Nógrád, 1968. október (24. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-26 / 252. szám
A nyári olimpiai játékok 12 versenynapján nyolc sportágban mérték össze tudásukat a világ legjobbjai. Két jelentősebb magyar vonatkozású esemény történt: női tőrcsapatunk a döntőben a Szovjetunió együttesével mérkőzött, és ezüstérmet szerzett. Vízilabda-csapatunk sajnos alulmaradt Jugoszláviával szemben. 8:6 arányban a döntőbe jutásért vívott izgalmas küzdelemben. MÁSODIK HELY NŐI TŐRBEN Nagyszerű eredménnyel végződött a női tőrcsapat elődöntő. Magyarország válogatottja Románia együttesét ütötte el a döntőbe jutástól. Az eredmény 8:8 volt. a jobb taiálatarány billentette javunkra a mérleg „serpenyőjét”. Először a magyar csapat szerzett vezetést 3:1 arányban. Ezután fordult a kocka, és a románok 7:5-re elhúztak. Ismét sikerült az egyenlítés, sőt 8:7-re elhúztunk. Az utolsó .asszóban Bódis és Drimba vívott. Bóbisnak egy találatot kellett elérni ahhoz, hogy a 'magyar csapat. jobb találat- aránnyal a döntőbe jusson. Ezt sikerült is elérni, és így 8:8-as eredménnyel. 49:52-es kevesebb kapott találattal a magyarok kerültek az első kettő közé, A győzelmeket Gulácsi (3). Marosi (2). Rejtő (21 és Bódis (1). ill.: Drimba (4). .Jencsics (2). Éne (1). Szá- b-Orbán (1) szerezte. Az elődöntő másik ágán a szovjet női válogatott könnyű, 9:3 arányú győzelmet aratott a franciák ellen, és bekerült a döntőbe. A fináléban elmaradt a várt nagy küzdelem. A szovjet csapat fölényesen, 9:3 arányban győzött. Rejtő ugyan vezetést szerzett az első asszóban, majd két szovjet győzelem után Bóbis még egyenliteni tudott. A második körben azonban a szovjet csapat tagjai mind a négy asszójukat megnyerték, és 6:2-re elhúztak, SákoVicsnénak ezután sikerült 7:3-ra szépíteni, de később Gorokhova és Zabelina biztosította a szovjet csapat győzelmét. Olimpiai bajnok: Szovjetunió. 2 Magyarország. 3. Románia. A párbajtőr csapatverseny során a magyar együttes Ausztria <*llen könnyedén győzött 9:3 arányban. Együttesünk bekerült a negyeddöntőbe, ahol ellenfele az NDK csapata. ■ JUGOSZLÁVIA — MAGYARORSZÁG 8:6 Az olimpiai vízilabda-torna elődöntőjében találkozott, a két nagy rivális. A mérkőzés a jobban játszó jugoszláv csapat megérdemelt győzelmével végződött. Jugoszlávia — Magyarország: 8:6. (1:0. 1:3, 2:2. 4:1), v.: Golde (holland). Góldobók: Jankovics (3), Maróvics (2), Perusies. Szandics. Poljak, ill.: Felkai, Sárosi és Koni'ád III. (2—2) A magvar csapat az alábbi összeállításban szállt vízbe: Steinmetz — Maver, Szívó, — Konrád II. — Konrad III., Fcikai. Sárosi. ■Jankovics akcióból szerzett az első negyedben a jugosz- lávok számára vezetést. Heves volt a küzdelem, de alacsony a színvonal. A második negyedben négyméteresből a magyarok három gólt dobtak, a ju- goszlávok egyet. Így az állás 3:2 lett a magyar válogatott -arára Alig kezdődött el a harmadik negyed, Jankovics Magyar nap a tavon ejtéssel egyenlített, A