Nógrád, 1969. április (25. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-30 / 97. szám

Á könnyűzenei fesztiválról „Salgótarján nem igényte­lenségről, hanem bátorságról tett tanúbizonyságot, amikor — a KISZ kezdeményezésére és rendezésében — az ama­tőr jazz és tánczenekarok egybegyűjtésére és megszó­laltatására vállalkozott... A bátorságra azért volt szükség, mert az ilyen kezdeményezé­sek még ma sem számíthat­nak olyan babérokra, mintáz úgynevezett rangos műfajok, tekintélyes művészetek ápo­lása. Könyű és védtelen pré­dái a minden irányból táma­dó kritikának, amelyet — valljuk be — egyes muzsiku­sok és rajongóik néha indoko­latlan dacossággal még pro­vokálnak is” — irta a Ma­gyar Ifjúság kritikusa 1966- ban, az első tarjáni fesztivál­ról. A színvonal emelése Az idézet elsősorban az összehasonlítás kedvéért ér­dekes. Kétségtelen, az akkori „bátorság” ma már természe­tesnek tűnik. Talán az igé­nyesség miatt. Hiszen az egész „fesztivál-komplexum” arra irányul, hogy a régebben in­dokolatlanul és már-már ve­szélyesen elhanyagolt szóra­koztató zenélést színvonala­sabbá tegyék, művelőit elmé­lyültebb és alaposabb mun­kára ösztönözzék az egész or­szágban. Magyarországon —a legújabb felmérések szerint — 2600 beat-zenekar van. Ha ehhez hozzászámítjuk a még működő hagyományos együt­teseket, amelyek a beatmuzsl. ka hatására jelenleg háttér­be szorulnak, a kép önmagá­ban még nem nyújt szívderí­tő látványt. ötvenhét együttes és hu­szonkilenc énekes szerepelt az elmúlt hét végén Salgótarján­ban. A kétnapos nyilvános zsűrizésen azok vettek részt, akik szükebb hazájukban a legjobbaknak bizonyultak. Az 57 együttesből mindössze 6 (!) jazz-zenekar képviselte az igényesebb muzsikálást, 11 hagyományos zenekar a szá­zadfordulótól napjainkig ter­jedő és folyton változó — de önmagában kerek egész — tánczenét. A 32 gitáregyüttes — ha szó szerint nem is így értendők — igen magas szín­vonalat nyújtott. A fogyaté­kosság ma már nemcsak hát­rány, hanem egyenesen tragi­kus egy-egy együttes számára. Ilyen jellegű zenekarral alig találkoztunk a fesztivál ideje alatt Profi színvonalú amatőrök A fesztivál saját létét erő­sítette meg abban a tényben, hogy összegyűjtötte a már né­ha profi szinten muzsikáló amatőröket. És ez igen érde­kes jelenség. A legjobb ama­tőrök természetes útkeresése nem bonyolódik bele az első útkereszteződésnél adódó oroblémába. Mindig és állan­dóan újítani tudnak. Meg­szoktuk, hogy az amatőrökből lett profik színvonalát állít­suk mércének a beat-kate- góriában. A mostani fesztivál pontosan azt mutatta, hogy ezt a mércét magasabbra le­het emelni. Nemcsak az ama­tőröknél, hanem a profiknál is. A három helyen — a me­gyei József Attila művelődé­si központban, a Kohászati Üzemek művelődési központ­jában és az Öblösüveggyári művelődési otthonban — megtartott zsűrizés alkalmat adott a hangversenyek sze­replőinek kiválasztására. Az öt koncerten előadott — zö­mében saját! — számok kö­zött néha igen figyelemre­méltó elképzeléseket és meg­valósításokat hallottunk. A prímet azok vitték, akik meg­felelő zenei alappal rendelkez­nek, aik megfelelnek a zenei műveltség minden követelmé­nyének. A salgótarjáni szín­vonal nemcsak lépcsőforduló volt egy-egy amatőr zenekar részére, hogy továbbmenve bejusson a profik sokat iri­gyelt világába, hanem egyben beszámoló is a többi kétezer- néhányszáz együttes számá­Hol a jazz-művészet? Többségükben, tömegüknél fogva nem beszélhetünk nagy­fokú zenei jártasságról, hi­szen zömében alkalmi ösz- szeállásokról van szó. Nem vitás, a bevezetőben említett minden irányból támadó kri­tika veszített éléből. Az ama­tőrök zenei műveltségének emelkedése tompította. De ez önmagában még nem jelenti azt, hogy a továbbiakban el­nézőbbek legyünk. A színvo­nal emelkedésével még to­vább kell növelni a követel­ményeket, szigorúbbá tenni a kritikusi észrevételeket. Meg kell találni annak az okát, miért csak hat jazz-együttes szerepelt a fesztiválon? Miért nem tud szélesebb tábort meg­hódítani nálunk a jazz-művé­szet? Erre most — alig há­rom nappal a fesztivál befe­jezte után — nehéz lenne még választ találni. Minden­esetre, a megoldás kulcsa nemcsak a rendezőkön és a szervezőkön múlik, hanem azokon a zenekarokon is, amelyek művészi fokon mű­velik e műfajt. Az új barátok szerzése, egy műfaj megsze­rettetése néha egyenrangú tény a produkcióval, ha az megfelelő szinten történik. A koncerteken fellépett a fesztivál három külföldi ven­dégegyüttese: a voronyezsi jazz-kvartett, a weimari jazz- trió és a bukaresti dixieland­együttes. Közülük — a szak­emberek egyöntetű véleménye szerint — a román zenekar nyújtotta a legjobb teljesít­ményt és aratta a legnagyobb sikert. Felfokozott igényekkel A KISZ a fesztivál most már kétévenkénti megrende­zésével minden tőle telhetőt megtesz, ami lehetséges. Az egészséges versenyszellem, a rivalizálás a döntőbe jutott zenekarok között egyre na­gyobb zenei igényt támaszt. Ez az igény — fesztiválról fesztiválra — hatványozot- tabb mértékben nyilvánult meg most. A legjobb együtte­sek húzóerőt jelentenek a többiek számára. Gondolat­ébresztést, a különböző műfa­jokban történő nagyobb elmé­lyedést A színvonal mellett feltűnő volt az együttesek egymás irányában megmutat­kozó megbecsülése, különbö­ző szerelésekkel való kisegí­tése. A IV. Országos Amatőr Könnyűzenei Fesztivál embe­ri oldalát tekintve is felül­múlta az eddigieket. A lehetőségek adottak. Sal­gótarján, a „fesztivál-város”, a harmadik rendezvény után így is nevezhetjük, ismét ki­állta a próbát. M. Zs. A CÉL: a mesterséges szív Dr. Cooley amerikai sebész, aki a texasi Houstonban már 17 szívátültetést hajtott vég­re, pittsburgi sajtóértekezletén kijelentette, hogy az ő célja: műszív megkonstruálása. A szívátültetések során szerzett új tapasztalatokból és ismere­tekből kiderült, hogy a me­chanikus szív megkonstruálása talán mégsem lesz olyan nehéz feladkh mint azt eredetileg fel­tételezték. Néhány borjú, ame­lyek testébe „műszívet” ope­ráltak 12—18 napig élt a mű­tét után. Napi postánkból Mi a különbség? Olvasóink közül többen fordul­tak hozzánk azzal a kérdéssel, hogy miért állapit meg egyes esetekben más rokkantsági százalékot az SZTK és mást az Állami Biztosí­tó? Felkerestük az Állami Bizto­sító Nógrád megyei Igazgatóságát, ahol a következő felvilágosítást kaptuk: — Az eltérés oka a legtöbb eset­ben abból adódik, hogy az SZTK a sérült általános munkaképesség csökkenését vizsgálja, tehát az egyéb betegségből származót is, míg a biztosító a munkakörtől függetlenül, kizárólag a balesetből eredő egészségromlás figyelembe­vételével állapítja meg a rokkant­ság százalékát. Az Állami Bizto­sító akkor is fizet, ha a baleset folytán károsodott biztosított eddi­gi munkakörét a jövőben is hi­ánytalanul el tudja látni. — Az SZTK rokkantságot állapit meg foglalkozási megbetegedések esetén is. Miért nem fizet üyen esetben az Állami Biztosító? — Balesetbiztosítás alapján csak baleset esetén, tehát az akaraton kívül, hirtelen bekövetkező külső behatások esetén folyósíthat bizto­sítási összeget a biztosító. ^ Az SZTK azonban — miután clsosor- ban a munkaképesség csökkenését vizsgálja, rokkantsági járadékot fizet a nem baleseti jellegű foglal­kozási megbetegedések esetében is. — Miből eredhet még eltérés a kétféle százalékolás között? — Az SZTK járadékot fizet, amit a rokkantsági állapot javulásával arányosan csökkent, sőt meg is szüntethet. Az Állami Biztosító vi­szont balesetből eredő rokkantság miatt egyszeri szolgáltatást nyuyt. Ennek mértékét általában eoy.de legkésőbb két éven belül állapít­ják meg és fizetik ki. Ha a rok­kant állapota esetleg később javul, az Állami Biztosító nem kéri visz sza a kártérítést. — Azonos rokkantsági százalé­kot állapit meg az Állami Biztosító mindenfajta balesetbiztosítás alap­Természetesen. Miután a rok kantság megállapításának mindig az átalános egészségromlás az alapja, akár üzemi, akár haztar tási, gépjármű, utcabaleset, vagy más baleset biztosítás alapján fize­tünk biztosítási összeget a rok­kantsági százalék megállapítása ugyanaz, csak a kártérítés összege változik aszerint, hogy milyen osz- szegre volt biztosítva a sérült. Többféle biztosítás alapján a kár­térítés is többszörös — tájékoztat­tak az Állami Biztosítónál. nz Államosított nUTÖKŰZLEKEDÉS HÚSZ ÉlfE Húsz éve, 1949. április 27- én alakultak meg hazánkban az első államosított autóköz­lekedési vállalatok. A szinte semmiből megszervezett köz­úti közlekedés fejlődése azó­ta töretlen ívű, követi az or­szág gazdasági, politikai, kul­turális felemelkedését. Az ország felszabadulása • előtt mai fogalmaink szerint az elenyésző számú., egyéni és vállalati tehergép­kocsik bonyolították le a köz­úti teherfuvarozást. Igaz, hogy az akkori jelentéktelen ipari és mezőgazdasági termelést az ilyen szegényes járműpark is kielégítette valamennyire. A második világháború ki­váltotta ipari konjuktúra azonban már megkövetelte a szervezett közúti fuvarozást: ekkor jött létre a MATEOSZ, mely kisebb-nagyobb szállí­tási vállalkozókat tömörített magába. Ez a közlekedési szervezet felszabadulásunk után három esztendővel adta át helyét a szocialista nagy- vállalatoknak: az államosí­tással így az autóközlekedés is beilleszkedett a kialakuló szocialista nagyüzemi ipari, gazdasági struktúrába, s ettől kezdve hatékonyan hozzájá­rul az erőteljesen meginduló fejlesztési program megvalósí­tásához. Természetesen az első idők­ben szerény lehetőségekkel kellett megelégednünk: Nóg­rád megyében a háború után maradt GMC kocsikkal kezd­tük meg a fuvarozást, mintáz Egri TEFU salgótarjáni ki- rendeltsége. De nemcsak jár­művekben — forgalmi, mű­szaki szakemberekben is hi­ány volt. Az ország rohamos fejlődése azonban az autó­közlekedést sem hagyta érin­tetlenül : gyarapodása hama­rosan szétfeszítette az orszá­gos vállalat kereteit. Ezért 1952-ben a gyors ütemben erősödő autóközlekedési vál­lalatok irányítására hat terü­leti igazgatóságot hívtak élet­re. Ezzel egyidőben megyénk, ben is egy vállalatba — a 33. számú Autóközlekedési Vál­lalatba — összpontosították Nógrád közúti személy- és teherszállítását. Tevékenységünket meg- •• lehetősen mostoha kö­rülmények közt kezdtük. Kü­lön telepe volt a TEFU-nak, a MÁVAUT-nak, a forgalmi részlegnek, a vállalati köz­pontnak — ha ezek az elne­vezések egyáltalán illettek rá­juk. A szerelők hóban, fagy­ban, sárban, a szabad ég alatt javították a gépkocsikat, még a tanácskozásokat, pártérte­kezleteket, az oktatást, tanfo­lyamokat is az éppen szabad autóbuszokban tartották. E sanyarú állapotokat figyelem­be véve — a megye vezetői­nek kezdeményezésére — fel­ügyeleti hatóságunk úgy dön­tött, hogy az országban elő­ször Salgótarjánban építtet komplex telepet, mely az igazgatási épületen kívül ga­rázsokat, javítóműhelyeket, kiszolgáló létesítményeket foglal magába, A mai 2. szá­mú AKÖV központi telepét 1956. őszén adták át rendel­tetésének. De a fejlődés egyéb tekin­tetben is szembetűnő. A vál­lalat megalakulásakor, 1949- ben öt rozzant teherautóval kezdődött meg az úgynevezett közhasznú teherfuvarozás, öt év múltán a gépkocsijaink száma hatvankettőre emelke­dett, 1960-ban pedig már százkilencven teherautóval vettünk részt a közúti teher- áruforgalomban; 1967-re ez a szám megkétszereződött, a járműállomány fokozatosan kicserélődött, s ma már csak. is korszerű, nagy teherbírású gépkocsikból áll. Érdekes ösz. szehasonlítani további adato­kat is: 1954-től 1967-ig gépko­csiparkunk 524 százalékkal, ugyanennyi idő alatt az el­szállított áruk súlya 1166, a bevétel 979 százalékkal növe­kedett. Emelkedett tevékenységünk színvonala, szélesedett szol­gáltatásaink skálája is. A me­gye hat jelentős vasútállomá­sán van kirendeltségünk, me­lyek kiterjedt szállítmányo­zási tevékenységet fejtenek ki. Menetrendszerű darab­árus járataink elérik a me­gye valamennyi községét. Járműveink, rakodógépeink teherbírásának összetétele olyan, hogy képesek kielégí­teni mind a magánszemé­lyek kisebb, mind a nagyvál­lalatok nagy igényeit. A teherfuvarozással pár. huzamosan gyarapodott az autóbuszközlekedés is, Tizen­öt évvel ezelőtt a megyében mindössze tizenkilenc község rendelkezett menetrendszerű autóbuszjárattal. A munkás­járatokat a háborúból maradt ponyvás katonai tehergépko­csikkal és teherautó-alvázra szerelt t'abódés járművekkel bonyolítottuk le. Az Ötvenes évek elején megjelentek az első Ikarus 3Q-ok, követték őket az újabb és újabb, mind modernebb, nagyobb befoga­dóképességű autóbuszok, Sal­gótarjánban 1955-ben megin­dult a helyijáratú autóbusz­közlekedés — két gépkocsi­val. Ma pedig nyolc útvona­lon tizenhét autóbusz közle­kedik, a megye minden köz­ségébe elérnek menetrendsze­rű járataink, eltűntek a „fa- karuszok”, s az utazási igé­nyek sokféle fajtáját ki tudjuk már elégíteni, bele­értve a menetrendszerű kül­földi utazásokat, a turista szándékú külföldi kirándulá­sokat, a hazai hétvégi külön­járatokat. S ezek az igények bizony egyre nőnek. Jellemzésül: 1956- ban kilencmillió-négyszázezer utast szállítottunk, nyolc év­vel később már huszonegy- milliót, tavaly pedig már hu­szonnégymilliót. 4 Nem tagadjuk, az utasok • számának növekedése, különösen a csúcsforgalmi ' órákban zsúfoltságot idéz elő az autóbuszokon. Ennek meg­szüntetése, az utazás kultu­ráltabbá tétele érdekében sű­rítjük járatainkat, mind több és több nagy befogadóképes­ségű autóbuszt állítunk for­galomba. Az elkövetkező öt év leforgása alatt válallatunk nyolcvanöt korszerű, nagy autóbusszal gyarapítja gépko­csiállományát. Azt szeret­nénk, ha a negyedik ötéves terv végére utasaink csak el­vétve kényszerülnének állni autóbuszainkban. Húsz év alatt az AKÖV át­vitt értelemben, de szó sze­rint is nagy utat tett meg, vállalatunk tevékenysége együtt növekedett, terebélye­sedett a népgazdaság fejlődé, sével. Ezen az úton nincs megállás. Azt a bizalmat, me­lyet államosított autóközleke­désünk kivívott, azzal szol­gáljuk legjobban, ha színvo­nalát továbbra is lankadatlan erőfeszítéssel emeljük, fuva­rozta tóink, utasaink, az egész ország megelégedésére. Cser Gyula a 2. AKÖV igazgatója A pártvezetőségek tevékenysége (2.) A vezetőségi ülések előkészítése, a vezetőségi tagok munkája R endkívül fontos feladat a pártvezetőségi ülé­sek előkészítése. Csak akkor töltik be feladatukat, ha az előkészítés olyan színvonalú, hogy ott tartalmas, a felada­tokat segítő döntések szület­nek. A jó előkészítésre meg­van a lehetőség, mivel a munkatervből már jó előre értesülnek a tagok arról, hogy mikor, milyen kérdésről kel) számot adni a vezetőségi ülésen, vagy taggyűlésen. Az az általános tapasztalatunk, hogy vannak jól előkészített vezetőségi ülések, s a dönté­sek is olyan színvonalon áll­nak, melyek megfelelnek a követelményeknek Több párt- alapszervezetünk alkalmazza azt a módszert, hogy az alap­szervezet titkára, vagy a te­rület reszortfelelőse előre konzultál a napirendi pont előterjesztésével, elsősorban a beszámoló szerkezeti és tar­talmi összeállításáról. Na­gyobb alapszervezeteknél az is gyakorlat, hogy a vezető­ségi ülés előtt aktívákat von­nak be a témakör vizsgálatá­ba, s javaslataikat az anyag összeállításánál figyelembe veszik, mint például Palotá­son, Szurdokpüspökiben, a Pásztói Állami Gazdaságban. A legtöbb gondot az okozza, hogy a vezetőségi üléseken az előterjesztés írásos, vagy szó­beli legyen-e. Kevés az az alapszervezet, ahol meg tud­ták ezt oldani. A beszámolók leginkább szóbelileg, vagy legjobb esetben vázlatszerűen kerülnek a vezetőségi ülés elé. Igaz, hogy nem szabad mereven ragaszkodni — kü­lönösen ahol a feltételek nin­csenek meg — az írásos be­számolóhoz. De helyes, ha fontosabb kérdésekben az alapszervezet vezetősége írá­sos előterjesztés alapján tár­gyalja a napirenden szereplő témát. Jónak tartjuk azt, hogy a vezetőségi üléseken nemcsak a titkár, hanem a reszortfelelősök is beszámol­nak. Ez a gyakorlat a válasz­tások után kezd általánossá válni. Ezt azért is tartjuk helyesnek, mert a reszortfe­lelősök terjesztik a taggyűlés elé is a beszámolót. Tehát nem mindenért a titkár fele­lős, nem minden előterjesz­tést hárítanak rá. A pártvezetőségen belül a •*-*- reszortfelelősök tevé­kenysége növeli a pártvezető­ségek munkájának színvona­lát. A vezetőségen belüli munkamegosztás, a reszortért való felelősségérzet annak alapvető követelménye, hogy a választott testület tagjai egyformán részt vállaljanak a munkából. Az újjáválasztott vezetőségek eddigi tevékeny­sége azt bizonyítja, hogy többségükben megértették en­nek szükségességét. Saját re­szortjuk területén önállóan kezdeményeznek és tevékeny­kednek. A járási pártbizott­ság részéről mi igyekszünk elősegíteni, hogy a pártbizott­ság osztályai megfelelően fog­lalkozzanak a reszortfelelő­sökkel. A területi munka so­rán a pártapparátus tagjai a reszortosokat is felkeresik és segítik őket. Általánossá válik, hogy az alapszervi tit­károk mellett a reszortfele­lősöket is rendszeresen össze­hívjuk, akikkel a pártbizott­ság illetékes osztályai beszé­lik meg sajátos feladataikat. Ennek kedvező hatását a gyakorlatban is érezzük. Az alapszervezeteknél is kezd általánossá válni, hogy a szer. vezőtitkárok rendszeresen összehívják a terület tömeg­szervezeti vezetőit és a párt­csoportvezetőket. Az alap­szervi reszortfelelősök aktí­vákat vesznek maguk mellé, akik segítenek, a reszortfel­adatok megoldásában. Hozzá kell azonban tenni, hogy ezen a területen még sokat kell foglalkoznunk a reszortfele­lősökkel, hogy teljes mérték­ben érezzék felelősségüket a munkáért. A z alapszervezet vezető- ségén belül a reszort- feladatok jó megoldása, és az ezért érzett felelősség nem csorbítja a vezetőségnek, mint kollektív testületnek együt­tes munkáját. A pártélet le­nini normáinak alapvető kö­vetelménye ez. E tekintetben is a pártalapszervezetek ve­zetőségei fejlődésről tesznek bizonyságot. Nemcsak sza­vakban él az alapszerveze­teknél, hanem a gyakorlatban is tükröződik a testületek kol­lektív munkája. Az alapszer­vezeteknél a vezetőség együt­tesen vitatja meg azokat a feladatokat, amelyek az alap­szervezet életét és munkáját érintik. A döntések megho­zatala, a határozatok végre­hajtásában való részvéte] szintén azt bizonyítja, hogy az alapszervezetek vezetősé­ge tartalmában érti és alkal­mazza a kollektív vezetést. A vezetőség tagjainak egyenjo­gúsága a feladatok megvita­tásánál. a vélemények kifej­tésénél, a döntések meghoza­talánál biztosítva van. Ez érezhető is az alapszervezetek vezetőségeinél. A vezetőségi tagok között jó elvtársi kap­csolat alakult ki, jó légkör uralkodik, s ez gyümölcsö­zően hat a bátor vélemény­nyilvánításra, a felhalmozott gazdag tapasztalatok haszno­sítására. Igaz, vannak alap­szervezetek, ahol ezt még tel­jes mértékben nem tudtuk elérni. Ennek okát abban lát­juk, hogy egyes vezetőség: tagok passzívak, nem mond­ják el véleményüket a veze­tőségi ülésen szereplő kér­désekről. E téren is további erőfeszítésekre van szükség a járási pártbizottság részéről. ovid áttekintést adtam a partalapszervezetek vezetőségének tevékenységé­től, a kollektív vezetésről. A pásztói járásban a kollektív vezetés érvényesítésében sok feladat hárul még ránk. Az eredmények nem nyugtatnak meg bennünket, s arra törek­szünk, hogy tovább javítsuk az alapszervi pártvezetőségek ez irányú tevékenységét. Mi ehhez a legmesszebbmenő se­gítséget kívánjuk nyújtani úgy, hogy javítjuk a pártap­parátus területi munkáját, fejlesztjük a vezetőségi tagok továbbképzését, s a kialakult jó módszereket elterjesztjük a pártvezetőségi tagok között. Végül: fellépünk minden olyan jelenség ellen, amely sérti a vezetőségek kollektív tevékenységét. Juhász Sándor a pásztói járási pártbizottság első titkára NÓGRÁD — 1969. április 30., szerda

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents