Nógrád, 1968. október (24. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-13 / 241. szám

* 1 Bárány tamás l«B I Jod Lajos: Családi séta Móricz Virág Vénasszonyok nyara Olyan egészséges vagyok, művésznő k érem, mint a makk. Nekem tíz év óla, nyolc év óta, mikor az uram meg­halt, még tiáthám sem volt. Nem mondom, jól élek. min­dent megadok magamnak, amire csak vágyakoztam hosszú életemben. Hatvanhárom, művésznő ké­rem, de én tizenkét éves ko­rom óta viliidig dolgozom. Pe­dig as anyám váltig ígérte, hogy taníttatni fog. Tanítónő szeret­tem volna, lenni, de szegény szolgálatba adott, mert kellett az a pár krajcár is, amit ke­restem. De én nem maradtam Egerben. Ha szolgálnom kell, hát kell, de ott, ahol a barát­nőim iskolába járnak? Feljöt­tem Pestre a nénémhez, aki aztán csúnyán kibabrált ve­lem. Kulcsáráé volt grófi házban, egész nap maga he­lyett dolgoztatott, és érjem be azzal, hogy itt jómodort ta­nulhatok, fizetést nem adott, nem is kért részemre. vagy kitudja hogy volt. Megszök­tem tőle a Lukács fürdőbe, mármint a kórházba. Néném megtalált, hiszen tudta, hon­nan fúj a szél, de a műtősnő nem adott ki neki, azt mond­ta. kitanitanak ápolönővérnek. Előbb soká takarítólány vol­tam, később igazán tanultam, csakhogy férjhez mentem saj­na, és a felszabadulásig nem voltam állásban. Nem panasz­kodom, két derék szép fiam van, azok helyettem is tanul­tak eleget. Az uram is meg­halt nyolc éve, bizony maga­tehetetlen nyomorék volt va­lami öt évig. Akkor az időseb­bik fiam felesége azt mondta, költözzünk össze, a két laká­sért cseréljünk kertes házat. Megmondtam neki, mar ne is haragudj, de én se cselédje, se terhe nem leszek többé sen­kinek. A menyem belátta, jobb így, külön-külön. Nagyon szeretem az unoká­imat, de nem vállalok belőlük kötelezettséget, csak vendég­séget, Én is felneveltem a gyerekeimet, ők is felnevelik a magukéit. Űtjukban nem vagyok, soha egy fillérjükbe nem kerülök, halálomat nem várják, mert én olyan nagy­mama vagyok, aki könyöké­vel nyitja ki az ajtót. Mert az én két kezem mindig úgy teli van csomagokkal, mikor a fiatalokhoz benyitok. Kivált a picik, az ikrek, csoda édesek! Hogy gügyög­nek már, és hogy nézik egy­mást! Tudják, tessék elhinni, már tudják, hogy ők testvé­rek. Elmondhatatlanul szépek és kedvesek. — Nem, sokat nem vagyok velük, mert kint laknak Má­tyásföldön, a menyem szülei­nél, mert a városban nem fér­nek, csak garszonjuk van. még konyhájuk sincsen. Ott kint jó volna, nagy ház. kert. de ott meg az a baj, hogy a menyem kényes kisasszony, minisztériumi titkárnő, és nem smakkol neki a falusi élet. Vizet húzni, állatot etetni? Mert az apja rögtön csirkét. malacot vett, amint a kis csaladot befogadta, az ő fele­sége még fiatal, nincs nyug­díjban, iskolás gyerekei van­nak — hát az óriás háztartást mind erre az én menyecs­kémre pakolták, majd meg­szakad szegény bele. Mond­tam neki, látod, fiam, milyen nehéz az élet, pedig neked legalább annyi gondod nincs, se nem részeges az urad, még­is akad sirnivalód — hát még én mennyit zokogtam hosszú búbánatos életemben! Hát nem, most aztán többé nem sírok. Megvan mindenem, ami kell. Jó kis lakás, szépen felszerelve. Tévé, villany jég­szekrény, azt féléve vettem. Bánom, fejemet verem a fal­ba, amért nem vettem már le­galább öt éve. Micsoda jó do­log, művésznő kérem! Múlt csütörtökön vettem egy pom­pás négy kilós háztáji tyúkot. Azt megtisztítottam, betettem a frizsiderbe, csak hétfőn Ize- rült rá sor, mert volt egyéb ételem. Egy hétig van belőle hús, akkor is, ha egyszer-két- szer beállít valaki a gyerme­keim közül vacsorára. Tegnap az ikrek apjával ettünk a tyúkmellből készített jó bor­sos tokányt. Szeretek enni, megmondom, ahogy van, vér­cse természettel születtem, ne­kem a hús a legfontosabb. De­hogy is lesz érelmeszesedésem, eszem hozzá gyümölcsöt ele­get. Az unokáimat is arra szoktatom, kilenc forintot ad­tam ma is három szem őszi­barackért, elmúlt már az ide­je. Hogyis mondjam, reggel korán kelek, azt az egyet nem másítom, egész életemben ko­rán keltem, most is jólesik. Tessék hozzászólni, valami két éve, kivétel nélkül minden reggel tornázom. Az az öreg professzor tanácsolta, aki ta­nársegéd volt, amikor én kis­lány koromban beállottam a kórházba, — istenem, meny­nyire rajongtam érte! Szere­lem? Talán, bár nem tudom, akkoriban annyian kapkodtak utánam, nem volt szükségem a sóvárgásra, mikor pedig férjhez mentem, gondolni si< szerettem az úgynevezett sze­relemre ... Hisz mondom, művésznő, a felszabadulás után újra egész­ségügyi dolgozó lettem, és különben is, ismeretségben maradtunk a. professzor úrral. Ö tanácsolta nekem most, hogy ő már majdnem nyolc­vanéves, de minden reggel tor­názik pár percet, próbáljam mag. Megpróbáltam és na­gyon jólesik. Azóta, ha a té­vében táncolást, olyan balett­félét látok, mindig figyelek, mert nagyon jó mozdulatokat lehet tanulni. A tornát? vi­lágos. meztelenül. Hát persze, ha ezt valaki látná, ne tessék nevetni, mert fáj a derekam tőle Néha olyan jót nevetek, mikor tükröződik a szekrény politúros ajtajában az alakom. Nem vagyok kövér, hetven­hat kiló vagyok már valami hat éve. Az én magas terme­temhez. nem sok, különben se fontos. Tetszik tudni, nagyon szép asszonytól hallottam én, hogy negyven után dönteni kell, pofa vagy termet. Hát nekem már nagyon mindegy, egyikkel se kívánok már hó­dítani. Tessék elgondolni, múltkor azt álmondtam, nem jár ne kém nyugdíj, mert idő előtt ab­bahagytam a munkát. Milyen igaz, és milyen jó, hogy fel­ébredtem, és hangosan nevet­hettem. Mert az igaz, se öreg, se rokkant nem vagyok. Meg­keresem az ötszázat, ameny- nyit a nyugdíjasoknak enge­délyeznek, és — ne tudjon ró­la más, annál jóval többet. Mire költőm? Csakis az unokáimra. Magamra? Nem so Icát. Hát például: minden szer­dán korán délelőtt már vég­zek, tizenkettőkor elmegyek a Rác-fürdőbe. Jól megáztatom, aztán megmasszíroztatom ma­gam. ötkor elmegyek a nagyob­bik fiamhoz, ott laknak a für­dő közelében. Akkor jönnek haza a gyerekek, óvodából, is kólából — menyem szegény legalább azon az egy napon kicsit kifújhatja magát, én főzök vacsorát. Gondolja csak el, művésznő kérem, három gyerekkel súlyosbodott má­sodik műszak! Nagyon sajná­lom szegénykét, bizony neki is nehéz a sorsa. Mindig ideates. tudja, művésznő, azt hiszem, nemcsak én. Ö is örül, amikor becsukja mögöttem az ajtót.. Mindig van nálam olvasni­való, észre se veszem, visz a villamos. Otthon aztán üldögélek még egy kicsit a televíziós képernyő előtt, az­után lefekszem a tiszta fe­hér, habos ágyamba. Férjhez? újra? én? hát ha a szjmtnvikon jönne egy ark- angz/al elém. akkor se kéne Nem hiányzik nekem csen­get sem. van nekem anélkül is éppen elég gondom. Dehorn/ panaszkodom! Míg könyökkel nyitom ki a gneve­ltek ajtóiét, nrm érdemelném meri az őszi napi ugarai, hapa vaszkodnárr. Á báró úr vadászik A SZÁN APRÓ csengői tel­esül ngeltek, ahogy a könnyen futó lovak elfordultak az er­dei úton. Nem volt este még, üt óra körül járt, de csak a vastag hó derengetett némi világosságot. Az egyik utas a vadászház felé mutatott: most bukott elő tündéri képe az út túlsó végénél, a fenyők hó- pólyás ágai árnyékában. Mindannyian odanéztek: a csöpp kis hajlék, két barátsá­gosan hunyorgó ablakával olyan volt. akár a mesebeli házikók. — Lassabban! — szólt előre valaki a kocsisnak. A csengők megint hosszan cserrentek, ahogy a két ló trappból lépésbe váltott. Va­laki mélyebben nyomta fe­jébe kucsmáját. — Azért foga van ám az időnek. Holnapra húsz fokot ígért a rádió. A kis házban melég fogadta őket, sülő húsok vadító illata és palackok ütegei, szigorú glédában, a pohórszéken. — Főispán uram, méltóz- tassál! A legidősebb vendég puhán kicsúszott bundáiéból — va­laki már ott állt mögötte, s tartotta, előzékenyen. — Készül a forralt bor, al­ispán uram. — Az, látod, jó lesz. Az erdész az urak bundáit szedegette össze, s vitte át a másik szobába. — Befűtsek ott is, főtanácsos uram? — A fenébe ne! — Hagyd el! — intett. a fővárosi vendég. — Szíveseb­ben alszom fűtetlen szobában. Az erdőfőtanácsos mosoly­gott. — Ez nem Pest, államtitkár uram. Itt reggelre még a sze­med is jéggé fagy a gödrében! Ha befő tünk, sem megy fel többre nyolc-tíz foknál. Az erdészné bekiáltott a cseppnyi konyhából a férjé­nek. — Teríthetsz lassan. $ vi­gyed a forralt bort! Szegfűszeg és gőzölgő bor illata úszott rá a sercegő hú­sok szagára odakintről; az urak megborzongtak a gyönyö­rűségtől. — Aztán lesz egy kis blatt utána? — nézett körül az al­ispán. — Hoztam ám a pak­lit! — Kár volt — nevetett az erdőfőtanácsos. — Dunába, vizet? Van itt elég! — kihúz­ta a pohárszék egyik fiókját, s mutatta. AZ ERDÉSZ most beszolgál­ta a bort; fehér kendő volt az üveg körül, ahogy dukál. S egy másik tálban meleg po­gácsa. Az államtitkár megemelte párás poharát. — Hát a holnapi napra, urak! A báró felhorkant. — A medve bőrére? — Dehogy. Hanem, hogy így összejöttünk... Ittak, s haraptak a pogácsá­ból, dicsérték az erdészné ke­zét. Az pironkodva kukkantott be a konyhából. Leültek, megint koccintot­tak. A szemek lassan fényien i kezdtek. — Hát mi újság Pesten? — kérdezte a báró. — Mesélj, államtitkár uram. Mit mond István bátyám? Az államtitkár a miniszter- elnök neve hallatára megha­jolt ültében, s elmosolyodott, jólesett neki. hogy a nyolcezer holdas mágnás tegezte. — A kegyelmes úr bizakodó, kérlek. Két hete beszéltem ve­le a Ház folyosóján. Bizako­dással tekint a jövő elé, ezt nyomatékkai hangsúlyozta. A kölcsönügyek szépen haladnak. — Na! —mondta a báró elé­gedetten, és n főispánhoz for­dult; rokonok voltak, apai ágon unokatestvérek. — Látja, Gábor, mondom én, hogy csak lehull valamicske dollár vagy font minekünk is. Egy kis szeszfőzdén töröm a fejein, most kellene, amikor olcsó a munkabér... Majd szóljon Is. kérem, ha a dolog konkretizá­lódik. hogy Utánanézhessek a bankkölcsönnek. — Szólok — biccentett a főispán. ETTEK. ITTAK, s előkerült a kártya. Tízig játszottak, pen­gős alapon, s feküdtek is le; reggel korán kell kelni. — János — szólt az öregasz- szony halkan. — János! Föl­kelni! A férfi szemét dörzsölte és ki bámult a fogvacogtató ha j­nalba. Az ablak üvegére dús- rajzú, díszes páncélt fagylalt a farkasorditó éjszaka. A konyhán kegyetlenül hi­deg volt, a gallyal fűtött ke­mence kihűlt még az este. Hal­kan járt-keit, nem akarta a három gyermeket zavarni. Az asszony kelt volna fel, hogy melegítse az esti levest, de visszaintette az ágyba. So­káig tart, míg tüzet szít. át­fázik addig. S idő sincsen rá. Kanalazni kezdte a vékony, jéghideg ciberelevest, össze­rázkódott. úgy megdidergett. Felugrott, arcára vizet locs- csantott, és belebújt foszlott, vékony bekecsébe. Aztán a kucsmát a fejbe, és indult az ajtó felé, lopódzó léptekkel. — Mikor jössz? — Tán négykor, ötkor is lehet. Amíg az urak kedve tartja. — Csak ügyes légy. Hogy máskor is hívjanak! Az erdészék háza előtt to- porgott már vagy hat-nyolc ember. S még mindig jöttek, innét is, onnét is. a felvég és alvég felől. Süvegüket bökték, j óreggelt morogtak, hersegtet- ték talpuk alatt a havat, bö- kázva, s várták az erdészt. — Egy kis papramorgó — szólt az egyik. — Az! — nevetett a másik. — Az vplna jó! — Harminc fillér a nyolc­vanból! — morgott a harma­dik. — Ha marhák volnánk! — Majd ád az erdész úr! — rikkantott a negyedik, De nem adott. Frissen beret- válva lépett ki a házból, vál­lán a puskája. — Jó reggelt, emberek. Min­denki itt van? Körülnéztek, számolták egy­mást. Húsz — jelentette vigyázz­állásban Kapor János: nagyon akart máskor is hajlónak jön­ni. Igaza van az asszonynak: nyolcvan fillér, az nyolcvan fillér! — Jól van. akkor indulás! —* Az erdész fellépett a szánra, elöl, a kocsis mellé, térdére dobta a takarót és lekiáltott: — Aztán kilépni, emberek! Jó óra az út, és fél hatkor ott kell már lenni! — Igenis — mondta Kapor János, és szaporán megindult. A többi utána. Jólesett most ez a mozgás; álltában jobban fázott. Az a ronda vizesség se fájt így annyira, odalent a talpánál. A EÖERDÖTAN ACSOS fél ötkor fújt ébresztőt. Addigra felmelegítette a konyhán a nagy fazék vizet, s felfori-alta a teának valót a kannában. Az erdész felesége este odakészt- tett mindent, sonkát, vajat, dzsemet, kalácsot, cukrot, tej­színt — neki csak a teát kel­lett leforráznia. — Parancsoljatok, urak. A mosdóvíz és a reggeli. Ki me­lyiket kéri előbb? Csak egy­szerűen persze, amúgy vadá­szoson. .. Ülőfürdőt is lehet a konyhán, ha valaki parancsol. — Én igen, köszönöm. — Én is. Megtisztálkodtak a forró vízben, felhörpintették a teát, sonkát haraptak és tepertőt. A főerdőtanácsos öt kupicát vett elő a pohárszékből, szí­nig töltötte szilvóriummal. — Egy kis lélekmelegítő. Ittak, gombolkoztak, szede­íődztek. az Államtitkár meg­állt odakint, nagyot szívott a fagyos, kristálytiszta, fenyőizü levegőből. Tüdejét késként járta át a jófajta, éles hideg­ség; egészen felébredt tőle. Bő­rét a forró víz felpezsdítette az imént, kívül lengyelbundáju, bentről a remek, érett szilvo- rium melegítette. Régen érez­te magát ilyen pompásán; tag­jaiban még vére lüktetését is érzékelte. Szinte kedve lett volna beleharapni a sűrű, ik- tás levegőbe. Hát hiába, a vi­dék. A jó, magyar vidék. Itt kéne élni, nem abban a büdös Pestben. Most értek ide. a hajtők. Szemre csupa egyforma, feke­te figura, néma árnyak a hó szürke derengésében, akár egv festményen — itt toporogtak körülötte. Egyik kucsmáját emelte, másik csak bámult, s köszönt, motyogva. — Adjon isten jó reggelt — húzódott közelebb egy baju­szos kis ember. Negyvenéves­nek nézte, de talán csak har­minc volt; ..ezekkel a parasz­tokkal soha nem lehet tud­ni'’. — Jó reggelt — mondta ba­rátságosan. — Szép időnk van, igaz? — Szép. nagyságos uram — felelte a kis ember. Az ál­lamtitkár elnézően mosolygott — elvégre honnét tudhatná ez a figura, hogy ő méltóságos úr? — Nagyot járunk ma, igaz? — barátságoskodott to­vább. 8 NÓGRÁD — 1968. október 13., vasárnap Lányi Ödön; Házak — Igaz — felelte amaz, és a foga megkoccant. Az államtitkár jobban oda­nézett, s meglepve látta, hogy az ember arca hamuszürke, reszket és lila az ajka. — No! Csak nem fázik? — De bizony fázok én, nagy­ságos uram. — Hogy hívják? — kérdez­te, mert arra gondolt, adat ne­ki az erdésszel egy kupica pá­linkát . — Kapor Jánosnak, nagysá­gos uram —• mondta a kis ember, s foga megint össze­verődött. az Államtitkár nézte, és hirtelen szánalom járta át. „Elkorcsosult ez a nép” — ünődölt borongón, és Attila hunjai, Árpád honfoglaló vité­zei körül jártak mélabús gon­dolatai. míg csak a hajtás meg nem kezdődött.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents