Nógrád, 1968. május (24. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-24 / 120. szám
Q sztön ességre nem lehet bízni A in unka verseny ess a vállalati Önállóság össze] és az év elején sokan aggályoskodtak, hogy a gazdaságirányítás új rendszerében nem csökkennek-e a munka erkölcsi ösztönzői? Ügy mondták: azzal, hogy a termelésben a közgazdasági tényezők kerültek előtérbe, a munkában is csak az anyagi ösztönzés lehet a domináló erű. Ezért féltették a szocialista munkaversenyt la, mint az erkölcai ösztönzés egyik alapvető módszerét. Sokáig valóban volt olyan látszat, mert alig-alig hallottunk verseny mozgalmakról, felajánlásokról. Aztán eltelt néhány hét — az üzemekben megkötötték a kollektív szerződéseket; elkészültek a vállalati önállóságra épített tervek — és a munkások, elsősorban a szocialista brigádok egymás után jelentkeztek, hogy ismét versenyre lépnek a vállalati feladatok jobb teljesítéséért. A munkák határidőre és kivaló minőségben történő elvégzésére tettek fogadalmat az Acélárugyár szocialista brigádjai. Sele.itcsökkentés szerepel az Öblösüveggyár munkásainak felajánlásaiban. A tanácsi vállalatok dolgozói meg jobban szeretnék kielégíteni a lakossági igényeket. Hosszan sorolhatnám azokat a vállalásokat, melyekről híreket kaptunk a május elseje körüli napokban. A hírek önmaguktól beszélő cáfolatai az aggályoskodások- nak, bizonyítékok arra, hogy a gazdaságirányítás új rendszereben sem csökkent a szocialista munkaverseny szerepe, a munkások tennlakarása. Nem volt szükség hosszú időre, hogy felismerjék: a gazdaság- irányítás új rendszere szocialista célokat szolgál, társadalmi igényeket elégít ki és a szocialista vállalat tényleges gazdáinak, a munkásságnak elsőrendű feladata: alkotókészsége teljes kibontakoztatásával dolgozni e célok és igények megvalósítása érdekében. Az előző évekhez képest mégis sok új vonása van a szocialista munkaversenynek és ezzel a jövőben — gazdasági vezetőknek, párt- és szakszervezeti tisztségviselőknek — számolni kell. Régebben megszoktuk azt a módszert, hogy valamely üzem kezdeményezéséhez más üzemek csatlakoztak, majd ennek alapján központi felhívás jelent meg, központi célkitűzésekkel. A gazdaságirányítás új rendszerében erre már nem lehet építeni a szocialista munkaversenyt. A verseny sem maradhat el az élettől, az önálló vállalati gazdálkodástól és a céloknak is a termelőegységek konkrét feladatait kell tartalmazniok. Nem lehet központilag meghatározni, hogy a munkások kezdeményezése mire irányuljon, és a verseny célját, sőt módját, formált 1« csak a vállalatoknál jelölhetik meg. Lényegesen új sajátosság ez. A másik sajátosság az elsőkből következik. A verseny Műszaki iniézkedésekkel A Nógrád mégyei Bútor- és Faipari Vállalatnál bevezetett rövidített munkahét 9 230, azaz 73 843 munkaórával csökkentette a vállalat éves munkaidő-alapját. Ennek pótlását nem intenzitásnöveléssel, hanem műszaki intézkedésekkel biztosítják. A második félévben a kombinált szekrénynél bevezetésre kerülő új felületkezelési eljárással 16 500 órát nyernek. A kóbeldobgyártó tizem technológiai átszervezésével 20 százalékos időmegtakarítást érnek el, ami újabb 28 700 órát jelent. A hidraulikus enyve- zöpvés beállításával pedig 17 100 órával növelik az éves munkaidő-alapot. közvetlen teendőit a vállalatok dolgozóival együttesen, demokratikusan kialakított gazdasági célok adják és ez szinte műhelyenként, sőt brigádonként vagy csoportonként eltérhet egymástól. Akad termelőegység, ahol az alkatrészek változatossága a sajátos és lényeges feladat, máshol pedig a késztermék kibocsátásának gyorsítása, vagy a határidők más jellegű csökkentése. Csak néhány fő feladat azonos mindenhol: a gazdaságos termelés, a kiváló minőség. Ezeket sem lehet azonban általános vállalati célokkal, hanem csak termelőegységenként külön-külön meghatározva előírni. A munkaverseny szervezésének ez a módszere az eddigieknél magasabb fokú szervezést és felelősséget jelent, mert jobban készteti a kisebb termelőegységek vezetőit — üzemvezetőket,' művezetőket —, hogy a verseny szervezésében, ellenőrzésében és értékelésében hatékonyabban vegyenek részt. Ügy támogassák a dolgozók kezdeményezéseit, hogy a vállalati gazdálkodásnak s a közvetlen feladatoknak megfelelően pontosabb célokat dolgozzanak ki, és a teljesítésről is adjanak számot a brigádoknak, a munkásoknak. Csak így lesz emberi értelme és igazi haszna a munkának, a dolgozók, a brigádok törekvéseinek. A szocialista munkaverseny, az emberi tenniakarás és felelősségérzet továbbra is a szocialista építés lényeges eszközé és módszere. Az erkölcsi ösztönzés alapvető eszköze és kifejezője azoknak a munkástörekvéseknek, hogy ténylegesen és demokratikus módon osztozzanak az üzem termelésének, gazdálkodásának gondjaiban. Ösztönösség- re azonban nem lehet bízni. A, gazdasági vezetőknek, a párt- és szakszervezeti testületeknek hatékonyan támogatni kell ezeket a törekvéseket azzal is számolva, hogy a megváltozott körülmények között sok, eddig még ismeretlen, új vonásokkal, az árnyalatok sokaságával, ezernyi formával gazdagodik a szocialista munkaverseny. Orvosi rendelő társadalmi munkával Kállón létesítik a pásztói járás új fogorvosi körzetét. Itt kapnak gyógykezelést a helybelieken kívül az erdőkürtiek, az erdőtarcsalak és a vanyarciak, mintegy öt—hat ezer ember. A fogorvosi rendelő és lakás építését megkezdték. amelyre csaknem félmillió forint áll rendelkezésre. Az építkezésbe bekapcsolódott a lakosság is Lebontottak egy régi épületet, és az innen kikerült anyagot fel- használásra alkalmassá tették. Az épület alapjait is a lakosság készítette el. Az eddig végzett társadalmi munka értéke már 70 ezer forint. Az állam a rendelő építésére 88 ezer forintot adott, a többit saját erőből teremtik elő. A létesítmény még az idén elkészül. A felnőttek kezelése mellett az eddig leginkább nélkülözött iskolafogászatot is ellátja. Jövőre Szirákon építenek fogorvosi rendelőt. Már ennek is készítik a tervdokumentációját. Új lelephe'yet kap a kéményseprő vállald A Nógrád megyei Kéményseprő Vállalat megalakulása óta Balassagyarmaton, magántulajdonban álló lakóépület egyik részében működik. Ez az elhelyezés a legminimálisabb szociális követelményeket sém elégíti ki. A megyei tanács végrehajtó bizottsága februári határozatával új telephely létesítésére anyagi fedezetet biztosított a vállalatnak. Ingatlan vásárlásával most megoldják a kéményseprő vállalat elhelyezését. Balassagyarmaton kétszáznegyvenötezer forintért egy lakóházat Kovács András A mezőgazdász gondgyűrött képpel állt az elnök elé. — Elnök! Kellene nekünk egy mezőőr sürgősen. Ha így haladunk, szőrén-szálán eltűnik a rendről a lucerna ... Olyan kéne, akinek fegyverviselési engedélye is van, hogy riasztólövést tudjon leadni.. . — Egyeteme és gépkocsivezetői jogosítványa ne legyen? — No, jó! — adta alább a mezőgazdász. — De valaki feltétlen kell. Már ma estére ... Most már az elnök homlokán is elmélyültek a barázdák. A szája is mozgott, mintha a szóba jöhető neveket mor- zsolgatná. Egyszercsak a felfedezők határtalan örömével az asztalra csapott. — Beszélj Huhuval! Látod, annak puskája is van ... — Csakugyan — derült fel a mezőgazdász is. — Legalább kiéli azt a hatalmas cserkésző szenvedélyét! Huhu? Furcsa neve van annak a mezőőrnek kiszemelt embernek. Csodálkozásomnak hangosan is kifejezést adtam, mire mindenki hahotázni kezdett a tsz-irodán, aki éppen ott tartózkodott. — De miért neveltnek? Es mi az a huhu? A kis gömböc könyvelőlány kacagástól fulladozva öklen- dezte ki magából: — Hát bagoly, Fülesbagoly. Lám, ami másutt buhu vagy uhu, az ezen a palóc vidéken „huhu”. Latin nevén is nagyon költőien hangzik: Bubo bubo. S mint mondani szokás, ritka mint a fehér holló. Kihalásra van ítélve, mint a fésűhasító szakma. — És azt az embert Huhu- nak hívják? vásárolnak meg, ahol kiképezik az új telephelyet. IfóuhlL Végre, amikor alábbhagyott a kacagás, — azt is megtudtam, hogy ez csak ragadványnév, és mint általában az efféle toldalékneveknek, ennek is megvan a története. Ügy mesélik, hogy néhány éve ismeretlen ragadozó, minden bizonnyal farkaskutya tizedelte a vadállományt, a környező erdőkben. A mi emberünk is, akit nevezzünk el ezúttal Kovács Péternek, a du- vad nyomában járt, hogy jól- irányzo\tt lövéssel ártalmatlanná tegye. Akkoriban határozták el vadásztársai, hogy tréfát űznek vele. Egy napon felkeresték öt a lakásán. — Hallod-e, Péter, nagyot tévedtünk. Rajtakaptuk a tettest, de nem véreb, amirul azt eredetileg gondoltuk. — A sérülésekből látom, hogy kutya az. — Mi is azt hittük. De most saját szemünkkel láttuk. Madár. — Madár? — Az bizony. Hatalmas madár. Ügy csap le a sötétben is, mint a villám. — Akkor az huhu lesz — vélte a mi emberünk. — Lehelt, de mi még sohase láttunk olyat. — No, majd én mutatok — mondta Kovács Péter, és a szobából előhozott egy kitömött fülesbaglyot. — Jól nézzétek meg, mert ezt én ejtettem el. Ez is sok őzgidának megkóstolta a vérét. A látogatástól kezdve a«nu^rádi fiatalok a békééi*! Beszélgetés Kálovils Gézával, a KISZ megyei bizottságának titkárával Ezekben a hetekben, napokban ország-megy eszme mindenütt sok szó esik a békéről, háborúról, a vietnami eseményekről, a társadalmi haladásért, függetlenségükért küzdő népekkel vállalt szolidaritásról. mindarról, amelyek a békehónap ezernyi eseményét meghatározzák. A KISZ nagy visszhangot és követést kiváltó „tranzisztor-akciója” mo6t fejeződött be: sók millió forint gyűlt össze a vietnami szolidaritási csekkszámlákon. Alig ért véget a tranzisztor- akció, a vasárnapi Népszava már vezércikkben méltatta az új — a szakszervezetek által kezdeményezett — segítőmozgalmat Vietnamért. A békehónap megyei eseményei között kiemelkedőnek ígérkezik a május 26-i, Salgótarjánban megrendezésre kerülő megyei ifjúsági nap. Kálovits Gézával, a KISZ Nógrád megyéi Bizottságának titkárával erről a rendezvényről, s a megyei alapszervezetek, bizottságok programjáról beszélgettünk: — Úgy tudjuk, május 26- án. 15 éser fiatal demonstrációjára, béke melletti nagyszabású állásfoglalására kerül sor a megyeszékhelyen. Mostanában elég sók, nagy tömegeket megmozgató rendezvényt vállalt a KISZ. Nem jelenti ez az úgynevezett „apró-munka” az alapszervezetek életének, fejlődésének háttérbeszorítását? — Vallóban, mostanában több látványos, nagy rendezvényünk volt: március húszadikán az emlékezetes fáklyás felvonulás Salgótarjánban, április negyedikén az ünnepélyes KlSZ-tag avatás a megyeszékhelyen és a járási központokban, fiataljaink nagy tömegben vettek részt az április 24-i gyarmati ifjúság napján és legutóbb, a május elsejei ünnepségeken, felvonuláson is. Felmerülhet a kérdés: nem sok-e ez a jóból, nem Visszük-e túlzásba a tömegrendezvények szervezését, bonyolítását? Az apparátusnak mindemképpen rendkívül sok munkát jelent egy-egy ilyen nagyobb esemény rendezése, de változatlanul valljuk, hogy a fiataloknak szükségük van olyan eseményekre, amelyek élményt nyújtanak. Az ilyen tömegrendezvényt egyébként is megelőzik a bizottságoknál, alapszervezeteknóil tartott taggyűlések. beszélgetések, amelyeken sok szó esik arról, hogy mikor, mit. miért kell csinálni, miért tartjuk fontosnak az egészen nagy tömegeket mozgató rendezvényeket is. Aki csak altkor figyel, fel a KISZ tevékenységére, amikor egy-egy nagy évfordulóhoz, külpolitikai eseményhez kapcsolódva zászlót bont, másszóval, amikor „demonstrál” — még félig sem ismeri az ifjúsági szövetség munkáját, eredményeit. — Eszerint a, május 26-i ifjúsági napot — csakúgy mint a már említett többi nagyobb rendezvényt — a megyei alap- szervezeteknél széles körű politikai nevelőntunka előzte és előzi meg? . — Mindenütt az év elején zajlottak a tagösszeírások, a tagkÖnyvcserék. s ez elsősorban nem adminisztratív, hanem az alapszervezetek életében jelentős politikai munka volt. Az akcióprogramok kidolgozása, a kulturális szemlék, Ki mit tud? vetélkedők, kulturális fórumok rendezése, ugyancsak erre az időpontra esett. A KISZ megrendezte az ifjúság rétegeinek megfelelő szakági versenyeket, a kereskedelmi tanulók és fiatal szakmunkások versenyét, áz iskolákban — elsőnek az országban! — a társadalom-tudományi vetélkedőket, a kiváló klubok versenyét, a fiatal közgazdászok versengését, és folytathatnám a felsorolást sokáig. Ez Is bizonyítja, hogy nem „csak” tömegdemonstrációkat rendez a szövetség. De a körülöttünk levő szűltebb és tágabb világ dolgaira, mindenkit foglalkoztató eseményeire történő gyors és élénk reagálást továbbra is nagyon fontosnak tartjuk. — Miért éppen május 26- án lesz az ifjúsági nap? — A békehónap megyei eseményeinek egyik leginkább kiemelkedő eseménye lesz a találkozó. Május 26 — nemzetközi gyermeknap a mozgalmi naptárban. A KISZ a többi illetékes szervvel, így például a Hazafias Népfronttal, egyetértésben úgy határozott, hogy a megyei ifjúsági találkozót ezen a napon rendezi meg. — Megyénk fiataljai figyelemmel kísérik a világ haladó gondolkodású ifjúságának mozgalmait: a húsvéti békemenetek, az olasz fiatalok nagy tüntetései, a párizsi diákok, munkások mostani ősz- szecsapásai a burzsoá hatalommal az emberibb életért, a vietnami néppel vállalt szolidaritás ezernyi megnyilvánulása világszerte — a béke és barátság kifejezésére késztetik a nógrádi kiszeseket. Ezért úgy gondoljuk, hogy a békehónap eseményei közé kellett sorolni a megyei ifjúsági napot is. — Milyen érdekesebb eseményeken vesznek részt május 26-án a megyei fiatalok? — Daltanulási verseny, ifjúsági nagygyűlés, bemutatók, vetélkedők. fegyverki állítás, kulturális műsor a Zója-ligeti szabadtéri színpadon. VIT- sportversenvek, fotókiállítás, a 15 ezer megyei fiatal felvonulása, bál a Tanácsköztársaság téren — ezek a legkiemelkedőbb eseményei a sorrendben negyedik ifjúság! napnak, amelyet először 1965-ben rendeztünk meg — mondotta a megyei titkár. (pataki) ponta vitték a hírt, hogy most. ebben a dűlőben, most azon az erdőszélen látták a fán gúny- nyasztani a vérengző baglyot. Végre egy napon, amikor a vadásztársaság tagjai éppen a fogyasztási szövetkezet új borát kóstolgatták, nagy titokban az egyik vadász ellopakodott Kovácsék házához, ahol a háziasszony már várta hasa az urát. — Mi van a férjemmel? — fogadta a váratlan látogatót. — Előadást tart a ragadozó madarakról. Elküldött, hogy vigyem be a huhut. A kitömött baglyot azután nagyhirtelen felszerelték egy mutatóba maradt nádfödelcs házikó tetejére. Utána a csínytevő vadász berontott a kocsmahivatalba. — Megvan a huhu! Varga- ék házatetején szundít. Rohant az egész társaság oda, és már útközben is váltig mondogatták, hogy a vérszomjas madárra csak Kovács Péternek szabad lőnie. Kovács nak ugyan csak golyós puskája volt, de vállalta a leszámolást. Messziről megcélozta a baglyot. Annak a tolla hatalmas port vert, de a teste helyben maradt. Mit tehet erre a jó vadász? Rádupláz. így tett Kovács Péter is, de ezúttal az idegességtől a deszkatalpal találta el, amire a kitömött madarat szerelték. A deszka eltörölt, a madár pedig legv- rult a háztetőn, az udvarra, csaknem a mi emberünk lába elé. Addigra azonban a vadász- társak úgy elpárologtak a közelből, mint a kámfor. Hát így történt. Lakos György [ Megbeszélés Rétságon Rétságon megbeszélésre gyűltek össze a járás iskoláinak igazgatói és a járási tanács illetékesei, hogy megbeszéljék az általános iskolát végzett fiatalok pályaválasztásával, továbbtanulási lehetőségeivel, munkába állásával összefüggő problémákat. Felmérés készül azokról a fiatalokról, akik különböző okok miatt sem középiskolában, mezőgazdasági szakiskolában, vagy iparitanuló-intézetekben nem tanulnak tovább, hogy elhelyezkedésükhöz megfelelő segítséget tudjanak nyújtani. Számba veszik a figyelembe jöhető munkahelyeket is, ahol szükség van a fiatalokra és munkát tudnak biztosítani számukra. Az általános iskolát végzett, fiatalok munkába állítása a rétsági járásban jelentőségének megfelelően foglalkoztatja a közvéleményt, s ennek megoldására várhatóan olyan terv kerülhet kidolgozásra, amely a munkaalkalmai?, a járulékos szempontok figyelembevételével és megnyugtatóan rögzíti majd a teendőket. Ahány szakértő, annyi vélemény Bonyodalmak egy árvízkárosult ügy ében I* J. cndrcfalvi nyugdíjast sú- íyos árvízkár erte. Ezután elba- uiiozid, üogy házát az allam biztosította kedvezménnyel elve OTP-Kölcsünnei építteti újjá. A ivarancskeszi Vegyes Ktsz költségvetésé szerint a munka száz- Húszezer toriinba kerül; egyes más költségekre is számítva * megállapodás száztiuszonnegyeze* turuitröl készült el, — a végszarnia azonban százhetvenegyezer .úrimra rúgott. Az OTP szak- itoje szerint a munka értéke cm haladja meg a száztizén- -aiomezer forintot; ezért ennél nagyobb összeg kifizetéséhez a pénzintézet nem járult hozzá. A szécsényi járásbíróság előtt zajló perben az igazságügyi szakértő százharmincötezer forintra becsülte a végzett munka értékét. A költségvetésben, az OTP szakértőjének véleményében, a végszámlában, valamint az Igaz ságtigyi szakértői véleményben szereplő mintegy fél száz tételből egy esegy edül a villanyszerelési munkák értéke egyezik. Kirívó a különbség az OTP-vélemény ben és a végszámlában az alapozásra vonatkozóan; tizennyolc- ezer forint! . . . A megyei főügyészség egyik ta pasztáit dolgozójának említettük az esetet. Mint mondotta, találkozott ennél cifrább dologgal is. Egy másik perben több szakértő szerepelt; az összehasonlítás céljára készített tizenegy számoszlop temérdek tétele között pedig nem akadt kettő, a melyik eg y ezen volna. Ilyen körülmények között nehéz a bíróságnak igazságot szolgáltatnia. Bár reméljük, hogy sem megyénkben, sem huzank más táján nem pusziit majd árvíz, s így nem lesz szüksége senkinek, hogy a helyreállítást OTP- kölcsönnel végeztesse .. . Am, mint mondják, az ördög nem alszik. Elemi csapást követően ugyan mekkora lelkesedéssel vállalnak majd munkát az építők, ha — az endrefalvi esetre emlékezve — nem látják száz százalékig biztosítva a pénzüket?! Erre is gondolva tán helyes lenne, ha az OTP az igazságövi szakértő álta! meghatározott ösz- szeg erejéig póthitelt nyújtana. Költségvetés, végszámla, szakértői vélemény alapjául a Kisipari egységár-gyűjtemény szolgál. Célszerűnek látszik mielőbb elérni, hogy az ott felsorollak értelmezésére egyöntetű álláspont alakuljon ki valamennyi építőnél. Az árak körüli bizonytalankodás nem szén házak se-o *t segíti világra, hanem az v>r»jf*s- től húzódozást, perlekedést «-/ül. NÓGRÁD - 1968. május 24., péntek