Nógrád, 1968. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-24 / 19. szám
4 rí R ír* 1968. JamiXr 24 , szerrta Ä Black Molly, mammilárla, és a többi... tgr kezdeményeső művelődési házban Az épület előtt szembetűnik » fuvolázó lány-szobor befás- lizott keze, feje. Mint egy élő, sebesült. Bent, a nagybátonyi művelődési házban ilyenkor délelőtt minden csendes. Csak az irodából hallatszik ki az írógép kopogása, valaki telefonon beszélget, a takarító néni az igazgatót keresi. Sikerült is előkeríteni, egyik helyiségben valami szerkezeten „bütykölt”. Felmegyünk az emeletre. Két épületszárny között beépített helyiségbe lépünk. Ez Kicsiny Miklós legújabb meglepetése a művelődési ház látogatói számára. Tulajdonképpen mindjárt két szót kell he- lvesbítenem: az oldalt üvegfallal, másik két oldalon nyers színű faburkolattal, fönt üvegtetővel határolt biológiai bemutató teremre a „helyiség” szó túlságosan prózai. Nemcsak a cserépkályha, de az infraégők, hősu^rzók sora, a hat akvárium — bennük a fickándozó Black Molly-val, Lyrafarku- val, Szumátrai mámával — a cement virág edények — a mammiláriától a karácsony kaktuszig, Dieffanbachiáig —, valami más égtáj hangulatát, levegőjét. melegét árasztják. A meglepetés is csak az olyan féle ritka vendégnek meglepetés,. mint amilyen én vagyok. Hiszen a tavaly decemberben befelezett, hogy úgy mondjam új létesítmény megvalósításában részt vett a bánva, a „magasépítők”, a szolgáltató üzem. az iskolák, a szakkör tagjai: anyaggal is, de mindenekelőtt sok-sok kétkezi munkával. — Két szakkör, a biológiai és a képzőművész is megfér maid itt — mondja az igazgató. — A berendezés még nincsen készen. Nyilvános megnyitása február elsején lesz. „Házi” biológusaink persze most is idejárnak. A szakkör vezetőjével, tagjaival több tervünkről beszélgettünk. Például, a városban fellelhető dísznövényekből nyáron kiállítást rendezünk. Afféle virágszépség-verseny. Ugyanerre az időszakra nyári találkozót is szervezünk a megye középiskolásai számára. Előadások lesznek, viták, kísérletek, s persze, közben-közben szórakozás. Növénykórházat is alapítunk: ide bárki behozhatja majd „gyengélkedő” dísznövényét, kikúrálják a szakkör tagjai. — Most hány tagú a biológiai szakkör? — Huszonkilencen vannak. Iskolások. De közvéleménykutatást végeztünk, s kiderült, hogy a terem megnyitására negyven—ötven felnőtt akvaristára is számíthatunk. Egyik szobából a másikba nyitunk, de a gyermekkönyvtárban ismét meg kell állnunk. Szerencsések a nagybátonyi iskolások. Ilyen szép könyvtárat még egyet — legalábbis egyelőre —, aligha találni a megyében. — Könnyű nekem — moso- lyodik el Kicsiny Miklós. — A berendezést Kerekes László salgótarjáni grafikusművész tervezte, a kivitelezésben is segített. És van egy csodálatos gyermekkönyvtárosunk, Várkonyi Istvánná, akinek a foglalkozásaira én is szívesen be-beülök — „irigykedni”. A felnőttek általános és műszaki könyvtárában egyenesen a keverőasztalhoz vezet az igazgató. Előttünk üvegfal, amelyen keresztül belátni az elegánsan bebútorozott sajtóklubba, ötvenkét- féle folyóirat található benne, s itt lesz az otthona a „tizenévesek,, klubjainak, itt találkozhatnak a műszaki klub tagjai. Az üvegfal innenső oldalán, a keverőasztalon három beépített lemezjátszó, magnetofon, modern, nagyteljesítményű diavetítőgép. A fal mellett, polcokon, csaknem nyolcszáz lemez, a fak- kokban magnótekercsek, diafilmek. A lemeztárból lehet kölcsönözni lemezt. Az igazgató irodájában szóba kerül a meglevő képzőművész, biológiai, csillagász, modellező, foto- és rádiós klub mellett a nyugdíjasok alakuló klubja, a filmesztétikai klub, a játékklub... — És mindez kinek a számára? Az igazgató érti, miért aj kérdés. — A Fuvolázó lány, ifjabb Szabó István szobrásznak barbár megcsonkítása miatt szinte országos „hírnévre” tettünk szert. Engem is nagyon elkeserített a dolog. Ügy éreztem, sok éves népművelői munkánkról állítottak ki ezzel bizonyítványt. De aztán rájöttem, igazságtalan lennék munkatársaimmal, de a nagybátonyiakkal szemben is. Egy óra elmúlt. A bejáratnál feltűnnek az első látogatók. Kicsiny Miklós az imént elmondotta, hogy tavaly csaknem százhúszezer látogatója volt a művelődési háznak. Mintha az ötezer lakosú bányászváros minden lakója huszonháromszor—huszonnégyszer megfordult volna benne. De, hogy még nagyobb legyen a művelődési ház látogatóinak, híveinek tábora, szolgálja egy új kezdeményezés, mellyel a helyi népművelők a bányász szocialista brigádok kulturális vállalásait könnyítik; szolgálja az iparitanuló-diákotthon lakói számára meghirdetett kulturális versengés, melynek győztesei ingyen bérletet nyerhetnek a művelődési ház rendezvényeire, szolgálja a bánya műszaíki vezetőinek felkínált együttműködés, mellyel a művelődési ház a bányakorszerűsítés vívmányainak megismertetéséhez, tehát jobb felhasználásához is hozzájárul. A megcsonkított szobor búsan ül a helyén. Hiszen, tán helyre sem hozható a seb, melyet egy vandál kéz rontott rajta. A beteg lélek terve mégsem teljesül: a kultúra él és virágzik a megye legnagyobb bányásztelepülésén. Lakosai és népművelői is így akarják, s így is cselekszenek. Csizmadia Géza Attila városa volt-c Óbuda? Középkori okleveleink sora, magyar, s külföldi krónikák nevezik a hajdani Óbudát Attila városának. Németül Etzil- burg, latinul Urbs Attile a neve. A XII. századvégi Névtelen Jegyző — Anonymus — is úgy tudja: a népvándorlás során tönkrement rómaikori Aquincumnak romvárosa voltaképpen Attila hun királynak fővárosa volt, utóbb Árpád fejedelem első dunántúli szállása. Attila városának mondja Óbudát Lübeczki Arnold útinaplója is, s megemlíti, hogy ura, Barbarossa Frigyes császár — keresztes hadát Magyarországon át vezetve — 1189-ben, III. Béla magyar király társaságában itt vadász- gatott. A németek nemzeti eposza, az 1200 körül leirt Nibelung-ének is, Etzilburg■ nak, Attila városának nevezve azt, a Duna menti Óbudát teszi meg Attila udvara, Attila és Krimhilda esküvője színhelyének. (A Nibelung- ének költője, a mai forráskritika szerint, saját korának, a XIII. század elejének egyik magyarországi királyi székvárosát, Óbudát mutatja be az V. században élt hun király székhelyeként.) Bár a II—ÍV. századi aquincumi romváros, és a hunok székhelyének azonosítása nem más, mint a középkornak — sem történetileg, sem régészetileg nem igazolható — legendája, a mesterkélt, irodalmi eredetű monda és magának a Nibelung- éneknek magyarországi hatása olyan erős volt, hogy Óbuda egyik forrását egy 1389. évi oklevelünk „Krimhilda fere- dőjének” nevezi. A budavári német mészárosok sáfárkönyve egyébként még 1509-ben is Etzilburg- nak nevezi Óbudát. z. 1. Régen ismert igazság, hogy sok múlik a csomagoláson. Nos ex a kislány — papírruhában is csinos ... A Pamutnyomóipari Vállalat kísérleti papíranyagából a Minta Kisipari Szövetkezetben elkészültek az első ruhák. Nég} —ötszöri gépi és tizenöt—húszszor! kézi mosással tisztíthatók. langyos vassal vasalhatók, formatartók és — ami nem utolsó szempont — lényegesen olcsóbbak lesznek * hagyományos tex ‘ruháknál. Képünkön: az utolsó igazítás az ízléses, testhez simuló papírruhán (MTI foto — Fényes Tamás felvétele) A világ legfiatalabb nagymamái A világ legfiatalabb nagymamái szövetségének elnöknője a 27 éves Lilly Haiday George- townból (Guayana), aki már 13 éves korában ikreknek adott életet. A két lánya tavaly márciusban és áprilisban egy lányt, illetve egy fiút szült, és így a bájos dél-amerikai fiatalasz- szonyt — miután felvételét kérte a szövetségbe — mint a fiatal nagymamák közül is a legfia- talabbat, elnökké választották. Carmen Roviella 34 éves szépséges Rio de Janeiró-i nagymama azonban komoly vigaszra szorul, mert bár a lánya a harmadik gyermekét várja — ez nem segít rajta a nagymama szövetségben. Arról van ugyanis szó, hogy 17 éves Luciella nevű unokájának 1968. május 25-ig, Carmen 35. születésnapjáig, gyermeket kellene* szülnie, egyébként a legfiatalabb nagymamák szövetségébe tartozó Carmennak le kell mondania tagságáról. 35 év ugyanis a korhatár, amíg valaki a legfiatalabb nagymamák szövetségébe tartozhat. (P.H0W4JD. A Szolnoki Szigligeti Színház tegnap délutáni és esti előadás keretében mutatta be Salgótarjánban, a József Attila Művelődési Ház színpadán Brandon Thomas—Nádas Gá- bor—Halász Rudolf Charley nénje című zenés komédiáját Képünkön: Baranyai Ibolya és ifjú Tatár Endre a mulatságosán szórakoztató darab nagysikerű előadásának egyik jelenetében 9. Egy kedélyes őrmester jött eléjük. Az arca likacsos lett valami lőporrobbanástól, és a fél szeme alig látszott ki göröngyös, szivacsos, fehér üregéből. Bajuszából csak néhány macskaszerű szálat hagyott meg a robbanás. De ettől eltekintve igazán nyájas modorú ember volt. Már messziről integetett a bakák felé, azután ellépett előttük, tetőtől talpig végignézve őket. — Nagyon meg vagyok elégedve veletek — mondta őszinte elismeréssel. — Kár volna, ha rendes embereket hoznának ide megdögleni, mert itt valamennyien meg fogtok dögleni... Lelépni! Biztató, derűs mosollyal intett a katonák felé, és elsietett. Ez volt a fogadtatás, illetve ez volt a Latouret őrmester. Az altiszt kijelölte hálóhelyüket egy hosszú, fehérre meszelt szobában, és a holtfáradt katonák rögtön hozzáláttak, hogy szí jaikat és gombjaikat kifényesítsék. Csak Kréta, a hülye dőlt végig vigyorogva az ágyon, és elaludt. Galamb felrázta: — Hé! Hülye úr! Végezze el a paquetage-t, mert megbüntetik, ha mocskos a gombja. — Nem baj. Volt egy nagybátyám Strassbourgban, aki egyszer a katonaságnál, mikor pucolni kellett volna a gombjait... — Csak nem akar itt mesélni? Ha reggel nem ragyog a szíja és a gombja, nagyon elbánnak magával. — Nem baj. És visszafeküdt. Galamb megdühödött. Egyszerűen lerángatta a zubbonyát, elvetette a holmiját és megpucolta a sajátjával együtt. A többi már régen pihent, mikor Galamb még mindig melegítette a viaszdarabot a gyufaszál végén, és fényesítette vele Kréta derékszíját. Közben barátságtalan dolgokat mondott a hülyéről, aki nyugodtan aludt. .. .Valamerre hadiállapot lehetett, mert a rendes kiképzési idő helyett csak négy hétig maradtak Oranban. Hogy micsoda menetelés, futólépés, szurony- és lőgya- korlatok töltötték ki ezt a négy hetet, az meghaladta a legnagyobb pesszimisták elképzeléseit is. Latouret őrmester a tikkasztó déli hőségben időnként menetirány ellen végigszaladt a bágyadt soron: — Gyerünk, fiúk, gyerünk, gyerünk!... Mit szóltok majd. ha egyszer komoly menetelésre kerül a sor?... Díszlépés! Még ez hiányzott! A légió hosszú, nyújtott lábú, döngő talpú díszlépésében kellett menetelni. — Gyerünk, drágám! Csapja oda a lábát, csapja oda, a mindenségét neki, nem vat- cer ez, hanem menetelés! Egy-kettő... Futólépés!. . Altiszt! Azt a pasast tegyék kocsira és ha magához tér, díszőrségen áll a kormányzóság előtt. Galamb önmaga iránt undorral eltelve konstatálta, hogy hízik. A kemény katonaélet nem volt szokatlan számára, de a világhírű légionista kiképzésben mégis illett volna kissé közeledni az elmúlás felé. Ezzel szemben az egyetlen ember volt, akinek a szörnyű őrmester kimenőt engedélyezett a városba a kiképzés ideje alatt. Ez a vigyorgó, kék szemű taknyos úgy vágja ki a díszlépést, hogy szinte beszakad a sivatag alatta, úgy veti súlyba és vállára a fegyvert, mint valami automata. .. Hogy a fenébe történt, egyszer csak azt mondta: — Takaródéig elmehet. Ne vigyorogjon, mert kiköttetem! Hosszú sétára indult a kanyargó, mocskos, szűk utcákon, óvatosan átlépve az úttesten heverő, alvó arabokon. Bement egy vályogkunyhóba, ahol kávét mértek. A helyiség négy csupasz falból állt, és egyetlen nyílása volt: a bejárat. Sem szék, sem bútor sehol, csak egy vén szakállas arab guggolt a földön, parázzsal telt kanna előtt. Kis edényben csészényi vizet forralt, és mikor a katona belépett, szó nélkül ráborított a vízre egy kanál kávét. Csak ezután mondta: — Szálem... — Magának is, fiam... A helyiség három lépés volt széliében és ugyanennyi hosz- szában. Nem nagyobb egy jókora disznóólnál. És nem is jobb szagú. Csak épp hogy lenyelte a kávét, és kisietett. És most valami egészen különös esemény történt. Ahogy kiért az ajtón, oldalra lépett, hogy a kunyhó mellett egy kőre helyezze a lábát, mert a nadrágszárán egy gomb meglazult, ée most fel akarta varrni. Tű és cérna a legtöbb légionistánál van. Egy leszakadt gombért, egy apró feslésért olyan büntetés jár. hogy csak a legel- szántabbak mulasztják el a szükséges elővigyázatot. Feltette tehát lábát egy téglára, befűzte a cérnát, és megerősítette a gombot. Azután a másikat is szorosabbra varrta. Egyszerre az ujjába szúrt. A vályogkunyhó ajtaján egy nő sietett ki. Bizonyos volt benne, hogy mialatt a gombot varrta, nem ment be senki a kávémérésbe. A szűk, csupasz falu helyiségben az imént csak az arab tartózkodott. Nyílás, amelyen valaki másfelől bejöhetett volna, bútor, amely eltakarhat valakit, nem volt a helyiségben. A vén arab sem változhatott át ifjú nővé, es a mezítelen döngölt agyagföldből sem nőhetett ki e hölgy. Hogy jött ki a helyiségből ég.v nő, aki bent sem volt’ Elhatározta, hogy visszamegy a kávémérésbe. Az ajtó zárva volt! Vagy a nő zárta be kívülről vagy, ami valószínűbb, az arab reteszelte be. — Mi ez? Csoda? Kísértet? A nő nem látta a katonát, mert azonnal ellenkező irányba fordulva tovább sietett. Fehér lovaglónadrágja, lakkcsizmája most tűnik el a sarkon, amint befordul Galamb utánasietett. A nő a Fort St. Thérése előtt húzódó külvárosból az európai negyed felé tartott. a hosszú Avenue Magenta deszkaházai között. Megszokhatta a trópust, mert fehér sisakján nem lengett tarkó védi fátyol. A jobb keze fején furcsa, majdnem szabályos anyajegy volt. Ezt jól látta a légionista, mert a nőt két lépés sem választotta el tőle. Óit ment előtte. És a keze fején egy sötét háromszög alakú folt! A szép sima bőrön. Különös! (Folytatjuk)
