Nógrád, 1968. június (24. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-05 / 130. szám
A felnőtt nem megöregedett gyermek! A mizserfai példa országnak szóló Fel lehetne tenni a kérdést, vizsgát — csoportos íelkészü- bölná: a felnőttoktatást vajon ez a vizsga kinek . az léssel. népművelés módszereivel ünnepe? A tanároké, Szabó Béláé, Szomszéd Zoltáné, SiS ami még nagyon lényeges: a a felnőttek felől közelítette, ezért bizonyulhatott „felnőtt’ mon Eleméré, Koós Istváné, a művelődési ház, a Szemléltetésében, vagy a tanítványoké, a 16 “SETostJy 'Ss£ ..felnőttségében” annyira von- felnőtté, akik most szerzik eS- ZÓ Volt> hogy a 16 ”ta‘ meg ezen a vizsgán az általa- icözök_kel készítették fel a nul°” kozül többen méS az nos iskola VIII. osztályának vizseár. ™ _mbereket A nén áldozattal járó műelvégzését igazoló bizonyítvá- műyglési a vizsga- szakcserékre is hajlandóak nyukat? A valasz nem igen „,.edmenyek tagsága szerint 7“’ hét szabados: ez a vizsga az Ember ünnepe. kitűnően beváltak, érdekfeki sem kérte őket az iskola elvégzésére. szítőek voltak az előadássoro- Az egykori ábécés könyvben zatok, filmvetítések, a magnó, Természetesen Kiss János, betűzgettük: úr, ír... és igye- s ^ egyéb lehetőségek. Rebka János, Kaposi József, keztenk helyükre tenni a fo- álljunk meg néhány Kajzinger József, Sándor Pál, galmakat. A tanar tanít, a ta- bm mee nenany Huszár Imre és a többiek nulo tanul. Így szimpla adas- szora- eredményes vizsgája az emvetel lenne az egesz, a civili- Rousseau mondotta egyszer, bőrségnek is vizsgája. Mizserzácio mechanizmusának pri- hogy a gyermek nem a fél- fán közös emberi ügyről volt mitív része. A tanulás, a kul- nőtt kicsinyített mása. Szabó ^zó, olyan folyamatról, amely- túra ügye azonban sokkal sző- Béla így alakította át a mon- bein valamilyen fokon szinte vevényesebb, emberibb ügy. dást: a felnőtt nem megöre- mindenki részt vett. A 16 És ha a tanuló felnőtt? Nos, gedett gyermek! S ez nemcsak dolgozó ember közül többsé- úgy még inkább az. Szabó Bé- szellemes, hanem rendkívül gjjk 90—1 on mázsa szén „kido- lával, a megyei József Attila fontos megállapítás is a fel- bása” után ült a bányászszál- művelődési ház főelőadójával nőttoktatás módszertanának lei- já$ klubjának fehér asztalai e mizserfai vizsga szünetében dolgozásakor, s a gyakorlat mellé. A vizsga után ismét erről beszélgetünk. Meg arról, szamara is figyelmeztető. Mi- mondogatják: érdemes volt. mit igazol a mizserfai példa? ért állóvíz — nagyon is mozS egyáltalán: miért példa? dulatlan tócsa! — például A példa valamennyiünknek Mert az! Szabó Béla tanúimé- Nógrádban is a dolgozók is- szól. Megbízható, közös él- nyát a mizserfai felnőttek kólája? Mi táplálja iránta, ményben van része a tanuló példájáról, hivatalosabban, az vagy vele szemben az érdekte- embernek, s a közös élmény, egyéni tanulást segítő ismeret- lenséget? Olyan jól állunk is- a közös gondolkodásmód is terjesztő sorozat módszertana- kólái végzettség dolgában, jelent magasabb szinten kőiről és eredményességéről az hogy ezt a közönyt akárcsak lektív érzésvilágot. Ezért kö- Országos Pedagógiai Intézet, a többé-kevésbé is jogosnak fo- zös ügye az embernek a ta- SZOT és a Népművelési Inté- gadhassuk el? Nem! Riasztó nulás. Aki új módszerekkel, zet illetékes osztálya is figye- megyei statisztikák vallanak jól szolgálja, nemcsak dicsélemre méltónak találja, s a ennek ellenkezőjéről. Miért retet, elsősorban a példa kö- közeljövőben meg is jelenteti gyengült meg a vonzás? vetését érdemli! a módszer országos méretű el- A bonyolult kérdéscsoport- T. E. terjesztése érdekében. A pél- ból Szabó Béla két dologra da tehát országnak szól. hívja fel a figyelmet. Tény, , hegy akinek leginkább szükséNográd megyenek is! Miről is van szó? ge volt rá, már megszerezte a szükséges iskolai végzettséget. Meggyőző munkánk során ez- Azt mondotta egy alkalom- után már jelentős részben csak mai Kádár János, hogy a szer- az öntudatra apellálhatunk, vezett oktatásnak más formái Meglehetősein „riasztónak” tű- is lehetnek az iskolai forrná- nik azonban sokak számára az kon kívül. A mizserfai dől- iskolásdi is, az iskolai kömye- gozók, részben a bányászszál- zet, az iskolás számonkérés, és lás lakói ezt kétéves „kísérlet” a többi. során bizonyították be. VII. A mizserfai tanfolyam ép- VIII. osztályból tettek egyéni pen ezt szándékozott kiküszöSsinhnzi esték Dandin György, avagy: Duda Gy un Hogy M öli ere ma is élő, ele- mét műsorára tűzte a művet, ven hatású színpadi szerző, — A darab rendezői feladatát háromszáz esztendő múltán, — ez alkalommal a fiatal Iglódi annak titka azoknak a hely- István látta eü, akit eddig zeteknek és típusoknak a hite- filmszerepekből ismertünk, lességében rejlik, amelyeket Vizsgarendezése azt igazolja, ábrázol. A képmutató, a fős- hogy nemcsak tehetséges szí- vény, a nagyravágyó alakja nesz, de rendeződ készségeiben koroktól független, azonos jel- is sok értékes tulajdonsággal lemzőket hordozó, s Moliére bíró. Igaz, Moliere-nek kevés utolérhetetlen mestere e jel- rendezői támasztékra van igé- lernzők klasszikus érvényű nye; műved önmagukat játsz- megragadásámak és tükrözésé- szák, az előadás egészséges, nek. élénken lüktető tempója, az Mindezek érzékletesen iga- együttes összefogott, egyensú zoiódnak abban a komédiái á- lyi állapotba helyezett koméban is, amelyet Dandin György diázásia Iglódi érdeme, néven tartunk számon műved A Dandin György címsze- sorában. Az „uborkafára” ki- repében a sokoldalú Simon vánkozó, úrhatnám paraszt Gézát élveztük. Alkatilag és alakja megcsúfoltatásában, benső átélésben egyaránt kitragikomikus jelenség, de ön- tűnőt nyújtott. Felesége, An- maga primitív hiúságából vá- gyalka alakjában rokonszen- lik azzá. ezért nem szánjuk vés jelenség, a finoman pikáns sorsát. Hogy mennyire élő, Jablonkai Mária. A Lükeházy mindenhol fellelhető típussal [lázaspárt megszemélyesítő találkozunk személyében, an- Czéh Gitta és Erős Pál pom- nak legjobb bizonysága, hogy pás karikírozó készséget csil- a darabot néhány évtizeddel logtattak az előadásban. A korábban Duda Gyuri címmel, temperamentumos Mátyás magyarított változatban ját- Emmi a furfangos szobalány szották színpadjaink — ha alakjában aratott megérdemelt nem csalódom, a darabot sikert, méltó partnerének bi- most, újólag műsorra tűző Ál- zonyult Csikasz, a kétbalke- lariii Déryné Színház is. A zes szolga szerepében Somody Dandin Györggyel, — ha úgy Kálmán. Elegánsan oldotta tetszik: a Duda Gyurival meg feladatát Dandin ellenpó- egyébkénit szinte vérrokonság lusának megtestesítője, Ken mutatható ki hazai tájainkon deffy Gyula, s rászolgált a fi- is — högv csak a Kamyónéra, gy elmünkre kis szerepében vagy a Kocsonya Mihály há- Kovács István is. zasságára utaljak. Ilyen ala- Az előadás mutatós és cél- pon a Dandin György. Illyés szerű díszletét Csányi Árpád, Gyula ragyogó fordításában színpompás jelmezeit Rimanó- egyaránt francia és egyaránt czy Yvonne tervezte, — mindmagyar típus hordozója, s ketten méltán részesei a jóokos gondolat kivételére vál- ízű produkció, az együttes si- laíkozott a színház, midőn herének, több mint egy évtized után is- (barna.) NÓGRÁD - 1968. június 5., szerda Javítják az óvodai munkát Az óvodai munka megjavítására mozgalmat indítottak a pásztói járásban. A szakfelügyelők rendszeresen felkeresik az intézeteket, konzultatív tanácskozásokat tartanak a személyzettel. A járás egyik legnépesebb óvodájában, a kallóiban, már három esetben tartott ellenőrzést a szakfelügyelő, és tárgyalt a nevelési és gazdálkodási feladatokról. Ezen kívül nagy figyelmet fordítottak Palotáson, Egyházasdengelegen, és Va- nyarcon az óvodai munka támogatására. Mint arról a szülők nyilatkoztak, az óvodák munkája javult. A járási szervek most a hasznosi új óvoda létrehozására fordítanak nagy gondot. Megtört a jég ítéletek gyorsított eljárással A gyorsított eljárásról szóló jogszabály lehetővé teszi, hogy ittas gépjárművezetőket is három nap alatt a bíróság elé állítsanak. Eddig főként azért nem került erre sor, mert a rendőri és az igazságügyi szervek attól tartottak, hogy nem érkezik meg elég gyorsan Budapestről, az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Technikai Laboratóriumából a véralkohol-vizsgálat eredménye. A fővárosi laboratórium különben megtalálta a módját annak, hogy igen hamar közölje az eredményt; erre a rendőrség gép- távíró-hálózatát használtaA balassagyarmati járásbíróság két ügyben hozott jogerős ítéletet. Mindkét ittas gépjárművezetőt a rendőrség érte tetten, majd állította elő vérvételre. Rostás István, a Magyar- nándori Állami Gazdaság segédmunkása motorkerékpárt vezetett alkoholos befolyásoltság alatt. Ezzel nemcsak a maga. de pótutasa életét is veszélyeztette. Öt egyhavi keresetének megfelelő összegű, ezemégyszáz forintos pénz- büntetésre ítélte a bíróság. Varga Ferenc nagybátonyi villanyszerelő szeszes ital hatása alatt négy személyt szállított Pobjeda személygépkocsiján. Varga ekkor még csak motorkerékpárra érvényes gépjárművezetői igazolványnyal rendelkezett. Öt a balassagyarmati járásbíróság hathónapi javító-nevelő munkára ítélte tízszázalékos bércsökkentés mellett; mellékbüntetésként pedig egy évre eltiltotta a gépjárművezetéstől. Lám, megtört — képletesen szólva — az országúti jég- Reméljük, mind a rendőri, mind az igazságügyi szervek ezután még gyakrabban vonják felelősségre gyorsított eljárással azokat, . akik alko- holmámorban teszik kockára mások egészségét, életét. Az is valami... Utazik a skót a vonaton. Úti társai csodálkozva figyelik, hogy minden jelentősebb állomáson leszáll és sietve új jegyet vált. — Miért nem vette meg a jegyet egészen hazáig? — kérdezik tőle. — Kérem, most jövök a klinikáról — mondja — és őszintén közölték velem az orvosok, hogy életben maradásom bizonytalan. Hát legalább a jegyem ne menjen kárbaUtánuk ment a vendég Hétszáz dupla naponta — „Bizományba" is sokat főznek Őszintén megvallva: ami- — Többen dolgozunk a kor a salgótarjáni régi Cse- pultnál, mint „odaát” ...Ese- mege megszűnt, s megnyílt ténként, amikor nagyobb ve- az új — a törzsvendégek kö- vő-hullám érkezik, ketten, zül sokan kicsit sajnáltuk azt hárman. a régi, korszerűtlen, túlzsú- — Mi a személyes tapaszfolt helyet. A Csemege ak- talata a régi vevőkről? kor is, azelőtt is nagy for- — Szinte egytől-egyig utágalmat bonyolított le egye- nunk jöttek ide, az új helyéül a feketekávé főzésével. A re. Arcról, szokásaikról úgy- törzs-kávézók az új helyen ‘szólván mindegyiket ismer- idegenkedve — kicsit kaján- jük, így azt is tudjuk, hogy kodva, vajon meddig bírják nem lettek hűtlenek hozmég? — fogadták az újítást; zánk... a külön tálcán, tejjel variált kávéfőzést-kiszolgálást. Mostanára bebizonyosodott, ^ova íúr kávézni az uj helyen nem lett rosz- szabb a dupla minősége (pillanatnyilag a Csemegében és a Karaites Szálló presszójában főzik a legjobb kávét!), és a különleges kiszolgálást (tálcát, tejet) megőriznie az új üzletnek. De megőrizte. megtartotta a régi vevőkörét is. A kávé — kis túlzással — sokaknak létfontosságú cikk. nem csupán szokás dolga, nagy szerepet játszik benne a bizalom is. Erről mi a véleménye a kávéfőzőnőnek? — A kávéfőzés olyan, mint az órajavítás... Pontos és TiZTy'ii’n mindig ugyanolyan megbízható munkát követel. Az új helyen tovább bővült a Csemege-kávét ivók tábora. Naponta rendszeresen — Naponta átlagosan 700 mintegy 100—140 duplát duplát isznak meg a kedves főznek ,,bizományba”, azaz a vendégek — mondja a Cse- közeli hivatalok, üzletek és mege kávéfőzőnője. a Pécskő Áruház dolgozói— Milyen nehézségeket nak. A kávét nagy tálcákon okozott a „tálcás-rendszer” szállítják a megrendelőknek, megtartása? (pl) Mindenkit hír Bánk A Dunakanyar Intéző Bizottság az idén is folytatja a bán- ki tó környékének fejlesztését, hogy az kedves , -rándulóhe- lye legyen a Nógrád megyeieknek, és mindenki másnak A bizottság mellett jelentős áldozatot vállalt magára a községi tanács, a földművesszövetkezet, és a felsöpetényi ásványbánya is. Rendezik a tó környékét, új kisvendéglőt, sőt bányászüdülőt is létesítenek Bánkon. Az Országos Talajjavító és Talajvédelmi Vállalat dolgozói végzik az partépítő munkát. Négyszáz méter hosszúságban csatornát is létesítenek, duzzasztó és leeresztő zsilippel együtt. Képünkön: kövezik a tó partját Átadás előtt az új kisvendéglő. A községi tanács községfejlesztési alapból egymillió forintot biztosított a terasszal ellátott kisvendéglő építésére, amit a tanácstól a földműves- szövetkezet vesz majd át üzemeltetésre Befejezés előtt a bányászüdülő építése is. Az üdülő elöft most kuíat fúrnak, hogy biztosítsák az egészséges vizet az üdülők számára Koppány György felvételei.