Nógrád, 1968. április (24. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-17 / 89. szám
Bombázások Vietnamban IV ashing'lon makacs SAIGON (MTI) Miután Johnson elnök elrendelte a 20. szélességi foktól északra fekvő területek bombázásának szüneteltetését, egyre hevesebbé válik a légiháború Észak-Vietnam déli részében, a 17. és 20. szélességi fok között — ismerik el az amerikaiak. Az amerikai katonai szóvivő kedden elmondotta, hogy az Egyesült Államok légiereje négy gépet vesztett hétfőn ebben a térségben. Két F—105 típusú lökhajtásos gépiét Dong Hói körzetében talált el a VDK légelhárításának tüze: a két gép lezuhant, bár az egyi két pilótája még ki tudta vezetni az észak-vietnami légi térből. Két Pahtom típusú gép összeütközött a levegőben és ennek következtében pusztult el. Az amerikai légierő ugyanakkor továbbra is folytatja berepüléseket a VDK északi része fölé. Az AFP jelentése szerint kedden is átrepülte VDK fővárosát egy amerikai felderítőgép. LAUSANNE Tran Van Do, a dél-vietnami rezsim külügyminisztere nyilatkozatot adott a Gazette de Lausanne nevű svájci lapnak és ebben kifejtette, a délvietnami kormány — garnitú ra elképzelését a tárgyalásokról. Szerinte — mondotta az lenne a helyes, ha a saigonj kormányzat tárgyalna a hanoi vezetőkkel, kizárva a megbeszélésekből a DNFF-et. Hozzáfűzte, hogy nem tagadja a nemzeti felszabadítás! front létezését, de nem tekinti kormánynak. A VDK kormánya, akárcsak a DNFF, mint ismeretes, már többször leszögezte, hogy nem tárgyal a saigoni kormányzattal, amely nem képvisel senkit és amelyet csupán az amerikai szuronyok tartanak hatalmon. WASHINGTON Az amerikai külügyminisztérium szóvivője hétfőn azt mondotta, hogy „nem érthető, miért nem hajlandó Hanoi él fogadni az Egyesült Államok által javasolt városok egyikét a tárgyalások színhelyéül.” A külügyminisztérium álláspontja szerint Washington ragaszkodik egy „semleges” színhelyhez, s ezen belül olyan városhoz, ahol az Egyesült Állaimok „megfelelő hírközlési eszközökkel rendelkezik.” További tüntetések as NSZK-ban Koszig'n Pakisztánba utazott MOSZKVA (TASZSZ) Szolomeneev, és más hlyataKoszigin szovjet kormányfő los személyiségek búcsúztat- kedden különrepülőgépen Pa- ták Koszigint kisztánba indult, ahol Ajub * Khan elnök meghívására hí- Mint ismeretes, a két or- vatalos látogatást tesz. A szág közötti aktív gazdasági szovjet kormányfő most elő- és kereskedelmi kapcsolatokat szőr látogat Pakisztánba. Ko- az 1961-ben megkötött egyezszigin kíséretében utazik Tyihon Kiszeljov és Joszif Maniusisz, a belorosz, illetve a litván minisztertanács elnöke. A repülőtéren Kirilenko, Bazurov, Poljanszkij, Voronov, Andropov, Gyemicsev, Papandreu nyilatkozata i" 'V Hamburg: A rendőrök áthajítják a korláton a Dutschke elleni merénylet miatt ■ Springer kiadó épülete előtt tüntető diákokat (Telefoto — MTI külföldi képszolgálat) A baloldali diákság hétfőn A 18 emeletes Springer- frontvárosban 59, Hamburg- mind Nyugat-Berlinben, mind székházat erős rendőri külö- ban pedig 26 rendőr sérült Nyugat-Németországban foly- nítmény és két páncélautó meg. tatta tüntetéseit, jóllehet a őrizte. Ezért az utcára fel- Nyugat-Beríinben összesen rendőrség brutálisan fellépett vonult kétezer főnyi tüntető 381 tüntetőt vettek őrizetbe, ellene. A diákok hétfőn es- nem közelítette meg az épüle- Hamburgban pedig 94-et, de ,te a Hamburgban, Frankfurt- tét, hanem a városi televízió- jórészüket később szabadon ban és Münchenben ismét adóhoz ment. Azt követelték, engedték. Hamburgban ked- ostrom alá vették a Springer hogy a televízióban egyórai den vizsgálóbíró elé idéztek kiadó nyomdáit, hogy meg- időtartamra biztosítsanak neakadályozzák a Springer-la- kik nyilvánosságot, pok forgalombahozatalát. A nyugat-berlini és nyugaíFrankfurtban lovasrendőrök németországi tüntetők közül gumibottal támadtak rá mint- a húsvéti ünnepek idején egy négyezer fiatalra, a diá- több százat tartóztattak le. A kok pedig téglákkal hajigái- letartóztatottak pontos száma Berlinben 168 személyt vették meg a hatósági közege- még nem ismeretes. tek óri/gthe két. Huszonhaton megsebe- Nem lehet tudni pontosan A nyugatnémet kormány — sültek. Münchenben csaknem azt sem, hogy hányán sebe- jelenti a lap — várhatóan egy órán át tartott a rendőr- sültek meg. Nyugat-Berlinben szerdai ülésén foglalkozik ség és a tüntetők összecsapá- és Hamburgban a rendőrség Rudi Dutschke diákvezér el- sa. Sokan megsebesültek, csak a maga „veszteség-lis- len elkövetett merénylettel és Nyolcvan tüntetőt letartóz- táját” hozta nyilvánosságra, a merénylet nyomán megkez- tattak. amelyből kitűnik, hogy adódott tiltakozási hullámmal, 26 tüntetőt, akit különféle vétségek elkövetésével vádolnak. A Bild-Zeitung csak húsvét hétfőre vonatkoztatva közli hogy az NSZK-ban és NyugatA rádió és a tv mai műsora KOSSUTH RADIO: 8.20: Kecskés Sándor klarinétozik, Lukács István cimbalniozik. — 8.45: A Berlini Rádió énekkara énekel, vezényel Helmut Koch. — 9.00: Güi Baba. Részletek Huszka—Martos operettjéből. — 9.34: Régi magyar lakodalom. Bogdán István írása. — 10.10: Kamarazene. — 11.30: A Szabó család. — 12.15: Tánczenei koktél. — 13.21: Zenekari muzsika. — 14.00: Kutyamese. Karel Capek meséjét fordította Zádor Margit. — 14.20: iskolai kórusok énekelnek. — 14.45: Könnyűzene. — 15.00; Hírek. Nemzetközi lapszemle. — 15.15: Iskolarádió. Magyar századok. A felpántlikázott ezerév. — 15.55: Mai témák — mai dalok. — 16.04: Magyarországon először. — 16.42: Az aranyember. Jókai Mór regénye folytatásokban. XX. (befejezd) rész. Felovassa: Pálos György. — 17.20: Nótacsokor. — 17.49: Van új a Nap alatt! Tudományos híradó. — 18.04: Egy nagy énekes arcképe. Emlékezés Enrico Carusóra. — 19.00: Esti Krónika. Hangképek, tudósítások a Hazafias Népfront kongresszusáról. — 20.00: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye a stúdióban. — 21.05: Gondolat. A Rádió irodalmi lapja. — 21.45: Székely Mihály magyar nótákat énekel. — 22.20: A királyné esipkekendöje. Részletek Johann Strauss operettjéből. — 22.50: Fejezetek a közgazdasági gondolkodás történetéből. Dr. Mátyás Antal egyetemi tanár előadása. — 23.39—0.25: Tánc- zene. PETŐFI RÁDIÓ: 10.00: Népzenei magazin. — 10.40: Somogyi Irodalmi Napok. Hangképek a balatonszárszói József Attila-szavalóversenyről. — 11.01: D’Albert: Hegyek alján. Kétfelvonásos opera — előjátékkal. — 13.02: Köny- nyűzenei Híradó. — 14.00: Kettőtől hatig ... A Petőfi rádió zenés délutánja. — 18.10: Könnyűdalok Moszkvából. — 18.30: Vita az avantgárdról. A mikrofon előtt: Bélád! Miklós, Koczkás Sándor és Vas István. — 19.00: Dobos Attila táncdalaiból. — 19.10: Hangverseny a stúdióban. Wilheim Ferenc gordonkázik, Freymann Magda és Hepke Péter zongorázik. — 20.00: Esti Krónika n. — 20.30: A XX. század nagy írói. Szentély. William Faulkner regényét fordította és ismerteti Déry György. — 21.00: Rác7 Béla népi zenekara játszik. — 21.29: Az Antwerpeni Filharmonikusok hangversenye. A TELEVÍZIÓ MŰSORA: 17.58: Műsorismertetés. — 18.00: Hírek. — 18.05: Pályaválasztási tanácsadó. — 18.25: A világ térképe előtt. Aktuális külpolitikai műsor. — 18.35: Falusi dolgokról. Időszerű agrárpolitikai műsor. — 18.55: Esti mese. — 19.05: Tanácskozik a Népfront-kongresszus. — 20.00: TV-Híradó. — 20.20: Fáklya. A Televízió magyar irodalmi folyóirata — I. évf. 1. szám. — 21.55: Jazz- iskola. — 22.10: TV-Híradó — 2. kiadás. A BESZTERCEBÁNYAI TV MŰSORA: 14.20: Kosárlabda ligamérkőzés közvetítése. — 15.00: A ZJS Brno — Steaue Buettresti férfi röplabda mérkőzés közvetítése. — 20.05: A Dreyfus-ügy (TV-játék). I. rész. — 21.50: TV- Híradó. Marxisiák és keresztények párbeszéde GENF (MTI) kozást, amelyen egyházi szeAz Egyházak Világtanácsa mélyiségek és marxista világ- rendezéséberj április 8 és 11 nézetű filozófusok vettek között tartották Genfben a részt. „Keresztények és marxisták a tanácskozásról kiadott párbeszéde” elnevezésű tanacs- közlemény megállapítja, hogy __________________________> világosan kirajzolódtak mindazok a nézetek és tényezők, amelyek a marxistákat és a keresztényeket elválasztják egymástól, illetve, amelyek mindkettőjüknél közösek. Szóba kerültek gazdasági, szociális és politikai problémák, s kiderült, hogy noha az ellentétek mélyenszántóak, „bizonyos szinten nem feltétlenül kibékíthetetlenek”. A közlemény hangoztatja: „A tanácskozás keresztény és marxista résztvevőinek többsége egyetértett abban, hogy az imperialista hatalmak és a velük szövetségben álló nemzeti oligarchiák által gyakorolt gazdasági, kulturális, politikai és katonai elnyomás embertelen, s csak úgy lehet felvenni ellene a harcot, ha szolidaritást vállalunk az elnyomott népek nemzeti felszabadítási harcával.” Mahmud Riad, hazánkba látoga Péter János külügyminiszter meghívására április 21-én baráti hivatalos látogatásra ha zánkba érkezik Mahmud Riad, az Egyesült Arab Köztársaság külügyminisztere. Mahmud Rí ad előreláthatólag három na pót tölt Magyarországon. meny indította el. Az I960— 1966-ig terjedő hat esztendő alatt a kölcsönös áruforgalom több mint tízszeresére, hatmillió rubelről hatvanegy- millió rubelre nőtt. Sikeresen fejlődőnek a két ország kulturális kapcsolatai is. A görög junta véres rezsimet vezetett be Andre asz Papandreu, a Görög Felszabadítási Mozgalom elnevezésű szervezet vezetője fogadta Gevorgjant, a Trúdnak, a szovjet szakszervezetek lapjának New York-i tudósítóját Az emigrációban élő görög politikus a szovjet újságírónak adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a hatalmon lévő diktátorok klikkjének egyedüli támasza az Egyesült Államok és néhány NATO-ország. Az amerikai kormány nagy segítséget nyújt a görög diktátoroknak. Teszi ezt tekintet nélkül arra, hogy a junta Görögországban véres rezsimet vezetett be. Körülbelül 30 000 hazafit hurcoltak börtönbe. Papandreu, aki több mint félévet töltött az athéni Ave- röff-börtönben, elmondja, hogy cellájában egész nap hallotta a megkínzott emberek lélekbemarkoló kiáltozásait. A hóhérok például ki- végzési jeleneteket rendeznek. Az áldozatnak bekötik a szemét és viszik a vesztőhelyre; csak az utolsó pillanatban tudja meg. hogy kivégzése elmarad. Másik módszerük: a fogva tartott hazafiakat égy rendkívül magas és nagyon keskeny emelvényre viszik, amelyen nincs korlát. Az áldozat szemét bekötik és ebben a helyzetben minden lépés pusztulást okozhat. A börtönben vannak olyan cellák is, amelyekben nagyon éles fénnyel világítanak az áldozatok szemébe és ugyanakkor szüntelenül és fültépő- en csengő szól. Ez a fajta kínzás gyakran nagyon rövid idő alatt az őrületbe kergeti a rabokat. A katonai junta igyekszik eltüntetni gonosztetteinek nyomait. Ezért a hóhérok éjszakánként a tengerbe dobják áldozataik tetemét. Befejezésül Papandreu hangsúlyozza: „meggyőződésem, hogy népünk megdönti a diktátorok bűnös klikkjének uralmát”. Ugyancsak a Trud keddi számában Szergejev, a Szovjetunió volt görögországi nagykövete, a görög demokraták védelmére alakult szovjet szolidaritási bizottság tagja felhívja a világ haladó erőit, tegyenek meg mindent a börtönben sínylődő görög hazafiak életének megmentésére. Külön szót emel Szergejev Manolisz Glezosznak, az Ak- ropolisz hr-ásének szabadon bocsátásáért. ATHÉN Alig egy héttel a görög katonai junta államcsínyének első évfordulója előtt a hatóságok ismét házi őrizet alá helyezték Georgiosz Papand- reut, a Centrum Unió és Pa- najotisz Kanellopuloszt, a Nemzeti Radikális Unió vezetőjét, volt miniszterelnököt —- az ezredesekkel szembenálló polgári ellenzéki mozgalom két legveszélyesebbnek számító irányítóját. Noha az intézkedés okát nem közölték, hírügynökségek utalnak arra, hogy a házi őrizetbe vételt a hatóságok a puccs közelgő évfordulója miatt rendelték el, tartva attól, hogy a polgári ellenzék vezérei esetleg megpróbálják felhívásokkal, vagy tüntetések szervezésével megzavarni az „ünnepet”. Mind Papandreu, mind pedig Kanellopuaz tavaly karácsonyig már volt házi őrizetben, 6 akkor a junta részleges amnesztiája során kapták vissza szabadságukat. •keleti hírek KAIRÓ BAGDAD Mahammed Favzi, az EAK Husszein jordáíai király, hadügyminisztere a repülő- aki hétfőn hivatalos látoga- tiszti akadémia végzős hall- tásra Irakba érkezett, meggatói előtt mondott beszédében hangoztatta, hogy a Júniusi háború óta a Szovjetunió által nyújtott segítség eredényeképpen jelentősen megváltozott az egyiptomi kezdte tanácskozásait iraki elnökkel. Aref DAMASZKUSZ A palesz^ínai arab gerillák szervezete, az A1 Fatah hétfőn a Szíriái fővárosban hi- hadsereg ütőképessége, és ha vatalosan bejelentettei hogy újabb háború törne ki, az a 39 éves Arafat vezetése EAK haderői győzelmet arat- alatt áll. Arafat eddig Abu nának. Ammar fedőnéven szerepelt. Íj szovjet marsaitok A Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége, a Szovjetunió marsallja címet adományozta Pavel Bátyi ckij és Pjotr Kosevoj hadseregtábornoknak. Ez a legmagasabb katonai rang a Szovjetunióban. Pavel Batyickij 58 éves, munkáscsaládból származik, 1924-óta szolgál a hadseregben. Pjotr Kosevoj 1904-ben született, 1920 óta szolgál a hadseregben, egyszerű közkatonából emelkedett tábornoki rangra. NÖGRÁD — 1968. április 17., szerda Tengeri incidens BERLIN (MTI) Husvótvasámap a nyugatnémet flotta két tengerailattjá ró elhárító hadihajója, azzal az ürüggyel, hogy egy vízber úszó embert akar kimentem megközelítette a Német De mokratikus Köztársaság „Voel- kerfreundsehaft” nevű személyszállító hajóját, amely Kubából hazatérőben, kiszabott nyílt tengeri útvonalon Rostock felé halad.t. A „Najade” nevű hadihajó a provokatív megközelítési manőver során összeütközött az NDK hajójával. A Német Demokratikus Köztársaság kormánya nevében, Otto Winzer külügyminiszter erélyes hangú jegyzékben tiltakozott a Német Szövetségi Köztársaság külügyminiszterénél, Willy Brandtnál, a nyugatnémet hadihajók jogtalan és provokatív akciója miatt, amelyek a „Voelkerfreund- schaít” 700 utasának életét veszélyeztették. A jegyzék felszólítja a nyugatnémet kormányt: tegyen meg minden szükséges intézkedést az ilyen jellegű kalózakciók megismétlődésének elkerülésére, vonja felelősségre a bűnösöket és térítse meg az okozott kárt. Biafra elismerése Kelet-afrikai politikai körökben senkit sem ért váratlanul Tanzánia elhatározása, hogy hivatalosan elismeri Biafrát. A tanzániai kormány álláspontja kezdettől fogva az volt, hogy „Biafra nem Katanga, és Ojuk- wu nem Csőmbe”. Megfigyelők emlékeztetnek rá, hogy a közelmúltban járt Dar Es Sala- amban dr. Azikiwe volt nigériai elnök, aki hosszas tárgyalásokat folytatott Nyersre elnökkel Biafra megbízásából. Azikiwe hasonló megbeszéléseket folytatott Kenyában, Ugandában és Zambiában is. Ebből egyesek arra következtetnek, hogy Tanzánia után Zambia ismeri el másodiknak Biafrát Afrikai politikai és diplomáciai megfigyelők azt sem tartják kizártnak, hogy Kenya és Uganda is Tanzánia nyomdokába lép, és figyelembe véve Párizs és Biafra jó kapcsolatát, könnyen lehetséges, hogy egyes francia nyelvű afrikai orszógek is csatlakoznak és megadják Biafrának a diplomáciai elismerést. Dar Es Sa- laambam olyan véleményt is hallani, hogy esetleg a Kínai Népköztársaság is elismeri Bi- afrát.