Nógrád, 1968. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-21 / 17. szám

8 NÖGRÄ D TflfiR. január 21., vasárnap Lrúáfi Ernő Összkomfort A legnagyobb csend és üres­ség — legalábbis a közmon­dás szerint — a nagypénteki mészárszékben uralkodik. De a k.-i nagyszálló „reprezentatív” éttermének csendje és üressé­ge szombat délután három óra 'iáiban ennél is nagyobb. A székek, asztalok már helyre rakva. A pecsétes abroszokat is annak rendje és módja sze­rint megfordították. A földig érő. csípkefüggönyös ablako­kon álmosító napsugár szivá­rog be. Légy is döng, de már igen-igen bágyadtan, és egy­re- másra az üvegbe ütközve. Vendég rajtam kívül egy lélek se. Nagyon természetes tehát, hogy pincér is csak egy látható a fedélzeten: egy nya­kigláb, ösztönét, siindisznó- frizurás fiú. A forgóajtó bel­ső beugrójában húzódik meg. Önmagával játszik zsebsakkot. Peregnek a percek, de las­sabban és kivárhatntlanabbul, mint a vadgesztenyék lombjai odakünn, ha az aszfaltra van­nak levitorlázóban. Hanem most nicsak: villog­ni kezdenek a forgóajtó fény- kiillői. és mintha bizony őszi napsugarak szülnék, egy ifjú hölgy jelenik meg a középső asztalsor végén. De micsoda ifjú hölgy! Termete — Jókai módján szólva — a Júnóénál is jti­nóit b. Tekintete végigpásztázza a termet. Ajkát biggyeszti, vállat von, majd puha, hullámzó, de ipen céltudatos macskajárással a terem belseje felé indul. Hátulról is meg lehet nézni, ami azt illeti. Eleven kancsó, gömbölyített delta, lábra kelt sellő: ha poéta gyönyörködne benne, tucatjával tolulnának tollára az eredetibbnél eredetibb ha­sonlatok. A terem végében — most veszem csak észre — néhány parádésan terített asztal. Friss Z>ágott virág, három—négyfé­le borospalack, szalvétás ke­hely és foglaló táblácska a közepükön. Az ifjú hölgy egy pillanatig tétovázik, majd elhatározásra jut, és letelepszik az egyik­hez. A pincér azonban nem moz­dul. Se most, se a következő negyedórában, pedig a terem­be másik három hasonló kali­berű ifjú hölgy is belejt, és helyet is ugyanúgy foglal, mi­ként az első. Mozgás azért »an. <5, nem a semmibe vett nőcskék tü­relmetlenkednek. Dehogy. A tálaló szoba lengő ajtaján nyí­lik minduntalan rés. A kony­halányok leskelnek be raj­ta. És suttognak, vitatkoznak is. Ügy látszik: a parádéban felvonult ifjú hölgyek visele­tét tárgyalják meg. Csendítek egyet a kávéska­nállal, így hívom asztalhoz a sündisznó-frizurás pincérfiút. — Mi készül itt? — intek a türelmesen üldögélő höl- gyerskék felé. — Divatbemu­tató? A fiú elhúzza a száját. — Ebéd — feleli. — Diné. Külföldi pacákokra várnak az aranyosok. — Igazán? — Bizisten! Mió­ta bejött a vadászat szezon­ja, sűrűn van ez így ná­lunk. A pacák késik, a pipi meg üldögél. Na, ja, mert olyan a rend, hogy nemcsak a szarvasbikák lesznek itt föl­vezetve. tisztelettel. Női vona­lon is teljes az összkomfort. Nem értem a fiút, és a fü­lemnek se akarok hinni: ~ Ügy vegyem, hogy... szerződtették ezeket a lányo­kat? —* Szerződtetés. Minek az? — oktat elnézően a fiú. — Meg... igazából nem is „olyan” leányzók ezek. — Hanem milyenek? — Hát dolgoznak. Üzletben, hivatalban, kertészetben. Me­lyik micsodás, ott. Itt van ná­luk a baj — kopogtatja meg homlokát a fiú. — Arra spe­kulálnak, hogy ahány kül­földi autós vadász, annyi há-' zassági alkalom. Talpig se- selyemben, három pappal, há­rom cigányzenekarral, meg amit akar. — Volt már rá példa? — Házasságra? Volt. Tavaly. Olyan kocsin vitték el a le­ányzót, hogy hét nyelven be­szélt. Azóta nőben is bő a választék, nemcsak bikában, ha a külföldi nimród szóra­kozni óhajt. — És a szülők? Vagy a ... hatóság? Ebbe senki se szól bele? A fiú gúnyosan nevet: — Már mért szólna, tiszte­lettel? Öcska nő, egy „olyan”, ide be se teheti a lábát. A szállodai átjáró felől egy köpcös, vérmes, vadászkosztü­mös úriember sétál be. Kur­tára nyírt haja már teljesen ősz. és kappanháj is szépecs­kén mutatkozik rajta. Az első számú Ifjú hölgy­höz sétál oda. Vállon simítja, arcon csípi, majd a kezére is rácuppant egy atyás. ajnározó csókot. — Ez ellentmond magának, jó fiú — jegyzem meg. — Miért? — Ebből is házasság lesz? Soha! Annak már a lehető­sége is eleve ki volt itt zárva. — KI fiát! — hagyja rám a fiú. ~r De... majd csak bedob helyette valami kár­pótlást a Herr Direktor. Bo­csánat. A fiú elsiet, majd kis­vártatva egy idős. igen-igen nyájas, nagyokat hajlongó kol­léga társaságában a nyugati nimród asztalához járul. Jómaga hűvösen udvarias. Legfeljebb egy-egy kurta bic­centéssel írja-nyugtázza a ren­delést. Hanem az idős kollé­ga és a júnói termetű ifjú hölgy?! Valósággal tálcán a szivük... m A hegység bölénycsordája itt torpant meg. Itt kezdődött a poros, kopár síkság. Néhány villáskaktusz tengődött egy hajdani patakmeder szélén. Arra vitt az út is. Kitűnő út volt, bár keskeny. A legszélső kaktusz alatt állt a piroskék benzinkút. Ciszternája kicsiny volt. for­galma csekély, a hozzá tartozó falatozó termékeit rendszerint Heron, maga a gazda fogyasz­totta el. Eltűnt az alkony. Már estére járt. Heron, aki üres idejét ma- gán-csillagászkodással csapta agyon, hallotta teleszkópja mellől, amelyet únosűntalan végigpaskolt egy húsos, piros kaktuszvirág, ahogy éppen fújt a szél, hogy jármű jön a sivatag felől. (Ott a skorpió­kon kívül már évtizedek óta más meg nem élt). — Kísértetek — vetett ma­gára keresztet Heron és hitte is. amit mond, mert t&nultsága ellenére szerfelett babonás volt. Ilyen kocsit még sosem lá­tott a világjárta Heron. — Ez nem gépkocsi! Kerekei nem voltak, csak tompa zúgása és sárga-pirosas örvénylése, ahogy közeledett a reménytelenül kiszáradt tá­jon át. Mellette állt meg. — Maga amatőrcsillagász? — hallotta a kérdést. Rábó­lintott. — Foglalkozik a kettős csillagokkal is? — Nem rendszeresen — mondta Heron és cipőt húzott, mert vendégei igen előkelők­nek látszottak. — Látja azt? — mutatta az irányt egy gyönyörű női kai’, amely mintha alabástromból lett volna faragva. — Látom — mondta a csil­lagra engedelmesen az öre­gedő Heron, akit mindig fa­képnél hagytak a nők. — Hát onnét jöttünk — mondta a kar 6zép gazdája és kérte a virágot. — Mérges! — figyelmeztet­te Heron. — Nekünk nem árthat sem­mi — mondta a nő. Leszakí­Uaráxs Endre Kaktuszvirág Fantasztikus történet tóttá a kaktusz élénk piros virágát, 8 övébe tűzte. Most még szebb“ volt. — Nekünk nem árthat sem­mi — mondta most egy másik hang. Mintha férfié lett vol­na. A nagy, kék sisak alatt nem látszott az arc. — Ne­künk nem árthat semmi és ez egy vacak kis bolygó — álla­pította meg a sisakos. — Egy nap alatt lerohanjuk. — Nem érdemes — csitítot­ta egy másik kéksisakos. — Csupa kő, homok, meg víz. Mit kezdenénk vei»? — A virágai azonban cso­dálatosak — mondta a fiatal nő a széles és lapos tető alól. — És már azért is érdemes,.. Rohanjátok le nekem — kér­te a nő, és amikor a kéksisa­kosok tiltakoztak, vállat vont, durcásan — És még ti volná­tok a galaktisz harmudik ágá­nak az urai? — mondta meg­vetően. Heron guggolva várt, mint ősei megszokták és torokhan­gon kérdezte, mint egy öreg fonográf: — Benzint nem parancsol­nak?-3. A percenként változó, kép­lékeny halmazú járműben pö­fögve nevettek. — Benzint? — Azt — mondta Heron. — Igen magas oktánszámú. — Hagyja abba, mert szét­pukkadok a nevetéstől — is­mételte az egyik kéksisakos. — Ha nem tudná, mi nem eszünk. Sem mi, sem a ko­csink. — Nem ismerjük a szerel­met sem — tódította a má­sik. Heron lassan, türelmesen bólogatott, mint az elmebajo­sok, aztán apró süteménnyel kínálta a nőt — Én sütöttem — mondta kissé szégyenkezve — Pedig nagyon jó — mondta a virágos nő és még bólintott Is. — Egészen kivá­ló. — De hiszen maguk nem esznek! — csapott homlokára Heron, aki szegényes volt, régenmosott,, kifakult zubbo­nyában. — Kivételt azért szoktunk tenni. Barátainkat sosem sértjük meg, — mondta a nő, hajladozva, mint egy inda és illatosán. — Gyere velünk — mondta Heronnak. — Te a barátom vagy. Más minden el fog itt pusztulni. Most nevetett Heron. — Itt semmi sem fog el­pusztulni — mondta Hely meggyőződéssel — meri ma* guk kezdeni se mernek. Mi már húsz éve ismerjük a magreakciót. — Mi kétezer éve — vá­gott vissza a nő. — Mi becsüljük • az egyéni hősiességet. Az egymásért élést. Szeretni is tudjuk egy­mást. — Mi már nem — bigy- gyesztette le csodálatosan szép metszésű ajkait a nő. — Már csak gyűlölni tudunk Bármi­féle más életet, ami nem olyan, mint a miénk. Intett a fejével Heron. —i Maradj itt. Te más vagy! — Nem — mondta a nő — végleg hozzájuk tartozom, — Sajnállak — horgasztotta le fejét Heron, — hogy higy- gyetek nekem, hajtsatok osak északnak. Ott aztán meglát­hatjátok a mi erőnket. Min­dig csak északnak! A kéksisakosok összevesz­ték a nagy kocsiban, Heron, meg a nő csak nézte egymást. — Elmegyünk — mondta végül a nő — nem merik vál­lalni a kockázatot. Ez a sze­rencsétek, megmenekültetek! — Ti is! — mondta Heron és még egy sütemónykét du­gott oda a nőnek. — Örülök, hogy láttalak — mondta az. Heron intett, hogy o is na­gyon boldog volt m Heron utána se nézett az elúszott zúgásnak Most már csak a kaktuszvirágot saj­nálta. .. ti. Burta Lajos A hecc „Hat nézze, ez a csavargyári Hecc-brigád. Én vagyok Gravács a brig idvezető, az ott Palkó, amott Szili, ez meg Makó vau. lakatos-brigád vagyunk, de Hecc-brigádnak hív­nak minket, merthogy nálunk • nemcsak a meló, de a balhé is minőségi.,. Az első balhé, a -v NOBEL-DlJ Az egyik nap Makovátz nem jött be. Sok volt a meló, nem győztük, káromkodtunk. Azt hittük, valami baja van, dél­után kimentünk, meglátogattuk. Hát beivott a Makovátz! Ráöntöttünk egy vödör vizet, lassan felébredt, kérdeztük, hogy mi van. Azt mondta, semmi, és aludt tovább. Akkor megint neki egy vödör vízzel. Ismét megkérdeztük, ml van, altkor megint azt mondta, hogy semmi. Na, mondtuk, Ide hordó kell! És lett. És akkor már megmondta, hogy, szóval beplált. Palkó meg is kérdezte: nahát aztán Makovátzkám, hogyan számolunk el a mai nappal? Makovátz nem mondott semmit, megint elaludt. Másnap jön be Makovátz, az öltözőben mondja, megoldotta ám a tegnapi napot. Hozott igazolást, mutat egy receptlapot, es mondja, amikor a felesége megszülte a második gyerekü­ket, az orvostól kapott egy receptet. De nem váltotta ki, és ízt. most megtalálta a szekrényfiókban. Nem volt rajta név, hogy leinek adták, odaírta az 6 nevét, így aztán a bélyegző, meg a latinírású receptszöveg között volt egy kis (ires hely, i.da beírta, az orvos írását utánozva, hogyhát, Makovátz ezen és ezen a napon kezelésem alatt állt. Na most aztán így rendben lesz, mondta, ezt ő megmutatja a bérosztályon, dán beírják, hogy igazolva. Nem szóltunk semmit, csak mikor Makovátz délben ebédelni ment. mi elmentünk a bér- osztályra, és kérdeztük, hol a recept. Mondták, ott járt már M kovát?,, de a recept a jogtanácsosnál van, mivelhogy gya­nús volt. A jogtanácsos tudott latinul, kiböngészte, hogy Makovátz bizony valami nőgyógyászati receptet kapott. Mentünk a jogtanácsoshoz, és mondtuk, ha már így van, csináljunk ebből balhét. Így is lett. Egyik nap hívják Mako- vátzot. mondják, fegyelmije lesz, menjen már föl az egész brigád. Ott kell nekünk is lennünk, mivel a fegyelmi nyil­vános. Nahát akkor nekünk se kellett több, csináltuk mi a propagandát! Ott volt az egész műhely. És, mert a jogtaná­csos is értette a balhét, miután elmondta, Makovátz miben vétkezett átadott neki, az öntödében erre a célra készí­tett Nobel-díj másolatot. Tíz kiló volt, odatűzte a mellére, és azt mondta: ez azért van, mert Makovátz, férfi létére gye­reket szült, és ilyen még nem volt. Nagy röhögés támadt. És azóta mondjál« is a gyárban, Makovátzkám, te miért nadrá­got, és miért nem szoknyát hordasz? És kiszaladna már a világból, ha erre módja lenne, de hát ezt nem teheti, így aztán csak egyet tehet, többet nem iszik. AftANXING Hát, akkor ezután elmondom, hogy Palkó, az a suttyó, aki néhány éve jött a brigádunkba, mindig külföld-bolond volt. Hogy így az amcsi-cucc, meg úgy az amcsd-cucc, meg, hogy ez az ing még „gyűrhetetlen ámerikai”. Egyszer aztán jön befelé, hoz egy csillogó, aranyszínű, fémszálból szőtt inget. Mondja, most küldte az egyik rokona Kanadából. Nézzük az inget, forgatjuk, és egyszeresek azt mondja Makovátz: te Palkó, arany ez! Ugyan már, hogyan lehet arany, mondja ő. Jobban nézem én is, kacsintok Szilire, mondom, tényleg arany. Szili előveszi a nagyítóját, amit a zsebében hord, egészen ráfekszik az ingre, nézi jobbról, nézi balról, és mondja ő Is, hát Palkó, arany ez! Ne röhögtessetek, mondja Palkó, hát ma kaptam csomagban, nem lehet ez arany. Hát pedig az, mondja Makovátz, csakhát a vámon nem lehet be­hozni aranyat, így aztán a nagynénikéd, aki küldte, az aranyat feldolgoztatta ingnek, és így küldte el neked, és kár lenne ezt elhordani a te rusnya testeden, amikor ez nagy ér­ték! Szóval így ment a duma, egyszer aztán látjuk, hogy Pal­kó harap a horogra, topog, és aztán meg is kérdi, akkor mit lehetne ezzel csinálni? Hát, mondja Makovátz, van nekem egy ismerős aranyművesem, ahhoz szépen elvisszük, az szak­szerűen szétszedi az aranyszálakat, összeolvasztja, aztán azt csináltatsz belőle, amit akarsz. Egy délután el Is mentünk az aranyműveshez, aki Makovátz Ismerőse, forgatta az inget, nézte kis nagyítóval, nézte nagy nagyítóval, aztán mondta, tényleg arany ez. egy szálat bele is tett a sósavba (ami víz volt) hogy bizonyítsa: arany. Dehát, mondta, ő állami alkal­mazott, ilyen susmusba nem mehet bele, neki nincs joga. ezt megolvasztani, szóval vigyük is ezt az inget gyorsan, ő nem is tud róla, nem is voltunk itt. Ekkor harapott rá igazán a horogra Palkó. Egészen elko­molyodott, és úgy ment mellettünk, mint egy gazdag őrgróf. Nem szóltunk, csak vártunk, hogy Palkó szólaljon meg. és mert ismertük, ez be is következett. Aztán kérdezte: hát most mi lesz? Vettük a „lapot”, csak néztünk egymásra, a vállunkat húztuk: hát mi lenne, mit tudjuk mi? Végül aztán kifundáltuk hárman: a legjobb az lesz, ha egyik nap etiká­ban, a műhelyben, munkaidő után, hogy senki ne tudjon ró­la, az aranyinget megolvasztjuk a kis üstben. Palkó nehezen, de belement. Na, egyik nap elsötétítettük a műhelyt, bele az üstbe az aranyinget. Szili meg alágyújtott. Ültünk a sötét­ben — vártunk. Piszkos nagy füst lett. Palkó csak kapkodott, nézni akarta, hogyan olvad a sok aranyszál, de nem látott semmit. Egyszer aztán azt mondja Szili, na, megvagyunk! Kinyitotta az ablakokat, megszűnt az elsötétítés. Palkónak meg odaadta az üstöt. Palkó kiment, piszkálta, aztán ordí­tott, hogy hamu az egész! Hamu hát, mondta Szili, hát nem az volt a célunk, hogy teljes titokban történjen minden, így aztán soha, senki nem fogja megtudni, hogy az ing arany volt egyszer. AUTO Nézze meg Szilit, milyen girhes, mert nem eszik,csak szá­raz kenyeret. Hát így gyűjtött össze az édes egy autóra va­lót. Nem tudtuk mi, csak egyszer jött Szili, hogy meghívna bennünket estére kártyázni. 0, néztünk össze, mi történt? Kétszer hívott életében, mert még a kaját is sajnálja, arról nem is beszélve, hogy még a vizezett bort is vizezi, szóval kétszer hívott egész életében, hogy menjünk már kártyázni.. De a látogatás csak arra volt jó, hogy megmutassa az új bútort, meg frigidért. Nahát, azért néztünk úgy össze: mit akar megint megmutatni? Mondtuk, megyünk, a meghívást elfogadjuk, Palkó meg mondta, ő meg „kiszimázza”, mi Van itt a dolgok mögött. Hát egyik nap jön: Szili autót vett. „Wartburg, műanyag tokkal”. Na jó, elérkezett a nap ami­kor elindultunk hozzá kártyázni. Na, mondom, hol a kár­tya, keverjük meg, aztán csináljuk, amit ilyenkor csinálni kell. De erre mondja Szili, a felesége most csinál egy kis harapni valót, né kezdjünk addig kártyázni, addig menjünk le az utcára, mutatna valamit. Jól játszik ez a band:- t-ttük, hogy nem tudunk semmiről, nagy kíváncsian mentíin’ utá­na, faggattuk, és amikor leértünk és mutatta a kocsi: mind­nyájan csak ilyesmiket mondtunk, hogy hű-ha, na ja, menő vagy! Csak állt. nézte a kocsit, zsebkendőjével még egy kicsi* le Is törölte az üveget, mert ugye, rászállott egy légy. Azt mondja Palkó, hát ha már így együtt vagyunk, mennénk már odébb egy öt lépéssel, megmutatná 6 is az autóját. Erre me­gint úgy tettünk, mintha csodálkoznánk. Szili meg igazából csodálkozott. Megyünk oda. ott áll egy gyönyörű Cadillac. Mondja, hogy örökölt vidéken egy házat eladta aztán ezt a kis vacakot vette érte. (Mi tudtuk, hogy kölcsönkérte.) Kér­dezzük milyen sebességgel mehet egy ilyen kocsi? Palkó mondja, hogy 150—220 kilométerrel, de ő kétszázzal megelég­szik, nem kell túlstrapálni a motort. Szili csak áll. Mondom

Next

/
Thumbnails
Contents