Nógrád, 1969. április (25. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-27 / 95. szám

:\agy idők tanúi (Vili.)

Lukács György

„Az irodalom nem magáért

van, hanem egy feladat

szolgálatában áll:\ feladata

propaganda, és értelmét az

méri, mit és hogyan hirdet.”

A magyar munkásmozgalom egyik kiemelkedő alakja 1885. április 13-án született Budapesten. Gazdag nagypolgári családból származott — apja a Magyar Általános Hitelbank igazgatója volt —, így gyermekkorától belülről ismerte a polgári életformát és már akkor kiábrándult belőle, amikor a félfeudális Magyarországon a polgárság még elérendő eszméket is képviselt. Az ő eseménye a „mély- rehatolás”, az „élet igazi tartalmának” kutatása, a „gondolatok végiggondolása” és a ..kompromisszumnélküliség” volt.'

Jogi és filozófiai' tanulmányokat végzett a budapesti és berlini egyetemen, 1900-ben doktorált. Szellemi kibontakozására ugyanaz a történelmi és kulturális fejlődés, ugyanaz a világnézeti harc hatott, mely Ady és Bartók művészetét is ihlette. A progresszivitás irányába r mutat, hogy alapító tagja a Thália Társaságnak, amely mindazon művészeti ■ irányzatok közül, amelyek az 1910-es években felléptek, az egyetlen volt, amely a polgárságon túlmenően a munkásosztály művészi felvevőképességére apellált. Munkáselőadások formájában igazi értékeket mutattak be, amíg erre a rendőrség megadta a lehetőséget. A Nyugat című folyóiratban jelentkezik az Esztétikai kultúra című nagy tanulmányával, amelyben az impresszionizmus, az öncélú művészetek ellen foglalt állást, s velük szemben talán a „prole- társágban, a szocializmusban lehetne az egyetlen remény” — írta.

A Kisfaludy Társaság pályázatára írta meg s vele nagydíjat is nyert A modern dráma fejlődésének története című összefoglaló munkáját, amelyben a XVIII. századtól a* XX. század első évtizedéig adja az európai dráma fejlődésének igen átfogó elemzését. Erre a munkájára, valamint A lélek és formák című esz- szégyűjteményére is jellemzők Thomas Mann szavai, amelyekben Lukács György rendkívüli esztétikai érzékenységét dicséri. Különösen az kelt benne rokonszenvet, hogy a tanulmányok írójának nagy érzéke van a folytonosság és a hagyomány iránt. Elemzésed elsősorban és kiváltképpen a régebbi irodalmi kul- túrkiiftcsiniek szólnak, amelyekben olyan járatos, mint a legkonzervatívabb történész, s amellyel megkísérli kapcsolatba hozni hitének új világát. A magyar drámairodalomból a Csongor és Tündéről van a legjobb véleménye, a magyar drámairodalom legelőbb, talán egyetlen igazán organikus alkotásának tartja, ugyanakkor Madáchnái hiányolja az organikus egységet: „Az ember tragédiájában művészileg külön van a gondolat és megérzékítése. Minden megtörténés jelképez, illusztrál valami világhistóriai vagy kozmológiai gondolatot, de az nem olvad fel benne egészen, külön marad.”

Ez a két műve rendkívüli nemzetközi visszhangra talál, s nevét világszerte ismertté

teszi.

A kortárs írók közül különösen Ady Endre igazáért és Balázs Béla elismertetéséért harcol. Állásfoglalásaival azt az irodalmat kereste, amely nemcsak a félfeudúlis magyar társadalmi viszonyokon tör át, hanem a válságba jutott polgári liberalizmuson is. Több kritikájában kifejti azt az álláspontját, hogy művészi, erkölcsi követelményének csak olyan író tehet eleget, akinek szilárd világnézete van. mert csak az ilyen iró tud az élet mélyére hatolni.

Talán ez a felismerés is közrejátszik abban, hogy a hegéliánus elveket valló, gyakran még idealista világképet tükröző gondolkodót törhetetlen igazságkeresése

elvezeti a marxizmus—leni- nizmus eszméihez. 1918-ban belép a Kommunisták Magyarországi Pártjába, tagja lesz a Központi Bizottságnak is, valamint a Vörös Újság szerkesztő bizottságának. A Tanácsköztársaság uralomra • jutása után igen felelősségteljes és jelentős posztra kerül, közoktatásügyi népbiztos

lesz, majd a felvidéki hadjáratban az V. hadosztály politikai megbízottja. Visszaemlékezéseiben maga mondja el, hogy ami a legpozitívabb volt a diktatúrában, abban igen nagy része volt annak, hogy ösztönösen felhasználtak az országban tevő összes haladó erőket, a könyvtárkérdéstől a muzsikáig, s a Közoktatásügyi Népbiztosság reformterve körül Bartóktól Kernstokig mindenki mobilizálva volt, aki a magyar kultúra érdekében haladó értelemben résztakart venni. Ezt a széles népi alapot tekinti a kulturális örökség legfontosabb sajátosságának: úgy biztosítani a legszigorúbb és legmagasabb rendű szakszerűséget, hogy közben elkerüljenek mindent, ami a kultúra bürokratikus igazgatása felé vezet.

A Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe emigrál és ott is él 1929-ig. Itt jelenik meg a Történetem és osztály- tudat című műve, amelynek legtöbb megállapítása ma is helytálló és ami a hegeli filozófia hatása alatt helytelen volt benne, azt — mint például a természet dialektikájának tagadását — később Lukács is kiigazította.

1929-től kezdődően Moszkvában él és többek között az Üj Hang c. folyóirat szerkesztőségében harcod a fasizmus ellen. Már ekkor megszületnek későbbi nagy műve, Az ész trónfosztása alapgondolatai. Ezekben a cikkeiben és a műben is könyörtelenül leszámol a XIX. és XX. század legreakciósabb, legember- tetenebb, legkártékonyabb filozófiájával, az irracionalizmussal. Leszámol azokkal a változatokkal (fajelmélet, spenglerizmus), amelyek a hitlerizmus. politikáját közvetlenül kiszolgálták, de ugyanakkor figyelmet szentel a modernebb próbálkozásoknak (pl. egzisztencializmus), amelyek immár az imperialista barbárság amerikai változatát vannak hivatva szolgálni. Ezt a művét, mint a nemzetközi békeharc egyik fontos segítőjét is számon tartja a haladó világ.

Az Üj Hangban írott irodalmi és társadalmi vonatkozású cikkeit írástudók felelőssége címmel 1945-ben nálunk is megjelentették.

Igen sokat tesz a magyar kultúra fejlesztése érdekében hazatérése után mint szerkesztő, egyetemi tanár s a Tudományos Tanács tagjaként is. Hallatlanul gazdag és világszerte elismert munkássága ismertetésére nem vállalkozhatunk. Kétségtelen, hogy — még ha sokszor vitatkoznak is némely megállapításával — a mai magyar filozófia legelismertebb alakja s egyes cikkei, kisebb tanul- mányai a világ minden művelt nyelvén megjelentek. Az esztétikum sajátossága című 1600 oldalas művében újszerű, hogy nem az esztétika felől érti meg az embert, hanem az ember felől közelítve érti meg az esztétikát. A valóság megértése terén Mfejti: „Világosan láthatjuk, hogy milyen bensőséges a tudomány és a mindennapi élet közti kölcsönhatás: a tudomány

megoldandó problémái közvetlenül vagy közvetve a mindennapi életből emelkednek ki és ez azoktól a benn£ értékesülő eredményektől es módszerektől gazdagodik szakadatlanul, amelyeket a tudomány dolgozott ki.”

Munkásságát kétszer jutalmazták Kossuth-díjjal. Napjaink harcainak is hites, harcos tanúja, s ha tanításain gazdagodunk, hívebben szolgálhatjuk szocialista valóságunkat is.

Csukly László

8 NOGRAD — 1969. április 27., vasárnap

M

ikor vásárol az ember Barry (rOldoI» télikabátot, vagy nehéz, bélelt felöltőt?

Természetesen nyár közepén, júliusban. De augusztus még jobb. Nyáron olcsóbban hozA kék öltöny hadművelet

zájuthatsz egy finom gyapjúkabáthoz, vagy sötétkék szerzs öltönyhöz, melyet a fickónak a múlt télen nem sikerült eladnia.

A New York-i East Side-on többnyire az év legmelegebb vásárnapját szánják a vásárlásra. Felsorakozik az egész család és kiadják a jelszót: most pedig öltönyt veszünk Hymie-nek. Feltétlenül vasárnapnak kell tennie, mert a „szakértő” csak akkor ér rá. A szakértő tulajdonképpen valóságos műértő, minden családban akad egy ilyen nagybácsi, vagy Idősebb unokatestvér, aki talán éppen szabász egy ruhagyárban, s így mindent tud a textíliákról és a kidolgozásról.

Történetünk idején még becsalogatok álltak a boltok előtt, s megpróbálták rávenni a járókelőt, hogy térjen be hozzájuk. A szakma gyöngyei száz meg száz embert ismertek fel arcról, s a keresztnevükön kiabáltak rájuk: „Hé, Joseph, gyere már be, ilyen árut máshol nem találsz!” De akadtak finomabb fogásaik is: értésére adták a jövendő „kuncsaftnak”, hogy valami különleges jóban lesz része. „Ha bemész, keresd Maxot, és mondd meg neki, hogy mutassa meg az öltönyt, amit a bátyámnak tétettem félre”. A becsalogatok olyan fontos emberek voltak, hogy külön szakszervezetet is alapítottak New York-i Bejs" tagatok Szervezete néven.

De térjünk vissza a családhoz. Forró augusztusi vasárnap. Már együtt mindenki, a papa, a mama, az idősebb báty, a külön odarendelt szakértő, és persze a tizenkét éves Hymie, aki első neki vásárolt öltönyét kapja majd. A szakértő mindig tudja, hova indulnak, ismer egy jó kis helyecskét, ezért a családtagok határozottan lépkednek, sikeresen rázzák le az útjukba kerülő tucatnyi becsalogatót. De egyszeresük azon veszik észre magukat, hogy Hymie eltűnt: egy ügyes csalogató kiszagolta, hogy ez most a „Hymie-hadművelet”, és magával ragadta a gyereket. Most hát bekukkanthatnak minden üzletbe. S amikor megtalálják, Hymie már ott áll egy kis dobogón, s az eladó szájából patakzik aszó: „Nézzék meg, csak nézzék, hogy milyen ragyogóan áll rajta! Engedjék, hogy legalább eláruljam, mennyibe kerül”. De a válasz kurta és elutasító: „Hymie, azonnal vedd le!” S még talán egy barackot is kap a fejére szigorú intelmek kíséretében: „Ne merj elmozdulni mellőlünk!”

És végre megérkeznek az előre kiválasztott üzlethez. A becsalogató kíséri őket, és

úgy tesz, mintha a vevők érkezése csakis az ő érdeme lenne. Az anya viszont odahúz egy kis széket a próbatükör mellé, de lehetőleg úgy helyezkedik el, hogy belássa az egész terepet. Harcias pózba vágja magát, mert ez a legjobb taktika. Leszereli az eladó szóáradatát és minél lekicsinylőbb hangon így szól: „Ugyan, nem kell ide sok beszéd, csak egy kis öltönyt akarunk ennek a fiúnak”.

Az eladó nem elveszett ember. Rávágja azonnal: „Van egy öltönyünk, pontosan olyan, amilyen maguknak kéne”, — s ezzel már indul is az alagsori raktárba. Körülbelül ezer öltöny hever apuitokon, és a fenti szekrényekben, de azért ő mindenesetre lemegy az alagsorba, hogy ez. zel is érzékeltesse: az öltöny ' valami soha nem látott különlegesség. S amikor visszaérkezik, megkezdődik az alku, két brilliáns szellem csatája.

„No, mit hozott nekünk? Talán valami vacakot, amit szégyell idefent tartani?” — lendül támadásba az anya, s ezzel kiegyenlíti az eladónak a raktár-taktikából származó előnyét. Az eladó nem válaszol, kiteregeti az öltönyt, a család férfitagjai ösztönösen közelebb jönnek, s előtérbe tolják a szakértőt. A kereskedő segít Hymie-nek bebújni a nadrágba, hátul elsimítja a kabát ráncait, s ezzel ismét támadási felületet nyújt az anyának. „Mit csinál maga ott a fiú hátamögött? Csak ne machináljon. Mi úgy szeretnénk látni a dolgokat, ahogy vannak!” Az eladó' két lépéssel arrébb megy, de most már ő is előveszi egyik legkiválóbb érvét: „Ezt az öltönyt a saját unokaöcsémnek

tettem félre, de amikor láttam, hogy milyen jóképű a gyerek, nem tudtam ellenállni, és felhoztam ezt a különleges öltönyt”. Az anya úgy tesz, mintha nem hallotta volna, csak komandírozza a flát, hogy forduljon meg jobbra-balra, s aztán a hátát is mutassa.

Es most a szakértő nagy pillanata következik. Mindenki reá figyel, kivéve Hymie-t, aki leül a poros padlóra. A szakértő leveszi a gyerekről a kabátot, megtapogatja, bele- mélyeszti kezét a zsebekbe, aztán kiviszi az ajtóhoz a napvilágra. Egy végső, áhíta- tos mozdulatot tesz: szemét becsukva összedörzsöli az anyagot, majd ugyanígy a bélést. Végezetül így ■ szól: „Nem rossz darab”. Az anya megvetően néz rá, s így szól: „No, szép kis szakértő” — pedig tudja, hogy most az eladó előnyösebb helyzetbe került.

Az izgalom tetőfokára hág. Mindenki tudja, mi következik, s hogy ilyenkor egy rossz hangsúlynak, egy alkalmatlan szemöldökrándításnak is fontos szerepe lehet. Az anya — a lehető legteljesebb közönynyel megkérdi: „No, és mit kérnek ezért a használt ruháért, amit egész télen nem sikerült eladni?”

Ez sikerült! Az eladó a védekező pozícióba szorul. „Hogyhogy használt, és még hogy nem tudtuk volna eladni ...?” Folytatná, de az anya most már üti a vasat: „Talán nem így van? Hát akkor magyarázza meg nekem, hogy miért van itt egy vastag téli öltöny a nyár legforróbb vasárnapján? Erre válaszoljon!” A szegény eladó felelni próbál: „Figyeljen ide asszonyom . De ismét félbeszakítják, most már csak azért is. „Azt mondja meg, mennyibe kerül?” A férfi magánkívül van a dühtől, már nem ura a gondolatainak, és csak úgy rávágja: „Tizennégy dollár”. „Tizennégy dollár?” — kérdi az apa és a szakértő kórusban, az anya pedig felnevet, s ez jeladás a családnak, hogy mindenki hahotára fakadjon. Nevetnek is mind, kivéve az eladót és Hymie-t, aki éppen most érdeklődik, hogy merre van a mellékhelyiség.

Miközben az eladó elindul, hogy megmutassa neki, az anya újabb csapást mér rá: „De vigyázz a nadrágra Hymie, mert megyünk máshova!” Csend. „Mondjátok meg

Hymie-nek, ha visszajön, hogy vegye le az öltönyt” — szól az anya ismét, de ezúttal senkihez sean intézi szavait, s már indul kifelé az üzletből. Az apa levetkőzteti a fiút, s ő is kifelé tart, miközben a szerencsétlen eladó kullog utánuk és úgy kérdi: „Hát mi rosszat mondtam? Ezt az öltönyt az unokaöcsémnek tartogattam, aki vér a véremből, hús a húsomból”.

Már mindnyájan az utcán vannak, a kereskedő oda is kö- vétné őket, de az anya kézlegyintéssel visszaküldi:

„Nincs miről beszélnünk”. Elmennek még két-három üzletbe, de ez csak cselfogás, az East Side-i protokoll előírása. Sosem bocsátanánk meg magunknak, ha az első boltban vásárt csinálnak anélkül, hogy körülnéznek máshol Is. Az egyik üzletben, ahol éppenséggel tizennégy dollárt kémek tőlük egy öltönyért, az anya felkiált: „Ez, tizennégy dollár!?” Az előbb egy másik boltban mutattak valamit ugyanennyiért, de az valóságos mestermunka volt!”

I

^gy aztán délután négyé* öt között visszamennek a legelső üzletbe. Az eladó meglepetést színlei, de valójában már várta őket. Az anya ezúttal barátságosan szól hozzá: „Jól van, fogja a tíz dollárját, és hadd legyen a fiúnak egy rendes öltönye”. Az eladó most sufctogóra fogja a hangját: „Isten engem úgy segéljen, a saját rokonom ellen vétek, amikor odaadom a neki szánt öltönyt tizenkét dollárért”. Az alkut megkötötték. Mindannyian odaseregle- nak. A szakértő meggyőződik róla, hogy egészen biztosan ugyanazt az öltönyt kapták-e, majd elindulnak haza, fáradtan, de nagyon-nagyon bőidé gan.

Fordította: Zilahi Judit

Harry Golden amerikai bumo rista. Saját lapot szerkeszt, amelyet ő maga ír tele hosszabb-rö- vídebb tárcákkal, cikkekkel, értekezésekkel. Munkált néhányszor kötetbe is összegyűjtötte. Témáit a kisemberek életéből meríti, hu manizmusa és derűje méltán tesz népszerűvé.

I

hussinsxky Endre

Sándor, a szerzetes

A dúsgazdag özvegy mézszőke lánya riadtan húzta össze magán muszlin kendőjét. Seprős szempillája lezárta szürke szemét, dologtalanul fehér ujjai görcsösen markoltak a függöny kárpitjába.

Sándor lépett a szobába, a Lávrák aszkéta szerzetese. Sarus lábain szinte suhant. Hangtalanul haladt, a lány hiába igyekezett, hogy nem és nem, egész testén érezte a szikár szerzetes éhes pillantásának perzselő tüzét. Háta végigborzongott, lábai megrogytak, keze ernyedten engedte el a drapéria dús ráncait. Félig aléltan fordult meg.

Sándor, a szerzetes, percekig egy szót sem szólt.

Csak szúró tekintetét irányította a lányra, aki el- gyengülten rogyott a fotelba.

— Jobban érzed magad? — kérdezte kongó hangon, és megfogta a lány csuklóját. Magához húzta. A lány engedelmesen simult a pokrócdurva kámzsához.

— Igen ... már jól... — rebegte, és ráomlott az aszkéta inas mellére.

Sándor átölelte, mintha birtokba venné.

— Anyád?

— örül, hogy már nincs lázam, boldog, hogy fölkeltem. Tudjuk, hogy te gyógyítottál meg Sándor...

k

A Lávrák kijevi kolostorrendszerét látogató turistáknak az idegenvezetők rendszerint elmesélik a szökött sikkasztó szerzetes ez igaz történetét.

A rendfőnök cellájában várta Sándort, aki beléptekor alázatos kézcsókkal üdvözölte a leghatalmasabb szerzetes- rend leghatalmasabb urát. A nagyúr mellén megcsörrent a rubinokkal ékes aranykereszt amikor lehajolt, hogy felemelje a féltérden álló Sándort, a rend szerény szolgáját

— Sándor atya — mondta méltóságteljesen nyújtott szavakkal — megbízzuk, utazzék Rómába. Vegyen ott elhunyt testvérünk, Vazul atya sírjára méltó márványtömböt. Ebből Polikárp atya, akinek uj- jaiban az úr kegyelme különös képességeket oltott, emléket fog faragni testvérünk tetteinek méltó megörökítésére. A szükséges pénzt a kincstárnok atya rendelkezésére bocsátja. Járjon testvérem az úr útjain, áldásunk kísérje.

*

— Kapitány úr !... a lányom ... három napja ...

— Foglaljon helyet asszonyom — udvarlaskodott a kijevi rendőrkapitány, de nem volt rá szükség, mert még ki sem mondta a szót, a milliomos kereskedő hatalmas testű felesége súlyosan lihegve zuhant a törött karfájú zöld hivatali karosszékbe. Fűzője szinte torkáig szorította keblét, ami mint különálló testrész, duzzadozott természetellenes helyén, sűrű, függőleges ráncokat vetvén a két hatalmas halom között. Szoknyája igen illetlenül, lábikrájáig csusszant fel, s magára vonta a rendőrkapitány éhes szemét.

— Nyugodjék... nyugodjék meg asszonyom — hebegte — és tekintete megbűvölten meredt a ritka látványra, a ke- reskedőné lábikrájára.

— Mi történt? — kérdezte, de látszott, amíg az asszony meg nem igazítja szoknyáját,

miatta akár az egész város is iángbaborulhat.

— Eltűnt a lányom... három napja... nem akartam botrányt, csak most mondom el... hiába kerestük... — dadogta és észrevette, hogy a rendőrkapitány kopó szeme a lábán legelész. Megigazította ruháját.

— Súlyos hiba volt, asz- szonyom — a kapitány felocsúdott a vaskos látvány va rázsából —, mulasztás volt kérem, így igen nehéz a hely zetünk!

— A külön költségeket...

— Szóra sem érdemes — szabadkozott a kapitány, és valami papírszerűen zizegő csomót süllyesztett a zsebébe, ami előbb még a dústestű özvegy nedves tenyerében gyűrődött.

—- Árnyékban 38 fok! — lihegték Rómában, és a nép- telen utcáról az is hazaván- szorgott, akinek mulasztha- tatlan dolga volt. Az ostéri- ákban csak néhány mindenre elszánt külföldi tengerész ül. dögéit. Sapkájuk szalagja szomjasan tapadt nyakukra, pillanatok alatt átnedvesedett a bőven buzgó verejték- cseppektől, de nem mozdultak, mert a déli órák Rómában a pihenés órái. Ilyenkor a lányok sem fogadják szívesen az izzadó férfiakat. Mindenki örül, hogy fedél feszül

Pataki József: HAZAK