Nógrád, 1968. május (24. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-12 / 110. szám

.1 Kalló István Kürti András JKtqaati a r A szénvei megrakott autó a járda mellé állt. Két férfi mászott ki a vezető mellől. Egyikük — rongyos atléta tri­kóban. kezében papírok zizeg­tek — megnézte a háztáblát s visszaszólt a másiknak, egy kockás-ingűnek: — Ez az... — és bement a kapun. — Gyere hátrább egy ki­csit! — mondta a kockás a so­főrnek s mikor a kocsi elérte a kapu vonalát: — Állj! — úvotíötte. Fenn, a szén tete­jén, harmadik ember üldögélt. Piros svájci sapkáját egészen szemöldökéig lehúzta. Lustán kelletlenül segített leengedni a plató hátsó oldalát. Mikor a trikós egy öregasszony kísé­retében visszatért az utcára, előkészítette a mérleget a ra­kodáshoz. Kirúgdalta a szén- darabokat alóla, ide-oda rán­gatta, hogy jobban feküdjön, aztán vedlett kosarat dobott rá. lecsapta a támasztékot, — a mérleg nyelve megbillent. — Idenézzen, mama! — mondta a trikós — Kitárázzuk a mázsát... A piros-sapkás néhány anya­csavart vett elő nadrágzsebé­ből s a mérlegtányérba rakta. A nyelvek hintázni kezdtek. — Van játéka, mi? — foly­tatta a trikós és a papírokba pézétt: — Két mázsa jár ma­gának; tíz kosár, mert egybe hetven kilót szedünk... — Mennyit? — kérdezte az öregasszony, füléhez emelve kagylóvá formált tenyerét. — Hetvenet! — kiáltott fe­léhajolva a trikós. — Süket a nyanya, mint a nagyágyú... — kacsintott a kockásra. Közben a piros-sapkás, el­nyomva egy ásítást, munkához látott. A súlytartóra csak egy öt és két félkilóst tett, aztán gyorsan kézbe kapta a lapátot és pillanatok alatt telehányta a kosarat. — Szóval, értettük egymást, mama? — szólt megint a tri­kós. — Tíz kosár lesz... Szá­molja! — Zsebbe gyűrte a szállítólevelet, markába kö­pött, hátára rántotta a tele kosarat és kissé meghajolva elindult a kapu felé. Az öregasszony riadtan pis­logott ide-oda: az autóról az emberekre, az emberekről a mérlegre, aztán megint az em­berekre. Feszülten figyelte. mit beszélnek, mindent meg akart érteni. Mikor a trikós az eisö ko­sárral belépett a kapun, této­ván utána lépett, de ész be lat- poüt, köténye zsebéből papírt és ceruzát vett elő, körülmé­nyesen ikszet rajzolt rá s már csak arra ügyelt, hogy el ne tévessze ikszeit: — ket-tő.., há-rom.. . Az emberek gyorsan dolgoz­tak. Pengett a vaslapát, nyö- szörgött a vesszökosár; szinte futottak a teher alatt. Izmuk táncolt az erőlködéstől, veríté­kük csíkokat húzott szénporos homlokukon. Alig múlt el negyedóra. — Tíz kosár, hét mázsa... — állt az öregasszony elé a trikós és nyújtotta a szállító- levelet. — Itt írja alá, mama! — Igen... Mindjárt... — Gyorsan, utánaszámolta iksze­it. — Tíz. .. — és nagy ákom- bákomokkal a papírra erölköd- te nevét. Üres kosarát lóbázva ekkor jött ki a kapun a kockásingű. — Végeztünk, mama! — ki­áltotta. — Jól hajtottunk, ugye? Az öregasszony bólogatott a egyre csak azt hajtogatta: — Hálistennek. kedves fia­im. .. — aztán köténye alá nyúlt s egy tízforintost húzott elő. — Ezt tegyék el... — mondta. — Többet, sajnos nem tudok... — s a trikós fe­lé nyújtotta a pénzt. — Menjen már, mama! — ugrott közbe a kockás, hatal­mas, lapát-tenyerével lenyom­va az öregasszony vékony kar­ját. — Mit akar?! Kapunk mi eleget... Nem kell nekünk a magáé!... — aztán óvatosan megfogta csontos vállát, meg­fordította s betuszkohta az ud­varba. Még a kaput is behúz­ta mögötte. Egy pillanatra megmereved­tek a többiek. A megrökö­nyödéstől megkezdett mozdu­latuk is befejezetlen maradt. Először a piros-sapkás tért magához. A szénre dobta a lapáitot és leugrott a platóról: — Meghülyültél?! — Mit játszod meg magad?! — támadt rá a trikós is — Mi vagy te? — Mennyit akart adni? — szólt ki a sofőr a fülkéből. — Csak egy tízest... — dünnyögött a kockás és meg­vonta a vállát. — Tíz forint neked nem pénz?! — kiáltott a trikós — Mért nem engedted, hogy el­vegyem? — Mit akartok? — gyúlt pi­rosra a kockás. — Nektek semmi sem elég?!... — Kuss! Elég legyen!... — csattant a trikós és egy gyors mozdulattal elkapta a kockás mellén az inget — Ha még egyszer ilyet csinálsz, mehetsz a francba! Nem dolgozunk veled, érted? A kockásingű védekezésre készen kapta fel a kezét, de a trikós nem ütötte meg. Pár pillanatig még szemtől szem­be álltak, egymással, aztán a kockás lehajtotta a fejét. A fal mellé hátrált, izzadó te­nyerét végigcsúsztatta a szem­csés felületen, nagyot sóhajtott s imbolygó léptekkel a kocsi­hoz ment. Szó nélkül bújt be a sofőr mellé. A nyomában ballagó trikós előtt nyitva hagyta az ajtót. S zigorú titoktartás mel­lett, de széleskörűen, a tudomány és a technika minden hoz­záférhető vívmányát felhasz­nálva, már második hete folyt a nyomozás az üzemben. A vezetőség nem kérte sem a rendőrség, sem az ügyészség, semmilyen külső hatóság bea­vatkozását, ez az ő ügyük, va­gyis az üzem dolgozói közül kerülhetett ki a gazfickó, ne­kik kell hurokra keríteniök, ezt követeli a vállalat becsü­lete! A nyomozás irányítását és gyakorlati szeívezését, ellenőr­zését az igazgató, Gorgolák kartárs személyesen tartotta a kezében, az ő íróasztalán futot­tak össze a szálait. Gorgolák kartárs példamu­tatóan viselkedett e nehéz na­pokban, minden vállalati ügyet a nyomozás sikerének rendelt alá, szívét-lelkét adta ebbe a munkába. Jóformán csak ideg­nyugtatókkal táplálkozott, nyolc kilót fogyott, két hét óta ki sem tette a lábát az üzem­ből, hogy kéznél legyen min­dig, folyamatosan egyeztesse, értékelje a beérkező adatokat és ha szükséges, új intézkedé­seket foganatosíthasson. A fe­lesége a tartós távolmaradás miatt el is hagyta, mert azt hitte, hogy szeretőt tart, pedig inspekciót tartott. Gorgolák kartárs példáján fellelkesülve hasonló áldozat- készséggel és odaadással szol­gálta a nyomozás szent ügyét az üzem többi, vezető beosztá­sú munkatársa is. A munkaügyi osztály dolgo­zói például tüzetesen átvizs­gáltak minden egyes személyi lapot és egyéb okmányt, kü­lönös tekintettel a büntetett előéletűekre. Továbbá tíz évre visszamenőleg tanulmányozták Pataki József: Hegyvidéki táj a fegyelmi és egyéb jegyző­könyveket, hátha valami tám­pontot találnak. E mlítést érdemel, hogy a kereskedelmi osz­tály vezetője sok utánjárással és ke­mény valutáért soron kívül egy hazugságjelző készüléket importált, a nyomozás megfe­lelő szakaszában ennek igen­csak nagy hasznát vehetik, előreláthatóan. Az ilyen és az ehhez ha­sonló célszerű intézkedésekkel egyidejűleg az üzem vezérka­rának tagjai minden szabad percüket a dolgozók körében töltötték. Figyeltek, hallgató­iak. Lajstromba vették mind­azokat. akik e napokban na­gyon feltűnően, nagyon pasz- szívan. vagy nagyon átlagosan viselkedtek. A nyomozásra fordított hi­hetetlen erőfeszítések miatt természetesen bizonyos fokig háttérbe szorultak a termelési problémák. Mindent egybevet­ve pontosan nem lehetett meg­állapítani, hogy e két hét alatt mekkora kár érte a vállalatot, mert az adminisztráció leg­jobb erői is a nyomozással voltak elfoglalva. A veszteség azonban eltör­pült a történelmi jelentőségű erkölcsi győzelem mellett. A tizennegyedik napon ugyanis a főtechnológus egy alacsony, középkorú, kékköpenyes mű­szerészt állított Gorgolák igaz­gató színe elé. — Tessék, itt van, 6 volt az, beismerte! A nehéz küzdelemben ki­vívott diadal tiszta öröme ragyogott fel az igazgató fáradt, meg­gyötört arcán. íme, a sok ál­matlan éjszaka, a sok gond és veríték nem volt hiábavalói Tigrismosollyal mérte végig a tettest. — Tehát maga írta be ax újságnak, hogy nálunk a tu- solóban egy csap féléve nem működik? Kalkó István Minden beszélgetést fizetek — HALLO. MAGA AZ Er­vin? Mit gondol, kivel beszél? Sejtettem, hogy egy év után feledésbe megy a hangom. Utoljára a repülőtérről hív­tam, álmából ébresztettem fel, maga makogott valamit, az­tán bontott a vonal. Igen, persze, hogy én vagyok. Ne tréfáljon, nincs idegen ak­centusom! Hogyan is volna, hiszen Bélával mindig ma­gyarul beszélgettem. Ö csak egy hónap múlva jön utá­nam Higgye el, magam is utálom azokat, akik úgy tesz­nek. mintha elfelejtkeztek volna az anyanyelvűkről? Utam? Semmi izgalom. Ezek a modern gépek kényelmesek, észre sem vettük, s máris há­tunk mögött hagytuk az óceánt. Három napja vagyok itthon. Nem tudtam előbb hívni. nagyon sok dolgom volt. Esküszöm, hogy maga az első férfiismerősöm, akit fel­tárcsázok. Mondja csak. még mindig nem nősült meg? Iga­za van. Olyan kényelemszere­tő és önző férfi, mint maga, az ne tegyen boldogtalanná egyetlen nőt sem. Béla? De­rék fiú. Hiszen írtam magá­nak, hogy mit csinál. Üzlet­társ egy fotoszaküzletben. Is­tenem, nem vet fel bennün­ket a pénz, de rendesen élünk. Nincs kedvem dicsekedni. Persze, hogy van kocsink. El­árulhatom, hogy még nincs teljesen kifizetve minden részlet. Én nem lettem procc amerikai, drága Ervinkém! Igaza van, hagyjunk valamit a személyes találkozásra is. Csakhogy zavarban vagyok, nem tudok időpontot monda­ni. Megrohantak Béla rokonai, elárasztanak meghívásokkal. Nagyon unom már őket. Szí­vesen elbújnék magával ab­ban a kedves medvebarlang­ban. Majd jövő héten. Én hívom. Nem mondom meg a címemet. Maga képes arra. hogy azonnal beállítson ide. Szó sincs róla, negyedóra múlva jön a sógornőm. Bé­la húga a gyerekekkel. Kép­zelje. milyen felfordulás lesz itt. Nem tudnánk egyetlen szót sem váltani abban a lár­mában. Istenem, ha én ráér­nék mindenhová elmenni. Mi ez a búgás? Azt hiszem a szállodai központ keres. Abba kell hagynunk a beszélgetést, drága medvém!... — Központ? Nem tettem mellé a kagylót! Beszéltem, s újra beszélni fogok. Csak nincs korlátozva, hogy hány­szor telefonálhatok? A szám­lával együtt kifizetem a be­szélgetéseket is. Kérem hagy­janak békét ezzel a húgással! — Csókollak Rózsika drá­gám. Mit szóltak a gyerekek a csomaghoz? Józsika már el is rontotta azt az ízét. Ilye­nek a gyerekek. Sándornak nincs oka, hogy megsértődjön. Mondtam, majd a jövő héten elmegyek hozzátok vacsorára. De igazán, nem nézlek le benneteket. Tegnap egész délutánom elment azzal a temetővel. Szegény anyám sírja teljesen el volt hanyagol­va. Adtam egy csomó pénzt a kertésznek. A taxi is egész vagyonba került. Meg vagy őrülve! Te is azt hiszed, hogy milliomosok vagyunk ? Vedd tudomásul, hogy az egy kis piti üzlet és Béla tele van adósságokkal. És ez az utazás ide. Hogy mért jöttem? Ezt te úgy sem érted meg. Aki soha nem utazott Nagykani­zsán túl, az nem tudhatja, mi az a honvágy. Béla megértette, hogy nekem nem volt már maradásom. Nehezen bírom az ottani klímát. Mit kellett vol- ne meggondolni?! Te csak sér­tegetni tudsz. Hát ezért nincs kedvem elmenni hozzátok. Hallgassam a megjegyzésete­ket. Azt hiszed, Béla nem mondta el, miket fecsegtetek rólam az esküvő előtt? Rossz- indulatúak vagytok hozzám. Ezért küldtem el a csomagot. Ti egyébként sem rám vagy­tok kíváncsiak, hanem arra, hogy mit küldött Béla. Ne gorombáskodj! Hagyjuk ezt! Nem akarom telefonon kitere­S NÓGRÁD — 1968. május 12., vasárnap getni a család ügyeit. Külön­ben is találkozóm van hiva­talos ügyben. Béla ügyében kell eljárnom egy miniszté­riumi pacáknál. Ide kérettem a szállodába, itt fogunk együtt megebédelni. Pá, Rózsikám, csókolom a gyerekeket. Hogy mit főzzetek majd vacsorára? 'Mindegy, csak magyar étel le­gyen. Tudom, hogy te reme­kül főzöl. Szervusz, s kérlek, Sándornak egy szót sem a mi kis vitánkról. Én igazán nem haragszom és szeretlek benne­teket. — PERJÉSI GÉZÁVAL szeretnék beszélni. Egy régi ismerőse keresi. Hogy hon­nan? Csikágóból. Géza? Igen, én. Kitűnő a hangmemóriája, drága főmuftikám. Könnyebb a dalai lámát feltárcsázni, mint magát. Árulja el nekem, milyen beosztásban van most? Azt nem hiszem Minél job­ban védenek valakit a telefo­nálóktól, annál fontosabb he­lyen van. Ez régi magyar igazság. Megkapta a levele­met? Miért nem válaszolt? Már elmúlt az az idő, ami­kor valakit leváltottak volna mert Nyugatra levelezett. Ej­nye, de kényelmetlenül nyög- décsel. Biztosan fél, hogy a titkárnője belehallgat a be­szélgetésbe. Ja úgy, megbeszé­lés van magánál Akkor majd máskor beszélünk. Hogy ki­küldi őket? Küldje. Várok. Igen, én kopogtattam. A gyűrűmmel Már nem emlék­szik rá, hogy így szoktam je­lentkezni? Semmi hang, csak három kopogás. És maga is visszakopogott, tisztelt Perjési úr. Azért hármat, mert szó­tagolva annyit jelentett: sze­ret-lek! Ezt is elfelejtette, maga hűtlen alak! Mi az, hogy neheztelt rám? Vártam volna meg, míg elválik a feleségétől? Nem igaz! Bélá­ban nem az tetszett, hogy amerikai üzletember. Ha Du- nabogdányban lakik, oda is követtem volna. Köszönöm a gratulációját. Igen, azért jött haza tavaly, hogy magyar fe­leséget keressen. Nem szere­ti az amerikai nőket. Neki pesti levegő kell a lakásában. Mindene megvolt, csak én hiányoztam neki. Kedve volna leülni velem egy kávéra? Igazán megtisztel. Csakhogy én nem érek rá. Csupán azért jelentkeztem, hogy ne mond­hassa, ^tt jártam a véd Euró­pában. és oda se csengettem magához. A régi dolgoknak örökre vége, Géza. Hűséges felesége lettem egy hűséges amerikai magyarnak. Azért jólesett volna, ha ír. Vártam sokáig, hogy válaszol. Leg­alább egy üdvözlő kártyát. Odaát jólesik minden magyar szó. Angolul? Persze, hogy értek. Sokat nézem a tele­víziót is. Az a legjobb nyelv- gyakorlás. Hogyan tanul a kislánya? Nem. ez lehetetlen. Béla rokonai vigyáznak rám. Mit szólna, ha megtudná, hogy a régi férfiismerőseim­mel randevúzgatom Nem értem félre. Csak egy kis csevegésről volna szó. Rend­ben van. Majd jelentkezem a jövő héten és összeegyeztet­jük a szabad időnket. Puszi, Gézuska... — HALLÖ, PORTA? Nem érkezett távirat a részemre? Ha jön, felküldik? Köszönöm. — Bársony ruhaszalon ? Irén asszonyt kérem. Itt a neandervölgyi asszonytárs be­szél. Egyenesen Csikágóból. Hát csak átrepültem. Nem olyan nagy ügy ez odaát. Drá­gám, az amerikaiaknak az At­lanti-óceán egy kis tócsa. Dollárban nem olyan sok. A modelljeid? Egvszerűen nem volt hová felöltöznöm. Bélá­nak rendeztem időnként di­vatbemutatót odahaza. Az ut­cán egy lyukas bilit is felve­hetsz a fejedre, akkor sem veszik észre, s közönyösen el­haladnak mellettem. Egyszer egy pasas rámvigyorgott. Azt hittem, tetszem neki. Aztán öt dollárt kért tőlem Igény csak úgy. Adtam neki. Már esteledett, s közelünkben nem járt senki. Hát mertem volna nem adni. A közbiztonság, azt lehet irigyelni tőletek. Ez van, Irénkém. Mulatságos, hogy így beszélek? Csak át kell men­ni Amerikába, hogy az ember egy kicsit másképpen nézze a dolgokat. Púp a hátunkon a négerkérdés. Jó. rendben van, minden gépesítve van, nem kell sokat vacakolnod, ha ebédet akarsz készíteni. Csak­hogy Béla gyomra már kiké­szült azoktól az egyhangú amerikai ételektől. Szakácsnő kellett a drágámnak. Hát ez az én amerikai karrierem, Irén-asszony. Megbántam? Oh, dehogy is. Nagyon jószí­vű. derék ember és szeret. Naponta többször is felhív az üzletből, nehogy unatkozzam odahaza egyedül. Soha sem érkezik ajándék nélkül. Hol egy doboz bonbon, hol egy csokor virág. Gyereket szeret­nék, csakhát... Most elme­gyek egy pesti specialistához. Igen, többek között azért is jöttem. Különben is tele aka­rom szívni magam pesti leve­gővel, hogy maradjon valami ebből, ha visszatérünk. Igen, ő is jön, csak az üzleti dolgai most nem engedték. Rendesen megy a bolt. Most kapott né­hány új képviseletet. Teljesen automatikus géppel, ami pil­lanatok alatt előhívja is a képet. Igen, hoztam egy cső-;

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents