Nógrád, 1969. március (25. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-26 / 70. szám

ß^lBC i'AííJ/ jl j VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜL 1ETEK1 AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS Á MEGYEI TANÁCS LAPJA XXV. ÉVF„ 70. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1969. MÁRCIUS 26.. SZERDA RUGALMASABB KERESKEDÉST Vannak kereskedők, akik előszeretettel hivatkoznak az iparra, ha az egyébként kap­ható cikkekből átmeneti hiány van az üzletekben. Ké­sőbb azonban kiderül.: rosszul mérték fel a szükségletet, óvatosságból a kívántnál ke­vesebb árut rendeltek, más­kor pedig az új áruk vásár­lására biztosított állami pénzt olyan cikkekbe fektették, amelyeket csak leértékelve tudtak értékesíteni. Igaz ez akkor is, ha elis­merjük: az elmúllt esztendő­ben megyénk kereskedelmi dolgozóinak segítségével erő­södött a fogyasztók piaca- Sok cikkből, termékből a kí­nálat meghaladta a keresle­tet, ilyenkor a vásárlók mind­untalan az ipar tudomására hozták: nem hajlandók ide­jétmúlt, korszerűtlen cikke­ket megvásárolni. Ösztönzőleg hatott a fogyasztási cikkek egyre növekvő importja is. Mégsem tudott a kereskede­lem minden jogos igényt ki­elégíteni. Állítólag kevés pénzt kaptak a vásárlásra. A bankosok ennek ellenkezőjét állítják: a kiskereskedelem nem használta fel a számára biztosított hitelt új, kelendő cikkek vásárlására. Régi, el­avult, korszerűtlen áruk be­szerzésére, az eladhatatlan készletek növelésére a bank ezután sem ad egy fillért sem. Nem marad más hátra, mind megváltoztatni az ed­digi üzletpolitikai és beszer­zési módszereket. A kereskedelmi egységek, akárcsak az ipari üzemek, az elmúlt évben élvezték az ál­lam messzemenő jóindulatát, különösebb erőfeszítés nélkül jutottak kiisebb-nagyobb nye­reséghez. Ez az időszak lejárt. A Belkereskedelmi Miniszté­rium vezetői világosan és egyértelműen kimondták: csak az offenzív üzletpolitika hozza meg az eredményeket. Másszóval: csak a nagyobb forgalom biztosít nagyobb nyereséget. Üj beszerzési le­hetőségeket kell felkutatni, helyes nagyobb gondot fordí­tani a fogyasztód igények dif­ferenciált kielégítésére, a többcsatornás árubeszerzésre, a nagykereskedelmi vállala­toktól való függőségi viszony csökkentésére, az áruválasz­ték bővítésére, az árupropa­ganda megjavítására. Ennek megvalósítása az új kezdeményezések sokaságát követeli meg. Az előzetes tá­jékoztatás szerint ae ipar alapvetően biztosítja az ez évi tervezett forgalom emel­kedéséhez szükséges cikkeket. Bővül az importáruk válasz­téka, így nagyobb lesz a kíná­lat. Üzletpolitikai meggondo­lások arra ösztönzik az ipar- vállalatokat, hogy közösen lé­tesítsenek üzletet. A hitelfel­tételek megszigorítása pedig arra kényszeríti a vállalatok vezetőit, hogy csak olyan árut vegyenek meg, amit gyorsan el tudnak adni, más­különben a készletnövekedés­ből fakadó pénzügyi nehézsé­geket nekik kell viselniük. A megyei tanács végrehajtó bi­zottsága a többi között arra bátorítja a kereskedelmet, hogy ne féljen a divatos cik­kek árának emelésétőL, az idejét múlt régiek leszállítá­sától- Nem követnek el hibát! Az egészséges ármozgás szer-' vés része az értékesítési poli­tikának. Már most látszik: azok a kereskedelmi vezetők birkóz­nak meg az új mechanizmus követelményeivel, akik nagy gondot fordítanak a beszer­zésre, függetlenítik magukat a különböző nagykereskedelmi vállalatok monopolhelvzeté- től. V. K. NAPIRENDEN Icakasegpítkezés helyzete Ülést tartott a menyei tanács vénre haj tó bizottsági Kontos napirendi pontként tárgyalta a megyei la­kásépítési tevékenység irányelveit Nógrád Megye Ta­nácsa Végrehajtó Bizottsága, amely tegnap délelőtt tar­totta ülését a megyei tanács épületében. A' végrehajtó bizottság először meghallgatta a ba­lassagyarmati és a rétsági járás jelentését a két járás­ban. a megyei vb által szervezett komplexvizsgálat megállapításainak végrehajtásáról. E járásokban a vizs­gálat nyomán bizonyos szervezeti intézkedésekre került sor. amelyek megkönnyítették a tanácsok munkáját. Vízk(itatás Kétsáuon A halasig yartnaü járásban elősegítették a sertéstenyészté­si és -hizlalási program végre­hajtását, és egy sertéshizlalási társulás működését. Ehhez korszerű tenyésztő és hizlaló telepet építenek. A munkaerő­elvándorlás meggátlására tár­gyalásokat folytatnak ipari üzemek telepítéséről. Erre a célra használják fel többek között a patvarci és cserhát- surányi kastélyt is. A rétsági járásban előtérbe került a járási székhely fej­lesztése, amelyre több millió forintot fordítanak. Ez évben kezdődik Rétság és környéké­nek vízkutatási programja, amely bevezetője az ivóvíz- ellátás megoldásának. Sok gondot okoz egyelőre a járás­ban az új gimnázium helyzete. A végrehajtó bizottság ezt követően a megyei lakásépít­kezési tevékenység helyzetéről tárgyalt. Az ülésen meghívott vendégként részt vett és felszó­lalt Gádorost Ferenc, az Épí­tési és Városfejlesztési Mi­nisztérium osztályvezetője. A vb a III. ötéves tervidőszak­ban folyó lakásépítési tevé­kenységet különösen jelentős­nek ítéli a 15 éves lakásépíté­si terv teljesítése szempontjá­ból. Az elmúlt években ará­nyosabbá vált megyénkben az állami lakásépítés területi megoszlása. Salgótarján mel­történjen. Tárgyalt a vb az úgynevezett jélkészlakás-akció- ról amelyet kívánatos lenne mielőbb meghirdetni. Sorozatos késedelmek Az építkezéseknél nehézsé­get jelent a sorozatos tervszál­lítási késedelem és az új, ma­gasabb árszint. Szükségesnek tartja a vb, hogy a csak 1972- es befejezésre vállalt garzon- házak helyett, rövidebb határ­idővel „csillagházak” épülje­nek. A tervek szerint 1969— 70-ben megkezdődik a város­központi 21-es jelű épület ki­vitelezése is. Gondot okoz megyénkben az úgynevezett üzemi kolóniák korszerűtlen, rossz lakásainak lebontása, és helyettük újak építése. A vb felméri a lehe­tőségeket. hogy mikor kerülhet sor a városképet rontó épüle­tek lebontására. ■k A vb ezek után az egész­ségügyi ágazat személyi ellá­tottságáról, a közös községi ta­nácsok szervezéséről, és az 1968. évben alapított költség- vetési üzemek átlagbérének fe­lülvizsgálatáról tárgyalt. A gazdaságosság útján :!! ft Nagyba tony ban, a FÜTÖBER telepén jóval határidő TSlfStt teljesítették az első negyedéves bidroforgyártási tervet, -X 200 literes hidroforokból 80')-at kellett gyártaniok. A na­pokban — ahogy képünkön is látszik — már útnak indítot­ták az utolsó szállítmányt. A második negyedévre új gyár­tósort alakítanak ki’ és meg valósítják — most első ízben — a hidroforok szalagszere gyártását. Az igény várható an igen nagy ezekből a termékekből. A fiatal üzem dolgozói egyre jobban begyakorolják a munkát, és mind gyorsabban és olcsóbban állítják elő' termékeiket. A piáéi igények szerint A Nógrádi Szénbányáik Vál­lalatnál összegezték az üze­mek dolgozóinak felajánlásait. Értékelték a jólsikerült tava­lyi év tapasztalatait, mérle­gelték az idei lényegesen fe­szítettebb tervet és elkészítet­ték a vállalat felajánlását. A felajánlást a párt, szak- szervezet, KISZ, valamint a gazdasági-műszaki vezetés gazdag, minden részletre ki­A budapesti felhívás a Minisztertanács előtt A liormány Tájékoztatási Hi­vatala közli: A Minisztertanács kedden ülést tartott. A kormány el­nöke tájékoztatót adott a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testüle­tének március 17-én Buda­pesten tartott üléséről. A Mi­nisztertanács a magyar dele­gáció tevékenységét 1 jóváha­gyólag tudomásul vette. Tel­jes egyetértését fejezte ki a Varsói Szerződés szervezeté­nek fejlesztésére hozott in­tézkedésekkel és az összeuró­pai biztonsági értekezletre szóló felhívással- Álláspontja szerint e tanácskozás nagyban hozzájárulna kontinensünk békéjének és biztonságának megőrzéséhez. Bízik abban, hogy a felhívás eredményes lesz és az értekezletre mielőbb sor kerül. A kormány megbíz­ta az érdekelt minisztereket, hogy a tanácskozó testület ha­tározatainak végrehajtásához szükséges intézkedéseket te­gyék meg. A mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszter beszá­molt a KGST-országok föld­művelésügyi minisztereinek március 10. és 13. között Szó­fiában tartott értekezletéről, amelynek napirendjén a me­zőgazdaság múlt évi eredmé­nyedre és idei feladataira vo­natkozó kölcsönös tájékozta­tás, valamint nemzetközi kö­zös mezőgazdasági tudomá­nyos kutatóintézetek létesíté­sének kérdése szerepelt. A Központi Népi Ellenőrzé­si Bizottság elnöke a lakosság számára végzett szolgáltató tevékenység helyzetéről tett jelentést, majd az Országa; Tervhivatal elnöke és a köny- ny fii-pari miniszter az ipari, kereskedelmi és áruszállítási szolgáltatások tty lesz lésé vél kapcsolatos feladatokról nyúj­tott be előterjesztést. A Mi­nisztertanács a jelentéseket megtárgyalta és elfogadta az­zal, hogy a lakossági szolgál­tatások fejlesztésére kidolgo­zott irányelveket — hozzá­szólásokat, észrevételeket kérve — eljuttatja az ország- gyűlés illetékes bizottságai­hoz és a megyei tanácsok­hoz. A Minisztertanács a nehéz­ipari miniszternek és az. Or­szágos Bányaműszaki Főfel­ügyelőség elnökének együttes előterjesztésére módosította a bányatörvény végrehajtási rehdéíetét. A művelődésügyi miniszter előterjesztésére á 1 Miniszter- tanács döntött a Kiváló és Ér- vKssies művész kitüntető cí­mek adományozásáról. A kormány ezmáii egyéb ’iaj'skeí tárgyalt „ terjedő intézkedési terve egé­szíti ki. A vállalati eredmény foko­zása érdekében az idei 2 mil­lió ,200 ezer tonnás szénterme­lési tervet a piaci igények fi­gyelembe vételével 20 ezer ton­nával kívánják túlteljesíteni. Ezt a többletet a nagyobb áron értékesíthető durva szén­féleségekből termelik ki oly módon, hogy a nagybátonyi üzemtől 14 ezer, a mizserfai üzemtől pedig 6 ezer tonna többletet várnak. A túlteljesítés első félévre arányos részét március 21-re, a Tanácsköztársaság kikiáltá­sának 50. évfordulójára már teljesítették, a második félév­re eső részét december 23-ra Salgótarján, illetve a járás fel- szabadulásának évfordulójára teljesítik. A kiegészítő tevékenység to­vábbi fejlesztését irányozták elő. A tervezett 162 millió 400 ezer forint termelési ér­téken kívüle a nagybátonyi gépüzemhez tartozó intézmé­nyeknél 1 millió, a kistere- n,yei vegyesüzemnél pedig 3,1 millió forintos túlteljesítést vállalnak. A legfontosabb termelé­kenységi mutató, az összüze- mi teljesítmény 5 százalékkal több az idei tervben az el­múlt évben elért szintnél. En­nek további félszázalékos nö­velését, valamint az egy mun­kásra eső árbevétel csaknem 700 forinttal való ‘túlteljesíté­sét ígérték. Az árbevételt az idén nem lehet már ;..upár. a minőség javításával növelni, mert. a Magyar Villamosművek és a TÜZÉP Vállalat — « két leg­nagyobb fogyasztó — a szab­ványban előírtnál a jobb mi­nőség esetén sem fizet többet. Az árbevétel nagyobb arányú növelése a durva szén arányié­nak javításával érhető el. A mennyiségi terv túlteljesítése, valamint a durva szén ará­nyának növelése útján éves szinten 6 millió forint árbevé­tel-többlet elérését vállalják. Már a tervezésnél figyelem­be vették, hogy a vállalati eredmény fokozása elsősorban az önköltség csökkentése út­ján lehetséges, ezért a tavaly elérthez viszonyítva tonnán­ként 15 forintos önköltség- csökkentést irányoztak elő. Ennek újabb félszázalékos mérséklését vállalják-, Tovább növelik, a frontfejté­sek előrehaladási sebességét. Gépi jövesztéisj tervüket 5 szá­zalékkal, mintegy. 21 és fél ezer tonnával kívánják túltel­jesíteni. Valamennyi baleseti mutató csökkentését ígérik. A vállalati nyereségtömeg növelése érdekében biztosít­ják a szén és a kiegészítő te­vékenységben dolgozók szá­mára kategóriánként a 2 szá­zalékos éves bérfejlesztést és a 9 százalékos nvereségérdie- keltséget. Vállalják továbbá, hogy ezen túl 3 millió forint többletnyereséget érnek el­Az intézkedési tervekben a határidő és a felelősök meg­jelölésével teszik lehetővé a felsorolt felajánlások teljesíté­sének reális lehetőségeit Az elmúlt évi szép .eredmények után az idén még nagyobb lé­pést tesznek a Nógrádi Szén­bányáknál a gazdaságosság útján. lelt megkezdődött Balassagyar­mat jelentősebb fejlesztése, és a járási székhelyeken is épül­lek. illetve épülnek tanácsi la­kások. összegezve: a megye la­kásépítési tervét teljesíti, sőt előreláthatóan túlteljesíti Sokat tehetnek az üzemek Lépések történtek annak ér­dekében, hogy a lakásállomány fejlesztésében a vállalatok, és intézmények is részt vegye­nek. A vb ezt a lakásépítési formát és annak minél telje­sebb kiaknázását igen fontos­nak tartja. Megállapítása sze­rint a tervidőszakban az ál­lami lakásépítés elsősorban ebből a forrásból növelhető. Szükségesnek tartja ezért, hogy a vállalatok maximáli­san éljenek a rendeletben biz­tosított lehetőséggel. A jogsza­bályok szerint egyrészt része­sedési alapjuk, másrészt nye­reségből képzett fejlesztési alapjuk 10 százalékának ter­hére építhetnek szolgálati la­kásokat és segíthetik dolgo­zóik lakásépítését. A vb cél­szerűnek tartja, ha a válla­latok szolgálati lakásaikat a tanácsi lakásépítési tevékeny­ség keretében — az illetékes tanács fejlesztési alapjára tör­ténő átutalással — építenék meg. A dolgozók lakásépítésé­nek támogatása pedig az OTP különféle akcióinak keretében

Next

/
Thumbnails
Contents