Nógrád, 1968. november (24. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-07 / 262. szám
ÍJ térkép a íilá^i'ól F eljegyezték a krónikások, hogy 1900 szilveszterén a moszkvai gyárosok bankettjén, Rjabusinsz- kij. az ismert multimilliomos a következő pohárköszöntőt mondotta: „A XX. századra iszom, a nagytőke virágzásának századára”, Mi, akik ennek a XX. századnak harmadik harmadát írjuk, tanúi vagyunk a magabiztos jövendölés kudarcának. Századunk a szocialista forradalom győzelmes előretörésének és sikereinek időszaka lett. Először éppen azon a földön törték meg a nagytőke uralmát, ahol a hivalkodó köszöntő elhangzott. Amikor 1917. november 7-én a rohamozó munkások, katonák és matrózok diadala nyomán megszületett a szovjet állam, a tőkés világ eleinte nem akarta és nem tudta felmérni ezt a történelmi jelentőségű változást. A nyugati lapok arról cikkeztek, hogy „a Téli Palota ideiglenesen a bolsevikok kezébe került”. Azóta 51 esztendő telt el, megfelelő idő a történelem próbájára. Kivívták és megoltalmazták a szocialista átalakulást; ami egyet jelentett azzal, hogy a régi Olaszország helyén korszerű, erős szocialista nagyhatalom jött létre. S a szovjet állam létének és fejlődésének kisugárzásaként, e fél évszázad alatt újjáformálódott a világ térképe. Nem földrajzi, geológiai értelemben, hanem politikai vonatkozásokban. Az adatok ismertek, de nem lehet elégszer feleleveníteni őket. Három kontinensen 14 ország tartozik a szocialista világrendhez, a Föld területének 26, lakosságának 33,1 százalékával, összeomlott a gyarmati rendszer, s több, mint 70 fiatal, független nemzeti állam alakult ki. A társadalmi változásokra jellemző, hogy világunkban a száz felé közeledik a kommunista pártok száma, taglétszámuk pedig legalább 50 millióra tehető. Hiába van tehát helyén Mont Everest és az Atlantióceán. ez nem ugyanaz a világ, mint a századfordulón, vagy akár a XX. század elején volt. Szükséges, hogy néha megálljunk egy pillanatra és visz- szatekintsünk a megtett útra. Vívjuk küzdelmünket a szocializmusért, a béke fenntartásáért, s egy ilyen korszakot átölelő erőfeszítésben nemcsak sikerek vannak, hanem balsikerek is, az előretörések mellett visszavonulások. Energiánkat leköti a nemzetközi porondon folyó harc, amely talán soha ilyen bonyolult nem volt, mint napjainkban. Érthető, ha a közvetlen feladatokra összpontosítunk, de éppen azok megfelelő végrehajtására időnként nagyobb távlataiban is át kell tekintenünk fejlődésünket. S amikor ezekre a távlatokra irányul figyelmünk, minden üt a közös eredőhöz: 1917. Szerződés a negyedik ötéves tervre A Nógrád megyei Vegyesipari és Javító Vállalat és a Budapesti Vas- és Nagykereskedelmi Vállalat vezetői a napokban kötik meg azt a szerződést, amely a negyedik ötéves tervre szól. Ezek szerint a nógrádiak évenként 800 tonna gépfonatot szállítanak Budapestre. A szerződés mindkét félnek előnyös. Biztonságot ad a vállalatnak hosszú távon, ugyanakkor a nagykereskedelem is több évre biztosítja magának e termékből a jó ellátást. november 7-hez vezet. Amióta ezt a napot feljegyezte a naptár, a világ nincs kényére- kedvére kiszolgáltatva a nemzetközi imperializmusnak. Lehetnek ma viták és nézeteltérések bizonyos szocialista országokkal, de a Szovjetunió nélkül egyetlen állam sem próbálkozhatna a jövő építésével Vannak problémáink a harmadik világ néha meglepetésszerű . hullámzásaival kapcsolatban, de a szovjet állam és a szocialista világközösség hatása volt az egyik döntő tényező felszabadulásukban, s abban a tényben, hogy egyáltalán gondjaik lehetnek, mint független országoknak. A tőkés országokon belül vívott küzdelemre, amely a demokratikus szabadságjogokért és a magasabb élet- színvonalért folyik, ugyancsak elkerülhetetlenül rányomja befolyását a szocializmus példája. Ami pedig a legfontosabb: a Szovjetunió fejlődésének, az új erőviszonyoknak alapvető szerepe van abban, hogy a világ mind ez idáig el tudta kerülni a nukleáris háborút, s a jövőben is megvan erre a reális lehetőség. November 7. nemcsak a szovjet népek nagy ünnepe, hanem mindenkié Földünkön, aki szívén viseli a békét és a szocializmust. Ezen a napon forró köszöntésünk száll a szovjet emberek felé; meghajtjuk zászlóinkat a milliók előtt, akik a forradalom győzelméért és megvédéséért életüket áldozták; s tiszteletünk azoké, akik építik az újat, rohamléptekben haladnak előre, s megküzdenek a nehézségekkel. Az ünnep alkalmából saját portánkra is tekintünk, hiszen a szocialista építés mindannyiunk közös ügye. A nemzetközi színtéren pedig közös érdekünk az összes an- tiimperialista erő tömörítése, a nemzeti érdekünket szolgáló magyar—szovjet barátság erősítése. Az ünnep csupán rövid megállás, hogy összegezzük a már eltelt hétköznapokat és tovább tekintsünk a következőkre. S, ha e kiemelkedő alkalomkor a szocializmus századára emeljük poharunkat, az már nem jóslat, hanem a jól végzett munka realitása. Nemzetközi képeslevelezőlap' kiállítás Megyénk ifjúságának körében is divatos a képes levelezőlap gyűjtése. A XI. Nemzetközi Képes Levelezőlap Kiállításra november 9-től december 1-ig kerül sor Budapesten, a Műcsarnokban. A kiállítást a bronói múzeummal együttműködve hozták létre, az anyagot először Bronóban mutatták be nagy sikerrel. A gyűjtemény igen sokrétű, segíti a földrajzi és történelmi ismereteket vizuálisan és magyarázó szöveggel. A világ múzeumainak kincseiről készített színes reprodukciók pedig a művészettörténet oktatásához nyújtanak segítséget. A kiállítás ideje alatt a Műcsarnokban alkalmi postahivatal működik majd, emlékbélyegzővel és különleges, csak a helyszínen kapható, az 1900-as évek Budapestjét bemutató képes levelezőlapok árusításával. Tér eny elek előnyben A Kisterenyei Gépjavító Állomás vezetői mindjárt az elején úgy határoztak: a présüzemben elsősorban asszonyokat, lányokat foglalkoztatnak. A felvételnél, éppen a helyi foglalkoztatottsági gondok enyhítésére, a terenyeie- ket részesítették előnyben. Az üzemben 36 asszony, leány dolgozik, közmegelégedésre. Kombájn-rostákat, vaskerítéseket, kapukat készítenek több milliós értékben. Az állomáson elégedettek az asszonyok munkájával. Tervezik, hogy tovább bővítik az üzemet, ha a tanács is úgy akarja. Az épületet ugyanis — benn a gépjavító állomás udvarán — az fmsz foglalja le raktárnak. A tanácson annak idején ígérték: benn a faluban adnak helyet a két lakónak, s az fmsz-nek is. Jó lenne hát, ha az ígéret valóra válna. Mórcsak azért is, mert újabb 30 asszonynak adhatna munkát, tisztességes keresetet a gépjavító állomás. A patak túlsó oldalán, a mészköves hegy aljában, egy sárgára festett, két kisabla- kos, alacsony házban .élnek. Csendesen, megbékélve az idő múlásával. A Cserhát védi otthonukat a kíméletlen szelektől, az udvari vén eperfa a bágyasztó melegtől. A régen fényes ajtókilincs megfeketedett, ritka a vendég. Ilyenkor ünnepváráskor azonban szor- galmaskodik a kopott szőrű szolga, figyelmeztetve gazdáját, hogy keresik. De csak beszélnek. — Gyula bácsi, nem felejtették el? A koszorút... — Nem, kérem, Juhászék míg élnek, nem felejtik... Aztán megint csend lesz az udvaron. Csak az eperfa hulló levelei csörregnek. Az öreg Juhász pedig letápászkodik az ablakhoz emelt, kicsiny suszterasztal mellől, pihenni teszi kalapácsát, a megfejelt régi csizma nevet a félhomályból, mert orvosa drótokkal csörög. Egyengeti, rozsdától takarítja, szolgálatra készíti. Már évek óta ők, Juhász Gyula és felesége készítik a koszorút és díszítik vele a hősök emlékművét, mikor kegyeletre sorakozik a falu népe. Ezen a délelőttön egyedül volt Juhász Gyula. Asszonya bement a faluba piros kreppet vásárolni, amelyből majd kisodorja a virágmintákat. Zöldet is hoz melléje a bukszus- bokorról. Juhász szépen összecsomózta a drótokat és várt. Körülfogta a csend. A kisab- lakon belopakodott napfény bántotta félhományhoz szokott szemét. Horpadt, szürke arcát siltes sapkájával árnyékolta. Mikor esztendőként eljön a koszorúkészítés napja, magányában felébrednek szunnyadó emlékei. Most is átmelegedett a vére. Hallotta anyja hangját. • — Menj, fiam, ha menni akarsz. Itt az útravaló, ha elfogy, visszatérsz... Juhász felsóhajtott. „Jóanyám, el sem vittem a pogácsát, az ajtó előtt hagytam, hogy ne kelljen visszatérnem. Kínozta testem a lekötözött falu tétlensége. Elragadott a nyugtalanság és sodort örömök, szenvedések felé.” Juhász Gyula, falujából kitépve magát, a fővárosban az embertengerrel együtt újjongott az új világ októberi születésének. Űszott a Tanácsköztársaság hódító mámorában. Verekedett azokkal, akik a fényre borút borítottak. Érezte, újra feszülnek elpu- hult vékony izmai. A homályban úszó konyha kopott kövein koppantak léptei. Megállították emlékei. Az az ellengyűlés jutott eszébe, amelyet fent, Pesten a csarnokban tartottak. Visszakozt vezényeltek a pódium szónokai. Sarokba húzódva álltak ők, a suszterlegények. Juhásznak kezében laposfejű kalapácsa. A tömeg hangtalanul lélegzett. Megbénította őket a rikácsoló szánok. — Jövőnk a békés út, a megegyezés... Juhász keményen markolta kalapácsát. Feszítette az indulat. Feje zúgott. Két könyökével helyet csinált magának és kitört. — Nektek béke, nekünk harc a jövő! — ordította túl a szónokot. Meglóbálta kalapácsát és minden erejét összpontosítva belevágta a csillárba. A tömegből kitört az elfojtott feszültség. Recsegett, ropogott a csarnok. Felhördült a nép. Többé nem volt erő, amely megfékezhette volna a csillártörő jelre elindult tömeget. Juhász szinte belefáradt az emléket ébresztő gyönyörűségbe. Riadtan széttekintett a félhomályban úszó konyhában. Remegett a teste. A homlokát kiverte a veríték. Visszaballagott suszterasztalkájához, és megsimogatta a fényes, laposfejű kalapácsát. Az udvaron a csend zsibbadt. A kutya a fa- rakás tövében álmodott. „Sokáig marad az asszony. Ilyenkor ő is elemében van. Az ün- nepvárás hevíti. Miért volna más, mint én. Velem bújdo- sott és jött száműzetésbe a némán figyelő Cserhát tövébe.” Azt mondják a faluban, hogy Juhász Gyula mindig kemény ember volt. Ilyenkor ünnepváráskor őrizhették tollasok, vigyázhatták lépteit, feketébe öltözve mégis eljutott azokhoz, akik szomjazták szavait. Most lesz évfordulója annak is, hogy pártot alakított. Elsők között a Szuha- patak völgyén. Van egy kis ládikója. Szürke, porlepte, kopott ládikó. Nem régen vett egy fényes kis lakatot, a/'il bilincselte meg. Ha néhanapján kedves vendég téved a sárga házikóba, előszedi. Valahonnan bentről. egy biztos rejtekből. Kinyitja és a tartalmát az asztalra rakja. A megsárgult vörös csillagos papírok ellepik a panglit. Szerénykednek alattuk a szerszámok. Az öreg pedig lapozgat, válogat közöttük, mint amikor titkárként becsülte valamennyit. Fáradt léptek koppannak az udvaron. Vinnyog a házőrző. Nyikorog a megrokkant ajtó és kezében halom színes papírral Juhászné kutat a benyílóban. Fakult a haja, arcán sok ránc. Az öreg Juhász bentről keresi tekintetével. Rosszul lát, meresztgeti a szemét. Megigazítja a siltest, és közelebb megy. Lehajtja a fejét, hogy kiléphessen a benyílóba. Látni akarja asszonyát, aki a sok papírral, mint bokrétával várja őt. Nevet a szeme. — Délután megcsináljuk! Juhász nézi őt. Már reggeltől nem látta, hiányzott a házból. Felélénkül. Ez az asszony mindig így lelkesedett, ha valamire készült. Felesége fiatalkori képére esik a tekintete. Ott nevet a szekrényen. Nem látja tisztán, csak emlékeiben él. Mondani kéne annak az asszonynak valamit, amiért így fárad. — Most olyan jó vagy, amilyen szép lány voltál. Az asszony felkapja a fejét. A félhomályba húzódik, hogy rejtse pírját. Rakja a csomagot, rendezget, de nem bírja a hallgatást. — Te is szép legény voltál és jó ember... Bementek a belső szobába, körülülték a halomba rakott színes kreppet, Juhász a drótot hajlította, az asszony pedig ráncos Ujjaival virágokká formálta a piros papírt. Ha majd tisztelegnek Ko- zárdon a hősök emlékének, gondoljanak a két öregre is, akik élő tanúi a nagy dicsőségnek. Bobál Gyula Réti Ervin Egyhangúlag újra választva Egy embert bemutatni, akit szinte mindenki ismer a megyében, nagyon nehéz feladat. Így van ezzel a krónikás is, hiszen Brechó Gyulát, a Nógrádi Szénbányák személyzeti osztályának munkatársát, a baglyasaljal párt- szervezet titkárát nemcsak névről, hanem személyesen is ismerik szőkébb hazánkban, Nógrád megyében. Pedig alig 42 éves. Ám a munkásmozgalomban már „idősnek” számít. Ezt mondották el róla a közelmúltban lezajlott alapszervezeti vezetőségválasztó taggyűlésen is, Baglyasalján. Nem idézünk a jelölő bizottság elnökének előterjesztéséből, csak néhány dátumot említünk. A munkás- mozgalomban 1944-től vesz részt — akkor még alig 19 éves. 1944 őszén ott van a Ka- rancs-lejtősi ellenállásban, a föld alatt tartózkodó bányászoknak hordja a piros tintával írott üzeneteket. Valamennyi azt tartalmazza, merre van a front, hol járnak a felszabadító szovjet katonák. Aztán a felszabadulás utáni időszak. Azonnal belép a pártba. 1945-ben már a salgótarjáni járás pártbizottságának szervező titkára. Egy év múlva a megyei pártbizottság szervezési osztályának munkatársa. Később, 1956-ban a karhatalom egyik szervezője. Ma személyzetis — így sorolják róla. — Igen, újra választottak most is — mondja. — 1945. február 8-tól vagyok megszakítás nélkül párttitkár. Gusztáv-aknán kezdtem akkor. Alapszervi párttitkár voltam a megyei pártbizottságon is, a karhatalomnál is, s 1957 augusztusától Baglyasalján. Ez az alapszervezet a legrégibb a megyében. Itt dolgozott illegalitásban a kerületi pártbizottság, itt bontottunk először vörös zászlót a felszabadulás után. Most több mint 210 tagja van szervezetünknek, s csaknem nyolcszáz párttag él településünkön. — Sajátos a mi alapszervezetünk. Nem tűnt el nyomtalanul, hogy a Kommunisták Magyarországi Pártja Kerületi Bizottsága is itt dolgozott, annak tagjai közül még élnek né- hányan. Vagyis öreg, idős, tapasztalt kommunisták az alapszervezet tagjai. Nyugdíjasok, háztartásbeliek zömmel. Éppen ezért sajátos is a mi munkánk... Brechó Gyula alapszervezeti titkár pedig a legalkalmasabb arra, hogy ezt a sajátos pártmunkát, mint titkár ellássa. Szeretik őt az emberek. A választás után a mandátumvizsgáló bizottság elnöke Is így jelentette be a választás eredményét; egyhangúlag újra választva. — Ez ismét nagy megtiszteltetés számomra. A további munkát is meghatározza, elsősorban a maga, s a pártszervezet számára is. Hogyan foglalnám össze a feladatokat? Talán úgy, hogy legyünk következetesek a határozatok végrehajtásában. Javítjuk a taggyűléseken való megjelenés arányát. Körültekintően választjuk ki azokat az elvtársakat, akik új pártcsoport-vezetők lesznek. Nagyobb gondot fordítunk a párttagok ideológiai képzésére, a pártoktatásra. Meg kell oldanunk a tömegszervezetek vezetését. Új színfolt nálunk, hogy egy vezetőségi tag az idős kommunisták ügyes-bajos dolgaival foglalkozik. Segítjük a várospolitikai tervek végrehajtását is, hogy csak a legfontosabbakat említsem... Lesz és van is mit tennie Brechó Gyulának, a párt fiatal, de a munkában mégis edzett, tapasztalt munkásának. Nagy akaraterő vari benne Bizonyítja ezt. hogy összesen hat elemivel kezdte munkáját, de elvégezte a bányaipari technikumot és a pártfőiskolát. Kitüntetések sokaságát őrzi, többek között a Magyar Szabadságharcért partizán érdemrendet, a Munkás-Paraszt Hatalomért Érdemrendet és sok mást, amit a gazdasági életben kifejtett tevékenységéért kapott — nem egyszer a Kiváló dolgozó jelvényt. A közösségért munkálkodik mindennap, így van ez rendjén — vallja önmaga. És, hogy így cselekszik, ahhoz semmi kétség nem fér. Hiszen eddigi munkássága alapján az alapszervezetben titkárnak most is egyhangúlag választották újra. Somogyvári László Szórjál más ügyeletes NÓGRÁD — 1968. november 7., csütörtök
