Nógrád, 1968. augusztus (24. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-29 / 202. szám

A kétlaki Borsosberény Borsosberény, azelőtt Borsos-Berinke ősidők >ta. megült hely. Első okleveles említésével 1393-ban találkozunk, amikor a Losonczy csa- 'ád birtokában volt. 1470-ben Madách László :s barátja, Jánosy Gáspár nyerték adományul Mátyás királytól. A XVI. század közepén a tö­rök hódoltsághoz tartozott. Később több bir­tokos is váltotta egymást a településen. Tűz pusztított a helységben 1888-ban és 1900-ban. Az 1901-es esztendőben pedig a Sembery-féle major égett le. 1886-ban a kolera is szedte itt áldozatait. A hagyomány szerint a község határában emelkedő Kámor-hegyen vár volt, amely alatt üreg van, ahol állítólag Kámor rabló­lovag kincse van elrejtve. A Kámor-hegy ol­dalán vezető „Török asszony útja” nevű ös­vényen járt a hagyomány szerint a török vi­lágban a törökök stafétája, aki állítólag asz- szony volt. Az 1911-ben kiadott enciklopédia szerint a századforduló elején Borsosberénynek 780 la­kosa volt és 147 lakóháza. A Börzsöny alatt elterülő községnek ma 1183 lakosa van, s 364 A K Ö J ÁL figyelmébe! Még a döntés előtt Az általános Iskolában 15 döntés előtt szeretnénk a ta- pedagógusxiak kellene az okta- nács figyelmét a következőre tó-nevelő munkát' ellátni. A felhívni. A falu lakóinak tu- szeptember 3-án kezdődő ta- domására jutott, hogy egy j.e- nításhoz azonban mindössze velői lakás felszabadul. A i.a- 11-en vannak. Sajnos, remény nács azzal a gondolattal íog- sincs arra, hogy az üres ál- lalkozik: eleget tesz a posta lásokat betölthetnék, arról kérésének, s a felszabadult nem is szólva, hogy vala- épületet átadja a hivatalnak, mennyi helyre szakos nevelő- Tekervényes megoldások után, ré lenne szükség. A felső ta- talán vásárlás alapján — ki gozatból hiányzik a rajz-, ének-, testnevelő szakos tanár, az alsóból a napközis, nevelő. A helyzetet esek nehezíti a pályázati rendszer, hiszen a tudja mikor? — lenne Ismét pedagóguslakás. Éppen ezért a döntés előtt kell józanul gondolkodni: mi a fontosabb. A pedagóguslakás, avagy még várhat a posta? A döntés joga természetesen a tanácsé, a testületé. ken keresztül alig léptek előrébb Borsosberényben. Úgy is fogalmaztak, hogy el­maradott volt a község so­káig. A tanácsnak most éppen az a feladata, hogy törlessze az évtizedes adósságot. Jó úton haladnak. A költségvetés és a fejlesz­tési alap összege ebben az évben meghaladja a 900 000 forintot. Vajon mire költik a Abba már beletörődtek a jorsosberényiek, hogy ritka­ság számba megy a friss, az lakóháza, melyeknek csaknem a fele új. Az ehető kenyér. Gyakran sülét- jelentkezők szinte ’ valameny- ulóbbi húsz esztendőben épült az Arany Já- ,en keletien kenyeret szalut nyjen azzaj kezdik: lakás van? nos, a Rákóczi, a Rózsa Ferenc és a Sallai ut- * sütőipar Balassagyarmatról- Lakás Borsosberényben ca. Hosszú a falu és rendezetlen. A község ő.r.i azonban a KÖJÁL figyel- sincs. Ezért idejében, még a belterületi útszakasza nyolc, a külterületi út- mébe ajánlják, ahogyan a tál együtt pedig 13,2 kilométer. vállalat a kenyeret szállítja. r M r r Hiszünk a falubelieknek, ezért Az uttoroke a szó r ri •• I , * 1 | r r , papírra is vetjük. loiiesztik az adossa«»ot A „ — Mostohagyerekek va­O — Az a szerencse, hogy so- gyUnk mi> tessék elhinni. Ne négyszögöles házhelyeket is kan nem látják- mi,yen öm' velőinken kívül - persze a űgy ,. . kialakítanak. amire 15 ezer lesztett formában jut el hoz- szülőkről most nem beszélünk (őszövetkezetnek ^ M állami forintot költenek. Ha lassan zánk a kenyér - vélekedik aktkor aJttSl' eazdaságnak is. de a földmű­szerv, amelyik segítene ben­nünket anyagilag­Arról senkivel sem kellett ezer forintot tettek félre. Mi vitatkozni, hogy hosszú éve- vei nagy az érdeklődés a ház­helyek iránt, ezért a Rákóczi utcában, ahol már van vil­lany, 30—40. egyenként 300 is, de törlesztik majd az adós­ságot. egy idősebb asszony. — Mert . r . ’ . . vesszövetkezetnek is van kul­ha látnák, aligha fogyaszta- "táborozzon vettekrfet Mi turáíis alapja- M°adf’ Ennyire nem vagyunk szegények Tiszta, rendes, takaros a Valóban mit is csináljanak? községi tanács. Meggondolja Annyira azért nem vagyunk , un ember, hogy sáros cipővel szegények, hogy ne telne akár pénzt. Az úgynevezett gazda- rdidpjen-e a padlóra. A tiszta- a költségvetésből, akár a fej- sagi agazaton 111 800 form .ot sdg szint^ parancsol a felek- lesztési alapból néhány sző- tartanak nyilván. Ebből u.ak- n<jk^ vendégeknek: őrködjenek nyeget vásárolni. nák cl. író bácsi: Nem lehetne ebből a pénzből néhány forintot az ra, hidakra 51 ezer forintot, do6 kéz munkaja felett. egyeb kommunális kiadásokra Csfkhogy va,ami szépséghibá. az idén sem voltunk sehol' Nincs rá pénz. Pedig mi min- , , . , Mit takar a vélemény? Azt. dent elkövetnénk, meg el is üttorocsapat reszere biztosita­hogy a Balassagyarmatról ér- követünk, hogy élvezhessük a ai. e °Synem- ®ak az a kezd 3 5 tonnás teherautón nyár örömeit Kihasználjuk b^’ h?gy a vczeto bac.sik nem kezo 3,5 tonnás tencrauton * engedélvt évenként tíz ertenek me§ bennünket. valóban ömlesztik a kenyeret. napotg doSzunk a termeló­Kis ponyvával takarják le a szövetkezetnek. Szilvát és gépkocsi platóját, s arra burgonyát szedünk. Foglalko­hányják a kenyeret. Ráül a zunk vasgyűjtéssel is. Ami por, csapkodja a sár. Remél- p“z+. bejön az úttörőcsapat 1 pénztárába, az evenkent úgy Szorgalmas emberek A nagy kapu mellett keres- nem sokáig, majd csak háromezer forint körül mo­sék meg a kicsit is. felfigyel rá a KÖJÁL, is­ja van ennek a tisztaságnak: a padlót egyetlen szőnyeg sem takarja. — És ha esküvő van, mint Olvas a falu zog. Ez nagyon kevés. Még azt sem fedezi, hogy részt ve­gyünk a különböző járási út­törő sport- és kulturális ve­télkedéseken. nemhogy tábo­A Nógrád megyei Tanács az elmúlt évben is meghirdette a községek közötti társadalnn- munkaversenyt. Részt vettek ebben a borsosberényiels is. Titokban arra számítottak, rozzunk is' Eevszóval nincs hogy a kls közseSek kategóriá- Az, hogy kétlaki a falu, rengeteg ellentmondást hord ma- . . na. - jában elnyerik az első helyet szóltunk, hogy a kijárás mennyire károsan p nusunk, nincs s A földalatti meg az orvosi rendelő 40 ezer forintot biztosítottak. A kulturális ágazaton 280 ezer forintot használtak fel, elsősorban az általános isko­lára, óvodára, napközi otthon- , , , . ,, ra, könyvtárra és a művelő- legutóbb szombaton is akkor dési otthonra költik. Tei-vezik, “U csinálnák? - kérdezzük hogy az idén újabb 150 méter “ adminisztrátortól- járdát is készítenek, 15 000 fo- ~ Akkor? Hl«- Itt lakik a rint. értékben. Villamosítják a szomszédban a titkár elvtars. _, , .... ...... . • az ő szobájából szedjük fel, Tőkés külterületet, 60 ezer g rakjuk je jde Nem megol­forintért. Az orvosi lakás és daS) de mit csináljunk? — rendelő befejezésére még 38 hangzik a válasz. Keresik az ideális fajtát A Borsosberényi Állami terveznek bemutatót — fej- Gazdaságról sokan tudják, Iettebb módszerekkel. Sze- hogy az egyik bázisa a nóg- retnének beszámolni a gaz- rádi kukoricatermesztésnek, daságban folyó fajtakísérle- A gazdaság kollektívája je- tekről is. leskedik úttörő cselekedetek- Jelenleg tizenhétféle ku- ben, ami nemcsak a termesz- koricafajtát termesztenek tés technológiájára, hanem a kísérleti parcellákon. Ezek betakarítás maximális gépe- közül kilenc hazai és három sítése és a fajtakérdés meg- amerikai fajta, egyszeres, .................. —..................... o ldására irányul. Az állami kétszeres és háromszoros ke- Czinege Lajostól, a községi képes felnőtt él. Közülük községfejlesztési hozzájáru­gazdaság a bemutató gazda- resztezésűek. Az öt jugosz- tanács végrehajtó bizottságé- több mint háromszáz a kijá- lást 200 forintra emelték. Az sások sorába lépett az idén láv faita mind egyszeres ke- nak tltkaratol> hogy mi a jel- ró. A férfiak az iparban, el- emberek fizettek is abban a --------o -------- ~~ H írének, megbízatásának resztezésű. A kísérletek si- a faiura, gondolkodás sősorban Budapesten, Vácott a”’faluik® Ä fZn^tkÍTt^Tszép megfelelően ápolja a kuko- keresek. Az eddigi tapaszta- nf u* mondotta. a kétlaki- az építőipaiban, a nehez- gy0bb gondja. De hol a pénz, Viráq0kat ' ~ P CQ fT l r*l n o v. In n r\V\ r» i Ír ^Anrriilj- *%/> I. . 1 ___1: _. ----— —. ..n wt. * —_ w X. U g ában. Arról már befolyásolja a falu társadalmi és kulturális életét. Emiatt üzem, nem lehet pezsgés a pártéletben, stagnál a különböző tömeg- 0 szervezetek, köztük a KISZ-szervezet élete, kihasználatlan a művelődési ház, hiszen nincs öntevékeny tánc- vagy kultúr- csoport stb. Van azonban ennek előnye is — állítják egyesek. Az, hogy több pénz jön be a faluba, éppen az ipari munkásoktól. Ezt bizonyítja néhány érdekes adat is. Borsosberény például már elnyerte a Takarékos község címet. A betétállomány megha­ladja az egymillió forintot. A televíziók száma 115, s 259 rá­diót is nyilvántartanak. Olvasni is szeretnek az emberek. Na­pilapból 170 jár a faluba, s a 32 féle hetilapból és folyóirat­ból 337-et adnak el a postások. A legfurcsább, hogy a pa­. . „ az ezzel járó pénzjutalmat­vagy más gazdasági Dolgoztak szorgalmasan. Az utak, járdák takarításánál 88 40t>, a belvíz-elvezető árkok tisztításánál 118 442, a három utca járdásításánál pedig 81 698 forint értékű társadalmi munkát végeztek el. Az egy év eredménye összesen 288 540 forint. Az egy főre ju- Bizonyára sokan meglepőd- tó társadalmi munka értéke nek a — címen. Pedig a fa- 245 forintra jött ki. luban már úgy emlegetik az Izgalommal várták a ver­rasztemberek olvasnak többet. A pedagógusok közül például °rvosl .í®11?®*0 ePl^set hogy seny értékelését. Ugyan ki- egyetlen egynek sem jár megyei napilapunk, a NÓGRÁD. Az hamarább kész lesz a tolaalat- sebb csalódás érte a falusia- országos események mellett talán őket nem érdekli, hogy mi h, mint az alig több mint 600 kat, )iCsak” a második helyre történik a megyében? Ezt nem akarjuk elhinni. ezer forint értékű epitkezes. kerültek, de nem kese­A falu kérésére 1965-ben lát- el A jutalmuk 60 ezer forint ■ ■ | | i | n tak a kivitelezéshez, össze- volt, amit az idén fejlesztésre Hol vannak az emberek r £°gott a,- közff?,lakossaaa- használnak majd fel­Hogy mielőbb elkészüljön a ... , , . , , . , , körzeti orvosi rendelő és la- _ . , Amikor arról érdeklődtünk ben mintegy hatszáz munka- kás> a korábbi joo forintos Színes hobby Gül Baba rózsáit nem őriz­ték oly szigorúan egykor Bu­ricatermesztés hagyománya- latok szerint a nagy száraz- sa®‘ ság ellenére is a közepesnél iparban, kisebbik részük pe- hol pedig az anyaghiány gá­it ság ellenére is a közepesnél ~ NaSyon sok a kijáró dig Balassagyarmaton dolgo- tolta az építkezést- A szeptem­Tavalv itt mutatták be iobb termést ígérnek az úi emberünk> és rányomja a zik, míg az asszonyok a tér- ber átadási hatandó me, elóÍLt meWTb« , LÍ bélyegét » falu bS.-sad.Jmi é, melfcöv.Uteaetben vagy az SVSSÍS.TiK rica-betakarítás teljesen gé- remélik, hogy mielőbb meg- Po l£lkal e etere egyaránt állami gazdaságban találják nak az épület színén is — de válaszolta. — Ezért nincs meg számításukat. Valamit ez a legkevesebb. pesített módszerét. A hírek találják a legideálisabb nóg- szerint az idén ugyancsak rádi kukoricafajtát. megfelelő politikai, kulíurá- tennünk kellene ... lis élet községünkben. A fér­fiak, felnőttek és fiatalok 1®az’ va£am^ tenni kelle­Ügy hírlik, szeptember el­sejére már meglenne a körze­ti orvos is, csakhát mi lesz a nem mamelukok vigyázzák kivont handzsárral, s nem csupán a nemes szen­vedély iránti tisztelet. Mert szó, ami sző, nagyon pompá­sak a herényi rózsák. A ta­nácsháza udvarán, s a köz­épület előtti apró rózsakert­ben megtalálható az égővö­rös, a vörös minden színár­rendelővel, a lakással? Ezt nyalata s a különféle tearó­Edes lírám és az ellátás egyaránt vagy esténként, f7;flh°nfUnkarrnö kérdezik6-as tegyük' hozzá, ^-típusok. Lajos bácsit. a: alacsonytermetü, de mindig mo­solygó embert szerte a község­ben, de még a környéken is csak úgy emlegetik: Édes Uram1. Van ennek valami alapja, hiszen La­jos bácsi minden férfi vevőnek csak ezt mondja: — Édes Uram! Azt már a gyár sem készíti, de vi­gyen helyette mist.,. Amikor ott jár­tunk. s érdeklőd­tünk, hogy bizto. sított-e ez ellátás, a válasz meg­nyugtató volt. — Megtalál itt mindent. Édes Uram. Mesélni kezd. Egy történetei mond el, ami egy nappal korábban történt. — Képzelje el, Édes Uram! Ná­lunk is vásároltak az emberek. Liszt, só, rizs kellett a vevőknek. Adtam, amíg volt. Aztán a járás segítségét kértem, Csernák elvtársét, Edes Uram, a járási ta­nács titkáráét. Csernák elvtárs intézkedett is, Édes Uram. Jött egy teherautó liszt, zsír, só. rizs, meg minden. Képzelje, Édes Uram, most itt van minden a nyakamon, dugig a raktár. Azt ké­rem most, Édes Uram, szóljon Csernák elvtárs­nak. ha már árut teljesen jogosan a borsosberé nyiek. Abban azonban bíz­vagy hetenként, de sokan ferfl munkaerő. De mit!? vannak, akik csak kétheten- Most erre keresnek megöl- ként tudnak hazatérni csa- dast a Jaras’ a kozseg vezetői, nak, hogy mégis csak megelő- ládjuk körébe. Nézzük azon- Bíznak abban, hogy megta- ban a számokat. Községünk- lálják a megoldást. get. Nincs más kiút termesztik. Bogyós gyümöl­küldött, küldjön is... akkor vevőt Olvasóinknak üzenjük Király Mártonná olvasónknak üzenjük, hogy a társada­lombiztosítási Igazgatóság balassagyarmati kirendeltsége a mai napon arról értesített bennünket, hogy a nyugdíj meg­állapítása folyamatban van- Az erről szóló határozatot az SZTK szeptember elején címükre megküldi. Oláh Pál és Pusuma Dezsőné olvasónk panaszát továbbí­tottuk a Borsosberényi Állami Gazdaság igazgatójához, kér­tük mérlegelje ismételten kérésüket. A gazdaság válasza után tájékoztatást küldünk. A borsosberényi közös gaz- Az idén változás követke- daságra rámondhatjuk, hogy zett be. A közösség elszánta mini-termelőszövetkezet A magát a „házasságra” — valamivel több mint ezer hol- ahogy az egyesülést mondják, dón — amiből alig hétszáz S ebben az évben már ezt ké- hold a szántó — 85 termelő- szítik elő ti szövetkezetben. A szövetkezeti tag keresi a meg- szövetkezetiek felkérték Pe- élhetést. Habár a borsosberé- rccz Lászlót, a diósjenői tsz százalékos garantált munka- nyiek szorgalmas emberek, a elnökét, vállalja el ennek a megalakulás óta egyetlen év- gazdaságnak is az irányítását, ben sem gazdagodtak meg. Jövőre meg már úgyis Diós- Már kezdetben sem volt meg, jenőhöz tartoznak! Néhány s kialakítani sem sikerült a hónapja már Holma Miklós termelés szükséges technikai íöagronómus szakértelme segíti Czinege Lajos tanácstitkár évek óta foglalkozik a ró­zsákkal. A szép iránti érzék, a virág szeretete, a hivatal utáni nyugalom keresése vit­te a virágok közé. Munkája vagy egy-egy fárasztó egye­temi vizsga után a kis ró­zsakertben talál felüdülést. A virágokra sosem sajnálja a fáradságot. De nem saj­tokét telepítenek, segédüzem. !*«“ “ legszebb példányokat áei lehetőségek után kutat- levagm sem tavukról, ha es­ági lehetőségek után kutat­nak, fejlesztik a baromfite­nyésztést. A tagok szívesen dolgoznak, mióta bevezették a nyolcvan küvöre készül a tanács. Ezek­kel díszíti az esketésl asz­talt, s kap egy szálat a bol­dog menyasszony is. Sokan szeretnének ezekből a rózsák­díjfizetést. Amíg régen hu- bői — kiváltképp a férjhez- szonhét forintot ért egy műn- menendő lányok —, amelyek kaegység, a nyári munkákban már egy szép szimbólumot megkeresték naponta a hét- testesítenek meg. feltételeit. Éveknek kellet! eltelni, hogy a szövetkezetiek rádöb­benjenek: egyedül, magukban nem boldogulnak. Hiába sze­rették volna fejleszteni a gazdaságot, tetemes hitelek a borsosberényi kibontakozást. Ez jó úton is halad, szép kez­deti sikerekkél. habár sok még a gondjuk is. A jelenlegi vezetők fő cél­ja, hogy elegendő munkát, ke­reseti lehetőséget biztositsa- nélkül nem lehetett. A hitele, nak a tagoknak. Az idén .még kel azonban vissza kell fizet- elaprózott a termelésszerke- ni — amihez a termelőszövet- zet, de jövőre csak a legjob- kezet sosem volt elég erős. ban jövedelmező növényeket kával lehet kigazdálkodni. ven, száz, százötven forintot. Kedvezett a kalászosok ter­mesztése is. Jelentős többlet- bevételre tettek szert a szö­vetkezetiek. Mindezek erősítik elhatározásuk helyességét, még akkor is, ha a gondok­nak nincsenek híjával. Nehéz­séget okoz, hogy több mint háromszázezer forint a terme­lési és értékesítési kiesés a gazdaságban, amit csak igeh fegyelmezett, takarékos mun. NOGRAD-iiap Borsosbe- rénybeu. Találkoztunk a köz­ség vezetőivel, dolgozóival. Most már egyértelműen ki lehet jelenteni: valóban két­laki a község, előnyeivel, hát­rányaival és ellentmondásai­val együtt. A tapasztalatokat lejegyezte Padár András és Somogyvári László, a pana­szokat Tóth Lajosné intézi. Legközelebb. szeptember 2-án, hétfőn Pásztóra látoga­tunk.

Next

/
Thumbnails
Contents