Nógrád, 1969. január (25. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-15 / 11. szám
I ÁMéfíWo Lofedorúqó N8 III. Teljesítette tervét a Bányagép SK A Bányagép SK NB III-as labdarúgó csapata az 1968. évi Bajnokság során az Észak- közép-cső port ban a 7. helyet szerezte meg 33 ponttal, 45:45- ös gólaránnyal, Tavaly ugyancsak a 7, helyen végeztek. Az alapozást U)68, január 18-án kezdték el tö tővel, Tóth István edző szakmai irányítása mellett. Időközben két katona is leszerelt, így 30-as keret alakult ki, A felkészülésről mondotta az edző: — Viszonylag jól sikerült, de a bajnokság megkezdése előtti edzőmérkőzéseken sérülések történtek, és így a csapaton közvetlenül a rajt előtt változtatni kényszerültem, A sérülések több hétig tartottak, ezért az 1967, évihez képest, gyengébben kezdett a csapat. Ennek ellenére később megkezdődött a pontgyűjtés, és egyenletes teljesítmény után 18 ponttal az 5, helyen végeztünk a tavaszi idényben, A nyári szünetben a formaátmentés jól sikerült, így kedvező reményekkel vágtak neki az őszi küzdelemsorozatnak. Az első hat mérkőzésen esak három pontot veszítettek, és a csapat jó játékkal tovább tartotta előkeM helyezését. A VII, fordulótól kezdve azonban űjra közbeszólt a sérülés, amely a bajnokság végéig Kísérte a csapatot, A hátralevő kilenc mérkőzésből alig öt pontot sikerült megszerezniük. Sérülések miatt hosszabb ideig nem játszhatott: Deák, Havasi, Szabó, Hoffman, Hozó és Boldvai, Rajtuk kívül betegség ée kisebb sérülés miatt egy-két mérkőzésről hiányzott Cserven. Juhász, Sep- rériyi és Huszár. így a csapat egysége megbomlott, és időnként törés következett be. Volt időszak, amikor egymás után négyszer is kikapott az együttes. A legfájóbb vereségnek a Martfű elleni 3:3 bizonyult az őszi IX. fordulóban, amikor hazai veretlenségüket is elveszítették. Mérsékelt hajrá után a 7. helyen végzett tehát a Bányagép SK. Tervét teljesítette, mivel a szakvezetők elsősorban a bentmaradást tűzték ki célul. A bajnokság során összesen 21 játékos lépett pályára. A házi góllövőlista végeredménye: 1. Barlha (14), 2. Havasi (6). 3 —4. Hoffman és Deák (5—5) góllal. Eredményesnek bizonyult, még Fiikor, Seprő-, nyl. Cserven, Szabó, Boldvai, Huszár, és esv öngólt vétettek az együttes javára, A bajnokság során jó átlagteljesítményt nyújtott: Cserven, Kisházi, Boldvai, Bárt ti a. Deák és időnként Pál, Havasi, A szakosztály már megkezdte az idei csapat építését és befejeződött az erősítés, A cél az, hogy egységesebb csapatot alakítsanak ki, az idősebb játékosokat fiatal játékosokkal frissítsék fel. Ismét szerényen terveznek: jó középcsapat szeretnének lenni. Az Új szerzemények: Győri (Halas- i:i. .lene! (Mlzser- fa) és Pacsmár (SBTC) Lesse reit; Ferenc I., György és Ferenc II. Eltávozott az egyesületből; Seprényi (SÜMSE) r kétéves szővjetunióbeli tanulmányai miatt nem valószínű, hoev számíthatnak Deák játékára. Az edző mondja: — A bajnokságra január 21 én kezdjük meg az alapozást. Az első héten erő- és mozgás, fejlesztő gyakorlatokat végzünk, labda nélkül. Utána egyre több labdás gyakorló is beiktatunk a nroaramba Hét hét áll a rendelkezésünkre, ez alatt kell ütőképe' eevüttest kialakítani. A csatársorunk meeqvengillt. enne'; ellenére korántsem vagyok borúlátó. Meavei M. osrfólv Bajnokcsapat Mihálygergén 1. Mihályserge 18 lä 1 2 S2:23 29 Vidám hangulatban búcsúztak az 1968-as evtól a mihaly- gergei sportolók és sportbarátok. Érthető az örömük, hiszen az elmúlt évben a 900 lakosú kisközség labdarúgócsapata megnyerte a bajnokságot a megyei II, Középcso- portjában, és az idén a megyei I. osztályban küzdenek a bajnoki pontokért. A bajnokavató közgyűlésen Berta István egyesületi elnök értékelte az elmúlt év munkáját, és még egysger * felelevenítette a legizgalmasabb pillanatokat, mérkőzés-momentumokat. A jó közösségi szellem, az akarat és lelkesedés diadala volt ez a bajnokság — mondotta. — Minden labdarúgó odaadással harcolt a piros-fehér színek sikeréért. A Mlhál,vgergei Tsz SK csatársora a rivális Nagylóc után a legtöbb gólt rúgta, szám szerint 52-t, A védelem csak 23 gólt kapott, legkevesebbet a Kö- zepcsoportban. \ haji góllövőlista végeredménye; t. Varga Gy (26), 2, Gordus 18), 3. Domkó (1), 4—5. Egyed E., Egyed R. (3—3), 6—7. Zsély P., Kertész F. (2—3), 8. Sebestyén A. (Ii góllal, A bajnokság során 20 Játékos szerepelt. Minden mérkőzésen pályára lépett a középhátvéd Nyerges s. A leggyakoribb összeállítás; Varga E. — Oravecz Gy.. Nyerges 9«, Miklós Gy. — Nyerges Egyed H. — Zsély P„ Gordos A„ Varga Gy,, Sebestyén A., Kertész F. Helyet kapott még: Egyed E„ Fenes E., Donkó Vilmos, Fenes E.. Hegedős László. Egyed Gy., Sós E, Kicsiny J. és Oraveez E. A labdarúgók mellett kijáv az elismerésből Berta István egyesületi elnöknek, Egyed Repü ’őszerencsétlenség Kepülőszerenesétlenség történt az Egyesült Államok nyugati partvidéken, Los Angeles közeiében a keddre virradó éjszaka. A SAS légitársaság DC—8 típusú utasszállító gépe, amely Koppenhága és Los Angeles között közlekedik. 45 személlyel fedélzetén a part közeiében a Csendes-óceánba zuhant. Az esőzés és a sötétség akadályozta a mentési munkálatokat. Az amerikai partőrség helikopterekkel irányított mentőesónakok- kal sietett a skandináv gép utasai és személyzete segítségére. A partőrség tájékoztatnia szerint nem sikerült megmenteni a gép valamennyi utasát: a szerencsétlenül jártak segítségére siető magán motorcsónakok négv halottat hoztak partra. A mentési munkálatok folytatódnak. Annyi már valószínű, hogy az első jelentések alapján szerencsés kimenetelűnek hitt balesetnek eddig esak 28 túlélőjét sikerült partramenteni. 1 Barna szakosztályvezetőnek és László Barna intézőnek is. Lelkes odaadó munkával segítették a csapatot abban, hogy minél jobb eredményeket érjenek el. Értékesebbé teszik az elsőséget, hogy a sportszerűségi versenyben is a legjobbnak bizonyultak. Szerényen terveznek a magasabb osztályban A bentma- radás véleményük szerint nem tűnik elérhetetlen álomnak. Biatlon Az SKSE legyőzte a magyar élgárdát A biatlon fiatal sportág hazánkban. Az első versenyt tavaly rendezték. Miután 1970- ben a világbajnokságon a magyar válogatott biatlonban is rajthoz akar állni, ezért a havas időszakot fokozott mér. tékben kívániák versenyzéssel eltölteni. Országos rangsoroló versenyt rendezett legutóbb Kékesen a Gyöngyösi Vasutas. A felnőtt férfiak 20 km-en, az Ifjúságiak 10 km-en versenyeztek. Sífutás közben 5 km-enként két álló és két fekvő helyzetből néev-néav lövést kellett céltáblára leadni. Rajthoz állt az eu'-sz masvar élmezőny. Az SKSE csapata kiválóan szerenelt, és megszerezte az első helvet a felnőttek mezőnvében. Benkfí az «-cvéniben a 3. helven végzett. Az ifjúságiaknál 9 csapat közül az SKSE Benkő I.. Kakuk, Kovács összeállítású együttese az 5. lett. FELNŐTT EREDMÉNYEK Férfi egyéni: 1, Holló (Bgv. Vasast 1:14,33, 2. Tagscherer (Újpesti Dózsa) 1:15,05, 3. Benkő ,T. (SKSE) 1:15,14,. , tí. Vigh (SKSE) 1:18,04. Csapatban: 1. SKSE (Benkő J.. Vigh, Vincze) 3:55.07, 2. Újpesti Dózsa 3:58,15, 3. Bp. Vasas 4:00.48. Ha a hóviszonyok megengedik, vasárnap az SKSE Sál- gón országos rangsoroló sl- futó-versenvt bonyolít le. Ha nem, úev az SKSE Kékesen rendez sífutó és alpesi számokban lesikló versenyt. Tizenöt éves csúcs A megyei atlétikai felnőtt férfi csueslista ismertetése után ezúttal a megyei felnőtt pői rekordlistát ismertetjük. Gömöri eredménye a női dlsz. K ősz vetésben másfél évtized elteltével Is a csúesilistán szerepel. FELNŐTT NŐI t'SÍICSUS'1'4 100 m: Lhiar Ilona (SSE) 12,6 (1855) 300 m: L illái Hona (SSE) 26,4 (1856) 400 m: Eajkó Zsuzsa (Bgy. MEDOSZ) 59,3 (1968) 500 m: Eajkó Zsuzsa (Bgy. MEDOSZ) 2:22,0 (1969) 1500 m: Bencsok Viktória (SKSE) 5}S8,6 (18*8) 4x100 mi Nógrád válogatottja «1,1 (1969) 80 gát: suausz Judit (Bgy, .MEDOSZ) 13,4 (19621 100 gát; Strausz Judit (Bgy. MEOOSZ) 17,2 (1969) 300 gát: Kiss Imréné (SKSE) 29,1 (1868) magas; Csáki Imréné (SKSE) 175 (1868) távol: Kiss Imréné (Bgy. MFOOSS8) 59« (1967) sútv j Perlaki Anna (Bgy M EPOSZ) 19,35 (196«) diszkosz: Gömöri Emma (SKSE) 40,44 (1954) gereiv: Hényel Gyuláné (SKSE) 40,70 (19661 fttprdha; Kies Imréné (Bgv, MEOOSZ) 3617 (1967) maess; (ötös esapat) (SKSR) ,62,6 (1969) távol: (ötös csapat) IBrv, MEMOS*) 461 (1967) «-'vj oitüs rsapat) (Sf'MSE) ,9,66 (I960) (ötös csapat) (S»"w«Fj 29,2* (19601 eerelv J tötő« csapat) (Bgy, MEPOSZ) 94,78 (l»tf?\ Pénzes Istvánkp, a Salgótarján—Nógrád válogatott sakkver- seny legfiatalabb résztvevője volt, A nyolcéves felsőtoldi fiú megnyerte a kisdobosok megyei sakkhajnokságát Is, Ezúttal ugyancsak sikerrel szerepelt, és a világos bábokat vezetve gyorsan megmattolta nálánál idősebb ellenfelét Asitalitenisz Hegyei felnőtt, ifjúság?, serdülő bajnokság Salgótarjánban A megye, felnőtt, ifjúsági, serdülő, férfi, női asztalitenisz-bajnokságot Salgótarjánban rendezte meg vasárnap a Nógrád megyei Asztalitenisz Szövetség. A férfiaknál a színvonalban különösebb változás nem volt tapasztalható, a nőknél még mindig hem üti íriég a kívánt mértéket. EREDMÉNYEK: (felnőttek) Férfi egyéni (31 ind): 1, Bo- haij L. (SKSE), 2, Kövendi II. (SBTC), 3, Baráth (SBTC), 4. Thurzó (Bgy. MEDOSZ), 5. Kelemen (Szurdokpüspöki), 6. Ispán (SKSE), 7. Takács (Bgy, Dózsa), 8. Szarvas (Nagybáto- nyi B.) Az 1—4. között jó mérkőzéseket vívtak. Az egy évet kihagyó Bohati győzelme a két SBTC versenyző előtt bizonyosfokú meglepetésnek számít. Férfi páros: (17 ind); 1. Kövendi II. — Baráth (SBTC), 2. Thurzó — Takács (Bgy. MEDOSZ, Bgy, Dózsa), 3. Hidasi — Angyal (Nagybátonyi B.), 4. Sági — Kojnok (SKSE, St, Kórház), Az esélyesek győztek, meglepetés, hogy a fiatal Sági — Kojnok páros a négy közé jutás során legyőzte a Bohati —Ispán kettőst. Női egyéni (6 ind,.): 1. Gyü- re 2s. (Vízválasztói V.), 2, Tóthné (Vízválasztói V.). 3. Holecz (SspüspökU, 4. Nagy E. (Jobbágyi). A színvonal meglehetősen alacsony volt. Női páros (4 ind.): 1. Gyüre — Tóthné (Vízválasztói V.), 2. Ocsoven — Ménesik (Bgy. MEDOSZ). (ifjúságiak) Fiú egyént (21 ind.): 1, Barna T, (Bgy, MEDOSZ), 2. Kojnok S. (St, Kórház), 3. Kiss R. (St. Kórház), 4. Lucska F. (Bgy. MEDOSZ). Az első négy helyezett magasan kiemelkedett a mezőnyből. Fiú páros (9 ind.): ' 1. Barna — Lucska (Bgy. MEDOSZ), 2. Kojnok — Tg lek es (St. Kórház, SBTC). Leány egyéni (7 ind.): L Bencsik A (Bgy. MEDOSZ), 2. Qcsoven Zs. (Bgy MEDOSZ) (serdülök) Fut egyéni (B ind): 1. Lucska F. (Bgy, MEDOSZ), 2. Hajnal T. (Szpüspöki). Te dny egyéni (5 ind.): 1. Ocsoven Zs. (Bgy. MEDOSZ), 2. Bencsik A. (Bgy. MEDOSZ). Az országos vidéki felnőtt férfi és női bajnokságot január 25—26-án Salgótarjánban rendezik meg. Ezen Nóg- rádot az első nyolc férfi és első négy női versenyző képviseli. A férfi párosok közül az első négy, a nők közül az első kettő jogosult az indulásra. Az országos vidéki ifjúsági és serdülő asztali tenisz-bajnokságot február 8—9-én Egerben bonyolítják le. Ezen indulhat: l—4, helyezett ifjúsági fiú, két csapat, 1—2, helyezett ifjúsági leány, valamint 1—2. helyezett serdülő fiú és 1—2. helyezett serdülő leány. Hátó! olcsóbb a hazai brikett és a Régi ár: Oj ár: Dorogi „A” brikett 61,50 52, — pályaudvari telepen 65,80 56,30 belterületi telepen Egységes tűzifa 51,70 44, — pályaudvari telepen 56, 48,30 belterületi telepen Fűrészelt tűzifa 54,46,30 pályaudvari telepen 58,30 50,60 belterületi telepen Eger—Salgótarjáni T U Z É P Vállalat Fontos értesítés! A kötelező gépjármű-szavatossági biztosítás 1969, évi diia már esedékes. A díj a hó végéig pótlékmentesen fizethető ÉVI Dll: magánautó 460 Ft motorkerékpár (oldalkocsival is) 100 Ft „A rendőrhatóság a gépjármű hatósági jelzéseit visszavonhatja, ha az üzemben tartó a kötelező szavatossági biztosítási dijat az esedékességet követő 60 napen belül nem fizeti be.” (Kivonat a 2 1962. IX. 29. BM-KMP sz együttes rendeletből.) A magánautók biztosítási dija két részletben, januárban és júliusban is űzethető FELVILÁGOSÍTÁS, BEFIZETŐLAP FIÓKJAINKBA' Al.LAM: «IZTOS1TÖ NOGKAD - IVóS. jonuűi 15., szerda l