Nógrád, 1968. augusztus (24. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-19 / 195. szám

Lakos György DANYI GYULA Kenyér kenyér, mindennapi kenyér — éheiének a legelső gondja — Új lisztből sült, barna-piros a héj, bélé foszlós, ruganyos, mint spongya Ez emlékeztet gyermekkoromra, amikor még anyám sütött négyet — fíbatollaf kent zsírt a lángosra - rosszabb, amit m.ost sütnek a pékek. ' Nincs nagy becsülete a kenyérnek, sokszor látom kukában, szeméten. Az emberek húson, sörön élnek s disznó hízik a vekni-kenyéren. Kenyér, kenyér, mindennapi kenyér, legolcsóbb vágy nálunk a világon S legjobb ízű — nekem — a fél-feher, • nincs baj, ha az asztalomon látom. Iványi Ödön: A tetőn Lassított a csónak futásán ét hideg, kérdő arccal a leány­ra meredt. — Szeretlek arany Gyula. ■. Nem örülök ennek a vándor­lásnak. de veled megyek. . El sem búcsúztunk., • Szegény Eszter mennyire megdöbben majd. Odamegyek ég megcsó­kollak, jó? — Nem. .. Most nem lehet. A motorcsónak egyenletesen duruzsolt az alkonyt Dunán. . . Harangszót hordott az esti szél. Csakhamar egészen besö­tétedett- Némán ültek a csó­nakban. alig látták egymást. Arcnélküli árnyakká váltak. Ismeretlen kanyarok követ­keztek a folyón. Lámpájuk nem volt, vakon rohantak az ismeretlenbe. Néhol előbuk­kantak a lefelé tartó hajók helyzetlámpái, aztán sorra azok is elenyésztek. A csilla­gok már beragyogták az eget, és a Duna két partja lassan kibontakozott a homályból Egyenesebb szakasz követke. z«tt a folyón. A kadoznl kezdett a mo- " tor. Visszavette a gázt, majd újra ráadta, hogy ki­tisztulhasson a porlasztó. A motornak ez a manőver sem­mit sem használt- Fulladozva robbant még néhányat, aztán teljesen leállt, A csónak len­dületéből mindössze néhány méterre futotta még. Megállt, lassan keresztbe fordult, es a folyó sodrának engedelmes- kedve elindult lefelé. Káli Gyula tehetetlenül gubbasztott a motorja mellett, meg sem kísérelte az elindítását. Talán tíz perc is elmúlt, mire fakó. jellegtelen hangon megszólalt. — Kifogyott a benzin. Brüll Ancsa igyekezett el­titkolni az örömét. Sóhajto­zott egy Ideig, majd óvato­san átkecmergett az üléseken, és a fiúhoz simult, mint egy macska. — Szeretlek Gyula. . • — Ülj le angyalkám, mert az isten sem halász ki ebből a vízből, ha belepottyansz. — Jó.., De most odaülhe­tek. ugye? Káli Gyula megcsókolta a lányt, aztán maga is a fenék­deszkára ült. Jobb kézzel a csónakot kormányozta, ballai átölelte a lányt. —• Ügy szeretem, hogy ilye­neket csinálsz — szólalt meg a lány. — Milyeneket? — Száguldozol a folyón, vi­lággá mész, meg ilyesmi. • . Ha nem fogy ki a benzin, is­ten tudja mi lett volna velünk. Te képes lettél volna Pestre menni... — Ancsa, tudod mi szeret­nék lenni? — Ml? — Hajó. — Szegénykém, meghü­lyülsz. .. — A révkapttány mesélt ne­kem egy hajóról, ami a San­dy-fok közelében világítóto­ronyként szolgál. Lehorgo­nyozták a zátony végénél és otthagyták­— Most már döntsd el vég­legesen, hogy mi akarsz len­Hogyan születik a divat? Ezúttal Göbölyös Pali, a pá­lyafelvigyázó azért nyűgöskö- dött, mert felesége, akinek egyedül a darázs-dereka a fix pontja, amely körül csí­pője és keble a mindenkori kangulatának megfelelő gyor­sasággal forog, immár napok óta nyűgös. Ámbár Katica in­kább fáradt, mint