Nógrád, 1968. november (24. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-23 / 275. szám
JcaStlssemilen A minap szerkesztőségünkhöz fordult segítségért a salgótarjáni Pécskő utca 11. számú ház több lakója: napok óta kérték az Ingatlan- kezelő Vállalat távfűtési üzemének ügyeletét, vizsgálja meg, miért van a lakásokban hideg. A kérésre elodázó vagy visszautasító választ kaptak, néha nem is a legudvariasabb hangnemben. A szerkesztőség kérésére az ügyelet egyik művezetője és szerelője a hibát elhárította, azóta a Pécskő utca 11- ben egy ideig ismét meleg volt. Most már csupán az a kérdés: ehhez miért volt szükség a szerkesztőség beavatkozására? Hiszen aznap — szintén a szerkesztőség kérésére — egy szerelő már ellátogatott ebbe a házba, de „meglobogtatva” hőmérőjét, a hőmérsékletet kielégítőnek találta. A felszólításra, ellenőrizze, hogy a radiátorok hidegek, közölte, „őt a radiátorok nem érdeklik, az a lényeg, amit a pillanathőmérő mutat.” Nos, a művezető és kollégája viszont megállapította, hogy a házi hőközpont keringető szivattyúja nem működik, így teljesen érthető, ha a radiátorok s természetesen a lakások is hidegek. Mint értesültünk, a mulasztást elkövető szerelőt felelősségre vonják. Biztos, hogy az ügyelethez indokolatlan panaszok is befutnak. A Pa- naszttevők többsége azonban valóban fázik: ezt kéne elhinni a távfűtési üzem valamennyi dolgozójának. Ma úgyszólván minden bejelentésben jogtalan, túlzó követelőzést látnak, mert kirívó, valóban indokolatlan bejelentésekből, helytelen, rosszhiszemű általánosító következtetést vontak le. Ezért voit szükség a szerkesztőség beavatkozására, amikor egy ház negyvenegy lakásában már napok óta dideregtek az emberek, holott a meleghez mindössze egyetlen gombnyo másra volt csupán szükség. Most azonban egy újabb gombnyomás se hiányozna, mert tegnap ismét panaszok érkeztek a Pécskő utcából. Cs. G. Udvar vagy vízgyűjtő medence ? Klasszikus stílusú, 1820-ban épült a balassagyarmati Luther utca 1. számú ház, melyet az ingatlankezelő vállalat nemrég renováltatott. A lakóknak szinte minden kívánságát teljesítették: a lakásokba áj parkettát raktak, fürdőszobát csináltak, kívül-belül újra festették a falakat. A lakók egyetlen kívánságát nem hallgatták meg csupán, s ebben hajthatatlan maradt a vállalat mindvégig: az udvarhoz hozzá sem nyúltak. Pedig a víz korábban is megállt az udvaron, s a lakók — hat ■salád — azzal is megeléged- : ?k volna, ha a tatarozás során keletkezett törmelékkel eltöltik. De nem! A törmelé- Let elszállították, ráadásul elzárták az egyetlen levezető És most az udvar olyan, mint egy vízgyűjtő medence. (mert még mélyítettek is rajta): Ha esik valami jó kiadós őszi eső, térdig járnak a vízben, a falak nedvesednek, az új vakolat máris málladozik. Így nem csoda, ha a lakók örömét elkeseredés váltotta fel. Humorérzékük még nem hagyta el őket. Különböző javaslatok hangzanak el, miként lehetne segíteni ezen a helyzeten: szerezzenek be közös használatra gumicsizmát vagy hozzanak egy ladikot az Ipolyról, télen korcsolyapályát létesítsenek! A legegyszerűbb s kézenfekvő megoldásra szinte m^T gondolni sem mernek: a Balassagyarmati Ingatlankezelő Vállalat helyrehozza az elkövetett hibát. Dalostalálkozó A KISZ Nógrád megyei bizottsága és a megyei József Attila művelődési központ november 24-én, a KMP megalakulásának 50. évfordulóján, a'z alkalom tiszteletére rendezi meg Salgótarjánban, a művelődési központ termében a III. megyei dalostalál- kozót. A színvonalasnak ígérkező művészeti eseményt Skoda Ferenc, a KISZ Nógrád megyei bizottságának első titkára nyitja meg, a műsorban 11 kórus mutatja be tudását Főzőtanfolvfim a Pécskő utcában Igen érdekes és hasznos elgondolást valósított meg a napokban a Salgótarjáni városi Nőtanács: a szakszervezetele támogatásával a Pécskő utcai városnegyed cigánylakossága részére a Pécskő utcai József Attila művelődési klubban hathetes főzőtanfolyamot indított. A tanfolyamon 12 asszony és lány vesz részt, a foglalkozásokat, az elméleti és gyakorlati képzést Kontó István, a Karancs szálló és étterem dolgozója irányítja. Libát és nyulat A pásztói járás termelőszövetkezeteiben keresik azokat az állattenyésztési ágazatokat, amelyek kevés ráfordítással jelentékeny jövedelemhez juttatják a közös gazdaságokat. A járási tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályaNaponta 17 vagon huzal Egész embert, szívós erős férfiakat kíván a drótkötözés a Salgótarjáni Kohászati üzemekben. Nem csoda, hisz egy-egy karika súlya 70 kilogrammtól 120 kilóig terjed. Naponta tekintélyes mennyiséget, 17 vagonra valót hordanak e! kiskocsival, kézzel tolva a drótkötözők a huzalműből. Rozgonyi Pál 14 tagú drótkötöző brigádja a kommunista munkahétre azt ígérte, hogy a napi termelést az utolsó kiióig raktárba hordják cs szállításra alkalmassá teszik. Felajánlásukat eddig maradéktalanul teljesítették, A képen: Deák Ferenc vezette villamostargoncáról rakják le a szállításra kész huzalokat tenyésztenek nak javaslatára több szövetkezetben rátérnek a liba- és a nyúltenyésztésre. A gazdaságok viszonylag kis befektetéssel teremtik meg a tenyésztés lehetőségeit, viszont az exportlehetőségek kihasználásával szép jövedelmet remélhetnek. Vasas A Salgótarjáni Kohászati Üzemek 90. évét ünneplő művelődési központja évfordulós rendezvényei keretében november 25-én vasas képzőművészeti kiállítást nyit. A tárlaton diósgyőri, ózdi, székesfehérvári és budapesti tárlat üzemek öntevékeny alkotói, valamint a Vasas Központi Művészegyüttes képzőművész szakkörének tagjai mutatják be legjobb munkáikat. A kiállítást Csongrády Béla városi népművelési felügyelő nyitja meg. Tizennyolc szakmába — százhat vünkét fiatal Kiállítás a KMP történetéből A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben a gyárrészlegek igényei alapján állították ösz- sze, hogy a különböző jellegű szakmákban hány ipari tanulóra van szükség, a szakmai utánpótlás biztosítása céljából, az 1969/70-es iskolai évben. A tervek szerint 18 szakmában 162 fiatal nyerhet szakképzettséget. A gyár jellegének megfelelően legnagyobb lehetőség a kovács, öntő és szerszámkészítő szakmáknál van. A kovácsolódig 16 fiatal találhat biztos megélhetést magának. Szerszámkészítőnek 23 fiatalt szerződtetnek. A tavalyi szakmai repertoár két újjal bővült az idén. Két főt vesznek fel autószerelőnek, kettőt pedig köszörűsnek. Négy szakmára: villanyszerelő, esztergályos, géplakatos és szerszámkészítő — csak közepes vagy ennél jobb iskolai bizonyítvánnyal lehet jelentkezni. Autószerelőnek és elektroműszerésznek csak érettségizett fiatalokat veszA Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának 50. évfordulója alkalmából a Nógrád megyei Munkás- mozgalmi Múzeum nagyszabású kiállítási anyagot állított össze a KMP történetéből 1918. november 24-től, 1919. március 21-ig címmel. Az érdekes tárlat bemutatja ez időszak legjelentősebb forradalmi dokumentumait, a párt eleven tevékenységét a történelmi események bonta- kozásában. A kiállítás 24-én, vasárnap délelőtt 11 órakor, a Szakszervezetek Nógrád megyei Tanácsán nyílik meg. A tárlatot Vadkerti Lóránt, az SZMT titkára nyitja meg. Salgótarjáni piac csatornát is. —a—a gyárban 26, az öntödében Pé- nek fel. Eg’j* as§zonw és a kislánia Az évszakhoz képest jó ellátás Járásbíróságaink egyikén 1966 őszén indult meg T. J-nek és feleségének házassági bontópere. A perben — mint ez nem ritkaság —, a vagyonközösség megosztása is szerepelt. Összesen száznyolc vankilanc tételt értékelni, és eldönteni, hogy melyik ingóság melyik fél különvagyona, vagy a közös vagyonba tartozik-e. Az „ériékek” között szerepelt egy ötforintos falvédő, két fakanál négy forintért stb., stb., stb. A járásbíróság ítélete az ingóságok megosztását illetően ez év június 25-én jogerőre emelkedett; nem sokkal később jogerős lett a gyermek elhelyezésére vonatkozó ítéleti rész is. A kislányt a megyed bíróság az apának ítélte. Két fedőért Az asszony a közelmúltban négy és fél oldalas beadványt szerkesztett. Érdemes figyelni az arányokat! Másfél oldalnyi terjedelem a pernek jogerősen még el nem bírált ré- £ ével foglalkozik, három oldalnyi pedig a már jogerősen ( bírált, és a perben az asz- s'ony által sem vitatott kérdésekkel. A panaszos nemigen : gaszkodik beadványában a tényékhez. Többek között azt állítja, hogy „az ő” négy tanúja közül a bíróság egyetlen egyet sem hallgatott ki. A valóság az, hogy közülük a bíróság egy tanút egy, két tanút pedig két alkalommal meghallgatott. A negyediket eddig még senki sem kérte; — a per anyagában ugyanis még a nevét sem találni. . Különös, hogy T. J-né immár olyan tárgyak tulajdonjogát is vitatja, amelyekét korábban nem: így például ma már nem csupán egy használt pléd „fontos”, de két fedő is — hét forint értékben. Sőt, hónapokkal a jogerős ítélet után különvagyonként emleget tárgyakat, amelyekről korábban határozottan elismerte, hogy azok a közös vagyonhoz tartoznak. Érdemes. visszatérni egy pillanatra „az én” tanúimhoz. Olyan jogi fogalom, hogy „az én tanúm”, „az ő tanúja” egyszerűen nincs. Tanúi csak ténynek lehetnek. Az pedig a bíróság megítélésétől függ, hogy szükségesnek tartja-e a bejelentett tanúk mindegyikének kihallgatását. Ha — például — egy vitatott kérdésben a bejelentett hét tanú közül öt már egyértelműen nyilatkozott, nem rabolják az időt a hatodik és a hetedik meghallgatásával. Nem fellebbezett Sok kassza fölött olvasható a figyelmeztetés: „A pénztártól való távozás után felszólamlást sajnálatunkra nem vehetünk figyelembe!” Efféle felirat — természetesen — nincs a bíróságon, de a perrendtartás meghatározza, mi ellen mikor, milyen formában lehet tiltakozni, fellebbezni Polgári perekben — például — előbb szóban hirdetik ki az ítéletet, s általában egykét hét elteltével kézbesítik írásban. Az írásba foglalt ítélet kézhez vételétől számított tizenöt napon belül lehet fellebbezni. Ezt feltehetően, az asszony ügyvédje is megmondta; s erre a lehetőségre a bíróság szintén felhívja a figyelmet. Panaszosunk mégsem fellebbezett. A címben egy asszony és a kislánya szerepel. Az előbbinek mások idejét céltalanul pocsékoló panaszkodását erősen lerövidített formában már ismertettük. A gyermek sorsának a szerető édesanya mindössze két és fél sort szentelt peuüvanyában, szó szerint ezt: „Ugyancsak tiltakozom a kiskorú gyermekem tartásáról, hogy azt a férjemnek ítélte az új ítélet, mivel az lánygyermek, amihez (!) én továbbra is ragaszkodom.’’ Ugyan, milyen szemléletet tükröz az asszony panaszbeadványa? A sérelmesnek mondott tények felsorolásának sorrendje, az előadásukra szánt szavak mennyiségének aránya nagyon elgondolkodtató, sőt lesújtó. Harc fedőért, fakanálért, erőteljes érvelés anyagi javakért, — másfelől két és fél sor egy gyermekért. Gyermek vagy fakanál? Bölcsen ítélt az a bíróság, amelyik a leányt az apánál helyezte el. Majdnem négyhónapi töprengés után egy odavetett mondat: ennyit ér egy gyermek, akihez „ragaszkodik” az anya? Nyílt kérdés, mennyit írt volna róla, ha nem „ragaszkodik” hozzá, csak éppen jobban szeretné, ha a közelében volna? .. Nem helyteleníthető, hogy a panaszt elbíráló szerv dolgozói úgy látták: nincs ok az annyira sérelmezett ítéletek megváltoztatásának kezdeményezésére Talán másként határoznak, ha a panaszos a felsorolásnál a fakanál elébe helyezte volna — gyermekét. — b. z. — Nehéz lenne eldönteni, hogy most milyen a piac. Van akinek tetszik, van akinek nem. Kétségtelen, hogy lassan már decembert írunk, s nem árusíthatnak mindenfélét, ami szem-szájnak ingere. Elegendő azonban a burgonya — három fajta között is válogathatnak a vevők — amit sokan keresnek. Kielégítő a vegyes zöldségfélék felhozatala, s nincs különösebb kifogás a minőséggel szemben sem. A termelőszövetkezeti árudák árukészlete valamelyest csappant, amit valószínűleg befolyásol, hogy a nagy őszi szállítások miatt lefoglalt járművek nem hozhatják folyamatosan az árut. A MÉK-árudákban változatlanul jó színvonalon mozog az ellátás, s habár az árak valamelyest emelkedtek, a háziasszonyok elégedettek. Kifogásolható azonban, hogy immár krónikussá vált a baromfi-hiány. A MÉK szállítana többet is, azonban nincs termelői ajánlat. A vágott baromfi felhozatala emelkedik, azonban ez nem oldja meg az ellátást. Szerencsére tojást elegendőt lehet kapni a MÉK-nél. S ha a nagyüzemek még többet szállítanának, az ára is elfogadhatóbb lenne. Egyébként az árak így alakultak: 4 NÓGRÁD — 1968. november 23., szombat Cikk: MER ár Ft/kg Azab.piac H kg] burgonya 2,60—3,20 2 —3,20 1 fejes káposzta 1,60 1,60 'í kelkáposzta 2,20 2,— vörös káposzta 4,— 4,— retek 1,40 1,50 karalábé 2,— 2,— sárgarépa 3,60 3,60 gyökér 7.60 7.— zeller 6,80 4,— vöröshagyma 3,40 3.40—3,60 alma (Jonathán) 3,811—5,— 4,50—6.— aln a (Delitsesz) — 6,— körte 6,60 — tojás 2,10 1,80—2,40 dió (héjas) 18,— 18,-