Nógrád, 1967. november (23. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-19 / 274. szám
1967. november 19., vasárnap fJÖgBlß' 3 Húsz éve államositották a bankokat 1947. november 20-án a magyar országgyűlés egyhangúan elfogadta a nagybankok államosításáról szóló törvényjavaslatot. A felszabadulást követő első három esztendőben, 1945. és 1947. között, koalíciós alapon tört előre lépésről lépésre a magyar nép érdekeit szolgáló kommunista politika. A szocialista átalakulásra való törekvés megkövetelte a tőkés termelőviszonyok fokozatos kiküszöbölését. Koalíciós partnereink baloldala megértette és támogatta az ennek érdekében tett lépéseket. Ezért már 1945- ben sikerült államosítani a szénbányákat, 1946-ban a nehézipar egy részét és 1946. augusztus elsején a forint bevezetésével megszűnt a példátlan méretű infláció. Ámde a siker nem volt teljes, mert a nagybankok urai — a Fellnerek, Ohorinok, Weissek, Dréherek és a többiek — megtartották befolyásukat a pénzvilágban, ök folyósították a hiteleket és lényegében ők döntöttek a nyersanyagok elosztásáról. E pozíciók birtokában viszont alattomos támadásokat intézhettek a stabilizáció ellen. Halaszthatatlan demokratikus feladatává vált tehát a nagybankok államosítása. Maga a Nemzeti Bank és a jelentős iparvállalatok egész sora a nagybankok „markában” volt, s ezek a „jobb idők bekövetkeztéig” minden eszközzel igyekeztek átmenteni hatalmukat. És mert tájékozódtak a haladó erők szándékairól, deficites mérlegeket készítettel^ Ezzel akarták indokolni az államosítás célszerűtlen- ségét „Ostobaság növelni az államháztartás deficitjét a bankok deficitjének átvállalásával” — magyarázták. Valójában óriási nyereségeket zsebeltek be. Miután ők döntötték el, melyik gazdasági szektor mekkora termelési kölcsönöket kapjon, gyorsan rekonstruálták korábbi monopolhelyzetüket Bekövetkezett az a fura állapot, hogy az újjáépítést szolgáló nép — a nagybankok hatalmát szintén újjáépítette. Csakhogy a bankok nem a nép érdekeihez igazították pénzügyi politikájukat. Kizárólag a magánkézben maradt tőke profitéhségét igyekeztek kielégíteni. Tények bizonyítják ezt. A Leszámítoló Bank például, a stabilizációt követő 8 hónap alatt a rendelkezésére álló 25 milliós hitelkeretből 15 milliót a saját vállalatainak adott. A Kereskedelmi Bank ugyanezt tette, ráadásul a pénze után 36 százalék kamatot és a forgalomból 2,5 százalék nyereségrészesedést követelt Ezek a „manőverek” károsan érintették a mezőgazdaság hitelellátását, és alaptényezőivé váltak egy új drágulási hullámnak. Érthető, miért tiltakoztak a nagybankok exponensei az államosítás ellen. Olyan nehézipari nagyüzemeket szípolyoz- tak, mint a Hoffner, a Kühne, a Lampart, a Budapesti Zománc, a Magyar Acél, a Vadásztöltény, a Láng, a Roess- mann—Harmata, a Magyar Radiátor, a Roeck, és a Budapest—Salgótarjáni Gépgyár Uralkodott a bankok-rácis csaknem az egész textiliparban. övé volt a Magyar Pa műt, a Gráb textil, a Magyar Posztó, a nyergesújfalui Ma gyár Viscosa, a Magyaróvári Műselyemgyár, a Rokka köt- szövő, a Columbia textil, a Linum lenfonó, a Pannónia kenderüzem és sok más. Papíriparunk fele ugyancsak a bankok érdekszférájába tartozott. A diósgyőri, a szolnoki, a fűzfői papírgyárak hasznát hasonlóképpen a bankok fölözték le. A cukoripar felett szinte korlátlanul uralkodott a banktőke. A szerencsi, a sely- pi, a sarkadi, az ercsi, a szol noki, a mezőhegyesi, és a kaposvári cukorgyár egytől-egyig a bankok trezorjait gazdagította. Tiszta jövedelmük meghaladta az évi 20 millió forintot, s az össztermelés 70 százaléka fölött diszponáltak. Kiterjedt a pénzügyi hatalmuk több bőrgyárra, téglagyárra gázgyárra és malomra. Példá ul a Mauthner, a Phylaxis, a Hydroxin, a Nikotex, a Gizella-, a Hungária- és az István malom, továbbá a Drasche- téglagyár, és mindezeken felül számos faipari, vegyipari, villamossági üzem s útépítő vállalat engedelmeskedett akara tuknak. Jellemző az akkori közhangulat erejére, hogy az államosítás ellen a parlamentben nem mertek nyíltan tiltakozni még az államosítások ellenzői sem Maguk a banktisztviselők nagy többségükben, helyeselték az akciót. A közületek és a nyugdíjintézetek, persze, kárpótlást kaptak. A tőkések nem A nagybankok államosítása révén száznál több iparvállalat 30 000- munkása szabadult meg a tőkésektől és gazdasági életünk nagyot lépett előre aszó cialista termelőviszonyok megvalósulása felé. Megszűnt a kisemberek kamatrabszolgasá ga. A hitelt az egyetemes nem zetgazdasági érdekek szabták meg. Tervszerűbb lett az anyagelosztás, megszilárdult a pénzgazdálkodás. Mindez elő feltétele volt a 3 éves terv sikerének és a gazdasági élet stabilizálásának. Földes Mihály Tjarjáni pilf/ii uitők E Jegyet váltok a Csillagosok katonák című új szovjet—magyar közös alkotásra a művelődési ház pénztáránál. A Ilim természetesen szélesvásznúi ennek ellenére szeretnék közel ülni az eseményekhez. — Hova adjam? — kérdi a pénztáros és pergeti, pergeti a szelvényeket. Mondom, hogy a nyolcadik sorba, ha lehetne ... Azért Ilyen szerényen* mert az előttem álló, Imént jegyet vásárló férfit is lebeszélte. A tizedik sorba kért jegyet — a tizenhatodikba kapott. — Nyolcadik? Miért akarnak olyan előre ülni? — Izé ... Most magyarázzam meg, hogy miért szeretnék elöl helyet kapni? Miért is? Ja, Igen. Csak. Hallottam már olyat is, hogy valaki a második sorban ült, sőt... De ez itt nem szokás, nem való, nem egészséges, arra már nem is merek komolyan gondolni, hogy esetleg olcsóbb Is. Egyszóval kezdem magam kellemetlenül érezni, a pénztáros szúrósan néz és azt — Jó lesz magának a tizenharmadikba is... Ez van. Darabonként hét forintért. Hat órakor helyet foglalok a tizenharmadik sorban (még szerencse, hogy nem vagyok babonás), mögöttem zsúfolt a nézőtér, előttem kong az ürességtől. A villanyoltás előtt a pénztáros Is benéz. Láthatóan elégedett a művével. Nem rossz. [2] A salgótarjáni önkiszolgáló élelmiszerboltban játszódik a következő jelenet. A pénztáros súg valamit a fehérköpenyes vezetőnek, aki erre nagyot kiált: — Álljon csak meg fiatalemberi Jöjjön visszal Jöjjön velem... A bőrkabátos „tolvaj” fülig vö- rösödik, esetlenül visszabotorkál az ajtóból, pedig már a kilincsen volt a keze. Nem tiltakozik, engedelmesen megy a vezető után. közben kapkodva körülnéz — van e ismerős a boltban. — Aha, elkaptak egyet — mondja elégedetten egy puccos hölgy és csillogó szemmel nézi a bőrkabátos széles hátát. Most lát először tolvajt... Néhány perc múlva előkerül a „tolvaj”, mögötte a fehérköpenyes lépked szótlanul. Ennyi. A fiatalember most sem méltatlankodik, irigylem az Idegeit, kész. Két dolog jut az eszembe. Az egyik: Boldizsár Iván útijegyzeteinek angol kereskedői, akik minden helyzetben előzékenyek és udvariasak, a másik, hogy nem lehetne-e a „leleplezést” kevésbé feltűnően, a tévedéseknél a „feloldozást” jóval feltűnőbben végrehajtani?! (pataki) Ajánlólevél — a kétdiplomásoknak Nincs olyan gazdasági intézkedés, amelynek ne lenne hatása a termelés technikai, műszaki részére, s fordítva ugyanez a helyzet. Például a főkönyvelő a termelési költségek elemzésekor magasnak találhatja a termékek önköltségében az anyagköltséget. Születhet erre egy elképzelés: vegyünk olcsó anyagot. Az olcsóbb anyag azonban más anyag. S ezért szinte elképzelhetetlen az alapanyag megváltoztatása a technológia vagy a technikai kivitelezés megváltoztatása, alkalmazkodása nélkül, különben a minőséggel gyűlhet meg a vállalat baja. A technológia megváltoztatása viszont annyiba kerülhet, hogy nem érdemes olcsó anyagot venni, és a termelési költség csökkentésének más módját kell megkeresni. Vagy a legklasszikusabb példa: kereskedelmi tárgyalásokon a megrendelő nem is egyszer apróbb, speciális kívánsággal hozakodik elő. A termék színe, formája, mérete kapcsán, vagy egy kisebb alkatrészt kér más anyagból, esetleg valamilyen tartozékkal szeretné kiegészíteni a berendezést. Ilyenkor a gyártó-mű képviselőjének azonnal fel kell mérnie, hogy a külön kis kívánság teljesítése vajon műszakilag milyen többletet jelent. Képesek-e rá egyáltalán, s ha igen, menynyiért? Vajon az árba „belefér-e” az a kis kiegészítés? Tehát saját vállalatának képességét, műszaki, gazdasági kondícióját komplexen ismernie kell. Ha a műszaki dolgokban nem járatos, könnyen kellemetlen helyzetbe hozhatja saját vállalatát, de persze akkor is, ha nem ismerős eléggé a kereskedelmi piaci világban, ha nem ismeri az árak szintjét, a gazdasági lehetőségeket. Mindebből pedig az következik, hogy bizonyos munkakörökben rendkívüli széles látókörű, összetett felkészültségű szakemberek kellenek, mind a műszaki, mind a gazdasági kérdésekben ma- gps színvonalon tájékozottak, sőt — kereken kimondva — egyszemélyben műszaki és gazdasági szakemberek. Melyek ezek a munkakörök? Általában azok, ahol a technikai és tudományos fejlődéssel és a piaci követelmények alakulásával szinkronban gyorsan és rugalmasan lehet fordítani egyet a vállalat kormánykerekén, vagy az irányváltoztatás fontosságára felhívhatják a „kormányosok” figyelmét és javasolhatják az új „útvonalat”. Tehát elsősorban azokban a beosztásokban, ahol kialakul egy- egy vállalat műszaki-gazdasági koncepciója. Ott, ahol az üzem és munkaszervezés kérdésével kell foglalkozni, s a szervezés programját, ütemét, célját kell meghatározni. Ilyen szakembereknek kell közreműködniök a termékek vásárlásánál, eladásánál és a piacok feltérképezésében is. Ilyen szakemberekre van szükség a műszaki fejlesztésben és a kutatásban, hogy a várható technikai eredményt megközelítő pontossággal tüstént összevethessék a várható gazdasági eredménnyel is, még mielőtt valamilyen fejlesztési, kutatási programba túl sokat fektettek volna. Azután nem utolsó sorban a műszaki-gazdasági tanácsadói beosztában van szükség komplex szakismeretekkel rendelkező munkatársakra. Itt persze, korántsincs arról szó, hogy most például a fejlesztési osztályon, vagy a kutató-laboratóriumban, vagy a kereskedelmi osztályon csupa ilyen egyszemélyben műszaki és gazdasági tudású, tá- jékozottságú ember dolgozzon — csak mindenütt legyen belőlük a feladatok mértékének arányában egy-kettő, a speciális képzettségű szakemberek többsége mellett. A fejlett ipari országokban már mindenütt régen előtérbe került ez a követelmény, Amerikában, Nyugat-Európában, az NDK- ban, a Szovjetunióban, Csehszlovákiában rendkívül céltudatosan képeznek és alkalmaznak műszaki és gazdasági tudományokban egyaránt jártas szakembereket. Menedzser-tanfolyamok — „management engie- neering” iskolák, vezetőképző és továbbképző tanfolyamok egész hálózata alakult ki ezekben az országokban, ahol általában már valamilyen speciális szakképzettséggel rendelkező szakemberek kapnak komplexebb tudást a vállalati munkához. Az innen kikerülő szakemberek nagyrésze azonban nem vállalatvezető, és soha nem is lesz az, mégha ezekben az iskolákban tanulnak is vezetőbeosztásúak. Ugyanis a műszaki haladás gyors üteme mellett, s a gazdasági kapcsolatok rendkívül sokoldalú jellege miatt ma már az kevés egy-egy vállalatnál, ha csak a legfelsőbb vezérkar rendelkezik komplex ismeretekkel. Tehát itt nem vezetőképzésről van szó, vagy a vezetés tudományának elsajátításáról csupán, hanem komplex Ismeretekkel rendelkező szakemberképzésről. Az persze igaz, hogy az ityen szakember jó vezető is lehet. A műszaki és gazdasági ismeretekkel egyaránt rendelkező szakemberek képzésének fontosságát nálunk is Időben felismerték. 1957-ben két egyetemünkön már megkezdődött a mérnök-közgazdász képzés, s ma már körülbelül 5 ezer kétdiplomás szakember dolgozik vállalatainknál. Nemrégibben a METESZ mérnök-közgazdász konferenciát rendezett a fővárosban, s amit ezen a konferencián hallhattunk, az nem volt minden szempontból megnyugtató. A mérnök-közgazdászok közül jó néhányan az anyagi és erkölcsi megbecsülés hiányáról panaszkodtak, ám főképp azt kifogásolták, hogy komplex ismereteiket ma még nem hasznosíthatják eléggé vállalataiknál. A jövő évtől kezdve legtöbb vállalatnak lehetősége lesz arra, hogy kellőképpen honorálja az összetettebb tudású dolgozók munkáját, hiszen például a műszaki tanácsadói beosztásban dolgozó szakember 3500— 5000 forint alapbért is kaphat. Persze fel kell ismerni, és meg kell bizonyosodni arról, hogy a kétdiplomások akár dupla hasznot is hozhatnak a gyárnak — ha munkakörükben erre lehetőségük nyílik. Az új gazdasági irányítási rendszer leglényegesebb momentuma, hogy megszűnik a központi operatív tervezés, s ezután valamennyi vállalatnak egyedül kell döntenie a termelés összetételéről, mennyiségéről, a költségekről, a létszámról, a műszaki fejlesztésről — valójában saját, jó, vagy rossz sorsáról. S történik mindez azért, hogy a gazdálkodás rugalmasabbá, az Igényeknek megfelelőbbé váljon. Gyorsan kell dönteni, sok mindenről és jól. — Műszaki és gazdasági kérdésekről egyszerre. Ebben a helyzetben aligha nélkülözhetjük a kétdiplomásokat. ifj. Gerencsér Ferenc Szülök. nevelök találkozója Immár hagyományos Balassagyarmaton, hogy a Petőfi Sándor Általános Iskola szülői munkaközössége és tantestülete minden évben megrendezi a szülők kívánságára a szülők, nevelők baráti találkozóját A szombaton este nyolc órakor megrendezésre kerülő ösz- szejövetelt előadás vezeti be. „Világnézeti nevelésünk feladatai” címmel Versényl György, a Balassi gimnázium igazgatója tart előadást, ameiv után a szülők és pedagógusok beszélgetnek, ismerkednek. Így látjuk a holnapot... Mindannyian a salgótarjáni főtéri üzletházon dolgoznak. Egyikük a föld alá kerülő távhőellátó vezeték ágyazatát bélelte, a másikkal a hideg alagsorban étkezés közben váltottuk a szót, a harmadik brigádnál megszólaltak a brigádtagok is. Kinek milyen gondja, problémája van az új mechanizmussal kapcsolatban? Ekörül forgott a beszélgetésSzabó János, a szocialista címet elnyert kőművesbrigád vezetője határozottan kijelenti. — Sok mendemonda. Nem adunk mi arra, hogy mit mond a Mari néni— Mégis, mit vár az új mechanizmustól ? — Amit a többi ember. Jobb lesz a sorunk. Hogy képzelem el? Ahogy eddig: még jobban dolgozunk. Vagyis ne kelljen várni, szaladozni anyagért, meg miegymásért. Legyen jó munkamenet, munkaterület, s akkor mi megtesz- szük a magunkét. Eddig is innen éltünk, ezután is abból tartjuk el n családot, amit itt keresünk. Én például hármat, a többiek pedig kettőt, kivéve a tanulókat. A szabadságunkon kívül minden munkanapot a vállalatnál töltünk el. Brigádunk zöme Pásztóról jár be dolgozni. Jó magam is. Szabó János fiatalember, aki tele van energiával, tettvágy- gyal és cselekedni akarással. Akár hogyan forgatom a szót, akár melyik területét érintem a gazdasági mechanizmusnak, mindig csak odalyukadunk ki: ha jobban akarunk élni, akkor jobban kell dolgozni. Számára itt kezdődik az új mechanizmus lényege. Tizenegy óra felé jár, amikor az alagsorban a vékonyarcú Ocskó Kálmán kőműves brigádvezető mellé telepszem. — Csak m'ost jutottam hozzá, hogy reggelizzek —mondja, s abbahagyja a falatozást. .. — Megvallom keveset tudok az új mechanizmusról, pedig újságot is járatok. Olvasására ritkán jut Idő. Mire otthon elvégzem a házkörüli munkát beesteledik, elfáradok s azt mondom a feleségemnek: pihenjünk le, nemsokára kivilágosodik. Keresetemmel meg vagyok elégedve. Azt hiszem a brigád is. A szakmunkások havonta 2500— 3000, a segédmunkások pedig 2200 forintot visznek haza. — Az egyik nap itt volt egy elvtársnő, azzal is az új mechanizmusról beszélgettünk. Azt állította: — Azok az emberek járnak jól, akik becsülettel dolgoznak. Ránk eddig sem volt panasz, ezután sem lesz. Egy dolgot elfelejtettem megkérdezni: megszűnik-e a jelenlegi hajrá, hurrá tempó a munkában? Mert az ember sokszor szégyenkezve fordul el attól, amit csinált, mert tudja: a mulasztást az átvételnél úgyis észreveszik, s újra meg kell csinálni. Hiába tréfálkoznak egyesek, úgy igaz, ahogy mondják: a becsületes munkához idő is kell, nemcsak szaktudás, ön meg azt állítja: a munkaidő-csökkentést csak úgy lehet végrehajtani, ha 44 óra alatt végezzük el azt. amit eddig 48 óra alatt kellett megcsinálni. Mi aztán igazán kevés beszédűek vagyunk, inkább cselekszünk. De hogy miként oldjuk meg az előbb mondottakat, azt ma még nem tudnám elmondani. — Nem, nem félünk az új mechanizmustól. Dolgoztunk eddig is, ezután is azt tesz- szük. Az ácsbrigád döntő többsége már űtrakészen áll. Van, aki szekercét szorongat a kezében, mások pedig méretre vágott kisebb-nagyobb fenyőfát tartanak a kezükben. Félkörbe állva beszélgetünk: Éliás Sándor, Farkas György, Fekete Gyula, Bocsó Sándor és Nagy Sándor tanuló. Pár perccel később befut a brigádvezető: Klecsán Pál is. Fekete Gyula kezdi: — Azt hallottam, hogy jobb lesz... — Csökken a munkaidő is — folytatja a tanuló. — Ez rád nem vonatkozik — jegyzi meg Éliás, majd így folytatja: — Ehhez kell még vagy öt év... — Nem tudjuk, hogy nálunk mikor kerül erre sor — mondja Bocsó Sándor. Fekete Gyula: — Csak annyit tudunk, amennyit az újságból olvastunk. Nem nagyon tájékoztatnak bennünket. Pár perccel később azon meditálnak, hogy majdnem mindegyikük 17 éve dolgozik a vállalatnál, a törzsgárdához tartoznak, s úgy érzik: jelenlegi keresetük kevés. A vita hevében azonban azt is elismerik: a befejező munkáknál mindig kevesebb jut a borítékba, mint amikor lendületben van az építkezés. — Mégis hogyan képzelik el a nagyobb keresetet? Klecsán Pál brigádvezető válaszol: — Munkával, hogy mindig új anyagból dolgozzunk. — Nem lenne ez jó, mert elviszi a nyereség egy részét, nem jutna béremelésre — bizonyítok. Ennek igazságát egyszerre többen is elismerik, majd azzal zárják a témát: ha nem ragaszkodtak volna ahhoz, hogy közel legyenek a családhoz, másutt már több pénzt keresnének. De ők nem akarnak elmenni. Hogy miként oldja meg az ő problémájukat a Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat gazdasági párt- és szak- szervezeti vezetősége, az kizárólag rajtuk és a dolgozók közös megegyezésén múlik. Egy dolog még sokáig foglalkoztatott. Az egyik brigádtag azt mondta: csak akkor tudjuk igazán elmondani problémánkat, ha majd mű ködés közben ismerjük meg az új mechanizmust. Azt hiszem ez már egy kicsit kési lesz, mert addigra a vállala' életét az új kollektív szerző dés szabályozza. Előtte kei eszmecserét folytatni az el mondottakról, hogy ne érjen senkit sem meglepetés, tisr tázódjanak azok a félreért' sek, amelyek ma még felír hetőek. Ven esz Káról:
