Nógrád, 1968. december (24. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-07 / 287. szám
NÖGRÄD AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXIV. ÉVF., 287. SZÁM ARA: 70 FILLÉR 1968. DECEMBER 7., SZOMBAT VILÁG PROLETÁRJA!, EGYESÜLJETEK! HŐS ELŐDÖK UTMH F él évszázaddal ezelőtt, 1919. december 7-én, a forradalom füzében izzó Magyarországon megjelent az első kommunista lap, a Vörös Újság. Hirdette a párt magasztos eszméjét: „Az egyetlen kiút a szocializmus. A szocializmus, amely nemcsak a termelés anarchiáját szüntetné meg, de azt a lelki anarchiát is, amelybe a kapitalizmus az emberiséget süllyesztette...” A párthoz, a néphez, a szabadsághoz, a függetlenséghez nyílt tisztasággal elkötelezett lap kijelölte az utat, amelyet azóta is követett és követ napjainkban is a toll és a szó minden becsületes munkása, aki népét, a békét, a jobb sorsra érdemes emberiséget akarta és akarja szolgálni. A Vörös Újság megjelenésének napja kiemelkedő dátuma a magyar nép történetének. Az egész magyar sajtó ünnepnapja, amikor tisztelettel és hálával emlékezünk meg az elődökről, a Vörös Újságról, és a múló évtizedekben e fényes fáklyát követő többi magyar kommunista lapról, a forradalmi eszme bátor, minden életveszélyt vállaló, messzehangzó szavú hirdetőiről. A kommunista sajtóéval együtt őrizzük és továbbfejlesztjük a magyar sajtó minden más haladó hagyományát. Megbecsüljük azokat az elévülhetetlen érdemeket, amelyeket a szabadságért, a nemzeti függetlenségért vívott harcban szerzett. Az elmúlt öt évtized súlyos áldozatokat követelt. Elkövetkezett azonban az, amiért nagylelkű elődeink, a hős forradalmárok életüket áldozták. Valóság lett a szocializmus. Világméretű győzelmeket arat. Az emberiségnek a Föld nagy részén meghozta a legtöbbet: a szabadságot. Megvalósult hazánkban is az. amiért dicső elődeink életüket áldozták. Szólnunk kell magunkról is. Szerénytelenségnek tűnhet, hiszen nagy ügyünk szolgálatában aránylag kis erőt képviselünk. De mégis a hazánkat építő, megújhodó sereghez tartozunk. Büszkén kimondjuk: dicső elődeink útján járunk, kommunista újság a mienk is. A párt, a nép hűséges szolgáinak valljuk magunkat. Nem tántoríthatnak el ellenségeink becsmérlő suttogásai, lekicsinylő kézmozdulatai. Megyünk a milliókkal, milliók érdekében töretlenül, bátran előre! Ezen a napon, amikor felújítjuk fogadalmunkat feladataink jobb elvégzésére, kötelességünknek tartjuk elgondolkozni azon, hol lehet, hol kell munkánkon javítani. Erre kötelez bennünket hivatásunk és az is, hogy fokozatosan emelkedik lapuúk példányszáma, szélesedik olvasótáborunk. A párt politikája iránti érdeklődés szélesedésének tudjuk be ezt. Nekünk az érdeklődést az igazsághoz való hűséggel kell kielégítenünk. Az a megtisztelő feiadatuuk, hogy kivétel nélkül minden családhoz, sőt hazánk határain túl is eljusson pártunk, kormányunk, népünk szava. Hirdessük a marxizmus—leninizmus diadalmas igazságait, a szocialista társadalmi-gazdasági rend magasabbrendűségének új meg új bizonyságait. Tudatosítsuk a dolgozókban jogaikat és ezektől elválaszthatatlan kötelezettségeiket! Adjunk nyílt választ kérdéseikre, hogy valamennyien tudatos harcosai legyenek a szocializmus építésének, a béke védelmezésének! Ma, a magyar sajtó napján, amikor ünneplőbe öltözünk és úgy hajtjuk meg fejünket dicső elődeink előtt: kérjük megyénk dolgozóit, támogassák a sajtó munkásait, táplálják bennünk az erőt, hogy ezután is méltó utódai maradhassunk sok harcot vívott hős elődeinknek. Választék minden Budapestre érkezett Frantisek Hamouz Megbeszélés Fock Jenővel Péntek reggel Budapestre érkezett Frantisek Hamouz, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormányának elnök- helyettese. Itt-tartózkodása során megbeszéléseket folytat a nemzetközi gazdasági együttműködés időszerű kérdéseiről Apró Antallal, a Minisztertanács elnökhelyettesével, Magyarország KGST-képviselőjével és dr. Ajtai Miklóssal, a Minisztertanács elnökhelyettesével, a Magyar—Csehszlovák Gazdasági Együttműködési Bizottság magyar tagozatának elnökével. Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke péntek délután fogadta Frantisek Hamouzt, a csehszlovák kormány elnökhelyettesét. A megbeszélésen jelen voltak Apró Antal és dr. Ajtai Miklós, a Minisztertanács elnökhelyettesei, továbbá Jozef Pucsik, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete. Almás! Pál gépmester Irányításával nyomja az újságot a rotációs gép. Ez a lapkészítés utolsó fázisa. Ma., amikor az ötvenéves magyar kommunista sajtót ünnepeljük, köszönt- jük a nyomda laprészlegének dolgozóit, akikről a harmadik oldalon olvashatnak riportot olvasóink (Román Dénes felvétele) Kádár János levele a sajtó dolgozóihoz Ünnepi választmányi ülés az ÉDOSZ-szókházban A kommunista mozgalom problémájáról A Pravda cikke mennyiségben ■ *• Ötvenöt mázsa csokoládé — Megérkeztek a fenyőfák — Nagy mennyiségű déligyümöicsi mák és dióbél Felkészült a decemberi csúcsforgalomra a Pest—Komárom—Nógrád megyei Élei-’' miszer-nagykereskedelmi Vállalat. A megye üzleteiben már december első napjaiban nagy volt a forgalom. A Télapó közeledtét a kiskereskedelmi boltok 55 mázsa csokoládés télapófigurával várták. Ez a mennyiség az igényeket kielégítette. Hamarosan megkezdődik a fenyőfavásár. A fenyőfák szállítását már megkezdték. A FÜSZÉRT Vállalat cukorkából, táblás csokoládéból és szaloncukorból megfelelő mennyiséggel látta el a boltokat. A napokban öt és fél vagon szaloncukrot szállítanak a megye üzleteibe- A jó minőségű fehér és rózsaszín szaloncukor mellett újdonság a csokoládéval bevont — mártott — és a a desszert szaloncukor. Ebből 160 mázsa kerül az üzletekbe. Ugyancsak újdonság a krémszaloncukor, amely először kerül forgalomba. Válogathatnak a vásárlók a fenyőfára kerülő csokoládéfüggelék és a boltok igénye szerint ünnepi borítólappal ellátott desszertes dobozok között. az üzletekben Nagy a kereslet a déligyümölcs iránt. Narancsból és fügéből már megérkezett az első szállítmány. Még ebben a hónapban újabb két vagon narancs és 50 mázsa füge érkezik a Nógrád megyei üzletekbe. Jó hír, hogy januárban is megfelelő mennyiségű narancs várja a vásárlókat. A déligyümölcs-igény kielégítésére decemberben újból kapható a magas vitamintartalmú grape fruit. A háziasszonyok sem panaszkodhatnak. Az ünnepi sli- tés-főzéshez és a beiglihez megfelelő mennyiséget vásárolhatnak: mákból, dióbélből, főzőcsokoládéból, mazsolából. A disznóölések időszaka decemberben kezdődik. A vágáshoz szükséges fűszerekkel — bors, köménymag, rizs — bőségesen ellátottak az üzletek. A kiskereskedelem 23 féle palackozott borral várja a vásárlókat. S hogy a kávéfógyasztók se maradjanak ki: ebben az évben két vagonnal több pörköltkávé került forgalomba Nógrádban, mint a múlt évben. Az ünnepekre nagy választékban, többfajta kávé kerül piacra. Szirmai István felszólalása Az első legális kommunista lap, a Vörös Újság megjelenésének 50. évfordulója tiszteletére pénteken az ÉDOSZ- székházban ünnepi választmányi ülést tartott a Magyar Újságírók Országos Szövetsége. A résztvevőket — újságírókat, riportereket, a Magyarországon dolgozó külföldi tudósítókat — már a bejáratnál kedves meglepetés fogadta: valamennyiüknek átnyújtották a Vörös Újság 1918. december 7-ón megjelent első számának az eredetivel azonos formájú lenyomatát. A választmányi ülésen megjelent, és az elnökségben foglalt helyet Szirmai István, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, Aczél György és\Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkárai, Jakab Sándor, az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályának vezetője. Komját Irénnek, a MUOSZ alelnökinek megnyitó szavai után Barcs ■ Sándor, a MUOSZ elnöke, a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatója mondott ünnepi beszédet. Barcs Sándor beszéde Méltatta a Vörös Újság megszületésének jelentőségét, szólt elődeiről, a Szovjet-Oroszor- szágban megjelent magyar nyelvű hadifogoly-lapokról, majd kiemelte: a Vörös Újság az osztályharcot hirdette-sür- gette, természetes hát, hogy az uralkodó osztály egész rendőri apparátusát, minden elnyomó hatalmát latba vetette, hogy megsemmisítse a munkásmozgalom szókimondó, harcos lapját. — A kis lapban, amely eleinte csak hetenként egyszer, tíz-tízezer példányban jelent meg, mind erőteljesebben kidomborodott a harcos szellem. Küzdött a polgári és á szociáldemokrata sajtó rágalomhadjárata, bolsevistaellenes kirohanásai ellen. Gyorsan fejlődött, s szerkesztői azt is felismerték, hogy az olvasó ok- tatása és felvilágosítása rendkívül fontos feladat ugyan, de egy korszerű lap számára nem kevésbé lényeges a politikai program, az olvasó becsületes, egyenes és sokrétű informálása a bel- és külpolitikai eseményekről. Ünnepi beszédét a napjaink sajtójáról szóló szavakkal zárta Barcs Sándor. Hangsúlyozta, hogy sohasem volt Magyarországon olyan népszerű a sajtó, mint ma. A napilapok példányszáma 2 250 000, a hetilapoké több mint négy és fél millió, s két és fél millió rádióhallgatót, valamint „1 322 000 televízió-előfizetőt tartanak nyilván. — Ma már túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy nincs hazánknak a városoktól még olyan távoleső, eldugott csücske sem, ahová a korszerű hírközlés egyik vagy másik formája ne vinné el a párt, a kormány szavát, a marxizmus—leninizmus tanításait, a haladó szellemű kultúrát. Nincs olyan falu és alig akad olyan ház, amelyben az írott szó vagy az elektromos hullámokon terjedő hang ne keresné fel népünket örömében és bánatában, ne segítené tájékozódását a politika bonyolult változásaiban. Azt hiszem, minden különösebb hivalkodás nélkül azt is megállapíthatjuk, hogy lapjaink változatosak, az újságírói műfajok széles skáláját vonultatják fel és színe sen, sokrétűen segítik nagv gazdasági terveink megvalósítását, a kulturális forradalom továbbfejlesztését, a szocialista társadalom .főépítéséi- Néhány nappal ezelőtt a Központi Bi. zottság ünneoi ülésén állapította meg Kádár János, hogy a sajtó hatalmi eszköz is. „Nem felejtjük el és nem szabad elfelejtenie másoknak sem” — mondotta — „hogy (Folytatás a 2. oldalon.) MOSZKVA (TASZSZ) A Pravda pénteki számában szerkesztőségi cikket közöl, amelyben megállapítja, hogy a kommunista mozgalom egységének valamennyi támogatójában mély megelégedést keltett a kommunista és munkáspártok tanácskozását előkészítő bizottság novemberi, budapesti ülésszakának eredménye, az a tény, hogy 1969 májusára kitűzték a nemzetközi tanácskozás időpontját. A proletariátus osztályharcának alapvető érdekei elengedhetetlenül szükségessé teszik a proletariátus valameny- nyi csapatának teljes szolidaritását és akcióegységét — hangsúlyozza a továbbiakban a lap. — Minden kommunista párt elsősorban saját munkásosztályának, saját népének felelős és maga határozza meg politikai vonalát. Mégis, az általa képviselt nemzeti érdekek nem ellenkezhetnek a szocializmus, a munkásosztály közös feladataival. Minden nép akkor valósíthatja meg a legmélyrehatóbban és a legteljesebben, nemzeti érdekeit, ha az ezekért az érdekekért vívott harc szervesen összekapcsolódik a többi országok proletariátusának és népeinek érdekeiért vívott harccal. it