Nógrád, 1967. november (23. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-05 / 262. szám
4 NÜGR Ä ti 1967. november 5.. vasárnap Már túlélt mindenkit, aki alapításánál jelen volt, aki az első műhelyekben, az első kemencéknél, az első szerszámokkal dolgozni kezdett. Régi tulajdonságait elsöpörte a történelem. A felszabadulás után harminc—harmincöt éves fiatal férfiak — a csiszolókorongtól, az üvegfúvó pódiumokról, a kiko-présektől jött munkások vették át az irányítását. Ezúttal egyszer- és mindenkorra. Közülük azóta — ilyen az élet! — sokan tisztelet övezte nyugdíjas veteránok lettek. De a gyár él. Sőt, mintha lázadna az évek múlása ellen, éppen hetvenötödik évfordulójának esztendejében történik itt talán a legfiatalosabb, legmerészebb átalakulás, melynek e falak, gépek, kemencék, zúgó generátorok, nyurga kémények valaha is tanúi voltak. Előre, vagy hátra? Pedig tizenöt esztendeje 6incs, hogy a gyár átélte első nagy metamorfózisát. Akkor automata palackgyártó gépek érkeztek a Szovjetunióból, Lengyelországból. Az automata üzem, működésének utolsó esztendeiben, már körülbelül a felét adta a gyárban termelt valamennyi értéknek. Ma e gépek, zöld üveg kemencék helyén egymás után épülnek a fehér üveg kádke- mencék. A vezetést gyakorló generációnak nemcsak a jelenről kell gondoskodnia, de a biztos jövő előkészítéséről is. Az üveggyárat ma irányító nemzedék úgy döntött, hogy az öblösüveggyár elkövetkező évtizedeinek fundamentuma a salgótarjáni üvegfúvók ügyessége, jó ízlése. Automata gépek helyett ' kézi munka? A legmodernebb termelési organizáció helyett manufaktúra? Vajon a technika századának második felében, az atomkorszakban, a világűr meghódításának éveiben, szocializmust építő korszerű társadalomban mivel indokolható ilyen visszalépés? Az üveggyár vezetőinek mindenekelőtt azt kellett bebizonyítaniuk, hogy nincs visszalépés. Az automaták sörös, boros üvegeket gyártottak, önköltségükben az anyaghányad jelentős tényező. Sőt, a legjelentősebb. A világhírű „über- fangos” csiszolt kelyhekben, vázákban ez a költség jelentéktelenné zsugorodik. Hiszen egy kehely értékét nem a súlya, tömege, hanem az emberi munka határozza meg. És nem is akármilyen munka : művészettel határos olyan emberi tevékenység, amely a holt anyagot, tárgyat széppé teszi. És a nemcsak célszerű, de szép használati tárgyak iránt nem csökken az érdeklődés az atomkorban sem. Erre alapozták döntésüket az öblösüveggyár vezetői. Korszerű technológia, korszerű energiahordozó De ezzel nem elégedtek meg. Van gondjuk arra is, hogy a manufakturális munkavégzéshez a réginél korszerűbb technológiai, technikai, energiabázist teremtsenek. Hogy a fizikai munka köre leszűküljön a géppel nem helyettesíthető, magasan kvalifikált szakmunkára és bonyolult betanított munkára. Minden egyéb, lényegében kiszolgáló, járulékos munkaműveletet folyamatosan gépesítenek. Ennek a törekvésnek látható jele a már működő két új fehér üveg kádkemence, az építés alatt álló és jövőre építendő új olvasztóberendezések, az idén év elején birtokba vett új feldolgozó üzem, a létesülő másik feldolgozó csarnok, a már működő távfűtés, az oxigénhálózat tervezett átépítése. És készülnek a gyárban az új energia- hordozó, a földgáz fogadására. A főenergetikus szinte lelkendezik. A gyárban évente kilencvennégyezer tonna szenet égetnek el a generátorokban, és vagy harmincezer tonna salak elszállításáról kell gondoskodni: ha csak ennek a tehernek a megszűnése volna a földgáz egyetlen áldása, már érdemes a Hajdúságtól idáig terelgetni! De a főtechnológusnak sem kisebb az öröme. A generátor hőingadozása az üveg anyag- selejtjének egyik főforrása. A földgáztüzelésnél ez a veszély többé nem fenyeget. A kemence stabil, egyenletes térnyomása átadja a múltnak a ma oly gyakori jelenséget: egyszer elég az anyag, másszor tökéletlenül olvad. A generátorgázzal por, kátrány, és főleg kén jut a kemencébe, szennyezve az üveget. Földgáztüzelésnél nem sárgul, habosodik, hólyagosodik az üveg. Szép lesz, tiszta lesz. Öröm lesz vele dolgozni. Mikor valósul meg mindez? Az új kemencék építése jövőre befejeződik. Ügy intézik, hogy mire a földgáz gerincvezetéke a gyárig nyújtózik, (remélhetőleg jövő ilyenkorra), már óránként négyszáz köbméter elégetésére mód legyen. Ezerkilencszáz- hatvankilencben pedig valamennyi átépítésre ítélt kemencét már a földgáztüzelé- ses technológiához igazítanak. Az évtized végére az Öblösüveggyár létszáma a tavalyinak egyharmadával növekszik. Az összes termelés exporthányada a korábbi húsz—harminc—harmincöt százalékról hetvenöt—nyolcvan százalékra emelkedik. Munkáskarrier A napokban egy szlovák munkás látogatott el ide, aki harminc esztendeje ment el Tarjánból, s azóta sem járt nálunk. Eltévedt a gyárban, hol valaha majd tíz évet dolgozott. Nem csoda. De ha két—három év múlva ismét visszatér, megint eltéved... A gyár a fejlesztésre, melyet errefelé rekonstrukció II-nek neveznek, az államtól mintegy hetvenmillió forintot kapott, illetve kap* De ki hajtja végre, ki valósítja meg a terveket? Nos, a hetvenöt éves gyár mai vezetői, munkásai nemcsak a szeszélyes, néha kiismerhetetlen üveggel tanultak meg mind jobban bánni, de szinte szakadatlan folyamban új vezető és munkás generációkat nevelnek. Közéjük tartozik Batta Jenő, akit a gyár nevelt, s aki ezt bőségesen viszonozza: nem kevesen neki köszönhetik szaktudásukat, emberségüket. Batta Jenő pályafutása egyébként tipikusan öblös- üveggyári munkáskarrier Leszámítva a katonaéveket, a hadifogságban telt esztendőket, soha másutt nem dolgozott csak itt. Tizenhárom évesen került a gyárba, mint behordó fiú. Harmincadik születésnapján nevezték ki a zöld üveg üzem vezetőjének. Ez év októberétől a finom fehér üveg üzem vezetője. E sorsfordulók között lezajlott egy véres háború — melynek szenvedő részese Volt —, megdőlt a Horthy-fasizmus, felülkerekedett a proletárforradalom, kitört, majd megbukott az ellenforradalom — s Batta, mint munkásőr, ebben a győzelemben is közreműködött —, leraktuk a szocializmus alapjait. Batta jelen volt a gyári „sorsfordulóknál” is. Irányította az új üzem felszerelését, megindítását és csaknem tizenöt éven keresztül termelését is. Mire a gépek termelékenysége elérte, sőt túlszárnyalta a világszínvonalat, Batta és társai hozzáláttak a gépek szétszerelésének. — Fájt? — Nagyon is... Tizenöt évemet, legszebb éveimet vitték el ezekkel a gépekkel. Szelíden, kissé szomorúan csillognak a szemei. — Sok ideje azért nem lesz a búslakodásra. — Már most sincs, óriási a feladat — és a karjával félretol egy bekötött iratcsomót. — A munkanapom jó része egyelőre arra megy — mutat a kötetre —, hogy ezeket tanulmányozom. Technológiai utasítások. De azért három— négy órát az üzemben töltök. El kell kezdeni ott is az ismerkedést. A zöldüzemben kettőszáztizenketten voltunk, ' s a teher fő részét a kemencék, gépek „vitele”, ellenőrzése adta. Itt nyolcszáz ember dolgozik. És jóformán egy gép sincs... — A gépekkel talán köny- nyebb bánni? — Nem vitás... — Önt türelmes vezetőiek ismerik.. A másik íróasztalnál égy asszony ül. Adminisztrátornak vélem. Eddig hallgatott, most megszólal: — Én már háromszor eljsa- vartam volna, akivel Batta elvtárs még mindig csendben tárgyal... Batta kissé elnéző mosöly- lyal elhessenti a megjegyzést. — Régi, és saját — nyorpja meg a szót — tapasztalatom, hogy szép szóval az emberek többségénél célt lehet érni. Azelőtt sem tartoztam az ordítozó vezető típusához, ezután sem... Csakhogy... ^ki szép szóval akarja az óhaját érvényesíteni, ismernie kell minden munkatársát. Személy szerint. Én a zöldüzemben így ismertem mindenkit, litt az ilyesmi nehezebb. Négyszer annyian vagyunk. Köztük országos nevű szakmunkások. És teljesen zöldfülűék. Akik még azt sem tisztázták önmagukban, hogy üvegfúvók lesznek-e végül is, vagy sem. Azután, a Römer kehely — nem borosfiaskó. Néhány dolgot újra kell tanulnom a szakmából. így hát ez a sorrend: először azt kell alaposan megismernem, amit csinálunk. S ahogyan csináljuk. Aztán — de inkább közbe- közbe — azokkal barátkozom, akik csinálják. És eljön án- nak az ideje is, hogy azon spekuláljunk, hogyan szeretném. .. hogyan szeretnénk a mostaninál jobban csinálni. Batta Jenő harmincegy éjre félbeszakította a tanulási, mert gyerekfejjel dolgoznia kellett. Felnőtt emberré válva szakadatlan munkában jés tanulásban telnek az évéi. Befejezte az általános iskolát, művezetői tanfolyamokra jáj-t, jelesen érettségizett az építőanyagipari technikumban. Esztendők múltak el, hogy családjával vasárnap kirándulni, szórakozni mehetett volna. Most negyvennégy éves. Van egy tizenegy éves kislánya. A haja ezüstösen csillog. Megőszült. Mégis, menynyivel fiatalabb sok húszévesnél. ..! Örülök a munkámnak ••• Szorcsik István pályája némileg hasonlít Battáéhoz. Igaz, tíz évvel fiatalabb, de a A 75 éves Öblösüveggyár törzsgárdájának is nagy része van abban, hogy a gyár jó hírnevet szerzett a világpiacon. Csanádi András üveg fúvó 20 éve dolgozik az I-es kádkemencénél háború őt sem kerülte el. Apja hadifogságban, anyja varrónő: amit összefércelt a lámpavilágnál, kevés volt a kenyérre. Szorcsik a polgári iskola harmadik osztályát járta, amikor abba kellett hagynia a tanulást. — A pajtások mesélték, hogy milyen érdekes hely ez az üveggyár, és hogy mennyit lehet keresni. Az egyik művezetőnél bekönyörögtem magamat. Azóta is itt vagyok. Szorcsik Istvánból nem lett üzemvezető. „Csak” munkás. Csak? . — Sosem szerette volna többre vinni? — Látja, én nekem ez még nem jutott eszembe. Mert nagyon szeretem, amit csinálok. Szorcsik a négyes számú hutacsarnok legjobb préselő szakmunkása. Az „abszolút” kikós. Az utána következő legjobb munkás teljesítményét éves átlagban húsz százalékkal múlja felül. Évek óta megkapja a Kiváló dolgozó kitüntetést. Már volt, amikor azt mondta: adjátok oda másnak! Aztán, amikor az illetékesek összeültek tanakodni, csak oda lyukadtak A korongos csiszolda idén üzembe állított szállító megkönnyíti az itt dolgozók munkáját, az eddigi kézi sás végzi el ezt a munkát szárító, berendezése nagyban helyett automatizált rao- Koppány György felvételei ki: ha Szorcsiknak nem adjuk, akkor kinek...? Egyszerűen felülmúlhatatlan a szakmában. Kérdem tőle, mi ennek a titka? Van-e egyáltalán titka? — Van, bizony van. Dolgozni lehet úgy is, hogy az ember verítékben úszik, izmai, csontjai sajognak; és még sem megy... És lehet úgy is, hogy könnyedén, erőfeszítés nélkül. És mégis jó. Minden jó. — Tanulta valakitől? — Tanultam is. Szerencsém volt, mert kezdet kezdetén olyan emberekhez kerültem, mint a néhai Janosek István is. Aki már nem is préselő volt, hanem művész. Lestem is, mit, hogyan csinál. Meg is tanított. Az összes fogásra. — Ez minden? — Nem. Széles válla, melle akár egy birkózóé. A hangja állandóan rekedt (mandula operáció következménye). Most gondolkozik. Láthatóan szeretné pontosan megfogalmazni, amit érez. Aztán legyint — Nézze — emeli fel két hatalmas kezét — nem tudom én ezt olyan jól elmondani. Hát csak úgy, egyszerűen: szeretem a munkámat. Örülök annak, amit megcsináltam. Hogy az jó lett. Hogy szép lett. És, hogy könnyen ment. Szorcsik István különben. * az üzemi pártalapszervezet titkára. Pártmunkájában ugyanaz az elv vezérli, mint amikor a gép mellett áll. — Higgye el, nem arra van az ember, hogy beleszakadjon a munkába! Hanem, hogy örömét lelje benne... Ma hetvenöt éves a gyár. Sok-sok üvegre varázsolt csillogás, szépség bábája. Dolgozói ünnepelnek. Kapuin kiárad a rríunkásnép, mint hetvenöt évvel ezelőtt. Csak most többen vannak. Meg erősebbek, jól öltözöttek. Mondják, a „kultúrban” ma nagy előadás lesz. Utána tánc, reggelig. Kár, hogy a legöregebb üveges, a Klauber bácsi ezt már nem érhette meg... Csizmadia Géza
