Nógrád, 1967. december (23. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-02 / 285. szám
4 NÖ6R AO ’!0R7. december 2., szombat Hétközi diákotthon Karancsmenti asszonyok találkozója Az ablakok előtt november- régi. nehéz köd. Bent, a sző- nyeges tiszta szobában csempekályha adja a meleget. Szemléletes kép lenne: a kályha körül összebújnak a gyerekek, mint anyjuk körül a csibék. Ilyen kép azonban nincsen. Egyrészt: nem szükséges a kályha köré tömörülni, a szobákban mindenütt kellemes a levegő. Másrészt: ezen a délutánon sincs senki a hálókban, minden gyerek a szomszédos tanulószobában készül a következő napra, házi feladata fölé hajol. Nincs kedvünk kinézni az eblakon, inkább a reprodukciókat nézegetjük a falon, s közben Kun István diákotthon vezető jóvoltából alakul a kép. Tehát: jelenlegi létszámuk 22, I—IV. osztályos gyerekek. Itt töltik a hetet gondos felügyelet mellett. — Kun Istvá- r.on kívül Máthé Imréné nyugdíjas nevelő látja el e feladatot —, szombaton hazamennek a családi körbe, vagy csak egy- egy szülőhöz, s hétfőn már újra a kollégium az otthonuk. A város peremén, Baglyasal- ján ismét valami új született ezzel az intézménnyel Nógrád" ban. Valami olyan dolog, amit Jelenleg talán leginkább az alföldi tanyai diákotthonokhoz hasonlíthatnánk. „Lent az Alföld tengersík vidékén”, ott ahol egymástól beláthatatlan kilométerekre, szétszórtan, egymástól is elszigetelten fekszenek még a tanyák, a tanyai gyerek számára különösen télidőben szinte lehetetlen lenne kilométereken át gyalogolni az iskolába, így a tanyaközpontokban hétközi kollégiumokat alakítottak. Persze, nem azonos mégsem c baglyasi intézmény e kollégiumokkal. Hiszen lakói, a 10 fiú, a 12 lány, salgótarjániak. Olyanok, akik — igaz, nem kilométerekkel mérhető távolságok —, inkább más bajok, problémák miatt találnák itt megfelelő otthonra. Olyanok, «kiknek szülei több műszakban dolgoznak, nem juthat idejük a gyerekkel törődni, vagy elvált szülők gyermekei, B egyéb más okokból nem a legmegfelelőbb környezetben élők. Csupán egy jellemző epizód a sok közül, amely érzékelteti, honnan is jöttek ezek a gyerekek. — Amikor indultunk, 22 tanuló közül 15 volt osztályozható, a többi még elsős volt — mondja a kollégiumvezető. — Az osztályozottak tanulmányi átlagát 1,9-ben állapították meg. Később, nem egészen három hónap alatt, elértük, hogy a 22 osztályozható diák közül csupán hat bukott meg. Igen, az epizód valóban érdekes, de az elmondottakon túl még valamire rávilágít. Nemcsak azt mutatja meg, honnan jöttek ezek a gyerekek, hanem azt is, hova jöttek! A kollégium nevelőhatásáról is vall. Korábban sok gond volt a magatartással, a fegyelemmel. A családias otthonban bizony még nem minden lurkó tudta nemrég, mire is használják a fogkrémet, hogyan is kell bánni a tisztálkodó eszközökkel. Ma már nemcsak értelmük fé- nyesedett, de „külcsinben” is gyarapodtak a kisfiúk, kislányok. Ragyog a mosolyuk, fehéren villog a foguk. Igen, óhatatlanul is arra gondol az ember, íme ez a város, ez a társadalom a szocialista építőmunka közepette sem feledkezik meg a különböző okokból elesett gyermekekről, a nagyon sok esetben bizony az egyéni felelőtlenségből az élet peremére szorultakról. Sőt, a róluk való gondoskodást elválaszthatatlannak tartja mindennapi tevékenységétől. A kollégiumvezető tájékoztatása szerint városi vb-hatá- rozat van arra, hogy jövőre 50 gyerek befogadására alkalmas intézmény lesz a jelenlegi helyén, s távlatilag talán egy gyermekváros, vagy nevelőotthon csírái is kibontakoznak a város peremén. Természetesen, nemcsak az állam, a város társadalma is segít az itt élőknek, tudásukat gyarapítgatóknak. Az írószer Ktsz például vállalta a hétközi diákotthon patronálását. Tekintettel a tanulók nehéz anyagi körülményeire füzeteket, tankönyveket vásárolnak számukra, írószert ajándékoznak nekik. Azzal búcsúzik Kun István • reméli, a következő látogatásunkkor még jobb eredményekről számolhat be. Az itteni környezetet, a tanulószobában folyó munkát látva, ennek minden előfeltételét adottnak látjuk. Tóth Elemér Kedves ünnepség színhelye volt a napokban Karancske- sziben a művelődési otthon nagyterme. A helyi nőtanács baráti találkozóra hívta meg a karancsmenti községek asszonyait. Kinn az utcán havat hordott a szél, de azasz- szonyok mégis jöttek, amikor a faluba belopakodott az este. Termelőszövetkezeti asz- szonyok, üzemi munkásnők. háziasszonyok, pedagógusok ülték körül az asztalokat. Ebből az alkalomból ellátogatott Karancskeszibe Monostori Ot- tóné, aki gyermekéveit Szverd- lovszk városában töltötte, de több mint tíz esztendeje Magyarországon él. A kedves vendéget az úttörőlányok versből, dalból font műsorral köszöntötték, oroszul. Cordos Istvánná, a karancs- keszi nőtanács elnöke, aki sokat fáradozott a találkozó megrendezésében, köszöntötte az asszonyokat, a község vezetőit. Ezután Ellenbach Istvánná beszélt arról a hétezer kilométeres útról, amelyet a közeli hetekben tett a Szovjetunióban. Ellátogattak Ki- jevbe, Moszkvába és Lenin- grádba. A legtöbb időt Lenin- grádban töltötte a népes magyar csoport. Az asszonyok figyelmesen hallgatták szavait a gazdagságról, a pompás épületek sokaságáról, amelyet a jobbágymilliók véres verítéke emelt annak idején. Mint mondotta, a leningrádiak nagyon szeretik városukat. Ki- lencszáz napig védték a háború idején. Pedig egyszerre támadtak bombáikat szórva a repülőgépek és az éhínség. Az élet azonban győzedelmeskedett. A leningrádiak újjáépítették városukat. S most az októberi forradalom ötvenedik évfordulója alkalmából valóságos örömünnepet ültek. Az asszonyok igen érdeklődőnek bizonyultak. Több kérdést tettek fel, hogyan élnek, dolgoznak a Szovjetunió asszonyai ma a városokban és a falun, mennyi idejük marad a családra, a gyermeknevelésre. Szóba került a találkozón az is, hogy a karancskeszi asszonyok esetleg utazást szerveznek majd a Szovjetunióba, hogy saját maguk szerezzenek tapasztalatokat mindazokról, amit a baráti találkozón hallottak. Szülő k — g Sok orvosi történetet ismerek arról a harcról, amit nők vívnak az anyaságért. Vállalnak műtéteket, hosszú, hosszú kezelést, hogy egy napon csöppség aranyozza be az életüket. S ha mégis mostoha a sors, kopogtatnak egy intézmény kapuján, ahol annyi és annyi apró ember vágyik a szót kimondani: anyuka. Sok gyermek kerül el így a felsőpetényi gyermekotthonból. Jó itt nekik, hiányt nem éreznek, de igazán csak akkor találják meg önmagukat, amikor fellobban bennük a szunnyadó érzés, a valakihez való tartozás egy családban. S ezt igazán ma még csak ilyen szűk közösség tudja nyújtani. Különös tisztelet azoknak a nevelő szülőknek, akik megosztják otthonuk melegét. Az alábbiakban azonban nem róluk esik szó.- Anyákról, akik csak azt mondhatják magukról, hogy szülők. Nem az a cél, hogy valakit pellengérre állítsunk, inkább, hogy az emberi szó ereje sokakat megállítson. ★ Hosszú hajú, feltűnően öltözött fiatal nő keresi az intézet vezetőjét. A folyosó hangos a szavaitól. — Hol van az én drága kislányom, Juliska? A hangból arra lehetne következtetni, hogy hallatója gyakori vendég itt, de nem így van. Juliska születése óta három év telt el. Addig nem volt látogatója, nem kapott egy lapot sem, amit felolvashattak volna neki. A nevelők komoran néztek össze. Tekintetük az anyán feküdt, hosszú aranyló haján, kék szemén, testére simuló, szűk ruháján. Kínos volt a némajáték, s talán ezt érezte ő is. — Elsírta magát? — kérdezem az intézet vezetőjétől. — Téved. Azt tudakolta, milyen színű a haja, a szeme a kislánynak, meg azt, hogy ha- sonlit-e rá. — És mit mondtak? — Az igazat. Juliska már nem volt az intézetben, nevelő szülőkhöz került. * Amikor Klárikát az otthonba hozták, talán egyéves sem volt. Ha szóltak hozzá, szemébe riadtság ült és görcsösen megmerevedett. Sokat kellett vele törődni. De aztán a kis társak között felmelegedett, s ő is úgy hancúrozott, mint a többi, kérdezősködött, beszédes lett. Néha érdeklődött az anyja iránt, de később mintha elfelejtette volna. Két és fél év múlik el, amikor eljön az anyukája. Klárika megismerte. Az anya állt szótlanul, s a kicsi riadtan tekintgetett rá ... Ideges rángás szaladt át az arcán. Nem mozdult, mintha láthatatlan kéz húzta volna a földhöz. Az újbóli látogatásnál a jelenet újra megismétlődött. Csak ekkor az anya kijelentette: Klárit elviszem. — Mikor? — kérdezték tőle. — Most. — Ne tegye, a gyerek nagyon érzékeny. Hozza be a testvérét is, aztán ha megszokják egymást... — Nem, nincsen kidobni való pénzem a vonatra. És vitte, vonszolta a gyereket maga után. Csak a kapuig értek. Itt Klára megmakacsolta magát, sírt, könyörgött. A járókelők összesereglettek. Kínos jelenet volt ti akció kezdődött A csapatzászló becsületéért Beszélgetés Szilasí Andrással, az úttörőmozgalomról November hetedikén, a forradalom félévszázados évfordulóján gyakorlatilag befejeződött a magyar úttörők országos akciója, amely tizennégy hónappal ezelőtt Salgótarjánból indult, és amely „A vörös zászló hőseinek útján” elnevezést kapta. A mozgalomban elért megyei eredményekről, a sikeres tevékenység jelen és jövőbeni folytatásáról beszélgettünk Szilasi Andrással, a Nógrád megyei Üttörő- elnökség titkárával, aki így értékelte a néhány hete befejeződött országos mozgalmat: — A vörös zászló hőseinek útján mozgalomról bebizonyosodott a leglényegesebb — az úttörőmozgalom eddigi legteljesebb, legátgondoltabb és átfogóbb akciója volt. Célját maradéktalanul megvalósította, kisdobosainkkal, úttörőinkkel megismertette a munkás- mozgalom forradalmi hagyományait, tevékeny részesévé tette őket e hagyományok felkutatásában. A most lezárult országos mozgalomról érdemes megjegyezni azt is, hogy szakaszos jellege lehetővé tette a több mint egy évig tartó folyamatos munka időről-időre történő értékelését, s azt, hogy hazánk valamennyi úttörőcsapata egységesen kivegye részét a múlt év és az idei esztendő társadalmi, politikai eseményeiből, részt vegyen az ünnepségsorozatokon. Ily módon valóban közvetlen kapcsolat alakulhatott ki úttörők és párttagok, gyermekek és idős veteránok, pajtások és kisze- sek, szovjet és magyar fiatalok között. — Miután az úttörőszervezet az egységes kommunista ifjúsági mozgalom szervezetileg önálló része, s a feladatok meghatározását, végrehajtását a gyermekek fejlettségi szintjének megfelelő tartalommal és módszerekkel oldhatja csak meg, önként adódik a kérdés: az akció során hogyan érvényesült a gyakorlatban ez az elv? — A kérdésre a legszemléletesebben néhány részlet felidézésével lehet válaszolni. A „Harsan a kürtszó” akció például úgy mozgósított az úttörőfeladatokra, hogy közben „direkten” is segítette az iskolai nevelőmunkát. A tanulmányi versenyekben a megye 33 ezer úttörőkorú gyermekének kilencven százaléka vett részt, és a tantestületek is ebben a szakaszban kapcsolód— Aludjanak itt az éjjel, együtt — ajánlották a nevelők. Külön szobát kaptak, a kislány nem feküdt az anyja mellé, azt kérte, külön ágyazzanak neki. Éjfél felé benyitottak hozzájuk, kíváncsiságból. Klárika nem aludt, a plafont nézte. Az anyát nem ébresztették fel. Különös nő volt. Talán tak be intenzíven a mozgalomba. A „Három tavaszt ünnepiünk” akció célkitűzéseivel pajtásaink kapcsolódtak a ki- szes fiatalok Forradalmi Ifjúsági Napok elnevezésű mozgalmához, a legrátermettebb csapatok, a KISZ tízéves fennállása alkalmából, „kiszes” dokumentumok gyűjtésével foglalkoztak, és nagyon jó kapcsolatot alakítottak ki idősebb társaikkal. A mozgalom első szakaszának tevékenysége kétségtelenül az április negyedikét megelőző hetekben, napokban csúcsosodott, s jelentőségét csak növelte az a körülmény, hogy a munka mellett először nyílt alkalom az értékelésre is. Kiváló úttörővezető kitüntetést húsz nevelő, kiváló útt örömünkéért járó gyermekkitüntetést pedig 250 pajtás kapott ebben az időszakban. — Mindannyiunk emlékezetében élénken élnek a forradalom jubileumának ünnepségsorozatai, amelyeken a nógrádi pajtások is nagy számban vettek részt. A mozgalom mivel segítette az úttörők felkészülését a nagy évfordulóra? — „A vörös zászló hőseinek útján” második szakaszának befejező része volt az Aurora akció, amely egyben a jubileumi ünnepségekre való közvetlen készülődést jelentette. Üjság, foto és más dokumentumokból rendezett kiállítások, rendkívül széles körben folyó vetélkedők, a Ki tud többet a Szovjetunióról? elnevezésű versenyek és a pionírokkal kialakult, kiterjedt levelezés jellemezte az akciót. Ismeretes, hogy Nógrádból hét pajtás vett részt a vetélkedőkön elért kiváló eredményei jutalmaként, a szovjetunióbeli ünnepségeken, eljuttatván testvériségünk tárgyi bizonyítékait, a nógrádi pajtások emléktárgyait a szovjet úttörőkhöz. Általában sikeresen időzített akciót foglalt magában az elmúlt tizennégy hónap, hiszen az úttörők olyan nagyjelentőségű eseményekhez kapcsolódhattak, mint amilyen a pártós a KISZ-kongresszus, a fel- szabadulás, és nemrégiben az októberi forradalom évfordulója volt. Az ünnepségsorozatok nyújtotta élmények hatása természetesen nem múlt el nyomtalanul, ellenkezőleg: az egész akció hatása ma is munkál a pedagógus- és gyermekközösségekben, embert formá- lóan tovább él az úttörőszervezetben. — Itt az alkalom, hogy megkérdezzük, hogyan alakul, mi határozza meg a jövőben, s miután a munka folyamatos, már a jelenben is az úttörőcsapatók tevékenységét, mi következik az országos akció után? — Az úttörőmunka irányát ebben a tanévben, s később a nyár folyamán is, a csapat- zászló becsületéért kifejtendő tevékenység határozza meg. Az, hogy nem indult országos akció nem jelenti az úttörőmunka . „befeléfordulását', nem valamiféle „hátra arc” annak, ami eddig, pontosabban, ami az utóbbi másfél év alatt a gyermekszervezet munkáját jellemezte. Az országos akcióban való részvétel, az említett feladatok végzése eddig is arra ösztönözte a kis közösségeket, hogy egyre inkább összébb kovácsolódjanak. S bár A csapatzászló becsületéért! jelmondat jegyében az úttörőcsapatok elsősorban a belső szervezeti és nevelési kérdésekre fordítják figyelmüket — ezután sem válnak közömbössé az iránt, ami a csapaton kívül történik majd. Az új akciót tehát nem úgy kell felfogni, hogy ezután „semmi dolgunk azon kívül, hogy a magunk dolgával törődjünk..." Az ilyen szemlélet politikailag és pedagógiailag is a legkárosabb lenne! Az országos akciók eddig is minden csapat legszemélyesebb ügyei voltak, és fordítva — egy-egy csapat belső, szervezeti erősítése az egész úttörőmozgalom erősödését jelenti egyben. — Mégis, miben jelölhetnénk az úttörőmunka motorját, mi tölti majd be ezután a mozgósító szerepét? — Miután országos akció nem indult, első helyen a jól , bevált próbarendszert kell említeni, emellett eredményesen segítheti a csapatszintű tevékenység erősödését a tanévi programban megjelölt és a csajjatok által szabador választott — többnyire aktuális eseményekhez kapcsolódó — akciók megfelelő fel-, illetve kihasználása is. A feladat most a kisebb közösségek egy célra történő »mozgósítása, az, hogy egy-egy csapat őrse, raja, minden pajtás személyesen is érezze, maga is hozzájárult valamivel a csapatzászló becsületéért folytatott munkához. Az országos méretű ünneplések után a hétköznapi „kis tettek” következnek, amelyek fokról fokra erősítik a csapatok legbelső szervezetét, színesítik életét, s amelyek során ezután is jól alkalmazhatók a központi, országos akciók nyomán kialakított munkaformák, sőt, e formák elhagyásával el sem képzelhető igazán eredményes úttörőmunka — mondatta befejezésül a megyei úttörőelnökség titkára. Pataki László szégyellte, talán nem is volt képes a gyöngédségre, becéző, kedves szóra. Azért tett szemrehányást, mert szótlanul fogadta a gyerek. Klárika már iskolába jár. Azt mondják, sokáig itt is csüggedt, hallgatag volt. + Sok sziüőben szenderült. vagy aludt el egészen a kötelességtudat. Egy csoki, egy rövidke levél is jelentene valamilyen szálat. Többnyire ez is elmarad. Azért a kicsiny Juliskákhoz érkeznek látogatók — a szocialista brigádok tagjai. Jönnek az Acélárugyárból és Pestről is. Sokan várják az ünnepeket a csöppségek közül. Akkor egy-két hétig ők is családtagok lesznek. Vendégségbe viszik őket. Három a kislány címmel doknmentumfilmet forgat Bokor László rendező, amely három mai fiatal lányról, egy mérnökről, egy ejtőernyősről, és egy táncdalénekesnőről szól. Képünkön: Kozák Péter és a táncdal énekest alakító Fenyvesi Gabi, aki a táncdalfesztiválon az „Adám hol vagy?” című dalt adta elő — a felvevőgép előtt Gulyás Ernő (MTI foto — Friedmann Endre felvétele)
