Nógrád, 1968. május (24. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-28 / 123. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP NÓGRÁD M-tGYfl BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI f ANÁCS, lAP>A NÖGRÁD XXIV. ÉVF., 123. SZÁM ARA: 70 FILLÉR 1968. MÁJUS 28., KEDD fTegyei iffiusőgi nap Tizenkétezer fiatal találkozott A megyei ifjúsági napot a KISZ megyei bizottsága, valamint a Hazafias Népfront megyei elnöksége a tavaszi nagy , békekampány és a viiágifjúsági találkozóra történő felkészülés jegyében rendezte. Az esemény — 12 ezer nógrádi munkás és diákfiatal nagyszabású találkozója — a békehónap megyei rendezvényei között nagyszabású demonstráció volt. Délelőtt tíz órára, a felvonulás kezdetére, valamennyi járásból, községből Salgótarjánba érkeztek a fiatalok. A Tanácsköztársaság teret övező utcákban gyülekező sok. ezres csoportok a téren találkoztak, s onnan vonultak a Zója ligetbe. az ifjúsági nagygyűlés színhelyére. Kálovits Géza, a KISZ Nógrád megyei Bizottságának titkára nyitotta meg a nagygyűlést, a bizottság nevében üdvözölte az elnökségben helyet foglaló Jakab Sándor elvtársat, az MSZMP Központi Bizottságának tagját, a KB osztályvezetőjét, Szoó Béla elvtársat, a megyei pártbizottság titkárát, Géczi János elvtársat, a megyei tanács vb elnökét és a gyűlés sok ezer főnyi fiatal résztvevőjét. Ezután Jakab Sándor, mondott ünnepi beszédet. Jakab Sándor: A mai fiatalság forradalmi módon tiltakoznak az oktatási törvény, az egyetemi körülmények miatt, akkor csupán helyi jellegű problémák megoldását akarják kikényszeríteni. Azok a diákok, akik ma a kapitalista országok fővárosaiban tüntetnek, olyan jelenségek ellen lépnek jel, amelyek kizárólag a kapitalista társadalom sajátjai, s ily módon a diáktüntetések, közvetve a kapitalista társadalom ellen irányulnak. Jó példa erre az amerikai egyetemisták egyik nyilatkozata, amely akkor született, amikor az Egyesült Államok kormánya erőszakkal igyekezett távol tartani az egyetemi hallgatókat a polgárjogi tüntetésektől. Az amerikai egyetemisták az ellen a társa- d.alom ellen lázadnak, amely eltűri a gyilkosságokat, a vietnami népirtást. Vádjaik az A vidám hangulatú nagygyűlésre úttörők és kisdobosok egyenruhában, a falusi fiatalok színes népi öltözékben érkeztek — Hagyomány már, hogy az ifjúsági szervezet találkozót rendez. Sokszorosan hasznos ez, akkor is, ha sóik fáradságot, időt, erőt igényel — kezdte beszédét Jakab Sándor elvtárs. Majd így folytatta: — A falusi ifjúsági szervezetek látják a városok gyors változását, fejlődését. A városi munkás, tanuló fiatalok találkoznak a bátor, képzett, hozzájuk mind közelebb álló falusi fiatalokkal. A találkozásnak örülnek a felnőttek is, mert a jövőt látják, munkájuk folytatóit, akikért dolgoztak, harcoltak, akikért dolgoznak, akiknek építik a szocialista Magyarországot. Gondolom, nem ünneprontás, ha előhozakodom a már annyiszor hallott, sokunk által ismert kérdéssel: milyen a mi ifjúságunk? Itt most újból láthatják az egészséges, testben és lélekben fejlett, bizakodó fiatalokat. A találkozás résztvevői bizonyíthatják: öltözködésük, magabiztos mozgásuk, fellépésük — népünk életszínvonalát, ízlését, nagy változását mutatja. Sokan nem vitatkoznak ezzel, mert nem is lehet ezzel vitatkozni. Ezért a kérdésit ügy teszik fel: ifjúságunk forradalmi ifjúság-e akkor, ha nem kényszerül olyan tettekre mint párizsi, vagy nyugat-berlini társaik, ha a hétköznapokon nem bővelkedünk a földosztás, a pártharcok, a tömegtüntetések szülte látványos és fordulatos eseményekben? Véleményünk szerint a mai ifjúság a békésebb időben, kevésbé látványos, mozgalmas körülmények között is forradalmi. — A történelem kínál nekünk erre példákat. A spártai nevelés híres volt. A Hitler- ju gen dot a leventefiatalokat uniformisba öltöztették. Tragikus sorsukat ismerjük. Az első szovjet állam fiataljai a kötelező katonai időt leszámítva nem katonai módon éltek, a forradalmi cselekedet — a párt útmutatására — az építés, a munka, a tanulás volt. De amikor a haza szólította őket a forradalom vívmányainak megvédésére, hősi, forradalmi tetteket hajtottak végre. Mi ebből azt a tanulságokat vonjuk le, hogy nem az alaki képzés, az uniformis a lényeg, hanem a gondolkodás, az, hogy tudja-e, érti-e a fiatalság milyen jövő vár rá, mit kell védenie, mi az értelme életének, munkájának. Ezt elérni olyan forradalmi tevékenység, ami egész életre, a szocialista építés idejére szól. Ezért forradalmi a gazdaságosságért, a világszínvonalért, a jó minőségért, az újért vívott harc. Forradalmárok vagyunk, forradalmi kötelességünknek teszünk eleget, amikor cselekvőén hozzájárulunk korunk nagy társadalmi átalakulásaihoz. Viszonylag kis ország vagyunk, de minden tevékenységünk szerves része a társa- d.almi haladás világméretű nagy folyamatának. — Ezután a nemzetközi helyzettel foglalkozott. Harc a monopóliumok ellen — A szocialista világrend- szerhez tartozó országok növelik politikai, gazdasági és katonai erejüket. A szocialista államok palitikája mind nagyobb hatást gyakorol a világ fejlődésére. — Sok szocialista országban most számottevő intézkedések történnek a gazdasági mechanizmus tökéletesítésére, a szocialista demokrácia fejlesztésére, a dolgozók jólétének emelésére. Ezek hozzájárulnak ahhoz, hogy a nemzetközi küzdőtéren az erőviszonyok továbbra is a szocializmus javára, a társadalmi haladás erőinek javára változzanak. — Fokozódik a proletariátus harca a monopóliumok mindenható uralma ellen. Növekszik a társadalom saéles rétegeinek elégedetlensége a fejlett tőkés országokban. Különösen vonatkozik ez a fiatalokra, akik egyre világosabban látják a kapitalizmus politikai züllését, és szellemi nyomorát. Erre napjaink eseményei különösen sok bizonyítékot szolgáltatnak. A nyugat-berlini, majd a nyugat-németországi diáktüntetések, a franciaországi egyetemisták megmozdulásai a tőkés világ legélesebb bírálatát adják, s egyben azt mutatják, hogy az ifjúság hatékony erő ezekben az országokban a társadalmi igazságtalanságok megszüntetéséért vívott harcban. Vádol az ifjúság — A francia egyetemi ifjúság válsága — hogy csak a legutóbbi eseményről beszéljek — nem mondvacsinált. A francia egyetemeken rendkívül súlyosak a tanulás körülményei. Minden négy egyetemistából három nem tudja befejezni tanulmányait, nem jut el a diplomáig. A diplomások egy része pedig nem talál megfelelő elhelyezkedést. A munkás- vagy parasztfiatalok még a hallgatók negyed százalékában sem tudnak bejutni az egyetemekre. Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy a diákok, amikor szenvedélyes Jakab Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a KB osztályvezetője, a nagygyűlés szónoka idősebb nemzedéket illetik, indulatosak és általánosítok, de lényegében Amerika mai uralkodó osztályához szólnak: „Ti indítottátok útjára az atombombát... Koreában kudarcot vallottatok ... Most fenyegetni akarjátok életünket, valahol Vietnamban ... Nemzedékiek megcsalt minket és önmagatokat is...” Eddig a vádirat, amely egy valóban megcsalt nemzedék érthető kiábrándulását. és pesszimizmusát tükrözi, amit a népelnyomó imperialista politika váltott ki. A fiatalok a kapitalista világban egyre világosabban látják azonban, hogy csak & dolgozó milliókkal együtt, tudják érvényesíteni követeléseiket. Értelme van a munkának A két világrendszer harcáról szólva hangsúlyozta: — A győzelmet csak szívós, kitartó munkával szerezhetjük meg. A nemzetközi proletariátus harcát ma azzal segítjük igazán, ha becsülettel dolgozunk, ha alkotó munkával bizonyítunk. Ezért teremtettük meg a munka társadalmát, ezért irtuk zászlónkra a munka jelszavát. — A munka dicsérete a,mi társadalmunkban együtt jár a munkás megbecsülésével. Nálunk a legnagyobb rang az, ha valaki a gyárakban, a munkapadok, a gépek mellett egyre több és több értéket termel mindannyiunk javára. — A fiatalság értelmét látja munkájának. Érzi, hogy számítunk rá, felnőttként, egyenjogú állampolgárként kezeljük. Tevékenységének, magatartásának elbírálásánál az a mérce, amit pártunk politikája minden ember megítélésének alapjává tett: hogyan teljesíti kötelezettségeit, hogyan szolgálja a szocializmus teljes felépítésének ügyét. — A fiatalok számára minden korban a legizgalmasabb kérdés a jövő. A szocializmus teljes felépítésének programja a legszebb jövőt tárja egész népünk, s különösen az ifjú nemzedék elé. A mai magyar ifjúság joggal tekintheti életcéljának a szocializmus teljes felépítését. 42 ifjúság megtalálta vezetőjét a pártban, a párt pedig hű követőjét az ifjúságban. Az ifjúsági találkozó állás- foglalás volt a szolidaritás, a béke, a szocializmus ügye mellett — fejezte be nagy tapssal fogadott ünnepi beszédét Jakab Sándor eívtárs. Az ifjúsági nagygyűlés résztvevői ezután táviratot fogadtak el, amelyet a Vietnami Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövetségére juttattak el. / Könyvtombola, autó reményében... Hagy forgalommal kezdődött az ünnepi könyvhét Negyedszer rendezték meg vasárnap Salgótarjánban az ifjúsági napot, amelyen több mint tizenkétezer Nógrád megyei fiatal találkozott. A nagygyűlésre egyenruhába öltözött KISZ-fiatalok, munkásörök és katonák sorfala között elhozták a KISZ Nógrád megyei Bizottságának vörös zász- . Iáját » Jobbágy Károly költő sikeres nagybátomyi író—olvasó találkozójával szombaton Nóg- rádban is megkezdődött a hagyományos ünnepi könyvhét. A megye városaiban és falvaiban a hót keretében számos helyen kerül sor ünnepi rendezvényekre, író—olvasó találkozókra, s csupán Salgótarjánban 65 hivatal, intézmény, iskola kapcsolódik be a szép akcióba. Vasárnap délután Jobbágy Károly, Vihar Béla költő társaságában Mát- ramindsaentre látogatott, hétfőn Vihar Berceien találkozott Olvasóival. Az ünnepi könyvhét első két napjának eredményei azt jelzik, hogy az árusító helyek forgalma az idén a korábbi eredményeket is jóval túllépi. A salgótarjáni boltban például 14, a városi könyvpavilonokban mintegy 40 ezer forint értékű szépirodalmi mű talált gazdára. Különösen nagy keletje volt a praktikus, általános Kislexikonnak, a könyvhét egyik legérdekesebb darabjának, melyből Salgótarjánban 400 kötetet adtak el az árusok. Utolsó példányig elfogyott Garaudy: A kínai kérdés, Boréi: Rajongás, Raffai: Egy szál magam, Simon István: Verőfény című műve, a Művészeti lexikon, valamint % Szép versek 1967. antológia; nagy keresletnek örvendett Mocsár Gábor új kötete, a Fekete csónak, a Körkép 1968. című antológia, Váci Mihály: Eső a homokra, Weöres Sándor: Merülő Saiturnus című verskötete, Benjámin László válogatott verseinek gyűjteménye. Egyébként az idei könyvhétnek vortzó érdekessége, hogy az utcai árusítóknál vásárolt minden egyes könyv után • tombolát húzhatnak a vevők, melyekkel könyveket és sorsjegyeket nyerhetnek, sőt Fortuna különös kegyeltje egy autóhoz is hozzájuthat. A tombola révén eddig mintegy, ötvemen jutottak díjtalan vásárlási lehetőséghez, öt forinttól 50, 100, 200 forint értékig' is. Az ünnepi könyvhét eseményei során a továbbiakban még megyénkbe látogat és olvasókkal találkozik Gerclyes Endre, Szentiványi Kálmán, Bihari Klára, Fekete Gyula és Szilvást Lajos író, — közülük Fekete a Salgótarjáni Síküveggyárban és a megyei könyvtárban, Szilvási a Salgótarjáni Kohászati Üzemek művelődési házában beszél munkásságáról. Zivatarai éjszaka Támadás három hullámban — Kár nem történt — Két mássa gabonával több várható holdanként Vasárnap éjjel a megye felett vihar vonult át. A zivatar különösen a megyeszékhely és környéke felett tombolt. A nagy szélroham kevéssel 23 óra után tört ki, s megszakítás nélkül tartott éjfélig. Ezután még két hullámban ismétlődött. Az időjárási front-találkozás igen nagy légköri feszültséget okozott, ami sok villámlással járt együtt. Emiatt gz elektromos távvezeték- hálózat több primer-biztosítéka szétrobbant, azonban az ÉMÁSZ ügyeleti csoportja a hibákat tüstént Iájavította. Baglyasalján, a Katalin-telepi transzformátort is villámcsapás érte, amit csaknem másfél órás munkával javítottak ki. A városra zúduló eső vastag iszapot . sodort a lejtős utakra, s a víz elöntötte a mélyebben fekvő pincéket. A tűzoltókat éjjel két árakor riadóztatták először, vizet szivattyúzni az Öblösüveggyárban. A hajnali órákban még négy helyen állították munkába a szivattyúkat. A mentőknek — szerencsére — nem akadt dolguk. A megye mezőgazdasága sokat nyert a múlt heti esőkkel, s a vasárnapi zivatarral. A szécsényi járásban például az elmúlt héten 25 milliméter csapadék hullott: a hét vége pedig ismét esőt hozott. A többi járásokban is általában 15—30 milliméter eső hullott, s ez a kapásoknak használt legtöbbet, azonban a kalászosok terméscsökkenését is mérsékli. A pásztói járásban, ahol négy—öt mázsára becsülték a szárazság okozta várható kiesést, a csapadék két mázsával csökkentette ezt. A mezőgazdasági épületekben sehol sem tett kárt a hétvégi villái’, csupán egyes lejtősebb területeken sodorta le a talajt a viz. A mező-' gazdaságban dolgozók bizakodnak, hogy a további csapadék sem marad el.