Nógrád, 1968. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-14 / 11. szám

1968 Január 14, vasárnap

WÓGKAtJ ff. Siti rtn La (os

Itfszi errata,) a pali iában

A história azért következett be, mert a mi szeretett egy- kománk és brigadérosunk. nevezetesen Kökény Miska, jobban szerette a pénzt, mint a feleségét. (Pedig a feleségét is szerette.) öt forintért felugrott a satupadra, megtáncoltatta a seprűt, tíz forintért egykapásra megivott három liter vizet. Volt, aki esküvel állította: a mi szeretett egy- 1:urnánk egyszer száz forintért kiszaladt a világból, s mert ott kint az angyalok is ígértek pénzt, ha visszajört. hát visszajött, és így lehetséges, hogy most ismét közöttünk van. De egyszer megharagudtunk rá. Már túlzásba vitte. Reszelővei nekiment a normásnak, és majdnem leütötte a fülét. A kövér Szepi mondta is: „Meglásd, Miska, egyszer még megjárod!” És meg is járta. De nem a normással, hanem a Dádé-val.

dított: „Nem hallotta, mit mondtam?!” Dádé megint, elindult. Most már utáltam Miskát, odamentem Dádéhoz. és azt mondtam, itt marad. Miska odaszaladt, megmarkolta az ingemet, és azt mondta: „Ne szólj bele! Én vagyok a brigádvezető!” Lecsaptam a kezét. „Idefigyelj — mondtam —, nem vagy te isten!” ,,Na, jó — mondta Miska és megfordult —, akkor fújjátok fel a brigádot!”

3.

jó hideg, és akkor valaki a hátunk mögött odahajol, látom a hegedű végit, és azt kérdi: „Naccságos úr, mit húzzak?” Na, kiesett a korsó sör a Szepi kezéből Hát Dádé állt ott, Szepi hirtelen felugrott, aztán trappolt, mint a megvadult ló. Én meg utána, Dádé meg elöl. Egyszer aztán a nagy kalamajkában eltűnt a Dádé. Hiába néztük, nem volt sehol. Egyszer aztán látjuk, Dádé már nincs is a földön, egy lámpaoszlopon ül, és ott szorítja a hegedűjét.

dott a műhelyajtó. Dádé rohant be a kocsival, folyt róla a víz, lihegett, ledobta a vasat, megfordította a kocsit, odakiabált. „Hozom a többit!” — és rohant vissza. Miskának tátva maradt a szája. És délután, az öltözőben Szepi helyett már ő csapkodott.

7.

H

Amikor a történet kezdődött, tavasz volt. és reggel. Sütött a Nap, még nem dudáltak, a műhelyben voltunk, a satupadokon ültünk, lógattuk a lábunkat, és arról beszélgettünk sok a meló, kellene egy jó anyagmozgató. És akkor telefonhoz hívták Miskát. Lecsúszott a satupadról, ment, fogta a kagylót. Mi köréje álltunk, figyeltük, mi van. Miska pár pillanat múlva ordítani kezdett. Erősen rázta a kagylót a szája előtt, az ábrázata veres volt, mint a minium a gépen, és ordított: „Mit?... Hogy ide?!... Ebbe a brigádba?!... Nem! Százszor is nem!... Hát mit gondol maga, Róbert bácsi vagyok én, vagy ml a fene?!” Amikor lecsapta a kagylót, villogott a szeme és kiabált: „A művezető telefonált, cigányt küld segítőnek... Hát mit gondol?!... Ez nem zenészegylet, egye meg a fene!” Én akkor azt mondtam:

„Képzeld csak, majd felőliünk az esztergára, és megkérdezzük a normástól,

„nacsságos úr, mit húzzunk?” Gondolkodik, ahogy szokott, aztán azt mondja: „hát fiúk, tudjátok-e, hogy: Nekem

olyan asszony kell? De gyorsam ám, mert nem lesz meg a pénz.” Visítottunk a nevetéstől. Miska vicsorgott, én meg, hogy. még nagyobb legyen a hecc, az elektromos főkapcsolóról leemeltem a figyelmeztető , táblát, és Miska hátára akasztottam. Ott billegett a tábla, és rajta a felirat: „Vigyázat! Életveszélyes! 380 Volt!”

Miska különvált. Dódét magam mellé vettem, és rászántam egy délelőttöt, hogy elmagyarázzam, mi lesz a dolga. Amikor mindent megértett, zsebéből bőrkesztyűt húzott elő és felvette Néztem és megkérdeztem: „Minek a kesztyű?” Visszanézett: „Hát, ha elvadul az ujjam, már nem tudok muzsikálni”. Dühös lettem: „Hát ha mizsikálni akarsz, miért jöttél ide?” Simogatta a kesztyűt: „Nem vagyok bandába és nyugdíjat akarok — mondta —, de ha lesz egy-két lag- zi a faluban még szeretném elhúzni a nótát ” Intettem. Jó. vasárnap lehet, de fnost már elég a beszédből, fogjunk munkához. Dádé kezdte rakni az anyagot. Szepi gyanakodva nézte. ..Mintha szűz- lányt tapogatna” — mondta. Miska ekkor a szomszéd géptől felnevetett, és énekelni kezdte: „Nem tudom az életemet, hol rontottam én el.. Nekünk énekelte. Hozzávágtam az olajos rongyot.

2.

Másnap már dolgoztunk, mentek a gépek, amikor nyikorogva nyílt a műhelyajtó. és félénken egy alacsony feketeség bújt be. Tudtuk mi lesz. Miska felé intettünk. Miska előrébb lépett, idegesen fújta a füstöt. A feketeség megállt előtte és köszönt, a kezében kalap.

„Hát magát küldték?” — kérdezte Miska. „Engem” — mondta alig hallhatóan az ember. Miska zsebre dugta a kezét: „Aztán mit tud maga, he?” Dádénak felcsillant a szeme: „Brácsazni, kérem szépen.” Miska kalimpálni kezdett a kezével: „No, akkor édes öregem, menjen szépen vissza a művezetőhöz, és mondja meg neki, hogy rossz helyre jött. küldje magát a brácsaműhelybe.” Dádé forgatni kezdte a kalapját, és elsavanyodott a képe. De nem mozdult. Miska most már kiabált: „Mire vár?! Mondtam valamit, igaz-e?” Dádé zavartan végignézett rajtunk. Némák voltunk. Lassan a fejére tette a kalapot, és elindult. Csoszogott a cipője. Sajnáltam. Amikor nyikorgóit az ajtó, utánaszóltam: „Jöjjön vissza'... Hallja?!... Vicceltünk.” Megállt megfordult, levette a kalapját. Miska orKedden már egyszerűen rossz kedvem volt. Le kellett állnom a géppel, nem tudtam dolgozni. Dádé másfél órája a raktárba ment anyagért, és még nem jött vissza. Átko- zódtam. Szepi odavágta a sapkáját és azt mondta, kiválik ő is a brigádból, mert ez cirkusz, és ő ezt tovább nem csinálja! „Jó — mondtam —, majd egy kicsit később kiválsz, de most indulás. megkeressük Dádét.” Végigjártuk az egész gyárat. Az anyaghordó kocsit az udvaron megtaláltuk, de Dádét sehol. Végül a nagyforgácsolóban megláttuk. Az egyik esztergánál állt, rézforgácsokat csavart az ujjára, és egv munkással beszélt. Azt mondta: „Mester űr, lehet ebből

gyűrűt csinálni?” „Lehet hát” — mondta az esztergályos. „Akkor viszek belőle” — mondta Dádé. Szepi már nem bírta tovább, felordított, és rohanni kezdett: „Majd adok neked gyűrűt, megöllek, te!” Dádé is megugrott. Végigrohantunk az udvaron, egyik műhelybe be. a másikból ki, végül Dádé a kapu felé vette útját és kiszaladt az utcára.

A verekedésből nem lett semmi. De másnap reggel, amikor bementem a műhelybe. hát csudát láttam. Dádé egy nagy vaslemez mellett vigyázba állt, a táblán krétával írt grafikon volt, a legtetején ez: „Kökény 114 százalék.” Alatta meg, még nagyobb betűkkel „A brigádtag lent a grafikon alatt”. Dádé még mindig vigyázzban állt. és remegett. Ráordítottam: „Hát maga?!... maga mit csinál itt?! „Még jobban remegett és szalutált: „Jelentem, a Miska úr ideállított.” Miska felbukott a gépe mögül, és nevetett. Dádé még mindig tisztelgett, és még mindig remegett- ..Kérem szépén, .munkába állhatok?” Megint rá ordítottam: „Mi a fenét akar itt csinálni?” Elindult, visz- szarántottam és azt mondtam: „Ide figyelj, már haragszanak a többiek, a családért dolgoznak, miattad kevesebbet keresnek, és ha ez Így megy tovább, le is út, fel is út!” Hallgatott, szívta a bagót kapkodva, mintha rágná. Aztán megszólalt: „Mit csináljak?” Megint felin gerelt- ..Mit csinálj, dolgozz — mondtam —. ahogy bírsz, hogy mi röhögjünk, és dühösödjön a Miska.” Felcsillant a szeme. Megugrott, elkapta a kocsiru- dat, és kivágtatott a kocsival. Egész nap loholt. Délben a szomszéd műhelyből át is jött egy ismerősöm, és azt mondta : ..Te... úgy látom automata lett az a fickó, rohan, mint a gyorsvasút.” KicsapóPéntek reggel megint becsapott a villám. Fél nyolc volt í^s Dádé még nem volt 6ehol. Kilenc órakor jött meg. Nem öltözött át. nagy pakk volt a hóna alatt, mosolygott és megállt ■ előttem. Ráordítottam: „Utazik?” Nem felelt, bandzsított és kicsomagolta a pakkot. Hát, akkor, ott, le kellett ülnöm. Egy háromkéses esztergafej volt a pakkban. Szepi megrántotta: „Honnan szerezted?” Dádé nyugodtan nekidőlt egy gépnek, és szeretet volt a hangjában: „Azt mondták, hogy ezzel háromszor olyan gyorsan lehet dolgozni, hát gondoltam, jó lesz nekünk is és megmuzsikáltam.” „Tehát loptad!” — csapott rá Szepi. — Csak mosolygott: „Nem loptam, csak megmuzsikáltam.” A három- késes esztergafejet nem fogadtuk el. Megparancsoltuk, hogy vigye vissza, de Dádét háromszor feldobtuk a levegőbe.

Másodikén felvettük a fizetést, brigádelszámolás volt Amikor Szepi eltette a pénzt, és látta, hogy Miska szentségei, mert kevesebb a pénze, mint a brigádnak, odajött hozzám és azt mondta: „Most mi van? Miska a brigádhoz tartozik, vagy nem?” összehívtam a brigádot, és megmondtam, szavazni kell, eldöntjük, mi legyen Miskával, visszavesszük-e a brigádba? Szavaztunk. Ketten mellette, ketten ellene. Dádé mozdulatlanul állt. pislogott, és nem szavazott. Odamentem hozzá, szavazzon ő is. mert most ő dönti el, hogy Miskával mi legyen. Félt. Bármire szavaz — két tűz közé kerül.

Téli játszótér Koppány György felvétele

1*3

Dádé másnap nem jött be. Szepi csapkodott és munka után az öltözőben eltörte a tükröt. Amikor összeszedte az üvegdarabokat és bevágta a szemétkosárba, azt mondta, menjek vele, kimegy a falu? ba Dádéhoz, és megveri. Lassítottam, csak nyugodtan. Azt mondta, ő akkor is kimegy, és egyedül veri meg. Vele mentem, hogy ne verje meg. Dádé nem volt otthon, csak a felesége, aki azt mondta, búcsú van, és Dádé ott muzsikál. „Na, — mondta Szepi —, adok én neked olyan búcsút, hogy elbúcsúzol a nagyvilágtól örökre!” Dühösen ment, szaladt, alig tudtam a nyomába érni. Végigtekeregtük a búcsút, de Dádé nem volt sehol. Meleg volt, izzadtunk, mint a lovak. Szepi meg fújtatott Mondta, üljünk le, igyunk egy pohár sört. Sátor volt ott. jó hűvös, odaültünk Szepivel és kértünk sört. Isszuk, á. mondom,

Kilencven esztendővel ezelőtt, 1878. január 12-én született Budapesten, s immár tizenöt éve halott a magyar irodalom egyik legvitatottabb alkotója: Molnár Ferenc. Elegáns alakja úgy él emlékezetünkben, ahogy elmaradhatatlan monoklija mögül szemléli a világot, pedig maga mondatja egyik szereplőjével, hogy a monokli elegáns viselet, de nélküle jobban lát az ember. ö nem akarta levenni a monoklit a szeméről, nem akart többet és tisztábban látni a világból, mint ameny- nyit polgári érzékenységű olvasói és nézői elbírnak. Kosztolányi éppen ezt szerette benne, hogy sohase vállalkozott erejét meghaladó feladatok megoldására. Tudta, hogy minden tehetségnek megvannak a határai. Még az olyan tehetségnek is, mint az övé, mely többek között meghódította a világot. Arra a kérdésre, hogyan lett iró, így válaszolt: „először a magam örömére írtam, később, hogy másoknak szerezzek örömet, most kizárólag pénzért teszem." Az öregedő író önvallomásaiból kicseng az elégedetlenség is, úgy érzi, hogy főként vígjátékaival rendellenes működésre nyomorította az agyát. ,.Az a munka, amelyre megszakítás nélkül fél századon keresztül kényszerítettem az agyamat (részben az Írói tehetségemben állandóan ingadozó önbizalmam miatt, részben hiúságból, részben pedig a megélhetés miatt) arra vezetett, hogy folyton mutatós jeleneteken gondolkozzam, hcau ne mondjam trükkökön”. Mégis ezen önkritika és számos bírálójának sokszor haragos ellenvetése ellenére sem

tagadhatjuk, hogy Molnár darabjai voltak az elsők, amelyek a nemesi kastélyok és a népszínművek világa után megszerezték a pesti utcának, a városligetnek, a kávéháznak és a bérháznak a polgárjogot a költészetben. S nemcsak hazánkban, hanem, ahogy Móricz Zsigmond Az ördög 1907- ben megkezdődött diadalútjá- val kapcsolatban megjövendölte; „Ez az első magyar

rabjaiban, ez sikereinek egyik forrása is. A polgári ember egyhangúnak, érzelmi. igényeit ki nem elégítőnek érzi mindennapi életét, szívesen játszik az érzékekkel, de kockázat nélkül, s a végén megkívánja, hogy a polgári erkölcs rendje győzedelmeskedjék. Molnár színpadi művei nagyrésze felett eljárt az idő. De ha ezeket Tamási Áron találó megjegyzése szerint,

Szülőfaluja Pest volt...

dráma, mely a művészet világnyelvén úgy van megírva, hogy azt a magyarságon túl élő, művelt nagyvilág nemcsak megértette, hanem magáénak is találta.”

A. Liliom, Az égi és földi szerelem, a Játék a kastélyban, az Egy, kettő, három, A testőr, az Olympia stb. angol, bolgár, cseh, dán, finn, francia, görög, héber, holland, hor- vát, japán, lengyel, német, olasz, orosz, román, spanyol, svéd, szerb nyelven és színpadokon arattak sikert. Színdarabjaival a nézőt inkább elkápráztatni akarja, mint nevelni, de ha darabjai végső kicsengésükben a feloldás, a megbékélés hirdetői is, közben az írónak arra is van alkalma, hogy megfricskázza a kepmutatást. az ostobaságot, a nyárspolgári álerkölcsöt. Az erkölcsi kompromisszum polgári szelleme uralkodik da„szeretettel fogjuk is elfelejteni”, Molnár érdeme mindig megmarad, ő szerzett polgárjogot a magyar színpadi irodalom termékeinek a nagyvilágban.

Meg kell emlékeznünk Molnár Ferencről a prózaíróról

is. A pályaindító Magdolna és egyéb elbeszélések 1897- ben megjelent kötete után a Csókok éjszakáján keresztül, a Hétágú síp és a Gőzoszlop c. köteteinek elbeszélései azt bizonyítják, hogy Molnár igazán maradandót a prózában alkotott, ahol éles szatírával leleplezi a lipótvárosi ríjgazda- golc és az úri kaszinók mágnásainak életét és meleg együttérzéssel ír a kisemberekről. Hősei pincérek, hordárok, kocsisok, kishioatalno- kok. Tárcanovellák ezek javarészt. és a magyar novella a századfordulón vívott szabadságharcában jelentős szerepük volt. Molnár deresedé fejjel is büszkén gondol visz- sza arra, hogy „ennek a szép, felejthetetlen és nekem mindörökre drága szabadságharcnak valamikor én is fiatal katonái közé tartoztam.”

Regényei közül Az éhes város-ban egy karrier történetén keresztül szélesívű társadalomrajzot ad. A korabeli kritika felrótta neki, hogy szatirikusán rajzolt alakjai mögött fel lehet ismerni az akkori magyar kö-élet számos vezéregyéniségének karikatúráját, és ezekkel szembe as egyszerű emberek igazát és tisztaságát állítja.

Shakespeare lángész volt. mi legyünk tisztességes emberek, állítja életelvül maga elé Molnár. Nos, ennek a ..tisztességes” embernek, de az emberi hősiességnek és hel^táV ásnak is halhatatlan alkotása „A Pál utcai fiúk", amely az írónak is leginkább szívéhez nőtt könyve, és 1908-ban jelentette meg először folytatásokban. Hősei azok a kisdiákok. akikkel az író együtt járt a Lónvai utcai református gimnáziumba, de természetesen ezek csak minták, hisz valódi hősei a pesti gyerekek. akik a őrünkért folytatott harcukban példát adnak az igazi hősiességre és hazaszeretetre. Fgy valóságos kis gs/ermek-eposz ez a regény, amelyben a realitás és a romantika szerencsésen keveredik. és ezért mint minden remekmű folyvást újjászületik. s marad itthon és külföldön a mély emberség örök hirdetője és Molnár halhatatlanságának legfőbb biztosítéka.

Csukly László