Nógrád, 1968. december (24. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-17 / 295. szám

Nag} jövője van Ipar Diósfenőn A présüzem gépein Krausz Mihályné és Kuksi Józsefné sorozatgyártást végez A Börzsöny koszorúzta Di­ós j enő és környéke iparban mindig szegény volt. A me­zőgazdaság sem biztosított mindenki számára munkale­hetőséget, ezért nagyon so­kan utaznak ma is távolab­bi vidékekre, főleg Vácra és Budapestre dolgozni. Az in­gázás férfiaknál még elvisel­hető, de a nők számára már nehezebb; sőt a legtöbb he­lyen a család; körülmények miatt elképzelhetetlen. Ezért fogadták osztatlan örömmel a faluban az új üzem létesíté­sének hírét. Négymillió forintos költség­ből épült fel a VILTESZ Au­tóvillamossági Ktsz diósjenői üzeme. A gépek telepítésé­vel párhuzamosan megkezdő­dött az új munkások betaní­tása. Idestova két hónapja már, hogy megkezdődött a próbaüzem. Nemrég ünnepé­lyesen avatták az üzemet, ahová Budapestről csak hár­man jöttek: Jankovics Ist­ván, a telep vezetője, Molnár István és Neubauer István, a betanítók, a munka irányí­tói. Benépesedett már a revol­ver esztergaműhely és dol­goznak a présüzemben is. A gépek mellett mindenütt nők vannak, akiknek nemcsak a munkafogások, gépek újak, hanem az üzemi levegő is. Sok mindent meg kell tanul- niok és megszokniok: a kö­zösségi életet, az egymásra­utaltságot, az üzem érdeké­ből fakadó fegyelmet. Aki idekerül dolgozni, az tagja lesz a szövetkezetnek, tehát gazdája is. A betanulási időre ötforin­tos órabért biztosítanak az új munkásoknak. Ez havonta ezer forint körüli keresetet jelent. Később az ügyesség, begyakoroltság arányában természetesen növekszik majd a kereset is. Az üzemben már ötvenhaton dolgoznak, az év végére 70 vagy 80 embernek biztosítanak munkát. Az automata gépek­nél már három műszakban dolgoznak. Gond természete­sen még van itt is. Nem ké­szült el időre a végleges fű­tés, emiatt a szociális létesít­ményeket sem vehették bir­tokba. Dolgoznak a szerelők és remélhetőleg hamarosan elké­szülnek a munkával. Most telepítik az eszterga­műhelyt. Ide ■ szakmunkásokat is várnak. Olyanokat, akik a környéken laknak. Jövőre a csiszoló- és festőműhelyt akad ­ják létrehozni, később pedig a szereidét. Az új üzem elké­szült és elindult az állandó fejlődés, gyarapodás útján, hogy egyre több diós jenéinek biztosítson helyben munkát. Termékük: autóvillamossági cikkek, alkatrészek. Megren­delőik az IKARUSZ, a Cse­pel Autógyár és az Autókeres­kedelmi Vállalat. Az itt gyár­tott alkatrészekből közvetlen vagy közvetve, de exportra is kerül. A gépjárműipar jövő­jét tekintve az új diósjenői üzemnek is egyre nagyobb lesz majd a jelentősége. B. J. Gyorslista a lottó rendkívüli jutalomsorsolásáról, AMELYEN AZ 50. JÁTÉKHÉT SZELVÉNYEI KÖZÖTT A gyorslistában „x-el” meg­jelölt szelvényszámok 2000 forintos, a xx-el megjelöltek 5000 forintos, a xxx el megje­löltek pedig 10 000 forintos vá­sárlási utalványt, míg a meg­jelölés nélküli számok 1000 forintos vásárlási utalványt nyertek. Az é-betűvel megje­lölt szelvényszámokat 2000 fo­rintos éléskamra-utalvánnyal sorsolták ki. Az öröklakás megjelölésű szelvény nyerte a Budapest, I., Donáti u. 67. sz. alatti egyszobás garzon örök­lakást. 009 558, 013 162, 050 298, 060 792, 093 575, 119 783, 158 730, 162 935, 183 339, 210 730, 231 429, ' 273 780, 245 039, 265 773, 338 187, 348 922, 360 252, 379 970x, 389 507é, 416 188, 429 158, 431 337, 433 412, 444 266, 498 903x, 511 695, 516 549, 544 195, 546 602xx, 582 469, 582 868. 595 050, 598 164, 602 915, 609 408, 615 215, 619 625é, 641 815, 651 790,' 652 794, 667 649xxx, 671 777, 688 494, 698 909, 707 032. 709 541, 716 947x, 717 410, 723 579, 732 258, 748 612. 754 424, 766 33i; 766 333, 775 460, 793 889, 804 115, 805 912, 829 933, 856 955xxx, 859 594, 894 992, 904 755x. 907 334. 943 808. 950 696, 986 395. 1 017 389, 1 155 198. 1 159 644, 1 201 557. 1 213 326, 1 219 381, 1 220 459, 1 223 072, 1 228 189x, 1 236 009 1 255 675x, 1 276 467, 1 354 855, 1 439 029, 1 443 381, 1 460 484, 1 509 699, 1 516 684, 1 585 569, 2 048 864, 2 065 459, 2 094 580. 2 099 692, 2 141 244, 2 159 000, 2 174 246, 2 212 294, 2 224 820xx. 3 009 210, 3 203 874, 3 220 620, 3 241 105, 3 244 085. 3 252 448, 3 286 326, 3 314 364, 3 337 426x, 3 388 038. 3 417 802, 3 419 644. 3 432 066, 3 450 730, 3 557 588, 3 576 014, 3 632 193x, 3 689 846, 4 027 058x. 4 110 330, 4 154 943é, 4 201 410x, 4 220 484, 4 262 620, 4 266 079, 4 284 418, 4 335 588, 4 335 588x, 4 396 729, 4 454 555, 4 481 300, 4 563 739, 4 640 830, ÖSSZESEN 500 1 235 332. 1 243 418. 1 272 581. 1 305 610, 1 376 998, 1 440 886, 1 444 654. 1 462 422, 1 511 096xxx, 1 576 207,- 1 638 571, 2 053 333, 2 087 041, 2 095 936, 2 118 876, 2 147 316, 2 168 366. 2 121 294, 2 223 900x, 2 508 204, 3 038 879, 3 216 233x, 3 233 251, 3 241 178, 3 247 729xx, 3 278 989, 3 297 751, 3 312 554, 3 363 768, 3 409 721, 3 419 626, 3 427 706, 3 446 226, 3 456 560, 3 571 875, 3 593 619, 3 676 144, 3 690 420, 4 044 450, 4 150 669, 4 165 651, 4 205 353, 4 239 972, 4 266 044, 4 270 894, 4 309 410, 4 364 011, 4 364 011, 4 434 082, 4 461, 158, 4 519 223, 4 573 137, 4 706 702, NYEREMÉNYT SORSOLTAK KI Palócföldről szólt a nóta Húsz nógrádi pajtás pesti karácsonya A Magyar Úttörők Országos Szövetségének Budapesti El­nöksége az idén is megrende­zi a központi fenyőfaünnepsé- ; st az ország legkiválóbb út- irői és kisdobosai számára. A hatalmas fenyőfát most is a Parlamentben állítják fel. Az eseményre december 26-án délután kerül sor, akkor gyújt­ják meg a sok száz villany égőt a nagy fán. Megyénkből húsz pajtás uta­zik 26-án Budapestre, a fe­nyőfaünnepségre. A pajtások játéktermi belépőket kapnak, és részt vesznek azon a szelle­mi totón is, amelyen a Télapó és Rodolfó kérdez. Sa'qófarcíni piac Gyenge felhozatal A hét első napján gyenge volt a felhozatal a megye- székhely piacára. Igaz, hogy a környékbeli községek őster­melői nagyobb számban ér­keztek a reggeli vonatokkal, mint a múlt héten. Az áruk azonban nem változott jelen­tősebben. A standokon a házi­asszonyok megtalálták az év­szaknak megfelelő árucikke­ket, s a gyengébb felhozatal ellenére sem haladta meg a kereslet a kínálatot. Az árak A kazári tánccsoport „Fonóban” című táncképet adta elő, Ágasvári Sándorné betanítá­sában mennyisége és választéka így alakultak: | Cikkek MFK ár Ft'ke :zah.piac Ft kg burgonya 2,60—3,80 3.— fejes káposzta 2,20 1.80 kelkáposzta 3,40 2.— sárgarépa 3,80 3.20 gyökér 7.60 S.— vöröshagyma 3.60 3.40 cékla 3.— 2.— fokhagyma 32.— 34,— karalábé 2.60 2,— zeller — 6,40 alma 4,60—7.20 7,— tojás 2.20 2,10—2.30 mák 38.— 34,-----38 — NÓGRÁD — 1968. december 17., kedd Száznyolcvankét szereplői Majd kétszáz amatőr zenész, táncos és éne­kes gyülekezett vasárnap délelőtt Salgótar­jánban, a József Attila művelődési központ termeiben. Balassagyarmatról, Romhányból, Ságújfaluból, Nógrádmegyerböl, Kisterenyé- ről, Kazárról, Szurdokpüspökiből jöttek a ci- terások, furulyások, bábosok, népi énekesek, vegyes kórusok, eljött a megye egyetlen du­dása (az országban is alig van már belőle), az egykor oly gyakori, török, labanc által tűzzel-vassal üldözött instrumentum — a mai modern korban egészen elhalkuló-kivesző tá­rogató „kezelője”... A megye szövetkezeti együtteseinek, szó­listáinak vasárnapi bemutatóját délután négy­re hirdették, de már délelőtt kilenckor is Pa­lócföldről szólt a nóta a művelődési ház szín­padán. Ennyi szereplőt fogadni, elhelyezni, mozgatni nem egyszerű dolog; reggeltől dél­utánig folytak a próbák. A MÉSZÖV igazga­tósága a SZÖVOSZ, a Magyar Rádió és Te­levízió felkérésére rendezte meg a szövetke­zeti művészek megyei találkozóját. A műsor első részében tulajdonképpen teljes kereszt­metszetét kaptuk a megyében működő, szövet­kezeti népi együttesek és szólisták tevékeny­ségének. A második rész azt a tizenkét mű­sorszámot tartalmazta, amely a jövő eszten­dőben, Szolnokon megrendezésre kerülő orszá­gos versenyen Nógrád megye amatőr népi együtteseit, szólistáit képviseli. Anélkül, hogy más tájak hasonló együtte­seit ismernénk — nehéz a viszonyítás, tulaj­donképpen lehetetlen is. Tény azonban, hogy jó néhány olyan színvonalas, egészen egyedi mű­sorszámot láthattunk, amely „biztos tippnek” látszik már most az országos vetélkedő előtt. Csupán a szereplők felsorolására is kevés lenne a hely, ezért néhány — mindenképpen kiemelkedő — együttest és szólistát említünk. Az országot járt, háromszoros ezüstdiplo­más balassagyarmati vegyes kórus műsorössze­állításában szép hagyomány, hogy a klasszi­kusok mellett gyakran énekel nógrádi nép­dalokat, feldolgozásokat. Ezt és a romhányt vegyes kórust is szívesen tapsolta a közön­ség. Vasárnap a legnagyobb sikert egy fiatal népdalénekes, Busái Antal és a kisterenyei szövetkezet tánccsoportja aratta. Busái Antalt az egész ország ismeri a „Nyílik a rózsa” népdalénekes vetélkedőből. Az országos ver­senyen erősségünk lesz az ősi juhászhangszert, a dudát mesterien megszólaltató Kukucska Ernő, a 74 évesen is elragadóan táncoló Ku­kucska Jánosné (dudaszóra járja a juhász­táncot), a kisterenyei és a kazári tánccsoport (ez előbbi kulim ált előadásával, az utóbbi népi hangulatával, eredetiségével tűnt ki), a sodró lendületű ságújfalui citerazenekar, a tőkhegedűn (és még mennyi mindenen, do­bon, csengőn) játszó Szabó Imre, a balassa­gyarmati népi zenekar és a furulyazenekar. (pataki) 4 707 418, 4 742 627xx, 4 744 818, 4 753 573, 4 780 519, 4 873 191, 4 891 935, 4 921 166, 4 924 268 I„ Donáti u. 67. sz. egyszobás garzon öröklakás. 4 948 443, 4 994 363é, 5 005 506, 5 008 464, 5 073 792x, 5 078 414, 5 090 842, 5 130 645, 5 132 198, 5 169 598x. 5 174 041 5 175 187. 5 176 289, 5 188 524. 5 212 913, 5 238 060. 5 276 072, 5 278 116, 5 310 609, 5 326 420. 5 338 306, 5 357 183, 5 357 899, 5 362 230é. 5 386 657, 5 391 297. 5 404 347, 5 410 366. 5 418 627, 5 430 310x. 5 433 783, 5 437 063. 5 444 978, 5 447 127. 5 456 378, 5 458 715. 5 466 642, 5 470 172, 5 475 593xxx, 5 485 697, 5 498 406, 5 502 942xx, 5 528 310, 5 528 403 5 559 013, 5 575 117, 5 579 707, 5 582 112. 5 585 723, 5 587 281, 5 592 871, 5 595 510, 5 637 015, 5 642 030xx, 5 660 249, 5 670 314, 5 673 416, 5 675 300, 5 675 762x, 5 717 207. 5 738 987, 5 750 334x, 5 751 126, 5 772 558, 5 775 065, 5 784 000, 5 826 393, 5 828 820, 5 828 887x, 5 839 722, 5 842 259, 5 844 351, 5 870 899, 5 877 617, 5 879 412, 5 880 963, 5 887 444, 5 887 551, 5 898 093, 5 898 667. 5 906 866, 5 909 401, 5 912 270, 5 914 421, 5 926 807, 6 005 727, 6 016 124, 6 921 479, 6 031 518x, 6 037 724, 6 056 955x, 6 068 798. 6 073 984, 6 075 006, 6 976 490, 6 081 435, 6 109 087, 6 111 419, 6 111 823, 6 133 310, 6 144 653, 8147 075x, 6 147 283, 6 151 273, 6 153 058, 6 175 055x, 6 176 131, 6 188 373, 6 205 666, 6 224 534, 6 226 059x, 6249 147, 6 249 465, 6 262 005é, 6 262 052, 6 283 083, 6 298 917, 6 316 076. 6 322 385x, 6 345 909, 6 368 590, 6 394 498, 6 394 861x, 6 401 726. 6 407 741, 6 415 704, 6 429 901, 6 438 895 6 444 239, 6 527 135 6 557 400, 6 583 135. 6 853 716, 6 610 322. 6 610 482, 6 635 204é, 6 643 539, 6 653 452xx. 6 669 939x, 6 680 860, 6 686 771, 6 706 452, 7 407 804, 7 409 724, 7 416 963, 7 473 940, 7 742 677, 7 770 024, 7 770 433, 7 775 968, 7 778 092. 7 782 755, 7 824 699, 7 850 372, 8 006 843, 8 008 275, 8 008 133, 8 012 890, 8 024 093x, 8 025 844. 8 040 406x, 8 046 027, 8 087 799, 8 109 106, 8 114 038, 8 127 498, 8 131 876, 8 133 067. 8 135 916, 8 191 215. 8 201 288, 8 210 307. 8 217 742, 8 223 921, 8 409 701, 8 420 823*. 8 421 733. 8 461 391. 8 724 896, 8 730 078, 8 756 623, 8 767 562, 8 805 991, 8 841 333. 8 841 919, 8 860 233, 8 878 987, 8 887 164x. 8 890 395xx, 8 822 819, 8 925 727, 8 944 627. 8 983 426, 8 987 054, 9 017 510, 9 222 351. 9 230 548, 9 236 353. 9 261 723, 9 264 826. 9 266 551. 9 295 296, 9 318 136, 9 318 685x. 9 353 771. 9 363 088x. 9 396 305, 9 407 966. 9 437 476. 9 450 036, 9 464 670, 9 468 999. 9 472 183, 9 504 715. 9 504 719. 9 513 520, 9 515 760. 9 520 860. 9 593 577. 9 597 905. 9 629 881. 9 630 842. 9 670 843, 9 671 801xx, 9 689 819. 9 694 475, 9 699 734, lt 008 776. A gyorslista közvetlenig •» sor_ An készült, az esetlege# hibákért felelősséget nem válla­lunk.

Next

/
Thumbnails
Contents