendéglőjének épületén meglazult oromzat! falat feltehetően egy erősebb széllökés ledöntötte. A lezuhanó téglák olyan súlyos sérüléseket okoztak. hogy Lendvai József és Ivádi Kázmér a helyszínen, Ivádi László pedig kórházba szállítás után meghalt.” (Nógrád, 1969. április 2.) „Ismételten kérem...” A halálos szerencsétlenség ügyében a megyei rendőrfőkapitányság bűnügyi csoportja vizsgálatot folytat az előidéző körülmények és a felelősség megállapítása érdekében. Mindenesetre figyelmet érdemel néhány levél, amelyeket az étterem vezetője küldött központjának. Három levélből idézünk. Mindhármat 1967-ben írták. „Ismételten jelentem, hogy az épület külső vakolata élet- veszélyesen omladozik. A múlt heti szélvihar is károkat okozott, mert a vakolat nagy darabokban levált. Csak a szerencsének köszönhető, hogy senkit nem sebesített meg. Sürgős intézkedést kérek.” (1967. április 1.) Az 1967. június 30-án kelt levél tartalma is hasonló. Idézünk: „Egyben ismételten jelentem, hogy az épület külső vakolata sok helyen életveszélyes állapotban van. Kérem kijavításáról gondoskodni, balesetért felelősséget nem vállalhatok.” Volt javítás, ám a harmadik levél azt is elárulja, milyen. Újból idézünk: ,;01yan gyenge minőségű munka .vélt,' hogy akkora lyukak vannak a tetőn, hogy a megboldogult Kepler kartárs minden nehézség nélkül vizsgálhatná padlásunkról az eget. Az eső miatt a mennyezet beázott, leszakadással fenyeget. Sürgős Intézkedést kérek.” Ez volt az a ház, ahol semmi nem változott. A következő évben 1968-ban újabb levelek mentek, és jöttek a váA legnagyobb boldogság — Gyere aludni kisfiam! Feküdj le szépen, már nagyon álmos vagy. így ni, Ivánka most szépen alszik. — Édes anyucikám Is feküdjön mellém. Ivánka csak úgy tud aludni. Ivánka másként nem álmos, nem alszik ... A zagyvapálfalvai ház előtt a hintaló már messziről elárulja, hogy kisgyerek van a házban. Méghozzá olyan kisgyerek, aki a család szeme fénye. Oláh Páléknak néhány hónap óta szinte minden gondolata a kis Ivánka körül forog. öt dédelgetik, babusgatják és a legnagyobb örömük, ha a hároméves kisfiú odasimul hozzájuk és azt mondja hízelegve: édes anyucikám, édes apucikám. Oláh Pál magas, erős férfi. Gépkocsivezető, a helyi buszjáraton dolgozik. Felesége mosolygós szemű, molett asszonyka. Vidáman meséli: — Ivánka most múlt három éves, november óta van nálunk. Annyira szereti az apját, hogy amikor a műszak után hazajön és a busz megáll a ház előtt, hogy letegye, a gyerek a legmélyebb álmából is azonnal felriad, és azt mondja: megjött édesapa, anyu, nyiss ajtót! Pedig Ivánka sorsa kezdetben nagyon szomorúan indult. Alighogy megszületett, néhány napos korában már árván maradt. Árvább lett a valódi árvánál, mert elhagyták, nem kellett senkinek, még annak sem, aki a világra hozta. „Otttunk nekik. Azok meg a nyakunkba csimpaszkodtak, min. degyik azt kiabálta, megjött az én apukám, megjött az anyukám, végre eljött... Ivánka pedig rámosolygott Oláhnéra, az ölébe kérezke- dett és többet másnak nem adott puszit, csak az „anyucinak.” Ráesett a választás. Oláh Pálék egy hét múlva kocsiba ültek és amilyen sebesen csak az út engedte, mentek Ivánkáért. Természetesen nem üres kézzel. Kisru. ha, pulóver, kabát bújt meg az asszony táskájában és természetesen játék. Ivánka hazaérkezett, igazi, meleg otthonba került. Itthon már várta a kiságy, finom puha takaróval és laticel matraccal. Annyi ruhája van, hogy abból akár három gyereket is fel lehetne öltöztetni. — Hogyne volna — nevet az asszony az urára — amikor á férjem meglát valahol egy szép pulóvert vagy játékot, azonnal megveszi. A játéktól meg alig férünk. De így a jó. Ha választanom kellene egy lottó főnyeremény, vagy Ivánka között, Inkább a pénzről mondanék le. A nyuszik, kutyusok, homokjátékok úgy sorakoznak a szobában, mint a kiskatonák. Az ágy közepén egy nagy baba ül. Nem messze tőle, két pár fehér kis cipő. Hajszálra egyformák. — Ez már a kislányunké lesz. Mert Ivánkának testvért hozunk. Hadd legyen két gyerekünk. Elférnek itt, van miből tartani őket. Legalább duplán szeretnek bennünfcet. Mert a kisfiú mellé kislányt is szeretnénk. Már megtették az ilyenkor szokásos lépéseket, és a meglevő kiságy mellé újabb kerül hamarosan. Ivánka is nagyon várja a testvérkét, aki egyelőre még a kórházban van ... Legalábbis Ivánka így tüdja. A ház köré hamarosan kerítést építenek, mert szükséges a gyerekek miatt. Két gyerekre már nehezebb vigyázni, mint egyre. És Ivánka nagyon szeret az udvaron enni, mert lesi, hogy édesapa mikor megy arra a busz- szal. Az a legnagyobb boldogsága, ha szépen felöltözve beülhet melléje a kocsiba és nézheti, hogyan vezet. Egyelőre ő is sofőr akar lenni, mint édesapa. Ivánkát taníttatjuk majd, hadd legyen orvos, vagy mérnök — ábrándozik Oláhné — csak szeressen1 tanulni. Már az óvodába is beírattuk. A szeme közben megpihen a két pár kiscipőn és egyre arról beszél, milyen boldogság lesz, ha majd két gyerek •nondja: édesanyám ... Csata! Erzsébet felejtették” a kórházban, az állam gondoskodott a neveléséről. Intézetben volt három éves koráig. Mindene megvolt, csak egy valami hiányzott, az édesanya simogatása és az, hogy az édesapja felkapja, megforgassa a feje fölött. Iván most már egyikben sem szűkölködik és olyan boldogan ficánkol a feléje áradó szeretetben, mintha csak érezné, hogy eddigi rövidke kis élete végre egyenesbe jutott. Oláhné büszkén vezet végig a lakáson, amelyben minden van, amit csak szorgalmas munkával meg lehet szerezni. Az előszobában hűtőszekrény zúg, a szobában a legmodernebb drága televízió, a konyhában gáztűzhely, szép bútorok. És a ház melletti garázsban gyönyörű, sötétkék Opel. Egy valami hiányzott csak ebből a házból, a gyermek. — Megszereztünk mindent, de valahogy mégis úgy éreztem, nincs értelme. Beültünk a kocsiba, mentünk ide-oda, és hiányzott valami. Nekünk nincs gyerekünk sajnos — mondja az asszony, aztán ránevet a kisfiúra, aki ott tesz- vesz a lábánál — illetve csak eddig nem volt. — Elhatároztuk a feleségemmel, hogy meglátogatunk egy intézetet — veszi át a szót a férj. — Higgye el, én kemény ember vagyok, de sírva jöttem ki abból a teremből. Elébünk hoztak öt kisgyermeket, cukrot, csokoládét adlaszok. Nézzünk egy levelet, amelyet az épület egyik lakója küldött az illetékes helyre. Az ajánlott levélben arra hívja fel a figyelmet a lakó, hogy a homlokzati falazat, amely a tetőszerkezetet takarja, vakolat — kötőanyag — hiányában meglazult és az utca felé meghajlott. A balesetveszélyre is felhívja a figyelmet a levél írója, s azt is említi, hogy az épület tatarozását az üzemélelmezési vállalat már több ízben „beütemezte.” Ez a levél 1968 április 20-án kelt. S a válaszok? Milyen válasz jött a központtól? A lakó ajánlott levelére hét nap múlva érkezett válasz. „Az épület tatarozása az év folyamán sem fog megtörténni. Pénzügyi fedezet, nem áll rendelkezésünkre. Az épület szanálásra van ítélve, s így szándékunkban sincs nagyobb összeget rákölteni. A felmenő falak vakolatát felülvizsgáljuk, és ha omladék. vagy hulladék van, azt lever jük, hogy problémát ne okoz zon” — olvashatjuk többek között. Egy másik idézet — 1967. júliusából. „Az épület- külső vakolását egyenlőre nem csináljuk, mert nincs, dötés az épület sorsa felől” Egy másik alkalommal, 196G szeptember 17-én arról olvashattunk, hogy a tetőjavítási munkát nem lehet megkezdeni, mert arra nincs kapacitás Volt-e javítás és milyen? Megvizsgálta-e műszaki bizottság az épületet? Valójában csak levélváltások törti tek, egy napi 1200 adagot U ző étterem állapotáért? Három ember meghalt. Ki a felelős a halálos kimenetel” szerencsétlenségért? A kérdőmondatra a vizsgáig! adja majd meg a feleletet. Szo-kács László Tárlatvezetés és vita Egy-egy kiállítás kapcsán ma már meghonosodott szokás, hogy a bemutatott művekről vitát tartanak. A közvetlen jellegű beszélgetések még biztosabb támpontot alakítanak ki a nézőben egy-egy képpel kapcsolatosan. Pénteken este — a művészeti klub rendezésében — dr. Láncz Sándor műtörténész, a Műcsarnok munkatársa tartott tárlatvezetést a megyei József Attila művelődési központ üvegcsarnokában megrendezett V. észak-magyarországi területi kiállításon. Az igényes tárlatvezetést élénk vita követte. v
