Nógrád, 1968. október (24. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-06 / 235. szám
IC off! szóm ol vezetők Gyakorlat nélkül béna az elv Hogyan látja a safgóbányai KlSZ-iskoiát B. f. Zucskov? A hét közepén háromtagú komszomoiista küldöttséget látott vendégül a KISZ megyei bizottsága. Borisz Iljics Zucskovval, a Komszomol központi iskolájának igazgatóhelyettesével a salgóbányai KISZ-iskolán tett látogatása után beszélgettünk. Bennünket elsősorban az érdekelt: hogyan látja a Nógrádban zajló — három megyére kiterjedő —, ifjúsági vezetőképzést B. 1. Zucskov, a legnagyobb, Szovjetunióban a legmagasabb szintű vezetőképző iskola helyettes igazgatója, a történeti tudományok kandidátusa. A salgóbányai vezetőképző iskolát ebben az évben bővítették, korszerűsítették, modern berendezéssel látták el, s növelték a tanári kar létszámát is. A szovjet kandidátus vezette komszomoiista csoport és a KISZ megyei bizottságának, a bányai iskola vezetőségének beszélgetésére az iskola szép társalgójában került sor. Először Zucskov kérdezett, s az első kérdése ez volt: — Van az iskolán retorikai oktatás? Bálint Tamás iskolaigazgató válaszából a következőt tudtuk meg: retorikai oktatás mindössze két órában van a több hetes tanfolyamokon is. A helyes és hatásos beszéd művészetére így nem sok idő jut. az oktatást Bálint Tamás tartja, az igazgató filológiai szakképesítéssel rendelkezik. Zucskov véleménye az volt ezzel kapcsolatban, hogy retorikát akkor is nagyobb óraszámban kell tanulnia a mai ifjúsági vezetőknek, ha a tanfolyamok viszonylag rövid ideig tartanak. Vajon hány ifjúsági vezetőnk van, aki kisebb vagy nagyobb csoport előtt szépen, helyesen és jó hatásfokon tud beszélni? Érdemes lenne megvizsgálni annak a lehetőségét, hogy a mostaninál jóval több idő jusson megyei vezetőképző iskolánkon is a szép beszéd tanítására. Ugyanezt lehet mondani Zucskov másik megjegyzésére is: a tanfolyamokon részt vevő hallgatók, alapszervezeti vezetők a gyakorlati munka során (jelenleg elsősorban az iskola falain belüli ez a munka!) a magasabb szintű bizottságok tevékenységével — például a megyei bizottság ülésével — is megismerkedhetnének. — Milyen a Komszomol vezetőinek képzése, milyen az iskola, amelyet Ön vezet? — kérdeztük az igazgatóhelyettestől. — Szovjetunióban 18, úgynevezett zónális vezetőképző iskola működik — válaszolta Zucskov, és magyarázatképpen felsorolta Szovjetunió minden nagyobb, összefüggő tájegységét. — A központi iskola hallgatói közül sokan a zó- nális iskoláikból kerülnek ki. A múlt esztendőben ötezer komszomoiista vezető végzett hosszabb, rövidebb tanfolyamot a zónális iskolákban. A központi iskolában összesen ezer: a köztársaságok Komszomol-bizottságainak titkárai, osztályvezetők, megyei szintű bizottságok vezetői, honvédelmi, kulturális és sportosztályok irányítói, iskolai titkárok, diákosztályok ifjúsági munkájának szervezői. A tanfolyamok, a központi iskolán egy hónapig tartanak általában. — Hallhatnánk néhány jellemző adatot erről az iskoláról? — Iskolánkban körülbelül harminc országból érkezett fiatalok tanulhatnak, az oktatásban természetesen a . legfontosabb az eszmei, ideológiai képzés, az időszerű kérdések ismertetése, de nagyon nagy súlyt fektetünk a gyakorlati munkára is. A fiatalok előadásokat hallgatnak a nemzetközi helyzetről, a párt problémáiról, az új tudományos felfedezésekről, a modem művészet kérdéseiről. Nemrégiben két ággal gyarapítottuk a képzést, bevezettük a Komszomol történetének és a nemzetközi ifjúsági mozgalom időszerű kérdéseinek tanítását is. Az Iskolán ötszáz hallgató van, de a „plafon” ennél százzal több. A nyolcvan előadó közül negyven a tudományok kandidátusa vagy docens, hatvan tolmács dolgozik a központi iskolán, a kiszolgáló személyzet száma eléri a százat. Maga az iskola egyébként hetven hektáron te rül el. Zucskov ezután elmondta: Szovjetunióban rendkívül nagy gondot fordítanak az ifjúság tradíciószeretetének fejlesztésére, elmondott egy példát is az első fizetés tradíciójáról. — A legtöbb üzemben idős munkás, tekintélyes veterán adja át a fiatal komszomolis táknak az első keresetüket, és néhány szót arról is szól, hogyan költse el, de méginkább: hogyan becsülje meg a rendes munkával szerzett pénzt a fiatal. A lenini Komszomol mai problémáiról szólva elmon dotta. — Nagy kérdés a komszomoiista munka, a vezetőképzés tudományos alapokra helyezése, s ezzel a hatékonyság további növelése. Bár az utóbbi években sok szép eredményt sikerült elérni, mégsem vagyunk elégedettek. Jelenlegi utazásunk is ilyen célt szolgál, s már most, Budapest és Miskolc után is elmondhatjuk rendkívül hasmos tapasztala tokát szereztünk. — Milyennek látja a sál góbányai KISZ-iskolát? — Lehet kritikai a megjegyzés? Itt az előadók túlságosan sok kérdéssel foglalkoznak. Ehelyett a specializáló dást javasolnám, mi is erre törekedtünk, és eredményt ho zott. A másik észrevételem ilyen anyagi felkészültség mellett többet kellene áldozni a laboratóriumi munkára, vagyis az elméletet jól kiegészítő gyakorlatra, amely nélkül a legjobb elv is béna marad. Ne értse félre, amit most mo-n dók, népi a számunkra előnyös összehasonlítás a célom, hiszen amit mi bevezettünk — a film alkalmazását a politikai munka oktatásában, a kibernetikus géprendszereket, a konzultációs és a feleltetőgépek, a televízió előtt) szereplés oktatásának alkalmazását — jóval nagyobb anyagi áldozattal járt. De az iskola elsősorban mégis a gondolkodás, a gondolati munka központja. A gyakorlat pedig nem a tanintézet falai között, hanem a közösségben, „kint” az életben ér igazán valamit. Pataki László marnom* m Gobbi Hilda Megigazítja magán a mintás karton kötényt, ami jelmez ugyan, az ember egy pillanatig mégis önkéntelenül arra gondol, takarítás közben zavar. A színházi öltöző azonban több is, kevesebb is egy otthonnál. Mennyivel több és kevesebb? Ezt most nehéz lenne eldönteni, és nem is feladat. Gobbi Hilda rágyújt egy Symphoniára,.. Hogyan indult el a pályán? — Elég régen volt, virágkertész szerettem volna jenni, intézetbe jártam, s mint afféle gyerek, fölléptem. Ilyen műsor, olyan műsor, mi a Rad- ványi ezredest játszottuk, én hatalmas szőrcsomóval az orrom alatt, akkor még igen fiatal voltam. — Tart-e valakit rokonegyéniségének a pályán? — Tényleg váratlanul ért a kérdés, mert ezen nem gondolkoztam. Vannak pályatársaim, akiket végtelenül tisztelek, és igen-igen becsülök művészetükért és emberségükért, akár Tolnay Klárit, akár Day- ka Margitot... Sajnos, sok van az elmentek közül, akik szintén közel álltak hozzám, és ha talán nem is példaképek voltak — mert hiszen minden egyéniség, és minden ember más —, de valahogy legalább olyan szerettem volna lenni a magám művészetével és emberségével, mint amilyenek ők voltak a sajátjukkal. — Pályatársak közül, kikre emlékezik legszívesebben? — Bajor Gizit végtelenül tiszteltem és szerettem, és talán az ő emlékének próbáltam megteremteni azt a kis emlékmúzeumot a lakásából, amit én hoztam létre egy-két munkatársammal. Somlay Artúrt szerettem és tiszteltem, de a ina élő pályatársaim zömét Is... Hadd legyek őszinte: az én családom a színház, és az én testvéreim a színészek. — Beszéljünk hát a színpadról. Könnyen mozog-e rajta, vagy inkább túlságosan tiszteli? —. Nekem a színpad a családom, egyedülélő vagyok, azt hiszem, hogy azzal jegyeztem el magamat, szeretem mindennél és mindenkinél jobban. Ügy érzem, tisztelem a színpadot, a hallatlanul fegyelmezett színésznők közé tartozom, legalábbis ezt mondják rólam. Elég régen vagyak a pályán, de minden egyes fellépés előtt úgy dobog és ver a szívem, mint másé, mondjuk, egy vizsgán. — Szavait, gesztusait elhiszi a közönség. Volt-e olyan helyzetben, hogy azt érezte, talán most nem hiszik egészen azt, ami a színpadon történik? — Feltétlenül... Fiatalon is a drukkos színésznők közé tartoztam, de valahogy szemtelenebb voltam a színpad iránt, és az évek folyamán egyre nagyobb a felelőssége az embernek, egyre több az, hogy lent ül egy csomó ember, akiért ml vagyunk... Na, bejön a Gobbi ... Akkor várnak valamit az embertől. Várnak, talán azért, mert egyszer-kétszer sikerült az életben... — Mit tart legkedvesebb szerepének? — A Peer Gynt-ből az Ozen-t, mert személyes élményem fűződik hozzá. Egy ilyen nagy mesélő, nagy hazudozó. nagy álmodozó anyja, aki szintén mesél, hazudozik és álmodik. — A színházon kívül mi volt életének legizgalmasabb élménye? — Sajnos, a háború. Illegalitásban voltam egy évig... Úgy éreztem akkor, hogy fiatal voltam, és mint minden fiatal, aki pláne művész, forradalmár — József Attila társaságába tartoztam, fiatal költők, írók, színészek közé —. szóval, megpróbáltunk nemcsak a színpadon keresztül, hanem az életben is harcolni az embertelenség ellen. — Mondana valamit a színházi élet újjáéledéséről 1945 után? — Ha szabad ezt a kifejezést használnom, bizonyítani szerettünk volna, mi, fiatal művészek. Bizonyítani azt, hogy a mi szabadságvágyunk, és az elnyomás elleni küzdelmünk igaz, és helyes volt. Tehát építeni kezdtünk De a szó legszorosabb értelmében Az összeomlott színházakból még a romokat is mi cipeltük kj kézikocsival a szeméttelepekre. Játszani kezdtünk. Az első matiné, amikor még Budát ostromolták ... egy belö- vést kapott a Magyar Színház, éppen amikor szavaltam. Játszani, játszani és játszani, hogy megint talán mosolyt, vagy békét tudjunk az emberek szívébe lopni. — Legközelebbi tervei? Mit szeretne eljátszani? — Ezt a kérdést sokszor felteszi egy-egy rendező, vagy igazgató barátom is. Nem tudok rá felelni, mert ha én választanám ki, akkor én a küszöbön már orra buknék. Soha életemben nem kértem, és nem vágytam szerepre, Mindig abba szeretek bele, amit játszom, akár legyen ez még egy olyan darab vagy szerep is, ami nem teljesen ínyemre való. Bele kell szeretnem, mert különben nem tudom eljátszani... Úgyhogy ezek az én következő terveim, a meglepetések és az új szerelmek, színpadon. — Befejezésül talán hallhatnánk valamit Gobbi Hilda híres hobbyjairól? — Legkedvesebb szórakozásom a természet. Van egy kis kertem, paprikát palántázok, szedek. Szeretem a kertet, aa állatokat, a virágokat. És rengeteg hobbym van, mert gyűjtök minden régi népművészeti emléket... Salgótarjánhoz egy végtelenül kedves és megható emlékem fűződik. Innen szármarik gyűjteményem szinte legszebb és legféltettebb kis darabja, egy vasláda, amit itt szereztem egyszer, amikor SZOT-túrnéval laktam a Narancsban. A városházáról kaptam ajándékba. Tóth Elemér-mjebuló éveim idején volt egy Gyula bácsi nevű pedellusom. Rendben tartotta a tantermeket, hordozta az iskola ügyiratait, szünetre jelzett a csengővel, s a szünetekben — ki tudná, hányadik feladatként! — cukorkát, kiflit, zsömlét, perecet, tejet árult nekünk. A tej kétdecis üvegekben sorakozott a pultján, az üveg kartonfedelén celofánnal leragasztott lukacska volt, szalmaszál járt minden üveghez, azzal szívtuk gyönyörűséggel a tejet. Nemrég a rádióban hallom, hogy Budapesten műanyag tasakokba töltik az iskolatejet. Hiába, haladunk a ltorral, a higiénia korszerű anyagai mindenütt teret hódítanak. A diák megissza a tejet, hulladékgyűjtőbe dobja a fóliát. Az iskola, amellyel fiaim révén közelebbről érdekelt vagyok, tanév elején arra kérte az apukákat és az anyukákat: lehetőség szerint ne küldjenek gyerekeikkel maszatolós uzsonnát a tanításra. Többek között mézes vagy lekváros kenyeret. Az iskolában annak is rendje van, melyik szünetben ehetik az uzsonnát — ami. ha jól meggondolom, eléggé kemény intézkedés, azt tekintetbe véve, hogy egyetlen szünet nem mindig elegendő, kivált a kisebbeknek a hazai elköltésére. De ez a rend. s vagy éhes a gyermek vagy sem, a jelölt időben, eszik vagy nem eszik, — eszerint elfogy vagy megmarad a hazai csomag. If-asáritaftí jegyzet Iskolatej és egyebek Én elhiszem, hogy a rendszeres életmód kialakítását nem lehet elég korán elkezdeni, s hogy az iskolai fegyelem és a tisztaság érdekében megelőző és óvó intézkedésekre van szükség, eltúlozni azonban mégsem kellene talán a dolgokat. Hogy zsíros, vajas, lekváros, mézes, avagy felvágottal, kolbásszal bélelt-e az uzsonnakenyér, az talán mégiscsak a szülők döntésének, pillanatnyi anyagi állapotának kérdése, s azt a ,,luxusigényt” sem érzem egészen indokoltnak, hogy papírszalvéta helyett vászon-, esetleg damasztabroszkákkal szereljem fel váltószámban a gyereket. (Amikor már a köteles tisztasági csomag amúgy- is célszerű a kívánalmaknak!) Szóval: sokunk problémája, hogyan indítsuk iskolába a gyermeket. Nálad a váltó cipő?... Mert, ha esős a nap, lábbelit cserél, hisz a tanterembe hurcolná az utca szennyét — A tisztasági csomag!? ... Ez ma már kötelező. Ámbár a gyakorlat szerint immár egy hónapja használatlan a szappan és a törülköző, — pedáns érintetlenül húzódik a csomagban, mert használatára nincs alkalom... Az uzsonna... Zsíros legyen vagy lekváros a kenyér?... A lekvár ma- szatol, a méz ragacsos, a fogyasztási lehetőség egyetlen szünet. Tehát: se kicsit, se nagyot... egy szünetre szólót. De hátha éhes marad a kölyök!... vagy hazahozza ... eldobja!? ... Az isten se tudná, hogyan. Az év első szülői értekezletén szóvá tette valaki: a fejlődő városban mind korszerűbb az iskolahálózat is. Ugyanakkor az új intézményekben ma, sem tartunk lépést egyes nélkülözhetetlen szükségletekkel. Például az iskolai tejellátás dolgában, az uzsonnaigények kielégítésében. Arra szólt a javaslat: teremtsék meg az iskolabüfét, amely a kétműszakos szülök, s a két „műszakos” iskolások korában sokkalta időszerűbb, és szükségeltebb, mint valaha volt, mert a kora reggeli tej és friss péksütemény beszerzésének gondját, az iskolába indítás házi terhét enyhítené. Mondanom sem kell, az indítvány általános tetszést keltett, s a közigény alapján most már az iskolán, illetve az iskolákon a sor, hogy a megoldásra módot találjanak. Salgótarján és a megye egyik-másik tanintézetében jelenleg is működnek iskolabüfék, általánossá tételük azonban az iskola és a kereskedelmi szervek intenzívebb kapcsolatteremtésének feladata. Ma, amikor minden törekvés arra irányul, hogy a dolgozó ember otthoni gondjai enyhüljenek, jelentős eredmény volna a nem kis számú iskolás tanulóidőbeli szükségletéről való rendszeres gondoskodás. És, ha néhány iskolánk saját erejéből és hatáskörében képes a megoldásra, bizonyára általánosan érvényre lehetne vinni az indítványt. Csak egy kicsit mozgatni kell az ügyet, hogy a dologban érdekelt üzemek, kereskedelmi szervek, iskolák az országos színvonalhoz mérjék magukat; ha nem is fóliákban, de legalább üvegekben lássák el iskolatejjel intézeteinket, a sütőipar, ha nem is különleges készítményekben, de köznapi árukban kínálja áruit, hogy az iskolák maguk is szorgalmazzák a szülők óhaját és teremtsék meg feltételeit a gyermekek egészséges táplálkozásának. A feltétel: egyetlen helyiség és egyetlen személy. Egyetlen Gyula bácsi. Egyetlen pedellus vagy egy vállalkozó nyugdíjas. És mellesleg: talán nem is rosszul kifizetődő vállalkozás. Csak el kellene indítani az akciót. A balatonboglári Állami Gazdaságban 55 millió forintos költséggel 58 ezer mázsa szőlő feldolgozására alkalmas bor kombinát épül. Az idei kitűnő minőségű szőlő mustja már az épülő új kombinát iiveghordóíba kerül Halálfelhő "M 99 A spanyol főváros többnyire a lakóházak kéményei és az au- úgy fest, mintha óriási szürke tők kipufogd csöveiből áramló kupola borítaná. Ez a „szmog", füstből képződik A szmog” a amelyet a spanyolok „halálfelhő- tüdő- és szívbetegé- zárnának nek” neveznek A felhő a gyárak, emelkedéséhez vezet. NÓGRÁD — 1968. október 6., vasárnap
