Nógrád, 1968. november (24. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-01 / 257. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! OGRAD AZ MSZMP NÓGRÁD VE G Y E I ÉLJ ZOTTSÁGA ÉS Á VE GYEI T A N Á C S LAP J A XXIV. ÉVF., 257. SZÁM ARA: 70 FILLÉR 1968. NOVEMBER 1., PÉNTEK mm szAmunkbíhv: Hősök földjén (3. oldal) Egy hét a rádióban és a tv-ben (4. oldal) Aki a játékvezetőket küldi (5. oldal) Ünnepélyesen fogadták a Csehszlovákiából hazatért alakulatokat A honvédelmi miniszter napiparancsa A Magyar Néphadsereg ala- példamutatóan teljesítették búinak következetes kijavítá- kulataj Csehszlovákiából fo- kötelességeiket, magas fokú je- sában, a szocialista rend meg- lyamatosan visszaérkeztek gyelmezettségről, politikai és szilárdításában. helyőrségükbe. Az egységeket erkölcsi szilárdságról tettek bi- A Magyar Népköztársaság mindenütt ünnepélyes külső- zonyságot. politikai és állami vezetése a ségek között fogadták. Nagy- A parancsnokok, tisztek is- mielőbbi és teljes konszolidá- szabású nyilvános ünnepséget mét tanújelét adták, hogy ren- ció elősegítése érdekében arra rendeztek Zalaegerszegen is. delkeznek megfelelő tapaszta- törekszik, hogy helyreálljon a Nemzeti színű és vörös latokkal, korszerű parancsno- kölcsönös bizalom, a baráti zászlókkal díszített utcák, ki tulajdonságokkal, a poli- kapcsolat, és kibontakozzon az több ezres tömeg fogadta Za- tikai vezetés ismereteivel, a eredményes szocialista építő- laegerszeg főterén néphadse- szervezés, irányítás készségé- munkát elősegítő politikai és regünk Csehszlovákiából haza- vei. . . , gazdasági együttműködés ér­tért alakulatait. A törzsek, a technikai és szágaink, népeink között. Azt A főtéren felsorakozott ala- anyagi ellátó szervek példás akarjuk, hogy erősödjön, fej- kulatok előtt Lakatos Béla ve- szervezettséggel teremtették lödjön fegyverbarátságunk a zérőrnagy, a magasabb egység meg a feladat végrehajtásának csehszlovák néphadsereggel, a parancsnoka jelentette Csémi összes feltételeit. Varsói Szerződés keretein be­Károly altábornagynak, hogy a Fiatal életkorú sorkatonáink baráti Csehszlovákiából haza- feladataikat fegyelmezetten, Elvtársak, Népünk érdekeit tért egysegek az ünnepélyes hozzáértőén, bátrán es allha- fogadásra felsorakoztak, majd tatosan teljesítették. a két tábornok a Rákóczi-in- A tartalékosok gyorsan és dúló hangjaira ellépett a tisz- zökkenőmentesen beilleszked- telgő egységek előtt. A foga- tek az adott körülmények kő- kát^lömbjü^fennáll^k, dóünnepseg a Himnusszal kéz- elismerésre méltóan hasz- nekünk is minden erőnkkel dódött. Kálazi József vezérőr- nositottak politikai erettsegu- munkálkodni kell a Varsói nagy felolvasta Czinege Lajos két, élettapasztalataikat. Szerződés erősítésén fpilesz vezérezredes, honvédelmi mi- Ez idő alatt a Magyar Nép- niszter napiparancsát, amely a hadsereg többi csapatának, tör­_. vson ole oa o-rfiom als Qrrorrt plan a u ^a s zem előtt tartva, változatla­nul és következetesen azt az elvet valljuk, hogy amíg az imperialisták támadó jellegű következőképpen szól: Elvtársak! Honvédek, tisztesek, tiszt- helyettesek, tisztek, táborno­kok! zsének és szervének személyi mindi ké$z ’a szo™et £ állománya is - a tarsfegyve- Varsói szerződésbe tömörült rés testületekkel együtt — többi testvéri hadsereggel szó- maradéktalanul eleget tett fel- 7 _ . . . v y J ros szövetségben — hazank Becsületes helytállásukért ^us^netzftközi 'pozícióinak köszönetemet fejezem ki a fel- ™£elmé?e P A magyar néphadsereg ki- adataikat példásan teljesítő hi- , . ' jelölt alakulatai, a legfelsőbb vatásos, tartalékos és sorállo- Elvárom néphadseregünk hi- politikai és állami vezetés mánynak, honvédeknek, tiszt- vatcfsos, továbbszolgáló és döntése alapján, internaciona- helyetteseknek, tiszteknek és sora-llomanyatól, hogy továbo- lista küldetést teljesítettek. A tábornokoknak, mindazoknak ra is öntudatos fegyelmezett­testvéri szocialista országok a szerveknek és személyeknek, se?9el teljesítse _ nephadsere- szövetséges katonai erőivel amelyek és akik hozzájárultak hazafias es internacto­együtt részt vettek a csehszlo- ennek biztosításához. nalista kötelezettsegeiből a dó­rák nép szocialista vívmánya- Elvtársak! Bízunk abban, do feladatait, it fenyegető nyílt, ellenforra- hogy a csehszlovák nép, a rf . szerelő tartalékos hon- dalmí fordulat veszélyének el- szocializmus csehszlovákiai ’ tiszthelyettes és tiszt elv­hárításában. erői, további sikereket érnek társaknak kívánom, hogy visz­A kapott feladat végrehaj- el a jobboldali erők teljes fzaíerre otthonukba, munka- tásában részt vett alakulatok visszaszorításában, a múlt hi- helyükre, eredményesen ve­gyek ki részükét a szocialista építőmunkából, s legyenek szüntelenül készen szocialista vívmányaink védelmére. Szocialista hazánk fegyve­res védelmét és építését szol­gáló tevékenységükben, ma­gánéletükben kívánok mind- annyiuknak további sikereket, erőt és egészséget. A forradalom vezető ereje a munkásosztály volt A Hazafias Népfront és az SZM7 együttes ülése A polgári demokratikus forradalom 50. évfordulója tiszteletére a Hazafias Népfront Nógrád megyei Bizottsága és a Szakszervezetek Nógrád megyei Tanácsa tegnap Salgó­tarjánban az SZMT-székházban együttes ünnepi ülést tar­tott. Az ülés előtt a székház klubtermében meghívott vete­ránok és internacionalisták találkoztak, akiket Nagy Béla, a Hazafias Népfront Nógrád megyei Bizottságának elnöke, az egykori dicsőséges északi hadjárat Vörös Hadseregének szá­zadparancsnoka köszöntött. nyékét vázolta, majd kijelen­tette: — Egy forradalmi mozgalom történelmi jelentőségét első­sorban abban lehet mérlegelni, hogy milyen választ' ad a kor legégetőbb kérdéseire és mi­lyen távlatokat nyit a további fejlődés számára. Az 1918-as októberi magyar polgári de­, _ . , .... . . mokratikus forradalom mind­szagos Tanácsának titkára. Az két szempontbó kiállja a2 ünneplő közönség sorai kozott idök próbáját s‘a történelem találtuk az 1919-es veterano- ’ — A magyar polgári de­mokratikus forradalom 50. év­fordulójának ünnepén megkü lönböztetett tisztelettel és kát és internacionalistákat: szigorú mércéjével mérve is a nagy szeretettel köszöntőm az Alics Jánost, Fazekas Sándort, tartozik akkori nagy idők jelenlevő ta- Farkas Pált, Oroszi Károlyt, ld° b; núit. cselekvő, aktív résztve- Jakab Ferdinándot, Kosztelnik ^ ^ b -t lé érkezeM° mS volt. ahogy csak a velük Károlynét, Neuschel Jánost, hálnia a Mutat a együttérző kortárs köszönthet- Bojtos Sándort, Szabó Istvánt, . , , ,,,, ti bajtársait - mondotta kő- Rittinger Frigyest, idős Less tobb mmt negy eve duI° V1’ szontőjében. Az ünnepi ülés elnökségé­ben többi között helyet fog­lalt László Aladár, a Hazafi­as Népfront Országos Taná­csának tagja, a Lenin-rend ki­tüntetettje, László Aladámé. a Szovjetunió Hőse, Szoó Béla. az MSZMP megyei bizottságá­nak titkára, Géczi János, a megyei tanács végrehajtó bi­zottságának elnöke. Baráti Jó­Rudolfot, és Mócsány Pétert. lágháborúból. A kérdés az volt, hogy a háború befejezé- Nádasdi András, a Szak- se, a háborút kirobbantó urai­szervezetek Nógrád megyei kodó osztályok közreműködé- Tanácsa vezető titkárának sével történik-e — ez azt je- megnyitó szavai után László lentette volna, hogy az igaz- Aladár, a Hazafias Népfront ságtalan háborút egy igazság- Országos Tanácsának tagja, a tálán imperialista béke követi, Lenin-rend kitüntetettje mon- s ez elkerülhetetlenül egy dott ünnepi beszédet. A meg- újabb konfliktushoz vezet —, emlékezés első részében az vagy sikerül megtalálni a kiu- 1918-as őszirózsás forradalmat tat a háborúból, forradalmi zsef, a Hazafias Népfront Or- megelőző történelmi esemé­(Folytatás a 2. oldalon) Leleményességre ösztönöz az új mechanizmus Ülésezett a megyei NEB — Elismerés a jó munkáért U9éi Minis it tartott A kormány Tájékoztatási vasiatok megvalósításának le- Hivatala közli: hetőségeit vizsgálják meg, s erről tájékoztassák az ország- gyűlés elnökét és a javaslat- tevő képviselőket. A Minisztertanács csütörtö­kön ülést tartott. Apró Antal a kormány elnökhelyettese a magyar—szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együtt­működési kormánybizottság Budapesten megtartott VII. üléséről, dr. Ajtai Miklós, a liormány elnökhelyettese a szocialista országok Moszkvá­ban tartott műszaki-tudomá­nyos együttműködési megbe­széléséről, dr. Tímár Mátyás, a kormány elnökhelyettese a magyar—NDK, majd a pénz­ügyminiszter a magyar—ju­goszláv gazdasági együttműkö­dési tárgyalásokról számolt be. A honvédelmi miniszter tájé­koztatta a kormányt a Varsói Szerződéshez tartozó országok A mezőgazdasági és élelme­zésügyi miniszter jelentést tett a friss és tartósított zöld­ség- és gyümölcstermékek ter­melésének és értékesítésének kérdéseiről, valamint a szarvasmarha- és sertéste­nyésztés helyzetéről. A (Mi­nisztertanács a beszámolókat megvitatta és határozatokat hozott. A kormány tudomásul vette a SZÖVOSZ elnökének jelen­tését a téli burgonya-, zöld­ség- és gyümölcsellátásra való felkészülésről. A Minisztertanács megtár- honvédelmi minisztereinek gyalta és elfogadta a nehézipa- Moszkvában tartott megbeszé- ri, valamint a kohó- és gép­léséről. A kormány a beszámo- ipari miniszter beszámolóját a lókat jóváhagyólag tudomásul termelési tanácskozások és vette. munkaértekezletek tapasztala­A Minisztertanács megtár- tairdb gyalta az országgyűlés októ- A Minisztertanács tudomá- beri ülésszakán a képviselők sül vette a Központi Statiszti­felszólalásában elhangzott észrevételeket és javaslatokat. Felhívta az illetékes miniszte­reket és országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy a ja­kai Hivatal (Gazdaságkutató Intézet) jelentését a népgazda­ság 1968. évi várható fejlődé­séről. majd egyéb ügyeket tárgyalt. lentést. Az ülésen részt vett zett, s megkezdte kísérleteit dr. Lakatos József, az MSZMP korrózióálló anyagok gyártá- megyei bizottságának osztály- sára. Az Öblösüveggyár ebben, vezetője is. az évben háromszázharminc­három féle új termékkel je- A népi ellenőrzés az üzemi jentkezik. Üj profilok beveze­költségvetési előirányzatok népi ellenőrzési csoportok út- tésére törekszik a Nógrádkö­tervezésével, a jövő évi mun- ján tizenöt gazdasági egység- vesdi Kőbánya Vállalat; Ke­katerv irányelveivel foglalko- ben tájékozódott az új mecha- szegen mészkőhegy feltárásá­zott. A megyei NEB egyhan- nizmus hatásáról. Jelentéséből ra készül. A Salgótarjáni Ko­kiviláglik, hogy a gazdaságira- hászati Üzemeknél műanyag nyitás új-rendszere leleményes- bevonatú huzalok és tűzőgép­ségre, aktivitásra ösztönzi a kapcsok üzemszerű gyártását vezetőket. A Síküveggyár — kezdték meg. Ugyanitt önálló például — külön gyártmány- piackutató részleget állítottak Tegnap délelőtti ülésén a Nógrád megyei Népi Ellenőr­zési Bizottság az árak szep­temberi alakulásával, a taná­csi vállalatok anyag- és kész­letgazdálkodásával, a tanácsi gúan elfogadta az új gazdasá­gi mechanizmus bevezetésével kapcsolatban ez év első felére vonatkozóan végzett tájékozó­dás tapasztalatairól szóló je- fejlesztési csoportot Vita a jövedelemelosztásról A Cserhát és Karancs Hegy- előre elkészítik és a brigádok, rancslapujtői főagronómus el­vidéki Termelőszövetkezetek szakágazatok vezetőinek ren- Területi Szövetségének Elnök- delkezésére bocsátják. A tsz- sége mellett működő szakbi- tag a terven felüli munkák- zottság Salgótarjánban tar- ra is előre elkészített utal- totta első tanácskozását. ványt kap, amelyből a fel­A bevezető előadást Hla- adatot és a munkadíjazást vi- cacska Gyula a területi sző- lágosan megérti, vétség munkatársa tartotta, A szövetkezet -az új munka­aki ismertette több hónapos díjazás szerint az elvégzett tanulmányozásának eredmé- munka száz százalékát előre nyét és új javaslatait. Mint kifizeti, s ezt egészíti ki az év elmondotta: a gazdálkodás végi elszámolás, amely ha­kockázatát a tagság viseli, sonló a vállalatok nyereségré- Ennélfogva a munkadíj meg- szesedéséhez. állapításánál jelentős szerepet Az előterjesztést vita kö- játszik, hogy az élőmunkát az vette. Uhlár László, az ecse- üzem teherbíró-képességéhez gi tsz főagronómusa hangsú- tervezzék. lyozta, hogy a jövő útjának Az előterjesztett javaslat ő is az egységek önelszámo- szerint a tervek végrehajtásé- lását tartja, amikor az ered- val egyidejűleg az irányítást mények növelését és a költ- Is a kisebb egységekre, üzem- ségek csökkentését figyelem­mondotta, hogy ők eddig is ismertették az üzemegységek­kel a ráfordítás lehetőségeit és beszámoltatták az üzem­egység-vezetőket. Szabó Ró­bert mátramindszenti főagro­nómus, az ágazati vezetés és elszámolás mellett szállt sik- ra. Vida Emil, nagylóci fő­agronómus a növekvő admi­nisztráció ellen szólt. Fent La­jos szurdokpüspöki főagronó­mus hangsúlyozta, hogy a tervezés jelenlegi sémája nem felel meg az új módszer ér­vényesítésének. A munka­utalványok előzetes elkészí­tése is bizonytalan az időjá­rás változatossága miatt. Molnár József kandidátus, a Gödöllői Agrártudományi Egyetemről javasolta, hogy néhány üzemben kísérletkép­egységekre, brigádokra, vagv mel lehet kísérni. A jelenlegi szakágazatokra kell bízni viszonyok között, a brigádve- pen vezessék be az új mód- A munkadíjak és költségek el- zetók és középkáderek szám- szert, számolása ezekre, illetve ve- viteli képzettsége mellett zetöikre kell hoev háruljon, azonban megvalósíthatatlan- Az újítás leglényegesebb eleme, nak tartja. Nem a holnap, hogy a megtervezett munkák hanem a holnapután módsze- es munkadíjak utalványait re ez. Fazekas Márton ka­Második napirendi pont­ként Gecse László, a szövet­ség munkatársa ismertette a szakbizottság jövő évi tervét. szerve- fel. A Pásztói Mezőgazdasági ______ Gépjavító Vállalat fényképes prospektusokkal népszerűsí­tette termékeit, szolgáltatásait) A tájékozódás idején a felke­resett üzemek nem mindegyi­kében volt még készen a fél­évi zárás, ezért a költségszint alakulását csak a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben, a Bá- nyagéogyárban és az Öblös- üveggyárban vizsgálhatták. A költségszint mindhárom üzem­ben kedvezően alakult. A pénzügyi gépezet még nem annyira olajozott, mint az jó volna: a Salgótarjáni Kohászati Üzemek — például — tizenhárommillió forintot nem tudott elszámolni ebben az évben a FERRUNION-nal. Legalább ekkora zavarokat okoz olykor egyes fontos ter­mékek hiánya. A ZIM nem jutott tűzhelykeret-acélhoz, kályhaköpenyekhez használa­tos finomlemezhez. A számos cikkben mutatkozó hiány okozza, hogy a piaci kapcso­latok nem alakulhattak ki a kölcsönös előnyöknek, nem utolsósorban a fogyasztók ér­dekeinek megfelelően. A tanácskozást követően számos, jó munkát végzett népi ellenőr tiszteletére rende­zett a Nógrád megyei Népi El­lenőrzési Bizottság baráti ta­lálkozót. Ez alkalommal töb­ben dicséretben, jutalomban részesültek.

Next

/
Thumbnails
Contents