Nógrád, 1968. augusztus (24. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-18 / 194. szám

VILÁG PROLETÁRJA!, EGYESÜLJETEK! • * Százéves a gyár Sokan élnek azok közül, akik édesapjuk révén jutottak be a múlt század végén, az ország iparosodásának kezde­tén, a Gömör és Nógrád megyei földbirtokosok, kohótulaj­donosok és pesti nagykereskedők tőkéjével induló Salgó­tarjáni Vasfinoinító Társulásba, mai nevén: a Salgótarjá­ni. Kohászati Üzemekbe. A nógrádi és a borsodi szénre települt vasfinomító nem­csak az iparosításnak vetette meg alapját Észak-Magyar- országon, hanem elősegítette a forradalmi eszmékre fogé­kony, értelmes munkásosztály számának gyarapodását. Ahogy fejlődött a gyár, úgy sokasodtak a raunkásdinaszti- ák: a Liptákok, a Budaiak, a Tótok, Schréterek, a Ková­csok és a Nagyok, akik közül igen sokan a kommunista esz­mék szolgálatát is vállalták. Képességeiket csak a felsza­badulás után tudták igazán bebizonyítani, amikor kezükbe vették saját sorsuk irányítását. Az eltelt 23 év alatt nem sikerült végleg eltüntetni a ka­pitalizmus minden örökségét. Állnak még a fagerendákra épített üzemek, nem sikerült minden régi gépet kicserél­ni, a gyárat körülölelő régi, munkáslakások közül jó néhány még erőteljesen figyelmeztet: van még tennivaló. Pedig a gyár vezetői és dolgozói az államosítás óta mindig ott vol­tak, ahol tenni, cselekedni kellett, összefogásuk nyomán valósult meg Közép-Európa egyik modern hideghengermü- ve. A jövőt jelképezi az új készáruraktár, az egyre gya­rapodó korszerű géppark, a külföldi országokba érkező számtalan exportszállítmány. Jelenleg több mint 70 or­szágban dicsérik a gyár termékeit. Csaknem hússzorosára nőtt az export. A szalagacéltermelés majdnem 50 százalé­ka külföldi piacon talál gazdára. Megbízható, korrekt part­nerként járják a világot a gyár első számú műszaki ve­zetői és vezető közgazdászai, ötvennyolc mérnök, több mint 200 technikus adja tudását, szorgalmát, életrevalósá­gát a gyár fejlődésének biztosításához, Őket támogatja az a 4500 munkás, amely naponta adja dolgos két kezét, okos ötletét, javaslatát a helyes feladatok megvalósításához, nem feledkezve tulajdonosi kötelezettségéről és jogáról. Az új mechanizmus újabb távlatokat nyitott a gyár fej­lődésében. Szabad utat engedélyezett a még szunnyadó erőknek is az alkotáshoz. Röviden végleges formát ölte­nek azok az elképzelések, amelyek újabb 15 évre vetítik előre a gyár fejlődésének tettre serkentő, nagyszerű táv­latait. Nagy és szép program, érdemes érte küzdeni. Meg­valósítása nyomán fokozatosan eltűnik a sok keserűséget és megaláztatást jelképező tőkés világ számos épülete. Olyanná lesz a gyár, amilyennek a szocialista üzemet el­képzeljük. Előhírnökei már itt vannak a hideghengermű, az új készáruraktár, az új földgázvezeték, az egyre sokasodó, most érkező korszerű gépekben. Nem lesz könnyű valóra váltani a szép elképzeléseket. Szükséges a műszaki és egyéb szellemi erő nagyfokú kon­centrációja.. A gyár dolgozói és vezetői bízva képességük­ben, és készségükben, olyan összegű hitelt kívánnak fel­venni, amely pillanatnyilag egyedülálló megyénk gyárai­nak, üzemeinek életében. Az úttörők szerepével járó nehézségek elviselésére és legyőzésére kötelezi a gyár dolgozóit a gazdag múlt és a biztató jelen. Az elődökhöz hasonlóan különös gonddal, nagy hozzáértéssel, és hallatlan szakmai szeretettel épít­sék, gyarapítsák gyárukat az ország és maguk boldogulá­sára. Vcnesz Károly Kitüntetések Jubileumi ünnepségek az SKÜ-ben Ünnepség a megyei tanácson A Salgótarjáni Kohászati Üzemek 100 éves fennállásának évfordulója alkalmából a Mun­ka Érdemrend, ezüstfokozatával tüntették ki: Óvári Jánost, Ba­lázs Elemért, Sörös Miklóst, Tóth István Vl-ot, Lausch Gusztávot, Vagvölgyi Tivadart, Krajcsi Józsefet és Novák Istvánt A Munka Érdemrend bronzfokozatát kapta: Balázs Gyula, Tőzsér János, Hranyecz István, Varga Sándor, Juhász Lászlóné, Berta János, Angyal Gyula, Csemák Viktor. A jubileummal kapcsolatos ünnepi megemlékezésre augusz­tus 19-én, délután kerül sor a gyár népművelési otthonában. Az úttörők köszöntése után Tóth Károly, a nagyüzemi pártbizottság titkára üdvözli a testvérüzemek küldötteit a vendégeket, a gyár dolgozóit, majd Antal Gyula igazgató mondja el ünnepi megemléke­zését. Fodor Tibor színművész szavalattal, Varga András énekművész pedig énekszám­mal kedveskedik az ünneplő közönségnek. Végül húsz dol­gozónak a Kohászat Kiváló Dolgozója jelvényt, és húsz dolgozónak minisztériumi el­ismerő oklevelet nyújtanak át. Az ünnepség megkezdése előtt mód nyílik a gyár történe­tét bemutató kiállítás megte­kintésére. ★ Alkotmányunk ünnepe al-> kaiméból szombaton délelőtt eredményes munkájukért nép­művelőket, kultúrmunkásokal «intettek ki Salgótarjánban, a megyei tanács kistanácstermé­ben, A bensőséges hangulatú ün­nepség keretében Hankó Já­nos, a Nógrád megyei Tanács VB elnökhelyettese köszöntöt­te a kiemelkedő eredményeket elért népművelőket és kultúr­munkásokat, s adta át nekik a Szocialista Kultúráért kitünte­tést, a miniszteri elismerő, il­letve az idén alapított, megyei tanácsi elnöki dicsérő okleve­leket. A kitüntetettek sorában Szo­cialista Kultúráért kitüntetést kapott Zachar Kálmán, a ke- szegi művelődési otthon igaz­gatója, dr. Kalas Géza, a me­gyei bíróság elnökhelyettese, a Balassagyarmati Irodalmi Szín­pad vezetője, Podlipszky Ervin, balassagyarmati városi népmű­velési felügyelő, Domonkos Alajos, a megyei tanács műve­lődésügyi osztályának főelő­adója. Miniszteri dicsérő oklevéllel tüntették ki Várkonyi Istvánnét, a nagybátonyi gyermekkönyv­tár vezetőjét, Polaneczky Gi­zella néptánc-oktatót, Budai Gyula szurdokpüspöki peda­gógust és Székely Istvánt, a megyei művelődési központ munkatársát, néptánc-oktatót. A megyei tanács elnökének di­csérő oklevelét Dr. Belitzky János múzeumigazgató, Mol­nár Béla pásztói járási népmű­velési felügyelő, Csongrády Bé­la salgótarjáni városi népmű­velési felügyelő, Hegedűs Já­nos pásztói községi vb titkár és dr. Flórián Mária balassa­gyarmati muzeológus kapta meg. XXIV. ÉVF., 194. SZÁM ARA: 70 FILLÉR 1968. AUGUSZTUS 18., VASARNAP Versenyben a* építők Toljasitottók alkotmány- napi vállalásaikat Az EVM Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalatnál meghonosodott folyamatos munkaverseny jó hatással van a munkára. A brigádok egy konkrét felajánlást tesznek, főleg határidő-rövidítést ígér­nek. Elhatározásaikban az er­kölcsi megbecsülés mellett sokat jelent az új módon kialakított anyagi ösztön­zés is. A KMP megalakulásának 50. évfordulójára kibontako­zott munkaversenyben, a leg­jobb munkát végző brigádok­nak az első félévben 200 ezer forintot adtak. A munkahe­lyeken dolgozó műszakiak pe­dig 8500 forinton osztozkodtak. A brigádok közül alkotmá­nyunk ünnepére többen újabb felajánlást tettek. A lakato­soknál Gombos Sándor nyolc­tagú kollektívája megígérte, hogy a brezinai huszonegy la­kásos építkezés 2/2-es lépcső­házában a korlátokat 15 nap helyett 10 nap alatt elkészí­ti, vagyis augusztus 20-ra fel­szereli- Másik kötelezettségük a Tűzhelygyár víztároló lép­csőkorlátjának határidő előtti felszerelésére vonatkozott. Ezt ígéretüknek megfelelően öt nappal előbb átadták. Somoskői Tibor hat főből álló brigádja kijelentette: — Az Arany János utcai 23-as jelű lakóépület V. lépcsőházá­nak lakatos munkálatait augusztus 15-re elvégezzük. Nem beszéltek felelőtlenül, sőt a hó végére előirányzott munkálatokat is tíz nappal előbb befejezték a negyedik lépcsőházban. Ugyanezen az építkezésen végzett jó munkát Langa Gyula hét főből álló festőbrigádja. A IV-es lépcső­házban található 32 lakásban kifogástalanul elvégezték a mázolási munkákat, öt nappal határidő előtt, augusztus 20-ra. Safranka István tizenegy ta­gú ifjúsági fűtésszerelő-brigád­ja az ipartestületben tevékeny­kedett. A programba vett fűtés- szerelési tennivalókat szeptember 30-a helyett augusztus 20-ra kifogás­talan állapotban elvégez­te. Szijj Mátyás burkolóbrigád­ja is igen sokat ad szavára. Ügy ismerik őket. mint akik becsületesen, maradéktalanul elvégzik vállalt kötelezettsé­güket- A ZIM Salgótarjáni Gyáregységében dolgoznak. Megígérték, hogy az új kony­ha és étterem helyiségeit ma­jolika burkolással látják el, ugyanakkor az épület emele­tein is elvégzik a hidegburko­lási munkákat. Mivel olyan problémák jöttek közbe, ame­lyet időben nem tudtak meg­oldani, ezért a mai szabad szom­baton is dolgoznak. A vállalat vezetősége a szakszervezeti bizottsággal egyetértésben az első félévi tapasztalatok alapján még reálisabb alapokra helyezi a versenyértéke­lést. Megtudtuk azt is; még nem döntöttek a második félévben kiosztásra kerülő jutalom nagyságáról. Annyit elárultak: kevesebb nem lesz, mint az előző félévben. nsffli A falu felé, az erdőn át (3, oldali Az olvasók fóruma (4. oldal) Mérkőzés előtt (5. oldal) Követe a palóc népnek te. oldal) Három bél unitra békekölcsön sorsolás Az Országos Takarékpénztár három hét múlva, szeptember 9-én és 10-én Budapesten tart«- ja az I. az V. és VI. Béke­kölcsön-kötvények 1968. má­sodik félévi sorsolását. Az első napon az I. Béke­kölcsönt húzzák, 90 400 köt­vényre 24,8 millió forintot sor­solnak ki. A második napon az V. Békekölcsönből 359 700 kötvényre 49,9 millió forintot, a VI- Békekölcsön 532 000 köt­vényére pedig 74,1 millió fo­rint jut a szerencsés nyerte­seknek. Megtakarítás a lakosságnak Vad János, az Egyesült Ve­gyiművek igazgatója szomba­ton sajtótájékoztatón jelentet­te be: szeptember 1-től a gyár egész sor termékének árát le­szállítják. Ezúttal nem idő­szakos, hanem állandó jellegű ármódosításról van szó, amely a közszükségleti cikkek közül érinti az Ultra mosókrémet és az Ultra-pasztát, Árukat átla­gosan 12,5 százalékkal, egyes ipari segédanyagokat pedig 11,7 százalékkal csökkentik- A két Ultra-készítmény árának leszállítása eredményeként idén a lakosságnak öt, jövőre pedig már 22 millió forinttal kevesebbet kell mosószerre költenie. Tovább javítják a mosószerek minőségét. A rövi­desen forgalomba kerülő Ult­ra-mosókrém—68. nagy mosó­hatású univerzális szer, amely egyaránt alkalmazható durva és finom textíliák gépi és kézi mosásához. Megkezdődtek az ünnepi események megyénkben Tsz-ek egyesülése — Közgyűlés Balassagyarmaton Az alkotmány ünnepének tiszteletére tegnap délelőtt 10 órai kezdettel klubhelyiségé­ben ünnepi közgyűlést tartott a balassagyarmati Palóc Föld Termelőszövetkezet. Treskó József párttitkár megnyitó szavai után Schuchmann Zol­tán, megyénk országgyűlési képviselője mondott beszédet. — Alkotmányunk, ezer esz­tendős államunk megalakulá­sának ünnepe a régi ünnepek közé tartozik — mondotta — de csak népi demokratikus rendszerünkben kapta meg igazán az őt megillető szere­pet. Az 1949-ben törvénybe iktatott alkotmány szentesí­tette azt a történelmi tényt, hogy Magyarországon győzött a nép, a proletariátus diktatú­rája. A 19. évfordulón jóleső érzéssel állapíthatjuk meg, hogy a programadó pontok már megvalósultak. — De alkotmányunk ünne­pe nemcsak a megemlékezés, hanem egyúttal a számvetés napja is — folytatta Schuch­mann Zoltán. — Az idén ja­nuárban bevezetett gazdaság- irányítási rendszer eszköz, — eszköze annak, hogy hazánk erősebbé, gazdagabbá váljon. A legutóbbi országgyűlés a termelési adatok és a nemzeti jövedelem emelkedésének ér­tékelésekor megállapította, hogy az üzemek, vállalatok jó irányban keresik a közvetlen kapcsolatot és az egészséges versenyszellem kialakításának útját. Schuchmann Zoltán ezután az új termelőszövetkezeti tör­vényről beszélt, megemléke­zett egy négy évvel ezelőtti augusztus 20-ról, melyet Fran­ciaországba szakadt, szülőha­zájukba visszavágyó magya­rok között töltött, majd isiVier- tette a külpolitikai helyzet alakulását. „Bár mindannyi­unkat szomorúsággal töltenek el a világszerte folyó háborúk, még alkotmányunk ünnepén is meg kell ezekről emlékezni — mondta beszéde végén, — Arra kérem önöket, munkál­kodjanak továbbra is a béke fenntartásának érdekében” — fejezte be szónoklatát. Az ünnepi beszéd után Ha- laj Ferenc, a Palóc Föld Tsz- elnöke emelkedett szólásra. Gazdasági beszámolójában ér­tékelte az eddig elvégzett munkát és beszélt a további feladatokról is. Ezután követ­kezett beszámolójának leglé­nyegesebb része: bejelentette, hogy a közgyűlés hozzájárulá­sával a Palóc Föld Tsz egyesül az ipolyszögi tsz-szel­Ma- ünnepük a Szovjetunióban a repülők napját (cikkünk a 2. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents