Nógrád, 1969. április (25. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-18 / 87. szám

Peda^gusok fóruma d Ü=JÍE^. JL }\/£Jt JLTziJLVJLJJUJ I jí JIjX.JlX. jLjJU/I FOGLALKOZNI Holló Imrét, a mátraszőllősi termelőszövetkezet elnökét jól ismerik a pásztói járásban. Nemcsak mint gazdasági ve­zetőt tisztelik az emberek, ha­nem mint politikai munkás­nak is nagy a tekintélye. Fel­keresik hivatalában, megállít­ják az utcán, ügyes-bajos dol­gokra kérnek választ, — hi­szen ő az elnök. De azt vallja, olyan messze van a határ az irodához, mint az iroda a ha­tárhoz, ezért legtöbbet, külö­nösen most, a nagy tavaszi munkák idején a földeken tartózkodik. Amikor az Irodában keres­tem, üres szoba fogadott. A határban viszont embercso­portra lettem figyelmes, ott is találtam meg. — Málnát telepítünk, hu­szonhat holdon. Kényes mun­ka, Ilyenkor szükséges a fe­lügyelet, meg a tanácsadás. A beszélgetés során arra is sor került, hogy mint gazda­sági vezető, miképpen tudja munkáját összeegyeztetni po­litikai tevékenységével. Hiszen Holló Imre már 1951-től pro­pagandistája a pártnak. — Véleményem szerint a kettő semmiképpen nem vá­lasztható el egymástól. Min­dig is szerettem az emberek­kel foglalkozni’ s meggyőző­désem, hogy ott, ahol jó a politikai munka, jók a gazda­sági eredmények. Ma már azt vallom, hogy az emberek nem­csak a kenyeret tartják fon­tosnak, hanem mind nagyobb politikai tájékoztatást is igé­nyelnek. Érdekli az embere­ket a nemzetközi helyzet, szinte valamennyi belpolitikai esemény. Mondhatom, ma már senki számára sem mindegy, hogy mennyit ér egy munka­egység, hanem az is lényeges, bogy munkájuk gyümöl­csét milyen körülmények kö­zött, békében, biztonságban tudják-e élvezni. Ahhoz pe­dig, hogy ezt megértsék, szük­ség van a párt propagandis­táira. .. Holló Imre 1951-ben jegyez­te el magát a propaganda munkával. Akkor vett részt egy tanfolyamon, s azóta min­den évben jár továbbképzés­re, s minden évben vezet egy- egy tanfolyamot, szemináriu­mot. — Most gazdaságpolitikai tanfolyamot vezetek a terme­lőszövetkezetben. Korábban vezettem az időszerű kérdé­sek tanfolyamát, előadója voltam a háromhetes téli pártoktatásnak. Hány ember­nek tartottam már előadást? Ki tudja. De ha egy-egy tanfolyam átlagos létszáma harminc, akkor bizony jóval több mint félezer ember sajátította el — ha kisebb, ha nagyobb mértékben is — par­tunk politikáját, értette meg célkitűzéseinket... Azért ismer­nek a járásban is. mert több mint tíz községben voltam tanfolyamvezető, április 4-én, május elsején, november 7-én pedig számos községben vol­tam a nagygyűlés szónoka. Szó esett Holló Imre mód­szeréről is. Legfontosabbnak a hallgatók kiválasztását tartja, ezzel a lemorzsolódást lehet megelőzni. A hallgatók­kal közösen beszéli meg a tanfolyam tematikáját, azt, hogy miybr és hol tartsák a szemináriumot. Maga gondos­kodik arról is, hogy minden esetben fűtött terem várja a hallgatókat. — A felkészülés során na­gyon sok segédanyagot hasz­nálok fel. Jegyzetet készítek, s szabadon beszélek, hogy közelebb kerüljek a hallga­tókhoz. A jegyzetkészítést a hallgatóktól is elvárom, így könnyebb az ellenőrzés, mit vettek át az anyagból. Aztán engedem a szabad, kötetlen vitát, aminek összefoglalása az én dolgom, nekem kell helyesen megértetnem az anyagot a hallgatókkal... A propagandistáknak az az örö­me, ha látja, tudja, érzi, hogy munkája nem volt hiábava­ló, mind többen értik a mar­xizmust, leninizmust, a párt politikáját. Ezért dolgozom én, ezért lehet és kell is a gazdasági munkát a politikai tevékenységgel feltétlenül ösz- szekapcsolni... — Somogy vári ~ magyar textilgyár Az első Több mint ötszázötven év­vel ezelőtt, 1411-ben kapott Kassa királyi város engedélyt arra, hogy megszervezze az ország első. monopolhelyzetű barhetkészítö nagyüzemét. Hamarosan Kassára telepítik át a budai barhetszövő mes­tereket is. Ezt követően Zsig- mond megtiltja az idegen bor­iiét behozatalát s az annak készítéséhez alkalmas fona­lak kivitelét. De megtiltja azt is, hogy Budán, Székesfehér­várott, Pozsonyban, Nagysze­benben az ottani mesterek barhetet szőjjenek. Bártfának viszont megengedi, hogy ott nyolc szövőmester működjék, három-három szövőgéppel. 4Amikor Eperjes ugyanezt béri, Zsigmond nemhogy el­utasítja az eperjesiek kérel­mét, de még addigi vászon- festő iparulcat is megszünteti). Mindezzel az a célja, hogy középkori takácsiparunkat a régi Felvidékre koncentrálja s termelvényüket Oroszország, Litvánia piacaira exportálja. A kassai barhetszövők három­féle mestert foglalkoztattak: a barhetszövőket, a mángorló- mestereket s a festőket. Volt egy Fürschauernak nevezett — felügyelőjük is. A taká­csok céhszabályzata, amelyet 1461-ben újra leírtak, szigo­rúan előírta azt, hogy csak tanult, s tanultságukat okle­véllel, mesterlevéllel igazoló emberek lehetnek a céh tag­jai. A szabályzat szerint min­den mester három szövőgépet lát el, a barhetet végszámra, a bécsi barhet méretére gyárt­ják. Szabályozzák a segédek s az inasok munkáját és jog­állását. Előírják a segédeknek a mángorló taposómalommal való meghajtásában kellő munkáját is. Az alkalmatlan mestert, segédet eltávolítják a céhtől, de — s ez is mutatja egészen kivételes megbcsülé- süket — csak a király hoz­zájárulásával. A kassai bar- hetszövőknek ezeket a mono- polisztikus kiváltságait Má­tyás koráig követhetjük nyo­mon. Iparuk a XVI. század elejére elhanyatlott s annak szervezett, kollektív, formája megszűnt. Ki a felelős a bizom íávám éri? • • Közeleg a tanév vége. A szaktanárok, osztályfőnökök előtt lassan kirajzolódik az elmúlt hónapok munkájá­nak grafikonja. Nemsokára szilaj gyermeksereg búcsú­zik két hónapra az iskolá­tól, hogy a kiérdemelt nyá­ri vakációt gondtalanul, ön­feledten játszadozva töltse. Megtett e mindent ? Sajnos, lesznek olyan ta­nulók, akik szorongva köze­legnek a szülői ház felé, akik lehorgasztott fejjel, remegő kézzel adják át bi­zonyítványukat szüleiknek: megbuktak. Esetleg olyanok is akadnak, akik végleg le­maradnak osztálytársaiktól, mások egy-két tárgyból kapnak elégtelen osztályza­tot. Ezek javítóvizsgát te­hetnek. Nekik rövid két hó­nap alatt kell pótolni egész évi mulasztásaikat. amíg szorgos pajtásaik a nyári szünet örömeit élvezik. Ilyenkor minden hivatását szerető nevelőben gyermeke- jövőjéért aggódó szülőben fel­vetődik a gondolat: Miért bukott meg a gyermek? A nevelő újra és újra átvizs­gálja nevelési és munkater­vét, hogy megtett-e min­dent annak maradéktalan végrehajtásáért? Átgondolja, mit tett a veszélyeztetett környezetben élő tanítvá­nyaiért. Elkövetett-e min­dent. hogy a sors kegyet­lenségeit, esetleg a szülő kö­zönyét, nemtörődömségét ta­pintatosan, fokozottabb törő­déssel kárpótolja egy-egy ar­ra rászoruló tanulónál. Ezt teszi az oktatás minden posztján tevékenykedő neve­lő. A hátralevő néhány hét döntő időszak lehet a kriti­kus osztályzatra álló tanu­lóknál. Felelősségteljes mun­kákkal még tehetünk vala­mit a jobb eredményekért. Nem labdajáték A felelősségvállalás ne le­gyen labdajáték az iskola és a szülői ház, esetleg a tár­sadalom között. Közös erő­vel mindent el kell követni egy-egy tanuló továbbjutá­sáért. Ez érdeke az iskolá­nak, szülőnek és nem utolsó­sorban a társadalomnak. A tennivalók megbeszélésére családlátogatásokkal, szülői értekezleteken alkalmat kell keresni. Kezdeményező első­sorban a pedagógus legyen, mert ő látja legjobban a fennálló körülményeket. Egy- egy ilyen megbeszélésen olyan fékező problémák ke­rülhetnek felszínre, melyek a gyermeket tanulásában akadályozták, amelyekről va­lamelyik érdekelt félnek, nevelőnek vagy szülőnek nem volt tudomása. Ezek el­hárítása úgy lehet elegendő a gyermek megmentésére. Az iskola munkájában igen fontos szerepe van a napközinek. Tevékenységé­nek pozitív és negatív voná­sai az iskola eredményeiben tükröződnek. A napközis ne­velő különösen sokat tehet a csoportjába járó gyenge ké­pességű, mostoha körülmé­nyek között élő tanulókért. A szóbeli lecke jó megtanu­lása. az írásbeli feladatok gondos, maradéktalan elkészí­tése a napközit vezető neve­lő lelkiismeretes munkáját igazolja. Az állandó segítés a gyengébbeknek, a követke­zetes ellenőrzés a biztosíté­ka az eredményeknek. A szül«'» szerepe A nagyobb gondot a nem napközis gyermekek jelen­tik. A probléma rendszerint olyan tanulóknál jelentke­zik, akiknek szüleik nem tudnak segíteni, mert a gyermekkel szemben támasz­tott tantervi anyag megha­ladja a szülők felkészültsé­gét. Mit tehet mégis az ilyen szülő? Számos példával ta­lálkoztunk már, hogy az édesapa vagy édesanya csak azért végezte el az általá­nos iskola felső tagozatát hogy gyermekének adott esetben segíteni tudjon. Olyan szülővel is volt sze­rencsénk találkozni, aki az anyagot gyermekével párhu­zamosan megtanulta, hogy számon tudja kérni tőle. A kampányszerű, csak az év végi segítés, törődés helyett az egész éven át folyó el­lenőrzés megóvja mind a tanulót, mind a szülőt az év végi izgalmaktól. Amikor szülői segítségről beszélünk, nem arra gondolok, mint amilyen gyakorlatom alatt mór többször előfordult. A jobb osztályzat érdekében, sokszor a kényelmesebb meg oldás végett, a szülő írta le a gyermeke feladatát. Ez nerr segítés, hanem bűnös csele­kedet a gyermek jövőjét il­letően. Az ilyen szülő léha ságra, felelőtlenségre, a „fog­juk meg és vigyed” elv szem. leletére kárhoztatja gyerme­két. Ki a ross* It őrmezeiből’ A tanuló jószándékú hoz záállása nélkül hiábavaló minden erőfeszítés. A tanú lásra való serkentés tanú lónként más és más lehe Egyiknél elegendő lehet, ha elbeszélgetünk a hátra levő Idő kihasználásáról, másik­nál valamely kedvenc szó­rakozásának korlátozása, vagy éppen a kedvenc idő­töltés biztosítása vezethet eredményre. Minden esetben a napi program célszerű be­osztása, a tanulási Idő ész­szerű megszervezese az el­sődleges tennivaló mind a napköziben, mind a család­ban tanuló gyermeknél. Megelőzheti a „szezonvé­gi” problémákat az egész even át működő, elég sok helyen beindított társadalmi tanulószoba. Sokat tehet cél érdekében az ifjúságvé­delmi bizottság. A veszélyez tetett körülmények közöt élő gyermekek megmentése, egészséges irányban való fej­lődése érdekében legbizto­sabb megoldás a környezet­ből való kiemelés. Éppen ezért elismeréssel lehet szól­ni a Salgótarján—Baglvasal­ján életre hívott Hétközi Ne­velőotthonról. Emberséges kezdeményezés, amely köve­tésre méltó. A címben feltett kérdésre ezek után egyszerű a felelet. Mindenki felelős, aki saját területén elmulasztja köte­lességét. Mindenkit elismerés illet, aki mindent megtesz emberbaráti kötelességének gyakorlásában a legdrágáb­bért, a gyermekért. Tóth Lászlón^ a megyei nőtanács mellett működő pedagógiai bizottság tagja 2. — Nánássy úr, szeretnék elmenni arra a teára... — közöltem kívánságomat. — Fiam, nem tudom, ki vagy — mondta az öregúr —, de szeretettel látunk sorainkban. És kérlek, szólíts méltó- ságos úrnak. Nálunk még él a régi magyar katonaesz­mény. Mi még nem feledkeztünk meg a hagyományok ápolásáról. Ez a biztosítéka annak, hogy hazatérve azon­nal átvehessiik majd az ügyek irányítását. — Értem, méltóságos úr. önnél kaphatok jegyet? Az öreg bólintott, de még most sem vette el kezemből az ötdollárost. Arról érdeklődött, hogy milyen katonai rendfokozatom van. — A tizedes! rangban leledzem — mondtam, hogy vicces legyek. Hiszen egyébként is oly humoros volt az egész. Nánássy már közelebb lehetett a hatvanhoz, mint az ötvenhez, viszont legalább hetvenötnek látszott. És ő volt az első ember életemben, akit méltóságos úrnak kel­lett szólítanom. Gyermekkoromban a háziúr megelége­dett azzal, ha „méltó bácsi’-nak szólítom, viszont kő­iül te a papámmal, hogy télvíz idején kitesz bennünket az utcára, ha én, a büdös kölyök még egyszer lecsúszom a korláton, és ezzel rongálom az ő tulajdonát. Az ezredes úr kissé meglepődött, amikor meghallotta, hogy csak tizedes vagyok. Némi gondolkodás után rá­jött. én nem az ő hadseregükben, hanem a néphadsereg­en szolgáltam, 1961-et írunk, elég volt, ha Nánássy az >n harminc esztendőmből kivonta azt a tizenhatot, amió­la ő nem a Honvédelmi Minisztériumban, hanem a buk­méker irodában „katonáskodott , s rájöhetett, miként is áll a dolog. Aggódva kérdezte: — Sokat szenvedtél, fiam? Elmondtam neki, hogy csak egyszer szenvedtem a katonaságom idején: amikor az egészségügyi őrvezető újonckoromban érzéstelenítés nélkül kihúzta az egyik fo­gamat. Igaz, a tettes még jobban megszenvedte, a dolgot, mert a vezető orvos rájött, és a nyakába varrt tizennégy nap szigorítottat. Ezzel, úgy látszik, felkeltettem a méltóságos úr érdeklődését, mert szaporábban kezdett kérdezgetni. Fő­leg katonai dolgok érdekelték. Immel-ámmal felelgettem, kitérő válaszokat adtam: hiszen, ha ezredes, jobban kell tudnia milyen a katonaság. Ha pedig nem tudja, úgy kell neki! Külöífben is, miért kíváncsi egy New York-i buk­méker iroda alkalmazottja arra, hogy én milyen csapat­testnél szolgáltam, milyen annak a fegyverzete, létszá­ma, kik a parancsnokai? Egy ilyen tisztviselő — még ha méltóságos úr és ezredes volt is — inkább azzal legyen tisztában, melyik ló esélyes a harmadik futamban, és tízre milyen fogadást ajánlanak. Nánássy azonban nemcsak hazai katonáskodásomra volt kíváncsi, hanem New York-i körülményeimre is. Már láttam, Hogy vele aligha kötök majd barátságot, nem náluk eszem meg a tejfeles bablevest, ha egyáltalán eszem még egyszer az életben. így aztán nem mondtam el, hogy egy óragyárban dolgozom, hanem azt hazudtam, hogy bankbetétből élek, és lakóhelyemül a Hotel Clive- ot jelöltem meg. A Hotel Clive csuda előkelő szálló volt, s úgy jutott eszembe, hogy Ruth ott hordta az italokat a vendégeknek, mielőtt még a jelenlegi munkahelyére, a Bar Paradisóba került volna. Itt megjegyzem, hogy Ruth soha nem hagyta volna ott a Hotel Clive-ot, ahol kitűnően érezte magát, ha Mr. Cucke, a szálloda igazga­tója nem akarta volna jól érezni magát Ruth-tal. Az ezredes úr ismét meglepődött, amikor meghallotta, hogy ott lakom, s végre elfogadta az ötdollárosomat, egy teajegyet adva érte cserébe. Előbb azonban gondosan fel­jegyezte egy ívre a nevemet és a címemet. Ez vasárnap történt, délután moziban voltam. Egye­dül. Ruth nélkül. Azon a héten délután dolgozott a drá­ga, csak futólag találkozhattunk, mert éjfélkor végzett, én pedig reggel hétkor kezdtem, s így nem adódott alka­lom a találkozásra. Hétfőtől ő is reggel héttől dolgozik, egy héten át. És ez nem akármilyen hét lesz! Végre be­leegyezett. S akármilyen hosszú és tartós dolognak ígér­kezett is az ügy, alig vártam az első alkalmat. Illetőleg, az első alkalmakat. Ha nem is esküdtünk össze, mézes­hétfélére számítottam. A moziban nagyon unatkoztam, valami ostoba filme“ játszottak. Arról szólt, milyen hősiesen viselkedik a Cl/. embere az egyik vasfüggöny mögötti országban. A mozi közönsége korántsem únta úgy a dolgot, mint én. Ők nagyon drukkoltak a kémnek, aki természetesen, folyton győzött, s végül is elvitte a vörösök fegyverének titkát Washingtonba. Persze, könnyű dolog volt. A történet író­ja és a filmrendező csupa ü*yefogyott figurát állított vele szembe. A nézőknek ez aligha tűnt fel, hiszen ők r. mozikban és az újságokból szerezték Ismereteiket. Én viszont magam is odaátról érkeztem, s valóban meg tud­tam ítélni, mennyi az igazság az ilyen filmekben. Vasárnap este abban a boldog tudatban hajtottam párnámra a fejem, hogy másnap este Ruth vállán fogom pihentetni. Erről álmodtam egész1 éjjel. Nem volt velem álmoskönyv, de hamarosan tapasztalnom kellett, hogy kellemetlenséget jelent, ha az ember kék szemű, fekete hajú, Ruth nevezetű lánnyal álmodik. Reggel hatkor harsány berregés vert fel. Az ébresztő­óra otthonomban is magmérgezte az életem. Gyorsan be­kaptam a reggelimet, amelyet Mrs. Brown már előké­szített, és elindultam a gyárba. Útközben azon gon­dolkoztam, mennyivel jobb reggeli a gyulai kolbász, mint a zabpehelykása. A háziasszonyom ugyanis zabpehelykását etetett velem, valószínűleg abból az elgondolásból, hogy akit Kásának hívnak, úgy kell neki: egyen kását! A gyárban aztán hozzáláttam, hogy a halálosan unal­mas ébresztőórákat ellássam a szükséges kallantyúkkal. Szerencsére, már behunyt szemmel is tudtam minden egyes mozdulatot, hiszen akkor már sok százezer kallan- tyú állt mögöttem." így hát ébren folytathattam az álmo­dozást: mi történik majd este hat órától reggel hat órá­ig, attól a perctől kezdve, hogy Ruth-tal találkozom, ad­dig a percig, amikor a szálló portása ébresztőül bekopog­tat az ajtón, s én visszatérek a kalian tyúk kicsiny, de számomra sajnos napi nyolc órát betöltő világába. A dolgot már Ruth-tal is alaposan elterveztük. A lány is keddre tette a szabad napját, hogy alaposan kipihenhes­se magát, és ne kelljen végigszenvednie a karikás sze­mekre tett megjegyzéseket. Az efféle megjegyzések ugya­nis felettébb kínosak lehetnek egy lány számára. Én alig vártam, hogy valaki eltréfáikozzon velem a szemein alat­ti karikákról Nemcsak a férfi dicsőség miatt kívántam ezt, társra vágytam. (Folytatjuk) f

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents