Nógrád, 1968. december (24. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-15 / 294. szám
J^ócfráribfw született Amatőrfilm-szemle Salgótarján CSOHÁNY KÁLMÁN Nem egyhangú beszélgetés a „Monotoniáról” Mikszáth egyik népi hősét, a nagy erejű Mácsikot képzeltem ilyennek. Erős, nagy termet, széles vállak, egészségtől viruló arc, amelyet külön kiemel a tömör fekete bajusz és a villogó szemek fölötti két sűrű szemöldök. A budai hegyek alatti lakásában találkoztam Csákány Kálmánnal, a pásztói születésű és onnan 21 évvel ezelőtt elszármazott festőművésszel 1947 óta él Budapesten,. de még mindig, s ahogy mondja: amíg élete tart, pásztóinak vallja magát. — Kimondhatatlanul szeretem a szülőfalumat. Mindig és mindenhonnan vágyom haza. Ott voltam gyerek, életet kezdő fiatal, és ezek az évek az ember egész jövőjének meghatározói. Minden érzés, ami elfog — legyen az emberi vagy alkotói — oda vezet vissza... Csohány Kálmán nem indult csodagyerekként. Mindig szeretett rajzolgatni, festegetni, de még 23 éves korában sem gondolt arra. hogy valamikor országos hírű művész lesz. A világháború utolsó évében érettségizett Salgótarjánban. A következő esztendők az útkeresés időszakát jelentették számára. Dolgozott fakitermelő munkásként a Csíki-havasokban, volt vasúti pálya- munkás Pásztón és szénbányász Nagybátonyban. Mint sokan mások is, kereste helyét és önmagát a változó világban. A következő évekre így emlékszik vissza: — 1947-ben falumbeliakkel találkoztam, akik Pestről jöttek haza. Beszélgetés közben mondogatni kezdték, hogy miért nem tanulok, hiszen a magamfajtának most igazán jó alkalom van erre. Hosszas rábeszélés után jelentkeztem a képzőművészeti főiskolára, és egyben az egyik népi kollégiumba felvételire. Sikerült mindkettő. És a főiskola elvégzése után Budapesten maradtam. .. Mi történt azóta»? Családot alapított, dolgozott, alkotott. Hírneves művész lett, munkái kiállítások sorozatán szerepeltek, nemcsak idehaza, hanem külföldön is. A közelmúltban nyílt meg a dél-amerikai Buenos Airesben egy grafikai biennale —, amelyen öt alkotása szerepel. Láthatták kepeit Hollandiában, Olaszországban, Nyugat-Németországban, Jugoszláviában, sőt Japánban is. A hazai képzőművészeti kiálr litások szinte el sem képzelhetők Csohány Kálmán képei nélkül. Munkássága egyik legnagyobb elismerésének azt a nagydíjat tartja, amelyet a múlt évben Miskolcon rendezett biennálén kapott. Sokfelé járt már a világban és legnagyobb élményeket a múzeumok jelentették számára. Felejthetetlen marad emlékezetében a párizsi Louvre és a Modem Múzeum, a moszkvai Tretyakov Képtár, a velencei, ravennai. krakkói múzeumok. Élete legnagyobb élménye a leningrádi Ermitázs- hoz fűzi. — Néhány barátommal jártam a hírneves múzeumban és órákig időztünk a XIX—XX. század művészete kiállításán. Egyszerre valaki megkérdezte: „Láttad a Rembrandt-termet?” — Velementem, és amikor megpillantottam a nagy holland mester Tékozló- fiú-ját. mintha valami mell bevágott volna. Ügy éreztem, ez a képzőművészet alfája és ómegája. Minden vonalából az örök és igaz emberi érzések sugároznak... Csohány Kálmán is az ember ábrázolását tartja a képzőművészet lényegének. és enélkül nem tudja elképzelni saját munkásságát sem. Azt vallja: szükség van a dekoratív műfajokra is, de ez nem lehet igazi művészet, ha alkotója kikapcsolja belőle az embert. Ki és hogyan ábrázol, ez más kérdés. Ö azt akarja, hogy műveit mindenki értse, azok ne legyenek erőszakoltak sem formájukban, sem tartalmukban. Akkor alkot, amikor van mondanivalója. Ez azonban nem jelent vívódásmentességet, sőt: örökösen vívódik önmagával, hogy hívem és minden modorosság nélkül adja tovább képein az emberről alkotott mondanivalóját. „Érzelmi telítettségnek kell lenni a munkában, mert ha 7ét évszázad Mark Prudkin, a moszkvai Művész Színház egyik legidősebb színésze, aki vendégszerepeit Párizsban és Prágában, Szófiában és Londonban, New Yorkban és Tokióban, betöltötte 70. évét. Prudkin, aki a Művész Színház megalapítóinak, Konsz- tantyin Sztanyiszlavszkijnak és Vlagyimir Nyemirovics- Dancsenkonak a tanítványa, fél évszázada játszik a Művész Színház színpadán. L. az érzelem hiányzik, művészet sem lehet benne..És az ember, s megint az ember merül fel vallomásában: „A formanyelvnek mindig és minden korban az embert kell ábrázolni. Az űrhajók, a rakéták, az elektronikus számológépek korszakában is az alkotót tartom elsőrendűnek és nem a gépet, a technikát.” A művészi hitvallás szavai is arról tanúskodnak, hogy Csohány Kálmán nem szakadt el azoktól, akik közül a széles világba lépett. Ezért tart ma is igen szoros kapcsolatot szülőfalujával. Gyakran hazautazik a rokonokhoz, jó barátokhoz — „s oly nehéz ismét megválni tőlük”. — Öt is sokszor felkeresik a földiek, és ilyenkor arra kíváncsi a legjobban, mi újság odahazá, a faluban? Mostanában hivatása is többször hazakészteti. Nemrég Salgótarjánban volt önálló kiállítása, ás jóleső érzés volt. hogy a megye és a város lakossága és vezetői nagy-nagy szeretettel fogadták. És a szülőfalu?. .. A község vezetői — többségük régi, gyerekkori pajtás — felkérték, hogy készítsen egy kerárniafalat az új, modem áruházba. A tervet már elfogadták, hamarosan hozzákezd a munkához. A másik pedig, amire olyan nagy izgalommal készült: november 17-én önálló kiállítása nyílt meg szülőfalujában, az új kul- túrházban. Hetekig válogatta azt a 40—50 képet, amelyek élete eddigi alkotásaiból a tárlatra kerültek. Ügy tervezte, hogy átfogó szemléltetést ad munkásságáról, és bemutatja azokat a műveit is, amelyek megalkotására a szülőföld, a pásztói emberek ihlették. Ezek a legkedvesebbek közé tartoznak. Kovács András a színpadon Tolsztoj, Dosztojevszkij, Gorkij, Beaumarchais, s a mai szovjet drámaírók színműveiben egyaránt nagysikerű és emlékezetes alakításokat nyújtott. Különösen nagy sikert aratott Vronszkij & Ka- renyin szerepében az „Anna Kareniná”-ban, s mint Fjodor Karamazov a „Karamazov testvérekében. Mark Prudkint három ízben tüntették ki állami díjjal. Akik látták — nem dicsérik túlságosan az első megyei amatőrfilm-szemle színvonalát. Azon a beszélgetésen, amelyen a szemle győztesével váltottunk szót, nem annyira a színvonal kérdése, vagy amj szorosan „idevág” a salgótarjáni filmklub tevékenysége, hanem elsősorban a nyertes film alkotójának — Lányi Loránt- nak filmes „múltja”, s további tervei kerültek terítékre. — Fotózással régen, a filmmel viszont nagyon rövid ideje foglalkozom — mondta. Ja. igen! Hogy mióta? Hát... két hete valaki szólt, hogy van itt egy filmklub, ha érdekel nézzek be egyszer oda is, segítenek, csak néhány jó ötlet kell... — Volt? — Töténetesan több is. Mondták, írjam le röviden az elképzelést, csináljak forgatókönyvet, aztán majd meglátják. Megnézték, és azt a választ kaptam, hogy rövidesen küldenek valakit géppel, miegyébbel. Csináljuk meg három percben. — Ez volt a díjazott „Monotonia”? — A sztorj röviden: elindul egy üres bevásárlótáska, végigmegy az utcán, betér a Csemegébe, mindenfélével megteÁz első külkereskedelmi cikk Angol régészek szerint a Földközi-tenger keleti vidékén élő népek- tenger^ kereskedelme történelem előtti időkre vezethető vissza. A régészek megállapították, hogy ezek a népek az újkőkorban obszidi- ánnal kereskedtek. Az obszidián nagy szilícium tartalmú vulkáni üveg, amely a folyékony láva lehűlése nyomán jön létre. Történelemelőtti időkben ezt az anyagot szerszámok előállítására használták. Az obszidián az egyetlen anyag, amely évezredeken át nem módosult. Ezért a régészek nagy becsben tartják az ilyen anyagból készült tárgyakat. Az angol archeológusok szénizotópokkal állapították meg, hogy a Cipruson talált obszidiánle- letek ie. 5690-ből származnak, mégpedig a dél-törökországi Klíftlik vidékéről. E tárgya,!; hajóval kerültek Ciprus szigetére. fyasávtoapt jegyzet ^Megjavítjuk az életet!” Milyen ez a mai. ünneplő ifjúság? Egyáltalán: ki a fiatal?, s mit jelent az — ifjúság? Nagyon nehéz meghatározni. Ha csak egyetlen — nda- vissza érvényes — fogalompárt vizsgálunk, már akkor is. Ifjúság és forradalom. Való igaz, hogy lényegüket illetően összetartozó, egymást kiegészítő, magyarázó szavak. „Forradalom és ifjúság”, „Forradalmi ifjúság", „ifjúság a forradalomban”, „fiatalos, forradalmi lendület” *— ezerszer leírt, ezerszer elmondott, gyakran nosztalgikusan emlegetett kifejezések, amelyek (éppen mert túlságosan is gyakran szerepelnek), sokat vesztettek plasztikusságukból. Milyen hát az ötven év előtti nyugtalanok, proletár élettel elégedetlenek mai leszármazottja? Közhely lenne az is, ha most az általánosító „ezek a mai fiatalokf ellen bármit is mondanék. Tulajdonképpen az a legjobb az egészben, hogy mára, tegnapra valahogy mégis kiderült: a „bezzeg mi!” sem egyéb lapos, mindenütt megtalálható, értékét, jelentését vesztett, elkoptatott, s éppen ezért ma már semmit nem jelentő nyelvi formánál. Így kopnak szavaink, kifejezéseink, így erőtlenednek el a „leg”-ek, a „legesieg”-ek, s nem arról van szó, hogy mindenképpen nyelvi, filozófiai problémákat pattintgassunk ott és akkor, amikor és ahol erre semmi szükség, de tény, hogy sok szavunkat újra kellene fényezni. Sokan és sokféleképpen féltik ezt a mai ifjúságot (egyben azért állapodjunk meg: harminc, harminckét éves korig számit fiatalnak az ember), sokan kimondják: a mai ifjúság cinikus, kíméletlen, felelőtlen, erkölcstelen, nincsenek ideáljai, huligán... Azután valamivel kevesebben, de ugyanígy általánosítva: a mai ifjúság forradalmi, haladó, lehet, hogy a haja hosszabb, de ugyanúgy gondolkodik, ugyanúgy érez, mint az ötven év előtti, az, amelyik a forradalom hétköznapjait végigharcolva történelmet csinált, alakított. Nincs ankét, amelyen a fiatalságról vitatkozva ne mondaná el valaki, hogy az említett vélemények legnagyobb hibája az általánosítás, hogy nem lehet egy kalap alá vonni, nem lehet olyan véleményt mondani, amely egyformán érvényes a skót és a magyar ifjúságra, a munkás-, a paraszt- és az értelmiségi fiatalokra, vagy a fiúkra és a lányokra. Érdekesebb, ha már ilyen nagy rétegről beszélünk, mint az ifjúság, azt figyelembe venni: a mai fiatalok egész életét a változtatás igénye tölti ki. Ez a legáltalánosabb törekvés, amely minden pillanatban kimutatható (ami kimutatható volt persze minden kor ifjúságának törekvésében is), de mert koronként változnak az ifjúság külső jegyei, gesztusai, egyre több ismeret szolgálja a célt — megváltoztatni a világot. Nem lehet számonkérni fiataljainktól a módszerben, „kiállásban", viselkedésben és munkában gyakorta szá- monkért teljes hasonulást. Nem arról van szó, hogy a „történelem dialektikája” az ötven év előtti forradalmi ifjúság ideáljait elértéktelení- tette a mai fiatalság szemében. Arról van szó, hogy ez a „más” ifjúság tárgyilago- sabb, józan, számolva, mérlegelve gondolkodik, vagyis objektívebb, de végeredményben semmivel sem enerváltabb”, „forradalmiat- lanabb”, mint az 1918-as történelmet alakító ifjúkommunista nemzedék. Végül is: más ez a kor, amelyben mi élünk, harmincon aluliak és felüliek, fiatalok és idősebbek. Más sok tekintetben és ugyanaz egyetlen nagy, kort és rendszert meghatározó dologban, ma is érvényben levő szép emberi törekvésben, amelyet az ötven esztendeje fiatal Lovász Józsefek és a sok ezernyi névtelen ifjúkommunista hős tetteit meghatározta: változtatni a világ dolgait. A komoly és tárgyilagos mai ifjúság. Forradalmisága ebben van. Talán kevesebb a pátosz a mai fiúkban és lányokban, de azt naponta bizonyítják, hogy tisztelik, megőrzik a 18-as nemzedék hitét. Tudják: övék a történelem. az ötven év előtti, a tegnapelőtti, a tegnapi, amelyet világosan és tisztán ők fognak megérteni, tudják: övék a jövő is, amelyet mai munkával, tanulással, a jelen valamennyi forradalmi feladatának fokonkénti ét- vételével kell alakítaniuk. Ismerik, amit Majakovszkij mondott az ifjúságról: „Tizennyolc év (egymaga) nem elég. Az az igazi fiatal (ma), ki a ritkuló sort (zárni siet), s minden társa (nevében) rivallja hogy: („Megjavítjuk az életet!”) Pataki László Iik, degeszre tömve hazamegy, tartalmát egy női kéz villámgyorsan apróra vágja — és az egészet egy férfi száj beham- zsotja... Ennyi. Valaki azt kérdezte a szemle után, miéri nem neveztük be ezt a kis etűdöt a miskolci szemlére? — És mit válaszolt? — Azt, hogy akkoriban még én sem gondoltam a filmezésre. Vagyis ez a film még álomban sem létezett. Lányi Lóránt négy éve él a megyében, budapesti születésű, foglalkozására nézve villamosmérnök, Kisterenyén van a munkahelye. Nagyon szereti a fotózást, de különösebben soha nem volt kedve a filmhez, szinte „véletlenül” keveredett a celluloid szalagba. A „Monotonia” zenei részét egyik mérnök kollégája és barátja Országh Gábor vállalta. — Gábornak rendkívül értékes zenei archívanyaga van. Öt kértem meg a képsorok zenei festésére. Nagyon jól sikerült. Talán ennek örülök a legjobban. Ö egyébként gépész és a pásztói gépjavítóknál dolgozik. — Milyen zenéje van a filmnek? — Az első részben, a szatyor sétálásában jazz, a Csemege pultjai között a Perzsa vásár, a szeletelésnél a Kardtánc, és a végén újra a jazz szólal meg. — Készül valamilyen új munkára? — Az amatőr filmezésben, a kisfilmek készítésében jó alkalom kínálkozik arra, amit nagyon szeretek — az élet fonák oldalának látására, s természetesen, mivel filmről van szó, láttatására is. Ez a fonák oldal sokszor több újat tud felmutatni, mint a valóság „komoly” felfogása. Most mégis mást szeretnék. Van egy nagyon szép verse Váczi Mihálynak. A „Még nem elég”. Ezt szeretném — nem illusztrálni — képileg jól kifejezni. A szabad asszociációt hívom segítségül. És néhány — verset, filmet ismerő — barátomat. Velük közösen azt játsz- szuk, mindaddig, amig megtaláljuk a jó képsort, hogy „kinek, mi jut az eszébe?” — Miért pont ezt a verset választotta? — Elmondom néhány sorát inkább, „És nem elég csak égni: fagyot is bírja el, kj acél akar lenni, suhogni élivei.. Jó lenne egyszer látni is, amit ezek a sorok kifejeznek. MUNKA ÉS SZÉPSÉG (Koppány György felvétele) Középkori falu Hollandiában Staphorst holland falu lakói fanatikus kálvinisták. A falu különböző részein figyelmeztető német francia, és angol nyelvű feliratok olvashatók egv vastagon áthúzott fényképezőgép mellett: „Személyek fényképezése tilos”. A lakosság jellegzetes fekete öltözéket visel, és vasárnaponként lánchoz erősített, arannval szegett bibliájával több ízben siet a templomba. Staphorst azonban az utóbbi években más események miatt is „híressé” vált. Így példáid a falu egyik lakóját, akit a többiek házasságtöréssel gyanúsítottak, az éjszaka közepén ki rángatták ágyából. pizsamában egy szemétszállító talyigára kötözték. és végigvitték az egész falun. Staphorstban még mindig érvénveg az ilyesfajta „nénítélet”. amely erősen emlékeztet a középkori szokásokra. A sportolás i,s tilos a faluban. Amikor a községtanácsban az egyik tanácstag feltette a kérdést, nem lenne-e ideje labdarúgó-pályát építenj a faluban, többen felháborodottan felszólaltak, vajon a kérdező nem tudja-e, hogy a sport bűn! Hasonló vallási fanatizmusból fakadóan nem tűrik el a televíziót sem. A televízió- készülékben az ördög játékszerét látják. A legszomorúbb azonban, hogy Staphorst lakosaj nem oltat- ják be és nem kezeltetik magukat, mert az az álláspontjuk, hogy nem szabad megzavarni az élet Isten-akarta, folyamatát. NÓGRÁD - 1968. december 15., vasárnap ^