rosszkedvű, ami ugyancsak szokatlan álla­pot, hiszen a brigádban is úgy tartják, hogy einyűhetet- len. tömör gumiból alkották. Á ruganyosság vonzotta Gö­bölyös Palit is minduntalan a felesége szoknyájához, s öt­éves .házassága alatt nem jö­hettek olyan viszontagságos idők. hogy Katica visszautasí­totta volna közeledését. íme, az első eset! — Érts meg Palikám! — mondotta Katica, s hanghor- dozása nélkülözte a nyugal­mat és tapintatot. — Két mű­szakot gyűrtünk le titokban,.. — Tudom-.. Mert Ungvá- riné beteg, Szokolainé pedig az IBUSZ vendégszeretetét él­vezi a Kaukázusban... Amikor én szabadságon voltam, ők is... — Ezt is tudom,.. De Kor- csokné és Pálosné nem bo­lond az üzemben aludni is. . ■ Katica az előszoba-fogasba kapaszkodott és hassa] a fal­hoz kapaszkodott. Rázkódott a zokogástól. A férje csak úgy, pizsamá­ban állt az ajtóban és szivét megkőrnyékezték az asszony 1 könnyek­— Látod, mások ném haj­landók feláldozni a családi boldogságot — mondta meg­enyhültem — Te se bírod, én se bírom... Hát van értel­me? — Vasalnom kell, már nincs mit fölvennem. ( — Vilma csinálta okosan — tett félfordulatot Göbölyös- — Csak négyórás munkát vállalt. Mondta is tegnap, hogy te mindent túlzásba viszel... Pulykavörösen fordult szembe férjével Katica. — Nekem nem életcélom, hogy a főutcán flangáljak. Mit szólnál, ha én Is ott ri- szálnám a szoknyámat a mo­zi, meg az eszpresszó előtt?! — Akkor csak vasalj! — mondta a férfi és visszahúzó­dott a szobába. Hosszú csend nehezedett a lakásra, amely néha már kí­nossá nőtt, amióta két kislá­nyuk a nagymamánál nyaral. A csend súlyát csak növelte a bútorok percegése. a nyitott ablakban libegő függöny és a hűtőszekrény zöreje, mely a vékony falakon át behallat­szott a belső szobába is. A férfi végigdőlt a reka- mién és egy mennyezetbe ka­paszkodó legyet bámult szün­telen következetességgel. Nagysokára nyílt az ajtó, S Katica állt ott szelíden, této­ván. — S neked még tetszik az a divatmajom — mondta külö­nösebb él nélkül. — Tudod, hogy mindig azt lesi.,. — Tudom hát — mondta derűsre váltó ajkakkal Göbö­lyös. — Lesi, hogy milyen ru­hát varratsz, milyen táskát, vagy cipőt veszel... — A kötött ruhámat Í6 le­másolta. Még a zsebeket is... Pedig én csak kényszerből.,. Ilyen majom-.. Odaült a férje „ágyára” s az egyetlen mozdulattal oda­perdítette maga mellé. Kati­ca nem tiltakozott, s amikor az egyik csókból kibontako­zott, odaadó, forró kedvesség­gel jegyezte meg: — Hétfőtől már nekem is könnyebb lesz. Visszajönnek a szabadságosok,.. Ügy telt az idő, hogy Kati­cának kapkodva kellett öltöz­nie. Most már Göbölyös vállal­ta magára felesége aggodal­mát. — Aztán mit veszel fel? — A fehér csipkeblúzt — mondta Katica. — De nem is az a baj..- Elszakadt a melltartóm pántja. — Megvarrjam? Az asszony felkacagott. — Akkor én nyugodtan aludhatnék délig. Még egy cérnát se tudnál befűzni. — Mi lesz akkor? — Felveszem a feketét. Igaz, hogy furcsa lesz: ki fog látszani a nylonblúz alól — és simogató hangon megszid­ta a férjét. — Látod-látod, mennyi bajt csinálsz! ★ Bármennyire sietett, azt el­tökélte, hogy sebtiben felhör­pint egy feketét a „csemegé­ben”, Útközben fürge pillan­tással ellenőrizte, milyen ha­tást vált ki a járókelőkből a formabontás: a fekete „fehér­nemű” a fehér nylonhlüz alatt. S annyira figyelt jobbra-balra, hogy tökéletesen beleütközött Vilmába. — Hova rohansz, anyukám? — kérdezte Vilma a tőle szo­kott nyájassággal­Katica idegesen tipegett és szoknyája korcát igazgatta. Nem voltak haragban Vilmá­val, csak gyűlölték egymást, ami a nők társadalmában egy rendkívül enyhe fokozat, amely nemhogy a beszélgetést, hanem a barátkozás látszatát sem zárja ki. — Jaj, még elkések. Gondol­hatod, mekkora szégyen lenne! Akkor már Vilma fölényes és gúnyos tekintette] konsta­tálta a tényt: — Szívem, nem vetted ész­re, hogy fekete... — Nagyon is észrevettem —­adta a fölényest Katica. — Csak hogyha nem tudnád: ez a leg­újabb divat. Vilma lebigyedt ajakkal, megtörtén állt a sarkon és irigykedve nézett Katica után. De nem tétovázott. Azonnal sorba állt az Állami Áruház előtt a nyári leárazás örömé­re összesereglett asszonyok között. S míg a nyitásra vár­tak, váltig edzésben tartotta maratoni távra benevezett nyelvét, úgy hogy egész kör­nyezete megtudta, hogy fehér blúz alá is fekete melltartó » divat­S az áruházban nem tudtak mire vélni, hogy miért fogyott aznap annyi fekete áru a fe­hérnemű osztályon. — Mások-mások — szipo­gott az asszony és fejét köz­ben közben a fogason lógó ka­bátok közé fúrta. — Mások nem brigádvezetők. •, Mi lenne, ha én is meghátrál­nék?... Tahi László Szánalom — Senki sem kötelezhet... — Nem is kötelezett önként vállaltuk. — Gyere, pihenj még egy kicsit. ni? Bajnok vagy hajó? Egy órája még bajnoknak készül­tél. .. — Egyik sem, inkább örök- labda. — Áz mi? — Labda, ami elpattan a vörös salakról és örökké re­pül. Soha többet nem esik le A játékosok pedig csodálkoz­va állnak a pályán. — Megcsókollak, hogy ne tudj beszélni — mondta An­csa és a fiú szájára tapadt. Káli elengedte a kormányt és a lányt szorosan magához vonta. A csónak bizonytalanul bukdácsolt a sodervonal és a part között, aztán az egyik folyókanyarban egészen kisod­ródott, s elakadt a gyökerek között- Sokáig feküdtek ösz- szefonódva, — Megeszel — sóhajtott Ancsa fáradtan. — Egyetlen megoldás... — mondta a fiú. Este tíz óra tájban érkez­tek meg a Brüll-féle vendég­lő stégje mellé. A keskeny kí- kötőhídon egy árnyék .sóhajtó, zott: ( — Gyerekek, ti megőrülte­tek ... Menyus már kétszer elszámolta magát az ideges­ségtől. alig tud kiszolgálni. — Kifogyott a benzin — mondta Ancsa, és kimászott a famólóra. Az anyja rápillan­tott, aztán irónikus, fakó han­gon sóhajtozott tovább: — A benzin-..? Hogy erre nem gondoltunk... Persze kislányom, kifogyott a ben­zin. .. Na gyertek be... tartotta a Jobb kezét, öt lila- vörös, cinegetojás nagyságú is formájú foltot láttam. Hig­gadtabban szemügyre véve, könnyűszerrel megállaplthat­iimí win mim mm ............... t ok szemben. — Szép? — kérdezte, hangjában annyi vldámst csengett, hogy azonnal me< éreztem: csak igennel felelhi tek. — Nem! — mondtam háti A bádog borítású konyha- asztal mellett ültek. Az asz­talon egy „maflés" üveg állt, félig borral. Sült kszeget et­tek. Brüll Menyhért is megje­lent. A süllyesztett fali szek­rényből kivett egy üve angol whiskyt, és az asztalra tette — Ez erősebb. ■ - Biztosan megfáztatok,.. — Dehogy, Menyus bácsi — mondta Káli Gyula. — Egészen megkékültetek, igyatok csak, ez jót tesz. Nekem vissza kell mennem a eöntésbe, — Tudod Eszter, Gyula sze- génykém megbolondult — szólalt meg Ancsa. — Fejébe vette, hogy Pestre kell men­nünk, de szerencsére kifogyott a benzin, — Pestre? — Hát csak felugrani egyet... Kirándulni. .. Tudod milyen bolondos. 1/ áli Gyula érezte, hogy ^ Brüllné alaposan meg­nézi. Mintha most látná éle­tében először. Mintha gyana­kodna, vagy kutatna valami­lyen titok után. •. Ez a nézés Káli Gyulát őrökre elkísérte Másnap is magán érezte és harmadnap Is. Egyébként sem­mi sem változott. Kedvesek maradtak hozzá és jóságosak. A konyhaasztal sem változott Mindig volt rajta valamilyen étel és ital. Ancsával estén­ként az ablakhoz ültek és néz­ték a vonuló hajókat. rozottan. A világért sem akarom azzal áltatni az olvasót, hogy az őszinteség bajnoka vagyok. Azt azonban határozottan állítha­tom, hogy bizonyos helyzetek­ben képtelen vagyok füllente­ni. A szánalom például gyakor. ta térít le az igazmondás út­járól. A félelem, vagy akárcsak az opportunizmus sohasem, Sőt. Ha az igazmondás — mint a fent említett esetben is — bátorságot igényel, valósággal szenvedélyemmé válik. Már sokak barátságát veszítettem el emiatt, — Ez nem szép!? — kiáltott fel Etuska, s hangjába a dia­dalmas vidámság helyett im­már gúnyos felháborodás ve- gyűlt. Nem voltunk annyira köze­li ismerősök, hogy szó nélkül faképnél hagyott volna. Ezért nyugalmat erőltetett magára, s ezt kérdezte: — Nem mondaná meg, hogy miért nem szép? — Szívesen, Etuska. Azért, mert nem tetszik nekem. Ter­mészetellenes. Feltűnő. A ma­gam részéről a köröm fehérjét is reklamálom tisztelettel. Hol a fehérje? Persze, hiába akartam tréfá­ra fordítani a dolgot, s „nem", amelyet oly kegyetlenül ki- mondtam, elejét vette min­den tréfának. —- Maga különc ,,. — mond­ta, de láttam rajta, hogy leg­szívesebben félkegyelműnek mondott volna. Már ezt per­sze nem hagytam. Sok mindent lehet rám mondani, de hogy... — Ügy ... Hát ha én különc vagyok, akkor különc a férfi­ak kilenc tized része. Nem is­merek férfit, akinek az ilyen véres karmok tetszenek. Miska barátom, kedves, ízléses em­ber egyébként, s a legjobb csa­ládapa, már csomagolt a múltkor, amikor a felesége végre lemosta a körmeit. — Szegény asszony ... — Én Miskát sajnáltam. De nézze csak, Etuska ... Köztu­domású, hogy maguk a nők, egymás számára Öltözködnek, s egymás számára festik a kör­müket is. Miért viselkednek úgy, mintha érdekelné magu­kat a mi véleményünk? Ma­guk csak használjanak lila kö­römlakkot, mi majd bosszan­kodunk miatta, s az élet megy tovább. .— Téved — mondta szeliden — minket igenis érdekel a ma­guk véleménye. De csak akkor, ha egyezik a miénkkel. — S a Gyuszl? A férje? Ne­ki tetszik? — Az ő véleménye sem érde­kel. Ismét az orrom alá tartotta a kezét. Körmein szikrázott a napsugár. — Napokig szaladgáltam ilyen lakk után — mondta szo­morúan —, s a megtakarított pénzem egy része ráment. Csakugyan nem szép? — Csak vicceltem, Etuska. Hiszen tudja, hogy milyen tréfáskedvű ember vagyok. Hát hogyne volna szép. Mulassa a másik kezét Is. — Tessék. — Nagyon szép. igazán na­gyon szép... — bólogattam, mert erőt vett rajtam a szána­lom. —• Akar ilyet venni a felesé­gének? — Köszönöm, Etuska. ö is ezt használja. NÓGRÁO - 1968. augusztus 19., hétfő 9 i

Next

/
Thumbnails
Contents