Nógrád, 1968. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-09 / 6. szám

4 no GB At) I95S. január 9.. kedd KÜLÖNTUPŰSITONK. PÁSZTOR FERENC JELENTI SZIBÉRIÁBÓL: Egy lépés a XXI. század aek átmérője 30 milliméter.. Egy rendkívül gyorsan nyitó szelep kinyitásával a sűrített levegő ki­lövi a vizoszlopot. A gyorsasága, a levegő ereje — a megcélzott anyaggal való találkozáskor lehet kétezer, vagy 70 ezer atmoszféra nyomásnak megfelelő. Mire hasz­nálhatják? — kérdeztem a pro­fesszort. — Fúrhatunk vele alagutat a legkeményebb kőzetben, bá­nyászhatunk vele szenet és ércet, apríthatunk vele acélt, és préselhetünk vele szerszá­mokat. Már működik Novo- szibirszkben egy kísérleti üzem, ahol fogaskerekeket, csavarkulcsokat, gépalkatrésze­ket préselünk ezzel az ágyúval. Azt hiszem, forradalmasítjuk vele a bányászatot. Ettől so­ha nem lesz sújtólégrobba­nás! Az impozáns tudós városban találkoztam egy rendkívül im- pulzív emberrel, egy hallat­Sokan kérdezték már tőlem, ■ izgalmas volt? Érdekes volt? Valakinek azt mondtam: tanú­ig voltam Szibériában a XIX. és a XXI. század találkozásá­nak! Utólag korholtam ma­gam, miért kellett nagy sza­vakat használnom. Aztán iga­zat adtam magamnak. Ez a találkozás lépten-nyomon bi­zonyítható. Nem akarok csak külső benyomásokra hivatkoz. ni, az impressziók csalhatnak. Tényeket, kézzelfogható dol­gokat citálok. Készítettem fényképet egy fiatal házaspárról. A férj: Cé- csi József, a matematika és fizika tudományok kandidátu­sa. Ungvár mellett született, karnát-ukrajnai magyar fiú. Amikor pályázott a tudós vá­rosba, szülei kétségbeesetten tiltakoztak: „Fiam, elmész a fehér halál birodalmába? On­nan nehéz visszatérni!” — A félvezetők­kel foglalkozom. Pontosabban a félvezetők viselke­dését tanulmányo­zom magas ener­giájú részecskék­kel váló bombázás körülményei kö­zött. Egészen vi­lágosan, kissé vul­gárisán, hogyan bírják a tranzisz­toros készülékek a Hold légkörét, a nagy sebességet, a kozmikus sugár­zást ... Azt hi­szem nyugodtan állíthatom, hogy a XXI- század min­dennapos haszná­lati cikkeit bizto­sítjuk ezzel a ku­tatással. A labor- kísérletek nagy­szerűek! ' A fehér halál birodalmában — boldrádiók készül­nek ! Mi ez, ha nem két évszázad randevúja? (A ré­gi századot még jelzik ,a cifra fa­házak, a színesre pingált dácsák!) Jelcovka falu. lanul vígkedélyű tudóssal, ijan — nevét egy kis folyó- Marcsuk akadémikussal. Ké­től örökölte — beszélget- sőbb Budapesten is beszéltem ■Dem Marija Fjodorovna Vit- vele, de az emlékezetes ta­to t?a asszonnyal. Kísérőm lálkozásunk abban a hatalmas Ludmilla Volkova, a no- épületben volt, ahol a számí- voszibirszki rádió főmunkatár- tógépek százai dolgoznak fel fa, mindenáron lebeszélt szán- számomra teljesen felismer- dékomról, mondván, hogy mi- hetetlen számrengetegeket, ért akadok bele ebbe a ma- Marcsuk akadémikus türel- rádi asszonyba? tnesen magyarázott. Furcsákat kérdeztem tőle, — Hozzánk futnak be a me- érdekes válaszokat kaptam. teorológiai mérések adatai, ide ■ — Miért nem költöznek kő- küldik a geológiai kutatások házba, emeletre? és mérések adatait is. Ezzel _ A kő hideg A fa me- a gyors számítással rendkívül l eg és olcsó. A" városi ház hasznos meteorológiai prognó- magas, könnyen összedűl. Is- zisokat tudunk adni. A geo- tenkísértés olyan magasra föl- fizikai mérések eredményei? ménni. Nem 15—20 év múlva, ha­— Szereti a tv-t, a rádiót, nem napok alatt megtudjuk, a színházat’ hogy hol helyezkednek el — Egyiket sem, csak azt, a mágneses kőzetek, ponto- ha Vologyka, a fiam gitáro- rabban, hol kell keresni Ste­al* meg énekel, meg azt, ami- béna eddig fel nem fedezett kor a lányok táncolnak az «U korszerűsítésére. Ennek lénye­ge az, hogy a gyémántváros lakóinak még a legkeményebb szibériai télben sem kell téli­kabátot viselniük. Üvegfallal veszik körül, a várost, üveg­tetővel fedik be. Télikerteket varázsolnak a terekre, sző­nyeggel vonják be a járdákat. Központi légkondicionáló be­rendezés biztosítja az egyen­letes klímát- A város komp­lex ellátásra rendezkedik be. Bejáratait zsiliprendszerű aj­tókkal látják el, mint a ke- szonokat. — Hallatlanul nagy pénz! — reagáltam a fantasztikusnak tűnő elbeszélésre. — De hallatlanul naffy pénzt kapunk a ftyémá átért Is — vá­laszolt Arnold Konstantinovics. — Mes aztán a mostani terveinket már úer kell méreteznünk, hogy azok a llivfl században Is helyén­valók legyenek. Fantasztikusan merész terv. Mit terv! Találkoztam jakut vezető emberekkel Novoszlblrszk repü­lőterén. ikonirtiUálhattam Arnold barátomat. A jakutok megerősí­tették. Azt is elmondták, hogy már megkezdődött az építkezés. Riport utam gok ilyen nagy, és kisebb meglepetés mellett vitt el. Talán idő sem, hely sem lenne arra, hogy minden apró­ságot pontosan rögzítsek, hiszen a messziről jött ember szom­jas kíváncsiságával szemlélődtem Szibériában. De summázni tudom mindazt, amit három röpke hét alatt tapasztaltam. A Szovjetunió türelmetlen, nagy távlatokban gon­dolkodó, merészen álmodó elődeit okosan kővető nemzedékét talál­tam Szibériában. Hogy nem hall­gattam el a roskatag taházakat sem? Éppen azért nem. hogy érez­tessem: hallatlanul nagy munka vár Itt az emberekre, nagyon- nagyon sok békeesztendfl kívána­tos a hatalmas ország népének. Nem kedvelem a hangzatos jel­szavakat. de egyet nemcsak el­viselnék. kívánatosnak is tarta­nék, hogy Jó! je’őljem a szibir- jákokat. Ezt: Irány a XXI. szá­zad. Géczi József kandidátus tan elárulhatom, Szibéria fej „ . ,. „„aiAbo lesztésének egészen új útjait Van-^ porszívója, padlóké- tártuk fel a m*rések aiiatai. nak gyors feldolgozásával. Ismét számok. Ebben a ha­erdő szélin. Az igen! féje, fridzsidere? — A lányomnak van, de nekem nem kellene. Csak a talmas számító centrumban lusta asszony vesz olyanokat. 400 ember dolgozik. Kéts/.á- tudományos fokozatot zan JST jnSSSJTí w“ nyertek, másik fele technikus. méterre olyan emberrel találkoz­tam, aki megalkotta a jövő szá­szad nagyszerű munkagépét. Bog­dán Vjaceszlavovics Vojcekovszkij « levegő és a víz energiájával ak­Né^iszázharminc közlekedési baleset A tavalyi év közúti tapasztalatai Egyre több és gyorsabb jármű halad az utakon. A fejlődés örvendetességével ellenté­tes, hogy az elmúlt évben ismét emelkedett a közlekedési balesetek száma. Tavaly megyénk területén négyszázharminc közúti közlekedé­si baleset történt. Az emelkedés az 1966. évi­hez képest 27, az 1958. évihez képest pedig 407 százalékos. Az új év elején hasznos visszatekinteni a közelmúltra, összegezni a történteket, vizsgál­ni az okokat. Az elemzés azt bizonyítja, hogy a balesetek legnagyobb része megelőzhető lett volna. Legtöbbször az emberi felelőtlen­ség, a könnyelműség, sőt tudatos szabálysze­gés vezetett a balesethez. Egyfelől a szabály­tisztelet és a biztonság áll; másfelől a sza­bályszegés — mellette pedig a kár, a sérülés, vagy éppen a halál. 1967-ben ez utóbbi tíz­szer torolta meg kérlelhetetlenül a KRESZ semmibe vevését. A balesetek számának emelkedését sokan azzal magyarázzák, hogy sok a kezdő gépjár­művezető; mások az idegenforgalom növeke­désében vélik megtalálni az okot, ismét má­sok a gyalogosokat szeretnék bűnbaknak ki­kiáltani. A baleseti statisztika semmivel sem indokolja az ilyen csoportosítást. Mi több, még az is ritkaság, hogy valamely balesetet csupán egyetlen egy helytelen magatartással — például az elsőbbség meg nem adásával, gyorshajtással, figyelmetlen-gondatlan ve­zetéssel, szabálytalan előzéssel — meg le­hessen okolni. Persze, a fő okot meg lehet ta­lálni könnyen; az ahhoz vezető előidézőket már nem mindig. Csak az utóbbi időben vált jobban ismertté, mennyire összefügg a fi­gyelmetlen-gondatlan vezetés a járművezető fáradtságával. Csoda-e, hogy kimerül az az ember, aki havonta háromszáz óránál többet vezet, ráadásul pihenő nélküli 15—18 órás műszakokban? Az önuralom, az udvariasság, a tapintat nem csupán dicséretes tulajdonságok, de a közlekedésben mellőzhetetlen követelmények is. Sajnos, az előzékenynél ma még több az erőszakos, a tolakodó gépjárművezető, aki hajmeresztő kiugrásokat produkál, s közben titkon arra számít, hogy a másik vigyáz majd ő helyette. Akadnak, akik gonoszsággal hatá­ros módon úgy próbálgatják reflektoruk fény­erejét, hogy sikerül-e azzal megtorpanásra késztetniük másokat. Felháborító „szórako­zás” az előbb haladó gépjármű visszapillantó tükrére ráreflektorozni hasonló célzattal. A forgalom megmásíthatatlan törvénye, hogy mindenki előz, s mindenkit előznek. A gyakorlattal együtt jár a megszokottság — különösen a gyakran járt utakon. A meg­szokottság az, amely a gépjárművezető' =4bi- zakodottá, a hirtelen megváltozott úí- látási és forgalmi viszonyokkal szemben viszont vakká teszi. A túlzottan magabiztos vezetőt más esetben annyira megzavar valamely vá­ratlan változás, hogy teljesen elveszíti ural­mát járműve fölött. A balesetek mintegy húsz százalékánál két­ségtelenül megállapítható volt a vezető al­koholt» befolyásoltsága. Az alkoholfogyasz­tást tilalmazó jogszabályok megsértése miatt nyolcvannál több gépjárművezető ellen in­dult büntető, és még sokkal többek ellen szabálysértési eljárás. Mind a műszaki felülvizsgálat, mind a közúti műszaki ellenőrzés számos jármű bal­eseti veszélyt hordozó hibáját tárta fel. Na­gyon elítélendő, hogy egyes gazdasági vezetők ezekről hallva „népgazdasági érdekeket” em­legettek ahelyett, hogy a hiba kijavításáról azonnal intézkedtek volna. A vezetőkről a ve/.etetlekre átáramló szemlélet következmé­nye, hogy az elmúlt évben feltűnően sokszor — az esetek öt—hat százalékában — volt műszaki hiba a baleset forrása. E vonatko­zásban bizonyára kedvezőbb lesz az ez után következő évek statisztikája, hiszen a kötele­ző és igen alapos műszaki felülvizsgálások számos rejtett hibára vetnek majd fényt. Ta­valy a megvizsgált 119 jármű ötven százalé­ka bizonyult alkalmatlannak a közúti közle­kedésben való részvételre, 20 százalékot ki­sebb, de nem túlságosan veszélyes hibák miatt kellett utóvizsgálatra berendelni. Száz közül tehát mindössze harminc jármű bizo­nyult olyannak, amilyen állapotot napjaink közlekedésének biztonsága megkövetel. A balesetek számának emelkedése miatt nem lenne helyes hibáztatnunk a társadalmi szerveket, amelyek valóban megtették mind­azt, amit a közlekedés biztonságán őrködő hi­vatalos szervek elvártak tőlük. Megítélésem szerint jól dolgozott a hivatásos rendőri ál­lomány is. Ezek elismerése mellett az új év­ben valamennyiök még jobb munkáját remé­lem, de hangsúlyozom: a közúti közlekedés biztonságán elsősorban azoknak kell őrköd- niök, akik abban részt vesznek, tehát a gya­logosoknak, kerékpárosoknak, hajtóknak és gépjárművezetőknek. Mindenki más csak se­gítheti őket, de nem tarthatja be helyettük a közlekedés szabályait. Szeréin i Sándor rendőr alezredes Nesvven kandidátus és két akadémikus- Talán ez önma­gáért beszél! _ _________ - , Egy léoés innen — a XXI K or» erőt tud koncentrálni, amely- . , íyei áttöri a legkeményebb pan- ^azad Ui fogalmakat tamil éélt, a legszilárdabb kőzetet. Mü- 1am Szibériában. Az egvik: Sődés közben figyeltem meg voj- fedett-város A macvarázatot a eekovszkij vízágyúját. Els«kW- tu<J6s vafos egvík fiatal ]akó- kié vagyok a naevszerü találmány­nak! de biztosan hallunk még ’a, Arnold Konstantinova* róla. A szemem előtt lőtt szét kandidátus mesélte el a ..Za- hüsz élére állított téelát. fúrt ! atai 0 Polina” (Aranvvölgyb ki p"V íj centiméter hosszú, 7 eenti átmérőjű bronzrudat. A víz­ágyú c’ve látszólag nagyon egy­szeri1 Négy oxigénnalack nagy­ságú hengerben sűríti - leve­gőt nagyon magas nyomásra Er- *» (ők egy vf zosziopot, amely- ramot a Jakut gyémántvaros nevű szálloda halijában. — Akadémiánk fagvkutató intézete kidolgozott egv nrog­28. Az utca felől gépkocsi zú­gása hallatszott Feltűnt ez a nagy csendben, hiszen alig közlekedett gépkocsi az utcán. Azok is katonai járművek voltak. Csak ritka időközön­ként dübörgött át egy-egy villamos a hídon. Jóllehet, még nem volt kilenc óra: a város teljes némaságba bur­kolózott. Mindenki otthon tar­tózkodott sőt a legtöbben aludtak már, az előző éjszakai légiriadó miatt több mint négy órát töltöttek az óvóhe­lyen. Most igyekeztek bepó­tolni a hiányt, hiszen számít­hattak rá, hogy 11 óra táj­ban ismét felsivitának majd a légiriadót jelző szirénák. Bor­nemissza aggódott i6, nehogy ezen az estén előbb érkezze­nek a „menetrendszerinti” angol bombázók. Mi történik akkor a kormányzóval? Ha le kell mennie az Eskü tér 3. szám alatt az óvóhelyre, alig­ha lehet titokban tartani, hogy valamilyen rejtélyes ok­ból elhagyta a Várat... Maga Horthy Miklós, fiá­nak és egy civilruhás testőr­tiszt kíséretében már a Vár folyosóin haladt, a hátsó kijárat felé. Ott várakozott a gépkocsi, amellyel majd az Eskü térre hajtat. Az út sze­rencsére nagyon rövid: le a Várból, végig a Lánchídon, aztán egy kanyar jobbra, a Mária Valéria utcán, s máris ott vannak az Eskü téren. Természetesen nem a nagy fekete kormányzói Steyer gép­kocsival mennek, hanem egy kisebb autóval, Miklós fia sportkocsiján. Ez kevésbé fel­tűnő, mint a kormányzói au­tó. Horthy meglehetősen borús hangulatban volt. Az erdélyi frontról újabb rossz hírek ér­keztek. Azt az ellentámadást, amelyet csapatai néhány nap­pal előbb német segítséggel indítottak, a szovjet és román csapatok visszaverték, s most Ők mentek át támadásba. Már régen fel kellett adni azt a területet, amelyet a második bécsi döntés csatolt Magyar- országhoz, s most, holnap vagy holnapután a szovjet hadsereg már átlépi az 1938- as magyar határokat is. Horthy nem áltatta magát — vajmi kevés lehetőség van rá, hogy sikerül őket megál­lítani. Hitler is több segítsé- séget ígért Vörös Jánosnak, a vezérkar főnökéneik, akit az előző héten küldött hozzá, — mint amennyit valójában adott. Ezzel szemben nyíltan megmondta Vörösnek: nem tűri, hogy más országok is kövessék a finn, a bolgár, a román példát. Minden eszközt felhasznál, hogy szövetségesei­nek további bomlását meg­akadályozza. Márpedig Hit­lernek már nincs más szövet­ségese, mint ő, Horthy. Ez a fenyegetés rá vonatkozott. És ugyanakkor itt a másik ve­szély: mindenképpen el kell kerülni, hogy a vesztett há­ború után a kommunisták mozgolódhassanak. A felesé­gének és Ili asszonynak is az a véleménye, hogy a szovje­tek ellen egészen addig kell harcolni, amíg nem sikerül tnocira valami biztosítékot szerezni,» hogy az angolszászok garan­tálják a hagyományos magyar életformát. Csakhogy az idő sürget. Cselekedni kell. A kormányzó a kocsi mé­lyére húzódott, nehogy valaki felismerhesse. Természetesen civilruhát viselt, tengemagyi öltözékét otthon hagyta. Jobbján a fia ült, jól a sze­mébe húzva puha kalapját. Elöl egy megbízható testőr­tiszt és az ugyancsak megbíz­ható gépkocsivezető, természe­tesen mindketten szintén ci­vilben. A gépkocsi, jóllehet lámpáit fekete elsötétítő be­rendezés takarta, amelyen át csak egy keskeny résen szi­várgott ki a fény, gyorsan ha­ladt Budáról Pestre. A gép­kocsivezető nagyon jól ismer­te az útvonalat, akár behunyt szemmel is végighajtott volna rajta. Horthy kitekintett az abla­kon, de akárhogyan erőlkö­dött, nem látott semmit. Az elsötétített város cseppet sem hasonlított ahhoz a kivilágított Budapesthez, amely a kormány­zót fogadta, amikor ő a béke­években végighajtott ezen az útvonalon, például az Operá­ba, a tiszteletére rendezett díszelőadásokra menet. Két héttel előbb Horthy nappali világításnál is látta a fővá­rost. Megdöbbentették a bombasújtotta épületek, az üzletek előtt sorban álló, vagy az utcán élelem után lődörgő, sovány, fásult emberek. Do­hát hiába, ez a háború. Most ezek az emberek majd neki köszönhetik, hogy kivezeti őket a vér zivatarból. A gépkocsi fékezett. Ifjú Horthy Miklós kikászálódottá kocsiból, aztán lesegítette ap­ját. A testőrtiszt és a gépko­csivezető az autóban maradt. Itt várták meg urukat, akit a kapuban máris Bornemissza Félix fogadott A vezérigaz­gatónak kár volt nyugtalan­kodnia. Abban a pillanatban, amikor a Várból elindult a kormányzói autó, egy telefont kapott, amely közölte vele: akiket -vár, elindultak, ké­szüljön fel a fogadásukra. Fent, az emeleten Borne­missza dolgozószobájában a kormányzó széles mosollyal nyújtott kezet Modercinnek. — Üdvözlöm! — nyájasiko- dott a kormányzó — üdvöz­löm! Remélem, jó útja volt... A K. U. K. hadsereg állító­lagos egykori tisztje meglehe­tősen zavarban válaszolta: — A körülményekhez ké­pest igen... Nyilván az járt az eszében, hogy az egyébként sem túl­ságosan elmés udvariassági kérdésnek ez ecetben aztán a világon semmi jelentősége nincs. Óriási a zűrzavar, s a kormányzó azt tudakolja, hogy ő miként utazott? Utazott és kész. És most itt van. Leg­jobb lenne azonnal a tárgyra térni. — Szép út, nagyon szép út — nyájaskodott tovább Hor­thy. — Hej, de sokat megtet­tem én is az utat Horvátor­szágból Magyarországra. Több mint húsz évig éltem arrafe­lé, Horvátországban. A partner hallgatott. Ifjú Horthy Miklós és Bornemissza ugyancsak. A kormányzó fia nyugodtan ült, de Bornemisz- sza fel-felugrott: kiszaladt az előszobába, s a lépcsőházba nyíló ajtónál fülelt: vajon nem hall-e gyanús zajokat. — ... Mondom, több mint húsz esztendeig éltem a hor- vát nép körében... Megis­mertem és nagyra értékeltem a nép nemes jellemvonásait. Modercin bólintott. (Folytatjuk:)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents