Nógrád, 1968. június (24. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-02 / 128. szám
Vj hazából, őshazába... Az első világháború végén járt utoljára Szlovákiában, pedig onnan, Oszt- roluka környékéről származnak. Nem tudja, hogy ősei a hegyekből mikor ereszkedtek alá az Alföld peremére, de Vanyarcon ezt aligha tudja valaki. Régen a község is a jobbra eső dombon volt, később telepítették a völgybe. Miért, ezt nem kutatják. Pontosan oda tartoznak, ahol vannak. A szokásaik, s néha a mélyebbről fakadó sóvárgás az őshaza iránt — ez különbözteti meg őket a környékbeliektől. Ez ébredt fel Tuskán Jánosban is, amikor elhatározta, hogy útrakel. Lábadozott köny- nyebb sérüléséből, a lóharapásból. Nem az ő lova, hanem a szomszédjáé, a csődör harapta meg. Ab- rakoltak, gyanútlanul ballagott mellettük, akkor kapott az arcába. Botlik a nyelve a magyar kiejtésen, jobban áll a szlovákra. De Tuskánt szó nélkül is érteni. Korát cáfolva, tömzsi testével fürgén perdül, apró sárgás szeme megszűkül, felkapja kurtanyelű ostorát és nyelével csapkodja a veranda kövezetét. — Idehallgasson csak! Hálás vagyok annak a cudarnak a harapásért. — Az orvos eltiltott a munkától. Idő volt, mentem. Idehallgasson csak! Csuda érzés volt, gondolja meg, annyi év után... Leszállt Zólyomban az akkor még korán alkonyodó délutánban. Szédült a nagy forgatagban. Zólyom más város volt, amikor utoljára ott járt. Szelídebb, a házak is szerényebbek. Csák állt, és szívta magába a levegőt. De reggelig nem állhatott egy helyben. Elment az autóbusz-állomásra megkérdezni, megy-e valamilyen alkalmatosság Oszt- rolukára. Kiejtése ott is idegenkedett a szójárással. — Ott kit keres? — mordult rá egy olajos ruhás, motorzúgáshoz szokott ember. Tuskán még hangosabban vissza neki: — Brezanyi Györgyöt, az öregebbet... Mérges volt. Mit gondol ez, nem vagyok én a kiabáláshoz szokva, ' Velem tisztelettel beszélnek. Csak akkor enyhült meg, amikor az olajos ruhás karonfogta, egy indulásra kész kocsihoz vezette és beszólt a vezetőnek: — Magyarországról jött, tedd le Brezanyiélc háza előtt... Tuskán kihúzta magát, így bizony komám, nálunk ez a tisztesség. Már öreg este volt, amikor bezörgetett a kapun. A kerítés mögött kutya állta útját. Egy asszony káltott ki: — Ki az? — Vendég, Magyarországról — így vissza Tuskán. A hangja kemény volt, de szíve ellágyultan dobogott. Sok éve járt a házban. Az öreg fenyő még áll, de a ház elejét már megfiatalították. Az asszoy hátrált előtte, nem ismerte meg. Érdeklődött az öreg után. Mondták, hogy alszik. Akkor még él, villant fel benne az öröm. Brezanyi kék, kövér, fehércsikos dunna alatt aludt. Már megaszalta az élet. Felnyitotta szemét, hosszan nézte Tuskánt, feltápászkodott és felkiáltott: — Jankó, édes fim.., Az ott töltött idők emléke ellágyítja Tuskánt. Az ostorral is szelídebben hadonászik, de már újra va- nyarci, méregeti az övé és Brezanyi életét. — Idehallgasson csak! Ott szűkebben mérik az életei. Takarékosabban élnek. Idehallgasson! Ott reggel kicsapják a marhát a legelőre, este már semmi neki. Másként élünk mi... Már bemelegedett. Csapkod az ostorával, forog az udvaron, pereg a nyelve. Széles kört ír a karjával: — Nézze csak, hol élek! Nagy udvar, szemben nyári konyha, vaslemezes kamraajtó. A fészer alatt több télre való felaprított fa. Egy bejáróból kétfelé nyíló lakás. — Ketten vagyunk, anyával. Én mondom, még így nem éltem. Soha, soha, így nem éltem... Felnyitja a család történetét. Egy lány, egy fia már kiröppent. Nálunk szokás, hogy a lány gyerek a fiúhoz költözik. — Tudja mi az én vöm? Főszerelő a tsz-ben. — Megint üti a tornácot. — Mondtam neki: tanulj fiam, most tanulhatsz, és azt senki sem veheti el tőled. Iskolázott is — ellágyul az arca. — És két cdes unoSzobrász pácban ka, hogy egyem meg a szívüket. Jönnek. Apó, fagyit! Hát hogyne vennék. — Felkapja a fejét. — Van miből, én mondom, van miből .., Aztán a lányáról sem feledkezik meg. Annak a férje kéményseprő. — Öt falu a gondja. Ez a munka nagyon fontos, kérem! Ö hivatalos személy... Ezek velük éltek és kérték Tuskánt, írassa rájuk a ház egyik részét. Az öreg megtagadta, azt mondja azért, mert a fiatalok gyerektelenek. Dicséri a menyecskét, hogy különben szép, derék, egészséges. Nem íratta rájuk a házat. — Építsenek maguknak. Most aki akar, építhet. Pont ők ne építsenek? Fel is építették. Ha látná azt a házat, a berendezést... A kastély sem volt különb ... Az udvaron nyugtalankodnak az abrakoló lovak. Tuskán csillapítja őket. Aztán mondja: mennie kell, várják a majorban, szükséges a fuvar. Összekapja magát. — Idehallgasson csak! Az idén még kimegyek Oszt- rolükára. Tudja, szeretem őket. Ha egyszer megmutathatnám nekik ezt a mi környékünket... Az öregnek, Brezanyinak. Tudja, nem dicsekvésből, de... Vakarja a tarkóját, hunyorít és sziszeg a fogai között, mert csiklandozza a gondolat... Bobál Gyula COLA Amikor elolvastam a hirt az újságban, nem akartam hinni a szememnek. Amikor még- egyszer elolvastam, kénytelen voltam elhinni. Amikor pedig el kellett hinnem, úgy éreztem magam, mintha fejberúgott volna egy szódás ló. A hír villámcsapásként ért engem, sőt talán az egész magyar közvéleményt. Döbbenetes és elképesztő hír volt, egyike az utóbbi évek leghajmeresztőbb bejelentéseinek. Azt hiszem sejti is már a kedves Olvasó, miről van szó. Igen, arról a hírről, amely röviden így szól: Magyarországon Coca-Colát fognak gyártaCoca-Cola Magyarországon? Igaz lehet ez? Ha álmodom, szép álom-e ez, vagy lázálom? Bevallom, a legnagyobb zavarban vagyok, hogy értékeljem ezt a korszakos eseményt. Kétségeimet fokozza, ha felötlik bennem, miként reagálnak erre a hírre különböző vérmérsékletű honfitársaim. Hogyan? — mondja majd az egyik — Coca-Colát fogunk gyártani? Coca-Cola a szocializmusban? Eladjuk a jövőnket a monopolkapitalista Hogyan? — mondja majd a italmágnásoknak? Hát, nem, másik — Coca-Colát fogunk mondták, írták, idézték, sza- mirtani? Ügy szóval végre .... ... ... , ezek is belátják, hogy nem leváltak az ötvenes evekben ele- hetünk meg az ö világszínvo- get, hogy a Coca-Cola az im- nálú cuccaik nélkül. Hát igen, perializmus szimbóluma, a már hamarabb kellett volna. Wall Street fegyvere a dolgo- Emberi jogokról beszéltek itt , " ... ahol meg egy üveg Coca-Colat 20 nép elkabitasaban. Nem, sem lehetett inni? Kíváncsi és százszor is nem, én nem vagyok, mi késztette őket erre iszom az osztályellenség hit- az elhatározásra? Állítólag vány, mérgezett Coca-Colájá- Johnson behívatta a magyar bál, egy kortyot sem! Inkább ügyvivőt, és azt mondta neki, lehúzok két üveg népi demok- ha nem csinálnak Coca-Colát, ratikus málnaízű bambit, de akkor az ENSZ elé viszi az nem hátrálok meg a nemzet- ügyet. Persze erre az begyül- közi burzsoázia nyomása előtt! ladt, nem akart nemzetközi Mindenkinek van témája... botrányt... Hát ezért csinálták! * Ennyi zavarba ejtő vélemény meghallgatása után megkérdezem egy okos, józan barátomat, hogyan vélekedjem a Coca-Cola gyártással előálló új bel- és külpolitikai helyzetről. Jó-e ez a dolog a Coca- Colával, vagy rossz? Kicsit gondolkodott, majd így felelt: — Attól függ... Ha hideg lesz, ha rendesen jegelik, akkor jó lesz, ha nem, akkor rossz —> novo *— im Sémiét- X KOpASZ OROSZLÁNBAN 17. — Régóta nem zavartam — mondta a „Páter” — és resebb, ragyogó szőkeségű, szép Jana ott állt, alig egy lépés- arcú, arányos termetű leány nyíre tőle, tetőtől talpig felöl- állott előtte. Arcát árnyalat- tözve, kezében pisztollyal, nyi krómpúder fedte, szeme — legközelebb le is löfelett haragosan ívelődtek vöm — mondta. — Ezt az mélem évekig maga felé sem szemöldökei a halántéka felé. ügyet pedig még holnap reg- kell néznem. Ügy döntöttünk Hosszú szempillái karomfe- gél jelentem a parancsnoksá- azonban, hogy arany életének kete szem fölé vontak kékes gon. véget vetünk és eggyel növel- árnyékot. Orra egyenes, még- Schirmbaum megszégyenüljük a házas emberek számát, is egy kissé ívelt, fitos volt, ten tántorgott ágyához. Csak Tudom, hogy a -bécsi, a olyan, amilyet a férfiak any- úgy, pongyoláját le sem dobmüncheni és a hannoveri nyira szeretnek. Schirmbaum va, — yégigvetette magát a nyilvános házakban most most szinte didergett a gyö- heverőn. Karját arca alá tet- gyászlobogót tűznek a piros nyörűségtől, hogy egy ilyen te és nyitott szemmel meredt lámpa mellé, dehát ilyen az csinos és kívánatos novellák- a semmibe, élet, kiházasítom magát, ked- hat egy fedél alatt. Másnap reggel zúgó fejjel vés barátom. Ügy látszik, Jana felismer- ébredt. — Legalábbis papíron — te, hogy Rudolf nem éppen a A konyhából egy kedves és mondta Jana. — Ez a szerel- beosztott szemével méregeti vidám bajor dalocskát hallott, műnk már évek óta tart, de „parancsnokát”. Jana tett-vett ott, készítette most tudtam ideutazni Kana- — Ha azt hiszi, hogy mi a reggelit. Schirmbaum észre dából és ezért esküszünk meg itt ketten mosit véget nem érő sem vette, hogy az asszonyosak ezen a héten. Majd be- turbékolásba kezdünk, akkor nál, amikor érkezett, egy kis mutat az alkalmazottainak, nagyon súlyosan téved. Ügy bőrönd is lehetett. Másképp néhányszor körbesétálunk a tájékoztattak, hogy a lakásá- honnan kerítette volna elő ház előtt a kertben. hogy hoz — bocsánat, az ottho- ezt a kis kartonruhát: ragyo- mindenki lássa, együvé tartó- nunkhoz — személyzeti szó- góan keményített, rövidke, zunk, férj és feleség va- ba is tartozik. Az á helyiség habkönnyű költeményt, gyünk, szerelmesek. Ebben a az előszobából nyílik, így mó- Schirmbaum borotválkozáslakásban azonban nem házas- dóm van arra, hogy ha szűk- hoz látott, majd fürdött és párként élünk majd, hanem ségét látom, anélkül, hogy er- felöltözött, úgy, mint a parancsnok a rő1 magának szóljak, feltűnés Arra készült, hogy amikor beosztottjával. nélkül elhagyjam a lakást, találkozik Janával, szemreháAbba a szobába maga csak az nyást tesz neki. — Ebből is láthatja —■ nevetett nyerítve a „Páter”, — én engedélyemmel NÓGRÁD - 1968. június 2., vasárnap léphet. De Janával nem lehetett hogy az élet nem fenékig tej- Ifekszem n,e™ ^ „ ^vart Vfzekedni Most egyetlen lófel, mindennek van egy jó és foam 32 Stehen. Elvárom, farokba fogta össze hosszú ’ _ oldala hogy maga 18 tapintatos lesz szőke hajat, arcan a kikéés nem féltékeny, mert man- szítőszerek árnyalata sem — Nem értem tétovázott dánom sem kell, hogy hu- volt látható. Üde volt, tiszta Schirmbaum. Hát melyi- SZOnegy éves koromig nem és illatos, végtelenül szép és künk a parancsnok.' arra a pillanatra vártam, végtelenül távoli. — Természetesen Jana. hogy majd az ODESSZA ma- — Ugye meg kell szoknunk, Csend szakadt rájuk és még gához ad feleségül. hogy tegezzük egymást — mielőtt a beszélgetés újra Schirmbaum zavarodottan kérdezte Rudolftól. — Jobb kezdődött volna, a „Páter” mutatta meg a fürdőszobát, az ilyet azonnal elkezdeni, felállt és elbúcsúzott. azután ellenőrizte, hogy a Így könnyebben válunk bará— Mennem kell, — nevetett cselédszoba ajtajában ott-e a tokká is, és ha tegezzük egynyerítve Láthatóan elégedett kulcs. A fürdőszobából víz- mást és barátok vagyunk, volt. — Magának már szerez- csobogás hallatszott. Hirtelen akkor eszünkbe sem jut az, tem, most magamnak veszek valamiféle féktelen indulat- hogy az egyikünk fiú, és a egy feleséget. nak engedve, elszántan lépett másikunk leány. Gyere regg'eAmikor elment és ketten a fürdőszoba ajtajához. liznd. maradtak, Schirmbaum ala- — Sok a duma — szitkozó-.. Schirmbaum esetlen med- posabban szemügyre vette Ja- dott a foga között és íélrerán- vének érezte magát a fiatal, (iát. Húszévesnél alig idő- tóttá az ajtót. tündöklőén szép leány mellett. óvatosan ereszkedett le a székre a megterített asztal mellé. — Tudod... én egyszerű őrkatona voltam.., — Jana letette a kést, amellyel éppen vajat kent a pirítősra. — Az élettörténeted, drágám, nem érdekel. — És a neved? Csak nem mutathatlak be úgy; Jana Kanadából? I — Nem. Mondjuk mutass be mint Jana... Ottlik-ot. Ez egy jó név. Az emberek gyorsan elfelejtik. És ez a célunk, hiszen én holnaptól már Frau Schirmbaum leszek. A barátainknak pedig Jana. Felöltöztek, s elindultak az üzlet felé. Jana Schirmbaum- ba karolt, szorosan hozzátapadt és ábrándos pillantással figyelte arcának minden rezdülését. A kapu alatt a ház- mestemével találkoztak, akinek Schirmbaum azonnal bemutatta a „menyasszonyát”. — Óh, milyen csoda szép... milyen drága, hol tett szert Schirmbaum úr egy ilyen, gyöngyszemre? Engem irigyeljen asszonyom — csicseregte Jana —, hogy fiatal lány létemre kiérdemeltem egy ilyen érett, komoly férfi őszinte vonzalmát. A bejárati ajtó mellett a házmesteimé lakása nyűott. Jana beleszagolt a levegőbe és így szólt a házmesternél hez: — Jaj asszonyom... micsoda illatokat áraszt a maga konyhája? Képzelem, milyen finom ebédet főz? Azt hiszem, a férje elámul, amikor hazatér és ilyen csodás illatok fogadják. A házmestemé — mint a katonaló, ha indulót hall — azonnal toporogni kezdett, fülig szaladt a szája és megragadta Jana karját. — Jöjjön kisasszonykám, nézze meg a lakásomat... és a konyhámat... Tudja, mit főzök ebédre? Húspogácsát krumplival, majonézzel és kis zöldborsót is csinálok hozzá. (Folytatjuk)
