Nógrád, 1968. április (24. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-07 / 82. szám
1 Ilten o gyómánipiakettért Gyorsan és jól Szemével mereven az utat nézi, de füle a motor hangját figyeli. Olyan az, akár az óráé. Ahogy sebességet vált, azt is inkább csak érezni lehet, hallani alig. Juhász Béla, a gépkocsivezető és a Warsa- wája ilyenkor az úton egyet jelent. — Szerény, nagyon csendes ember, olyan aki a szakmáját nemcsak érti, hanem szereti is. A gépkocsi a mindene — ezt a vezetői mondták róla. p ___ — Tudja, ha ideges vagyok — mert az is előfordul —, az addig tart, amíg beülök a volánhoz. Nekem a legjobb idogcsillapító, ha a motor simán indul — vallja ő maga. ★ Valamikor a katonaságnál kezdte, de akkor még nem Is gondolt rá, hogy a gépkocsi- vezetés lesz a szakmája, sőt az életcélja. Az lett. Járt tehergépkocsival, azután hosszú ideig személygépkocsin ül, utasai megelégedésére. Igen, az utasokéra. — Sokféle emberrel járok. K ülönböző feladatokkal, célokkal utaznak ki a bányákhoz, vagy éppen az ország más vidékére anyagért, gépért vagy tapasztalatért. A gépkocsivezető nagy emberismeretre tesz szert, akarva vagy akaratlanul is. amire másutt nincs mód. Osztozik az utas gondjában, de osztozik azután a jól végzett mtjnka örömében is. Nem mindegy, milyen hangulatban ül be valaki a kocsiba — mondja. — Van saját autója is? — Van. Egy éve vettem egy Trabantot. Nem azért, mert én aztán tényleg mehetek,* autózhatok egész héten át, de van család is. A szabad idő az övéké, olyankor ők az utasaim. Van egy szenvedélyem: nagyon szeretek horgászni. Nem próbálta még? Igen Jó idegnyugtató, pihentető, felüdítő sport ám, ahogy az ember a botot tartja és várja, hogy harapjon a hal. Ehhez is jó a Trabant. Egy év alatt nyolcezer kilométert abba Is beletettem, de úgy megy, mint az óra — mondja * Juhász Bélát, a Nógrádi Szénbányák gépkocsivezetőjét felszabadulásunk ünnepén KiIgen fontos szerepet tölt be »Borsodi Vegyikombinát kar- bamidüzeme. A kiemelt beruházásként megvalósított létesítmény teljes kapacitással termel, s gyártmányaival jelentős importot takarít meg. Képünkön: távlati felvétel a karbamidüzem tornyáról Képzeljük el ellenkezőleg! Nemrég szerelték fel a Nógrád megyei Tanács Építőipari Vállalatánál az új telefonközpontot, örvendetes esemény. Annál is inkább, ment a vállalat már tavaly év közepén kifizette az új központ és a felszerelés árát, mintegy ötvenezer forintot. A lelkendezés azonban hamarosan fanyarrá vált. Valamely műszaki hiba folytán például minden hívásnál csengett a telefon az igazgatónál is. Ha lett volna hozzá ideje, türelme, szándéka, akár valamennyi telefonbeszélgetést végighallgathatta volna. Ennek híján inkább elmenekült a szobájából. Aztán: az állomás tíz vonalából csak kilencet kötöttek be, két osztály számára felszerelt közös vonalat nem láttak el karosváltóbal — mert a szerelőknek sürgősen máshova kellett menniük —, s ezért a két osztály dolgozói gyakran mást sem csináltak, csak egymás után szaladgáltak. De sebaj, néhány nap után — ha már kilenc hónapot tudtak várni, egy hét nem a világ —, ezeket a hibákat kijavították, a hiányosságokat bepótolták a posta távközlési üzemének dolgozói. A kellemetlen meglepetések azonban csak nem érnek véget. A telefonközpontos a minap felfedezte, hogy nem tudja kapcsolni a mellékállomásokat. A hibát bejelentette, a szerelő megérkezett, kijavította a berendezési, de alig ment el, kitűnt, hogy most meg a várost nem lehet hívni. A telefonközpontost vigasztalják más vállalatnál levő kollégái, akik szintén átmentek az ehhez hasonló megpróbáltatásokon. „Üj berendezés — mondják —, ne keseredjen el, három hónap alatt berázódik.” Nos, kilenc hónap meg három — az pont egy év. Nincs vész. Bár kíváncsi volnék az ellenkezőjére. Ha például a posta felszerelte volna az új berendezést, s csak amikor bebizonyosodik, hogy az áru kifogástalanul működik, fizette volna ki a megrendelő az árát. Az a gyanúm, hogy nem kellett volna ennyit várni, és a telefonközpont is régen kifogástalanul működne. Cs. G. váló dolgozó jelvénnyel tüntették ki. Ez az erkölcsi megbecsülés kétheti keresetnek megfelelő jutalommal jár együtt. A szocialista brigádban már a bronzjelvényre jogosult. A krónika azt is feljegyezte róla, hogy 84 ezer kilométert futott a kocsija anélkül, hogy motort, vagy főbb alkatrészt cserélnie kellett volna. Nem Is az első kocsi, ami hosszú életű a keze alatt. Már eddig elnyerte a balesetmentes közlekedésért járó bronz-, ezüst- és 1907-ben az aranyplakettet. Ehhez az utóbbihoz négyszázezer kilométer kellett balesetmentesen és úgy, hogy a kocsiban se legyen kár. A következő, a gyémántplakett, amit ötszázezer kilométer után adnak a balesetmentes közlekedésért. Ehhez egyhavi keresetnek mgfelelő jutalom is Jár. Idő kérdése, mert a kilométer most már megszabott évente. Annyi azonban van már, hogy jövőre a gyémántplakett is esedékes lehet. Aki Juhász Bélát ismeri, az szinte biztosra veszi: elnyeri ezt a kitüntetést Is. Bodó János Gabonaszínek, új gépek Mint minden esztendőben, most is jelentős beruházást és felújtást végeznek Magyar- nándorban, Taron és Balassagyarmaton a keverőüzemekben és a malmokban. Amint azt a Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat balassagyarmati központjában elmondották, mintegy három és fél millió forintot fordítanak az épületek, berendezések felújítására, gépek vásárlására. A cél elsősorban a gabonaátvétel korszerűsítése, gyorsítása. Ezenkívül Taron, Balassagyarmaton és Galga- gután összesen négy vasvázas színt építenek a gabona tárolására. Magyamándorban a takarmánykeveréshez vásárolnak új nagyteljesítményű gépet. as újat Ma már létkérdése gyárainknak, üzemeinknek, vállalatainknak, hogy az új mechanizmusban, o korábbinál gyorsabb ütemben, nagyobb hatékonysággal foglalkozzanak a műszaki fejlesztés sokirányú feladatával. Erre kényszeríti őket a piac gyorsan változó igénye, a technika fejlődése, a versenyképesség fokozása. Egyik-másik gyárunkban igen komolyan veszik az ezzel kapcsolatos bel- és külföldi jelzéseket Olyan terveket állítottak össze, amelyeknek megvalósítása során csökken a korszerűtlen, csak nagy üggyel-bajjal, sokszor áron alul eladható áruk száma és mennyisége. Ez Is mutatja: a piac értékítélete helyes irányba orientálja üzemeink vezetőit, akár a termelőberendezések színvonalának emeléséről, akár a gyártás- és gyártmányfejlesztésről, akár a beruházásokról, akár a foglalkoztatottság biztosításáról van szó. Érthető, mert a tennivalók, mint a fogaskerekek egymásba kapcsolódnak. A termelési egyensúly biztosítása céljából nem lehet fejleszteni az egyiket a másik rovására. A Salgótarjáni Kohászati Üzemek 1963. évi műszaki fejlesztési programban tervezett témák megoldására négyszer annyi pénzt költenek, .mint a korábbi években. Saját szellemi kapacitásuk mellett igénybe veszik a hazai kutatóintézetek segítségét* sőt az elmúlt napokban szerződést kötöttek a Német Demokratikus Köztársaság-beli Hannlngsdrofí Vas- és Acélművekkel, különböző gyártási és gyártmányíej lesztési technológiák kidolgozására. A Nógrád megyei Fémipari Vállalatnál úgy döntöttek, hogy az Idén egy műszaki dolgozó kezébe adják a műszaki fejlesztéssel kapcsolatos összes feladatokat. A Nógrád megyei Bútor- és Faipari Vállalatnál technológiai csoportot hóztak létre. Az új polleszteres technológia bevezetésével ugrásszerűen megnő majd a termelékenység, javul a minőség, könnyebb lesz a termékek eladhatósága. Később mód nyílik az árak csökkentésére, anélkül, hógy a nyereség tömegét csökkentenék. Hasonló eredményekkel biztat a földgáz alkalmazása az üveggyártásban. Az ötvözetgyár műszaki fejlesztési terve a népgazdaságban való megkapaszkodást, és a világszínvonal megközelítéséit tűzte ki célul. Bármelyik területét is nézzük a műszaki fejlesztésnek, egy dolgot már most érzékelünk: vállalataink többsége a piac jelzéseiből tapasztalja: az jár jól, az fejlődik, annak megalapozott a jövője, amelyik kollektíva gyorsan ad olyan új, vagy új technológiával előállítóit terméket, gyártmányt, amely minden tekintetben — ár, szállítási határidő, ízléses kivitel —, megfelel a vevő Igényéinek. Ezt a törekvés-t segíti az új árrendszer, amely lehetővé teszi a gyárak vezetőinek, hogy ár- kalkulációjukba beépítsék a törvény által engedélyezett műszaki fejlesztést szolgáló ösz- szeget. Az út, amelyet legtöbb üzemünk jár. id irányba visz, de vigyázni azért nem árt. Előfordult, hogy egyik gyárunk egyik termékét máról holnapra lemondta a vevő minőségi hibák miatt. Nem tudtak mit gyártani he« lyette, mert a műszaki fejlesztési tervben nem szerepelt semmilyen célkitűzés. A mű it ban valahogy át lehetett hidalni a problémát, az új mechanizmusban azonban aligha lehetséges, hogy egy-egy gyár, egy-egy termékre állítsa be magát, még akkor is, ha az adott időszakban áruinak elhelyezése hosszabb-rövi- debb ideig biztosnak látszik. Nem mellékes kérdés a foglalkoztatottság alakulása, növelésének lehetőségéi, szükségessége, s az ezzel kapcsolatos problémák. Egyik-másik gyárunkban férfiakat keresnek, nehéz fizikai munkára. Nehezen kapnak, pedig a gazdaságtalanul termelő bányák fokozatos bezárásával átmenetileg férfi munkaerő kerül a népgazdaság más ágába. Ez a helyzet azonban nem végleges. Minden gyárunk fejlődik, új munkaerőket is kíván. Aztán új vállalatok, új gyárak jönnek létre, s azok szintén munkaerőt keresnek. Fejlődő társadalmunkban ezért állandó mozgás van, s könnyen előfordulhat, hogy két-három év múlva a jelenleginél nagyobb problémát okoz majd, a férfi munkaerő pótlása. Mivel az új mechanizmusban a hatékonyság nagysága alapja a nyereség tömegének, a foglalkoztatottság ésszerű növelése mellett erőteljesebb ütemet célszerű diktálni a korszerűbb gépek beszerzésében, illetve a régiek felfrissítésében. Könnyen meglehet ugyanig, hogy a demográfiái hulláin lefutása után a jelenleginél is kapósabb lesz a nehéz fizikai munkában a férfi munkáskéz. Célgépeket, univerzális fél-, vagy teljes automata gépeket vegyenek-e üzemeink — vetődik fel a kérdés. Ennél a témánál, csakúgy, mint a termelés-fejlesztés egyéb irányainak kijelölésénél, a vezetőknek kell kimondani a döntő szót. Felelősséggel és hozzáértéssel bizonyítsák a kollektíva előtt, hogy miért cselekedtek így, s miért nem másként, a megoldás milyen eredményt hoz a gyár dolgozóinak, munka- és életkörülményeik javulásában, a nyereség tömegének növelésében* a vállalat jövője biztosításának érdekében. Ne tévesszen meg senkit aa a helyzet, ami az egyik gyárunkban manapság fennáll, s amelyet az igazgató így jellemzett: — Előkelő helyzetben vagyunk, néhány termékre specializáltuk magunkat, korlátlanok a lehetőségeink. ., Ez nem takarhatja el azt a tényt, hogy > több termékünknél, gyártmányunknál minőségileg még nem tudunk1 eleget tenni a követelményeknek, sok a korszerűtlen gyártmány, s árban is nehezen tudjuk felvenni a versenyt a kül- vagy belföldi piacon. S ezek a felek figyelmeztetnek, a jövő útjaira, feladataira. 4 hitelt mar törlesztik... Mikor öntöznek Palotáson A szokásos megbeszélésre gyülekeztek a szövetkezet központjában az üzemegységvezetők. Jött Pete Imre, a párttitkár, Illés Gyula, a fő- agronómus is. Azokról a kérdésekről esett szó, amelyek a soron következő tennivalók: az okos, célszerű gazdálkodás a gépekkel, az emberekkel. S néhány óra leforgása alatt most is megegyeztek. Azonban van probléma, amellyel évek óta hiába gyűrkőzik a termelőszövetkezet. Mindezt az 1200 hold föld szomját oltandó öntözőtelepről foglalta össze Illés Gyula. Tele bosszúsággal, ami egy cseppet sem meglepő, ha legalább gondolatban végigjárjuk azt a kálváriát, amely a szövetkezetieknek hat esztendeje osztályrésze. Akkortájt fo- gamzott meg ugyanis a gondolat: gátrendszer segítségével létesítsenek mesterséges tavakat Palotás határában. A víz egyelőre csak zöldségféléket nevel, de később öntözni lehetne a cukorrépát, a kukoricát is. S amit azelőtt soha nem tettek a megyében, vizet juttatnának a homokon telepített szőlőnek Is. A mammut-beruházás — a járulékos beruházásokkal együtt nem kevesebb, mint hatvanmillió forintról van szó —, terveit még 1962-ben elkészítetté a termelőszövetkezet. A tervkészítéshez szükséges összeget saját erőből biztosították. 1965-ben, amikor elkezdődött a gátépítés, az állami támogatás mellett kétmilliót fizetett ki a szövetkezet. Minderre abból a 25 millióból futotta, amelyet jövedelméből a Május 1. Termelő- szövetkezet az öntözőtelep megépítésére fordít. A pénz elfolyik, de nem folyik a víz. A tároló elkészült, s az idén, ha minden jól megy, üzembe helyezik az első telepet. A tervezett 1200 hold földnek a felét öntözni lehet. Ennek azonban már tavaly meg kellett volna történnie, az öntözés azonban elmaradt, s így a százezrek is, amelyet a szövetkezet szakemberei az öntözött területek bevételeként terveztek. Aztán hol vah még a kettes és a hármas telep, s a nagy komplexum további egységei? Augusztus végére ígérték a vállalatok. Hogy elkészül-e? A szövetkezetben — figyelmen kívül hagyva az eddigi, kedvezőnek egyáltalán nem mondható tapasztalatot —, megpróbálják elhinni: a két telep elkészül az ígért határidőre. Na, de akkor már any- nyi, mintha meg sem építették volna az idén, mért szeptemberben. októberben hol öntözik már a zöldséget, a cukorrépát, a kukoricát? Akkor már szedni kell, és biztos helyre szállítani a termést. Dohogott is Illés Gyula, a főagronómus eleget. Véleményét most sem rejti véka alá: — Arról már nem is beszélek, hogy az építők jó ötven— hatvan hold földünket letapossák. .. Azon nem terem semmi. Ezzel számolnunk kellett. Pontosan úgy, mint annak, aki házat épít. Folytatta tovább a sort arról, hogy egy esztendőt késik a hajtatóház építése is. Az idén 145 holdon kertészkednek. A termésre már szerződést kötöttek a Hatvani Konzervgyárral, meg a MÉK-kel. A palántanevelő azonban még nincs sehol. Szabad György, a termelőszövetkezet fiatal kertészmérnöke, csak a helyét tudta megmutatni a falu határában. S közben a nyolcvan hollandi ággyal büszkélkedett, amelyekben már sápadt-zöld paprika és káposzta-növény- kék nevelkedtek. Ha nem is simán — tavaly novemberben megkapták a pénzt és az utasítást, hogy készítsék el az ágyakat —, mégiscsak végére jártak a munkának. A csirkeólból alakított, ideiglenes hajtatóházban, meg a hollandi ágyak körül tíz—tizenöt lány szorgoskodott. Gyepkockába dugták a magot, gyomláltak. Mert a szövetkezetben, ha elég körülményesen is, mégis csak „megnevelik” azt a hatmillió palántát, amire a kertészetnek szüksége van. Szabad György kertészmérnök mondotta: — Ennek meg kell lenni mindenképpen. Az idén már hárommilliós bevételt terveztünk a kertészetből. Az igazság az, jöhetett volna a pénz korábban is, csak ahhoz gondosabban, körültekintőbben kellett volna előkészíteni a munkát a szövetkezetieknek, s az építkezésnél a különböző gépek, technológiák szerelését végző vállalatoknak. Ha mindjárt a kezdet-kezdetén összehangolják a tennivalókat, akkor bizonyára a 60 milliós beruházás kap elsősorban zöld utat, nem pedig a közreműködő vállalatok kicsinyes, szűk érdekei. Akkor nem folyna még mostanság is vita arról, melyik vállalat gyártsa le a szaporítóház tető- szerkezetét, s bizonyára helyén lenne az egyenletes meleget biztosító kazán is. Akkor most kevesebb gondjuk lenne a szövetkezetieknek, mert az öntöző telep már tavaly is, az idén is pénzt hozott volna. Most azonban csak pénzt visz. Nem is keveset. Meri öntözni ugyan még nem öntöznek Palotáson, de a beruházásra felvett hitel törlesztését már megkezdték. Mindezekből egyenesen következik, hogy az illetékes szerveknek, a vállalatoknak tenniök kellene valamit, hogy az évek óta húzódó öntöző telep ügye végre befejezést nyerjen mégpedig megnyugtató befejezést. Már csak amiatt a paradox helyzet miatt is, amire a főagronómus hívta fel a figyelmet: — Mielőtt elkezdtük a munkát, megvizsgáltattuk azt is, mennyi idő múlva kapjuk vissza a pénzünket, amelyet az öntöző telepre fordítottunk A szakemberek öt évet jósoltak. Sokkal rövidebb- időt, mint ahogyan a környéket öntöző rendszat elkészítették. Vincze Istvánne NÓGRÁD — 1968. április 7., vasárnap >
