Nógrád, 1968. március (24. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-10 / 59. szám

Restéi ienel? a felfele Ön mit tesz az uj eeiiaiifzmus sikeréért? Nincs irigylésre méltó helyzetben a vállalat, mert nemcsak a közvélemény reflektorfényében végzi munkáját, de örökös problémát jelent számára kihámozni az elképzelésekből, kí­vánságokból a valóságot. Egy dologban feltétlenül igazuk van: egyedül és kizárólag nekik adresszálják a következő ki­fejezéseket: sürgős, fontos, halaszthatatlan, csak rajtatok mú­lik. Ez jó palást arra, hogy mások kisebb-nagyobb mulasz­tását takarják. E gondolatok jegyében kérdeztük meg a Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat vezető dolgozóitól: — ön mit tesz az új gazdasági mechanizmus sikeréért? *• — Igaztalan dolog lenne, ha azt állítanám: megrendelők után kell szaladoznunk. Elté­rően más iparágaktól, mi eb­ben az esztendőben sem tud­juk a kívánt időre kielégíteni az építési igényeket. Nem az­ért, mért monopolhelyzetben vagyunk, s ezzel vissza kí­vánunk élni. Mi talán még jobban ki vagyunk szolgáltat­va a szerelvényeket gyártó üzemeknek, mint sok más vál­lalat. De az is biztos, hogy a beruházók sem tudnak más­felé kacsintgatni, nincs lehe­tőségük erre. E helyzettel szá­molva igyekszünk a megyében jelentkező reális igényeket ru­galmasan kielégíteni. Ezért korábbi elképzeléseinket mó­dosítva Salgótarjánban vállal­tuk a Rákóczi úti fog­híj beépítését, Balassagyar­maton az iskola tető alá ho­zását, Szécsényben ugyancsak egy iskola és több bérház fel­építését. Sajnos, az idei prog­ramiba már nem fért bele az ersékvadkerti iskola építésének megkezdése. Nehezíti helyze­tünket, hogy az építőiparban használatos árindexek még nem ismertek, a régi költségveté­sek alapján dolgozunk. Ami a jövőt illeti, a követ­kezőket mondhatom: másfél évre előre látjuk feladatunkat. Vagyis az üzemi rekonstruk­ciók — ZIM, öblösüveggyár — és az új Bányagépgyár éven­ként 40—50 milliós munkát je­lent, a megyei tanácstól, a legstabilabb partnerünktől, évenként 80—100 milliós meg­rendelésre számítunk, 30—40 milliót számolunk kisebb-na­gyobb, megyén kívüli és me­gyén belüli munkákra. Nem, nem változtatjuk meg válla­latunk vegyes jellegét, ez lét­kérdés számunkra. Sőt arra tö­rekszünk, hogy a jelenleginél jobb egyensúlyi állapotot te­remtsünk, képessé tegyük ma­gunkat még nagyobb feladatok elvégzésére. Ezért a rendelke­zésre álló anyagok figyelembe vételével 40—50 százalékkal, 20—25 fővel bővítjük lakatos­üzemünk készárutermelő ka­pacitását. Ennek elősegítésére az itt dolgozók bérét 12 szá­zalékkal emeljük, eltérően a kollektív szerződésben vállalt két százalékos átlagtól. Aszta­losüzemünket is fejlesztjük, de nem olyan mértékben, mint az épületlakatos-részleget. Leg­feljebb tíz főt veszünk fel. Ugyanakkor a régi, elavult géppark bizonyos részét fel­frissítjük, nálunk, vagy külföl­dön vásárolható modem, épí­tőipari gépekkel. Erőfeszítéseink azonban csak akkor járnak sikerrel, ha partnereinktől mindig az ígért időben kapjuk a mun­katerületet, ha a terveket me­net közben nem módosítják annyiszor, ha javul a szerel­vény-ellátás, s időre megér­keznek azok a berendezések, amelyekre feltétlenül szüksé­günk van — mondja Bottka Miklós főmérnök. — Hogyan látja az új hely­zetből adódó tennivalókat a főkönyvelő, Házi János? — Az idén 15 milliós nye­reség elérését terveztük. A teljesítéshez szükséges, hogy minden munkahely nyeresége­sen dolgozzék. E tekintetben a tavalyi jó tervteljesítés több megoldásra váró problémát is felvet. Mivel a felvonulási költséget — diktált összeg — nem ilyen kis termelési érté­kű vállalatra állapították meg, szükség van a termelési érték növelésére. Előbb 250, 1970-ig pedig 300 millióra. Az előbbi­hez az eszközállomány elegen­dő, csupán műszakiakra volna még szükség. A megnöveke­dett kapacitásit viszont teljes egészében a megye igénye nem tudja lekötni. Emiatt, valamint a munkaerő biztosítása céljá­ból szükségünk van megyén kívüli munkákra is. Ez ne­künk létkérdés! Javítanunk kell a gazdálkodás színvonalát is. Jobbé, alaposabbá for­málnunk a műszaki előkészí­tést a központban. Ennek ér­dekében létrehoztuk az árosz­tályt, amely felülbírálja a be­érkező megrendeléseket. Mi­vel készleteinknél nyolcmillió forinttal felette vagyunk a normának, arra törekszünk, hogy ez ne emelkedjék tovább. Középgépek beállításával gyor­sítjuk az ügyviteli munkát, tesszük még hatékonyabbá, alaposabbá, gazdaságosabbá a programozást. A pénzeszközök biztosítása érdekében bevételi tervet készítünk, amelyben forgóeszköz-igényünket a mun­kák természetéhez és jellegé­hez igazítjuk. Ezért a szám­lázásoknál is az ütemességre törekszünk. Az első félévben százmilliós bevételt tervezünk, ez 30 százalékkal több. mint az előző év hasonló időszaká­ban volt. Azt jelenti, hogy bi­zonyos munkákat előbb feje­zünk be, ezáltal jelentős ka­matterhektől szabadulunk meg. — Mi i véleménye az idei feladatokról a termelési osz­tályvezetőnek, Liida László­nak? — Kétszázhúszmilliós, éves tervünkből 150 milliót a fo­lyamatban levő munkák teszik ki. A kérdésnek megfelelően az öblösüveggyárban 17, az új Bán yagép gyárban 25 mil­lió forint értékű munkát vég­zünk el. A tűzhelygyári re­konstrukciónál az igényelt 50 millió helyett csak 37 milliót tudunk beépíteni. Munkánk jellege és összetétele nem változik az előző évhez ké­pest. Szeretném hangsúlyozni: ami reális igény jelentkezik a megyében, ha van hozzá terv, pénz, megfelelő munkaterület, mi elvállaljuk. Esetenként még olyan dolgokat is megteszünk a megye érdekében, aminek kon­zekvenciáit nekünk kéül vállal­Az új mechanizmusnak azt a hatását, amit másutt érez­nek a gyárak, üzemek, itt nem érzékelik. Ez a dolgok termé­szetéből fakad. A vállalat szel­lemi kapacitásának jő részét a jelenlegi feladatok kötik le. Sok még a tisztázatlan, meg­oldatlan kérdés, de már most is egyre gyakrabban vetődik fel a kérdés: mit kell tenni a jövő megalapozásáért, a meg­rendelők bizalmának megszer­zéséért, megtartásáért. Venesz Károly iilajdonképpen tanulha­tott volna már koráb­ban is. A lehetőség előt­te volt. Először akkor próbált utána kapni, amikor a taná­csok megalakultak. Pásztor Lászlót, a 13 holdas minta­gazdát, egy sereg termelési meg értékesítési verseny győz­tesét tanácstitkárnak jelölték Ditkén. Iskolába küldték, de akkor nem engedte a föld. Fogta, kötötte a termékeny szántó, a hepehupás rét, az erdő, amellyel már nem bírt beteg, öreg apja. A bátyja az igen. Eloldhatta volna, ha él. De odaveszett a háborúban. Asszonyt és két gyereket ha­gyott maga után. Maradt hát a kétkezi munka. Tenyeréhez valósággal hozzánőtt a kapa, meg a kasza nyele. Közben a gyerekek felnőttek. Az ő fia. meg a bátyjáé is — mind a kettő — középiskolába járt. Már a termelőszövetkezet el­nöke volt, amikor járni kez­dett Szécsénybe, a mezőgazda­sági technikumba. Csaknem kezében érezte az érettségi bi­zonyítványt, amikor torpanni kényszerítette a föld. Tenger­nyi gond zúdult egyszerre a szövetkezetre. Vitték, sodorták magukkal az éveken át gyűj­tögetett tartalékokat. Hiánnyal zártak, és egyik napról a má­sikra pénz nélkül maradtak a tagok. Pásztor László mindig azok közé tartozott, akik sokat adnak arra, hogy jól végez­zék a dolgukat. Hogyne adott volna hát akkor rá, amikor egy falu népéért, az emberek megélhetéséért volt a felelős. Otthagyta az iskolát, hogy minden idejét a szövetkezet­ben tölthesse. Hadakoztak az áradó Dobrodával, a közös­ben a restséggel, a tunyaság­gal. A járásnál meg — mert sokszor ott is kellett — a kö­zömbösséggel, az értetlenség­gel. Terveit, amelyek soha nem szaladtak messze a tagok aka­ratától, mind keresztül vitte. A szövetkezet lassan talpra állt. Keresnek szépen a férfi­ak, elégedettek az asszonyok. A zsámbéki elnökképző is­kolára már a szövetkezet küld­te. Ö meg igyekezett, hogy mi­nél mélyebbre hatoljon a tu­dásba. Ott esett szó a felsőfo­kú technikumról is. Jelentke­zett, és minden különösebb akadály nélkül túljutott a fel­vételi vizsgán. Annál nehezebb volt a helyzete otthon. — Nincs elég gondod, ba­jod a szövetkezetben? Szidnak és még töröd is magad? Mi­nek tanulsz? — firtatta az asszony. Már már szakadtak volna belőle a haragos szavak, azon­ban idejében visszaharapta. — Tudod, — mondta vé­gül —, sok mindent meg kell még tanulnom, hogy jó elnök legyek... A jó vezetőnek sok mindenhez kell értenie. Aki nem tanul, annak előbb utóbb át kell adnia a helyét más­nak, aki többet tud nála... Soha nem az íróasztalt vi­gyázta. A tagok bizodalmát, becsülését megnyerte még ak­kor, amikor a legnehezebb időben nem hagyta magára a közösséget. — Nem akarok én megszök­ni a süllyedő hajóról, — ma­gyarázta a mezőgazdasági osz­tályvezetőnek a járásnál. — Értelmét kell adni a munká­nak, hogy az emberek szívesen dolgozzanak, és akkor nem lesz baj Lükén... Tetszett az embereknek az elnök kiállása, egyenes beszé­de. Nyolc éve vezeti a szö­vetkezetei. Azóta kétszer vá­lasztottak vezetőséget, de az elnök mindig Pásztor László maradt. Három esztendeje aztán szö­vetségesre lelt otthon is. Le­érettségizett a fia, és a ka- r ancssági termelőszövetkezet ösztöndíjával Gödöllőn tanul. Harmadéven, az agrártudomá­nyi egyetemen. — Attól ne tarts anyu, hogy engem is szidnak a szövet­kezetben, — nyugtatta a fiú anyja háborgását. — Amikor arra kerül a sor, hogy veze­tő lehetek a szövetkezetben, egészen más lesz már a hely­zet, mint most... Mert ak­korra már csupa fiatal lesz ott... A hetek, a hónapok nehezen teltek, azonban így is. Az Az ötvenéves diák Kél pints cß%/ műszakra» • Jó minőségű szenet termel­nek, gazdaságosan Ménkesen. Ezért itt a bányászkodás jö­vője is biztató. A bányát to­vább fejlesztik. Eddig csak kis vasú tón keresztül lehetett megközelíteni az üzemet, de már készül az új út. A bá­nyában is történnek dolgok, amelyek elsősorban a bányá­szok érdekét szolgálják, és ki­sebb mértékben a termelését. Aki járt már a ménkesi bá­nyában, jól tudja, mennyit kell gyalogolniuk a bányá­szoknak. A legtávolabbi mun­kahely a bejárattól hat kilo­méterre van. Annyit már el­értek, hogy két kilométer hosz- szú úton vonat szállítja be és ki a bányászokat. Még így is sok idő kell áhhoz, hogy a munkahelyre érjenek. Elfárad­nak, mire munkába állhatnak, nem beszélve arrór, hogy mű­szak végén felfelé még meg- erőltetőbb az út. Hamarosan könnyebb lesz már. ■* Az ereszkét két helyen „tá­madták” meg. A TH-vasakat kiszedik és betonidomkővel falaznak. Márton Zoltán szo­cialista brigádja a sáros, isza­pos talpat szedte. Felettük speciális biztosító szerkezet tartotta a főtét. — Csaknem valamennyien aknamélyítők voltunk, az ilyenfajta munkában van már gyakorlatunk — újságolta a brigádvezető. — Tavaly ez a brigád 121 százalékos tervteljesítést ért el, és mesterei a speciális munkának — ezt viszont a vezetőktől hallottam. Több méteres szakaszon a biztosítást beépítik, aztán ki­termelik a nehéz iszapot, ki­szedik a régi TH-gyűrűket. Amikor ez megvan, állást épí­tenek. Alulról kezdik a beton­idomkővel a falazást, és fent a csúcsnál zárják. Mire a zsa­luzást leszedik, olyanná lesz, mint egy hosszú hatalmas be­toncső. Egyenlő távolságokban pedig már állnak szilárdan a tartó vasak. — Nemsokára lanovkák gu­rulnak itt lefelé és felfelé. Az ereszke több mint fél kilomé­ter hosszú. Először bányász­napra ígértük, de előbb sze­retnénk átadni — mondja Pitlik János bányamester, aki maga is aknamélyítő volt az­előtt. elnök megosztotta napjait a szövetkezet meg a könyvek között. Tömte magát tudással. A töprengést a tananyag fö­lött csak akkor hagyta abba, amikor a fáradtságtól már- már összegubancolódtak a gon­dolatai. Amikor lefeküdt, úgy hullt rá az álom, mint a kő. Arra azért mindig szakított időt, hogy levelet írjon a fiá­nak. Egy időben nehezen bol­dogult a statisztikával. A fia sietett segítségére. Máskor meg a fiú jelentkezett: — Egy kis baj van a szám­vitellel, apu! Mit tudsz segí­teni? — Itt van minden jegyze­tem, fiam — mondta. — Bi­zonyára hasznát veszed. A nyarak azok mindig má­sok voltak. A szünet nagy ré­szét otthon töltötte a fiú. Ilyenkor ment az apjával az állattenyésztő telepre, végig­járták a Dobroda partját. El­elnézték a gépeket, amelyek új medret vájtak a szeszélyes víznek. Mert Pásztor László mindig sokat szeretett volna megmutatni, elmondani a fiá­nak. — Tudod, •— s ilyenkor tele szaladt ráncokkal a homloka, — mégiscsak más úgy tanulni, ahogy te teszed. Ismerj meg mindent, amit csak lehet, amíg fiatal vagy... Később sokkal könnyebb lesz a dolgod! aga soha nem tehette ezt. Mondja: neki most az egészben az a fur­csa, hogy éppen a föld szab­ta a törvényt: tanuljon! Ko­rábban emiatt annyit mulasz­tott, gondolni sem merte, hogy ötvenéves fejjel beüljön az iskolapadba. Vincze Istvánná A másik munkahelyen Di­mák László szocialista brigád­ja épít. A két brigád novem­berben 70 métert haladt előre, decemberben már 73 és felett, januárban pedig több mint 91 métert értek el. A bányaveze­tőség akkor céljutalmat tűzött ki a két brigádnak. Ha előbb elkészül a munka, előbb men­tesül a bányász a sok gyalog­lástól! Ennek tudatában ígér­ték a vezetők: ha a brigádok februárban elérik a 100 méte­res előrehaladást, kilencezer forint jutalmat kapnak — mondja a bányamester. — Meglett a 100 méter? — Tíz méterrel még meg is tetézték. — Ugye most már egyez­kedhetnénk a 110 méterrel — fordul a brigád felé az újabb ajánlattal. összenéznek, mintha egy­mástól várnák a választ. — Sok lesz — szól a bri­gádvezető. — Mivel messzebb vagyunk a kezdéstől, mindig nehezebb a kiszolgálás a munkahelyen — mondja a másik. — A 110 meter- tényleg sok — mondja a harmadik De egyik sem állítja, hogy nem lehet, teljesen lehetetlen. — Azért csak módjával — jegyzi meg az egyik, végül hozzáteszi. — Ügy, hogy mi is jól járjunk. —■ Megvan a pénz, igaz? — Nem panaszkodhatunk, de meg is dolgozunk érte. — Mennyi lesz a februári ke­reset? — Még nem tudjuk — vá­laszolnak. Később, csak úgv kíváncsiságból megkérdeztem az irodán, ahol a következőket mondták: — Mártonéknál januárban 174,80 forint volt az egy mű­szakra jutó kereset, februári­ban 181,65 forint. Dimákéknál januárban 161, februárban 174,77 forint. Ez az alapkere­set a földalatti pótlékkal és a prémiummal. Ha ehhez hozzá­vesszük az ebédpénzt és az éjszakai pótlékot, akkor a Két pirosat egy műszakra nem kell felváltani. Több lesz az, nem beszélve a céljutalomról. Harmincán vannak a két bri­gádban, így fejenként 300 fo­rint jut abból Is. — Szép pénz — mondja a bányamester —, de amit ad­tak érte, az is szép. — Először számol, aztán így folytatja: — Egy-egv idomkő csaknem 25 kiló. Huszonhatezer ilyent épített be az a harminc em­ber. Ennek a helyét pedig ki is kellett dolgozniuk Megér­demlik a pénzt. Ménkesen nemsokára a két- kilométeres vonatozás után lanovkára szállnak át a bá­nyászok. Az alsó szinten, a távolabb utazókat újra vo­nat viszi majd tovább. Pihen­tebben és gyorsabban érnek a munkahelyre és műszak végén sem kell sokat fáradozniuk. Márton Zoltán és Dimák Lász­ló brigádja ezért dolgozik még tempósabban. Bodo Janos A konyha művészei Korszerűen berendezett tanműhelyekkel bővült a Felső­fokú Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakiskola. A három éves felsőfokú szakiskola elvégzése után a hallgatók a kü­lönböző vendéglátóipari üzemekben helyezkednek el. Gyakorlati oktatás a szakiskola konyhájában. -. Az iskola cukrászüzemében (MTI foto — Patkó Klára felvételei) NÓGRÁD — 1968., március 10., vasárnap 3 1

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents