Nógrád, 1968. április (24. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-11 / 85. szám

Bonyolódik a buják! ügy Kazánok Paksról RekotiütriiSiHó a városi köxlürdőben Régi, s egy időben kissé el­fajult vitának vetett veget a salgótarjáni városi közfürdő kazánházának rekonstruk­ciója. A felújítást a megyei kórház bonyolítja le. Az el­avult kazánok helyébe a Pak­si Konzervgyártól származó két kitűnő állapotban levő kazánt szerelnek fel, újjáépí­tik a kazánház vaskéményét is. A rekonstrukcióra egymil­lió-százezer forintot fordíta­nak. A kivitelezésre az Erőmű Karbantartó Vállalattal kö­töttek szerződést, mely sze­rint — a próbafűtést is bele­értve — ez év augusztus Sí­re kell a munkát befejezni. A fürdőt üzemeltető Víz- és Csatornamű Vállalat a fel­újítás idejét felhasználja a fürdő épületének rendbehozá­sára. Átmeneti gyermekotthon Salgóbányán Befejezésükhöz közelednek Salgóbányán a volt általános iskola átalakítási munkálatai, ahol még ez évben megnyí­lik az állami gondozott gyer­mekek megyei átmeneti ott­hona. Ilyen otthonok szerte az országban működnek, a Nógrád megyei gyermekek eddig a Heves megyei átme­neti otthonban töltötték ide­jüket, amíg „végleges” ottho­nukba kerültek. Az átmeneti gyermekotthon megnyitása­kor előreláthatóan húsz gyer­mek számára nyújt korszerű elhelyezési lehetőséget, megfe­lelő ellátást, és pedagógiailag is hasznos környezetet. ^öeíjtiap mejéttéh — Képzeld, Mecseki már há­rom hete megnősült, és a fe­leségével még mindig nem veszekedett. — És melyikük ebben a hi­bás? A kazánok kioltásával, a rekonstrukció megkezdésével azonban a viták nem értek véget. A közfürdőt üzemeltető vízmű túlságosan hosszúnak tartja a felújításra fordított öt hónapot. Felügyeleti szervének segítségével egyeztető tárgya­lást készít elő, amelyen az ellentét feloldható. Kifogása természetesen a kórház gazda­sági igazgatóságának is van. A kazán nemcsak a fürdőnek, de a régi megyei kórház épü­leteibe költözött szervezetek­nek is szolgáltatni fogja a fűtést. Ezek közül kettő, a felszólítás ellenére mindeddig nem közölte hőenergia iránti igényeit, s ez a rekonstrukció lebonyolítását hátráltatja. A kazánházat, annak rekon­strukciója után, a Salgótarjá­ni Ingatlankezelő Vállalat gondjaira bízzák. Ssorga l más munkások .Jól haladnak a tavaszi mun­kákkal a varsányi Űj kalász Termelőszövetkezetben. A ko­ratavasziak vetésével időben végeztek, s most már a kapá­sok vetésén a sor. A cukorré­pát még az elmúlt héten el­vetették. Mintegy kétszáz holdon került földbe a mag. A szorgalmas asszonyok már a burgonyát ültetik. A tervek szerint több mint kétszáz hol­don termelnek burgonyát a varsányiak. A tavaszi tennivalók sorát szaporítja a szövetkezetben a háztáji területek előkészítése, vetése. Mindezt közösen vég­zik a szövetkezetben, s á te­rületet azután mérik szét. A napokban került sor a burgo­nyaföldek szétosztására. Álta­lában 150—300 négyszögölnyi területet igényeltek belőle a tagok. tudományos tanácskozás Pasztán Tanácskozásra jönnek össze április 16-án a pásztói Béke Termelőszövetkezetben, 'a já­rás mezőgazdasági szakembe­rei. Az összejövetelen dr. Tóth Mihály egyetemi tanár a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium főosztály- vezetője tart előadást. Témá­ja: a mezőgazdaságban folyó tudományos kutatások tavalyi eredményei, s az eredmé­nyek gyakorlati felhasználása a termelésben. A tanácskozást a pásztói já­rási tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya szerve­zi. S a szakemberek összejö­vetele be is zárja a tudomá­nyos tanácskozások sorát, amely még a télen kezdődött a pásztói járásban. Tíz kiváló dolgozó a Karancsúan Tegnap délután háziünnep- séget tartottak a salgótarjáni Karancs Szálló dolgozói ab­ból az alkalomból, hogy ta­valyi munkájukkal elnyerték a Hungári Szálloda és Étterem Vállalat vezérigazgatójának dicséretét és oklevelét. A sal­gótarjáni hotel, étterem és presszó az elmúlt évben hét­millió-háromszázezer forintos forgalmat bonyolított le; a legtöbb nyereséget az esz­presszó hozta. A Karancs dol­gozói tizenhat napi nyereség- részesedést kaptak; tízen kö­zülük elnyerték a kiváló dol­gozó címet. Heraclea romjai Észak-Dobrudzsában feltár­ták Heraclea vár romjait. A vár sziklán épült, 114 méter magasan a tenger szintje fe­lett, sajátosan középkori stí­lusban és állítólag Heraclius bizánci császárról (610—641) nevezték el. Az itt talált tár­gyak, színes bizánci mázas edények és ugyancsak mázas román cserépedények, azt bi­zonyítják, hogy a várat a XIII—XIV. század között is lakták Mint jelentettük: a balas­sagyarmati megyei bíróság kedden kezdte tárgyalni Ra­dies Aladár, B. Tibor és O. Géza bűnügyét. Radicsot és a két fiatalkorút azzal vádol­ja a megyei főügyészség, hogy ez év január huszonnyolcadi­kén karókkal agyonverték Kodak József traktorost Bu­jákon. A keddi tárgyaláson a vádlottak számos vonatkozás­ban megváltoztatták korábbi vallomásukat. Sok, egymás­nak teljesen ellentmondó ta­núvallomás hangzott el. A büntető tanács elnöke körül­belül húsz esetben állapítot­ta meg, hogy a vádlottak és tanúk szembesítése eredmény­telen. A vádhatóság képvise­lőjének indítványára a megyei bíróság újabb tanúkat idézett meg, s a már meghallgatottak közül is többeket. A tárgyalás a késő délutáni órákban ért véget. Folytatá­sára e hó huszonhatodikén ke­rül sor. A Nógrád megyei Víz- és Csatornamű Vállalat szakem­bereinek irányításával az or­szágban először kísérleteznek az ívóvíz csírátlanításával ammőniumszulfát és klór vizes keverékének megfelelő adagolása útján. A kísérletet február 29-én kezdték meg, és elkészült az első teljes hó­nap, a március kísérleti ta­pasztalatainak összegezése. Ebből kitűnik, hogy az am- móniumszulfát hatására meg­hosszabbodott a klór elbomlá­si ideje. Következtében lénye­gesen kevesebb klór adagolá­ínettapatos osztályok a Mártírok úti iskolában A múlt tanévben végzett az első nyolcadik osztály a sal­gótarjáni Mártírok úti általá­nos iskola énektagozatán. A majdnem tíz éve indított ta­gozat célja a zenei alapmű­veltség fejlesztése, zeneértő emberek nevelése. Az énekta­gozatra jelentkezők utánpót­lásáról évenként gondoskodik az iskola, a város óvodáiban „tehetségkutató” vizsgálódá­sokat végeznek, melyek alap­ján összeírják a jó hallással rendelkezőket. Az eddigi vizs­gálódások alapján a követke­ző oktatási évben a Mártírok úti iskolában egy énektagoza­tos első osztályt indítanak, amelyben mintegy 30 kis el­sős kezdi meg tanulmányait. A hangszeres oktatás a har­madik osztálytól a városi ze­neiskolában folyik. Az ének- tagozatra az iskolában még elfogadnak további jelentke­zéseket. Társadalom­biztosítási kézikönyv A kézikönyv, amely a Kos­suth Könyvkiadó gondozásá­ban jelent meg, mindenkit ér­dekel és mindenkire vonatko­zik, hiszen ma már az or­szág lakosságának 97 százalé­ka részesül a társadalombiz­tosítás juttatásaiban. A kö­tetben csaknem 800 kérdés és felelet ismerteti a tudnivaló­kat. Részletes és pontos tájé­koztatást ad — egyében kívül — a bejelentési és járulékfi­zetési kötelezettségről, a be­tegség, szülés, elhalálozás esetén járó szolgáltatásokról (orvosi, kórházi ellátás, táp­pénz, szülési és gyermekgon­dozási segély, árvaellátás, stb.) a nyugdíjakról, az üzemi és foglalkozási betegségek ese­tén járó szolgáltatásokról. A könyv minden fejezet végén felsorolja azokat az új ren­deleteket, illetve módosításo­kat, amely a kérdésekre vo­natkozóan ez év január 1-ig megjelent. sabb csírátlaníto hatást sike­rült elérni. Ezzel párhuzamo­san javult a regionális vízmű által szolgáltatott ivóvíz íze, szaga. Hozzájárult az ered­ményhez, hogy az előklórozást a vízmű II. számú telepéről a vízkivételi műhöz helyezték át. Az eredményes kísérlete­ket tovább folytatják, hiszen egyebek között fel kell derí­teni, hogy az Ipoly jobb idő­járás következtében felmele­gedett vize hogyan reagál a klóraminós eljárásra. N A P T A R 1968. április 11., csütörtök Névnap: Leó A Nap kel 5 óra 03 perc­kor, nyugszik 18 óra 28 perc­kor. A Hold kel 16 óra 22 perckor, nyugszik 4 óra 26 perckor. Északi szél Várható időjárás ma estig: Ke­vés felhő, valószínűleg csapadék nélkül. Mérsékelt, időnként élénk északi szél. Hűvös idő. Legma­gasabb nappali hőmérséklet s— 111 fok között. — Megkezdték a szervezést a júniusban Baranya megyé­ben tartandó „Pannónia Me­zőgazdasági Napokra”. A tu­dományos előadássorozatra és a III. Országos Legelőgaz­dálkodási bemutatóra április 25-ig lehet jelentkezni. — Üj igazgatónak Makói Oszkár erdőmérnököt nevez­te ki a mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszter a Cser­háti Erdőgazdaság irányításá­ra. — Éticsigából tavaly a ka­rancslapujtői fmsz-ben vásá­rolták fel a legtöbbet. Az idén is nagy tervekkel indulnak: éticsigából 50. mézből 200, nyálból 15, baromfiból 10 és mákból 20 mázsát vásárolnak fel. — Iparjogosítvány nélküli tevékenységért vonta felelős­ségre a balassagyarmati váro­si tanács vb igazgatási osztá­lya Pallai Rudolf balassagyar­mati lakost. Pallai lakások festését vállalta el. A jogerő­re emelkedett határozat értel­mében Pallainak I 000 forin­tot kell befizetni szabálysér­tés miatt. — Feloldották a közlekedé­si tilalmat a szandai kőbá­nyához vezető úton, amit ko­rábban az olvadás okozta út­burkolatromlás miatt rendelt el a KPM Közúti Igazgatósá­ga. — A balassagyarmati járás vezetői tanácskoznak. Ma dél­előtt Balassagyarmaton a járás termelőszövetkezeteinek elnö­kei, főagronómusai, főkönyve­lői és párttitkárai megvitat­ják a múlt év eredményes gazdálkodásának okait, s az idei termelési feladatokat. — Ma az ntolső traktoros vizsga. Érsekvadkerten a gép­javító állomáson tartják a té­li traktoros tanfolyam utolsó csoportjának vizsgáját. A mai vizsgán több mint húszán tettek eredményes tanúbizony­ságot felkészülésükről. Ezzel a téli tanfolyamokon száz újabb traktorvezető nyert ki­képzést. — Salgótarjánba látogat áp­rilis 19-én dr. Rohánszky Mihály kandidátus, aki a TIT szabadegyetemének pedagógi­ai tagozatán tart előadást a munka szerepéről a sokolda­lúan fejlett személyiség kia­lakításában. Az előadást vi­ta követi. — Huszonöt napi szabad­ságvesztésre átváltoztatható pénzbüntetéssel sújtotta a pásztói járásbíróság Mihály Emőné pásztói asszonyt, mi­vel megrágalmazott egy volt országgyűlési képviselőt. — Megkezdték a felkészülést általános iskoláinkban a szak­tárgyi tanulmányi versenyek országos döntőjére a megyei döntők győztesei. Az iskolai versenyeket Nógrádban mint­egy 100 iskolában rendezték meg. Az országos döntő jú­nius 9-től 11-ig lesz Buda­pesten. — Az ifjúsági dalostalálko- zóra, amelyet a kulturális szemle programjaként rendez­nek meg, április 17-én kerül sor Salgótarjánban, a megyei József Attila művelődési ház­ban. — Megkezdődött az alapsza­bályt tárgyaló közgyűlések sora a rétsági járásban. Eddig Diósjenőn, Szátokon, Nógrá- don, Nagyorosziban és Nóg- rádsápon tanácskoztak a szö­vetkezeti tagok. — Hatszázezer forint értékű zöldség és gyümölcs felvá­sárlására kötött szerződést a termelőszövetkezetekkel a romhányi körzeti fogyasztási szövetkezet. Az új módon megkötött szerződések két- oldalúan kötbérkötelesek. — Ötezer-háromszáz raga­dozó puska végen! A jelenlegi vadászati idényben ennyi kü­lönféle dúvadai, ragadozó madarat lőttek ki megyénk vadásztársaságaiban. — Dughagymát és ciroksep­rűt is lehet a sziráki körzet­ben kapni. A szövetkezet el­nöke kapcsolatot teremtett a jobb ellátás érdekében a heve­si és a Pest környéki tsz-ek- kel is, hogy az eddigi hiány­cikként szereplő árúkat besze­rezze. KŐMŰVES, ÁCS, vb.-szerelő, tetőfedő, bádogos, lakatos, festő, parkettás, villanyszerelő, víz- és fűtésszerelő. autószerelő, épület- és géplakatos, szak-, betanított és segédmunkásokat, kőművesek mellé segédmunkásokat (16 évet betöltött fiákat is) és rakodókat azonnali belépéssel felveszünk. Vidékieknek munkás­szállást biztosítunk. JELENTKEZNI LEHET: BUDAPEST, IX, Viola u. 45. sz. alatt a PROSPERITÁS KTSZ munkaügyi osztályán. köszönetnyilvánítás Ezúton mondánk hálás kö­szönetét mindazoknak a ro­konoknak, ismerősöknek, akik teiejthcteUen férjem, édes­apánk, nagyapánk TELEK JÓZSEF temetésén megjeientek, sír­jára koszorút, virágot helyez­tek, részvétük nyilvánításá­val nagy fájdalmunkon enyhí­teni igyekeztek. Gyászoló család JELEK A H HORST MÜLLER fqptosztikus regénye nyomon irtó CS. HORVÁTH TIBOR, rojzolia SEBÖK IMRE 33. yúiurjv a Tepr4 -hatalmas ac£lt£st€ BUKKANT ££L A K£P£RNYÓN. -HOtkY A , KÖVETKEZŐ' PILLANATBAN EL7ÜNJEK A BÁ­MULÓ SZEMEK ELŐL. CSAK £O.V IZZÓ EÍNY­-e,r,„r >, ~ ------------------- * Sikeres kísértei a víz csírátlanítására sával is intenzivebb, és tartő­NOGBAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nőgrád megyei Bizottsága és u Megyei Tanáé- lapja. Főszerkesztő: GOTYAB GYULA, Szerkesztőség: Salgótarján, Petőd o. L Telefon: 22-94, S2-95. Ki-9ti, 23-97. Főszerkesztős 12-94. BelpoUtlkal rovat: 14-40. Sportrovat: 11-59. Éjszakai szerkesztés: 13-uii. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VIDA EDIT. Kiadóhivatal: Salgó­tarján. Petőfi u. L Telefon: 10-29. Terjeszti » Magyar Posta. Elő Űzethető: a üelyi postahívatulokoá! és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 17 forint. Előállítja a Nógrád megyei Nyomda­ipari Vállalat. Felelős vezető: PAPP GYÖBGY igazgató. Salgótarján Petőfi u. L Index-szám: 23072

Next

/
Thumbnails
Contents