Nógrád, 1968. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-05 / 3. szám

1969 január 6 péntek 1 n »*i r. b * r> KÜLÖNTUDÖSlTÖNK. PÁSZTOR FERENC JELENTI SZIBÉRIÁBÓL: Misa, a deszanf hadnagy Napokon at vitt bennünket egy kiöregedett Volgával Misa Antrofov gépkocsiveze­tő. Ha azt kérték volna tő­lem, hozzak egy tipikus szi­bériai portrét, jobbat nem is választhattam volna. Csendes, halkszavú ember, de soha nem fáradt, soha nem álmos. Pedig szibériai mértékben itthon nehezen képzelhető el a hatalmas távolságok bejá­rása. Hogy csak itt van. a szomszédban, az az Uralon tű] annyit jelent: kocsikázunk komszomol istáinak nem volt színházuk. Segítettek magu­kon. Meghirdették a komszo- molista szombatot, s egy fél év alatt építettek maguknak színházat. Az építészeti stílu­son lehet vitatkozni — ott is vitatkoznak már —, de van színházuk. Misa elvitt egy jégstadion­ba is. Megnéztem a helyi CSK — a hadsereg csapatának — és a Kamenyogorszki Dinamo első csapatának összecsapását. A nyár és a tél furcsa ötvö­Misa Antropov gépkocsivezető majd vagy hatszáz kilométert. Misa vitt bennünket. Ha fá­radt volt, énekelt. Misának köszönhetem, hogy megismerkedtem Szibéria szí­vével, Novoszibirszkkel, Szi­béria agyával, az Akadémia Várossal. Furcsa város Novoszibirszk. Hajdan a cár kegyelt városa volt, Novo Nvikolajevszk. Bojárok, szőrmekereskedők és korrupt hivatalnokok városa. Mindössze 1—:2 százezer em­ber lakta. Volt egy városköz­pontja, néhány oroszos mo­dorban épült házzal. A la­kosság szegényebbje gerenda­házakban. a táj gától elhódí­tott peremeken lakott. Nem kell múzeumba menni, hogy ennek nyomait felfedezzük. A mai Novoszibirszk már másfél milliós nagyváros. Egy német riporter így nevezte: ez a vá­ros Szibéria Chicagoja. Igaz. A lakók kétharmada már olyan magas házakban lakik, amelyekben távfűtés, beépített bútorzat, speciális ..nyílászá­ró” szerkezet van. Zsilipszerű ajtókat alkalmaznak, hogy a téli 50—60 fokos hidegben ne szaladjon el a benti meleg. Megmaradtak azonban a fa­házak. Sőt szaporodtak. A há­ború alatt Moszkvából, Le- ningrádból, Szevasztopolból százezrek evakuáltak ide. Ki­irtották a tajgát, és régimódi faházakat emeltek, hogy he ven veszett otthont leljenek ■ Szibériában. Sokan ittmarad • tak. Munkát találtak az elektromos centrumban, a tur­binagyárban, malomban, sör- kombinátban. .. Ha nem szok­tuk volna meg a hihetetlen nagy méreteket, hát csodának tekintenénk, hogy 10 év alatt másfél milliós nagyvárossá lépett elő Novoszibirszk, és a lakók kétharmada már új házban lakik. Nagy dolog. Itt, Szibériában sok ilyen nagy doJog van. A város növekszik. Egy év alatt 90 ezer emberre! gyarapszik, s ennek csak ki­sebb hányada a természetes szaporulat. Egy jellemző a türelmetlenségre. A város zetét éreztem, s bevallom, él­veztem a vérbő, a ml szá­munkra szokatlanul kemény mérkőzést. De még jobban él­veztem a közönség hallatlanul heves részvételét. Misa is itt melegedett fel. Azzal kezdődött, hogy ma­gyar szavakat sorolt fel. „Köszönöm, jő napot, egész­ségére, szép, viszontlátásra kisasszony, Székesfehérvár, Debrecen, Buda, Szombat­hely. ..” Talán kérdeznem sem kel­lett volna, mert a helységne­vekből nagyon is jól tudtam, hogyan ismerkedett meg ve­lük Misa. — A Szibériai Divízióban harcoltam. Zsukov volt a pa­rancsnokunk. Páncélelhárító szakasz parancsnoka voltam. Magyarországról két ' dolgot nem felejtek el. Székesfehér­várt, ahol félelmetes páncélos­csatában vettünk részt. Két napig egyetlen árokban fe­küdtünk és lőttünk. Azt hit­tük soha nem fogynak el a nácik. Aztán mégiscsak sike­rült. Kivertük a nácikat... A másik már Ausztria közelé­ben volt. Nem tudom mi a neve a falunak. Nem volt rá erőnk, hogy tudakoljuk. Egy heti szakadatlan harc után kaptunk egy éjszakát pihenő­re. Eszünkbe 6em jutott, hogy akár egy pajtát is keressünk. Az út 6zélén ledőltünk, kö­penybe, pokrócba csavartuk magunkat. Olyan fáradtak voltunk, hogy még enni sem kellett. Odajött hozzánk egy öreg. Teáskanna, egy nagy üveg. meg egy kerek kenyér volt nála. A parancsnokot ke­reste. Orcszul beszélt. — Adj belőle minden fiú­nak. Mindenkinek jut egy korty meleg tea, egy pohárka bor, meg egy falat kenyér. Nekem Nyizsnyi Tagilnál adott egy őszhajú muzsik, 1916-ban. Elég sokat vártam rá. hogy visszaadhassam .. .” — A fiúk, — voltak vagy húszán — mind feltápászkod- tak. Sorban megcsókolták az öreget. Volt olyan is, aki sírt, pedig a szibirjákot kerne' v fából faragták. Megettük a- kenveret. megittuk a bort. a a teát Reggel támadásba :ü- dult a szakiiszunk. Keltén ma­radtunk élve. Ilyen volt a há­ború. . A stadionban már zúgtak a nézők, szerettem volna, ha Misa nem hallja meg. Megér­tette — Meséljek még'! Van egy földim, Pokriskinnek hív ók. Hívták csak. Itt áll a szobr.i a városban. Novoszibirszki le­gény volt. Volt egy másít-:, jó bajtársam, Jegorov - tizedes. Sokan ismerik. Elmondom a történetét. • Már Berlin alatt voltak csapataink. A Reisch- tag környékét eszevesz»'' len védték a nácik. A parancsno­kok úgy határoztak, hogy szibirjákokat vetnek be. Még­hozzá deszant alakulatot, re­pülőről. Az egyik deszantn&k én voltam a parancsnoka. Azt nehéz lenne elmondani, mi­lyen harc volt. A pokol lehet csak olyan, mint az volt, ott, a Reisch tag előtt. Mennyi jó bajtársam veszett oda... Mennyi jó szibirják halt meg a győzelem közvetlen közelé­ben. Kár értük. Feküdtünk a kövek között, ugrottunk előre, a romok fedezékébe. Ha rá­gondolok, hát még ma is el­fog valami megfoghatatlan iz­galom. Ott. feküdtünk a romok között, amikor jött két legény. Egy tizedes, meg egy őrmes­ter. A kapitányunk parancsot adott, hogy tűzzel biztosítsuk a két fiút. Jegorov volt és Kantarija. Az életemben so­ha nem volt még ennél fon­tosabb, ennél nevezetesebb eset... Ez az egész... Szürke, egyszerű, hétközna­pi ember Misa Antropov, s bevallom irigykedve néztem rá. Nemcsak tanúja, hanem részvevője is volt a nagy fi­nálénak, a legnagyobb törtéi nelmi dráma utolsó felvonásá­nak. És nem is kíván ezért különleges elbírálást magá­nak. Elégedetten vezeti a No­voszibirszki Televízió öreg Volgáját. Ha elfárad egy ki­csit, hát énekel egy szibériai dalocskát arról, milyen fehé­rek errefelé a nyírfák... Következik: Üzenet Sőreg-pusztára , H«gv«r /!«/«- M üurugyar Daru­Gyáregységf keres felvételre változó munkahelyre vasszerke­zeti lakatost autogén hegesztőt, betanított la­katost szerelő lakatost segédmunkást Jelentkezni lehet Gyöngyösi Erőműszere­lés Darugyári kirendelt­sége építésvezetőségén Visonía. SzáHá«t biztosíluuk Ha •» r űr fí« fa­1 ár Ui Óit! e* Daru > > ár daru* (>vurt)wt*é(je vásár­felvételre keres, vasszer kezeti lakatos, szerelő lakatos kazánkovács. ■Ültödén hegesztő szak­város! munkásokat és betaní­tott lakatos, segédmun­kást A salgótarran: IBUSZ 1968 március 8—14-ig egyhetes külön vonatot indít Lipcsébe a tava­Szállók vidéken szi vásárra biz'ositva! A nagy érdeklődésre va­ló tekintettel az utazás­ra irodánkban már most Utazásról előjegyzésbe vessz®. gondoskodunk! Részvételi díj kb 1280 Ft + költőpénz 70 ODM = 310 Ft Jelentkezni Jelentkezni lehet: Buda­pest. XIII.. Meder út 9 vagy a Százhalombattai Erőmű Darugyári Kiren­deltségén Nagy Lajos építésvezetőnél. lehet az IBUSZ-irodá- ban. az FMSZ szécsényv pásztói irodában. as FMSZ magboltjában Balassagyarmaton és az IBUSZ egyéni megbízot­taknál. Autósok, motorosok .figyelmébe! Esedékes a kötelező gépjármű-szavatossági biztosítás 1968. évi díja. Január 31-ig pótlékrpghtéséh fizethető. A kötelező biztosítás díja: ____ m agánautó 160 Ft motorkerékpár (oldalkocsival is) 100 Ft (A magánautók biztosítási díja két egyenlő részletben, ja­nuárban és júliusban is fizethető.) Felvilágosítást, befizetőlapot fiókjaink adnak. ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ Píntée István dowv^cntvaa-bcgcnvc-tnoetra 25. Skorzeny kezet nyújtott Höttlnek. A különítményes hatalmas markában szinte el­veszett a kémfőnök párnás ke­ze. — Hát akkor, a viszont­látásra. ígérem, Veesenmayer tőlem egy szót sem fog kihúz­ni a Maus akcióról... Egy félóra sem telt bele. Doris máris bevezette Skor- zenyt Höttl dolgozószobájába. A doktor töltött az előkészített konyakból az ugyancsak elő­készített poharakba. — Egészségére — emelte fe! poharát. Ittak. — Hát, ami azt illeti, a ma­ga Veesenmayerjével aligha lehetne megcsinálni azt a bi­zonyos zabszempróbát... — Én is azt hiszem. Skorzeny kényelmesen el­helyezkedett a fotelben, te­nyerébe rejtette a konyakos poharat, úgy melegítette kissé túlságosan lehűtött italát. — Szembetűnő, hogy a kö­vet milyen ideges — mondta. — Csak néhány udvarias mondatot váltottunk. Az én megjelenésem alighanem fo­kozza idegességét. A lelkem- re kötötte, hogy ne avatkoz­zam bele a politikába, és csak a vele való megbeszélés alap­ján cselekedjem... — Ezt természetesen meg­ígérte neki — jegyezte meg Höttl. Skorzeny a fejét rázta. — Dehogy. Azt válaszoltam, hogy a parancsokat közvetle­nül a Führer főhadiszállásától kapom, s biztosíthatom őt, hogy minden parancsot gon­dolkozás nélkül, a legjobb tu­dásom szerint fogom végre­hajtani. Feltételezem, a főha­diszállás őt is értesíti majd róla, milyen parancsot küldtek nekem. Legalábbis az őt érin­tő részről... — Erre? Skorzeny öntelten mosoly­gott. A legfontosabb ember szerepében tetszelgett. Csak előző este érkezett Budapest­re, s máris átvette a kezde­ményezést. — Elsápadt. A szavaimból azt vette ki, amire céloztam Hogy ő már nem bírja teljes mértékben a főhadiszállás bi­zalmát. Mindenesetre nagyon fél, hogy elveszti a pozícióit. ,— Hát igen, nem sok hi­ányzik hozzá. Winkelmann- nak augusztus közepén sike­rült is elérnie, hogy a ma­gyarországi megbízottat a Wolfschanzéra hívassák. Sze­rencséje volt. Mire a Führer hozzájutott volna, hogy ala­posan megmossa a fejét, köz­bejöttek a romániai esemé­nyek. Veesenmayert azonnal visszaküldték Budapestre. Most attól remeg, hogy újra hívat­ják, és már vissza sem tér. Bukott emberré válik ... — Mindenesetre hozzájárul­tam, hogy még rosszabb le­gyen az éjszakája. Meséltem neki néhány történetet azok­ról, akik mostanában kegy- vesztettek lettek a Führernél. mert nem bizonyultak elég erős kezűeknek és kiküldték őket a frontra. Höttl újra teletöltötte a po­harakat. — Remek! — emelte fel po­harát. — Nos, akkor igyunk a mi barátságunkra. Ha megen­geded, Sturmbannführer úr.. — Szervusz! — Szervusz! A két pohár összecsendült Skorzeny az ablakhoz lépett. — Már besötétedett — mondta. — -Sétálnánk egyet? — Persze. Friss levegőre vágysz? — Inkább egy kis terepis­meretre. Foelkersam már előkaparta a Vár összes fellelhető térké­peit. Most szeretném a való­ságban is szemügyre venni. Végtére valószínűleg itt kell majd harcolnom. Höttl magára öltötte a kö­penyét, s így cselekedett Skor­zeny is. Sétáltak a Várban. Szótlanul baktattak egymás mellett, csak néha szólalt m Höttl, hogy felhívja egy-egy épületre Hitler különleges pa­rancsa birtokosának figyelmét. A királyi palotánál rámuta­tott néhány ablakra. — Ez Horthy dolgozószobá­ja! Ez a fiának a lakosztálya! Ez a testőrségi laktanya... Szemügyre vették a minisz­terelnökség és a hadügymi­nisztérium épületét. — Kiváló természetes erő­dítmény a Vár — foglalta ösz- sze véleményét Skorzeny. — Ha legalább egy ezrednyi erő­vel védik, nehéz lesz bevenni. Hogy milyen ökrök vannak a vezérkarnál... Ejtőernyősök, meg slklórepülőgépek ?! Ho­gyan képzelik, itt le lehetne szállni velünk? Szó sem lehet róla. Legfeljebb a Vérmezőre ereszkedhetnénk le. De amíg onnan feljutunk a Várba .. Nem lesz könnyű dolgunk, ha védekeznek... Höttl megrázta a fejét. (Folytatjuk.)

Next

/
Thumbnails
Contents