Nógrád, 1968. május (24. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-19 / 116. szám

Tegnapokról—mai tollal A Haladás nem halad Nemrégiben leváltották a borsosberényi Haladás Ter­melőszövetkezet főagí'onómu- sát. Nem sokáig, mindössze két évig „irányította” a szö­vetkezetei. Ezalatt a gazdál­kodás visszaesett, S ebben bi­zony erősen „benne volt” a főagronómus keze. Cregorcsok Géza ugyanis a tervszerűség­nél, a szervezettségnél, a kö­vetkezetes munkánál többre becsülte a kényelmet, az italt. Olyannyira, hogy ide.ie nagy részét nem a közös gaz­daság' határában, hanem az Italboltban töltötte. Figyel­meztették, de lepergett róla minden szó. A dolog vége az lett, hogy egy szép napon megváltak tőle. A/ adottságok Megtörtént már az más szövetkezetben is, hogy nem sikerült mindjárt az elején megtalálni a legalkalmasabb, a legrátermettebb vezetőt. Olvankor újra összejött a ve­zetőség, a tagság, s a korábbi­nál nagyobb gonddal, felelős- seggel korrigálták a hibát. Er­re egyébként az elmúlt esz­tendőben, nem is egy példa akadt a rétsági járásban. Az­tán a legjobb vezető is téved­het, követhet el hibákat. Bor- sosberényben azonban egészen másról van szó. Míg a kör­nyező termelőszövetkezetek mind erősödnek, a tagok min­denütt gyarapodnak, a Hala­dás Termelőszövetkezet évek óta csak botladozik, nem jut sehogyan sem előre. Palkovics Mihály az el­nök, IIólma, Miklós, az újdon­sült főagronómus együtt erő­sítik; a szövetkezet adottsá­gai semmivel' sem. mostoháb­bak, mint a környékbeli gaz­daságoké. Sőt, a föld minősé­ge még jobb is, eléri a Ha­tárban a 10—U aranykorona értéket. A hozamok mégsem klelégítőek, Az utóbbi évek­ben meg még a növényter­mesztés és—az-állattenyésztés szerény jövedelme it> elfolyt, valamilyen lüthatalläfF csft- tornán. A legutóbbi zárszá­madáskor olyan helyzetbe ke­rült a szövetkezet, hogy szin­te az utolsó pillanatig kétsé­ges volt: a 10 forintos előle­gen kívül, tud-e még valamit fizetni a tagoknak. 4 *esetés Mi fogja hát vissza az alig ezer holdas termelőszövetke­zetet? Borsosberényben évek hoez- szú során át tág tér« volt an­nak a hibás gyakorlatnak, hogy, akik egy másik gazda­ságban nem feleltek meg. nem vállalták a tanulást, ké­pességük, rátermettségük sem volt valójában a vezetésre, máj' korábban eljátszották a tagok bizalmát; azokkal a szövetkezetben még „kísérle­teztek”. Elnökök, mezőgazdá­szok váltották egymást. Erő­sen keveredtek azok a ter­vek, elképzelések is, amelyek meghatározták a gazdálko­dást, a munka szervezettsé­gét. a jövedelemelosztást, a szövetkezet belső életét, A kölcsönös bizalom, az őszin­teség, a nyíltság vezetők és tagok között — nem lelt ott­honra a szövetkezetben. A tagok közül azoknak a szava hallatszott, akik ugyan han­goskodtak, de keveset dolgoz­tak a közösben. Az ilyenfajta irányításnak egyenes következménye az az állapot, amelyre a járási ta­nács és — a borsosberényiek kérésére, — a területi szö­vetség is fényt derített. Mert tavaly már szinte elemi evő­vel törtek fel a gondok, bajok. Az elnök, a főagronómus, a brígácivezetők képtelenek vol­tak átfogni a szövetkezet irá­nyítását. Tervszerűség, szer­vezettség, a munka ellenőr­zése egyszerűen nem létezett. A hozamok alacsonyak ma­radtak, de a költségek torony­magasra szöktek. Borsosbe- rényben 1000 liter tejet fej­tek egy-egy tehéntől és egy liter' tej előállítási költsége S forint körül volt. Ráfizet­tek a baromfi- és juhtenyész­tésre *s. A növénytermesztés jövedelméből alig maradt va­lami, miután kifizették a ta­gokat, a szövetkezet alkalma­zottait.. A közös gazdaságban a bé­rezési rendszer teljesen füg­getlen volt a gazdálkodástól, a vezetők, a tagok és alkal­mazottak tevékenységétől. Ta­valy három és fél millió forint volt a szövetkezet tervezett bevétele. Ebből egymillió­háromszázezret elvitt a tagok és alkalmazottak bére, Annyit jelent ez, hogy Borsosbe- róhyben mindenféle munkát harmadában végeztek. Ha egyáltalán elvégezték. A munkaegységgel a brigádye- zetok gazdálkodtak és my- nyit írtak jóvá a tagoknak, amennyit éppen jónak láttak. Az új főagronómus csak kí­váncsiságból kiemelt és meg­nézett egy munkalapot. Ti­zenkét munkaegységet, 380 fo­rintot „tévedett” a brigádve- 2®tő. Az elszámolás ilyen módszere bizony nem a mun­kafegyelmet erősítette. He­lyette arra ösztönözte a ta­gok, s az alkalmazottak egy részét, hogy kijátsszák a sza­bályokat, a rendelkezéseket A tervek Az idén új főagronómussal, s új tervekkel indulnak a szövetkezetlek. Szakemberek tanácsára megváltoztatják a gazdálkodás szerkezetét. Olyan ágazatokat fejlesztenek, ame­lyek egészen az adottságok­Páros vezénylés _ Már számtalanszor megmondtam, ne avatkozz az én m unkámba! (A Weltwoche karikatúrája) hoz, a lehetőségekhez igazod­nak. Megszüntetik — lega­lábbis átmenetileg — a te­henészetet. A mostoha tartási és takarmányozási viszonyok úgyis visszafogják a jövedel­met. Helyette hizlalnak. Ha csak hatvan jószágot értéke­sítenek az idén, már akkor is megvan a százezer forintos hasznuk. Az idén elkezdik a 130 férőhelyes korszerű szarvasmarha-istálló építését is. Három év alatt összehoz­nak annyi pénzt, hogy fussa a szükséges saját erőre. Mel­lette még a baromfitenyész­tés marad. A növénytermesz­tést sem aprózzák el, mint eddig tették. Funkciója az lesz hogy a kenyérgabona- termesztés mellett ellássa a szükséges abrak- és szálas­takarmánnyal az állattenyész­tést. Üj alapokra helyezik az idén a jövedelemelosztást is. A 15—18 évvel ezelőtt ké­szült munkaegységkönyv he­lyett a jelenlegi viszonyok­hoz alkalmazkodó normák képezik a készpénzfizetés alapját. A cél, hogy a meg­állapított díjtételek a trakto­rosokat, fogatosokat ne a fe­kete fuvarra, s a növény- termesztőket ne alkudozásra késztesse. Arra ösztönözzön, hogy vezetők és tagok, tagok és alkalmazottak erejük, tu­dásuk legjavát adják a kö­zös munkába. Az első lépések bármeny­nyire is biztatóak, Borsosbe­rényben a helyzet rendkívül nehéz. A gazdálkodás gond­jai mellett olyan akadályok­ba ütköznek nap mint nap a vezetők, mint a fegyelmezet­lenség, a bizalmatlanság, a kétkedés, Hiszen a zűrzavar­hoz. a rendszertelenséghez, a bizonytalan keresethez szo­kott emberek nem váltanak véleményt máról-holnapra. Az elavult gazdálkodás mellett az áporodott vezetési, irányí­tási módszerekkel is szakíta­ni kell.. Az, esetlegességet szervezettséggel, az erélyte- lensóget határozottsággal, őszinte, nyílt beszéddel kell felcserélni. Ha a tagok va­lóban azt látják, hogy a ve­zetőknek tekintélye, szavuk­nak súlya, munkájuknak eredménye van, akkor sokat és jól dolgoznak, Akkor való­ban együtt mennek a veze­tőkkel, a közös célért, a szö­vetkezet boldogulásáért, Vincae Istvánné A nőtincsiekről szólunk. Hétköznapi történetükről. Kiss Mihály tanácselnök ke­rüli a válaszokat. Ha mégis szól, azzal fejezi be: — Nincs ebben semmi kü­lönös. A szükség vitt rá, hogy tegyünk valamit,., A szükség. Század óta áll a falu. A vízre mindig szükség volt, már akkor is, amikor az első házat felhúzták a Lókos mocsaras partján. A fekete iszap, a korhadó növény ha­gyott ízt a szomjazó ember szójában. Generációk szerve­zete viaskodott a betegség­gel, amikor Újhelyi János, a tanácstitkára egy levelet ka­pott a kórházból, hogy egy beteg a faluból káli bacilus- sal fertőzött. Ki tudja, há­nyán hordják a kórt, amit a szomjúság oltásával nyelnek el, Igaza van az elnöknek: a szükség. Csakhogy ez min­dig szükség volt. Akkor is, amikor az urasági kastélyból döntötték el a falu sorsát, de kit érdekelt akkor a köb. Ök a dombon leástak harminc méterre is, a tenyérnyi por­tákkal meg ki törődött. Meg­halnak. elnyomorodnak? Hát haljanak, nyomorodjanak! — Nincs ebben semmi külö­nös, A szükség vitt rá, hogy tegyünk valamit... Az igazság kívánkozik ide. A szükség mellett az akarat, a felelősség, a morál. Ez az, amely a község vezetőivel el­határoztatta: vizet az embe­reknek, egészségeset, élte­tőt. . .' Ilyenv egyszerű volna? El­Becsülettel eltöltött húsz „Muokásigazgaió a MASZ RT élén. A nógrádi bányametlen- ce ölére egy tapasztalatokban gazdag bányász került: Sán­dor Pál személyében. Nem óhajtunk tündököltem* embe­reket, mert mindenki ott vég­zi feladatát a demokráciáért, ahová öt a nép állítja. Azon­ban meg keil jegyeznünk, hogy biztos kezekbe tette le a munkásság bizalmát, egy olyan kézbe, ami már meg­keményedett a bányászcsá- káuy alatt a közel 38 éves nehéz munkában. Megismer­te illegális politikai tevékeny­sége alatt az internálás ne­héz kenyerét Is. Sándor Pál mindig a munkásosztály ér­dekeiért harcolt.. (A Sza­bad Négrád 1948. május 38-i. számából.) Pontosan ma húsz eszten­deje annak, hogy a párt meg­bízatásából Sándor Pál vájár bevonult a MÁSZ RT salgó­tarjáni igazgatóságának épü­letébe, hogy átvegye az igaz­gatói teendők ellátását. Igaz, mindjárt nem ez történt, né­hány napig Császár Pál igaz­gató helyetteseként látta el feladatát. Amikor felkeres­tem Sándor Pált, hogy az el­múlt esztendőket idézzük, délutáni pihenőjét töltötte. Hatvanhat éves, de ma is ak­tív tagja a munkásőrségnek, s az éjszakai szolgálatra ké­szült. Meglepődött a kérdésen. Ősz hajába túrt, zavartan a szemüvegét kereste. Gondola­taiba mélyedt, s aztán ő kér­dezett. —Hát nem felejtették el? Régen volt. Húsz év. Hogy elmegy az idő,.. Igen, én voltam az első munkásigazga­tó. Története érdekes.., Nem zavartam gondolatai­ban. Hagytam, hogy gyűjtse csokorba, hogyan is történt. Aztán már kérdés nélkül be­szélt. — Szőnyi Tibor elvtárs colt a káderosztály vezetője, R pártközpontban. 1848. május 5-én magához kéretett. Em­lékszem ró, tizenöten voltunk. : együtt ar. ország minden ré­szből. Engem hivattak be először. Sokáig' beszélgettünk, aztán azt mondja Szőnyi elvtárs: Nos. Sándor elvtárs, bejöttél ide mint vájár, s ki­mész, mint igazgató. Válla­lod? —• Vállalom, mert tu­dom, mellettem van a párt — válaszoltam. Vagy két hét telt el, amikor megkaptam a ki­nevezést. Másnap már elfog­laltam az új beosztáso­mat... esztendő — Nehéz volt az első nap. de a későbbiek talán nehe­zebbek. Ott volt még Csá­szár, a régi igazgató. Sokszor keresztezte az intézkedései­met. Pedig kellett, nagyon kellett az országnak a szén. Az én feladatom meg éppen az volt, hogy biztosítsam a termelést. Aztán jöttek az em­berele gondjai, bajai. Ennek ez kyllett, annak amaz. Az emberek a kezdet kezdetén nem is kenyeret, csak krump­lit. meg kukoricát kértek. Ké­sőbb már autót a szállításuk­hoz, meg a villamost... Ha lassan is, de mindent elintéz­tünk. Amikor pedig magamra maradtam, Császárt elvitték Budapestre, önállóan, az elv­társak segítségével szerveztük a termelést. De megnyertük az első széncsatát. Büszkék lehettek a salgótarjáni, a nógrádi bányászok... Kis szünetet tartott nem za­vartam. tudtam, most már „benne” van, úgyis folytatja. — Szóval megnyertük az el­ső széncsatát — folytatta — Egy' év múltán Budapestre kerültem. A Szénipari Igaz­gatóság vezetője lettem, az igazgatóság később átalakult a Bányászati Főosztállyá. Ak­kor is vezető maradtam.,. Nagyobb beosztás, nagyobb felelősség, Egy ember küzdelmes évei elevenednek fel a barátságos kisterenyei otthonban. Küz­delmes, becsületes esztendők. Mert Sándor Pálra mindig számíthatott a párt. Kikérték véleményét, tanácsát. Amikor 1950-ben hazatért a szovjet- unióbeli tapasztalatcseréről, új színt, új lendületet vitt a szénbányászatba. Töretlen harcosa lett a gépesítésnek, az új fejtési módok elterjesz­tésének. A szíve haza, Nógrádba húzta. Amikor már a.1 nagy- -batonyi bánya igazgatója volt, tőle is kérték a véle­ményt, mit szólna a trösztösi- téshez. Először az idegenke­dés. Miért kell annyi kádert kivonni a termelésből? De az elvtársi viták után megegyez­tek. A tröszt élére ki más ke­rülhetett volna, mint Sándor Pák Megbíztak benne, hiszen Nagybátony gazdaságosan termelt, növekedett a teljesít­mény. A sok harc, a számtalan ál­matlan éjszaka Sándor Pál egészségét is kikezdte, ötven napig feküdt mozdulatlanul a kórházi ágyon. Gyógyulása után nem bírta a tröszti fela­datokat ellátni. Kánvás::t vál­lalta. Üj üzem, fejlődő; szép feladatokat látott ebben a munkában. Akadékoskodó!-; is voltak. A személyeskedések is úrrá lettek. A múltból itt­maradt emberek akartak út­jába állni. Előtte azonban a Párttól kapott megbízatás si­keres teljesítése állt,.. — Elfáradtam, megbeteged­tem — folytatta Sándor Pál. Hosszú orvosi kivizsgálás, kórház Balassagyarmaton, Balatonfüreden és Budapes­ten. Hét év után meg kellett válnom az igazgatói szék­től, ,. Nyugalomba vonul­tam. . Sirás szorongatja a torkát, nagyokat nyel. Szeme fénylik a nedvességtől, de tartja ma­gát. — Most jól érzem magam, talán jobban, mint ezelőtt tíz —tizenkét évvel. A megalaku­lástól tagja vagyok a mun­kásőrségnek, s hogy dolgoz­zam a pártnak, most is ott szolgálok. Dolgozni akarok életem végéig. Amikor arról kérdeztem, mi lenne a vágya, most, hat­vanhat éves korában, nein szólt, pedig láttam valami bántja. Saját ügyében más­kor sem tett egy lépést sem. Kerülő úton tudtam meg. Azt szeretné, ha a fiának sike­rülne a felsőfokú technikumi felvételije. S azt, hogy rendez­né a Szénbányák Vállalat az évek óta húzódó még bent levő jogos keresetét, az elma­radt földalatti pótlékokat. Sok ez a kérés? Teljesülhet Valamennyi. Megérdemli, hogy teljesüljön. Hiszen 1922-tőí tagja a pártnak, szembené­zett a csendőrszuronyokkal is. Most is fegyver van a kezé­ben, amit a párt adott. Csakúgy, mint azt az iga­zolást, ami arról szólt, hogy Sándor Pál volt az első mun* kásigazgató a MASZ RT élén. Somogyvári László Hétköznapok, ünnepek határozás kérdése csupán? Az elnök erre annyit válaszol: — Semmi sem egyszerű az életben. Küzdelmek a hétköz­napok, ünnepek a sikerek. Majd egyszer mi is ünnepe­lünk. .. Nyugtalan a tekintete, az arca megrándul, szeme könnytől fátyolos. Mi váltja ki a korával megbékélt em­berben az idegfeszültséget? A nyugtalanság, amely hajtja, hogy megszolgálja az embe­rek bizalmát? Talán a siker­telenség, amelyet eltitkol? Vagy a siker biztos tudata? Beszéljen erről a történet, amely hétköznapinak indult és ma már ünnepivé emelke­dett. Főszereplői azok, akik először asztalhoz ültek, hogy megvédjék a falu és a ma­guk egészségét. Újhelyi János, Kiss István, Gyurcsik István, Molnár János, Dömötör Já­nos, Palmann László és a névtelenek, akik a vizet a falu ügyévé emelték, És ezt annak az árán is, hogy ku­darcok tarkították szándéku­kat. Egy falu közösségében kevés néhány ember akarata, ha olyan ügyről van szó, amely millió forintokat emészt fel. Szóltak a legtekin­télyesebbeknek, üljenek ve­lük asztalhoz megtárgyalni az ügyet. Az első akarásra üre­sek maradtak a székek. Any- nyit üzentek; ha öregapáink­nak jó veit, nekünk is jó. És akkor újabb kísérlet a ta­nácskozás megteremtésére. Most már azokkal a fiatalok­kal, akik családfőkké koro­sodtak, de a múltat csak his­tóriákból ismerik és az új életben igénnyel élnek, Gyur­csik István tanúsítja, hogy nekik is arcukon ült a bizal­matlanság még akkor is, amikor megadták a felhatal­mazást a Kripta-völgy meg­fúrásához, vizének a faluba vezetéséhez. Itt, ezen a tanácskozáson kezdődött Nőtincs hétköznapi története. Már bugyog a víz a három kútiből. Csobogása finom dal­lamként tölti meg a völgyet. De amíg ide eljutottak... Először is Újhelyi, aki jártas­ságával az egész falu bizal­mát kivívta, kivált a közös­ségből. Űrt hagyott maga után és kevesen bíztak abban, hogy azt valaki betöltheti. Az elnök felidézi ezeket a napo­kat; — Az élet igazi keserűjét akkor éreztem, amikor hírül hozták és a tekintetekből is kiolvastam a hitetlenkedést. Fájdalmas volt, de hajtó­erővé vált. Azok, akik is­merték Kiss Mihály állhata­tosságát. támogatták, biztat­ták: — Rajta, nincs megtorpa­nás. .. Aki néhány év alatt, korát semmibe véve iskolák sorában meghódítja a tudo­mányt, az a községéért is többre képes... Ide tartozik. A hatelem is ember két osztállyal kiegészí­ti alapismereteit. A mező- gazdasági tudományok tech­nikusaként érettségezik, mi­közben a tanácsakadémia nagyszorgalmú hallgatójaként tűnik ki. És a falujáért újból vizsgázott. Költségvetést ké­szített. kilincselt a megyétől a minisztériumig. Képviselő­jüktől a miniszterelnökig, hogy a három kút vize végül is kibuggyanjon. — Nem, nem, én tehetetlen maradtam volna, ha nem érzem magam mögött az embereket... Mindent elhárít. Igaza van, csak közösen, egy akarattal születik meg az ünnepet hozó siker. Azt mondta, majd egyszer mi is ünnepelünk, E gondolatok azt rejtették, hogy a közeljövőben fektetik a vízvezetőcsöveket. F elállít­ják a kifolyókat. Kinek-ki- nek az udvarára, a lakásába, ahogyan kívánja. Megcsob­ban a víz a faluban, amely most a Kripta-völgyben ze­nél. És a hétköznapi történet ünnepivé emelkedik, a sok fáradság édes pihenésben té­rül meg. Már biztos, Nőtincsen ez az Ünnep bekövetkezik... Bobál Gyula NÓGRÁD - 1968. május 19., vasümop 5

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents