Nógrád, 1968. március (24. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-17 / 65. szám
Gorkij és Madách „A múlt ismerete nélkül lehetetlen meglátni a jelen igazi értelmét cs a jövő céljait.” (Gorkij) A nagy gondolkodók és művészek a történeti tények ismeretében érzékenyebben reagálnak az emberiség sorsával kapcsolatos tényekre, és a mutatkozó előjelekből messze előremutató igazságokat tudnak kikovácsolni. A nagy szellemek kölcsönhatásban vannak egymással, az utódok mintegy az elődök kezét fogva felelgetnek egymásnak, viszik tovább a gondolat fényességét. Gorkij és Madách kapcsolatát a néhány nappal ezelőtt elhunyt Waldapfel József akadémikus kutatásai alapján ismerjük, aki levéltári anyagok, a korabeli orosz sajtó tudósításai és főleg Gorkij levelezésének ás műveinek alapos elemzésén keresztül mutatta ki Madách hatását Gorkij művészetére. Az első értesítés egy magyar újságírótól, Pintér Ákostól származik, aki 1902-ben meglátogatta Gorkijt, és a magyar irodalomról beszélgetve Madách neve ismerősként merül fel. Van-e orosz fordítás már Az ember tragédiájából — kérdi Gorkij —, mert úgy tudom, hogy ez a magyar irodalom legnagyobb alkotása. Amikor kiderül, hogy Pintér Ákos éppen azon fáradozik, hogy Zichy Mihály illusztrációival hozzáférhetővé tegye a művet Oroszországban is, de nincsen kiadó, Gorkij azonnal jelentkezik: „Itt a kiadó! Én vagyok. Meg fogjuk csinálni együtt.” Gorkij, mint a Znanyije (Tudás) kiadóvállalat irodalmi vezetője azonnal ír is Krasenyinnyikova asszonynak és kéri hógy szép, erőteljes prózában fordítsa le a művet. „Ne siessen, kérem, hanem csinálja amilyen jól csak tudja. Vegye figyelembe, hogy az olvasók köre Oroszországban az úgynevezett „nép”, vagyis a paraszt és munkás javara szélesül. Ez az új olvasó egyszerűséget és világosságot követel. Ezért a lehetőség szerint kerülje a „mesterkélt” szavakat.” A prózai fordítás kérése arra utal: Gorkij el akarta kerülni, hogy a vers kedvéért valami is elsikkadjon, eltorzuljon a mű eszmei mondanivalójából. Gorkij a továbbiakban is igen nagy gonddal foglalkozik a fordítás munkájával, állandó megjegyzésekkel igyekszik javítani, formálni, ennek is köszönhető, hogy csak 1905 elején jelenik meg a könyv, amikor már két orosz verses fordítása is van a Tragédiának: Holodkovszkij gyenge, és Mazurkjevics igényesebb munkája. Hogy miért érdeklődik Gorkij éppen az 1905-ös forradalom előtti években olyan nagyon Madách halhatatlan remeke iránt, azt könnyen megértjük, ha figyelembe vesszük, hogy elvkor fogalmazódik benne egy himnikus filozófiai költemény: Az Ember. Ebben a művében Gorkij nagyszerű hitvallást tesz az Emberről, aki arra született, hogy tovább haladjon, és magasabbra törjön. Lehetetlen nem éreznünk a Tragédia hatását, amikor Gorkij a mű fogantatásáról így vall: „És nem egyszer hallottam az ördög gonosz kacaját ifjúkorom megölt álmai fölött, — de ezt az álmot a kétség metsző ereje sem rombolta le, hiszen a szívem vele együtt született.” Gorkij is a tragikusan szépséges embert dicsőíti. azt, aki bukásában győzedelmeskedik, a forradalom előtti idők forradalmárát, azt, aki a zsarnokság és alázatosság, a tudatlanság és önzés szorongató kicsinyes világában a szocialista jövő emberét képviseli, minden kudarcon, minden szenvedésen át. „Nem az győz, aki a győzelem gyümölcsét szedi, hanem az, aki ott marad a csatatéren.” Gorkij embere több. mint Madáché, de ugyanabban az irányban több, mint amelyben Madách próbál áttörni a maga polgári világnézetének korlátain. „Az élet értelmét az alkotásban látom, s az alkotás határtalan” — vallja Gorkij, ö megérti a Tragédia Ádámjá- nak küzdelmét, amit Lucifer csak meddő erőfeszítésnek láthat. Madách embere sem a paradicsomba vágyódik vissza, ereje és büszkesége a fejlődő öntudat, s az ejti kétségbe, amikor az öntudat hanyatlásának és pusztulásának lehetősége tárul eléje. Ádám bukásában sem a maga sorsát kéri számon, hanem az egész emberiségét, és az a tudat ejti kétségbe, hogy egyszer nem lesz miért küzdeni. „Az én emberem — írja Gorkij — fárosz az élet sötétjében, az én emberem — a küzdés embere.” Szinte visszhangja a madáchi szózatnak: „A cél megszűnte a dicső csatának. A cél halál, az élet küzdelem, S az ember célja e küzdés maga.” Gorkijt a maga küzdelmében megerősítette a bolsevikokka! való egyre szorosabb kapcsolata, a marxizmus biztonságot nyújtó alapja, de a bukásában is diadalmaskodó embereszményének kialakításához — s erre joggal lehetünk büszkék — hozzájárult Az ember tragédiájának halhatatlan szépsége is. Csukly László Készül a Pécskö üzletházban az új Csemege berendezése. Nyitás március 29-én (Koppány György felvétele) 4 NÓGRAD — 1968. március 17., vasárnap A Duna ifjúkén; „útkeresése“ A legújabb tudományos megállapítások szerint lényegesen korábban helyezkedett el jelenlegi medrében a magyar Duna őse, mint eddig hitték. Abban nincs változás, hogy az ős-Duna körülbelül két és fél millió évvel ezelőtt jelent meg először a „bécsi kapunál”. Ezután majdnem kétmillió éves időszak következett, amikor különböző utakon lehetőleg egyenesen igyekezett eljutni a „déli kapuig”. A mai Dunántúlon főleg két meder között válogatott: hol a móri árokban, hol Tapolca környékén szelte át a jelenlegitől még lényegesen eltérő domborzatú vidéket*. A mai Duna—Tisza közén pedig aszerint váltogatta északnyugat—délkeleti irányú medreit, hogy éppen hol süllyedt meg a felszín, de végül is mindig a Vaskapun át távozott a Kárpát-medencéből. Az ősi folyónak ezeket az ifjonti rakoncátlankodásait azután a negyedkor, pontosabban az egymást váltó eljegesedések időszaka fékezte meg Ebben az időben ugyanis a felhalmozódott óriási üledék- tömegek délkelet felé fokozatosan eltorlaszolták a nyugatról érkező folyam útját. Ráadásul ugyanekkor emelkedett ki át- torhetetlen gát gyanánt a Magyar Középhegység. így a Duna kénytelen volt kelet felé próbálkozni, és igen .rövid idő alatt birtokába vette a mai. — Vác felé vezető — medrét. A jelenlegi Duna—Tisza köze keleti részein viszont a futóhomokot és a löszt hordta össze a nyugati szél. és terelte ezzel egyre inkább mai medre felé a folyót. Végül a Duna mozgási szabadsága ezen a tájon is jelenlegi árterére szűkült és kalandozásai számára csak egy viszonylag szűk sáv maradt szabadon. A valóságban tehát — és ez az újszerű megállapítása a legújabb földtani kutatásoknak — a Duna már körülbelül 600 000 éve, a negyedkor elején kénytelen volt végleges otthonául elfogadni jelenlegi medrét, és ezt azóta sem tudta lényegesen megváltoztatni. L\ógrád vendége volt DCcwáes cAndrás Kovács András több forgatókönyvet írt, s — egyében kívül — a következő filmeket rendezte: Pesti háztetők, Isten őszi csillaga, Nehéz emberek, és az 1966-os Karlovy Vary-i fesztiválon íődíjjal kitüntetett Hideg napok. Legújabb filmje a Falak. — A filmről szeretnék beszélgetni önnel, bár a filozófiáról is beszélgethetnénk, hiszen sokan „filozófusnak” tartják. ön minek tartja magát elsősorban? — Filozófusnak nem, az biztos. Egyszerűen talán olyan embernek, aki szeret elgondolkozni azon, amit átél, vagy amit lát. Ha azt mondom, hogy marxistának tartom magam, tehát egy filozófiai iránynak, vagy módszernek alapján, vagy segítségével próbálok eligazodni, ez adhatja a gondolatot, hogy „filozófus” vagyok. — Filmrendező akart lenni? Hogyan lett azzá? — Igen, az akartam lenni, főiskolára még 46-ban kértem felvételemet, felvettek. Előtte egy-két évig jártam egyetemre ... nahát itt jön a filozófia. Ott hallgattam filozófiát, esztétikát, pszichológiát, szociológiát. De már Kolozsvárott, ahol az egyetemet kezdtem, sőt középiskolás koromban, érdekelt a filozófia, a szociológia, főleg a népi írók művei... — A filmjeiről zajló vitákban önt egyesek politikai, mások inkább erkölcsi orientációjú alkotónak tekintik. Menynyiben ért egyet ezzel? — Az utóbbi években főleg arról csináltam filmet, hogy az egyén is felelős a maga sorsáért, s azért is, hogy mi van körülötte. Erre helyeztem a hangsúlyt különösen a Hideg napokban, de erről szól bizonyos mértékben a Nehéz emberek és a Faiak is. Ugyanakkor az a véleményem, hogy nem erkölcsi problémáról van szó elsősorban, hanem lényegében politikai, társadalmi problémákról, a környezetről. Tehát arról a kérdésről, hogy a társadalom, a körülmények, milyen lehetőséget adnak, arra, hogy az ember, hogy úgy mondjam, jó vagy rossz legyen, tehát közéleti, vagy felelősségvállaló ... — A Nehéz emberekben a szabadság objektív, intézményi határait vizsgálta, a Hideg napokban azt kutatta, hogy az egyén mennyire él adott lehetőségeivel. A Falakban, s általában napjainkban, mit tekint a progresszió fő akadályának, s hogyan akar ellene harcolni? — Tulajdonképpen mind a két filmben mind a kettőről van szó... A Nehéz emberekben úgy láttam, neki kell menni a falaknak, azok a körülmények nem hagyják kibontakozni a személyiséget, az egyéni aktivitást. alkotói energiát; egyoldalúan azok mellé álltam, akik a fejjel a falnak mentek... Amikor a film elkészült, tulajdonképpen már a kérdés eldőlt, tehát az, hogy a régi gazdasági irányítási szisztémát meg kell változtatni, új mechanizmusra van szükség. Szerintem most olyan forradalmi átalakulás elindulásának vagyunk — sajnos, az a gyanúm, igen sok estben csak a nézői és nem a cselekvő résztvevői —. amely nemcsak a gazdaságot, az egész társadalmi életet átalakítja. Tehát a Falakban arra helyeztem a hangsúlyt, hogy el kell menni a falakig, amelyek az utóbbi években távolabb kerültek. mint voltak ... Szerintem mindig a körülményektől függ, hogy milyen .magatartás az érvényes. — Kellemes az ön számára a filmrendezés? — Hát persze ... — Van alkotói példaképe? — Nincs. Azt hiszem, már ennél idősebb vagyok — Nyugodt ember Ön? — Látszólag igen. Viszont rendkívül indulatos vagyok a munkában, ez a filmekben is körülbelül érződik. — Legközelebbi tervei? — Erről nem akarok beszélni... Én addig válogatok a témák, azaz a menyasszonyjelöltek közül, amíg csak lehet, és az utolsó pillanatban döntöm el. hogy lei lesz a menyasszony. — Ön kíváncsi. Arra is, hogy a filmjeiben közvetített gondolatok, érzések, mennyire mennek át a tudatba, menynyire válnak személyiség- jegyekké? Milyen tapasztalatai vannak erről? — Ennek ilyen jelei vannak ... mondjuk a Nehéz embereknél az, hogy a film hatására megváltozott a tartalma a kifejezésnek, azelőtt pejoratív volt, utána inkább kitüntető lett. Most a Falaknál körülbelül azzal találkozom, hogy belement a fogalom s köztudatba, használják a kategóriát: neki kell menni a falaknak, el kell menni a falakig, hol vannak a falak ... ezek jó tapasztalatok... Az részletkérdés, hogy valaki ezt a mondatot, Vagy azt a gondolatot érti, vagy nem érti, egyetért vele, vagy nem ért egyet... Tóth Elemér 54, Tehát Pencroft azonos La- porterrel? Gondolhatta volna... Ó, de buta volt... hiszen mikor ő a „Si l’on savai”-t játszotta Murzukban ... Kölyök azt kiáltotta: „gyilkos”, és Pencroft torkának ugrott... Még azt látta, hogy Spoli- anskyt elkötik mellőle, és vizet öntenek rá... Meghalt? ... öt újra letakarják... Érzi, hogy a szája habzik... Menynyi idő telhetett el? Sötét lesz minden ... Zúgva kalapál az agyában a vér, és... elveszti az eszméletét. .. Vége ... „Hála Istennek, most már vége...” Ez volt a búcsúzó öntudat utolsó reflexgondolaArra tért magához, hogy a kórházi ágyon fekszik, és az orvos elgondolkozva hajol föléje. A kapitány is. A vörös szanitéc magasra tartja a lámpát. Latouret őrmester a háttérben. Mi ez? Kibírta a huszonnégy órát? Brandvt öntenek a szájába. Ettől iól átmelegszik, és a vére keringésbe jön. A mindenségit ennek az elpusztíthatatlan szervezetének! Az ezredorvos a szívét hallgatja. — Vasból van ez az ember. A szívverés máris ütemes... — őrmester... — szólt a kapitány —, ha jobban van a beteg, kísérje a századirodába.. JobbuláSt barátom ... Mi? ... Mi az, hogy barátom. És iobbulást? Mióta van ez az ember ilyen jóba vele?... Mi történt? Hát ezek összeesküdtek a biztosítóval, hogy ő ne tudjon meghalni? Miféle izé ez megint? .., De még nem volt annyi ereje, hogy beszélien. Előzőleg ez történt. Délután négykor vesztette el az eszméletét. És fél ötkor érte jött az őrség, a kapitány vezetésével. Velük volt az ezredorvos és a szanitéc hordággyal. Ha félórával később'jönnek, már nem él Hogy mi történt? Finley Delahayhoz ment. és a betegen fekvő őrnagynak jelentette, hogy egy legényt, aki útközben kitűnően megállta a helyét, en crapaudine kikötötték huszonnégy órára. — Mit?... — kiáltotta az őrnagy. — Altiszt! Mondja a kapitány úrnak, hogy kéretem! Gardone elsősorban kis híján kardot rántott Finleyre. De az őrnagy tökéletesen fedezte a tisztet. — Én kértem Finleyt, hogy tegyen jelentést a büntetésekről — mondta Delahay. — Nem állt módjában eltitkolni az esetet. — Nos hát... Szerintem ez a közlegény kém. Űi beosztásomnál figyelmeztettek fentről. hogy ügyeljek itt a gyanús elemekre, és mivel nem tudom bizonyítani a közlegény bűnösségét, ami azonban kétségtelen, pusztulnia kell! Emberélet, szolgálati szabályzat nem számit, ha fontos katonai érdekek parancsolnak!... — Ha így van, ahogy mondod ... — felelte az őrnagy —, már régen át kellett volna kutatni a holmiját. Finley, fúvass sorakozót, és amíg az emberek lent állnak, vizsgáld meg annak a legénynek a hátizsákját! — Én is jövök — mondta a kapitány. .. .A viaszosvászon zsákot felbontva, elsősorban Troppau- er versei kerültek elő. Azután megtalálták a 88-as titkos szolgálati őrnagyi igazolványát. Vezérkar D. osztály ... Gardone halálsápadt lett... Visszatett mindent, de a kis táskát és a tartalmát felvitte a századirodába. — Kérlek... te azt hiszed? — dadogta. — Azt hiszem — felelte B'inley —, hogy a vezérkar D. osztályához őrnagyi rangban csak egy tiszt van beosztva: íves. Azt hiszem, hogy ez az ember, akit kiköttettél: íves őrnagy. — De ... de hát... ki az, áld ... megköttette őt en crapaudine? ... Hé, őrmester.. . Őrség... Orvos és hordágy ... — Közben a zsákot átadta B'inleynek. — Zárd be, kérlek, a pénzszekrénybe. Finley bezárt mindent a pénzszekrénybe, és átadta a kulcsot Gardone-nak, aki azonnal elindult Galambért. .. .Harrincourt makkegészségesen és éppen ezért szomorúan ott állt a kapitány előtt. — Közlegény!... Itt néhány baromi ember aljasan bánt magával. Bucket megfenyítem. Latouret állandó corvée-szol- gálatba került, a két altisztet börtöncellába küldtem. — Valamivel halkabban mondta: — Amikor ide áthelyeztek, figyelmeztettek, hogy segítségére kell lennem néhány bizalmas kiküldöttnek... Azért bíztak meg engem, mert... van stratégiai érzékem ... Minden kívánságát mondja meg, és én teljesítem ... Galamb az egészet nem értette, de habozás nélkül rávágta: —Egy barátomat, Troppau- ert... elítélték ... A kapitány ismét elsépadt. A mindenségit, az is a Titkos Szolgálat embere leszvltt olyan botrányba keveredik, mint az Ain Szefra-beli kapitány... hú... de kínos! — Miért nem bízott meg bennem, őr... közlegény? Az az ember bizonyára halott már ... Latouret és elsősorban Finley kegyetlensége idézte elő... — Felvette a kagylót. — Őrparancsnok? ... A corvée közölje a rabokkal, hogy addig nem nyitjuk meg a vízcsapot, amíg nem szolgáltatják ki a travaux-ra ítélt katonát. Legalábbis a sorsáról biztosat kell tudni... — Letette a kagylót, és a páncélszekrényhez ment. — Itt megőriztük néhány holmiját... Ha tetszik. átveheti... Nem akartam. hogy hozzáférjen valaki. Gordoné ámultán lépett hátra. A szekrénynek az a retesze. ahol a viaszosvászon zsák feküdt, most üres volt. (Folytatjuk)
