Nógrád, 1968. július (24. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-24 / 172. szám

Mérlegen a labdarúgás Az akarat diadala IX. Ötezren, az előzmények alap­ján, London természetesen Zá­topek győzelmét várta. Közbe­szólt azonban az időjárás, a pályán állt a víz. A sáros, ne­héz talajon a könnyebb léptű, kisebb termetű belga Reiff le­győzte, ha nem is többel, de egy méterrel a csehszlovák atlétát. Négy esztendővel később, Helsinkiben a nagy előd Nur­mi, a lelátóról nézte, hogy mii tudnak az utódok: a csehszlo­vák Zátopek, az angol Pirié, a francia Mimoun és a többiek. Ezen az olimpián a csehszlovák futó már teljesen kiforrott ver­senyző volt, és a külföldi la­pok egymással versengve di­csérték, és keresték a kivételes tudását legjobban jellemző mondatot. Az egyik Így hang­zott: — Lejönnek a zergék a he­gyekből, hogy futni lássák Za- topeket... Az 1952-es olimpia napjai­ban a csehszlovák futót egy­szerűen nem lehetett legyőzni. Pedig nagy ellenfelekkel ke­rült szembe, az angol Pirié ki­tűnő tempóérzékkel rendelke­zett. a francia Mimoun pedig nem ismert elvesztett versenyt. Zatopekkel szemben azonban tehetetlenek voltak. Tízezer méteren a táv elején az angol futó vezetett, de azu­tán a csehszlovák atléta elvi­tt ar zott mellette. Később Mi­moun oróbálta utolérni Zato­peket, de teljesen reménytele­nül. A győztes „csehszlovák lo­komotív” ideje: 29 perc 17 másodperc, tehát több mint negyven másodperecéi futott jobbat, mint négy esztendővel előbb Londonban. Ez is jelzi, védést illeti... az arcom nem azért torzul el, mintha külö­nösképpen gyötrődnék. A szo­katlan fintor az arcomon, az eléggé egyéni légzéstechnika miatt jelenik meg. Zátopek olyan sokat nem árult el edzésszlsztémájából. Sikereinek egyik fő oka rend­kívüli akaratereje, ezt találó­an jelzi a róla megjelent könyv címe is: „Az akarat diadala". És a rengeteg edzés ..; Fu­tás reggel, futás délután, futás sötétedésig. Futás mindig. Az ötvenes esztendőkben mái- ilyen tempóban edzettek azok, akik hosszútávon akartak sikert elérni. Aki nem bírta, az ab­bahagyta a versenyzést. A vi­lág azonban csak a győztesek és a helyezettek nevét jegyezte meg. Helsinkiben is így történt Az ötezresek mezőnyéből Zá­topek. Schade, Mimoun es Chataway küzdelme és telje­sítménye maradt emlékezetes. A verseny a váratlan fordula­tok sorozatából állt. Kezdetben Chataway, majd Schade halad a mezőny élén, pillanatonként változik a helyzet, olyan tö­mör az élmezőny, hogy egyet­len rossz lépés, vagy egy moz­dulat a könyökkel, elegendő lenne ahhoz, hogy valamelyik futó elvágódjon a »alakon. Azután Reiff egyre hátrább ke­rül. Szúrással bajlódik. (Ez minden hasszútávfutó réme.) A belga futó azután feladja * küzdelmet. — Londonban 1948-ban csak Zátopek volt az ellenfelem — mondta Reiff. — Helsinkiben viszont még három másik nagy riválissal kellett küzdenem. Ügy éreztem, hogy négyen akarnak legyőzni. Ezt nem bír­tam idegekkel. Minden előző olimpiai hosz- szűtávfutó versenyének izgal­mát felülmúlta az, ami Helsin­kiben 4800 és 5000 méter kö­zött történt. Zátopek hajrázni kezdett, de három nagy ellen­fele meglepetésre követni tud­ta. A stadionban minden­ki feláll a helyéi-ől. Egy amerikai újságíró semmi mást nem tett, csak Nurmi mellé ült és őt figyelte. Az egy­kori híres futó némán, de sá­padtan nézte az ötezresek haj­ráját. Senki sem akar hinni a sze­mének. Chataway tör előre. Az üldözőverseny folytatódik, csak a szerepek cserélődnek. Az an- gól atlétát a célegyenes bejá­ratánál Schade, Zátopek és Mi­moun utóléri. Chataway ekkor kiesik a ritmusból és elvágó- dik. Dráma ez a javából. Lélegzetelállító pillanat kö­vetkezik: Zátopek úgy kezd vágtatni, mintha most kezdőd­ne a verseny. Óriási tapsvihar. A csehszlovák futó tempóját ellenfelei nem tudják átven­ni, 14 perc 06,6 másodperce« Idővel győz, és szerzi meg Hel­sinkiben a második aranyér­mét. Zátopek a harmadikat a ma­ratoni futásban nyerte és ezzel egyedülálló bravúrt én el. Se előtte, se utána sen leinek sem sikerült ugyanazon az olimpián megnyernie az öt-,, a tízezer métert és a maratoni futást. (Folytatjuk) hogyan növekedett tudása. Helsinkiben valósággal ost­rom alá vették a szakértők, *z újságírók. — Hoigyan edz? Ml sikerei­nek a titka? Szenved-e a futás közben? A „nagy Emil” türelmesen A tavaszi idényben Várakozáson felül szerepelt a Kisterenyei Bányász válaszolt, és nemcsak gyorsabb, hanem barátságosabb is volt. mint annak idején Nurmi. — Semmi különös nincs az edzésmódszeremben. Néha ne­héz katonabakancsban futok száraz, nehéz terepen, mert utána a salakon, a könnyű szö­ges futócipőben úgy érzem, mintha repülnék. Gyakran végzem az edzéseimet hegynek föl, völgynek le ... Ami a szen­Rimóc tavaszi bajnok A szécsényi járási labdarú­gó-bajnokság A-csoportjá- ban lejátszották ,a tavaszi for­duló elmaradt mérkőzéseit. Eredmények: Varsánv—Nóg- rádsipek 7:0. Rimóc—Nógrád. megyeri Spartacus 4:2. Súg­ói falu—Egyházasgerge 3:0. Tavaszi végeredmény 1. Rimóc 7 tí 1 - 27: 8 1.3 2. SágÚJfHlU 7 4 2 1 11: 8 10 3. Varsán y 7 3 2 2 13:13 b 4. fc'ndrefalva 7 2 3 2 18:17 7 5. Tígvhá/asgerge 7 3 - 4 13:16 8 «. N.-mcgyeri S. 7 2 1 4 9:15 Ő 7. N6*rád4tpek 7 2 - 3 8:13 4 8 L.-halászi 7 113 10:19 3 A tavaszi bajnok Rimóc ed- zömérközést játszott az NB III-as Bgy. Dózsával. Az első félidőben a hazaiak 2:1 ará­nyú vezetésre tettek szert. A második félidőben a tarta­lékos vendégcsapat újabb gó­lokat kapott, és 5:2 arányban alulmaradt. Jó: Gólyán J.. Gólyán A., Kanyó, ill.: Varga. Fehérvári Ilyen eredményes félszezont még nem zárt az NB II-ben a Kisterenyei Bányász labda­rúgó-csapata, mint az idén. Nyugodtan készülhetnek a bi­zonyára izgalmas őszi hajrá­ra: 18 ponttal, 21:19-es gól- aránnyal a 4. helyen állnak. Erre a jó eredményre a szak­vezetők sem számítottak... A január 18-tól 31-ig tartó alapozó időszakban megláto­gattuk a csapatot Bükkszéken. Íme két akkori óvatos nyilat­kozat edző és játékos szájá­ból: — Az Idén már nem sze­retnénk a ldesés ellen küz­deni (Szabó László.) — Nem akarom elkiabálnl, de szerintem az i-dei bajnok­ságban jó középcsapat lesz a Kisterenyei Bányász (Vanya János.) Félidőben az élcsoportban tanyáznak. Hogyan sikerült «zt elérni? — kérdeztük az ed­zőt. — Az alapozást ideális kö­rülmények között végezhet­tük. Javult a védelem gyor­sasága. a csapat erőnléte, a kollektív szellem pedig kifo­gástalan. Az egyesület Veze­tőitől is minden segítséget megkapok. E tényezők együt­tes hatásának eredménye a 4. hely, a tervezett 10—12. helyett — mondotta Szabó László. A mérkőzéseket hogyan lát­ta Győri László szakosztály- vezető? — Gyenge kezdés után — a Borsodi B. ellen 0:0 ott­hon. 0:1 az SKSE ellen — fokozatosan belelendültünk. A fordulópont az V. forduló­ban a Kisterenye — Kazinc­barcika találkozó volt. Négy mérkőzést nvertünk sorozat­ban. Ezután Lengyelországban turnéztak. Hazatérve a fáradt­ság jelei mutatkoztak a csa­paton. Otthon döntetlen a Papp J. SE ellen, majd a leg­súlyosabb vereség, a székes- fehérvári 0:4 következett. Utá­na váltakozó eredményeket érték el. Hazai veretlenségü­ket mindenesetre megőrizték. A csapatot a sportszerű erő- futball jellemezte. Kiállítani senkit nem kellett. Javult a küzdőszellem, alig változott az összeállítás: Csernák, Király, Bibók. Orosz. Végvári. Juhász. Tarlóst és Nagymajdon min­den mérkőzésen szerepelt. Egyszer hiányzott Verbovszki és Kaszás. Az edző csak 15 játékost szerepeltetett. A csapatrészek közül az ösz- szeszokott védelem volt a leg. jobb. A csatársortól — a ta­valy jóvat eredményesebb Nagyma.1 döntői — ősszel töb­bet várnak. Sok helyzetből keveset értékesítettek. A leg­eredményesebb csatár, a bal- szélső Kaszás Is csak hét gólt ért el. Mit hoz a Jövő? Min­denesetre továbbra is óvato­san terveznek. Igyekeztek a nyári szünetet jól kihasznál­ni. Július 25-től augusztus 7- ig Ismét zavartalan körülmé­nyek között készülődnek a rajtra Keszthelyen. — Nagyon izgalmas ősz elé nézünk, és csak azt mondtuk: bízunk a bennmaradásban! Ha tervünket sikerül túlteljesíte­ni, jó lesy — vélekednek a csapat vezetői. Ehhez kérik az 1000—1500 főnyi szurkolótábor támogatását. Augusztus 18-án azután felharsan ismét a bírói sípszó a pályán. Következik a II. felvonás első mérkőzése, melynek főszereplői: a Kiste­renyei Bányász és « III. kér. TTVE R. I. A bajnokság második félideje ezután jön... Meditáció az SKSE tavaszi szerepléséről Tegye a kezét a szívére minden SKSE-szurkoló: elé­gedett lett volna-e a bajnok­ság rajtja előtt, ha a 2. helyen végez a csapat? Bizonyára nem tévedünk, ha a szurko­lók döntő többségének a ne­vében leírjuk: igen! És most mégis csalódottak a kék-fehér szurkolók százai... Vajon igazuk van-e? Vajon az utolsó pillanatban elvesz­tett első hely valóban ok le­hette az ilyen nagyfokú csa­lódásra, elkeseredett kijelen­tésekre?. .. Jó magyar szokás szerint: „evés közben jön meg az ét­vágy. .S ha e mondás a sportban valaha is alkalmaz­ható lehetett, az SKSE szerep­lése feltétlen az az eset, ahol alkalmazható. Az eredeti cél­kitűzés szerint ugyanis a ko­hászcsapatnak az első nyolc között kellett volna végeznie A jó rajt, és a még jobb foly­tatás után azonban mindenki másként látta a dolgokat. Nőttek az igények — elsősor­ban a szurkolók részéről —, de a csapat is látta, többre képes a kitűzött feladat meg­valósításánál. És ekkor egyet­len kisiklás elég volt ahhoz, hogy a gárda lelkileg össze­törjön. Mert, ha ez a „lelki defekt” nincs, akkor minden bizonnyal másképp történt volna, 1966-ban és 1967-ben a 10. helyen végzett az S. Kohász, A tavaly őszi szezon után pá­lya nélkül maradt a kék-fe­hér együttes. Elkövetkezett az alapozás időszaka... Három új fiúval indultak a küzdelmeknek. Szeberény-.1 a Bányagép SK-tól. Antal Somoskőújfaluról, Kékesi pe­dig Bagról került a csapathoz. A három újonc közül mind­három bevált... S ha játékuk nem is volt mindig sikeres, mégis — mindhárman — Igen eredményes fél évet tudhat­nak maguk mögött! Sok szak- • ember figyelmét felhívták magukra, ártól nem is beszél­ve, hogy a két tarjáni szélső (Antal és Kékesi), újonc lé­tére, a góllövőlistán Is az élre kerültek. Nagy szó ez, ha fi­gyelembe vesszük, hogy a két fiú a megyei bajnokságban. Illetve az NB Ill-ban szere­pelt korábban. Természetesen a kitűnő szereplés, a nagysze­rű kollektív munka eredmé­nye, amelyben a szakosztály­vezetésnek, és mind a 15 já­tékosnak (mindössze eny- nylen jutottak szóhoz a ta­vasz folyamán) egyaránt ré­szé van... Az első három forduló után öt ponttal a 3. helyen álltak, de csak azért, mert gólará­nyuk valamivel rosszabb volt. mint az előttük levőké. A VI. forduló után a Székesfe­hérvári MÁV még passzív NAPONTA KÉTSZER közvetíti az OLIMPIA eseményeit a televízió. KÜLÖNLEGES OTP hitelakciói Szeptember végéig történő TV-vásárlásnál, csak 10 % előleget kell fizetnie! elsajátíttatni, ami az elmúlt évekhez viszonyítva lényege­sen meggyorsította a csapat játékát. Kiválóan indító, jól beadó és jól fejelő játéko­sokkal rendelkezik a kohász csapat, és ez sokáig nagy előnyt jelentett az ellen­felekkel szemben. Pontosan addig, amíg — ritka balsze­rencseként egyszerre — a ket­tős fáradtság nem jelentke­zett a legtöbb labdarúgónál. Sokat feilődött az együttes taktikai téren és technikai­lag. az erős testi játék azon­ban jó néhány játékosnak nem ízlett, s ennek az volt a következménye, hogy ütközé­seknél rendre alulmaradtak az SKSE-labdarúgók. Gajger és Szalma, a két legjobb vé­dő nélkül játszott már ebben az évben a kohászcsapat, ők eltávoztak, a jobbik kaous- nak eltört a lába... A jelen­legi csapatban megvannak azok a képességek, amelyek bravúrok kivívására is képes­éé teszik őket. ehhez azonban még sok munkára, türelemre, edzésre van szükség. Az utol­só két mérkőzés nem sikerült, a rivális elütötte az SKSE-t az elsőségtől, a biztosnak vélt tavaszi bajnokságtól. A sport­ban furcsa dolgok is történ­hetnek, s ezúttal az SKSE-vel történtek is! De még nincs vége! A má­sodik félidő csak ezután kö­vetkezik. S amit az első „fél* idő” végén elvesztettek, a másodikban pótolni lehet. Küzdőszellem, akarat és játék kérdése az egész. N. J. Sorokban Á szécsényi és pásztói járásból ^Befejeződött a szécsényi lő­tér építése. A helyi termelő- szövetkezet és a tangazdaság fiataljai jelentős értékű tár­sadalmi munkát végeztek. * A Pajtás Kupa labdarúgó­bajnokságra a pásztói járás­ban hat csapat nevezett. A döntőkhöz közeledő küzde­lemsorozat nagy érdeklődést váltott ki, nem ritka a 100— 200 néző sem. * Filmszalagra rögzítik a szé­csényi járási spartakiád ver­senyszámainak döntőit. A mintegy 30 perces rövidfilmet a téli sportköri esték kereté­ben vetítik a járás községei­ben­tíj tornaterem épül Pász- tón. Az ősszel megkezdődő munkára mintegy hárommil­lió forintot fordítanak, A gimnázium udvarán épülő 12x24 méteres tornatermet jö­vőre adják át rendeltetésé­nek. * A Cserhát-völgyi „mini- községek” labdarúgó-bajnok­sága befejezéshez közeledik. Az első csoportban Garáb. a második csoportban Bokor áll az első helyen. Ebben a két kis községben még soha nem szerepelt labdarúgó-csapat bajnoki rendszerben. gólaránnyal (6:7) a mezőny második felében volt. attól kezdve azonban öt fordulóban 18:4-es gólarányt ért el, és 8 pontot szerzett. A XI. forduló után már szorosan az SKSE mögé nyomult fel, s nagysze­rű hajrával hódította el ellen­lábasától az első helyet. A veretlenség a 13. mérkő­zésig tartott. A Borsodi Bá­nyász törte meg azt a szód sorozatot, amelyet a Nemzeti Bajnokság II. osztályáig bezá­rólag egyetlen csapatnak sem sikerült addig megcsinálni. Azután az idény legfájdalma­sabb SKSE-veresége követke­zett a legnagyobb riválistól, a legfontosabb mérkőzésen, a lehető legrosszabbkor! Ami kohász-szempontból a leg­bosszantóbb, hazai pályán verte meg a bajnokjelölt sal­gótarjáni csapatot a Székes- fehérvári MÁV. Ha egy csapat a bajnokság „kapujában” és otthonában a legfontosabb mérkőzésen Ve­reséget szenved, ott baj van! Elfáradt bizony az SKSE, nem tudta bevetni azt a kis pluszt, ami éppen az ellenfél­nél még meg volt. S ez nagy tanulság lehet a jövőre, veze­tők és játékosok számára egyaránt. Az előbbiekből már kitűnt: jó csapat az SKSE, ezt fővá­rosi mérkőzésein nem is egy szakember megállapította, meggyőződhetett erről a gyér­számú hazai közönség is... Az edzőnek a négycsatáros já­tékrendszerben olyan új ele­meket sikerült játékosaival APRÓHIRDETÉSEK A Ganz-MAVA© al­kalmaz: esztergályos, marós, laka* to», hegesztő, öntő, kovács, szak* és betanított munkásokat. Továbbá férfi segéd­munkásokat. A vidék! szakmunkások részé­re díjmentes szállást biztosítunk. SZABAD SZOMBAT VAN. Jelentkezés személye­sen vagy írásban a vállalat, munkaerő-gaz­dálkodásán Budapest Vili,. Vajda Péter u. 10. Központi fekvésű ktUünéUő. nagymére­tű. kétszobás. régi ház mellékhelyiségek­kel 78 négyszögölön. 40 ezer készpénzért, vagy Ingatlancsere megegyezéssel eladó. Zagy vapálf alva. Cso­konai út 84. Becse Bu- dolíné. HIRDESSEN A NÖGRADBAN! Adás-vétel, csere esetén segítünk megoldani gond­jait. Lapunk hirde­tése mindig ered­ményes. Az. apróhirdetés lakossági díjsza­bása: Hétköznap 1, vasárnap 2 fo­rint szavanként. HIRDETESFEL- VETEL SALGÓ­TARJÁNBAN: NOgrád megyei Lapkiadó Vállalat. Petőfi u. l. Magyar Hirdető Vállalat salgótar­jáni kirendeltsége, Karancs u. 8. Budapesti szoba, konyhás lakásom el­cserélném balassa­gyarmatira. Érdeklőd­ni: Balassagyarmat. Mikszáth út 7. DlósjenOI Állami Szociális Foglalkozta­tó Otthon állandó al­kalmazásra felvesz asztalos szakmunkást. Eladó beépíthető cserépkályha Salgó­tarján, Martos Flóra Út 37. Godó. Beton- és Vasbeton­ipari Művek telepe (Vác Klárát dűlő i > azonnal belépésre fel­vesz autódaru, mar­koló dutra, forgóra­kodó-gépkezelőké: géplakatosokat, vala­mint szállító ás gyár lómunkakörbe sesid- munkásokat. csök­kentett munkaidővel Üzemi étkezést, mun­kásszállót biztosítunk Felvétel személyes ie- tentkezés esetén Beton- és Vasbeton­ipari Müvek Szentend­rei Gyára (Szenten«:"' Dózsa György út 84.'. azonnalt belépésre fel­vesz női dolgozóké t. mozalklapgyánó mv • kakörbe. csökkenté" munkaidővel. Felt ? ■ személyes leletük* :4z esetén. Munkásáéi Vöt és üzemi étkezési biz­tosítunk. Beton- ős Vasbeton: loan Müvek szent­endrei eyára (Szem- ettdre. Dózsa György út S4.) valamint » váci telepe (Vác. K-.s- rét dűlő l.i azonnal belépésre felvesz fér­fi segédmunkásokat. betonelemayártási munkakörbe. Mind­két heiven munkás­szállást és üzemi ét­kezést biztosítunk Felvétel mindkét he­lyen személye; ie- lentltezés esetén NŐGRÁD - 1968. július 24., szerdo §

Next

/
Thumbnails
Contents