Nógrád, 1968. április (24. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-17 / 89. szám
SzéfíWIofl a hamis vail pénteken ielel a vádaskodó A Rétsági járási Rendőrkapitányságra súlyos állításokat tartalmazó feljelentés érkezett. Tartalma szerint Szőke Sándor, a Borsosberényi Állami Gazdaság gépkocsivezetője deszkalopással és fekete fuvarozással károsítja a társadalmi tulajdont, s mindezek mellé jogosulatlanul kap a többi gépkocsivezetőnél magasabb bérezést. A feljelentő — Borbíró Ivánné — külön kiemelte, hogy Szőke Sándor korábban rendőr volt, így részéről még súlyosabb megítélés alá esnek a felrótt bűncselekmények. Bor- bíróné ugyanebben a feljelentésben állította, hogy Magyar Sándor brigádvezető szemet huny Szőke Sándor űzelmei fölött. S hogy a befeketítés még teljesebb legyen, azzal is megrágalmazta a brigádvezetőt, hogy férjes asszonnyal tart fenn viszonyt. A rendőrség megindította a nyomozást. Temérdek adat birtokában — ügyészi jóváhagyással — szüntette meg végül az eljárást, mivel minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy a feljelentés hazug. Az igazsághoz tartozik, hogy Szőke Sándor valóban volt rendőr; de az is, bogy sem szolgálatában, sem magánéletében merült fel jogos kifogás ellene. Szőke Sándor méltánylást érdemlő családi okok miatt kérte leszerelését. A hamis vád súlyos, az igazságszolgáltatás rendjét veszélyeztető bűncselekmény. A rétsági járásban körülbelül évtizede nem követte el senki; megyei és országos szinten sem fordul elő gyakran. Jóllehet a büntető eljárásról szóló jogszabály hamis vadas ügyben nem teszi kötelezővé az ügyész résztvete- lét a tárgyaláson, — a bűncselekmény nagyfokú társadalmi veszélyességére tekintettel a rétsági járási vezető ügyész mégis bejelentette a tárgyaláson való részvételét. \ rétsági járásbíróság pénteken tárgyalja Borbíró Ivánné bűnügyét. A bíróság a tárgyalásra Dr. Kertész Imre rendőr- alezredes írásszakértőt is megidézte. A matematikus szabó Alfred Blert varsói szabó 40 esztendeje dolgozik, és soha nem próbálja ki a megrendelt ruhát vagy kabátot. Miután jártas a felső matematikában, bonyolult formu Iákat dolgozott ki, amelyek segítségével, ismervén ,a megrendelő magasságát, súlyát, alakját és vállszélessógét, hibátlan ruhákat készít — pró ba nélkül. És azok a ruhák amiket ő varr. olyanok, mint ha a megrendelőre öntötték volna Csak órte*t»iezés dolga Egy ismert írónál megjelenik egy fiatal orvos és így szól: — Abbahagytam az orvosi pályát és felcsapok írónak. Azt hiszem, hogy nagy hasz nára leszek az emberiségnek. — Azzal, hogy nem folytat orvosi gyakorlatot, feltétlenül. Törve*« és boruliá/o vállalat ríj tí|iii*rí együttműködése A kétbodonyi Egyesült Erő Termelőszövetkezet majorjának vízellátására tavaly a MÉLYÉPTERV Vállalat elkészítette a terveket A közművesítés kivitelezését a Nóg- rád megyei Beruházási Váll- lalat az idén kívánta lebonyolítani, azonban a mintegy félmillió, forint értékű munkára sem a Nógrád megyei Víz- és Csatornamű Vállalat, sem az ÉVM Közmű és Csatornaépítő Vállalat nem állt kötélnek. Ebben a helyzetben a MÉLYÉPTERV • vezetői felajánlották: szereznek kivitelezőt. Ez meg is történt: a péceli vízmű építési részlege idén júniusban megkezdi, és terv szerint szeptemberben be is fejezi a tsz-major vízvezetékének építését. Az együttműködésnek ezt az új típusú formáját a két vállalat vezetői most szeretnék tartósítani. Olyan szerződés előkészítésén dolgoznak, mely szerint ha a beruházó vállalat kivitelezői gondokkal küzd, a tervező vállalat biztosítja a kivitelezőt azokhoz a munkákhoz, amelyeket a MÉLYÉPTERV tervezett. A Nógrád megyei Beruházási Vállalat viszont elsősorban a MÉLYÉPTERV Vállalatot keresi meg, ha mélyépítési tervekre van szüksége. Huszonhárommillióval több imponcsokkenies A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben az elmúlt esztendőben negyvenmillió forinttal csökkentették az importot, oly módon, hogy növelték azoknak a termékeknek mennyiségét, amelyeket eddig külföldről hoztunk be. Az idén 63 milliós importcsökkentést irányoztak elő. Ennek elérése érdekében emelték a horganyzott huzal termelését. ötezer tonnát gyártanak, ami negyvenkétmilliót jeleni. A megtermelt mennyiséget az AGROKER- nek, a FERROGLOBUS-nak, az ELZETT-nek és a Bács- Kiskun megyei Fémipari Vállalatnak szállítják. Másik fontos importcsökkentő termékükből, a CO« hegesztőhuzalból 700 tonnát állítanak elő, az IKARUS, a Magyar Vagon, és Gépgyár, a MÁV, a Magyar Daru és- Hajógyár, és a Ganz-MÁVAG részére 21 millió forint értékben. Halálos autóbusz-baleset Súlyos motorkerékpárszerencsétlenség Szirák belterületén állt meg a 2. sz. AKÖV egyik autóbuszával Apkó Mihály. Az utasok leszálltak, Apkó indult. A járműre fel akart szállni Dohonyi Pál hetven- három éves tsz-nyugdíjas. A már lassú mozgásban levő autóbusz magával sodorta. Súlyos sérüléseibe belehalt. Telek József kölcsön adta motorkerékpárját sógorának, Zimányi Rezső Rákóczi-bá- nyatelepi vájárnak, aki nem rendelkezett gépjárművezetői igazolvánnyal. Zirnány ittasan vezette a motort. Sem ő, sem pótutasként szállított nyolcéves kisfia nem viselt bukósisakot. Az ittas Zimány felbukott a motorral, és súlyos sérüléseket szenvedett. Az anyagi kár ezer forint. Nagy Sándor, a budapesti MÁVAUT gépkocsivezetője Katalin-pusztán elütötte Gáspár János helybeli gyalogost. A férfit lábtöréssel szállították kórházba. A fotós és a portás A közismert nagyvállalatot a napokoan Jelkereste egy napilap Jotoriportere. Fontos dolgot forgatott a fejében, s ügyet sem vetett senkire, amikor belépett a kapun. A járást ismerte, őt is sokan ismerték. — Hó, kérem! Nem lehet be- menrJ! — húzta viss... i portás. — Mi az, hogy nem? — vágott vissza. — A fejlesztési osztály vezetőjéhez megyek — mondta magabiztosan, s hozzátette az illető nevét is. — Az illető az igazgatónál van — válaszolta a portás, nagy nyugalommal. Fotósunk erre már kijött a bé- ketürésből. Kissé emelkedettebben folytatta. — Akkor oda megyek... S elindult. A portáé még utána szólt. — El ne felejtsen a titkárságon kopogni. S az igazgatóhoz csak akkor mehet be, ha ott megengedik ... Kifelé nem köszöntek egymásnak — p — f 'Tjejqwap mesfttfU Ketten beszélnek: — Mondd, elmennél a munka temetésére? — Nem. Még azt gondolnák rólam, hogy sajnálom... (Beküldte: Kovács László, Bércéi) iXem oko% gondot A Nógrád megyei Építőanyagipari Vállalat két termelő tevékenysége közül, az első negyedévben az ipari termelést végzők — salak- folokk- gyártók, kőfűrész üzemben dolgozók — értek el jobb eredményt. Tervüket 100.7 százalékra teljesítették. Az építők viszont lemaradtak. Tervteljesítésük csak 69.7 százalékos. A lemaradás meghaladja a 400 ezer forintot. Pótlása azonban nem okoz gondot, mivel az építőipari ágazatban is rendeződtek az árproblémák, eldőlt melyik vállalatnak van pénze, mit akar építeni. Az építőipari részleg kapacitása az első félévre most már teljesen le van kötve munkával. Szépített volna valamit a helyzeten, ha a vízválasztói salakblokk-üzem a * tervnek megfelelően tudta volna kiszállítani a készterméket. Sajnos, a 2. sz. Autóközlekedési Vállalat nem tudott elég teherkocsit biztosítani. Emiatt a tervbe vett 5 ezer salak- blokkot nem tudták kiszállítani csak részben. Az utóbbi időben valamelyest javult a helyzet, de a tehergépkocsi-ellátás még nem éri el a kívánt szintet.^ Szakkör az iskolában Élénk szakköri munka folyik a salgótarjáni Mártírok úti (Május 1. út) általános iskolában, annak ellenére, hogy az intézmény nem rendelkezik önálló szakkörökkel. A szomszédos Üttörőház szakkörei a legkülönbözőbb érdeklődésű gyerekeknek adnak otthont, illetve a szakköri tevékenységhez szükséges lehetőséget. Különösen nagy az érdeklődés a diákok körében híradástechnikai, az „űrszakkör” iránt. Többen a Madách gimnázium előkészítő szakköreinek munkájába kapcsolódtak be. Elsősorban azok a fiatalok, akik az általános iskola elvégzése után valamilyen tagozatos osztályban szeretnék folytatni tanulmányaikat. N A P T A R 1968. április 17., szerda Névnap: Rudolf A Nap kel 4 óra 52 perckor, nyugszik 18 óra 36 perckor. A Hold nyugszik 7 óra 09 perckor. 15—20 fok Várható időjárás ma estig: felhős idő. Többfelé kisebb eső. Mérsékelt keleti, délkeleti szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet 15—20 fok között. — Akcióbizottságot alakított a megyei nőtanács az anyák napjának és a nemzetközi gyermeknapnak a megünneplésére. A bizottságban több tömegszervezet képviselteti magát. Szavakkal kezdődött... Kihívó viselkedésével sértette meg ifjú Gergely Györgynét, a nógrádi italboltban Polgár István. Az asszony és férje ezután tettleg bántalmazta a férfit. A rétsági járásbíróság ifjú Gergely Györgynét négyhónapi — próbaidőre feltételesen felfüggesztett szabadságvesztésre, ifjú Gergely Györgyöt ötszázalékos bércsökkentes mellett hathónapi javító-nevelő munkára, Polgár Istvánt pedig háromszáz forint pénzbüntetésre ítélte, — Gondoskodás a dolgozókról. A munkavédelem helyzetét az elmúlt napokban valamennyi nógrádi bányász szak- szervezeti tanács, illetve szak- szervezeti bizottság megtárgyalta. Olyan határozatok születtek, hogy a közeljövőben széles körben ismertetik az új munkavédelmi szabályzatot, szakosítják a balesetelhárítási oktatást. — Tizennégy Nógrád megyei üzemnél tartottak vizsgálatot az SZMT társadalmi munkavédelmi aktívái. A helyszíni intézkedések mellett most összegezik a tapasztalatokat, és legközelebb kibővített aktívaülésen megtárgyalják. A vizsgálatokban 30 társadalmi aktíva vett részt. íz országban öt húsipari nagyüzem készíti a hazai és külföldi piacokon igen keresett és közkedvelt gyrlai módon készült száraz kolbászt, A négy húsipari vállalat termékei között versenyt rendeztek, amelyből a szom bathelyi gyár terméke került ki győztesen. Képünkön: az érlclőteremhcn tizenkét—tizennégy napi érlelés után kapja meg a kolbász jó ízét és zamatát (MTJ foto — Kovács Gyula felvétele) — A jövő hónapban álad* ják az OTP rétsági székhazát, A beruházásra másfél millió forintot fordítottak. — Fogorvosi rendelő és or* vosi szolgálati lakás épül Rét- ságon. A beruházásra négy- százezer forintot költenek. Az építkezés befejezésének határideje június vége. — Másfél millió forintból korszerűsítették az érsekvadkerti közvilágítást. A beruházásból nagyfeszültségű leágazást, transzformátor-állomást építettek, felújították, illetve bővítették a kisfeszültségű hálózatot is. — A televízió április 25-én az ipari rovat műsorában egyenes adásban mutatja be a százéves évfordulóját ünneplő Salgótarjáni Kohászati Üzemek fejlődését. — Üj tantárgy. A méhészet oktatását kezdték meg a Keszthelyi Agrártudományi Főiskola harmadik évfolyamán. A kezdeményezés a növényvédelmi tanszék érdeme. — Budapestre érkezett K. N. Rudnyev, szovjet műszeripari és automatizálási miniszter, hogy aláírja a magyar—szovjet műszeripari állandó munkacsoport megalakításának iegyzőkönyvét. Tűzrendészet! továbbképzés A tűzesetek megelőzéséről, a tüzek oltásának módszereiről, a tűzvédelem megszervezéséről tanulnak a termelőszövetkezeti tűzrendészet! megbízottak. A megye közös gazdaságainak tűzrendészet! megbízottai két csoportban három- három napos továbbképzésen vesznek részt a nagymező - pusztai turistaházban. A tan- folyamot rendező megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya és a megyei tűzrendészet! parancsnokság szakemberei gyakorlatban is bemutatják a résztvevőknek a korszerű módszereket, védelmi eszközöket. A továbbképzés csoportjai részt vesznek egy próbariadón is — A pakisztáni Moro várbörtönéből több fegyenc megpróbált megszökni. Az üldöző rendőrök és a szökevények között tűzharcra került sor. hét fegyenc meghalt, hat személy megsebesült, közülük négyen rendőrök, illetve polgári személyek. — A magyar származási! Hargitay Miklós, a múlt évben autóbaleset áldozatává lett Jaen Mansfield volt férje, vasárnap házasságra lépett a 25 éves Ellen Jean Siano volt stewardessel. Szocialista szerződés A salgótarjáni Lovász József utcai 2. számú óvoda és a Salgótarjáni Ingatlankezelő Vállalat Gagarin-brigádja szocialista szerződést kötött egymással. A brigád, melynek Miklós Lajos a vezetője, vállalta, hogy az óvoda számára társadalmi munkában elvégzi a kisebb műszaki karbantartási munkákat, kijavítja a játékokon esett hibákat, rend- bentartja az óvoda kertjét, udvarát és az udvari játékokat. Az óvoda ennek ellenében az IKV-nál előforduló ünnepi rendezvényeken műsort ad a óvodás gyermekek közreműködésével. — Csehszlovák bútort, csempét, ajtót, ablakkeretet, tranzisztoros-rádiót, Tesla imagnetofont, tv-készüléket. Elek- trosvit hűtégépet, Skoda személyautót, Jawa motorkerékpárt. robogót, mopedet importál az idén a külkereskedelem. NOGBAD. a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanár« (apja. Főszerkesztő: GOTT AB GYULA, Szerkesztőség: Salgótarján, Vetőn u, i. Telefon; 22-94, S2-95. 22-9*. 23-97. Főszerkesztő: 12-94. Belpolitikai rovat: 14-40, Sportrovat: tl-59, éjszakai szerkesztés: 13-05. Kiadja » Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: viDa EDIX. Kiadóhivatal: Salgótarján, Petőfi u, t telelőn: 10-29. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél, Előfizetési díj egy hónapra 17 forint. Előállítja a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. Felelős vezető: PAPP GYÖRGY igazgató, Salgótarján Petőfi u. t, index-szám; 25072. I