Nógrád, 1968. április (24. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-10 / 84. szám

A hegyi utakon közlekedési goud — A hideg a növényekben még nem lett kárt Az április hű maradt ön­magához: bolondos, szeszélyes. Hétfőn délelőtt a megye leg­több részében eső áztatta a szomjazó vetéseket. Délután hideg szél kerekedett., a leve­gő lehűlt. Az esti órákban már nemcsak a hegyekben, hanem Salgótarjánban, Balas­sagyarmaton, sőt a délebbre fekvő Pásztó körzetében is kiadósán havazott. Az illetékes szakemberek véleménye szerint északi sar­ki légtömegek árasztották cl Európa nagy részét. A lassú mozgású frontzóna hétfőn dél­után érte el megyénket és változtatta a szokatlan mele­Szépirodalmi antológia lát napvilágot még ez évben Sal­gótarjánban, amely az 1965- os megyei párthatározat szel­lemében bemutatja Nógrád megye 25 éves fejlődését az irodalmi alkotások tükrében. Az antológiában helyet kap­nak a jelenleg Nógrádban élő írók, költők, illetve az el­Zagyvapálfalván tartotta termelési tanácskozását a Megyei Értékesítési Központ. A múlt év eredményeiről és gondjairól Fekete Sándor, a MÉK igazgatója számolt be. A termelési tanácskozás után kifizették a tizenhét napi ke­resetnek megfelelő nyereség- részesedést és sor került a get a magasabb pontokon hi­degre A hirtelen megváltozott időjárás következtében a Cered—Salgótarján közötti út­szakaszon, a Cserhát maga­sabb pontjain, a létsági já­rásban a Börzsöny vonulatán 5—6 centiméteres hó hullott. A közlekedésben nem okozott fennakadást, mert egyes sza­kaszokon az úttörők salakkal és kőtörmelékkel szórták fel az úttestet. Mindenesetre a tegöregebb útőr sem emlék­szik arra. hogy áprilisban ilyen hóesés volt, de legfő­képpen arra, hogy a hó nem olvadt el, hanem a hirtelen lehűlés nyomán megjegese­kupcsolódó, nógrádi ihletésű irodalmi alkotásai. Az antoló­gia, tervek szerint, tíz ívnyi terjedelemben jelenik meg a megye festő- és grafikusmű­vészeinek illusztrációival. Az antológia iránt máris igen nagy az érdeklődés alkotómű­vészeink körében. jutalmak, kitüntetések kiosz­tására is. Tizenhármán kapták meg a „Kiváló dolgozó” jelvényt és ugyancsali tizenhármán része­sültek oklevélben. A verseny­ző brigádok közül egy har­madszor, kettő másodízben és öt először nyerte el a „szo­cialista brigád” címet. dett. Tegnap a hűvös szívó­san tartotta magát. A bárnál hegyekben, a Karancs magas­latán, a Cserhátban és a Mát­ra északi oldalán még délben sem olvadt el a hó. Mezőgazdasági szakembe­rektől kért vélemény alapján a hirtelen hőmérsékletválto­zás az őszi vetésekben, gyü­mölcsösökben nem tett kárt. Úgyszintén a korai vetésű tavasziakban sem. Sőt, a csa­padék az „utolsó” huszonnégy órában érkezett. Kisebb káresetekkel esetleg a korai ellésű apróvadas terü­leteken számolhatnak, feltéve ha a hideg, hűvös időjárás tovább tart. Könnyű a nőknek Zenés vígjátékot mutat be húsvét ünnepein és a következő napokban Köny- nyű a nőknek címmel az Állami Déryné Színház. A megyei előadássorozat április 13-án Rétságon kez­dődik, majd a következő napokban Csécsén, Bérce­ién, Hugyagon, Mihály- gergén és Szügyön kerül közönség elé a darab. Tüei/nap mesélték Hiába, kérlek nem lehet a nőkben bízni. — Miért? — Képzeld, a minap felad­tam egy házassági hirdetést az újságba és az első aki vála­szolt rá, a menyasszonyom volt. Színesnek ígérkezik a má­jus elseje ez évben Nádújfa­luban, ahol a lakosság Kot- rocó B. Lőrinc falukrónika- író segítségével „megelevení­ti” a krónikát. Színes népi felvonulást tartanak a szá­zadfordulótól korhű jelme­zekben, öltözékben, s megele­venítik a paraszti élet szá­mos, ma már ritkaságszámba menő mozzanatát. Délután a helyi népi hímzésekből, S' a Bővül a bagiyasaljai hetes diákotthon Elkészült. a bagiyasaljai he­tes diákotthon fejlesztési ter­ve, amelyet a salgótarjáni vá­rosi tanács végrehajtó bizott­sága jóváhagyott. Eszerint ez évben, szeptember 1-től újabb lehetőség nyílik arra, hogy az arra rászoruló gyermekek igénybe vegyék az intézményt. Eddig a diákotthonba elsősor­ban a hátrányos helyzetben levőket vették fel. Szeptem­bertől elsősorban a hátrányos helyzetben levő tehetséges fi­zikai dolgozók gyermekei szá­míthatnak felvételükre. Űjabb nevelő alkalmazására is sor kerül. A hetes diákotthonnak jelenleg 22 lakója van, a bő­vítés után ötven gyermek szá­mára nyitja meg kapuit. Kísérlet a kukoricával A salgótarjáni járás két termelőszövetkezetében Ka- rancslapujtőn és Mátramind- szenten, érdekes kísérletet végeznek az idén a kukoricá­val. Mindkét közös gazdaság­ban új hibrideket, az úgyne­vezett egy és három vonalas egyszeri keresztezésű fajtákat próbálják meghonosítani. Egyelőre 5—5 holdon vetik el az új fajtákat, mindkét köz­ség határában, s a parcellá­kat szigorú megfigyelés alatt tartják. A szakemberek véle­ménye szerint az új kukori­cafajták tenyészideje rövi- debb, terméshozamuk pedig magasabb, mint az eddig ter­melt hibridfajtáké. Csecsemőket rémítgettek Ecsegen idősb. Bárányi .Te­nő lakására támadt kővel, ka­róval, kapával három hara­gosa. A garázdák azzal sem törődtek, hogy odabenn bét csecsemő riad fel az otromba lármázásra. A környékbelie­ket súlyosan megbotránkozta­tó viselkedésük miatt a pász­tói rendőrkapitányság sza­bálysértési előadója Rácz Sándort és Rácz Józsefet har­minc-harminc. Makó Andrást pedig húsznapi elzárásra át­változtatható pénzbírsággal sújtotta. diszitőművészet legszebb da­rabjaiból nyitnak kiállítást. Izgalmasnak ígérkezik a kör­nyék gyermekjátékainak elő­adása is. A honismerettel fog­lalkozók e napra Nádújfalu­ba érkeznek a megye vala­mennyi részéről, s helytörté­neti előadást hallgatnak meg. Este a nádújfalui lakodalmas előadásával ér véget a szin- pompás május 1-1 program. NAPTAR 196» április 10., szerda Névnap: Zsolt A Nap kel 5 óra 05 perc­kor, nyugszik 18 óra 26 perc­kor. A Hold kel 15 óra 01 perckor. nyugszik 4 óra 08 perckor. Éjszaka fagy Várható időjárás ma estig: északnyugat felől lassan felszaka­dozó felhőzet, valószínűleg már rsapadék nélkül. A többféle erős, helyenként viharos északi, észak­keleti szél mérséklődik, éjszakai fagyok. Legmagasabb nappali hőmérséklet 5—10 fok között. — Az Országos Filharmónia salgótarjáni IV. bérleti hang­versenyére április 19-én ke­rül sor. Az est keretében a Salgótarjáni Szimfonikus Ze­nekar mutatja be műsorát Vi­rág László vezényletével, An­tal Imre zongora és Janóra Gábor fagottművész közre­működésével. Párizsi siker A Párizsi Magyar Ház nagytermében, amelyet zsúfo­lásig megtöltöttek a magyar származású párizsiak, nagy sikert aratott a budapesti művészek előadóestje. A vál­tozatos műsorban fellépett Váradi Hédi érdemes művész, Bánffy György színművész, 'Szőnyi Ferenc Liszt-díjas, az Állami Operaház magánéne­kese, Marsay Magda Liszt­díjas operaénekes, Katona Ágnes SZOT-díjas zongora- művésznő. — Megkezdték a kukorica­földek gyomtalanítását a sal­gótarjáni járás termelőszövet­kezeteiben. A tervezett 380 holdból már csaknem kétszáz holdra szórták ki a Hunga- sint a gépek. — A sertésprogramnak meg­felelően, hétezer disznót Hiz­lalnak az idén a pásztói já­rás termelőszövetkezetei. A közös gazdaságok már vala­mennyi jószág értékesítésére szerződést kötöttek az állat­forgalmi vállalattal. — Mesélnek a bábok cím­mel bábcsoportok bemutatója és tapasztalatcseréjét rende­zik meg április 22-én és 23- án Balassagyarmaton a Mik­száth művelődési házban. Ugyancsak ekkor kerül sor a Balassa filmstúdió legújabb alkotásainak bemutatására is. — Olcsóbb lett a sóska és a paraj a MÉK üzleteiben és piaci árudáiban. A sóskát a a korábbi nyolc forint he­lyett 7. a parajt pedig öt fo­rintért árusítják. A lakosság húsvéti ellátására a hét vé­gére nagyobb mennyiségű sa­láta és zöldhagyma is érke­zik. — Három énekkar működik jelenleg a salgótarjáni Már­tírok úti iskolában, amelyek­ben összesen 180 tanuló éne­kel. Az iskolai évzáró hang­versenyt május utolsó vasár­napján rendezik meg. — Könyvkiallítást render a költészet napja alkalmából április 10-től 20-ig a salgó­tarjáni Kohászati Űzetnek művelődési háza. — Szerszámokat topott az újmajori gazdaságból Horváth István héhalmi lakos. A pász­tói járásbíróság ezért jogerő­sen öthónapi — háromévi próbaidőre feltételesen felfüg­gesztett — szabadságvesztésre ítélte. — Üj üzemet szervezett Zagyvapálfalván, a bányate­lepen a Salgótarjáni Ruháza­ti Ktsz, ahol 30 ember fog­lalkoztatását biztosítják. A korszerű üzem átalakítására több mint 250 ezer forintot költöttek. — Jelző és vészleállító be­rendezést szereltek fel Kata- lin-akna folyamatosan szállító földalatti pályáin. A kísérle­tek kedvező eredménye után ilyen berendezéseket építenek be majd a többi bányaüzem­ben is. — Bcat-klub címmel köny- nyüzenei est lesz április 16-án a Salgótarjáni József Attila Művelődési Házban. Az Ome­ga zenekarral népszerű fiatal énekesek lépnek fel. — Egy év alatt 300 esetben vetítettek munkavédelmi ba­lesetelhárítási témájú filmet a Nógrádi Szénbányáknál. Az átlagosan minden munkanap­ra eső filmvetítéssel az okta­tást segítették. — Befejeződtek a bizton­ságtechnikai vizsgák a Nóg­rádi Szénbányáknál. Az el­múlt hetekben csaknem fél­ezer vezetőbeosztású dolgozó tett ismételten vizsgát a biz­tonsági szabályokból. — Huszonnégynapi bérnek megfelelő nyereségrészesedést fizettek dolgozóiknak a lttkei, a karancslapujtói és a palotá- si általános fogyasztási én ér­tékesítési szövetkezetben. — Hatezer forintot ajándé­kozott a salgótarjáni fogyasz­tási szövetkezet a somoskői és a Somoskőújfalui könyvtár­nak könyvvásárlásra. A két könyvtár állománya ebből az összegből háromszáz könyv­vel gyarapodott. — Labdarúgó-toborzót szer­vez az SBTC. Az SBTC lab­darúgó szakosztálya 1968. áp­rilis 13-án (szombaton) déle­lőtt 11 órakor a salakos pá­lyán labdarúgó-toborzót szer­vez 1954—55—56-os születésű labdarúgást szerető fiatalok részére. A jelentkezők torna­cipőt vigyenek magukkal. — Lovas kocsival házhoz szállítják a súlyosabb ipar­cikkeket és a TÜZÉP-telepen vásárolt árut a drégelypalán- ki fmsz körzetében. A lakos­ság az új szolgáltatást nagy megelégedéssel fogadta. Gyár- és Gépszerelő Vállalat keres vidéki szerelési területeire csőszerelő, hegesztő, lakatos, kovács, villanyszerelő zakmunkásokat, vas­ipari ismeretekkel ren­delkező gyakorlott rak­tári kiadókat. A kül­szolgálatra vonatkozó összes juttatásokat biz­tosítjuk. Másodheten­ként szabadszombatot tartunk. Jelentkezés személyesen vagy írás­ban Budapest VI., Pa- ulay Ede utca 52. Személyzeti főosztály. Azt akarta, hogy megismeijék... A börtönigazga- tósaghoz intézett beadványában Vit­torio Selli fogoly a tarronai börtön­ből ezeket írta: „Minden egyes esetben az olasz nép nevében ítél­nek el. A nép azonban mégsem tud rólam, ezért szeretnék bemu­tatkozni neki’’. Elhatározását át­ültette a gyakor­latba, amennyiben felmászott a bün­tetőintézet tete­jére és azzal fe­nyegetőzött, hogy a mélységbe veti magát, ha bárki is közeledik hozzá. Selli csak akkor volt hajlandó tá­vozni a tetőről, amikor a lapok, a filmgyár és a tv kiküldte a hely­színre riportereit. A megnyugodott rab ezzel magya­rázta fellépését: „Elértem célomat; most már ismer Olaszország.” JELEK J-J O L D R, Ó L HORST MÜLLER fantasztikus regénye nyomán irta CS. HORVÁTH TIBOR, rajzolta SEBÖK IMRE 32« é MlUClSTAK GYANÚTLANUL lJTAT HVrroVAK A ff.H£RK O- P£NY£S ££RP/NAK. AKI MAGABIZTOS L£PT£i<i<€L HALADTA K€SZ£NL£TߣH l'ARAKOZÓ MfvrÖAUTO P£LL. MAR-AM** ODA IS r r\-r .££ CCS A7TA ** r Cnujjto V/.. lH y U6R.AS és A HŐNCK ARRA SC” 'DC' r HOGY SCG/TSÍGéRT KI alt som.________________ VJUTÁN. HOGY A B/RÓSAG KIMONDTA tT£l£T£T. A 3~£PP4RD - TH£R-KHAN - MAC VANNON SZABOTAZS- P£Rb£N. Mf.a HAT HÓNAP TELT Cl. MIRE ELJÖTT A r*ANiM£D€SZ-£XP£DlClÓ INDULÁSÁNAK NAPJA., £RR£ A NEVEZETES ALKALOMRA SOK£Z£B_V£ND£& GYÚLT Ö'óSc’C A RAKETAK/LOVO T£l£P£N, KOZ TOK... Mar K£T£V£, HOGY SZERENCSÉS MEGM£NEKU-\ LISÜNK UTÁN BÚCSÚT VEITOnk EGYMÁSTÓL, J pedig a holdra ma mar menetrend- A SZ£RU RAKCTA'K KÖZLEKEDNEK. IGAZAN >1 MEGLÁTOGATHATOTT VOLNA. TJE , V. A/iels barátom/ * ^^ Szépirodalmi antológia jelenik meg származottaknak a megyéhez Üj sxoeialista brigádok „Krónikás" május 1. Nádú'falun \OGRAD. a Magyar Szocialista Munkáspárt Nögrád megyei Bizottsága es a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: GOTT A R GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján. Petőfi n. L Telefon; 22-94. 22-95. 92-9». S-91 Főszerkesztő: 12-94. Belpolitikai rovat: 14-40, Sportrovat: 11-59. éjszakai szerkesztés: 13-05. Kiadja a Nögrád megyei Lapkiadó vállalat. Felelős kiadó: VIDA EDIT. Kiadóhivatal: Salgó­tarján. Petőd u. L Telelőn: 10-29. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési ölj egy hónapra 17 forint. Előállítja a Nögrád megyei Nyomda­ipari Vállalat. Felelős vezető: PAPP GYÖRGY Igazgató. Salgótarján Petőfi u. 1. Index-szám: 25072.

Next

/
Thumbnails
Contents