negyed végén Felkai ismét negyméte- résből szerzett 5:4 arányú vezetést, Az utolsó játékrészben nagy fölénybe kerültek a jobban játszó jugoszlávok. Győzelmük ekkor már nem lehetett vitás. A magyar válogatott keserű csalódást okozott. Tudomásul kell venni, hogy Tokió olimpiai bajnok csapata nem lehet ott a mexikói döntőben A fináléban tehát Jugoszlávia — Szovjetunió mérkőzés lesz, a 3—4. helyért Magyarország és Olaszország válogatottja találkozik Az úszó döntők közül a 800 m-es női gyorsúszásban az olimpiai bajnoki címet a várakozásnak megfelelően az amerikai Debbie Meyer nagy fölénnyel nyerte. Meyernek ez a 3. olimpiai aranyérme, miután 200 és 400 m-en is győzött. Olimpiai bajnok: Debbie Meyer (amerikai). 9:24,0. 2 Pam Kruse (amerikai) 9:35.7. 3. Maria Teresa Ramirez (mexikói) 9:38,5 idővel. Mark Spitz újabb kudarcát hozta a 203 m-es pillangó úszás. A nagy esélyesnek kikiáltott amerikai versenyző utolsónak érkezett a célba. Olimpiai bajnok: Carl Robié (amerikai) 2:08.7. 2, Mar- tyn Woodroffe (angol) 2:09, 3 John Ferris (amerikai) 2:09,3. A 200 m-es bői pillangó úszásban a favorit holland Ada Kok nem keltett csalódást. Olimpiai bajnok: Ada Kok (holland) 2:4.7, 2. Helga Lindner (NDK) 2:24,8, 3. Elli Da- niell (amerikai) 2:25,9. A 200 méteres férfi gyorsúszásban új olimpiai csúccsal ausztrál siker született. Olimpiai bajnok: Michael Wendel (ausztrál) 1:55,2, olimpiai csúcs, 2, Don Scbollander (amerikai) 1:55,8, 3. John Nelson (amerikai 1:58,1. Az utolsó időfutamokat a 400 m-es női vegyesúszásban rendezték, összesen 28-an álltak fel a rajtkőre, és az öt időfutamból a legjobb nyolc jutott a döntőbe. Egervári Márta a 3. időfutamban szerepelt volna, de valamilyen ok miatt visszalépett. JÓ FOLYTATÁS BIRKÓZÁSBAN Változatlanul nagy érdeklődés mellett folytatódtak a kötöttfogású birkózó versenyek. Legutóbb a második forduló mérkőzéseit bonyolították le. Lepkesúlyban Alker a 3. menetben kétvállal győzött Kumar (indiai) ellen. Alker- nek 2.5 hibapontja van. Légsúlyban Varga pontozással győzött az idei lepkesúlyú Európa-bajnok szovjet Kőcser, gin ellen. Vargának mindösz- sze egy hibapontja van. Pehelysúlyban Damjanovk-j (jugoszláv) tussal győzött a magyar Rusznyák ellen. Rusz- nyák hibapontjainak száma 7. re emelkedett és (gv kiesett. Könnyűsúlyban Steer a 41 másodpercben kétvállal legyőzte a Fülöp-szigeti Saluclát. Steernek 1 hibapontja van. Váltósúlyban Ba.ikó 1 perc alatt tussal győzött Álba, mexikói ellen. Bajkónak még nincs hibapontja. Középsúlyban Krumov (bolgár) pontozással győzött a magyar világbajnok Sillai ellen. Sillai kiesett. Félnehézsúlyban Kiss pontozással győzött Kiehl (nyugatnémet) ellen. Kissnek már 5 hibapontja van, és így a következő fordulón csak tus győzelem esetén juthat túl. Nehézsúlyban Kozma a 38. másodpercben tussal győzött a japán Isogai ellen.' Kozmának még nincs hibapontja. JAPÁN BRONZÉRMES LABDARÚGÁSBAN Az Azték stadionban 40 ezer néző előtt játszották le a 3— 4. helyért a Japán — Mexikó labdarúgó-mérkőzést. Az eddigi sok meglepetést újabb követte Japán legyőzte a vendéglátókat és bronzérmet nyert. Japán — Mexikó 2:0 (2:0), v.: Klein (izraeli), góllövő: Kamamoto (21. és a 23. perc). A magyarok elleni találkozótól eltérően a japánok ezúttal nem álltak be védekezni. Különösen az első félidőben mutattak be gyors és korszerű támadójátékot. A 21. percben Kamamoto lefutotta a védőket és a tehetetlen kapus mellett biztosan lőtt a hálóba. 1:0- Még jóformán magukhoz sem tértek a mexikóiak, amikor a 23. percben Kamamoto erős lövése ismét Vargas hálójába jutott. 2:0. A második félidőben a hazaiak szinte állandóan támadtak, de a csatárok a legjobb gólhelyzeteket Is kihagyták. Az utolsó percekben a mexikói nézők elkeseredésükben az ülőpárnák százait dobálták a pályára és percekbe telt, míg folytatni lehetett a mérkőzést A végén a közönség hevesen tüntetett a mexikói csapat szövetségi kapitánya ellen és kifütyülte a hazai játékosokat. A japánok érthetően örömmámorban vonultak le a pályáról. JAPÁN GYŐZELEM TORNÁBAN A férfi egyéni összetett tornászbajnokság sorsa hatalmas küzdelem után dőlt el a japán Kató javára- A szovjet tornászok közül csak Voronyin volt az. aki lépést tudott tartani a japánokkal. A távol-keleti ország tornászai csapatban fölényesen, több mint négy ponttal előzték meg a Szovjetunió együttesét. Olimpiai bajnok: Sawao Kató (japán) 115,90, 2. Mihail Voronyin (szovjet) 115,85, 3. Aki- nori Nakayama (japán) 115,65 ponttal. Csapatban olimpiai bajnok: Japán 575,90. 2. Szovjetunió 571,10. 3. NDK 557,15. . . .13 Magyérország 535.25 ponttal. Hatalmas meglepetés született a gyeplabdatorna egyik elődöntő mérkőzésén. India csapata, amely 1900-at kivéve 1928 óta valamennyi olimpián aranyérmes volt. óriási küzdelemben 2:1 arányú vereséget szenvedett Ausztrália válogatottjától. A díjlovagló olimpiai csapatverseny küzdelmében nyolc együttes vett részt. Az aranyérmet a nyugatnémetek szerezték meg. Olimpiai bajnok: NSZK 2699. 2. Szovjetunió 2857, 3- Svájc 2547 ponttal. ÖKÖLVÍVÁS Az ökölvívó elődöntő mérkőzések újabb meglepetéseket hoztak, sőt a botrányok sem hiányoztak. Nagy meglepetés, hogy az NDK-beli Woldek pontozással győzött az aranyérem várományosa, a szovjet Mu- szalimov ellen. Középsúlybaii ugyancsak nem várt eredmény, hogy az angol Finnegant hozták ki a pontozóbírók győztesnek a 8 percig támadó amerikai bajnok Jones elleni találkozóján. Az eredményhirdetés után a 10 ezer néző óriási tüntetésbe kezdett, minden kezük ügyébe eső tárgyat a ringbe dobáltak. A döntőkbe végeredményben öt szovjet, három-három amerikai és lengyel, 2—2 mexikói és kubai, továbbá egy- egy . venezuelai, dél-koreai, ugandai, NDK-beli, kameruni, román és angol versenyző jutott. A folytatásban a legjobb négy közé került versenyzők csaptak össze a döntőbe jutásért.. Légsúlyban a mexikói Delgádó pontozásos győzelmet aratott, a brazil Oliveira ellen és a döntőbe jutott- A lengyel Olech rendkívül szoros küzdelemben győzött ugandai ellenfelével szemben és akárcsak Tokióban, most is a döntő résztvevője. Pehelysúlyban az amerikai Robinson és a bolgár Mihajlov vívott nagy csatát. A remekül hajrázó bolgár ökölvívó sokak szerint ledolgozta az első menetben szerzett hátrányát, mégis az amerikai versenyzőt hirdették ki győztesnek. * Éremtáblázat i. (a 12- nap Egyesült Államok utáni 37 24 27 2. Szovjetunió 16 21 1« 3. Franciaország 7 1 5 4. Japán 6 2 2 5. Ausztrália 5 6 4 6. NDK 5 5 6 7. Magyarország 4 7 9 8. NSZK 4 7 7 0. Nagy-Britannia 4 5 3 10. Csehszlovákia 4 1 L ■Ulai program (magyar idő szerint) Birkózás: 17.00: Kötöttfogású elődöntők és döntők. Labdarúgás: 22.30: Magyarország — Bulgária döntő. ökölvívás: 03.00: 11 súlycsoport döntője. Torna: 02.00: Férfi szerenkénti döntők. Úszás: 17 00: 4x100 vegyes és 4x100 női gyorsváltó előfutamok 24.00: 'férfi toronyugrás döntő, 1500 m, 4x100 m, vegyes és 4x100 m nő! gyorsváltó döntők. Vízilabda: 22.30: Szovjetunió — Jugoszlávia döntő. Magyarország — Olaszország a 3—4. helyért. met a favorit szovjet Penyaje- va szerezte meg Breuer (nyugatnémet) és Dimitru (román) előtt. A hajrában a 3. helyen álló magyar Pfeffer Anna hajója felborult. A férfi kajak 2-es 1000 méteren a szovjet Saporenko — Morozov kettős szerezte meg az olimpiai bajnoki címet. A magyar Giczi—Tímár kettős jó hajrával ezüstérmet harcolt ki. Harmadik helyen az osztrák hajó végzett. Nagy várakozás előzte meg az ötödik számot, a kenu 2- es 1000 métert. Az olimpiai bajnoki címet hatalmas küzdelem után Patzaichin — Covailov kettős szerezte meg. A nagy esélyes, magyar Pet- rtkovics — Wichmann kettős ezüstérmet szerzett. Harmadik helyre a szovjet hajó került. A női kajall kettesek ötszáz méteres versenyében olimpiai bajnokságot nyert a nyugatnémet Zimmermann — Esser kettős. A második helyet nagy harcban, a magyar Pfeffer — Rozsnyói páros szerezte meg. Harmadik helyen az esélyesnek minősített szovjet hajó érkezett a célba. Az utolsó számban, n kajak négyesek ezer méteres döntőjében Magyarország egysége újabb érmet szerzett. Az olimpiai bajnokságot a norvég együttes nyerte Románia előtt, a magyar Giczi — Tímár — 'Szőllősi — Csizmadia négyes bronzérmes. Az ezüstérmes magyar kettős Hét versenyszambol a magyarok két arany-, három Harmadiknak a nők kajak ezüst- és egy bronzérmet sze- 1-es 500 méteres mezőnye raj- reztek. Az eredmény minden tolt. Az olimpiai bajnoki cí- várakozást felülmúlt! (Folytatás az 1. oldalról.) A szimpatikus sportember a Ferencváros versenyzője. Nógrád községben született 1943-ban. jelenleg a Pest— Nógrád megyei Húsipari Vállalat váci központjának dolgozója. Második versenyszámként a kenu 1-es 1000 métert rendezték meg. Ezen a távon indult a magyar Tatai Tibor is. A táv első felében Patzi- achin (román) és a nagy favorit nyugatnémet Lewe vezetett. később a szovjet Gal- kov is esélyessé lépett elő. Tatai Tibor jó hajrával 4:36,1 idővel megszerezte a 2. versenyszám aranyérmét és Magyarország 6. olimpiai bajnokságát. A második helyen Lewe (nyugatnémet), a 3. helyen Galkov (szovjet) végzett. A nem hivatalos pontverseny élcsoportjának állása: 1. Egyesült Államok 590, 3. Szovjetunió 375, 3. NDK 162, 4. NSZK 131, 5. Magyar- ország 120. B. Ausztrália 11B. 7. Naay-Britannia 97. 8. nenavelo-- szág 90, 9. Olaszország 86. 10. Japán 83 ponttal. Építőipari munkások VELE A KohfiAróm megyei Állami Építőipari Vállalat azonnali belépéssel felvesz: építőipari szakmunkásokat, kubikosokat (brioádokat is), valamint segédmunkásokat. Egyéni és csoportos jelentkezés: Tatabánya, V. Komáromi u 6. Munkaerőgazdálkodás (Vasútállomás: Tatabánya — alsó) A vállalat kiemelt munkán, külön pótlékot fizet. Munkásszállás, étkezés, különélés a törvényes keretek között biztosítva. Már 30 fős csoport jelentkezése ese t.én a hazaszállítást biztosítjuk. APRÓHIRDETÉSEK ÚM Salgótarjáni Öblösüveggyár felvesz faesztergályos szakmunkásokat. Étkezést, munkásszállást biztosítunk. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: ÜM Salgótarjáni Öblösüveggyár munkaügyi osztályán. (Mondru Lászlónál) Telefon: 13— 50/126 rdellék. „Cteqanl" kabátban még elegánsabb! Nagy kabátválaszték a CENTRUM ÁRUHÁZAKBAN! Vásártérnél másfélszoba komfortos szövetkezeti lakásomat eladnám. vagy elcserélném. .,Cserealap” jeligére a Kiadóba. Príma állapotban levő 250-es Jáwa eladó. Zagyvapálfalva, Csokonai u. 126. 407-es Moszkvics jó állapotban sürgősen eladó. Nagybátony Bányaváros. Népköztársaság út 6. Eladó kukorica vagontételekben. Ar megegyezés szerint, érdeklődni Kisszállás, Petőfi Tsz. Idős házaspár budai családi házába keres rendes fiatal leányt gépesített háztartásba. családtagként Levelek- B. K Budapest IT, kér. Felső, -’öldmálí út 35 Pianínó, fekete, pán- céltókés. Rosier gyártmányú eladó. Balassagyarmat. Baicsy-Zsi- Unszky út 22. Eladó 4 db zöld színű, modern vonalú párnás- szék kifogástalan állapotban 700 forintért.. Salgótarjánban a Jó- nás-telep Pécskő köz 1. szám alatt. Elcserélném háromszobás távfűtéses szövetkezeti lakásomai kétszobás Főbérletre megegyezéssel. Rokkant-telep, Vásártér előnyben. Érdeklődni Pécskő utca 3. házmesternél. Kombinált garni tú rák, rekamiék. heve- rők. szekrények részletre. Körien ismertetőt. Reisch. XII. Városmajor u. 3. Vaskerítés. erkélyrács, üvegtető készítését kívánt időre vállalom Salgótarján Ré- giposta út 26. Szekrényes János. 1500 q csöveskukori- ca megegyezés szerinti áron eladó. ..Petőfi” Mg. Termelőszövetkezet. Hollókő. Szoba, konyhás ház. nagy telekkel beköltözhetően eladó. Salgótarján. Idegét 17. 3 szobás házam. 350 négyszögöl gyümölcsössel. Garázzsal Salgótarjánban eladó. T á vfíi téses ö rökla ká st vennék vagy cserélnék Érdeklődni a Rákóczi úti ált. Iskolában. Diplomás férfi albérletet kere*. Cfm a Kia•fnba *5 NÓGRÁD - 1968. oktobc-i 26., szombat