Nógrád, 1969. március (25. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-19 / 65. szám
Mennyit aludjon? Sokszor teszik fel ezt a kérdést a szülők a gyermekorvosnak. Legtöbbször azért, mert gyermekük — véleményük szerint — keveset alszik, illetve este nem hajlandó időben lefeküdni és elaludni; az egy-két hetes babák pedig jóformán alig hagyják aludni környezetüket Az első hetek alvási problémái rendszerint könnyen megoldódnak, ha a szülők elég fegyelmezettek, vagyis az első néhány nap éjszakai felsírásaikor nem veszik fel, nem te- jzik tisztába a babát, nem gyújtanak világosságot, nem etetik meg. Ilyenkor a néhány napos, egyhetes kicsi, akiben éppen csak kezd kialakulni valamiféle rendszer, életritmus, lassanként megszokja, hogy van néhány órás éjszakai időszak, amikor az alvás a helyénvaló. Ha türelmetlenség, vagy egyéb kényszerítő ok miatt (pl. a lakótársak aludni akarnak), a szülők minden módon azzal kísérleteznek, hogy megnyugtassák és alvásra bírják a babát, akkor sajnos, minden ténykedésük még inkább ébren tartja a gyereket. Különösen ha tisztába teszik vagy megetetik, hiszi azt a baba, hogy nappal van. Ilyenkor hetekig tartó küzdelem következik az éjszakai nyugalomért és közben a gyermekben olyan szokások rögződnek meg, amelyeket később esetleg hónapok alatt nem lehet megszüntetni. Azt, hogy egy csecsemőnek, Illetve egy kisgyermeknek mennyit kell aludnia, igen nehéz még órára is pontosan meghatározni. Ez függ a gyermek természetétől, alkatától, napi foglalatosságától stb. Ebben a tekintetben a szervezet szabályozza önmagát; a gyermek annyit alszik, amennyire szüksége van. Arra lehet kényszeríteni, hogy kevesebbet aludjék, de arra, hogy többet, már nem. Természetesen vannak bizonyos tapasztalati adatok, amelyek szerint az első hónapokban általában 16—20 órát alusznak a babák naponta, egyéves kor körül 14—16-ról 12 órára csökken 5—6 éves korra. Eleinte ezek az órák szinte egyenletesen oszlanak meg a nap folyamán, később a délelőtti és a délutáni, valamint az éjszakai alvás a rend. Lassacskán elmarad a délelőtti alvás, a délutáni szundítás azonban az egész gyermekkor alatt hasznos kiegészítője a hosszú éjszakai alvásnak. Az utolsó esti étkezés egyéves kor körül korábbra tevődik és fokozatosan 9, majd 8 órakor vacsorázik a baba és utána elalszik. Az elalvás, illetve később a lefekvés körüli ténykedések legyenek határozottak és következetesek. Ezen persze nem az értendő, hogy szigorúan, pa- rancsszerűen, hanem barátságosan, természetesen, hogy a gyerek olyan magától értetődően fogadja a lefekvés folyamatát mint az evést, játékot és a nap többi eseményét. Sok nehézség adódhat a gyerek elalvása körül: ezek között egyik leggyakoribb ok a gyerek fokozott izgalma, mint például ha este nagyjáték folyik, főleg a papával. Ez megérthető, hiszen az apa egész nap nem látja a gyereket, esetleg olyan a munkája, hogy rendszeresen csak estefelé vetődik haza. A gyerek, az apa is örül, hogy végre együtt vannak és mindketten nagyszerűen belemelegszenek a játékba. Ennek viszont legtöbbször az a vége, hogy a gyerek semmiképpen sem akarja abbahagyni a szórakozást és nem hajlandó aludni menni. Vacsora után pedig már minden a nyugodt lefekvés és alvás előkészületének jegyében történjék. Ezt a folyamatot, ha végre szépen beidegződött, semmivel sem szabad megzavarni, mert a gyermek szabályos életritmusa felborul. Máskor, a pihenőnapon kell Időt szakítani a nagy játékra, este azonban hagyjuk nyugodtan lepihenni a fáradt kisgyereket. A tv-nek, amennyiben a gyermekek kizárólag az ő számukra készített műsorokat nézik, jó hatása lehet értelmi fejlődésükre. A tv sokirányú, jó és rossz hatásáról vita folyik pszichológusok, pedagógusok, orvosok körében. Az viszont valószínű, hogy óvodáskor előtt a tv-nek jó hatása nincs, káros hatása viszont lehet. Talán ilyenkor még nem annyira az adások tartalma miatt, hiszen a gyerek többnyire nem is érti őket, hanem a képernyőn lejátszódó vibráló, viliódzó fényjelenségek következtében, amelyek a szemen át az idegrendszerre iz- gatólag hatnak. Óvodáskor előtt tehát a gyerek ne nézze a tv-t, óvodáskorban is csak módjával, lefekvés előtt pedig még a kisiskolást se ültessük a készülék elé. A lefekvés elleni hadakozás másik oka lehet, a gyermek félelme az egyedülléttől; többek között szerepet játszik ebben az is, hogy a gyermek nem nyugodtan, a megszokott, folyamatos rend szerint kerül ágyba, hanem hirtelen tiltó parancs Tagadja ki valamelyik kellemes foglalatossága köréből és ezáltal a lefektetést rossznak, büntetésnek érzi. Amellett úgy véli, hogy igazságtalanul kiszakították a felnőttek köréből és ezt a kapcsolatot aztán a végsőkig igyekszik mindenféle kérésekkel tartani. Ilyenkor az elfogadható kívánságnak egyszer rövidesen eleget kell tenni, de aztán következetes, szeretetteljes szülői magatartással alvás következzék. Az engedékenység legkisebb résén áttör a gyermeki furfang és a hatá rozottság hiánya hetekig tart szülőnek, gyermeknek egyaránt kimerítő alkudozásokat, csatákat eredményez, a lefekvést pedig félelmetes és gyűlöletes dologgá teszi a gyermek számára, „Ki mint veti ágyát..—, vagyis ahogyan nyugodttá és kellemesen természetessé teszi a szülő a gyermek számára az elalvás körülményeit, aszerint lesz a gyermek elalvása nyugodt és természetes... — „úgy alussza álmát...” Központi segítség A balassagyarmati járás termelőszövetkezetei az 1967/68- as gazdasági évben összesen 322 vagon abraktakarmány- juttatásban részesültek. A sertésprogram zavartalan lebonyolítása érdekében a most folyó gazdasági év abraktakarmány-szükségletének fedezésére a járási tanács mező- gazdasági és élelmezésügyi osztálya 350 vagon központi juttatás biztosítására tett intézkedést. A szükséglet folyamatos kielégítése érdekében a hiányt ez ideig már 170 vagonnal pótolták. A képernyő előtt Ne vádoljon senki Vannak még sznobok. Némely társaságban ma is a legnagyobb illetlenség teleszájjal nevetni. Egyesek akár azt is hajlandók elnézni, ha valaki az ajtóban nem törli meg a lábát, vagy lenyalja a kést, de a nevetést soha. A jólnevelt sznob társaságban többnyire nem néz vígjátékot, nehogy véletlenül elveszítse mások előtt a tartását, inkább elvonul családi otthona legrejtettebb zugába, s kétszer is körülnéz, mielőtt elhúzza a száját, mert mit lehessen tudni. Ebben a modern világban még a falnak is szeme van. A sznob számára — mint sokszor kinyilatkoztatja, sokkal többször, mint amennyit egyáltalán elviselni lehet — igazán csak a komoly műfajok, a lélektani drámák, az operák és a temetési szertartások értékesek, s esetleg a Sébastien. A humor, a vígjáték pedig rémisztőbb, mint a legújabb influenzavírus. A védekezés módja, akárcsak ennél, mivel megbízható ellenszérumot még nem sikerült előállítani, a ráolvasás és ördögűzés. Divat „levágni” a sárga földig mindent, amin nevetni lehet. Szinte már nem is tekinthető civilizált embernek, aki vígjáték után legalább egy csípős megjegyzést nem tud elejteni. Vállalhatom-e annak a kockázatát, hogy valaki ennek az ellenkezőjét, a barbár jelzőt süsse rám, ha magam most nem ezt teszem, amikor a Ne vádoljon senki című olasz filmvígjátékhoz igyekszem néhány mondatot hozzáfűzni? Mi sem lenne könyebb és szokványosabb, mint kihegyezett pennával ledöfni ezt a köny- nyed játékot. Vegyük inkább komolyan és elemezzük, mint akármilyen más nehézveretű tv-produkciót. Miből induljunk ki, mit vizsgáljunk? A cselekményt, a karaktereket, az eszmeiséget, a megformálást, a képi nyelvre való átültetés sikerét? De hol várhatunk ettől a műfajtól gondolatébresztő cselekményt, jól kidolgozott jellemeket? A nevető ember minden ellenkező híresztelés dacára a legáltalánosab£> és legdemokratikusabb típus. Hogyan lehetne másképpen ábrázolni, mint széles mosolylyal? S a humor, amin gondolkozni kell, hogyan tudhatna kacagásra késztetni? Mit kérhetünk akkor számon egy vígjátéktól? Azt semmi esetre sem, ami nem lényege. A sznobság bűnébe esnénk magunk is, ha széles körű társadalmi panorámát próbálnánk kihámozni belőle. A fő követelmény csak a megfelelő keretbe ágyazott friss humor lehet. A vígjáték méltatása során viszont akkor járunk el helyesen, ha „a humorban nem ismerünk viccet”. A Ne vádoljon senki című olasz film- vígjáték kellemes szórakozást nyújtott. Következetlennek kellene lenni azonban, ha az alapelvről, hogy a humorban nem ismerhetünk viccet, megfeledkeznénk és a fogyatékosságait elhallgatnánk. A filmben kétségtelenül sok az egysíkú figura, jellem, a vígjátéki felügyelő túlságosan fekete, a hősnő viszont vakítóan fehér, a főhős pedig a kelleténél egy fokkal balkezesebb. De a szép dalok, Caterina Caselli hangja mindezekért bőségesen kárpótoltak bennünket.. K. & KERESSE A HELYES VÁLASZT! A nyugodt, csatád! élethez hozzátartozik a biztosítás, Msaea minden időben mindenkit érhet baleset vagy kár. Lehet, hogy egy-egv családnál ebben nincs meg a közös vélemény. Ha azonban, valamennyien ismerjük, a különböző biztosítás feltételeit, előnyeit, megváltozik a helyzet. Hol talál erre megfelelő érveket? — keresse a választ. A helyes megfejtést kérjük március 26-ig az Állami Biztosító Nógrád megyei Igazgatósága, Salgótarján címre megküldeni. Hajnali hat órakor Tlemcen első kunyhóihoz értek. A helybeli csendőrség parancsnoka átvette a foglyokat, akik már alig álltak a lábukon. A kísérők felváltották egymást, a légiósoknak tovább kellett gyalogoiniok. Két napig tartott, amíg megérkeztek. Szirti bel Abbeszba. Hol tf áradtam kicserepesedett szájjal, véres lábbal. — Szerencsés fickók vagytok — így fogadta az újoncokat a laktanyában századunk egyik altisztje. — Nem vagytok még négy hónapja a légióban és így nem kerültök a haditörvényszék elé. A tóle, az ezredfogda vár rátok. Nem siettek, a nadrágotokba rúgok. Szuronyos katonák vették körül az elgyötört katonákat. Lökték, hajtották őket a fogda felé. Kitárult előttük a nehéz vasajtó és egy őrmester lépett eléjük. Arról, hogy ezután mi következett, egy olasz légiós igy emlékszik visz- | sza: I „Azt gondoltam, hogy az árnyékban egy pádon ülve I lega'ább kipihenhetem magam. Alig telt el néhány perc, amikor az őrmester, aki átvett, figyelmeztetett: — öt perc múlva aperitif-et kapsz! Már majdnem délelőtt tizenegy óra van — Mi az az aperitif? — kérdeztem az egyik cellatár- samtól. — Hamar megtudod. Apelatte. Nézd csak — mondja és rámutat néhány hátizsákra, amely a cellában a fal mellett sorakozik: — Emeld csak meg! Megfogadom a tanácsot. — Mi van ebben? — kérdem. — Homok. Legalább hatvan kiló. Néhány perc múlva hátunkra vesszük, azután egy órát futunk körben a fogda udvarán... Az őrmester vezényel: egy-kettő, egy-kettő... — 25 — — Ez az étvágygerjesztő itóka? — Ezt kapjuk aperitifként. Kétszer napjában, tizenegykor és este hatkor, az étkezés előtt kapod. — De én szomjan halok! — Kérj inni a tiszthelyettestől. Végeredményben nem rossz ember. Így is történik. Amikor a tiszthelyettes a cella rácsaihoz jön, akkor könyörögni kezdek: — Tiszthelyettes úr, adjon innom! Ö elcsodálkozik és ezt mondja: — Nem ihatnak a fogda lakói az étkezési időn kívül. Tiltja a szabályzat. — Talán a szabályzat készítői a borra gondoltak, amikor... — Fogd be a pofád! Te akarod talán megmagyarázni nekem, hogyan kell érteni a szabályzatot? — kérdezi a tiszthelyettes és a hangját egyre feljebb emeli. — Állj vi- gyázzba! Tizennyolc esztendeje szolgálok, megkaptam a katopai érdemrendet, négy gyarmati érdemrendben, öt dicséretben részesültem, kilenc hadjáratban vettem részt, kitüntettek a Ulissan Aluit-renddel és ennélfogva a szultán unokatestvére vagyok, ak; olyan erősnek mondott engem, mint az oroszlán... és te akarod nekem megmagyarázni, hogyan kell a szabályzatot értelmezni? 9. Fejenként 31) esztendei fegyház A tiszthelyettes azonban végeredményben mégis jó ember. — Olasz vagy? — kérdi amikor egy kicsit lecsillapodott. — Az vagyok, nápolyi. — Ah, az a dalok városa, ugye? — Ügy mondják. — Tudsz énekelni ? — Meglehetősen. Közelebb hajlik a rácshoz a tiszthelyettes, mintha valami ötlete támadt volna. — Pompás! — Idáit fel. — Ha úgy, amint otthon is csináljátok, elénekelsz nekem egy nápolyi dalt, megtanit- lak egy kis trükkre, hogyan ihatsz, fittyet hányva a szabályzatnak. — 26 — — Most énekeljek? — Természetesen. — De a torkom... — Ha inni akarsz. Egészen kiszáradt a torkom, mégis rákezdelt: •Jaj Marim. Máriám, Mennyi álom tűnt el miattad, Karjaid vánkosán Tölthetnék el bár agy éjszakát. — Szép, nagyon szép — mondta a tiszthelyettes. — Szépen énekeltél. És most figyelj ide: fogd meg ezt a kulacsot. Menj az altisztn latrinába, húzd meg a láncot és gyorsan fogd föl a sapkáddal a vizet.. 1905-ben nyolc légiós szökött meg egyszerre. Az ő esetük drámaibban végződött. Ügyesen kezdtek tervük megvalósításához és magukkal tudták vinni teljes felszerelésüket, fegyverüket is. Egyiktik szerzett egy tiszti egyenruhát és azt vette fel. Hosszú gyaloglás után megérkeztek Colomb Béchard-ba. A vasútállomá.son szabályosnak látszó menetlevelet mutatott fel az őrjáratnak. Ez természetesen hamis volt, de ezt akkor senki sem vette’ észre. Felszálltak az első vonatra, hogy mihamarabb mesz- sze kerüljenek ettől a veszélyes várostól. Kezdetben nagyszerűen sikerült a szökevényeknek j minden. Már több száz kilométert utaztak. Egy százados j szállt fel azonban Beni Unafban a vonatra és meglepetéssel tapasztalta, hogy egy hadnagy harmadik osztályon utazik, együtt iszik és énekel a légiósokkal. Nem habozott, úgy érezte kötelessége megvédeni a tisztikar becsületét. A szolgálati szabályzat szerint ugyanis ilyen helyzet megengedhetetlen és tilos. A százados odaszóit a tiszttársának: — Lieutenant! — Pofa be! — válaszolt a iiadnagyruhába bújt légiós. A százados a revolveréért nyúlt. A Szökevények rávetették magukat. Megkötözték és egy Kapcadarabbal betömték a száját, rnajd leugrottak a vonatról. Elindultak ;. sivatag felé.' Belevesztek a homokrengetegbe. Két hónappal' később égy lovasjárőr tatáit rájuk, b parancsnok jelentése szerint heten feküdtek egymás me! leri, majdnem eszméletlen állapotban. — Hol a nyolcadik társatok? — kérdezték az őrjárv katonái. i Folytatjuk)