Nógrád, 1969. április (25. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-23 / 91. szám
I Az érsekvadkerti „közalkalmazott” Az Írlel Január nagy esemény volt Nagy Zsolt Csaba életében. Kikerült a debreceni felsőfokú Intézmény falai közül, megkezdeni gyakorlatilag Is — a népművelést. A község, Énekvad kért halárában van egy patak. Februárban, amikor zubogni kezdett, Nagy Zsolt Csaba megállt mellette nézelődni. Figyelte a tajtékzó folyócskát. Arra járt egy idősebb helybeli ember, s megszólította: — Aztán csalt figyelje a fiatal úr ezt a patkót, nem biztos, hogy jövőre még alkalma lesz rá. ★ Nem fenyegetést jelentettek az Idős ember szavai, inkább valamiféle bizalmatlanságot. Tegyük hozza: a bizalmatlanságra jócskán szolgáltatott okot ebben a községben a múlt. Ki tudná megmondani, az elmúlt tíz évben hány igazgatója volt a művelődési otthonnak? Jöttek-mentek az igazgatók, ki ezért, ki azért hagyta el igen rövid időn belül a falut. (A legutóbbi Igazgatót 1967. október 15-én „avattuk” lapunkban. Érthető tehát Nagy Zsolt Csaba kérése, hogy őt ne „avassuk”, ne írjuk, hogy bízik benne a falu, s hogy sokat várnak tőle, inkább arról beszéljünk, hogyan próbálja megszerezni az emberek bizalmát, mit tesz, milyen gondokkal küzd.) — Nagy baj, hogy az intézmény elhanyagolt, de még nagyobb gondot jelent, hogy az elődök többsége kihasználta az emberek lelkiismeretét — mondja a fiatal igazgató. — Az intézményben nagyon régen volt tatarozás, a technikai felszereltség is elégtelen. Van egy nem egészen jó rádiónk, egy tízéves magnónk, s egy valamivel fiatalabb, kilencéves lemezjátszónk. A gond tehát kettős. Egyrészt, pénzben fel sem lehet mérni azt a kárt, amelyet az elmúlt évek népművelési „tendenciái” (helyi .tendenciákról” van szó) okoztak a faluban. Másrészt a művelődési ház igen szegényes anyagi lehetőségekkel rendelkezik. Miért nem járnak tehát ide az emberek? A faluban csaknem ötezren laknak, de csak igen kevesen tartoznak a művelődési ház látogatói közé. Ráadásul konok és furcsa helyzetek Is adódnak a kezdő népművelő számára, Itt először el kell érni odáig, hogy valaki, aki hivatásának érzi a népművelést és képesítéssé Is rendelkezik fiozzá, egyáltalán „elölről” kezdhesse majd a munkát. Minden vonatkozásban meg kell teremteni az alapokat. Az anyagiakat is. az erkölcsieket is. Nagy Zsolt Csaba ezt így mondja: — Lehetőséget szeretnék teremteni a munkához. Más szóval, most az a fontos, hogy az intézmény szerezzen hívőket, látogatókat. ★ De hogyan? Természetesen szívós, kitartó munkával. S elsősorban nem a látványra, hanem a belső tartalomra törekvőén. A művelődési ház ifjúsági klubot működtet, e kiscsoportos népművelési forma úgy tűnik, beválik majd Érsekvadkerten. Ezen belül irodalmi színpad is működik. Mindkettőt Nagy Zsolt Csaba vezeti. A klubnak körülbelül 25—30 rendszeres látogatója van. A gondot itt is a mostoha viszonyok, a technikai ellátottság hiánya okozza. (A klub a párthelyiségben működik. A községi tanács, a helyi pártszervezet, s a termelőszövetkezet lehetőségeihez képest igyekszik támogatni a népművelést, a művelődési házat. A tsz nyolc-, a ktsz háromezer forintot adott idén művelődési célokra. Az fmsz-nél azonban mindeddig csak egy ígéretet kapott a művelődési ház igazgatója: „Majd ha jól mennek a dolgok, akkor adunk mi is.” A helyi gépállomás ugyancsak támogatná a népművelést, azonban trösztösítették, így az érsekvadkerti üzem nem rendelkezik saját kulturális alappal, segíteni sem tud. A tröszt székhelye pedig úgy tűnik, kicsit „messze” van a falutól, s a helyi gondoktól, Salgótarjánban.) Fotó- és rajzszakkör működik még jelenleg a házban, s folyik a zeneoktatás is. Tervezik továbbá a már hagyományokkal rendelkező tánccsoport újbóli életre hívását. — Inkább kevesebbet a formákat, többet a tartalmi munkát illetően — hangoztatja ismételten a jelszót Nagy Zsolt Csaba. Az államvizsgát pár hónap múlva teszi le a fiatal igazgató. Felesége rövid időn belül szintén Érsek- vadkertre érkezik, a helyi könyvtár vezetője lesz. Ugyancsak népművelő. Addig egyedül lakik a faluszéli épületben Nagy Zsolt Csaba. Nem érzi azonban most sem egyedül magát annak ellenére, hogy — mint mondja — a népművelés fellegvárából, Debrecenből került ide a hegyek közé, ahol sok minden nehezen mozdul még. Megérti, a falu kétkedését is, hiszen nem alaptalan. Reméli azonban, hogy e kétkedést előbb-utóbb sikerül majd eloszlatnia, elsősorban a munkával, s azzal, hogy itt a faluban szeretne letelepedni, hosszabb időre, mint az elődök. Mindennap úgy ébred, hogy komolyan kívánja csinálni munkáját, Itt szeretne szakmai tapasztalatokat és kapcsolatokat szerezni. S alkalmazni a gyakorlatban azt az ismeretanyagot, amelyet az iskolában tanult. Ügy véli, közalkalmazott, aki a kultúrát terjeszti. Mert hiszen, mint mondja, átmenetileg talán le lehet vakarni valakiről a hivatásérzetet, az újra kinő. Az Is igaz azonban, hogy ha valahol jól mennek a dolgok, az nem egy ember érdeme, hanem egy kollektíváé. Reméljük, ez a kollektíva Is mielőbb összeáll Érsekvadkerten. Tóth Elemér Tanulmányúton Egyhetes szovjetunióbeK! tanulmányúton vett részt Virág László, a salgótarjáni Állami Zeneiskola igazgatója. A húsztagú küldöttség többnyire kórusvezetőkből állt. Zeneiskolákat és különböző kórusokat látogattak meg Moszkvában. Beszélgetéseket folytattak a szovjet és magyar zenei oktatási módszerekről, kölcsönösen kicserélték tapasztalataikat. Nagy sikert aratott a magyar zene- pedagógusok körében a moszkvai központi úttörőkórus hangversenye. A gyerekek kétórás műsort adtak a magyar pedagógusok tiszteletére. A küldöttség ellátogatott a Kongresszusi Palotába is, ahol megtekintették Prokoff- jev Rómeó és Júlia című balettjét, élvonalbeli művészek előadásában. Megyei csecsemőotthon Évekig húzódó gond volt megyénkben a csecsemőkorú gyermekek otthonban való gondozása. A balassagyarmati megyei csecsemőotthon fel. épülésével végre a rászoruló kisgyermekeket ezután nem kórházakban, sem pedig más megyék otthonaiban, hanem erre a célra szánt, korszerű csecsemőotthonban gondozzák majd. A 170 személyes otthon helyét a balassagyarmati kórház mögötti területen jelölték ki. A tervek szerint pavilon rendszerű, földszintes épületekből alakítják ki az otthont, ahová az elhagyott gyermekek, a rossz szociális helyzetben levő szülők gyermekei kerülnek, s itt történik majd a koraszülött kicsinyek utógondozása Is. A legkissebbeknek szellős, világos hálótermeket rendeznek be, a nagyobbaknak — 3 éves korig — ezen kívül foglalkoztató szobát bocsátanak rendelkezésre, s ha az időjárás megengedi, pancsolóban homokozóban játszhatnak. Az otthonban egy Igazgató főorvos, egy beosztott orvos és mintegy 80 középkáder dolgozik majd. A több mint 22 millió forintba kerülő csecsemőotthon kiviteli tervei a szerződés értelmében április végére elkészülnek. Ezután — május Végén, június elején — a Nóg- rád megyei Építőipari Vállalat megkezdi az építkezést, amely előreláthatóan jövő esztendő végére fejeződik be. 6. Én a magam részéről hozzátettem, hogy ft Jelen pillanatban szívből utálom Cucke urat, de tüstént megváltozna róla a véleményem, ha puszta jótékonykodásból felajánlaná magándetektívjeit Csánkó védelmére. Végtére Is az a szegény öregember sokkal inkább rászorul, hogy megóvják tőlem. A behemótok azonban semmi jelét nem adták, hogy a gazdájuk más munkát adott volna nekik, s amiatt kénytelen voltam megint elkísérni Ruthot a buszmegállóig. Ezúttal megvártam, amíg felszáll, s megbizonyosodtam róla, hogy ketten követik. Aztán -én is felszálltam a metróra, szintén változatlanul dupla díszkísérettel. Nagyon tetszett a gondolat, hogyha én lennék Csánkó, most nem kellene az életemet féltenem, hiszen, éjjel-nappal vigyáznak rám. Az ágyban nyújtózkodva eszembe jutottak a kallan- tyúk, s kénytelen voltam azt is belátni, hogy mégsem én vagyok Csánkó. De jó is lenne, ha nem kellene mindennap nyolc óra hosszat csavaroznom azokat az Izéket! Bár úgy lenne öttalálatosom a lottón, mint ahogy ez a kívánságom teljesült 1 Másnap három órát sem dolgoztam! Valaki felkereste Winston urat a kalitkájában, mAjd a látogató távozása után, a munkafelügyelő egyenesen hozzám jött, s betuszkolt a szentélyébe. — Menjen a pénztárhoz, vegye fel a járandóságát és elmehet! — mondta. Nagyon nehezen jutottam ehhez az álláshoz, munka- nélküli segélyre nem voltam jogosult, s így csapásként ért az elbocsátás. Teljesen érthetetlen volt számomra, miért adják ki az utamat. Akármennyire utáltam is a kallan- tyúkat, saját jól felfogott érdekemben valamennyit a kívánalmaknak megfelelően erősítettem fel. Éppen ezért ki— 16 — J_ ______________________________ v áncsian faggatni kezdtem Winston urat, hogy kifogásolta-e valaki a munkám minőségét. — Érdeklődtek maga felől — közölte hidegen a munkafelügyelő. — Azért bocsátanak el, mert érdeklődtek irántam? Ezért maradjak munka nélkül? — Az érdeklődő azt tanácsolta, hogy holnap már ne itt kelljen érdeklődni magáról! — mondta szelíden Winston. — Ez minden, amit mondhatok. Igazán sajnálom, hogy valakinek az útjába került. Magának mint külföldinek kétszeresen kellene vigyáznia, hogy kikkel találkozik, milyen kapcsolatai vannak... Most már nem bírtam uralkodni magamon. Kiabálni kezdtem: — Azért, mert Ruth nem engedelmeskedett Cuckenek, engem tesznek az utcára? Hát mit gondolnak maguk? Majd én megmutatom! Eszembe sem jutott, hogy én itt nem mutathatok meg semmit. Mehetek Ponclustól Pilátusig, akkor se lesz eredménye. Bár az Is lehet, hogy Poncius és Pilátus nem Is kapott bevándorlási engedélyt Amerikába, s kérvényüket ötször is elutasította a bécsi amerikai konzulátus, mint négyszer az enyémet. Winston úr legyintett. Felemelte a telefonkagylót, közölte a pénztárral, hogy készítsék ki a járandóságomat, öt percen belül ott vagyok érte. Öt perc múlva ott is voltam a pénztárban, fél óra múlva pedig abban a vendéglőben, ahol Ruth-tal szoktam találkozni. Most délelőtt a helyiség egészen más képet mutatott mint délután szokott. A fő különbséget abban találtam, hogy délutánonként én érkeztem előbb, s én vártam Ruthra, most viszont fordítva történt: Ruth már ott üldögélt. Kék szemét meglehetősen elborultan emelte rám. — Téged is? — Engem is! — feleltem és megértettem, hogy őt is elbocsátották. Néhány mondatban kölcsönösen beszámoltunk egymásnak elbocsátásunk körülményedről. Az ő főnökét is felkereste valaki, aztán a főnök hivatta Ruthot, s kiadta az útját. — Egy ilyen vén bakkecsfce, micsoda aljas! — jelentettem ki fennhangon, hogy a szomszéd asztalnál ülő kísérőim is megértsék, kiről beszélek. Ruth pompás lány volt A kettőnket ért csapások csak megerősítették elhatározásában. Most már nem törődött azzal sem, hogy nem tudunk megszabadulni a „tanúktól”. — Tudok egy pompás Ms szállodát! Itt van nem messze, a 77. utcában... — súgta. —. 17 — Hi a becsületsértés? A ma embere űton-útfélen találkozhat vitatkozó autósokkal és gyalogosokkal. — Nem tud vigyázni? Nem látja, hogy át akarok menni a túloldalra? Maga ökör — így az egyik gyalogos. — ökör a nénikéje, maga sem különb — tromfol az autós. Noha az ilyen utcai dialógusok bőven kimerítik a becsületsértés fogalmát, senki sem szalad miatta a bíróságra, egyik fél sem érzi úgy, hogy belegázolt a másik becsületébe. Dr. Kálmán György „A becsület védelme” című könyvének előszavában azt írja: „A becsületet sértő cselekmények büntetőjogi szabályai az úgyszólván legsürgetőbben előforduló társadalmi viszonyokra, az emberek társadalmi érintkezésére vonatkoznak. A jogrend az emberek érintkezéséinek módját és formáját nem szabályozza. Ezt átengedi az erkölcs, de különösképpen a társadalmi konvenció íratlan normáinak. Ezek megsértése a jog szempontjából közömbös. A büntetőjog tiltó normái azonban megszabják azt az alsó határt, küszöböt, amelyen túl az erkölcsi, s konvencionális szabályok jogi követelmények nélkül nem hághatok át...” Hogy az utcai dialógusnál maradjunk: az idézett jelzők használatával mind a gyalogos, mind az autós túllépte a jogszabályok vonta határt, tehát az ilyesmi — adott esetben — jogi következményekkel járhat. Persze ennél durvább esetek is előfordulnak. Sokszor állnak bíróság előtt társbérlők, szomszédok, akik — felforrott dühükben — ;< becsmérlő kifejezések özönét zúdítják egymásra, néha az egész ház, vagy utca füle hallatára. Erre vonatkozóan ugyancsak érdekes példákat találunk a bírói gyakorlatban. Az egyik vádlott azt a kifejezést használta a magán vádlóval szemben, hogy — idézzük — „ha a magánvádló a cseresznyéjét leszedné, akkor ő is azt fogja mondani rá, amit a férje, hogy zsivány.” Az elsőfokú bíróság a vádlottat a becsületsértés vádja alól felmentette azzal az indokkal, hogv a vádlott a sérelmezett kifejezést feltételesen használta. Mint a joggyakorlat egyik neves szakértője megállapítja: az iménti esetben törvényt sértett az elsőfokú bíróság, mert a vádlott lealacsonyító és megszégyenítő kifejezést használt a ma gán vádlóval szemben. Érdemes ismét belelapozni a „Becsület védelme” című könyvbe, amely pro és kontra sorakoztat fel eseteket, — Mint a szerző írja: a 7 éves gyermekkel szemben használt „kis csibész” kifejezés nyilván nem becsületsértés, mert nála ez a társadalmi megbecsülést, s az emberi méltóságot még nem sérti. Ugyanez a kifejezés felnőtt emberrel szemben —■ normális körülmények között — feltétlenül becsületsértés, Ha valaki megy az utcán és megkérdezi az egyik járókelőt, hogy merre van ez vagy az, majd a válasz helyett vállvano- gatással és legyintéssel fizetik M, nem történt becsületsértés, csak puszta udvariatlanság. Hivatali munkatárssal szemben — a körülményektől függően — már becsületet sért a vállvonogatás és a legyintés. Civakodó házastársak között nem becsületsértésről van szó, ha egyikük válaszra sem méltatja a másik kérdését. Becsületsértés lehet viszont ugyanez, ha egy értekezlet két résztvevőjének előzetes vitája az előbbi jelenettel zárul. Egymássai szoros baráti viszonyban levő emberek között nem lehet sértésnek tekinteni a „te milyen hólyag vagy” kifejezést. A köztudat rendszerint egyenlőségjelet tesz a becsület- sértés és a rágalmazás fogalma közé. Joggyakorlatunk a rágalmazást súlyosabb kategóriába sorolja. „A rágalmazó — olvashatjuk — eseményt, történetet fonnál. Az eseménynek, a történethez a hallgató szemében mindig nagyobb a hitele, mint a szubjektív értékítéletnek.” Azok, akik mást megrágalmaznak, nemcsak a célba vett ember társadalmi megbecsülését ássák alá, hanem sokszor az egzisztenciáját, a családi helyzetét is. Ezért a rágalmazás társadalmi veszélyessége is nagyobb a becsületsértésnél. Kőszegi Frigyes Válaszul leheletfinom csőkot nyomtam a bal fülére. Pillanatnyilag az esett hozzám a legközelebb. Ittunk még egy kortyot, aztán karonfogva elindultunk. A négy férfi tisztes távolban, de folyvást jött utánunk. Rájuk se hederítettem. Ruth fekete haját, kék szemét, karcsú nyakát csodáltam, s boldog voltam. Ruth határozott léptekkel vezetett a szálloda felé. Fel- rémlett bennem, hogy ez a biztonság előző látogatásokat feltételez, amelyek hasonló céllal, csaknem velem zajlottak le. Ezzel azonban nem törődtem, mert végtére is nem Cuckeről volt szó, s ebben a pillanatban rajta kívül senkit sem tudtam utálni. A szállodás nem volt bürokrata: hamar átsegített a formalitásokon. Kért egy tízdollárost, s ideadott egy kulcsot. — Harmadik emelet, balra... A liftesfiú nem volt több tízévesnél, felvitt bennünket a harmadik emeletre. Balra fordultunk, bedugtam a kulcsot a zárba, megforgattam, majd belülről tettem ugyanezt. Aztán magamhoz szorítottam Ruthot, s megcsókoltam. Csók közben úgy éreztem, mintha időtlen Idők óta tartanám karjaimban. Később, amikor a kábulatból felocsúdtam, már felmértem, hogy csak néhány másodpercig tartott az egész: mindössze két gombot tudtam kigombolni Ruth blúzán... — Kinyitni!!! — dörömböltek hirtelen az ajtón. Azt hittem, hogy talán hamis tízdollárossal fizettem a tulajnak. Becsaptak vele valahol, s a többi pénzem közé tettem. Ha nem tudja az ember, hogy melyik pénze hamis, könnyebben túladhat rajta. Atkozott pech, éppen most kellett ennek a bankónak a kezembe akadnia! Persze, a szállodás is lehetett volna annyira tapintatos, hogy vár, amíg távozunk... Juszt se nyitom ki! Aki ilyen szállodának a tulajdonosa, tanulja meg, hogy ne zavarja a vendégeket. Ruth vetkőzni kezdett... Üjrá dörömböltek az ajtón, most már többen is. — Kinyitni! ! ! — üvöltöttek. Az ajtó recsegett, a vállukkal akarták ' betörni, de ezt nem vártam meg, kinyitottam. A négy díjbirkózó külsejű rontott be. Kettő elkapta és hátracsavarta a karomat, kettő pedig az ablakhoz ugrott, nehogy kiléphessek rajta. — FBI! — mondta az egyik. — Parancsunk van, hogy letartóztassuk... (Folytatjuk) — 18 —
