Nógrád, 1968. augusztus (24. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-22 / 196. szám

Őrjárat a TÜZÉP-eken Egyenetlen az elosztás Ha valaki építkezni akar. az első legfontosabb teendője — a tervek elkészítése és az építési engedély megszerzése után. — hogy körülnéz a kör­nyező TÜZÉP-telepeken, be­szerzi a szükséges építési anyagokat Ha erre nincsen ideje az építtetőnek, a kivite­lezéssel megbízott vállalkozó teszi ugyanezt helyette. Az építés megkezdése előtt föl­méri az anyagszükségletet és a helyszínre szállítja. Mindez nagyon egyszerűnek látszik. Nincs gipsz A nagyoroszi telepen, a TÜZÉP vezetője, Paróczi Je- nőné adott tájékoztatást az ellátásról. — Építési anyagból sokkal zavartalanabb a kínálat, mint a korábbi években. A vásár­lói igényeket általában ki tudjuk elégíteni. Van azonban néhány olyan cikk, ami ke­resett, ezzel szemben keveset kapunk belőle. Csak néhányat említenék meg, ilyenek a gipsz, egyes nyílászáró szerke­zetek, üvegcserép, kátránypa­pír, fürdőszoba csempe. Fala­zóanyagból nagy a választék, a minőséggel akad inkább probléma. Előfordult már több esetben, hogy az elsőosztályú tégla a másodosztályú szintet sem ütötte meg. Rétságon, a környék legna­gyobb TÜZÉP-telepén Torma István árukiadótói kaptam felvilágosítást. — Sokat' javult az építő­anyag-ellátás. Valóban hiány van még nyílászáró szerkeze­tekben, ezek néhány mérete jelenleg nem kapható; gipsz­ből, üvegcserépből, kátránypa­pírból, csempéből — többek között — szintén akadozik az ellátás. A tégla minőségére nekünk nincsen panaszunk. Ha időnként nem találjuk megfelelőnek, a kirakodással egyidejűleg erről értesítjük a gyártó vállalatot, velük egyet­értésben átminősítjük. Másnak több jut Ha a hiánycikkek köre, a milliós készletekhez viszonyít­va, bármilyen kis értékrendet is képvisel, azokat akik nem tudnak hozzájutni a keresett árucikkhez, mégis közelről érinti a beszerzési nehézség. — Hogyan vélekedik erről? — kérdeztem meg Dévényi Ferencet, a romhányi TÜZÉP- telep vezetőjét. — Azzal kezdeném, hogy az állami TÜZÉP-ek, a rétsági is, több árut kapnak, mint mi szövetkezetiek, a keretelosztás 70 százaléka nekik jut. De még ezen túl is, az Eger—Sal­gótarjáni Tüzép Vállalat, mi­vel a nyereséget tekintve eb­ben különösen érdekelt, a megrendelések teljesítésénél előnybe helyezi őket: Véleményét néhány példá­val támasztotta alá. — Háromszárnyas, redőny­tokos ablakból Rétság nemré­gen nyolcvanat, mi ötöt kap­tunk. Ajtóból Rétságra egy vagon ment, nekünk semmi. Az is előfordul, hogy a nagy­jából egyidőben megrendelt árut Rétság jóval korábban kapja meg mint mi, s mire hozzánk is megérkezik, addig a piaci igényeket kielégítik. — Milyen építési anyagokra lenne szükség Romhányban ? — Azokon kívül, amiket már a másik két TÜZÉP-en is megemlítettek, kellene hajó­padló, fenyő faragott fa és rúd, zárlécanyag, betonkerítés­oszlop, az olcsóbb, 30—35 fo­rintos fajta, tetőpala és farost­lemez. Kiss Sándor Rokkó és Valótlanság lenne azt állí­tani, hogy a napokban egye­dülálló rablás történt Pásztón. Sajnos, Rokkó és bandája ko- pírozta azt a gyalázatos bűn- cselekményt, amelyet tavaly követett el a cigányhídnál Do- ro és több társa. Laci bácsi Az eseményre így emléke­zik vissza Dobre Laci bácsi, a hetvenkét éves bányásznyug­díjas. (Családi neve valójában Králik; a „dobre”, azaz „jó” melléknévre úgy tett szert, hogy soha életében nem vé­tett a piaci légynek sem.) — Késő este tartottam ha­zafelé, — úgymond. — Tet­szett az imént látni, amint az udvarról bejöttem a házba, hogy milyen lassan, nehezen járok. Az új kulturház táján hirtelen egy ökölcsapást kap­tam. Hallottam valami fiatal nő hangját, valaki befogta or­romat, számat. A következő percekben már távolodtak a futó léptek... Köszönöm, most már túlvagyok az izgalmakon. A járási rendőrkapitányságon a főhadnagy elvtárstól a pénze­met is visszakaptam. Mind. — Mennyi volt a zsákmány? bandája — Tizenhat forint. A támadás után • Králik László elsősegélyben részesült. Sérülése — szerencsére — csak könnyű. — A merényletről napokig beszéltünk, — említette dr. Farkas András, a pásztói kór­ház igazgató-főorvosa. — A sebész-kollégák szerint rend­kívüli véletlen, hogy az idős nyugdíjas nem esett el, hi­szen amikor a támadók egyi­ke orrát és száját befogta, hátrafelé húzta. Ha fejét a kőből készült útburkolatba üti, bizonyosra vehető, hogy koponyaalapi törést szenved. A sittről jött A „főhős”, a huszonhárom éves Balogh István, telepi ne­vén Rokkó. Közveszélyes munkakerülés miatt kiszabott elzárásából délután szabadult, este már harmadmagával ra­bolt. Pajó, azaz Bangó Zsig- mond egy évvel idősebb nála. Helyette is szégyenkeznek a gépjavító állomás becsületes munkásai, akikkel együtt dol­gozott. A harmadik díszpinty: Ciro, vagyis a huszonkét éves Bangó Anna. Igazi rendőr-bravúrnak kö­szönhető, hogy a haramiákat tettük elkövetése után hu­szonnégy órán belül őrizetbe vehették. (Azóta természete­sen előzetes letartóztatásban vannak.) Mint említettük, Dobre Laci bácsi csak annyit tudott tájékoztatásul mondani a rendőrtisztnek, hogy női hangot hallott. A főhadnagy — tapasztalt kriminalista — nekivágott Pásztónak. Az iránt tudakozódott, hol szóra­kozott egy társaságban egy nő és két férfi, vagy két nő és egy férfi. A kör gyorsan szű­kült, a gyanú mindinkább Ci- róra terelődött. Ciro nem az az egyéniség, akinél egyenes szóval célt lehet érni. A fő­hadnagy cselhez folyamodott. — Hallom, jól mulattak es­te, — jegyezte meg csak úgy mellékesen. — Sokat nyúlt a zsebébe Pajó meg .Rokkó. . Ciro vall — A két kódis?! — pattant fel a lány. — Az én húszaso­mat ittuk meg hárman, nem volt azoknál egy krajcár sem. — Azért vették el az öregét, — jegyezte meg közömbös­séget tettetve a nyomozó. — Azért hát!... Illetve. ., — Nincs „illetve”, Ciro, — intette le a főhadnagy a kez­dődő hazudozást. — Okosabb dolog megmondani úgy, ahogy volt. A nyomozó papírt csavart az írógépbe, s megkezdte a terheltnek nyilvánított lány részletes kihallgatását. Borváró Zoltán Negatív „csoda” Szentkúton Tragikus eset történt Szentkú­ton. Villámcsapás áldozata lett egy, megyénkbe za­rándokként érke­zett csehszlovák házaspár, őszin­tén sajnáljuk, hogy a baráti or­szágból jött turis­ták nem térhettek vissza jó egész­ségben hazájukba. Részvétünk akkor sem lenne más. ha a szerencsét­lenség nem a cso­datevő hely híré­ben álló Szentkú­ton, hanem má­sutt történik. Semmiféle cso­da nem történt eddig Szentkúton — amint a vilá­gon sehol sem tör­tént. A különféle vallások által büszkén emlege­tett „csodák” ma­gyarázatát ma már jól ismer­jük, Közös ere­detük a természet erőinek nem isme­rése, az ebből ere­dő félelem, a hi­székenység. Érdemes idő­rendi sorban ta­nulmányozni a „csodákat”, — egészen meglepő statisztikát ka­punk. A római vi­lágbirodalom al­konyán, amikor az emberiség csu­pán néhány mil­liónyi volt, egy­mást érték a „cso­dák”. Jutott be­lőlük a középkor­ra is, mikor a vi­lági hatalomnak nagyon szoros ér­deke fűződött ah­hoz, hogy az „égi” hatalmak „csodá­kat” tegyenek. Ha valaha, úgy a má­sodik világhábo­rú vérzivatará­ban bőséges alka­lom lett volna ar­ra. hogy csodák történjenek. Hol voltak a csodák?... Hol vannak ma. hárommilliárd ember korában? Nem az első eset, hogy zarán­dokhelyen, vagy zarándokhelyre igyekvőben em­bereket halálos baleset ér. Meg­történt ez egy vo­nattal is, amely­nek utasai az egy­ház által csodate­vőnek vallott Lourdes-ba igye­keztek. Valóban elgondolkodtató, hogy az „égi ha­talmak” mennyi­re nem veszik ol­talmukba azokat, akik nem sajnál­nak fáradságot, időt, kiadást, hogy búcsújáró helyre, tehát az 6 tiszte­letükre zarándo­koljanak messze földről... Az erre szokásos idealista válasz — ,Olsten akarata kiszámít­hatatlan” — alig­ha megnyugtató felelet annak, aki tárgyilagosan gon­dolkodik. B. Z. Debreceni László JZSOHAMtr mtfkmM •» mmm Rágyújtott... Hosszan kifújta a füstöt, aztán fel­állt, az őrizeteshez sétált, s elébe tartotta a cigaretta­tárcáját... Krizsán — anélkül, hogy a nyomozótisztre pillantott volna — kivett egy Kossuthot, Molnár főhad­nagy tüzet adott, aztán lassan visszament az íróasztal­hoz. Leült. — Nos? Az ügynök hármat is szippantott egymás után. A főhadnagy úgy látta: nem sok kell már, hogy dűlőre jussanak, érik a vallomás, talán pillanatok, percek kér­dése, hogy mondatokká szülessen. Segíteni akart a vajúdón: — Mit ígértek magának? Pénzt? Autót? Vagy kényszerítették? Krizsán a fejé rázta. — Hanem? A vajúdás vége felé közeledett.. . Az ügynök két­ségbeesetten gyűrögette az ujjait. Molnár főhadnagy megismételte a kérdést: — Hanem, mit ígértek? A fordulópont eldőlt. Krizsán alig hallhatóan ny üszí tette: — Útlevelet... — Hová? — Az USA-ba... — És maga elhitte? — Ott van a nevemen az egyik müncheni bank­ban. Ha visszajutnék, átvehetném. ötezer dollárral együtt. Molnár főhadnagy megkönnyebbülten lélegzett. — Maga ennyire naiv, fiatalember?... Mondok ón magának valamit. Tudja mi volt az az útlevél? Csalé­tek. Amellyel a hírszerzők az ilyen tapasztalatlan ha­lacskákat kihorgásszák. Betesznek a maga nevére le­tétbe útlevelet, hogyne. Még pénzt is raknak hozzá... Ötezret, tízet... És tudja mikor veheti fel? Soha. Soha, barátom! A megbízók magából és a magához hasonló, naív, elkeseredett személyekből élnek. Gondolja, hogy akivel egyszer bekapatták a csalétket, aki egyszer el­kezdi számukra teremteni a dollárt, azt csak úgy egy­szerűen leengedik a horogról? Ilyennek ismerte meg maga a tőkés világot?... Nem, fiatalember. Magát ad­dig küldözték volna Magyarországra, ha kell szépen, ha kell csúnyán, amíg itt kötött volna ki nálunk... S a csalétek az övéké marad... Üjabb halakra várva... Az őrizetes szinte összegörbedt az asztalnál. Ügy látszott: meglevő ábrándjainak foszlányai is elenyész­tek. Csakúgy kongott a hangja, mikor megszólalt: — Tessek kérdezni... Elmondok mindent... A főhadnagy kényelmesen felállt, körülményesen odaült az írógéphez, szándékosan időt hagyva Krizsán- nak a gondolkozásra. Papírt fűzött a henger mögé, az­tán feltette az első kérdést: — Tehál ki, mikor, hogyan szervezte be hírszerző munkára? Mielőtt azonban egy vesszőt is leütött volna a gé­pen, magas, szőke hajú férfi lépett kopogtatás nélkül a szobába. A főhadnagy felpattant a helyéről. — Őrnagy elvtárs jelentem: Krizsán Péter őrizetes kihallgatását végzem. Az őrnagy bólintott, a vizsgálótiszt székére ült az íróasztalhoz, s intett: — Tessék. Folytassa. Molnár főhadnagy — ezúttal kissé keményebben, — megismételte a kérdést: — Tehát hogyan került kapcsolatba az amerikai hírszerző szervekkel? A fiatalember hol az őrnagyra, hol a vizsgálótiszt­Mikor pótolják? A találó magyar közmondást, hogy amit ma megtehetsz no, halaszd holnapra, kénytelenek vagyunk arra módosítani, hogy amit ma megtehetsz miért halasztód holnapra? Ugyanis ezt kérdezi Salgótarjánban a Pécskő utcában jó né­hány társadalmi munkás. Történt, hogy még a nyár elején a városi népfrontbi­zottság felkérésére az említett utca lakói elhatározták, ren­dezik a régebben épített négyemeletes lakóházak környé­két. Az új városrészhez méltatlanul nézett ki. A gyerekek­nek pedig játszóteret építenek. Amit vállaltak, elvégezték. A játszótér viszont nem készült el. mert a felszerelések fel­állításához már szakemberekre van szükség. A városi tanács illetékes szervei megígérték, csak ássák ki az ehhez szüksé­ges gödröket, a szakmunkások mennek, méghozzá rövidc­Azóta már elmúlt néhány hét, de a szakmunkások nem mentek. A társadalmi munkában kiásott gödröket az eső bemosta, beomlottak, ha építeni akarnak, újabb társadalmi munkára van szükség. Csakhogy a csalódás után ki vállalko­zik majd újabb munkára? Ezért kérdezzük a lakók nevében: amit megtehettek volna, miért halasztották el? Vagy ha már elhalasztották, a mulasztást mikor pótolják? B Gy. Az újabb fajtákkal kezdik Egyre több termelőszövetke­zetben kedvelik meg a bogyós gyümölcsöket. A bogyós gyü­mölcsöket termesztő szövetke­zetek sikerén és példáján fel­buzdulva o csécseiek is elha­tározták, hogy telepítenek. A szükséges felmérések elvégzése után, az adottságok ég a le­hetőségek birtokában döntöt­tek a vezetők. Csécsén az idén 24 holdon telepítenek málnát és 5—5 holdon pedig piros és fekete ribiszkét. Ám a csécsei közös gazdaságban nem az eddig termesztett fajtákat ter­mesztik, hanem újabb, na­gyobb hozamúakat. Málnából a Findüs 28-at, fekete ribisz­kéből a Boskopot és piros ri­biszkéből a nagy termőképes­ségű Red Lakét telepítik. Csak egy kis ötlet — nagyobb A Rétság és vidéke ÁFÉSZ rétsági vegyes íparcikkbaltja havonta átlagosan 700 ezer fo­rint forgalmat bonyolít le. Az üzlet, változatlan eladói lét­számmal, az előző év hason­ló időszakához viszonyítya 15 —20 százalékkal növelte be­vételi szintjét. Aki betér vá­sárolni, kis táblácskáról érte­sülhet, hogy az üzletben szo­cialista brigád dolgozik. A kol­lektíva méltán érdemelte ki ezt a megtisztelő címet, amit nemcsak a forgalmazás szám­adatai, de a vásárlók véle­ménye is alátámasztanak, jól és eredményesen kereskednek. Mintegy kilenc szaküzletet egyesít magában az iparcikk­bolt, többek között üvegáru, sport és játékszer, rádió, tele­vízió, kerékpár, vasáru, óra, ék­nyereseg szer, vegyi és háztartási áru, fo­tócikkek, írószerek kaphatók itt. Szinte minden iparcikk meg­vásárolható egy helyen, de ami mégsem, mert pillanatnyilag nincsen, vagy a készlet kifo­gyott, az sem okoz különösebb gondot. Kis papírszeletre ke­rül a vásárló neve, lakhelye, a keresett árucikk megneve­zése. A felmerült igényeket a lehetőségekhez mérten rövid időn belül igyekeznek kielégí­teni. Ha a megrendelt áru megérkezik, a vevőt azonnal értesítik erről. A tapasztala­tok szerint, mint a forgalom is mutatja, az „ügyes papír- szeletek” módszere bevált, ma már a jó kapcsolatok nélkü­lözhetetlen láncszeme, előnyös, hasznos az üzletnek és a vá­sárlóknak egyaránt. re nézett. Látszott: zavarja az idegen jelenléte a vallo­másban. Az őrnagy is valami ilyesmit érzett, igyekezett hát mozdulatlanul ülni, s egy aktát figyelt állhatato­san az asztalon. Krizsán nyelt egyet, kicsit felvonta a vállát — min­den mindegy hangulat volt ebben a mozdulatban —, s kopottan, szinte félmondatokban beszélni kezdett. — Voltak már önök éhesek? ... Nagyon éhesek? ... Mert én az voltam. És nagyon idegen Münchenben... A König Gasse tizennyolc alatt volt egy vendéglő, Gasthof Wachmeister. Vendéglő az őrmesterhez. Oda­jártam, ha került valami pénzem. A tulajdonos mint őrmester szolgált a háború alatt. Ügy hírlett: szereti az idegeneket... Egyszer két napig nem ettem, azt mond-, tam neki: Wachmeister úr, adjon egy vacsorát hitelbe. Ha lesz, megfizetem. Adott... Máskor is.. Volt, hogy egy tízmárkást is a kezembe nyomott. Majd visszafi­zetem, ha keresek, azt mondta és felírta egy könyvbe, így kezdődött... Az írógépkopogás leállt. — S a folytatás? — kérdezte a vizsgálótiszt, bár előre tudta, mi következik. Más-más köntösben sokszor hallotta már ezt a történetet Molnár főhadnagy. Éhség, nyomor, aztán betoppan a jószívű mentőangyal. Az adósság, akár egy szennyes áradat, nőttön nő. Az esetleg feltámadó lelkiismeret ellen jó pirula az éhes gyomor. Aztán, ha tekintélyes summát jelent már a hitel, men­tőangyalból szőrös szívű ördög válik. Rendőrséggel, börtönnel fenyegetőzik, s azonnali fizetést követel. — Meddig tartott a Wachmeister nagylelkűsége? — kérdezte. Krizsán pontosan emlékezett a napra: november huszonhatodika volt. Kétszáznyolcvan márkát kért ak­kor a vendéglős. És természetesen azonnal. — Könyörögtem: még egy kis türelmet, elmúlik a balszerencsém, munkát kapok, talán már holnap és. .. — És? (Folytatjuk) — 6 —

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents