Nógrád, 1968. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-21 / 17. szám
4 mögt? « n »nc« *>1‘ vasímap Színházi esték Erkel-operá Salgótarján Lehiggadtam már valamelyest, a későbbiek érdekében mégsem hagyhatom szó nélkül a sajnálatos incidenst, mely a debreceni operatársulat salgótarjáni második bemutatóját nézőtéri fegyelmezetlenséggel megzavarta. Rubányi Vilmos karnagy indokoltan kopogta le a nagy- lélegzetű nyitány induló taktusait, hogy a nézőtéri ülésrend helyreállta után kezdje el újból az Erkel-opera vezénylését. Ilyen előzmény nem válik javára egy előadásnak; muzsikusokat, énekeseket egyaránt kizökkent egyensúlyi állapotukból. Hogy a Hunyadi László bemutatója mégis nagyszerű élménnyé, forró hangulatú operasikerré lett Salgótarjánban, az mindenekelőtt az érdemes művész dirigens, Rubányi önuralmának és zenekari, színpadi együttesére ható szug- gesztivitásának köszönhető. Annak, hogy energikusan, lazulást nem engedőn fölébe nőtt a zavaró momentumoknak. A feladatra koncentrálás eredményeként már a nyitány magasrendű zenei élményévé lett a hallgatóságnak. Mit is illik a Hunyadi László opera kapcsán emlékezetbe idézni? A nemzeti zenekultúrákért munkálkodó komponisták az elmúlt század derekán és második felében nem véletlenül nyúltak mindenütt ahhoz a műfajhoz, amely legdrámaibban képes zenében ötvözve kifejezni egy nép forradalmi küzdelmeit. Az oroszoknál Muszorgszkij, Borodin, a cseheknél Smetana, Dvorzsák, a lengyeleknél Moniuszko teremtette meg a nemzeti operát. Nálunk Ruzsitka Mihály és Mosonyi Mihály kezdeti próbálkozásai után Erkel Ferenc nevéhez fűződik elsősorban a nemzeti opera kialakításának érdeme. Erkel, a történelmünk legfontosabb, legproblematikusabb korszakait válaszszínpadán tóttá tematikai alapanyagául. Zenedrámái sorából a Sarolta, a Névtelen hősök, a Dózsa György, a Branko- vics György mellett kétségkívül teljes joggal a Bánk bán és a Hunyadi László a legismertebb, és Erkel munkásságának legérettebb, legidőtállóbb termése. A Hunyadi László egyesíti magában a kor európai operastílusának jellegzetes voná- . sait: — áriák, recitativók, koloratúrák, kórusok alkalmazását —, de legnagyobb érdeme, hogy zenei anyanyelve — a külföldi hatások ellenére is — korának magyar muzsikája. A verbunkos zene Erkelnél tölti be először a magas, művészi fokú muzsika szerepét. Ezért tarthatjuk Erkelt nemzeti operairodalmunk megteremtőjének. Egressy Béni méltó igényességgel állja meg helyét drámai feszültség, helyzet- teremtés tekintetében a zenei anyag oldalán, a stílus gyarlóságain azonban Ná- dasdy Kálmán kiváló művészünknek kellett segítenie. A Hunyadi László ebben a betanulásban került salgótarjáni közönség elé. A Debreceni Csokonai Színház az októberi nagysikerű debütálás: a Traviata bemutatója után az Erkel- operával most az előbbihez hasonló igényes produkciót nyújtott. A társulat operarészlege együttesen, és egyénenként is elsőrendű klasz- szist képvisel. S bár a nagy létszámú zenekar elhelyezése és elrendezése a művelődési otthon orkeszter-viszonvai között meg’.ehető:en körülményes — ami a muzsika összhatásának is bizonyos mértékű hangzási eltolódását eredményezi —, Rubányi Vilmos dirigensi biztonsága, csalhatatlan muzikalitása és nem utolsósorban sok évtizedes rutinja mindvégig megőrizte zenekar és színpad egyensúlyi arányát. Az opera címszerepét Csongor József énekelte erőteljes, nagy vívőerejű, színes és árnyalt tenorral. Mellette V. László magyar király megformálása szintén megérdemelt elismerést szerzett a fiatal, rokonszenves Albert Miklósnak. Lírai tenorja a legszebb feladatokra képes. Tréfás György tömör képzésű basszbariton- ja markánsan érvényesül Czillei kormányzó alakjában. Hasonló élvezettel hallgattuk Gara nádor ékes bari- tonú megszólaltatóját, Gazsó Jánost. A női feladatokat illetően — Hunyadi János özvegyét. Szilágyi Erzsébetet kivéve — kevésbé bánik bőkezűen az opera. Szilágyi Erzsébet énekes formálása viszont gezdag lehetőségeket kínál, s ezekkel Czakó Mária nagyszerűen élt is. Szopránja szenvedélyes drámai Sággal cseng, hatásában lenyűgöző. Szívesen hallgattuk Hunyadi Mátyásként Tibay Kriszta szép, bársonyhatású mezzoszopránját. Marsay Magda, Gara Mária személyében lírai koloratúrszopránjával ezúttal mintha indiszoonáltab- ban és halványabban énekelte volna szereoét a képességeitől várhatónál. Külön elismeréssel kell adóznunk az énekesek kitűnő színészi teljesítményének, játékkészségének. Ez — gondolom — Kertész Gyula gondos, precíz rendezői munkájának is érdeme; A produkció és az együttes tagjainak egyrésze méltán nyerte el a hetekben a Művelődésügyi Minisztérium nívódíját; a színház a salgótarjáni előadáson is ehhez az elismeréshez méltót nyújtott. Megérdemelt volt a siker, s abból joggal vette ki részét a Debreceni MÁV Filharmonikus Zenekar továbbá Brada Rezső korre- ográfiája nyomán a tánckar, a jelmeztervező Greguss Ildikó és Zakar István maszkmester is. (barna) 7. Galamb elhatározta, hogy soha többé nem lesz rokonszenves. Egy teljes hetet veszített drága idejéből Manse- ille-ben, ahol a légionárius semmiképpen sem lehet hivatásának áldozata. A vén katona is megbánta már, hogy ezt a gyerekes külsejű katonát igyekezett rövid időre megóvni a sivatag borzalmaitól. Az újonc ugyanis, mióta elindult nélküle a menet, kizárólag a legmodernebb jazz- dalokat fütyülte a raktárban, és azokat is olyan hamisan, hogy a káplárnak állandóan sajgott a fejlövése. így azután rövid idő múlva a „Légió Atyjáéról elnevezett gőzösön útban volt Oran felé. A kis, piszkos hajó nyugtalanul táncolt a Földközi-tenger hullámain. A légionisták a fenékben ültek, és csajkájukból az örökös feketét itták. A Caporal cigaretta rossz szagú füstje, mint sűrű köd ülte meg a helyiséget. A rácsos lámpa csikorogva lengett, a katonái: dermedten gubbasztottak a homályos helyiségben batyuik, ládáik és pokrócaik között. A nyugtalan tenger állandó harsogása zúgott be kinitrőL Egy öreg légionista, aki második öt évét kezdte, és így jutott két hónap szabadsághoz Marseille-ben, az újoncokkal együtt tért vissza Afrikába. Hosszú, őszes, barna bajusza volt és nagy ádámcsutkája. Pilotte-nak hívták. Most csendesen pipázgatott, és halk hangon mesélt tapasztalatlan társainak eljövendő sorsukról. — Eleinte nagyon rossz odalent, de később ha az ember látja, hogy sohasem lehet megszokni, hát beletörődik mindenbe... A katonák nyugtalan, sötét tekintettel hallgatták. Csupa tanulmányfej. Sovány, vérte- len suhancfejek, szemük alatt sötét gyűrűkkel, napbarnított, elszánt, markáns kifejezésű arcok. Csak egy ember nem figyelt oda. Egy sovány, elálló fülű légionárius. Két párhuzamos ránc vonult az orra és a szája sarka mellett hosz- szában. Ha vigyorgott, ez a két ránc barázdává mélyült, és mert állandóan vigyorgott, a két különös barázda szinte odadermedt az arcára. Fényes, fürge szeme örökké ide-oda mozgott, és a homlokába fésült haja csak jobban kihangsúlyozta azt, hogy dege- nerált. Minden kezeügyébe kerülő tárggyal állandóan rajzolgatott, ezért elnevezték Krétának. Rövid idő alatt Kréta lett a durva tréfák célpontja. De erről, úgy látszott, nincs tudomása. — Milyen az élelmezés? — kérdezte valaki. — Az kitűnő. Csak meneteléskor kissé egyszerű. Ha nincs idő főzni, akkor mindenki kap egy pár marék lisztet meg hagymát, és megeszi, ahogy tudja... Pilotte-tal szemben ült a légió legkülönösebb figurája. Középtermetű, groteszken vastag ember. Nem volt kövér, csak vastag. Köpcös nyak, deszkányi váll. nagy csípőcsontok, irtózatos gorillaállkapocs, és kopaszodó fején néhány sűrű, hosszú fekete hajcsomó gubancolódott ösz- sze. Igen keveset beszélt, mindig melankolikus szomorúsággal nézett a környezetére, és olykor piszkos papírlapokat olvasgatott, amikkel minden zsebét teletömte — Azt hallottam — szólt közbe rekedten borízű hangján —, hogy a légióban sok művész is szolgált már. Pilotte köpött. — Két évvel ezelőtt együtt szolgáltam egy norvég erőművésszel, bizonyos Krögman- nal. Szegényt egy ártatlan kocsmai összetűzés közben agyonverték. Azonkívül isme. Lehetséges-e vitorlázni a Szaharában? Lehetséges-e vitorlázni a Szahara homoktengerében? Az elgondolás hihetetlennek tűnhet, pedig a világon legnagyobb sivatagját vitorlásszánokon átszelő fiatal sportemberek egy csoportja mégis megvalósította ezt az ötletet. A szokatlan utazás ötlete Jean du Bouchet nyugalmazott francia tábornoktól ered Bouchet a következőket írta magáról: „Lehetetlen 14 évet szolgálni a sivatagban anélkül, hogy ne kerüljünk bűvkörébe.” A tábornok, vitorlás-szánokat választott az utazáshoz, olyanokat, amilyeneket a jégen használnak, csakhogy ő kerekeket szereltetett a járművekre. Fiatal sportolók kislét- számú csoportja elhatározta, hogy a tábornokkal együtt indul útnak. A kerekekkel felszerelt vitorlás-szánok Becharban, a kis algériai városkában, a Szahara északi határánál startoltak. A szélirány meghatározása után úgy döntöttek, hogy Mauritánia fővárosa. Nouakchott lesz az expedíció célja Megtették a szükséges elővigyázatossági intézkedéseket, A «francia hadsereg megfigyelés céljából két repülőgépet biztosított, az algériai és a mauritániaí helyőrségek megígérték közreműködésüket. s megteremtették a rádiókapcsolatot. Az expedíciót a környéket jól Ismerő vezetők kísérték. Az expedícióra váró veszélyek mégis jelentősek voltak A hajók már néhány nappal | az indulás után töredezni kezdtek. A homokviharok több ízben veszélyeztették a bátor sportolók életét. Az utazók elvétve nomád törzsekkel találkoztak, s ez némileg változatosabbá tette az expedíciót. A rebigat törzs tevehajcsárai új sportfajtának értelmezték a vitorlás-szánok útját, — a járművek és a tevék versengésének. Előfordult, hogy a vitorlás- szánok kerültek ki győztesként ebből a különös versenyből. Az utazás 32 napig tartott. A vitorlás-szánok 1700 mérföldet, vagyis 2700 kilométert „úsztak” a Szaharában, amíg megérkeztek Nouakchottba. Szívvel írl mesetárt yv Néhány nappal ecetét. adták ki a 28 éves, teljesen béna és néma Go- j delieve Moenssens mesekönyvét, amelyet fiának írt. A fiatalasszony két évvel ezelőtt — néhány nappal gyermekr megszületése után — zlje- sen megbénult Azóta mozdulatlanul fekszik j egy antwerpeni kórházban Godelieve Moenssens képtelen bármit is egyedül megtenni. Mesterségesen táplálják és esténként az ápolónőnek kell még a szemét is becsuknia és reggel ismét felhúznia a szemhéját. Csak egy kicsit tud bólintani. így reagál a kérdésekre. Ehhez a módszerhez folyamodott Godelieva Moenssens. amikor a fia megkérte, meséljen neki egy szép kis történetet. Hét hónap alatt több ápolónő váltotta egymást az asszony ágyánál. Felolvasták neki az ábc-t, és minden egyes betűt, amit a béna asszony le akart íratni, egy kis biccentéssel jelzett. Betűnként álltak össze a szavak, és a szavakból a hat mese. amely most könyv formában megjelent. A könyvet szinte nercek platt elkapkodták. Nevünk a sajtóban Ha én a pillanatnyi ideg- feszültség állapotában — ami megesik — az utca sarkán déli 12 órakor nyakonöntök egy egyenruhás tűzoltót langyos uborkamártással, okvetlenül bekerülök a sajtóba. Teljes névvel. Joggal. Ha én a pillanatnyi pénzzavar állapotában — ami meg sűrűbben megesik — kiemelek a közkedvelt irodalmi tisztségviselő galambszürke pénztárcájából 300 forintot, s ő — más műfajokban edzett szokásához híven — leleplez, okvetlenül bekerülök a sajtóba. Teljes névvel. Joggal. Ha én a pillanatnyi eszmei rek a Meknesben állomásozó árkásznál egy kárpitost, aki szépen trombitált. Több művésszel nem találkoztam Af rikában. — Maga talán művész? — fordult feléje egy újonc. A kérdezett elgondolkozva simogatta hatalmas gorilla-állkapcsát, amely borotválatla- nul erős, fekete borostákat termelt: — Igen... — felelte sóhajtva —, én művész vagyok. — Miféle művész maga? — Troppauer vagyok, a költő. .. Ezt úgy mondta, mint aki döbbent ámulatot vár. De semmiféle elfogódottságot nem mutattak ezek a rezignált katonák. Inkább olyasféle megértéssel néztek össze,. mintha orvosok volnának, és megállapodnának valamiben egy konzílium után. — Ha megengedik — közölte szerényen Troppauer, a költő —, elolvasom egy ismertebb versemet. És mielőtt még határozatot hozhattak volna kérését illetően, már előhúzta piszkos papírcsomói egyikét, nagy élvezettel szétteregette, és bajtársainak legnagyobb megdöbbenésére olvasni kezdett: — Én egy virág vagyok, írta Troppauer Hümér ... És olvasott. Nyugodt, öntelt mosollyal, időnként meglcu- szálva hosszú, sötét hajfürtjeit... Mikor elmondta az utolsó sort, diadalmasan nézett körül. Iszonnyú csend honolt a fenékben. Pilotte a rohamkésen tartotta a kezét. Csak egyetlen hang szólalt meg harsány elragadtatással: — Bravó! Igazán gyönyörű! (Folytatjuk) telítettség és vitakedv állapotában egy értekezleten a főszerkesztőm bokájába harapok, okvetlenül bekerülök a sajtóba. Teljes névvel. Joggal. Ha én orvos vagyok, és titokban életveszélyes, tilos és csakis pénzszerzési okkal magyarázott műtétek sorozatát hajtom végre, és közben súlyos testi sérüléseket okozok, akkor — egyik napilapunk nemrég megjelent tudósítása a példa — a nevem nem kerül a sajtóba. Utóbbi esetben kötelező a diszkréció. Szemben a fentinél jóval enyhébb és derűsebb esetekkel. A nagyobb bűnös nyilván nagyobb egyéniség? Gondolnunk kell bonyolult indítékaira és fokozott érzékenységére? Azzal nem lehet csak úgy? (Talán ezért nem közölték az ítéletet sem.) Abody Béla Bulgária legidősebb asszonya Bulgária legidősebb asszonya a 117 esztendős Dimka Gorova, aki Rákovo bányászfaluban él. Egész életét ebben a faluban töltötte, ahol földműveléssel foglalkozott. Ma csupán a háztartást vezeti. Kilenc gyermeket szült, számos unokája és dédunokája van. Dimka Gorova szinte kizárólag főzelékkel, gyümölccsel, babbal és tejtermékekkel táplálkozik. Nem dohányzik, de 15 éves kora óta szinte minden nap megivott másfél deci szeszes italt. Az orvosokat mégis leginkább az lepte meg, hogy Dimka Gorova pszichikájában nyoma sincs az elöregedésre jellemző tüneteknek. Olyan életvidám, hogy sok fiatal megirigyelhetné ezért. BESZÉDES SZEMEK (Foto: Koppány) l i
