Nógrád, 1968. december (24. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-15 / 294. szám

z árpa, a traktor meg a jószág „Beavatkozás“ vagy „késlekedés“? INagybátonyi beszélgetés A NAGYBÁTONYI TER­MELŐERŐ VETKEZET a gyen­ge termőhelyi adottságokkal bíró gazdaságok közé sorolha­tó. A háromezer hold összte­rülettel rendelkező szövetke­zet földjeire jellemző, .hogy a holdanként! átlagos aranyko­ronaérték nem éri el a négy aranykoronát. Furcsa ellent­mondásnak tűnik, hogy kevés a munkáskéz, viszont a terü­let eltartóképességéhez sok a jelenlegi létszám. A tagok joggal várják el, hogy évről évre nagyobb jövedelemhez jussanak a közösből, biztos megélhetési bázis legyen a termelőszövetkezet. Éthetően sok a gondja a ter­melőszövetkezet vezetőinek- Az új gazdasági mechánizmus bevezetésével az önálló dön­tés jogköre nagy terheket ró rájuk. Kiss József elnök erről így fogalmaz: — A tagok, alkalmazottak szorgalmasan dolgoznak. A vá­rakozásuk, hogy mennyit kap­nák, jogos. Ám, minálunk a sokkal több munkával is ke­vesebbet teljesíthetünk, ter­melhetünk, mint a kedvező adottságok között gazdálkodó termelőszövetkezetekben.. . A szövetkezeti irodán be­szélgetünk. Az eddig csendben figyelő Brachtl János főagro- nómus közbeszól: — Mielőtt belemelegednénk, kijelentem, hogy igen jónak tartom az árkiegészítéses ál­lami támogatást. Arra ösztö­nöz, hogy többet termeljünk, keressük ennek a lehetőségeit. Tapossuk is, amennyire lehet. Ügy vagyunk ezzel, mint a tejfölbe esett békák. Az egyik lehúzódott az üveg fenekére, de a másik nem törődött bele a sorsába. Addig éviekéit, amíg vajjá nem köpülte a tej­fölt, s kimászhatott. Valahogy mi is így cselekszünk! Perszé, ha nem lennének közben aka­dályok, amelyek miatt csak nehezen juthatunk előbbre-.. Véleményét érvekkel is bi­zonyítja. — Ameddig egyik-másik ter­meltető vállalat akadályozza a gazdaságos termelést, majd­nem tehetetlenek yagyunk. Példákat említ. A nagybátonyi közös gazda­ságban reménytkeltő árunö­vényként „mutatkozott be” a sörárpa. Az idén — a takar­mánygabona biztosítása után — tizenkét vagonnal adtak el a Gabonafelvásárló és Fel­dolgozó Vállalatnak. Jövőre hasonló szerződést szerettek volna kötni. De mi történt? Csupán két vagon sörárpára kötöttek velük szerződést. Mit tehetnek a szövetkezeti vezetők? A bosszankodáson és az idegességen kívül keveset. A szerződéses mennyiség csök­kentésével félmillió forinttal kevesebb lesz a szövetkezet be­vétele- Ugyanis minden má­zsa sörárpa száz forintot ho­zott a közösnek. — Az egyik legjobb árunö­vényünk lenne — panaszolja a főagronómus. — így nem le­het termelni! Vagy itt van a szarvasmarha-hizlalás! Mi tör­ténik, ha megakad az élőex­port? A novemberi átadásra szerződött jószágok még az is­tállóban állnak — hétszáz ki­lós bikák! Ez nagyon sokba kerül. Mivel folyamatos átvé­telről nem beszélhetünk, a biz­tosnak vélt pénzforrások is eldugulnak időnként. AZ ELNÖK EZZEL KAP­CSOLATBAN megjegyzi, hogy sok kárt megelőzhetnének, ha az állatforgalmi vállalatnak hűtőházai lennének — az ilyen esetekre. A vágott marha tá­rolása még mindig kifizető­dőbb. A beszélgetés során felmerül egy érdekes kérdés: érdemes-e a nagybátonyi rossz területe­ken erőszakolni a termelést? — így nem szabad kérdezni! — emeli fel a hangját az el­nök. — Nekünk ezeken a rosszabb földeken is kell ter­melnünk! Aprólékos, mindenre kiter­jedő magyarázatot kapok- A lényege: ha az alig ezer hold szántóból kiiktatják a négy­száz holdnyi gyenge, rossz területet, tüstént bezárhatják két istálló és egy magtár ka­puját. Kell-e éttől beszédesebb bizonyíték? Mehetünk azonban tovább is a következtetésekkel. A termelőszövetkezetnek csak­nem kétszázötven embert kell eltartania. A tagoknak mun­kát, kielégítő jövedelmet kell biztosítani. S ami még az akadályokhoz tartozik: — Valószínű pereskednünk kell — mondja a főagronómus komoran, s egy papírlapot vizsgál. — A traktorosunk fel­jegyzései — mutatja — arról, hogy lánctalpas erőgépünk mennyit állt, amióta megjaví­tották. így nem lehet dolgoz­ni! Többet nem javíttatunk, inkább új gépet vásárolunk. . ­A lánctalpas traktort még júliusban javította a megye) Gépjavító Vállalat; a motort Szolnokon cserélték ki. A ja­vítás körülbelül százezer fo­rint. A gép azóta nem megy, S eddig hatvanezer forint a kiesés. Szép ügy! — Ilyen esetben mit lehet tenni? 'Mi nem nyújthatunk be határidő-módosítást a termé­szetnek. Ilyesmi a mezőgazda­ságban lehetetlen, csak az építőiparban, vagy másutt te­hetik meg — dohog a főagro­nómus. A KEDVEZŐTLEN ADOTT­SÁGÚ termelőszövetkezetek helyzetéről, jövőjéről szóló megyei tanulmány kifejezetten utal arra, hogy ezeket a közös gazdaságokat előnyben kell részesíteni, hogy fejlődésük meggyorsuljon. A nagybáto­nyi vezetők ugyan nem olvas­ták a tanulmányt, de hallottak róla- A főagronómus azonban keserűen jegyzi meg: — Örülünk, hogy végre fel­karolják ezt a problémát, csak azt nem értem miért el­lentmondásosan. A korábbi gyakorlat szerint időben meg­kaptuk a műtrágyát. Most meg? Az őszi keret nagyrészét nem kaptuk meg. Tudom, hogy erről nem a tanulmány szer­zői tehetnek, de legalább se­gítséget kapnánk. Nekünk nem mindegy mennyit terem­nek a földjeink... A nagybátonyi vezetőkkel folytatott beszélgetés talán rá­világít arra, milyen gondokkal küszködnek a kedvezőtlen adottságú közös gazdaságok. Kétségtelenül sajátos problé­mák ezek, de ugyanakkor ál­talános, ezekre a termelőszö­vetkezetekre jellemző bajok- A megszüntetésükhöz pedig közösen kellene eliutni. Pádár András A „pilóták1' barátai Az elozefps számítások a tarjáni Kohászati Üzemek dolgozói a terve­zett 70 millió nyereség helyett 120 milliót ér­nek el. A Nógrád megyej Vegyesipari és Ja­vító Vállalatnál az állam által biztosított I millió 200 ezer forint dotációt „kigazdálkod­jék”- Megyénk majdnem minden üzemében, vállalatánál nagyobb az ez évi nyereség tö­mege, mint az előző évek bármelyikéé volt. Azt mutatja ez, hogy a gazdasági reform első esztendejében alkalmazott közgazdasági sza­bályozók helyes irányba, a gyorsabb fellendü­lés útjára terelték a gazdálkodó egységeket. Az önállóságot mind jobban megszokó vál­lalati vezetők és dolgozók, valamint az ál­lam központi elképzeléseinek megvalósítására ügyelő különböző irányító szervek, hatóságok, egyesülések, számtalan tapasztalatot szereztek — jót és rosszat — amelyeket hasznosítani akarnak jövőre. Részben kialakultak azok a területek, ahol a fellendülés további biztosí­tásának útjából félre kell tolni néhány ki- sebb-nagyobb akadályt. Vagyis módosítani, korrigálni különböző intézkedéseket. Jelenti-e ez a korábbi helyes elvi ál­láspont feladását, amely szerint hosszabb időre szabjuk meg a köve­telményeket, hosszabb távon írjuk elő a vál­lalatok kötelezettségeit? Semmi esetre sem! Az alapelvek továbbra is változatlanok. A módosítások csupán a vadhajtások lenyese- getését szolgálják- Ez érdeke a vállalatoknak és a népgazdaságnak egyaránt, akár a lét­szám- és bérgazdálkodásban jelentkező átme­neti problémákról, akár a beruházási politika- « ról, vagy az exportérdekeltség növeléséről van szó. A kiigazítások azoknak kedveznek, akik a gazdasági reform lehetőségeit ismer­ve nagyobb tempót akarnak a jövőben diktál­ni. / A módosítások zavarólag hatnak a távlatok kialakítására? Lehet, hogy egyes helyeken igen. Ugyanakkor felvetődik a kérdés: segí­ti-e a hatékonyabb gazdálkodást, ha tudjuk, hogy egyik-másik rendelet némely pontja nem felel meg az élet követelményeinek -és változatlanul hagyjuk. Melyik okoz nagyobb kárt: a „beavatkozás”, vagy a „késlekedés”? A válaszok megoszlanak. Azok, akiket nagyon érint á férfimunkaerő hiánya, azt möndják: jobb, ha most módosítjuk' az átlagbér-gaz­dálkodás előírásait. „Jó ez így, ahogy van” — vélekednek más vezetők, akik válogathatnak a munkaerőben. A szóba jöhető módosítás eb­ben az esetben is, akárcsak a gazdasági élet más területén, a hatékonyabb gazdálkodást segíti majd. Gyakran halljuk a panaszt: hitelt kértünk a banktól, de elutasította. így lesz a jövőben is, amennyiben jobb ajánlatot kap, amelynek megvalósítása esetén tovább javul fizetési mérlegünk. Érdekes megfigyelni: a hitelt ké­rők a bank által előírt visszafizetési feltéte­leket szigorúnak találják. Másként véleked­nek, amikor megrendelőik közül egyik, vagy másik a kért termék árát magasnak, minősé­gét pedig gyengének találja. Ilyenkor ha­mar kimondják: eladjuk másnak. Megtehetik, mert sok tekintetben nincs vetélytársuk, mo­nopolhelyzetben vannak­Pedig az a kollektíva ^lgaa^ lyik állandóan figyeli a gazdasági élet mozgá­sát, nem ügyeskedéssel, hanem a piac adta lehetőségek becsületes ^használásával, ma­gas szintű munkaszervezéssel, a műszaki­technikai kulturáltság emelésével biztosítja a fejlődés folyamatosságát, a tisztességes ha- szont. Gazdasági vezetőink jogosan méltatlankod­tak korábban, hogy évekig kell várni, amíg egy-egy idejét múlt rendeletet módosítanak. Most pedig önállóságuk megsértését emlege­tik, ha az állam képviselői a tulajdonos jo­gán kimondják: ez az intézkedés már nem szolgálja a kitűzött cél elérését, ezért egyik­másik részét módosítjuk. Ha jól átgondolják, előbb-utóbb rájönnek a méltatlankodók, hogy a korrigálást sürgeti az ő véleményük is. Tehát a módosításokat, vagy ahogy egyes helyeken mondják: szigorításokat, természe­tesnek kell felfogni. Államunk határozott szándéka, hogy to­vább növeli a vállalatok önállóságát. Amikor ezt teszi, fenntartja magának azt a jogot is, hogy álljt kiáltson azoknak a jelenségeknek, amelyek esetleg megzavarhatják az új, erőtel­jes fejlődés előtt álló gazdasági életünket­Arról sem szabad elfeledkezni, hogy az út, amelyen most járunk, részben még ismeret­len. Az eltelt 11 hónap eredménye azonban azt mutatja: az elképzelések jó része helyes volt. Beigazolódott, hogy gyárainkat, üzemein­ket közgazdasági eszközökkel is lehet a terv­célok megvalósítására irányítani. Ezt az új rendszert úgy vezettük be, hogy gazdasági életünkben újabb fellendülésnek vetettük meg az alapját. Ez pedig tovább erősítette a dol­gozók bizalmát a párt iránt, hozzájárult • nyugodt politikai közhangulat kialakításához. A jövőben még jobban, ^ntjáS2cg’ jól, ahol gazdasági életünk gyorsabb mozgá­sát tartják természetesnek, és azt akarják még tökéletesebbé tenni. Ha ehhez igazítják az ön­állósággal járó nagyobb követelményeket: a szigorításokat éppen úgy, mint a könnyítése­ket, saját magukon segítenek- Elkerülik a kü­lönböző csalódások kellemetlen következmé­nyeit.- Venesz Károly A szerelők és gépkocsivezetők jó barátok a Nógrádi Szénbányáknál. A barátság alapja — ahogy mondják —, az egymásra utaltság. Csak a biztonságos, üzemképes jármű­vekkel lehet közlekedni. Ezt a szerelők biztosítják a gépko­csivezetők számára. Ők viszont, ha megóvják gépkocsijaikat, kevesebb munkát adnak a szerelőknek. Két szocialista szerelőbrigád dolgozik a vállalatnál. Pál' Béláé az egyik, Jedlicska Sándoré a másik.' Csaknem száz gépjármű javítása, karbantartása a jeladatuk. Van-e mindig munkájuk? — Amit most javítunk — mondja Pál Béla — olyan, hogy felújításra sem fogadták volna el Budapesten. A ka­rosszéria is elhasználódott. Mj helyrehozzuk. Van itt bádo­gos, asztalos, lakatos, villanyszerelő, szíjgyártó, aki egyben a kárpitos munkákat is elvégzi, és természetes a szerelők. — Néhány korszerűbb szerszámot még el tudnák képzel­ni, ha lenne — szól közbe Jedlicska Sándor. — Az alkatrészhiány okozza a legtöbb gondot. Cserebe­rélünk: mi is adunk másnak, amiből pillanatnyilag több van a szükségesnél. Másképp nem is lehet — mondja a brigád- vezető. — Cseréknél, javításoknál a még használható, illetve felújítható alkatrészeket nagyon megbecsüljük. Tavaly csak­nem 50 ezer forint értékű felújított alkatrészt építettünk a gépkocsikba. Ez a brigád vállalásában is szerepel. Az idén i$ lesz annyi, mint tavaly volt. — Mivel mérik a teljesítményt? — Naplózunk minden munkát, pár nálunk műszakbér van, és esetenként jutalom. Mérni talán értékben lehet. Mennyi az egy kilométerre eső javítási költség? Igaz, ez at­tól is függ, melyik kocsi mennyit futott. És természetesen a vezetőktől is, hogyan kímélik a járművet. Ha azt vizsgál­nánk, mi, mennyibe kerülne másutt, és. mibe kerül így házi­lag, akkor derülne ki, hogy sokkal olcsóbb a mi munkánk — mondja Pál Béla. Ahány kocsi van, annyiféle. Teherautók, mikro- és na­gyobb autóbuszok, személyautók és néhány különleges jár­mű is akad közöttük. Itt van a bányamentők autója, a kü­lönböző daruskocsik és lánctalpas vontatók. Jellegüknél fogva az egyik másnapig várhat a javításra, a másiknál viszont nagy kiesést jelentene, ha várakoztatnák. Ezért előfordul, hogy a szerelőket műszak után és vasárnapra is berendelik. Tóth Vince, a gépkocsirészleg vezetője arról tájékozta­tott., hogy egyre szaporodik a fuvarigény. Amit lehet, a sa­ját gépkocsiparkjukkal oldanak meg. Az utolsó negyedévben a Forgách-akna szenét is saját járműveik hordják a vízvá­lasztói osztályozóra. A gépjárműpark karbantartásához öt­hat szerelővel több kellene, de nincs... Legutóbb két szere­lő gépkocsivezető lett. A két szocialista brigádnak éppen az a legnagyobb erénye, hogy a hiányzó létszám ellenére is se­gítik egymást, jól elvégzik munkájukat. Legutóbb négy gépkocsivezetőt a balesetmentes közleke­désért aranyplakettel, kettőt ezüsttel és egyet bronzzal tün­tettek ki. Bodó János i Fiú a hegy alján Több mint két órán keresz­tül vártuk a megbeszélt he­lyen, de nem jött el. Előző nap kerestük. Kisterenyétől Somos­kőújfaluig bejártuk azokat a helyeket, ahol tartózkodni szo­kott. A piacokat, a fuvarosok standját, a benzintöltő állo­mást, még a kocsmákba is be­pillantottunk. Sehol- Mintha a föld nyelte volna el. írásos üzenetet hagytunk, amelyben kértük, jöjjön el a beszélgetés­re. A saját érdekében. Dan- zsufó József, a Somoskőújfalui fuvaros nem jött. Nagy András a községi tanács vb titkára is megidézte már. Hivatalos zöldnyomatú idéző levéllel. Oda sem ment el- Pedig jó lett volna néhány dolgot meg­beszélni. Hatósági eljárás ké­szül ellene a gyerek miatt. A tízéves Ernő miatt, aki hete­ken keresztül elmarad az is­kolából. A napokban a tanácstitkár még tett egy kísérletet. Az ott­honukban akarta meglepni őket. Magányosan, távol élnek a községtől. Ott, ahol az or­szágúiról domb rejti házukat, fölöttük pedig szélmarta, ko­pár hegy magasodik- Szél ta­karította az udvart. A vályog­ból vert ház falát is lekoptat­ta. Hideg csend a portán. A kutya kellemetlenkedett, de inkább menekült, mint táma­dott. Ez minden. Csak a föld­be vágott kocsinyom tanúsko­dik az életről. — Jó napot! Itthon vannak? — kiáltotta a titkár­Csend, a szél sziszegve bor­zolta az út mentén gyűjtött szénakazlat, csapkodta a kerí­tés kiskapuját. Dunzsufóék Heves megyéből kerültek So­moskőújfaluba. Rövid ideig él­tek a faluban. Onnan költöztek a magányba. Egy lóval, meg a lapos kocsival járnak fuva­rozni. Együtt az asszony, a fér­jével. Oda, ahol fuvart kapnak- Reggel korán indulnak és este későn térnek vissza. Ennyit tud róluk a tanács. És annyit, amit kézlegyintés­sel hangsúlyoznak: „Oh, azok különös emberek, nekik a tör­vény semmi”. Ennyit tudnak róluk. .. A tanácstitkár kifordult az udvarból. Hajlott a háta, föl­dön járó a tekintete- Bosszú­ságát takarta. Lent a völgyben ropogott a nádi patak jege. Vékony a jég, néhány napja állt be. Egy gyerek taposott rajta. Kinőt­te sötétkék kiskabátját. A mackó-nadrágjából kivillant a bőre. A bakancs állta a vi­zet- Egyik kezén lyukas fehér­mintás kesztyű, a másikon szürke ötujjas. Ezzel markolta hosszú csövű játékpisztolyát. Amikor a titkár megszólította, felkapta a fejét. Fejebúbján régi kötött sapka. Csak az orra vöröslött, arca soványan sá­padt volt. Rosszat sejtve köze­ledett, rágta a mintás kesz­tyűt. — Mt nincs iskola, tanulnak a tanítók — mentegetődzött. — Te mit csinálsz? — kér­dezte a titkár. — Hát — felrántotta vállát — sinkózok­A titkár visszafordult vele a házhoz. A gyerek felbátoro­dott. Sietett előre, a bejárati zárnélküli ajtót hozzáértéssel alulról megemelte és erős rán­tással kinyitotta. Hideg és ételszag áradt a lakásból. Bent szerszámok, gyalüpad, mosatlan edények és kihűlt tűzhely. Az asztalon szikkadt kenyér. — Mit ebédelsz? — kérdi a titkár — Reggel már ettem. Babot, és ittam kávét­— És az ebéd? — Kávé meg kenyér. Ezt szoktam enni. Este majd anyu főz. — Mikor jönnek haza? — Este, sötétkor. Mindig ak­kor jönnek... A szülők kora reggel men­nek, késő este jönnek. Ernő pedig egyedül magában, társ nélkül a pusztán- Nem nézik az ellenőrzőjét, iskolai füzeteit, számon sem kérik, volt-e is­kolában, vagy sem. Bent a faluban Baksa Sán- dorné, az osztályfőnöke mond­ta, hogy negyedikbe kéne jár­nia, de a másodikba jár. Ami­kor jár. Mert heteken keresz­tül elmarad. Ha mégis beült s padjába, az első szünet után elment. Akkor ment vissza a holmijáért, amikor a többiek már hazamentek. Nemrégen elveszett az osztály takarék­kasszájából száz forint, és egy kislány karkötője. Ö a legfőbb gyanúsított. így aztán Ernő mindenhová elmegy, csak az iskolába nem- Otthonról elin­dul, de az iskoláig tartó több kilométeren meggondolja ma­gát és az állomásnál fordul egyet, le a kocsisokhoz. Azok­kal tölti a délelőttöt és délután hazabandukol. A titkár nézi a szó ti an gyereket. — Miért maradsz el az is­kolából? — kérdi tőle. — Nem maradok el, már já­rok. — Küldtem apádnak egy idézést, mi lett vele? — Odaadtam a bátyámnak, az meg eltépte. Apunak nem mertem odaadni. Féltem, hogy megver. — Meg szokott verni? — Nem, nem szokott — fel­rántja a vállát — ha tudná, hogy nem járok iskolába, megverne- Anyu mondta, hogy eltörné rajtam a seprünye- let... Mégiscsak beszélni kellett volna az apjával. Dehát elke­rüli a találkozást. Ernő any­ja sem akar a fiúról beszélni. Pedig ő ismeri a viselt dolgait. Az iskolában pedig a fiút kiáltják ki bűnösnek. Ott fél őszinte lenni- Pedig tudna ő őszintén... A titkárhoz az volt. így kéne a szülőknek is, és a pedagógusoknak is beszélget­ni vele. Elhagyottan, társ nélkül él a szélmarta, kopár hegv aljában a fiú. Bobál Gyula NÓGRAD - 1968. december 15., vasárnap 3

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents