Nógrád, 1968. július (24. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-07 / 158. szám
Nyitás július 15-én Befejeződött a salgótarjáni Tóstrand új fürdőmedencéjének építése. A műszaki átadás június 25-én kezdődött és július 13-ig tart. Szembetűnő, hogy a medence magasan kiemelkedik a terepből: a tó felőli oldalon csaknem három méterrel, de még a hegy felől is nyolcvan centiméterrel. A kiemelkedést a talajvíz itteni magas szintje tette szükségessé. A látogató a medencéhez lépcsőn jut fel, a lábmosót el sem kerülheti A ..partot” betonlapok borítják Régi szabály: fürdés előtt zuhanyozni kell! ötször négy zuhanyozó van itt, s ez bőségesen elegendő a szabály megtartásához. A medence alapterülete egyébként kétezer-háromszáz négyzetméter, s ötezer köbméter víz „fér” bele. Falait négy- rétegű égszínkék műanyagfestékkel vonták be. Lesz benne pancsoló a nagyobbacska gyermekeknek. Otthonra lelnek az úszósport hívei is: a 33 és Ví méter hosszúságú sportuszodában két méter húsz centi mély lesz a víz ítészen vannak már a vízbe vezető csőkorlátok is. S bár a medence egyelőre üres, feltöltését a tóról is, s a városi vízhálózatról is biztosították. Egy szökőkút szolgál a víz állandó frissítésére, a túlfolyók a felszíni szennyeződés távozására vannak. A teljes ürítésre három zsompot építettek. Munkások, gépek már a tereprendezésen dolgoznak, a jövő hét a takarításé, költözködésé. Az egyedülállóan szép helyen létesült medencében hír szerint július 15-én megfürödhetünk (Koppány György felvételei) NOGRÁD — 1968. július 7., vasárnap A fondok között Történelmünk a „hazatért“ levéltár tükrében Titkot rejtő Irattárakban, rég elfeledett, megsárgult folyóiratokban, dédanyák padlásra rejtett táskáiban egyaránt találtak már klasszikus alkotásokat. Az alábbi eset mégis párját ritkítja. A La Manche csatorna partján évtizedekig ott állt Napóleon emlékműve. Egyszer azután Boulogne város tanácsa elhatározta, hogy restaurál tat ja az emlékművet. A szobrot óvatosan leemelték a talapzatról. Maga a szobor üreges volt, de •— nem üres. A munkások ismeretlen rendeltetésű fémtokot találtak benne. Amikor kinyitották, előkerült Victor Hugónak egy Napóleonhoz írt költeménye. Az irodalomtörténészek feltevése szerint Hugo, akit a jelek szerint a cenzúra megakadályozott költeménye közzétételében, úgy döntött, hogy ilyen különös módon rója le tiszteletét a hadvezér iránt. Kimonóiskola Az egyik tokiói divatház megvizsgálta, mit jelent az ifjú nemzedékhez tartozó nők számára a kimonó. A vita során kiderült, hogy a fiatal lányok 80 százaléka segítség nélkül fel sem tudja venni ezt a japán viseletét. A divatcég ezért külön részleget állított fel, ahol a fiatal lányok megtanulhatják, ho- gyan kell felvenni a kimonót, és hogyan kell mozogni benne. A fiatal japán nő azonban nagy esküvők, ünnepségek és külföldi szereplések kivételével kizárólag modern ruhát visel. A Gianicolón Garibaldi lo- vosszobra, talpazatán ez olvasható: Roma o morte! Róma vagy halál! Garibaldi jelmondata volt ez a múlt század olasz szabadságharcaiban. A Gianicoló sétányán szabadságharcosok mellszobrai, nekünk, magyaroknak Türr Istvánt, Garibaldi és Viktor Emánuel egykori szárnysegédét idézik, akinek Rómában díszvacsorát rendeztek. A sétányon még nem gondoltam, hogy pár évvel később, véletlen levéltári látogatáson, „személyesen” is találkozom a hírneves Türr tábornokkal. A találkozás Salgótarjánban, a Nógrád megyei Állami Levéltárban történt (Történelem: a kiegyezés táján szokássá vált Magyarországon emigráns nagyjainkaf képviselőnek megválasztani. Így élt 1848. Türr Istvánt Nógrád választotta képviselőnek. Türr tábornok szálkás betűkkel rótt levéllel válaszolt a megtiszteltetésre, ezt olvastam a napokban — kései utód — a hűs levéltári szobában.) íme, a levél, amely Milánóból, a Grand Hotel Royalból érkezett: „Tekintetes Nógrád megye Választmánya Elnökének, Balassa Gyarmat. Együdökor vettem kezemhez az örvendező hírt, hogy a Tekintetes Vármegye reárn emlékezvén engemet választmányi képviselőjének megválasztásával megbecsült az osztrák kormány megtiltó levelével, mely szerint a menekült honfiak a választásból ki vannak zárva. Midőn ezennel a Tekintetes Választmányi Elnököt felkérem a megyének mély köszö- netemet kifejezni, remélem, hogy a magyarok Istene meg fogja engedni, hogy utat nyithassunk magunknak, melyen, ha talán valamivel későbben is, de mégis elfoglalhassuk azon helyet, melyet a zsarnok kormány jelenleg eltilt. őszinte üdvözletét hű hontársa Türr István. 1861. január 29.” * Az országban 1968. január 1-ig Nógrád megye volt az egyetlen, amelynek levéltári anyagát határain kívül, Budapesten őrizték. Idén nyílt meg ugyanis Salgótarjánban — a régi megyei kórház épületrészében — a levéltár. A módszeres szállítás a Pest megyei levéltárból márciusban kezdődött, őszre befejeződik, jelenleg az anyag 60 százaléka itt van a nyolc raktárban és a könyvtárhelyiségben. Az irattári anyag összesen körülbelül 1 200 folyóméter, országos vonatkozásban nem nagy. A tanácsoknál, vállalatoknál, intézményeknél azonban még kint van a már irattárba kívánkozó anyag, amelynek begyűjtését, miután rendezik a levéltárat, meg is kezdik. A tanácsi korszak elejének (1950—1960) dokumentációi például ugyancsak hiányzanak még a levéltárból, de vonatkozik ez — levéltári kifejezéssel élve — más iratter- medő szervekre is. (Szakkifejezésről lévén szó, ezúttal ne gondoljunk Parkinson törvényeire?) Schneider Miklós levéltárvezető a nógrádiak számára eddig szokatlan közelségbe került intézmény jelentőségét így foglalja össze: — A megyetörténet forrásanyagának őrzése, feldolgozása, kutatók számára alkalmassá tétele elsőrendű munkánk, különös tekintettel a készülő megyei monográfiára. Nógrádban most szép honismereti mozgalom virul, a levéltár közelsége lehetővé teszi, hogy a szakkörök komoly falukutatást indíthassanak, falutörténeteket szerkesszenek. S természetesen, jogbiztosító irataink a magánjogi jellegű segítségnyújtást is lehetővé teszik. Az iratok keletkeznek — és megmaradnak. Az egy szerv, vállalat, hivatal működése során keletkezett iratok összessége a levéltárban egy fond. Több fond adja a fond jegyzéket: milyen időből, mennyi irat található a polcokon? Itt van például Nógrád vármegye nemesi közgyűlésének fondja 1549-től 1848-ig. Közte a megyei közgyűlési jegyzőkönyvek sorozatában a legelső 1597-ből. Vagy Salgótarján város polgármesteri iratanyaga 1922-tól 1949-ig. Néhány polgármesteri irat a városalakítás korából: tisztviselő lakótelep építése, az iparostanonc- iskola 1921/22. tanévről jelentés, a rendőrség megszünteti a vasmű sztrájktanyáját, a járványkórházi betegek élelmezési gondja, a legtöbb adót fizetők jegyzéke 1923. évre, gazdasági cseléd panasza gazdája ellen, a város gimnáziumot kér, tűrhetetlen lakás- helyzet a városban, Horthy Miklós látogatásával kapcsolatos intézkedések (Horthy beszéde megírva), kivándorolni szándékozó üveggyári munkások névsora... 1919. Voltak, akik kihagyták a helyet a közgyűlési jegyzőkönyvekben 1918 nyarától 1920-ig. Annál értékesebbek azoknak a községeknek közgyűlési jegyzőkönyvei, amelyek a Tanácsköztársaság hétköznapi teendőiről tájékoztatják az utókort. (Balassagyarmat, Szécsény, Diósje- nő, Kazár, Somoskőújfalu stb.) .., Telnek a polcol-;, nem szövi be a pókháló a termeket. A levéltár első félévében majdnem félszáz kutató száznál több alkalommal fordult, meg a fomdok között. Az emberek ügyes-bajos dolgaikban is gyakran felkeresik a levéltárat. Tóth Elemér $zabó £á$z(ó: RÓBERT BÁCSI, avagy a szélhámos Csak melegen! Az arisztokrata körök is felfigyeltek Róbert bácsi akciójára, sőt a „főméltóságú asszony,” Horthy Miklósné nyilvánosan el is kötelezte magát egy nagyobb gyűjtés személyes bevezetésére, majd a lapok tudomására hozta, hogy „saját megtakarított zsebpénzéből” egy, azaz egyezer pengőt utal át .Róbert bácsinak, a jótékonyság e földre szállt apostolának. S ha már a kormányzóné ilyen „jó példával” járt elöl — holott „ez a kormányzó csak amolyan uborkafára felkapaszkodott lovastengerész” —, hogyne féltek volna nem adakozni „a szegény magyar nép felemelkedésére” arisztokrata, vagyis grófi, hercegi uraink? Hullottak is az ötven, száz pengősök a milliomos uraktól; herceg Eszter- házy, száztízezer hold akkori tulajdonosa például szintén belenyúlt a zsebébe és százötven pengőt küldött inasával Róbert bácsi főhadiszállására, a Városligetbe . . . Róbert bácsi ugyanis itt ütötte fel tanyáját, egy nagyobb fabódéban, melyben egy ócska keoskelábú asztal és néhány rozoga szék állt. E bódéra is csak azért volt szükség, hogy legyen egy hely, ahol a nap bizonyos órájában megtalálhatják a pártfogók kegyes adományaikkal. A pénz éjszakára persze már nem maradt itt, szépen átvándorolt Róbert bácsi Erzsébet körút 9-11 fsz. 2. szám alatti négyszobás lakásába. Az „apostol” ugyanis a New York palotában lakott, öt lépésnyire a Hungária kávéháztól; itt töltötte a legszívesebben szabad óráit, művészek, írók és más hírességek árnyékában. Mert bár nem pályázott nagy dicsőségre — elég volt neki az is, amit hetente egyszer-kétszer kapott dicsérő jelzőkben a lapoktól —, mégis úgy érezte, hogy neki a művészi, irodalmi élet hírességei mellett a helye. „Nevemet sokáig emlegetni fogják ...” — mondotta olykor, de hogy mire gondolt eközben, senki nem sejtette . . . S valóban, ha az ember manapság megkérdez egy negyven-ötven év körüli tősgyökeres budapestit, tudja-e, ki volt Róbert bácsi, biztos a válasz: — Persze, a népkonyhás! Az első hetek lecsillapították a budapesti szegények már-már robbanásig feszült hangulatát, hiszen tényleg az éhhalál várt volna rájuk, ha nem jön ez a „mentőangyal”, s nem veszi át a főváros nyomorenyhítő akciójának folytatását. így legalább biztos ebédre, de olykor még reggelire is, vacsorára is számíthattak. Kezdetben nem is volt semmi baj, pompásan működtek Róbert bácsi konyhái: hektoliter számra ontották a jó, sűrű, meleg levest és a fő„apostol" zeléket. Hogy hús nem jutott hozzá, arról már igazán nem Róbert bácsi tehetett, annál inkább az urak, akik az ország ilyen nyomorúságos közállapotai közepette is elsősorban és csak a saját választékos étlapjaikra gondoltak, s mit sem törődtek a nép életével. Róbert bácsi ügyesen kiválogatta magának a hosszú sorokban várakozó fiatalabb férfiakat és nőket, s azzal az ígérettel, hogy biztosítja számukra a reggelit, ebédet és vacsorát — a maga szolgálatába állította őket. Eleinte mindössze huszonöt-harminc főből állt a kis csoport, amely reggelente a kopott bódé előtt gyülekezett, s várta, hogy a kecskeszakállú öregúr kiadja a különböző címeket, amelyeket aztán fel kellett keresni . . i De három hónap múlva már négyszáz ember járta a fővárost, egyrészt a hagyományos gyüjtőívvel, másrészt kosarakkal, kannák- kat, hatalmas kondérokkal, amelyekben az ételmaradékot hordták __ Róbert bácsi u gyanis rájött, hogyan lehet rendszeresen biztosítani a népkonyhák nyersanyagát... Az éttermekben, szórakozóhelyeken sok a maradék, részben úgy, hogy a tányérban hagyja a vendég, részben pedig az előre megfőzött ételekből marad vissza. Ám maradt bőven nyersanyag is: harmadnapos káposzta, fás karalábé, fonnyadt zöldség, — az éttermek ezt természetesen már nem főzték meg, s nem tálalták fel. Ellenben Róbert bácsi még tudta hasznosítani .. . Először is körbejárta Budapest valamennyi nagyobb éttermét és megállapodott a vendéglősökkel, étteremtulajdonosokkal, hogy összegyűjtik számára a hulladékot, amit ő megfőz, illetve, ha éppen főtt ételről van szó, kiszolgál szegényeinek, így jutott el az altkori Honvédelmi Minisztériumba is, kieszközölve annak engedélyét, hogy Budapest három nagy laktanyájából ő kapja meg az egyébként moslékba szánt ételmaradékot. Rövidesen olyan mennyiségű étel és nyersanyag gyűlt össze naponta, hogy Feinschilbert úrnak külön fuvarosokat kellett fogadnia az elszállításhoz. A „népjóléti hálózat” tökéletesen működött: jöttek-mentek a társzekerek, csörömpöltek a nagy kondérok, s hozták az ennivalót Róbert bácsi konyháira. Ki is figyelt volna arra, hogy az étel, amit az éhségtől elcsigázott szegény emberek elfogyasztanak, két-há- romezer tányérból lett összeöntve, íze, színe, neme felis- merhetetlen? Azt viszont senki sem tagadhatta, hogy meleg. Mert alapelv volt Róbert bácsi konyháin, hogy az ételt csak melegen szabad kiadni! Isten őrizz, hogy valaki hideg, zsíros-faggyús étellel elrontsa a gyomrát! Ne tévedjünk: Feinschilbert Róbertét korántsem valamiféle egészségügyi vagy humánus meggondolások vezették; egyszerűen az óvatosság. Mert ha történetesen tömeges gyomorrontást idéz elő a hideg étel, még a közegészségügyi ellenőrök is megvizsgálhatják a népkonyhákat... S akkor itt a baj . . . Csak néhány beavatott tudta, hogy a nagy adakozó már két, hatalmas teremnek is beillő helyiséget bérelt a Duna-par- ti közraktárakból, s itt tartalékolta a káposztát, paprikát, zöldségféléket, amelyek már akkor is fonnyadtak, olykor rohadtak voltak, amikor a raktárba kerültek. (Folytatjuk)
