Nógrád, 1968. augusztus (24. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-04 / 182. szám
Á novákiakra ötven ütést mértek Keressük a zalaegerszegi internáltakat Július 28-1 számában kérte a NÖGRÁD. hugy jelentkezzenek azok a salgótarjáni és Nógrád megyei volt baloldali bizalmi- férfiak. kommunisták és a proletár diktatúra direktóriumi tagjai, akiket a Magyar Tanácsköztársaság megdöntése után 1920—1921-ben a zalafegyveres őrkordont vontak körérik. Másnap hintó-nyakló- szijjal ötvenet ütöttek mind- annyiunkra. aztán kocsira raktak bennünket, és Egerbe szállítottak. A pártvezetöket innét előbb Balassagyarmatra, majd Salgótarjánba vitték és bíróság elé állították. A salgótarjáni gyár Tanácsköztársaság helyi szerveinek kialakulásáig, a proletár diktatúra győzelméig. Valamennyien ott küzdöttek a proletár diktatúrára támadt ellenforradalom elleni harc első soraiban is. Csak a fehér terror ritkította meg és zilálta szét soraikat. Többen nyomtaegerszegi intemálótáborba gyűjtöttek össze Horthy terrorkülönítményesei. A zalaegerszegi városi tanács vb művelődésügyi osztálya és a NÓGRÁD szerkesztősége felhívására az idős elvtársak közül már többen. jelentkeztek. Mivel azonban különösen Salgótarján környékéről éppen a rendkívüli nagy erővel kibontakozott kommunista mozgalommal és a Tanácsköztársaság életerős helyi államhatalmi és államigazgatási szerveivel szemben alkalmazott durva megtorlásként a mozgalom sok személyiségét internálták Zalaegerszegre, még több idős elvtárs jelentkezésére számítunk. bíróságról kerültem én is előbb Hajmáskérre, majd onnét a zalaegerszegi internáló táborba.” Ott található a fényképen Sózó György is, akit a Tanácsköztársaság megdöntése után terrorbíróság elé állítottak. A bűnvádi eljárást „Bozó György és társai” címen folytatták le ellene. Hat hónapot a balassagyarmati ' börtönben töltött, ezt követően egy évre internálták a zalaegerszegi táborba. A képen látható csoport tagjai a következők: a felső álló sorban: Molnár László, Jessze Károly, Bócsó János, Zsidai László. lanul eltűntek a Tanácsköztársaság védelmi harcai során. Mások emigráltak. De akik rö- videbb-hosszabb ideig tartó börtönnel & internáló táborral „kegyelmet” kaptak is Horthy fasiszta rendszerétől, a megfélemlítés, az állandó hatósági felügyelet, és zaklatás miatt az 1920-as évek legelején újra születő kommunista mozgalomnak már csak a biztonsága, a konspiráció megőrzése miatt sem kerülhettek közvetlen közelébe. Közli: Nagy Ferenc „A felszabadulás óta ilyen monográfia nem készült...” Dr. Balogh Sándor egyetemi tanár a kiadványról Terv szerint, jövő tavasszal napvilágot lát a Nógrád megyei monográfia második kötete, amelyet a harmadik, a negyedik, s végül az első kötet követ 1972-ben. A „sorrendet” a megjelenés időszakára eső történelmi évfordulókból fakadó jubiláris feladatok alakítják így. Balogh Sándorral, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem új és legújabbkori történelmi tanszékének tanárával, a monográfia főszerkesztőjével a készülő műről beszélgetünk. — Országos vonatkozásban van-e jelentősége a nógrádi megyetörténet elkészítésének? — Nagyon vulgáris lenne egy szóval válaszolni, hogy nagyon nagy jelentősége van. Miért? Azért, mert a felszabadulás óta ilyen monográfia nem készült egyetlen megyében sem. Általában a megyei monográfiáknak egyik jelentősége abban van, hogy az ország általános történetének feltárása után — és mellett — megmutatják: a szóban forgó megye története az ország társadalmára jellemző általános jegyeket igazolja-e, illetőleg milyen speciális eltérésekkel bír. Ez azért lényeges, hogy egyrészt a magyar közvélemény megismerje önmaga múltját, ily módon igazságot szolgáltassunk a múltnak — ez a történettudomány egyik hivatása —, másrészt tanulságokat tudjunk levonni. Ez történik nagyon általános ismeretek és tények alapján, de történnie kell olyan sajátosságok alapján is, amelyek egy-egy meghatározott közösségre, vagy területi egységre vonatkoznak. .. Ez ment meg bennünket attól, hogy kérdéseket sematikusan tárgyaljunk. — Milyen elvek alapján dolgoznak? Milyen tudományos problémákat vet fel az anyagfeldolgozás? S mit vár a monográfiától a magyar történettudomány egésze számára? — Az aligha lehet vitás, hogy az elmúlt évtizedben a marxista magyar történettudomány nagyot lépett előre. Érezhetően megizmosodott, ha úgy tetszik. Ez Kifejezésre jut a művek számában és minőségében is. A mi viszonyaink ma kedveznek ennek. S mert sok mindenben mélyebbre ástuk magunkat, gazdagabbak lettünk, világos, hogy néhány dologban — ha nem is másként látunk —, módosult az eddigi kép. Ebből adódik, hogy sorra jelentkeznek a vitás kérdések. Nem véletlen, hogy soha korábban ennyit nem vitatkoztak 1867 értékeléséről, az 1904-es, 5-ös, 6-os időszakról, a szociáldemokrácia szerepéről, a Horthy-fasiz- mus, az ellenforradalmi rendszer jellegének értelmezőiéről sőt a népi demokratikus forradalom menetéről, fogalmáról. Ez egyrészt természetes, hiszen a vitát az alkotó légkör, az alkotó tevékenység szüli. Nehogy azonban azt higgyük, hogy minden vita egyúttal alkotó jellegű Is. Azt mondhatnám. amikor a bor forr, salakot is termel. A kérdés az, hogy vajon emiatt megijed- jünk-e a vitáktól? Ez képtelenség lenne, hiszen attól fosztanánk meg magunkat, hogy eszmei úton tisztázzuk a kérdéseket... Az is egy sajátosság. hogy a személyi kultusznak és következményeinek a történettudományban való felszámolása nem jár együtt mindig, minden vonatkozásban a marxizmus alkotó alkalmazásával.:. Egyáltalán nem véletlen például, hogy vitatva, ha úgy tetszik, leleplezve a kuruckodó nacionalizmust, „labanc” nézetekkel találkozunk. A nacionalizmussal küzködve a marxizmus köntösében kozmopolita nézetek is felszínre jutnak. A dogmatizmus elleni szükség- szerű küzdelemben jobboldali szociáldemokrata nézetek követelhetnek helyet maguknak. Mi a teendő? Föltételezve. hogy marxista partnerek- ről_ van szó, a teendő az: tárjuk fel a valóságot, amely a legmegbízhatóbb érvet adja minden más nézetre. S persze, egy kis eszmetörténeti visszatekintés sem árt, ha helyükre kell tenni a dolgokat... Mármost, mi köze mindehhez a monográfiának? Elsősorban hogy összeállítóinak ás építeniük keli az országos irodalomra, amely — mint láttuk — nem mindig egyértelmű. Helytelen lenne tehát, ha a szerzők, hogy úgy mondjam, kritikátlanul hagynák befolyásolni magukat e történeti irodalomtól. Arra a kérdésre pedig, hogy mit várok a monográfiától a magyar történettudomány egésze számára, azt mondhatnám: közvetve ez a kutatás is bekapcsolódik az országos vitába, feltárásánál erősíti, vagy gyengíti az országos történeti irodalom egyes vonatkozásait. Milyen mértékben? Mi nem személyek mellett, hanem az igazság mellett igyekszünk állást foglalni, s ha — hangsúlyozom — szerénységre van is szükségünk, elképzelhető, hogy a- kiadvány szolgálhat tudományos „szenzációval”. Arra azonban, úgy vélem, a monográfia valamennyi helyi szerzőjének vigyázni kell, hogy országosan érvényesülő törvényszerűségeket nem lehet automatikusan áthozni Nógrádra; egy megyére sem. — Egyéni munkásságában milyen jellegű tapasztalatok szerzésére nyújt módot a monográfia szerkesztése? Egyáltalán. van-e valami befolyással munkásságára? — Közvetlenül nincs! Én a legújabb korral, a Horthy-fa- sizmussal és a népi demokratikus forradalom problémáival foglalkozom. A Horthy- korszakon belül konkrétan a magyar értelmiség fejlődésével, a magyar társadalom által az adott időszakban kitermelt eszmék történetével, azt is mondhatnám, ideológiatörténettel. A népi demokrácia történetét vizsgálva is igyekszem végigkísérni a magyar értelmiség útját, foglalkozom a kulturális forradalommal, és részletesen az 1944—48 közötti időszakkal; immár öt esztendeje. szinte monográfikus igénnyel... Miért vállaltam mégis e kiadvány szerkesztését? Két okból. Az egyik: egyetemi oktatónak, kutatónak — úgy vélem — elemi kötelessége, lehetősége szerint segítenie a helytörténet-kutatást; s amennyire tud, működjön közre abban, hogy a helyi kutatók működése színvonalas legyen. A másik ok: magam is palócföldön születtem, tudatosodásomban szerepet játszott Nógrád és Salgótarján is, ahol anyám él. S végül — ezt ne hagyja ki, ha lehetséges — 1942—43-tól az SBTC- nek szurkolok. Tóth Elemér Ezúttal közöljük a Salgótarján környéki kommunista mozgalom internáltjai egyik csoportjának fényképét is. A képen látható idős Jessze Károly, a mátranováki szénbánya la- katosműhelyének 1918-ban volt főbizalmija, a KMP salgótarjáni területi szervezetének egyik alapító tagja is. Az események és időpontok ugyan már elmosódtak az azóta eltelt küzdelmes 50 esztendő során, arra azonban még jól emlékszik, és ezt saját kezűleg írt soraiból idézzük, hogy „1919. augusztus 20-án a románok fogdosták ösz- sze a mátranováki bányatelep kommunista pártszervezetének tagjait. A népes csoportot a falusi rétre hajtották. Éjszaka Az alsó álló sorban: llek Antal, Percze József, Kiss István, Szigetvári (Széver) János, Szlá- dek Antal. A második ülő sorban: Sulyok Sándor, Bozó György, dr. Gádor Ferenc, Révész Imre, Falusi (Fujan) Vencel, id. Ocel János. Az első ülő sorban: Kominek Lajos, Grosz Szerb József, Német Alajos, Varga János. ök és a vezetőség más tagjai valamennyien régi szervezett munkások, a SZDP hivatalos politikájától már évek óta balra eltért proletárok voltak, akik azután a kommunista párt élén elvezették a salgótarjáni munkásokat a szocialista forradalom útjára, egészen a MaKilencszázharminc éves a kijevi Szófia-székesegyház Ukrajna fővárosának, Kijev- nek híres műemléke a Szófiaszékesegyház, az ó-orosz építőművészet legnagyszerűbb emléke. Bölcs Jaroszláv, kijevi herceg, 930 évvel ezelőtt elrendelte, hogy a nomád sztyeppéi pe- csengek (besenyők) felett aratott győzelem emlékére székes- egyházat kell építeni. „Európában nincs olyan templom, amely értékét és szépségét tekintve megelőzné a konstantinápolyi és a kijevi székesegyházat” — írta a XVI. század végén J. Weresczinki lengyel író és filozófus. A 13 kupolás székesegyházban, ahol a XI. században az első oroszországi könyvtár anyaga helyet kapott és ahol krónikákat is írtak, — most történelmi múzeumot találunk. A múzeumban kiállították a székesegyház területén folytatott régészeti ásatások során talált bronztárgyakat, valamint egy makettet, amely eredeti formájában ábrázolja a XVI. században részben átépített templomot. 4 NÓGRÁD — 1968. augusztus 4., vasárnap A sebek ismét felszakadtak Szóltak, hogy Balassagyarmaton kilakoltattak egy asz- szonyt, mert jogtalanul költözött az állam tulajdonát képező lakásba, amivel a hatóságoknak más célja van. Annak a családnak adják, akinek a házát nagyobb építkezés miatt a közeljövőben lebontják. Mint kiderült, az intézkedésnek híre ment a városban, foglalkoztatja a megye vezetőit, s már eljutott az országos hatóságokhoz is. A kilakoltatás nem kellemes látvány. Ha az érintett megtagadja az engedelmességet felfeszítik az ajtót és erőszakkal hajtják végre. Ebben az esetben is így történt. Az asz- szony bútorait kocsira pakolták, két és fél évvel ezelőtt elhagyott lakásába költöztették, amelyben volt férje lakik. Nehezítette a helyzetet, hogy az asszonynak két kiskorú leánya van. Szomorú ezeknek az embereknek a sorsa. Több mint tíz esztendővel ezelőtt kötöttek házasságot. Beszélgettünk szomszédaikkal, munkatársaikkal, vezetőikkel, akik határozottan vallották: rosszul éltek. Napirenden veszekedtek, verekedtek. A férj italozott és akkor megfeledkezett magáról. Feleségét hajánál fogva rángatta. Előző munkahelyéről is a túlzott alkoholfogyasztás miatt bocsátották el. A bíróság két & fél éve elválasztotta őket. Idézünk a határozatból. „ __Hrebik Kat alin csapos, felperesnek, Vidó Pál öntőmunkás alperes ellen a lakás kizárólagos használójául való ki jelölése iránt indított perében meghozta a következő ítéletet. .. .a szobakonyha és mellékhelyiségből álló lakás bérlőjéül és kizárólagos használójául felperest jelöli ki, és az alperest arra kötelezi, hogy az általa lakott ezen lakrészt 30 napon belül — végrehajtás terhe mellett — kiürítve bocsássa a felperes rendelkezésére..Az indoklásban többek között ez áll: „A peres felek házasélete nagyon rossz volt, mert az alperes súlyosan alkoholizált, több esetben tettlegesen bántalmazta a felperest, aki ennek következtében gyermekeivel együtt kénytelen volt a közös lakást elhagyni és nem egyszer szülei lakásába menekülni.” Tehát az asszony és gyermekei javára dőlt el a per. Csakhogy Vidó nem ment ki a lakásból, és a bírósági határozat ellenére erre nem is kényszerítették, pedig ez a tanácsnak kötelessége. Hrebik Katalin lakás után nézett. Nővére építkezett, helyükre költözött. Innen lakoltatták ki. Két és fél éves törvényes különélés után, vissza a volt férjéhez. Megnéztük a lakást. A bútorok egymás hegyén-hátán, mozdulni sem lehet tőlük. Az asszony a kórházi büfében dolgozik. Arca sápadt és megviselt. Csak néhány percet tudott szakítani számunkra. Szemében a keserűség, amikor felidézte kálváriáját. — Tiltakoztam, hogy két és fél év óta külön élünk. Azt válaszolták: — Beleüljenek ki..1 Hogy is szólt a bírósági döntés? „A peres felek házasélete nagyon rossz volt..Hogyan béküljenek ki? Ütjaik ketté váltak! Már behegedtek a válás okozta sebek is, élték a maguk életét. Két és fél év feledtette, ami volt. A gyerekek is feledték a szemük előtt lejátszódó éjszakai jeleneteket. És most a sebek újból felszakadtak. — Béküljenek ki... Vidó Pál tömzsi, fekete ember. Arcán vérerek. Bevallja, szereti feleségét, de már belenyugodott, nem élhetnek együtt. Munkahelyén, közvetlen főnöke védelmezi. Már nem a régi, ritkábban iszik. Munkáját szorgalmasan ellátja. Vidó belepirul a dicséretbe. Izgalmában remeg. A válásról így beszél: — Így kellett történnie, az nem volt élet. Azért ittam... Ha elhelyeznek, én a lakást átadtam volna... Idegesen tépdeli a ruháját. A történet felzaklatta. Pedig berendezkedett erre az életre. Időközönként találkozott lányaival, cukrászdába vitte őket. Dolgozott és fizette a gyerektartást. A vezető megerősíti : — Sok ilyen munkásra volna szükségünk... De két hét óta megint a régi. Váratlanul, anélkül, hogy értesítették volna, felfeszítették a lakást és berakták volt felesége bútorát. Amikor tiltakozott, elvitték a rendőrségre. Keserűen idézi fel, hogy kísérője így jelentette parancsnokának. „a foglyot előállítottam. ..” — Miért vagyok én tégoly? Mit tettem én? Ki ellen vétettem...? A bfróság döntött, elváltunk. vártam, kapok egy helyet, ahol élhetek. A lakás a volt feleségem és gyermekeimet illeti. Ezért vagyok én fogoly...? Üjból teljesen felkavarodott két ember élete, velük két serdülő leánygyermeké is. Hrebik Katalin mit tehet? Anyjánál húzódott meg. Bútora, fehérneműi a volt férjénél, aki nem engedi őket a lakásba. Arra hivatkozik, neki is vannak ott holmijai, azok között ne turkáljanak. A tanácson nyugtalanok. Tagadják, hogy szabálytalanul jártak el. Hrebik Katalin kiutalás nélkül költözött a lakásba. amelyre szükség volt. mert bontanak, hogy építkezhessenek. Való igaz. kiutalás nélkül senki sem költözhet állami lakásba. De a bírósági határozatot, amely kimondta, hogy a válás után Vidó Pál a lakást adja át Hrebik Katalinnak és két kislányának, a törvények értelmében a tanácsnak kellett volna végrehajtani. A tanácselnök kifakad. Az indulat nem ;jó fa adó. Néhány szóban egy emlékeztető: az elmúlt során a városban 198 é lakás épült. Amikor elő ták az ilyen történetről Vidó Pálé. és Hrebik Ka nem lett volna szabad ír ledkezni. Elsősorban ei ségből. Négy nagyon egy emberiül van szó. ak felszakadtak a sebek, megfeledkeztünk róluk. Bobál Gy
