Nógrád, 1967. december (23. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-07 / 289. szám

1967, .december 7., csütörtök MÖ8BÄe <1 Számvetés a megyei labdarúgásról II. Három mér'öldön Előbbre lépett a Somoskőújfalu, többre képes a Yörös Csillag SE Sömoskőú^alu t. Somoskőújfalu M It S 9 <5:14 37 Az elmúlt évi bajnokságban a 7. helyen végeztek 31 pont­tal, 48:51-es gólaránnyal. A csapat kellemes meglepetést szerzett híveinek. Az előbbre lépést igazolja mind a pont­arány, mind a gólarány. A tavaszi szezon végéig a csapat az élcsoportban foglalt helyet. Az őszi szezon első felében le­szakadtak a középmezőnybe. Végül is jól hajráztak és ered­ményes játékkal harcolták ki az előkelő 3. helyet. Igen sok játékost szerepeltettek a csa­patkeresés jegyében. Ezen a téren is fejlődés tapasztalha­tó, Tavaly 27 játékos lépett pályára, az idén 22.- Mester Sándor edző a korábbinál jobban összekovácsolta a gár­dát. Minden mérkőzésen sze­repelt Antal és Bertha. 28 mérkőzésen játszott Kollár. 27-én Balázs I., 26-on Prinez Ili, 25-ön Csengődi, Balázs II., Kernen esik, Oláh. 22-őn Len­gyel és 19-en Séber. . Legtöbbször bizonyult jó­nak, számszecint hússzor (pe­dig csak 26 mérkőzést ját­szott) Prinez II. Egyedülálló teljesítményt nyújtott a me­gyei bajnokság mezőnyében. Ötször bizonyult a mezőny legjobbjának. Antal 15-ször, Csengődi és Kollár 10—lő­szer .Balázsi I. és Bertha 9—9- szer. Lengyel 8-szor játszott jól. Antal, Kollár és Prinez n. az év A-válogatottjában is szerepelt. Az együttes nagyarányú győzelmek mellett súlyos ve­reségeket is elszenvedett. A legnagyobb arányú győzelmet tavasszal a Bgy. AKÖV ellen (5 ti),. Forgács ellen (6:2), ősz­szel a Szorospatak ellen (7:0) és a Karancskeszi ellen (7:1) aratták. Meglepő vereségek közül néhány: tavasszal Szo­rospatakon (0:5), Baglyasalján ősszpl (0:7). Meglehetősen sok mérkőzésen (6) bizonyultak góíképtelennek a csatárok. A csapatból az év játékosa cí­met feltétlenül Prinez II. ér­demli meg. De- szorosan fel­zárkózott mögé gólerősségével Antal, aki az utolsó forduló előtt már-már gólkirálynak látszott, de a baglyasaljai Toldi az utolsó mérkőzésen egyedül nyolc gólt lőtt a Bgy, AKÖV-nek, és így Antal a 2. helyre szorult. A somosi gól­lövőlistán Antal után hosz- szú szünet következik, majd alaposan lemaradva követi Oláh 10 góllal. A sportszerűtlenség valami­lyen formájának elkövetése miatt négy játékost állítottak ki. Sajnálatos, hogy Prinez II. kétszer is idő előtt kénysze­rült elhagyni a játékteret. Szerencséje, hogy meglehe­tősen enyhén bírálták el sport­szerűtlenségét Elsősorban csa­patát hozta kellemetlen hely­zetbe forrófejűségéveL Komolyabb sérülés is akadt Prinez I., a gólerős csatár igen hosszú időre kényszerpihenő­re szorul. Az említett fogya­tékosságokat kiküszöbölve a Somoskőújfalu jövőre még jobb eredmények elérésére is képes. Vörös Csillag SE 4. Vörös Cs. SE 38 14 S 8 77:3« 3« Az NB Ill-ban szerepelt ta­valy a Vörös Csillag SE. Já­tékukat azonban kevés siker kísérte, és egy év után ismét visszakerülték a megyei I. osztályba. Sajátos helyzet ne­hezíti a csapatépítést. Évről évre friss vérkeringést hoznak az újoncok, de mire beépülné­nek a csapatba, már leszerel­nek. A nehézségek ellenére a bajnoki évad elején mind a szakvezetés, mind a semleges szemlélők bajnokságot vártak a Vörös Csillag SE-től, nem is alaptalanul. A terv még­sem vált valóra. A többre is képes együttes kénytelen volt a 4. hellyel beérni. A 30 mér­kőzés során 19 játékos lépett pályára. Ez nem sok, annál több, ha abból a szempontból nézzük, hogy többször felfor­gatott csapattal vették fel a küzdelmet. Egyetlen játékos sem akadt, aki minden mér­kőzésen szerepelt volna. Mé­zes 29, Komláthi 27, György 26, Bara, Dobos, Fazekas 25— 25, Hegedűs és Schrancz 16— 16 alkalommal játszott. Igen jó benyomást keltett Fazekas 14, Hegedűs és Mézes 13—13, György 10, és Komláthi 9 alkalommal. György egyszer bizonyult a mezőny legjobbjá­nak. Az év B-válogatottjába került Fazekas, György és Mézes, a C-válogatottba Kom­láthi. 1 ^ A legnagyobb arányú győ­zelmei tavasszal Romhány el­len (5:1), Bgy. AKÖV ellen (5:1), ősszel az St. Üveggyár ellen (5:2), a Bgy. AKÖV el­len (6:2), Forgács ellen (5:1). Karancskeszi ellen (6:0) és Széosény ellen Szécsényben (8:1). Feltűnő a Bgy. AKÖV elleni két nagyarányú győze­lem. Négy alkalommal nem rúgtak gólt a csatárok. Idei hazai veretlenségük csak a tavaszi szezon végéig tartott. Több olyan fontos mérkőzést veszítettek el, amikor győzel­met vártak a csapattól. Ezek közül néhány az őszi szezon­ból: Szorospatak ellen 0:1, Somoskőújfalu ellen 1:2, Ka- rancslapujtő ellen 1:3, és az St. ZIM ellen 0:1. Elsősorban ezek a vereségek fosztották meg a csapatot a bajnoki re­ményektől. A legjobb góllövőnek Hege­dűs bizonyult: 24 alkalommal vette be az ellenfél kapuját. Komláthi 16, Mézes 11 góllal járult hozzá a sikerhez. Öt esetben vétettek 11-est. Sze­rencséjükre ezek nem befo­lyásolták a pontvesztésekex. Feltétlen dicséret illeti az együttest sportszerűségéért Egyetlen játékos sem került az idei bajnokságban a kiállí­tás sorsára. (Folytatjuk) X Hitelesítették Mecser Európa-csúcsát Az idei atlétikai évad csúcs­termése: 58 új országos csúcs és 15 beállítás. A több jó eredmény elérésében az is közrejátszott, hogy az olimpia előtti évben több alkalom nyí­lott a csúcsok megdöntésére. A Magyar Atlétikai Szövetség az idén megkezdíe az után­pótlás-korcsoportba tartozó, te­hát a 21 éves és annál fia­talabb atléták részére is az országos csúcsok nyilvántar­tását. A 'elnőtí versenyzőit az elmúlt idényben kilenc férfi és hat női olimpiai szám­ban értek el csúcsot, kettő­vel kevesebben, mint a ta­valyi EB-évben. A lista „szép­séghibája”, hogy a férfi sík­futásban egyetlen új országos rekord sem született. Mecser kiváló 3 mérföldes eredmé­nyét időközben már Európá- csúcsként hitelesítették, angol mértékű távokon azonban a MÁSZ továbbra is csak leg­jobb eredményt tart nyilván. Megdőlt viszont a távolugrás­ban az eddigi legrégibb, 1953- ból való női csúcs, és 11 év után Lippay is utódra talált a 400 m-es gát listáján. A férfiak közül a rúdugró Schu- lek, a női számokban pedig az idén is Tóthné szerepel legtöbbször a rekorderek kö­zött. Európa-csúcs 3 mérföld, Mecser Lajos (SBTC) 13:03,4 i Felnőtt csúcseredmények: Férfiak: 100 m: Miháiyíi László (BEAC) 10.3 (beállítás), 3000 m : akadály: Jóni Ist­ván (Bp. Honvéd) 8:32,6, 110 m. gát: Mélykúti Béla (Bp. Spartacus) 14.4 (beállítás), 400 m. gát: Ringhoffer Zsolt (Új­pesti Dózsa) 52.2 (beállítás), és 52,1. 4x100 m. (egyesületi): Üjpésti Dózsa (Zászló, Rábai, Pajor, Horváth L.) és Bp. Honvéd (Kiss F., Kalocsai, Gyulai, Nyíregyházi) 41,1 (be­állítás.' Magas: Noszály Sándor (Bp. Honvéd) 210, Magas, csapat: Bp. Honvéd (Noszály, Krasz- nai, Skoumál. Hámori, Zsa- don) 192 cm átlag. Rúd: Schu- lek Ágoston (Vasas) 470, 472, 477 és 480. Rúd csapat: Bp. Honvéd (Miskei, Skoumál, Vá- szolyi, Buján, Hubai) 408. Hár­mas: Kalocsai Henrik (Bp. I Honvéd) 16,73. Diszkosz: Fejér — Az nem jó mondta az tfjú Horthy. — Talán nem en­gem először... — Akkor kit? — Talán azt a Bomemisz- szát. Az olyan jóravaló em­ber. És beszél szerbül. — Jó, akkor Bornemisszát. Az irodájában, vagy a laká­sán. .. — Éjjel-nappal rendelkezé­sünkre áll. Nagy híve a csa­ládnak. Szervusz, jó utat. Géza (Bp. Honvéd) 60.66 (be­állítás). Gerely: Németh Mik­lós (TFSE) 87,20. Gerely csa­pat: TFSE ‘(Németh, Erdélyi, Oungor, Polányi, Vecsey) 64,11,2. Nők: 200 m.: Tóthite, Ko­vács Annamária (Bp. Honvéd) 23,4, 1500 m : Zsilak Ilona (Békéscsabai Dózsa) 4:23,7, Bactmé. Tóth Mária (MTK) 4:28,5, 80 m gát: Tóthné, Ko­vács Annamária. 10.9 * (két­szer). 4x200 m : Bp. Honvéd (Pető. Lázár, Kazi O.. Tóth­né) 1:39. v Magas: Naszály Sándorné (Bp. Honvéd) 167 (beállítás) Magas, csapat: Bp. Honvéd (Noszályné, Tóthné Schleer, Lázár, Leib) 35418. Távol: KSs- pál Jánosáé (Újpesti Dózsa) 628. Távol, csapat: TFSE (Var­ga, Woth, Korompai, Beme, Hepp) 528,2. Súly: Lendvay- né Bognár Juídit (Bp. Hon­véd) 17,06 és 17.08. Súly: csa­pat: Újpesti Dózsa (Stugner, dr. Kiéi bem é, Mikuss dr. Lói dl, Sík) 13:18,2. ötpróba: Tóthné, Kovács Annamária 4953 p. Az utánpótlás fészere a szövetség az idény kezde­tére az eddigi elért legjobb eredmények figyelembevételé­vel állította össze az alap­listát. Ezen felnőtt szempont­ból is kitűnő eredmények sze­repelnek. és ez némileg ma­gyarázza, hogy a korcsoport tagjainak egyelőre csak tizen­egy számban sikerült meg- dönteniök, három számban pe­dig beállítaniok a légi re­kordot Utánpótlás­csúcseredmények Férfiak: 100 m.: Hajdú Lajos (TFSE) 10,4 (beállítás), 1000 m: Török János (Bp. Honvéd) 2:22,9, 2000 m.: Török János 5:14, 1388 m. akadály: Hazai Balázs (Vasas) 4:13,7, és 4:13,4, 110 m. gát: Mi- lassin Lóránd (Bp. Honvéd» 14.5 4x100 m.: Utánpótlás-válogatott (Petrovics, Farkas, Bátori, Mada­rász) 41. 4x400 m: Utánpótlás- válogatott (Papp, Milassin, Sza-. kály, Zsinka) 3:16,4. 4x000 m.: Bp. Honvéd (Kárpáti, Zsinka. Pokomy, Török) 7:43, 4x1500 m.: Bp. Honvéd (Báthori Varga. Po- komy. Török) 16:19, Gerely: Né­meth Miklós (TFSE) 81,74, SS. 10 és 87,20. Nők: 80 m. gát: Balogh Györ­gyi (Vasas) 11,1 (beállítás). 4x100 m : Utánpótlás-válogat ott (Kiss M. Lázár, Balogh, Havas) 46.6 Magas: Zink Teréz (TFSE) 166. (beállítás). Gerely: Németh Angéla (TFSE) 55.12. Az idén végrehajtott korhatár- leszállítás folytán az utánpótlás­hoz hasonló elvek szerint állí­totta össze a MASZ az ifjúságiak új csúcslistáját, a váltószámok zömében pedig csak az idén kezdte el a nyil­vántartást. Ezt az utóbbi le­hetőséget ki is használták a szakosztályok, az egyéni szá­mokban még meglehetősen szerény volt a termés. A 18 éves és fiatalabb ifjúságiak összesen 20 országos rekordot javítottak, négyet beállítottak, a legserényebbek a rúdugrók voltak. Ifjúsági csúcseredmények Férfiak. 1000 m : Horváth Ernő (Bp. Építők) 2:28,1. 3000 m: Horváth Ernő 8 :84,8, 200 m gát: Kövesdi István (OKSE) 24.8 :beállítás), 4xW>0 m. (egye­sületi): Bp. Honvéd (Sertkei, Opestvák, Nagy S., Aradi) 44. 4x200 m.: Bp. Honvéd (Nyíkn- nyu'k. Opestvák. Nagy S., Sen­ke!) 1.36. 4x400 m : Bp. Hon­véd (Opesty.ák, Nagy S.. Kiss R„ Aradi (3.31A- 4x800 m.: Bp. Honvéd (Nagy E., Kántor. Báthori, Kiss B.) 8:35.4 DVSC (Lehmann. Tóth, Földesi, Sári! 8:09,2, 4x1500 m : Bp. Honvéd (Kántor, Nagy E., Kiss B., Bó- thori) 17:16.2. 10 km. gyalog­lás: Gruiz László (KSI) 46i22,>8. Rúd: Raján Pál (Bp. Hon­véd) 410. Steinhacker Róbert (Bp. Spartacus) 413, 415, 420 (kétszer). Buján 420 és 430. Steirihacker 434. Nők: $00 m.: Csipán Borbá­la (KSI) 2:09.8. 80 m. gát Kiss Mária (OKSE) 11,2 3x800 m : •MAFC (Susko, Pusztai, Erm- ler) 7:37,2. Központi Sí. (Hess, Orosz. Csipán) 7:17-2. Magas: Komka Magdolna (SKSE) 164 (beállítás). Távol: Pintér Anna (Oroszlányi Bányász) 603. A felsorolt csúcseredményei zömét már hitelesítette a MASZ. a töWek jegyzőköny­vének felülvizsgálata folya­matban van. ASZTALOSOKAT, SEGÉDMUNKÁSOKAT, kőművesek mellé (16. évet betöltött fiúkat is) KŐMŰVES. TETŐFEDŐ, BÁDOGOS. PARKETTÄS, FESTŐ, VÍZSZERELŐ. VILLANYSZERELŐ szakmunkásokat, KUBIKOSOKAT, BETANÍTOTT (gyakorlott) MUNKÁSOKAT, RAKODÓKAT, OÖMPEIt VEZETŐKET. fiatalkorú (15—16 éve--:' kislányt küldöncnek azonnali belépéssel FELVESZÜNK. Vidékieknek munkás- szállást biztosítunk. Jelentkezni lehet: Bp. IX.. Viola u. 45. sz alatt, a Prosperitás Ktsz munkaügyi osztályán. / Kíméli önt és a ruhát! 4. — A kis Horthy .azt mond­ta, hogy most már nem této­váznak. Ha adnak a németek segítséget, ha nem, legalább tapogatóinak valahol. Engem kérték meg, hogy hozzam őket össze a szerb partizánokkal. Höttl felállt. — Látja. 89-es — nyomta meg a számot az SS-tiszt — ez már érdekesebb hír. Miért nem ezzel kezdte? A besúgó bűntudatosan hallgatott. — No, nem baj. Várjon, kap egy jó kávét. Valódi bab­kávém van. Ritkaság mosta­nában. .. Csengetett, s amikor Doris helépett a szobába, így ren­delkezett: — Főzzön kávét! És ma es­te mégsem vacsorázunk együtt,. De várjon meg, ha éj­félig nem jönnék vissza, le­iekbe*;! Egy kézmozdulattal adta a lány tudtára, hogy befejezte a közlendőket. S aztán visz- ezaült az íróasztala mögé. w folytassa! — Tulajdonképpen nincs sok mondanivalóm. A kor­mányzó fia azzal fordult hoz­zám, hogy létesítsek kapcso­latot közte és Tito között. Azt mondotta, hogy nekem Szla­vóniában vannak birtokaim, arrafelé tanyáznak partizánok,, én bizonyára fel tudom venni velük a kapcsolatot. — És mit felelt erre? — Azt, hogy nagyon meg kell gondolnom a dolgot. Mindenfelé Gestapo ügynökök szaglásznak, vigyázni kell. Úgy gondoltam, hogy az ön utasításaitól teszem függővé a folytatást. — Helyes! Ha hazaér, a belgrádi központunkban a további utasításokkal együtt a jutalmát is megkapja majd. Ezúttal valóban nem leszünk szűkmarkúak. — Előre is köszönöm Sturmbannführer úr! — Ne köszönjön semmit. És most hívja fel telefonon a kis Horthyt. Mondja meg neki, hogy gondolkozott a dolgon. Minden bizonnyal talál vala­milyen lehetőséget. Viszont már most tudnia kell, . hogy az ember, akit küld, kinél je­lentkezzék. Ismét hívja fel a figyelmét arra, hogy minden tele van német ügynökökkel, tehát a lehető legnagyobb elővigyázatosságra van szük­ség. A többit aztán majd meg­látjuk. .. Pejaosevich engedelmesen a telefonhoz lépett, s tárcsázott. A készülék — természetesen a telefonszám titkos volt, amelyet a kormányzó fia csak a barátainak bocsátott ren­delkezésére — ifjú Horthy Miklós asztalán csengett. — Szervusz, Nicolaus, — köszöntötte németül Pejacse- vich az ifjú Horthyt. — Itt Pejacsevich... — Szervusz... — Kérlek, nincs sok időm. Bármelyik percben beléphet valaki a szobába. Vigyázni kell. — Minden tele van Gestapo ügynökökkel! — erősítette meg a kormányzó fia. — Valakit majd küldök. Érted? — Kit küldsz? — Hát akit tegnap kértél. — Ja, vagy úgy. Várom... — Akkor ezen a számon fog jelentkezni. A kormányzó fia letette a kagylót. A várbeli lakosztá­lyában ült, alig néhány száz méterre Höttl irodájától. Ott lakott a főméltóságú papá­val együtt, s ott rendezték be számára az úgynevezett ,,ki­ugrási irodát”. Amint befejezi Pejacsevich- csel a telefonbeszélgetést, átsiet a szobájából abba a lakásba, ahol a sógornője, özvegy vitéz nagybányai Horthy István né, született Edelsheim-Gyulai Ilona lakik. Ili asszony 1940-ben ment férjhez ifjú Horthy Miklós bátyjához, Istvánhoz, akit a család és az ország teje az­tán 1942. március 15-én kor­mányzóhelyettessé választta- tott, készséges munkatársa apósának és sógorának, az államügyekben. Sőt, a főmél­tóságú anyóssal, Magdolna aszonnyal együtt tulajdon­képpen ők az események iga­zi irányítói. Idősebb Horthy Miklós már elmúlt hetvenöt esztendős, a fiatalabbik pedig már huszonnégy éves kora óta nem teljes értékű ember. 402-es típus ára: 1050 Ft és 1120 Ft (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents