Nógrád, 1968. február (24. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-04 / 29. szám
4 NrtGR A D 1963 február 4., vasárnap Aknák a kertben Nekivágtak az éjszakának. Hat katona és a tiszt. Valahol Damozseli peremén, a falu egyik kertjében az eső fémtárgyakat mosott ki a földből. Az utcákon egy teremtett lélek. Az eső veri az aszfaltot. Csótári István, a tűzszerészek kísérője megállítja a gépkocsit: „Itt vagyunk!” Átfutott a gyalogjárón és egy kis ház ablakán kopogtat. A házigazda kijön az utcára. Izgatottan beszélgetnek, megkéri Zotov főhadnagyot, hogy menjen vele a kertbe. Néhány perc múlva a tiszt visszatért: — Aknák — mondotta. — Vonjatok kordont a hely körül. A kerten átvezető meredek Ösvényen Zotov főhadnagy mái- hozta is az első aknát. Utána Kobzev őrmester a másodikat. Majd Gric és újra Zotov. Hány évesek lehetnek ezek az aknák? Huszonöt? Harminc? Zotov 26 éves. Kobzev és Gric 22 esztendősök. Lehet, hogy azokban a napokban születtek, amikor a fasiszták földbe rejtették az ördögi töltetet? ... Derengeni kezdett. Az eső elállt A hirtelen támadt szél szétkergette a felhőket. — Készen vagyunk — mondta Kobzev, és a gépkocsira rakta az utolsó aknát. Az utcákon feltűntek az első járókelők. Közelebb jöttek. Ügy látszik, rpár tudták, mit csináltak a katonák az éjszaka. — Jó reggelt, Mariska néni! — köszönt Csótári egy Idősebb asszonynak, majd a katonákhoz fordul. — Férje és fia meghalt a háborúban. Unokája a Magyar Néphadseregben szolgálAz asszony üdvözölte a tűzszerészeket és meghívta őket reggelire. .. .Kosztya Gric és Ivan Kobzev megtisztították csizmáikat, megmosakodtak, majd bementek a szobába. A sarokban polcos állvány, kis asztalkán fekete tokban hegedű. Kobzev odalépett, és hirtelen egy vörös bársonnyal szegélyezett képet pillantott meg a falon. Az őrmester hátra lépett. — Milyen ismerős arc — mondta csendesen és Kostyának úgy tűnt, hogy az őrmester elsápadt. — Én ezt az embert ismerem. — Honnan? — kételkedett Gric. — Az édesapám. A szobába belépett Mariska néni, Zotov és a többiek. — Főhadnagy elvtárs, gyerekek — szólalt meg Gric őrvezető. — Iván apja ... Ott, a fényképen! — Nem tévedsz? — kérdezte az őrmestertől. Kobzev nem tudott elszakadni a fényképtől. A családban megőrzött fénykép alapján jól emlékezett erre az arcra. — Nem, nem tévedek. Ez az apám... — Atyéc? Apa? — kérdezte az asszony. Aztán hirtelen az orosz legényhez ugrott, átölelte, melléhez szorította. Mariska néni arca egyszerre fejezett ki csodálkozást, örömet és szomorúságot. Sírt és nevetett, ráncos arcán nagy könnycseppek gurultak végig. És beszélni kezdett. ; í : I944. Fagyos éjszaka. A szovjet katonák egy csoportja Kobzev százados vezetésével átkelt a befagyott Dunán és váratlanul betört Dar- nozseli községbe. A fasiszták eleinte megzavarodtak. Azután dühödt ellentámadásba kezdtek és a szovjet harcosokat visszaszorították a Dunához. Mariska néni kertjében harc dúlt. A felrobbant lövedéktől kigyulladt a ház. Kobzev tüzelőállása nem volt messze. Amikor újratöltötte géppisztolyát, a százados látta, hogy az égő házból egy asszony ugrott ki az udvarra, féltő gonddal szorítva melléhez egy gyermeket. Ide-oda szaladgált, nem tudta, mihez kezdjen. Ekkor a fasiszták géppisztoly-sorozata lábát találta. Lezuhant, testével védte gyermekét a golyók elől. A szomszédos pincében tért magához. Mellette, katonaköpennyel gondosan betakargatva, ott feküdt a kis Gyula. — Nagyon kevesen maradtak meg, mire a Dunán át megjött a segítség — folytatta Mariska néni. — A katonák elmesélték: Kobzev százados mentett meg a kisfiúval együtt. — És a fénykép? Hogyan került magához a fénykép? — kérdezte a főhadnagy. — Amikor a kapitányt eltemették, egy orosz tiszt kivette a zsebéből a dokumentumokat. a leveleket és ezt a fényképet. Én elkértem emlékül . . . Most pedig . . . vissza kell adnom Kobzev százados fiának. Az asszony levette a falról a fényképet és átnyújtotta Kobzevnak. Az őrmester óvatosan fogta meg édesapja időtől megsárgult fényképét Hosszasan nézte. Aztán a falhoz lépett és a fotográfiát előbbi helyére tette. — Ez pedig Gyula — mondta Mariska néni és egy másik fényképet mutatott, mely ott függött a százados képe mellett. A Magyar Néphadsereg tizedesi egyenruhájában erős, kerekképű legény nézett az őrmesterre kíváncsi szemekkel. V. Bojko törzsőrmester lít. Troppauer elpirult, és lesütötte a szemét: — -Örülök, hogy egy világgal ajándékozhattalak meg.... — rebegte, és elfogultan, reszkető, roppant nagy kezével előkotort zsebéből egy hevenyészett eposzt. Kisimította a papírt, nagy élvezettel nyelt egyet, és drámai hangon jelentette: „Holnap vonul az ezred, hahó! írta: Troppauer Hümér.” Galamb élvezettel tudta átadni magát gondolatainak, Troppauer egy-egy hosszabb költeménye közben. Szokásává vált, hogy a borízű hang zsongása kísérje elmélkedését, és ha a költő elragadtatott arccal szünetet tartott, találomra megölelte: — Gyönyörű! Csodálatos! Feledhetetlen! Nincs még egy? — Ebből még négy éneket írtam! — Kevés! Olvasd, gyorsan! Te! Te Puskin! A költő élvezettel nyalogatta görbe, széles száját, zavartan simította meg borostás, kék állát, és folytatta. Galamb pedig tovább tűnődött azon, hogy mit kellene tenni a tizenötezer frankkal Világos, hogy nem az övé. Nem vághatja zsebre más ember pénzét, csak azért, mert tévedésből hozzákerült .. Elsősorban tehát át kell néznie tüzetesen a tárcát, amelyet a meggyilkolt ember több holmijával együtt kénytelen volt zsebre tenni a fürdőszobában. A kalyibában, átöltözés után, ezeket magához vette. A zubbonya zsebében van minden, azonban a holmikat megnézni csak „lémentesen” biztos helyen lehet. De egy ilyen kaszárnya csodálatosan megépített valami. A mosdóhelyiségeknek például nincs ajtajuk. Nehogy egy pillanatra ellenőrzés nélkül legyen, akit ellenőrimi akarnák. Hol nézhetné meg a tárcát? Mégiscsak képtelenség, hogy itt van a zsebében és nem kukkanthat bele. A legénységi szobában mindig tartózkodik néhány ember, ott nincs alkalma, a kantinban még kevésbé ... és a városba nem engedik ki .... Átkozott dolog. — Na?! — kérdezte diadalmasan Troppauer. — Nem találok szavakat... Ember! Hogy Te ezzel a zseniddel itt vagy és nem Svédországban ülsz a Nobel-díja- don!... — Mit várhat egy költő manapság a korától? — kérdezte tragikus megadással, és ujjaival végigszántott ritkás, de hosszú fürtjein. — Szóval tetszett? — Óriási! Csak az utolsó két sor mintha, tudj, isten... — Igen!... Ez az — lelkendezett a költő —, nagyszerűen látod a lényeget! Magam is éreztem, hogy ennél a résznél kissé hanyatlott a kedvem, és ott kell befejezni, ahol egyedül maradok a mindenségben mint egyetlen csillag... Kivett egy tintaceruzát, meg- nyálazta, és nyomban kihúzta a két sort. — Most jön a harmadik ének, kissé hosszú, de felülmúlja az eddigieket. — Mit nekem hosszú, ha egy Troppauer-versről van szó! Olvasd, mert ledöflek! Te ... Te halhatatlan! ... A kaszámyaudvaron két tiszt sietett át. Nagy felfordulás volt. Délután felrobbant egy kézigránát a mosókonyhában, és nyolc katona közül csak egy maradt életben, súlyos sebekkel. Most izgatottan várják az ezred - párán cs - nokságról a vizsgálóbizottságot a szakértővel. De közben telefonértesítés jött, hogy a bizottság csak reggel száll ki, addig hagyjanak mindent úgy, ahogy most van. Felelősek azért, hogy a bizottság érkezéséig semmit se mozdítsanak el a helyéről. Nyomban elzavarták a kíváncsiskodó katonákat a mosókonyha környékéről, és egy hadnagy harsányan rendelkezett: — Latouret őrmester! — Igen, hadnagy úr. — A bizottság érkeztéig őrséget állít a mosókonyhába! Minden úgy maradjon, ahogy most van! Senki sem léphet be a helyiségbe. .. .Galamb ott tartott gondolatban, hogy a fene egyen meg minden rejtélyt Neki már sohasem lesz ehhez való érHotel Bud A kis kabin néhány másodperc alatt felrepít a Budapest Szálloda XVIII. emeletére. 75 méter magasságban csupa üveg eszpresszó. Baloldalt a budai vár, jobbra a János- hegy, hátul a Duna. A légkondicionáló kellemes, egyenletes meleget biztosít. — Parancsoljanak. Mi érdekli önöket? — fogad Nik- lai Ákos • szálloda-titkár. — A szálloda. Föntről lefelé indulunk. A gyorsliftből kiszállunk a XIII. emeleten. Benyitunk egy szobába: kétágyas, modem berendezéssel. Rádió, telvízió, fürdőszoba. — 280 kétágyas szobánk van, valamennyi fürdőszobás — mondja a titkár. — Szilveszterkor nyílt meg a szálló, a vendégkönyv bejegyzése szerint első lakója Heide Er- lacher osztrák hölgy volt A toronyszálló a főváros budai oldalán, a Rózsadomb és a Szabadsághegy között emelkedik. A hengeralakú épület 19 szintes. Minden szobából panoráma-ablakok biztosítják az elragadó kilátást. Már az építkezést is sokan megcsodálták, új módszerrel, úgynevezett „csúszóasalus” megoldással haladt, állványzat nélkül. Alig két esztendei munkával adták át az építők. — A szép kilátáson kívül mivel várják a vendégeket? — Elsősorban a minden igényt kielégítő, figyelmes kiszolgálással. Attól a pillanattól kezdve, hogy felvesszük a telefonkagylót, egészen addig, míg távozó vendégünk előtt udvariasan kitárjuk az üvegajtót. Természetesen a vendég szórakozni és étkezni is kíván, méghozzá kellemesen. A tetőteraszon fedett és nyitott presszó várja vendégeinket, éjszaka pedig hangulatos bár. Elsőrangú műsort nyújtunk, ismert énekesek fellépésével. — Éttermünkben egyszerre kétszáz vendég ülhet fehérzéke, Troppauer viszont ott tartott versében, hogy „ha megrendül majd a minden- ség, és valahonnan felcsendül egy átok...” Felcsendült! — Troppauer, maga bárgyú, nyolcpúpú teve, az a .. Szóval felcsendült az átok. Latouret őrmester ajkáról, hogy valóban megrendült a mindenség, és ha csak a fele igaz annak, amit állított, az is elég lett volna ahhoz, hogy a Troppauer család legtávolibb felmenői is elsüllyedjenek Szégyenükben ... A költő, irataival és zilált fürtjeivel, porig alázva vacsorázni ment. Galamb állt, mint a cövek. Latouret a bajuszát húzogatta és nézte. Arcán kigyúrtak a sebhelyek. . — Közlegény! — Igen, őrmester úr! Kis hatáspauzát tartott. — A mosókonyhában nyolc halott fekszik, illetve az, ami megmaradt belőlük. Hatórás őrséget áll... öt perc múlva teljes menetfelszerelésben jelentkezik az őrparancsnokságon. Kegyetlen dolog volt. A hadnagy nem is gondolt arra, hogy magányos posztot küldjenek ki éjszakára a szörnyű helyre. Még kevésbé olyan embert, aki hajnalban indul a sivatagba. — Megértette? — Megértettem őrmester úr! — Mit vigyorog!!? — üvöltötte magából kikelten, mert azt várta, hogy Galamb elsárgul az iszonyattól és dühtőL — Talán örül az őrségnek? — Örülök, őrmester úr! — mondta őszintén, mert csakugyan örült. Ezen a magányos helyen nyugodtan megnézheti a zsebében őrzött tárcát. Biztos, hogy nem zavarják. (Folytatjuk) asztalhoz. S, hogy az ételek egyéni ízét biztosítsuk, Lukács Istvánt alkalmaztuk konyhafőnöknek, aki évekig a rotterdami magyar vendéglő Ínyenceinek elismerését vívta ki. Vendégeinknek mind a magyar ételkülönlegességeket, mind pedig nemzeti ételeinket fel tudjuk szolgálni. Konyhánk a legegyénibb recepteket is készséggel elkészíti. — Ha önnek kellene választania, mi a „sztár” a Budapest Hotelben? — Talán a göcseji borozóra szavaznék. A bolthajtás alatt egy régmúltból ittmaradt hűvös borospince illata terjed. Igazi Az állatok táplálkozásáról és gyomráról különös adatokat közöl, nek a szaklapok. A szú pl. egy nap alatt akkora mennyiséget eszik meg, amely saját súlyának ^0 százalékát teszi ld, amíg a 6000 kg. súlyú elefánt 24 óra alatt nem eszik többet, mint 450 kg-ot, amely saját súlyának csak 13-14 százaléka. A kolibri saját testsúlyához képest 50-szer any- nyit eszik, mint az elefánt. A legtöbb madár, amely rovarokkal. rágcsálókkal táplálkozik, igen értékes hasznot hajt a kárt okozók ellen folytatott harcban. A kuvik például egy évben kb. ezer rágcsálót fogyaszt el. A rovarok, bármilyen kicsik ts, — főleg a káros rovarok — nagy mennyiségű eledelt fogyasztanak. A moly és utódai pl. egy év alatt annyi gyapjút megeszik, ameny- nyit 12 juh termel. A káros rovarok egy évben 35 millió tonna gabonát fogyasztanak el, vagyis a világ gabonatermésének 6 százalékát, ezenkívül 50 millió tonnát, vagy 10 százalékot a raktárakban felhalmozott gabonából. Minél kisebbek, annál nagyobb az étvágyuk. A hernyó egy hónap alatt hatezerszer több élelmet fogyaszt el, mint amennyit a testsúlya kitesz. „boros” hangulat. A falakat ágfonatokkal burkolták be, langyos meleget áraszt a zalai népművészeti búboskemence. Szenzációs az 1773-ból fennmaradt szőlőprés; az őszi szüreten még dolgozott az öreg masina— A legszebb göcseji Különös ismeretek a gyomorról népművészeti remekek hírnevét öregbítik az edények. A cseréppoharakból, a díszes- mázos kancsókból jól esik az ital. Csúsznak is az egerkör- nyéki borok a jó házi szalonnára. Nemcsak a szálloda, de az alkalmazottak is fiatalok. Átlagéletkoruk 33 év alatt. Minden igyekezetükkel „öreg”, patinás hírnévre vágynak... Regős István A bálna, a világ legnagyobb állata igen kényes az étkezésnél, minthogy a torka nagyon szűk. Csak heringnagyságú halakat tud lenyelni, igaz, nagy mennyiségben. A legnagyobb befogadóképessége kétségkívül a cápa gyomrának van. Egy cápa gyomrában például több konzervdobozt, deszkadarabot, esernyőt és rengeteg halat találtak. A legfalánkabb mégsem a cápa, hanem egy bizonyos cetfaj (orca gladiator). Ezek a cethalak tömegben képesek megtámadni még a bálnákat Is és gyomrukban gyakran 10-13 fókát találtak. Az óriáskígyónak igen különös gyomra van. Egy nyelésre képe* megenni egy hízott disznót, amit azonban nem rág meg, hanem egy darabban küld le a gyomrába. A zsákmány megemésztése azután hosszú ideig tart. A kígyó heteken át nem eszik. Az emésztés ideje alatt alszik, úgy hogy jogosan lehet mondani, hogy az óriáskígyó többet alszik, mint eszik.
